Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-27 / 73. szám

Tisztelt Szerkesztőség I A Somogyi Néplap 1981. március 7-i számában meg jelent »Figyelemelterelés« című írásra az alábbiakba, válaszolok. Megállapítottuk, hogy a kiszolgálást végző munkatár­sunk emlékezete szerint kubai narancsot adott a vásár­lónak, amelynek héja a fajtának megfelelően zöldes-sárga és lényegesen savanyúbb, mint az úgynevezett »jaffa« narancs. Ezért a vásárlók nem. kedvelik a kubai naran­csot, bár vitaminban gazdag és lédús gyümölcs. Az eladó elmondta, hogy nem akarta félrevezetni a vásárlót, annál is inkább, mivel hasonló hangnemben más vevőkkel is elbeszélget a kiszolgálásuk során. Megítélésünk szerint dolgozónk abban követett el hi­bát, hogy nem tájékoztatta a vásárlót arról, hogy a be­mutatott narancs kubai. Ezért szíves elnézését kérjük. Tisztelettel: Kovács Lajos Tisztelt Szerkesztőség! Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási- és Vegyiáru- kiskereskedelmi Vállalat igazgatója özv. "Kovács József né — Kaposvár, Május 1. u. 14. szám alatti lakos 1981. február 27-én megjelent panaszát megvizsgálva megállapítottam, hogy a hibás készüléket szervizünk a panasz megjelenése előtt, egynapos átfutási idővel megjavította. Ügyfelünk írásban úgy nyilatkozott, hogy a legutolsó javítás óta készüléke hibátlanul működik. Tisztelettel: Bakos Antal szervizvezető Gelka-szerviz, Kaposvár f • Kész tsi 3Z U) helyesírási szabályzat Reformok nem várhatóak A tervek szerint jövőre — az első, 1832-ben 'közreadott akadémiai helyesírási sza­bályzat megjelenésének 150. évfordulóján — közzé te szik a Magyar helyesírási szabályzat tizenegyedik ki­adását. Az új szabályzat elő­készületeiről tanácskozott a közelmúltban a Magyar Tu­dományos Akadémia elnök­sége. A szabályzat 11. kiadásá­nak előkészítő munkálatait a helyesírási bizottság 1973- ban kezdte el és 1979-ben fejezte be. Huszonegy tanul­mányt vitatott meg, sorra vette helyesírásunk vala­mennyi kérdéskörét. (A ta­nulmányok nyomtatásban is megjelentek a különböző szaklapokban.) Megállapítot­ták ,az elnökségi ülésen azt is, hogy a nagyközönség ré­széről — a nyelvhelyességi kérdésekhez hasonlóan — élénk érdeklődés nyilvánul meg a helyesírás iránt; a szakemberek minden véle­ményt, ajánlást összegyűjte­nék, földolgoznak, s ha mód van rá, figyelembe veszik a közönség újítókedvét. Tíz- tizenöt évvel ezelőtt példá­ul sokan szorgalmazták az »ly« fölváltását a >>j«-vel. A helyesírási TIT-előadások hallgatói, a megkér fezeitek — köztük egyetemisták — túlnyomó többsége ma már az »ly«, mint a »j«-től meg­különböztető írásjel megtar­tása mellett szavaz, gyakori kívánság viszont a helyes­írás egyszerűsítésének igé­nye, a különírás—egybeírás vagy a földrajzi nevek írá­sának módosítása. Az új szabályozástól re­formok nem várhatók. A különírás—egybeírás lénye­gében hagyományos rend­szerét is a bizonytalanságok csökkentésével, áttekinthe­tőbb rendszerezéssel igyek­szenek elősegíteni. Hasonló a törekvés az intézményne­vek és a mozaikszók írásá­nak egyöntetűvé tételére. Jelentősen módosul vi­szont a »dz« és a »dzs« használata, mivel főleg sor­végi elválasztásukban sok a következetlenség. Papazovék az egyenlítőnél A brazil partoktól keletre, az Atlanti-óceán déli részén hajózik jelenleg a »Tivia«, a világszerte isimert Papa- zov házaspár jachtja, amely néhány nap múlva átszeli az egyenlítőt A bolgár Kicsi fókák zöldre festve A kanadai hatóságok szer­dán letartóztattak négy lel­kes állatvédőt, akik a fóka­bébik zöldre festésével akar­ták megmenteni az állato­kat a lemészárlástól. - Mint ismeretes: a (kanadai partok mentén évről évre megjelen­nek a fókavadászok, s le- öldösik a kölyökállatokat — értékes bundájukért. Az ál­latvédők a kipusztulástól féltik a fajt, s már évek óta különféle módszerekkel pró­bálják megmenteni a fóká­kat. Eddig főiként felhívások­kal, különféle akciókkal igyekeztek hatni a világ közvéleményére, ez azonban nem hozta meg a neméit si­kert. így most radikálisabb lépésre határozták el magu­kat: színesre festik a fóka­bébiket, s ezáltal bundájuk kereskedelmi szempontból értéktelenné tóik. óceámlkiutiató házaspár követ­kező úticélja Gibraltár, aho­vá április végén várják őket Jelenlegi, csaknem két évvel ezelőtt kezdett föld körüli expedíciójuk külön érdekessége, hogy magukkal vitték kislányukat, Janát, akinek hetedik születésnap­ját 'tavaly augusztusban Ausztráliában 1 ünnepelték meg. Todor Zsivkov bolgár ál­lamfő néhány napja távirat­ban üdvözölte Papazovékat. Válaszukból kitűnt, hogy a »Tivia« a mostani expedí­ció során, több mint 65 ezer kilométert tett meg. XXXVII. évfolyam, 73. sióm 1981. március 27., péntek Fából faragott világ A körzet fafaragóinak munkáit állították ki a homokszentgyörgyi művelődési házban. Pauszka György homokszentgyörgyi asztalos díszdobozai, Kiss Imre kálmancsai tsz-dol- gozó naiv szobrai, illetve Rózsa János kálmáncsai pedagógus portréi, figurális faragásai nagy sikert arattak Á mozgás, a zene és a kép nyelvén Nyári tábort szervez a TIT nagyatádi szervezete »A mozgás, a zene és a kép nyelvén« címmel nyári napközis tábort hirdetett a TIT nagyatádi szervezete a városbeli és a kornyék gyer­mekei számára. Egy néhány hónappal ezelőtti rádiómű­sor adta az ötletet a tábor megszervezéséhez. Ott hang­zott el, hogy az európai or­szágok közül hazánkban be­szélnék a legkevesebben ide­gen nyelveket. E tény elszo­morító kiegészítésre szorul: Somogy még az országos át­lagtól is elmarad. Emiéktúra és szellemi totó Hat év óta minden ta­vasszal versenyre hívja a ka­posvári fiatalokat a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat, közösen a városi KISZ-bizottsággal és egy honvéd alakulat KISZ-bi- zottságávaL Az idén a KISZ-kongresszus jegyében rendezik meg az emlék túrát, s nyolc fős csoportokkal le­het jelentkezni. Március 29- én, vasárnap a cseri park­ban találkoznak a fiatalok; ott az MHSZ modell 3ző- és motocross-bemutatót is tart. Ez lesz a tizenkét ki­lométeres útvonal első állo­mása, a cél pedig a tokaji parkerdő. Üt közben különböző fel­adatokat kell megoldaniuk a versenyzőknek. A szellemi totó témája a kongresszusok története, a gyakorlati ve­télkedőn pedig célbadobás, lövészet, kötélmászás és különböző játékok várják a csapatokat. A tokaji parker­dőben árusítással egybekö­tött bemutatót tart az Ezer­mester- és Üttörőbolt-válla­lat, valamint az Ifjúsági Lapkiadó. A szórakozás sem marad ki a programból: Csizmadia Sándor politikai dalokkal lép föl, majd disz­kózenére táncolhatnak a résztvevők. Vándorserleget is alapítot­tak 1976-ban, s ezt a Ka­posvári Cukorgyár fiataljai már háromszor elnyerték. A legjobban szereplő csapatok most is értékes jutalmakat kapnak a versenyen. Hogyan lehetne változtat­ni rajta? — tették föl a kér­dést a nagyatádiak. — Ogy, hogy föl kell kelteni az ér­deklődést a nyelvtanulás iránt — hangzott a válasz. Természetesen ellenvetés is akadt: iskolaidőben amúgy is sok dolguk van a gyere­keknek, így szünidőben ren­dezzünk nyelvi tanfolyamo­kat S lám, a TIT-esek máris cselekedtek, a napokban megannyi iskolába, intéz­ménybe, gyárba elküldték a felhívást: jelentkezzenek az elsős, másodikos és harmadi­kos nebulók a nyári napkö­zis táborba. Ott kellemesen tölthetik a vakációt (tanári, felügyelettel), s mellesleg an­golul, németül, franciául és oroszul is tanulhatnak. S ha már megrendezik a nyári tá­bort, újabb ötletekkel is gazdagítják: a kisdiákoknak zene-, színművészeti és kép­zőművészeti tanfolyamokat is szerveznek. És nehogy a ta­nulás fárasztó legyen, kirán­dulások színesítik a progra­mot. — No, ezt a vadászatot is megúsztak (Kiss Brno rajza) Intézkedés járdaügyben Pótolják a mulasztást Tisztelt Szerkesztőség ro­vatunkban március hatadi- kán jelent meg az a panasz, amit a kaposvári 48-as ifjú­ság útja hat épületében lakók nevében Manduk Lajos la­kóbizottsági tag fogalmazott meg. Arról írt, hogy a 40-től az 51. számú házig nagy a szintkülönbség az új 61-tes útnak a lakóépületek mel­letti része és az út menti járda között, s mivel ott nem építettek lejárókat, így a házakban lakó kilencven család tagjai csak a baleset- veszélyes lejtőn juthatnak az utcára. A városi tanács építési, közlekedési és vízügyi osz­tályának illetékesei tegnap helyszíni szemlét tartottak. Ott voltak az érdekeltek, s hogy a panasz jogos, azt »ránézésre« megállapították. Az eredeti tervben szele­peit is a lejárók építése, az épületek azonban — ahogy a szemlén kiderült — jóval hamarabb készültek el, mint a 61-es út, s. közben »elsik­kadt« a lejáróépítés. A szefnle után gyors meg­állapodás született: a So­mogy megyei Beruházási Vállalat pótlólag megrendeli az épület melletti járdát és az út menti gyalogjárót összekötő lejárókat a város­gazdálkodási vállalatnál. E munka nem igényel különö­sen nagy erőfeszítést, tehát várható, hogy hamar elvég­zik és megoldódik az ott lakók gondja. Hasonlat i Mária Terézia udvará­ban farsangi bál van. Egyik testőre, nem ismerve föl a neki háttal álló királynőt, jó hangulatában, nagyot üt a királynő hátsó részére. Hátrafordul a 'királynő; a (testőr egy pillanatig ijed­ten mered rá, de föltalál­ja magát: — Felség, ha a szíve is olyan kemény, mint a fe­neke, akkor elvesztem... Jellemzés Kovács érdeklődik fi­acskája tanulmányai iránt az osztályfőnöknél. — Olyan közepes — mondja a tanár. Kovács elégedett, mert eddig csak rosszat hallott Pistikéről De azért meg­kérdi: — Hogy érti ezt, tanár elvtárs. — Ogy, hogy a gyerek nem nagyon okos és nem kicsit buta... Tavasz Cinkék ücsörögnek az ágon. A cinkefiú kétségbe­esve csiripeli a párjának: — Higgy nekem, én nem vagyok nős! Ezt a gyűrűt a madártani intézetben húzták rám... Boldog nap Az apa így szól fiához: — Piám, ma van az éle­ted legboldogahlb napja! — De papa, hiszen én holnap nősülök! — Hát épp azért .11 Megoldás — Nem értem, miért öl­tözöl évről évre fizetőpin­cérnek a farsangi mulatsá­gon? — Tudod. így nagyon jól mulatok; nagyokat ren­delhetek, és még haza is viszek néhány százast. Öt perce — De asszonyom, hogy lehet ilyen vadul vezetni?! És egyenesen neki a kira­katnak! Mondja: mióta ve­zet ön autót? — öt perce. Akkor esett ki a férjem a kocsiból... Ünnep Szúanyó mondja a gye­rekeinek: — Ma ünnepi vacsoránk lesz. Délelőtt új bútorokat hoztak az üzletbe! NÉPLAP Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár. Latinra Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf.: 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat Kaposvár, Latinca Sándor h. 2. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesftő. postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft egy évre 400 Ft Index 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári üze­mében. Kaposvár. Május 1. u. 101, Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem őrzünk meg. ’ és nem adunk viasza.

Next

/
Thumbnails
Contents