Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-01 / 51. szám

Harangláb és kőszobor Pillanatképek MEGNYITOTTAK 0 MEGYEI DIÁKNAPOKAT Az tdfcalamhoz illő nyitá­nya volt tegnap a megyei diáknapoknak Kaposváron, mikor a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola énekkara dalra fakasztotta a Killián György ifjúsági művelődési könpotnitohan egybegyűlt l*ö- zönségiet A Helikon hagyo­mányait 1954-ben élesztették újjá, s azóta kétévenként megrendezik a középiskolá­sok és szakmunkástanulók művészeti seregszemléjét. Ma már Keszthelyen kívül négy fesztiválszínhelyen tartják a rangos bemutatót, s ezt isko­lai és megyei diáknapok elő­zik meg. Tegnap délután a megyei KISZ-bázottság első titkára, Sárái Árpád nyitot­ta meg a kétnapos somogyi eseményt, amelynek mottó­jául József Attila Ars poeti­ca című versét mondta el Deutsch István. — Az idén — az utóbbi évekhez képest — jóval töb­ben vettek részt a helikoni selejtezőkön, s a lelkesedés a produkciók színvonalán is érezhető. A hangszeres be­mutatóknak a kaposvári ze­neiskola. adott otthont teg­nap; a zsűri negyvennyolc műsorszámot hallgatott meg. Az énekkarok az ifjúsági háziban mutatkoztak be, s a közönség három újonnan ala­kult kórussal is megismer­kedett. Vaspróba öt éven belül három an­tológiát jelentetett „ meg a megyei KISZ-bizottság; a kö­vetkezetes támogatást népes fiatal gárda élvezi, A Vas- proha ’79 legújabb kötetének összeállítása során a szer­kesztők kétszáznál több je­lentkező írásaiból válogattak. Negyed részűk kapott lehető­séget arra, hogy publikál­hasson az antológiában, s ezzel lázaimat is — hogy fi­gyelemmel kísérik tevékeny­ségüket. És a többiekkel együtt máris az újabb meg­jelenésre készülhetnek. Hoz­zátehetjük: a tehetségesebb­je, a rendszeresen dolgozó fiatalok más fórusn<ok) kí­nálta lehetőségeikkel is él­hetnek. a Vaspróba ”79-ben szereplők közül néhánynak az alkotásaival több alka­lommal is találkoztunk a So­mogy hasábjain, a főváros­ban szerkesztett irodalmi lapban, az amatőr képzőmű­vészek munkáit pedig a kö­zönség számos kiállításon megismerhette. A kiválasz­tódás is érzékelhető. A leg­újabb antológiában már nem szerepel Kelemen Lájos, akinek Viroaszt a kéz címmel tavaly jelent meg első önálló kötete. Vallató Géza verseit a megyei tanács jelentette meg. Gyertyái László fotóit és Dabóczi József ötvösmun­káit is okkal nélkülözte a szerkesztőgárda. A korábbi kötetnél szintén éltek ezzel a módszerrel a szerkesztők. Azt hiszem, járható út ez, hiszen a Vaspróba elsősorban a föl­fedezést, illetve a tehetség- gondozást vállalhatja. A mérce a legnehezebben megállapítható. A seregnyi jelentkező azonos elbírálása — mutatja az új kötet — szinte lehetetlen. A bőség za­varát és a különböző értékek megbecsülésének a gondját nem tudta tusolni a Vaspróba ’79. Ügy gondolom: a kivá­lasztódás nemcsak a szer­kesztők ügye, hanem elsősor­ban az alkotóké. A Kerék Imrék előtt nyitva az út: rangjuknak megfelelő fóru­mon szerepelhetnek. Ám tu­domásul kell venni azt is, hogy — csupán az utóbbi kö­tet összeállításakor figyelem­be vett szerzők száma megha­ladta a kétszázat — semmi­lyen tehetséggondozó munka nem pótolhatja az egyéni ér­tékeket, illetve kevesen ké­pesek kiemelkedni. Figyelem­be kellene venni azt is, hogy a tehetséggondozás alapja: a tehetség, és nem elég a szán­dék. Ez az antológia, a ben­Az iskolai stúdiósok a me­zőgazdasági főiskolán talál­koztak, a honismerettel fog­lalkozó diákok a megyei le­véltárban cserélték ki ta­pasztalataikat. Az irodalmi színpadok közül tíz lépett pódiumra szombaton, továb­bi hat ma áll a zsűri — és a nézőközönség — elé. A vers­mondók produkciói közül szintén tegnap választották ki a legjobbakat. Ma egész nap gazdag program várja az érdeklődő­ket. Két éve még csupán há­rom néptánccsoportot lát­tunk a megyei diáknapokon — most nyolc együttes, két páros és három szólótáncos lép színre a Latinca műve­lődési központban. A népze­ne is egyre ismertebb lesz a középiskolások között: ezt bizonyítja, hogv tizenkettőn énekszámmal, többen pedig citera. doromb, klarinét, tan- goharmonika segítségével ad­nak ízelítőt népdalkincsünk­ből. Reggel kilenc órától a szólóénekesek műsorát tart­ják a megyei könyvtárban, majd polbeat-együtteseket hallgathatunk. A gálaműsor ma 14 órakor kezdődik a Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelő­dési Központban. I. Áll az öregember a ház előtt, s a gyenge napfénynek tartja az arcát, ÁU, és vár. Eseményre vár. Eltölt a kapu előtt egy ne­gyed- vagy félórácskát. Tud­ja, hogy ma sem történik semmi, mégis vár. Németsű­rű pusztán — Andocs és Ka­ród közelében •— ugyan mi is történhetne? Pedig nem volt esemény­telen az élete Péczeli Sán­dornak. Ki is emelkedett a többiek közül: 1,937-től har­mincnégy évet töltött trak­tor nyergében. Zalából ke­rült Nágocsra, gyerekkorá­ban. Nagy családdal voltak: tizenketten testvérek.' Akko­riban — hetven évvel ezelőtt — nem volt ez különösebben ritka dolog. Ö nyolcadik gye­rekként látta meg a napot. Péczeli Sándor Kettős harangláb Németet űr űn Azt mondja, most már csak a teme­tésiek hozzák ösz- sze az élőket. Sok­szor hallottam ezt az öregektől, ért­hető szomorúság­gal ... Ez a Németsűrű a veszprémi püs­pökség birtoka volt. Végiig, amer­re a szem ellát a Kápolnatetó, az a vasi Cseralja — Ott osztották 45- ben a szőlőfölde­ket — az Agácos- legelő. Innen, a 18. számú ház elől de sokat tekinlge- lődött Sanyi bá­tyánk erre a vi­lágira. Jvtost már inkább csak belső látásával érzékeli az ismerős vi­déket; nagyot romlott a szeme az utóbbi időben. Pedig hogy \szeretett olvasni! Járt hozzájuk a Szabad Szó — ezt tizennégy éves kora óta olvasta. Hogy el ne feledjem: ötvenedik éve él a pusztán. Megválto­zott itt minden! A hajdani cselédházakat lebontották — csak egy maradt —, az in­tézői lak sem áll már so­káig »-a lábán«. Hatvannyolc házszámot tartanak nyilván Németsűrűn. Az emberek — War aki itt maradt — épít­keztek. Még hat-nyolc évvel ezelőtt is olyan sok volt a jószág, hogy külön gulyást, kondást tartott a puszta. A puszta . . . Kettős ha­ranglábat találtunk itt. Miért? Egy volt, a másikat meg a megszűnt Abrincsos- pusztáról hozták ide. Sokan járnak el Kúrádra, Tabra, Andoréra dolgozni. NINCS MÁR SOK IDŐ... Fölfedezetlen értékek és egy -egy agrár történeti ér­dekesség Nagyberényből, Ri- nyatamásiból, Kéthelyről és Nagyberkiből. Több, a táj­egység régi mezőgazdasági kultúráját őrző létesítmény ugyanakkor szinte teljesen ismeretlen. A csaknem két évszázados, országos hírű szuloki do­hánytermelés eszközei és épületei ismeretiének. Pedig annyi a még épen föllelhető tárgy, épület és berendezés, hogy abból akár egy falumú­zeum is összejönne. A cso- konyavisontai magtár vagy a mesztegnyői öreg malom ugyancsak fölkelthetné a mezőgazdaság története iránt érdeklődők figyelmét. A bö- hönyei borospince százados prése ugyancsak agrártörté­neti érteket sejtet, mint a belcsa pusztai vagy az emlék­majori szeszgyár. A zselici erdőkben szinte ötkilométe­renként találhatók elhagya­tott — padlásukon az egyko­ri erdészek és a vadászélet számos tárgyi emlékét — ujjnyi porréteg alatt őrző erdészházak. Mindez csupán néhány, a megyét járva lá­tott, hirtelenében emlékezet­be villanó agrártörténeti em­lékekből. Talán nincs is a megyében mezőgazdasági nagyüzem, amelynek gépudvarán ne áll­na egy-egy még megmenthe­tő lokomobil, traktor vagy cséplőgép. Ugyancsak látvá­nyos géptörténeti kiállítást lehetne rendezni. S akkor még nem is szóltunk az egy- re-másra elnéptelenedő ko­vács-, bognár- vagy szíjgyár­tóm űheíyek tárgyairól. Szerencsére szép számmal vannak Somogybán is lakó- vngy munkahelyük múltja iráni szenvedélyesen érdek­lődő emberek, sőt iskolai szakkörök is: ha a kallódó, sóiba dobott szerszámra bukkannak, megőrzik, «*>**­Emlékmajori emlék: az 1899- ben épült szeszgyár Viszik-hozzák * buszok a »munkaerőt«. Sanyi bácsi fia — a vér nem válik víz­zé — traktorista az andocsi téeszbem. Ott is laknak. A Péczeli lány meg itt, Né­metsűrűn. Van négy unok« is. Sándor bácsi a Mezőgép tabi részlegéből . ment nyug­díjba. Azt mondja, azért nem elásnivaló hely ez a puszta"; pesti orvos is veti itt hétvégi házat. gyűjtik azt. így alakultak ki »mini múzeumok« például a csurgói szakmunkásképző igazgatóhelyettesének laká­sán vagy a mikei tsz-iroda épületében. Jó volna az ilyen emlékeket is legalább szám­ba venni, föltérképezni. Több megyében szinte ma­gától érthelódő lett a »tsz- múzeum«. A Mezőgazdasági Múzeum kiállításán is lát­hattunk néhány felvételt például a lebenymiklósi Le­nin Tsz házi múzeumáról. Hasonló kezdeményezésre Somogybán a barcsi tsz ad példát: darányi gépműhelyük udvarán gyűjtik össze a kör­nyéken föllelhető masinákat. Ugyancsak barcsi kezdemé­nyezés nyomán — a 24. órá­ban — született meg a drá- vai halászat pótolhatatlan emlékeit őrző — egy régi magtárépületet hasznosítva létrehozott — tájmúzeum.., Nincs már sok idő máshol sem, hogy eséllyel vegyék föl a versenyt az enyészettel. K. K. 2 Túl a íiadi beágazóm, • Kaposvár felé jövete többször is megnéztem már magamnak a bounyapusztai szélső házat! Nem is az épü­letet magát: azon nem tű­nik föl semmi az utazónak. Hanem az udvar faragott, csipkézett fájú, kiegészítő építményeit elnézegeti! Sok helyütt látni régi-régi, de legalább is századeleji ke­reszteket — meszelt, kő- utánzat feszületeket —, ezek mellett elsuhan az ember. Állították egykor eleink — hogy visszatért a háborúból az, akinek visszatértében már nem reménykedtek vagy mert más bajból szerettek volna kilábalni, s ily áldozattal óhajtották meglágyítani a képzelt hatalom szívét,.. Elsuhan ezek mellett a szí­nesre festett szoborkeresztek mellett az idegen. Itt, Bony- nyapusztán azonban ez az 1925-ben állított emlékmű­nek a kerete szemlélődésre késztet. Talán a székely népművé­szetből merített, aki ennyi csipkével, virágmotívummal kis »házikót« is mestereit a félévszázados emlék köré? Ugyanebben a stílusban ké­szítette el a házigazda a ku­tat is. Az a házigazda már nem lakik itt — ezt mondja az épület mostani lakója, tu­lajdonosa. De azért örökít­sük meg a nevét, megérdem­li: ügyes keze volt. Horváth Ferencnek hívták, s emle­getik még, akik a mester­munkáját szemlélni megáll­nak Bonny apus/Ián. Űtőr volt, akár csak a mostani gazda, Pölczman József, aki Baranyából — a bikali ál­lami gazdaságból — kevere­dett ide az ötvenes évek de­rekán. Szeret itt élni, de az nincs kedvére, hogy a domb­nak föl »itt bőgetik legjob­ban az autókat«. Ez ellen — tudja ő is — nincs orvos­ság. Nem szomszédoló em­ber; nehéz is volna szomszé- dolnia. hiszen a közvetlen szomszédja Veszprémbe köl­tözött, a fia meg Kanadá­ban él. A másik közeli csa­lád pedig — 45 után ide te­lepített família — visszaköl­tözött Somoigyudvarhelyre, amikor »enyhült az idő«. A bonnyai tetőt süti a nap. A gazda arca is földerül. Oka van rá: egy kicsit szűnik a forgalom ... Leskó LászM SOMOGYI NÉPLAP t­ne megnyilvánuló támogatás nem adhat tápot azoknak, akik nem bizonyítanak, csak szeretnének. Mivel kettős ér­tékrend nyilvánul meg a Vaspróba ’79-ben, az antoló­gia bizony, erősen próbára te­szi az olvasót. És még vala-. mi: a mondianivalónélküli- ség vágy ellenkező esetben olyan feladatnak a vállalása — irodaírni megvalósítása —, amely az irodalmi köztudat­ban ugyan szerepel, de alig­ha várható el az eredmény a fiatal alkotók somogyi anto­lógiájában. „Benne lenni az irodalomban” nem ezt jelen­ti, hanem az értékteremtésen van a hangsúly. Milyen érté­keket vehetnek figyelembe egy ilyen típusú antológia szerkesztői ? A művészi érték mellett az eredetiséget, az öt­letet — s ami nagyon hiány­zik a kötetből: a friss, fiata­los szemléletet. A Vaspróba W-ben of vá­sottak közül mit tartunk fon­tosnak? Csokonai Attila lí­ráját: ígéretes, sokszínű. Er­délyi Sándor is valós élmé­nyeket fogai mázott meg ver­seiben. PéczelitAl a Nagy­anyám emléke címűt ol­vastam szívesen. Külö­nös érzéseket rögzített Lutz Béla Páfránybozót című versében. Matyikó Se­bestyén József Repülni ké­szen című verse az antológia | értékes alkotásainak sorából való. A prózai írások közül Sípos Ferenc groteszkje emelkedik ki. Szidera Szpi- rósz sajátosan ötvözi a ripor­tot a novellisztikus elemek­kel. A Vaspróba ’79 nem győz meg arról, hogy a megyénk­ben alkotó fiatal amatőr kép­zőművészek, fotósok táborá­nak legjobb terméséiből sike­rült válogatni: a közöltek többnyire régebben , szület­tek, s vannak'közöttük'egé­szen gyengék, megjelenésre alkalmatlanok is. (Gondolok itt elsősorban a fotókra.) Az Ungvári testvérek sajátos ké­pi látásmódja azonban fi­gyelmet érdemel. A fiatal somogyi alkotók következő antológiájába már gyűjtik az anyagot; a megyei KISÉ-bizottság ismét gondos­kodni akar a támogatásról. Talán más formákkal gazda­gítva értékesebb termést is­merhetnénk meg. Több pá­lyázatra is szükség volna, és ami szintén fontos:, a mű- helyszellem kialakítása to­vábbi kibontakozáshoz vezet­het. I taráin yi Barna 1977-ben. született a rende­let az értékes agrártörténeti emlékek védelméről. Azóta kétszáznál több egykori gaz­dasági épületet és létesít­ményt sikerült megóvni a pusztulástól. A budapesti Mezőgazdasági Múzeum Ag­rártörténeti emlékek védel­me Magyarországon című időszaki kiállítása a már vé­detté nyilvánított emlékeket tárja — többnyire fotók és szöveges ismertetők segítsé­gével — az érdeklődők elé. Somogyi szemszögből az — egyébként érdekes és tanul­ságos — anyag elgondolkod­tató, sőt figyelmeztető. Me­gyénkben jóval több a fölfe­dezetlen. pusztuló agrártör- téneti emlék, mint amit a tablók elénk tárnak. A lá­tottakból az is kitűnik, hogy több megyében előbbre jár­nak az értékmegóvó munká­ban. Hevesben például 23, Bácsban 29. Pest megyében 29. s Békésben is 17 »lajstro­mozott« emlék található. Ná­lunk ugyanakkor hét már védetté nyilvánított hely mellett alig fél tucat »beje­lentett« emlék van. S mennyi a lassan feledés­be merülő, kallódó és pusz­tuló? A már védettek közé tar­tozik a szán tód pusztai ma­jors ági épületegyüttes a XIX, századiból maradit füstölővel, a somogyzsitfai — ma erdé­szeti szakközépiskolaként is­mert — Véssey-kastély, a Mezőgazdasági Múzeum »fiókgyűjteményekén t« szá­mon tartott szőlőskislaki bo­rászati kiállítás, a kutasi szeszgyár, a fonói és hen- csei kastély, valamint a so- mogyudvarhelyi kovácsmű- holy. Bejelentett és részben már föltárt emlék a somogysárdi csaknem kétszázéves magtár, a balatoni nádgazdaság haty- tyan pusztai központi epülete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents