Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-25 / 71. szám
Vízművesek szárazon A Del-ckmántúíi Regiosaáüs Vianttű siófoka k»apontjái»oz háromezer dolgozó Ma NB l-es bajnoki forduló A Békéscsaba játszik Kaposváron Ebben az évben az első hétközi fordulóra kerül sor a labdarúgó NB I-ben. A Rákóczi idehaza lép pályára, ellenfele a Békéscsaba. A magyar bajnokság jelenlegi hatodik helyezettje egyike a legkiegyensúlyozottabban szereplő együttesedének. Nincsenek dobogás álmaik ugyanakkor nem fenyegeti őkét a kiesés réme sem, s ez érződik a csapat teljesítményén, Valamennyi találkozón nyugodtan, minden kockázat nélkül játszhatnak. A válogatott Kerekes és Pásztor személyében két csa- patrészükben is jól felkészült irányítóval rendelkeznek, és ez meghatározó a játékukban. Elöl a tízgólos Kurucz jelent állandó veszélyt az ellenfelek kapujára. A Rákóczi váratlan, de annál kellemesebb meglepetést itoeltő dunaújvárosi döntetlenje ismét reményt öntött a csüggedőkbe. Való igaz, hogy az ellenlábasok sem tettek ki magukért, így a kaposváriak esetleges mai győzelme ismét nyílttá tehetné a további küzdelmeket. A veszélyeztetett csapatok közül egymás ellem játszik az MTK VM és a DVTK, ugyanakkor a Dunaújváros Tatabányán vendégszerepel. Kétségtelen, hogy ma sokat lehetne javítani a helyzeten. A Rákóczi várhatóan a vasárnapi csapatát szerepelteti. Szó van arról, hogy ha Kozma teljesen rendbe jön, akkor Mészáros helyett ő ölti magára a 2-es számú mezt. Bíró és Házi kivételével valamennyi játékos rendelkezésre áll. Ezen a héten a gólerős Biro, ha óvatosan is, de elkezdhette az edzéseket. Házira még egy kontrollvizsgálat vár, s ha az negatív lesz, akkor a jövő héten ő is edzésbe állhat. A Rákóczi elnöksége úgy döntött, hogy a rokkantak éve alkalmából az egyesület valamennyi szakosztályának rendezvényeit mától kezdve ingyen látogathatják a mozgássérültek. Természetesen az NB I-eS labdarúgó mérkőzéseket is. Számukra az öltöző felőli kapu mögötti lelátón biztosítanak helyet. A későbbiek során, akik ezt kérik, azokat külön belépővel is ellátja a Rákóczi. A mai mérkőzés 15 órakor kezdődik. Játékvezető: Soós F. További mérkőzések: PMSC—Ü. Dózsa, Volán—Csepel, Rába ETO— Bp. Honvéd, Vasas—Videoton, Debrecen'—FTC, Nyíregyháza—ZTE, MTK VM— DVTK, Tatabánya—DunaújKét birkózóverseny Papp (PMSC) és Tankovies (KASI) küzdelme a vendég fiú győzelmét hozta A hét végén két birkózó- versenyen szerepeltek kaposváriak. A vasárnapi döntőkkel befejeződött az orosházi Táncsics gimnázium tornatermében a Pusztai Ferenc szabadfogású birkózó emlékverseny, melyen az ország felnőtt élmezőnye vett részt. Az 52 kg-ban 7-en rajtoltak, köztük a kaposvári Keresztes István is. A győzelmet a DMVSC válogatottja, Tóth szerezte meg a szintén válogatott Keresztes és Bíró (FTC) előtt. Keresztes hétfőtől már a válogatott kerettel készül. Hosszú kihagyás után újra találkoztak területi birkózóversenyen a sportolók Kaposváron. A Dózsa edzőcsarnokában rendezték meg az ifjúsági II. korcsoportúak szabadfogású erőpróbáját, amelyen négy egyesület 32 versenyzője lépett szőnyegre. A Kaposvári Sportiskolát öten, a házigazda K, Dózsát négyen képviselték. Eredményeik: 56 kg (3 ind.): 1. Keresztes F. (K. Dózsa), 3. Tankovies (KA- SX). 60 kg (6): 1. Dömyei (K. Dózsa). 65 kg (5): 1. Fazekas (KASI), 2. Bogdán (K. Dózsa). 75 kg (3): „.2. Molnár (KASI), 81 kg (5): _3. Szabó (KASI). 87 kg (3): —3. Vörös (K. Dózsa). Nehézsúly (5): —2. Steller (KASI). Fehérvártól Ke&aß»eäy»g, Ba- latonakarattyáíól Pécsig, összesen tíz KISZ-szervezetet irányítanak közvetlenül, néhányat pedig közvetetten a Balaton-parti városból. Siófokon az ezer dolgozó közül 130 tagja az ifjúsági mozgalomnak. A DRW fiataljai kétszer nyerték el a kiváló KISZ- szervezet címet, s az 1980-as eredményeik alapján megpályázták a Vörös vándor- zászló kitüntetést. A KISZ X. kongresszusát ők ezzel az Újabb trófeával szeretnék köszönteni. Szántó Imrével, a tömegsport-, és Borsos Attilával, az Edzett ifjúságért szervező bizottság vezetőjével beszélgettünk munkájukról és eredményeikről, amelyek többek között hozzájárulhatnak a vándorzászló elnyeréséhez. — Mivel vállalatunk »•csápjai« az egész Dél-Du- nántúlt körbeölelik, nem túl könnyű a dolgunk. A nagyobb telepeinken önállóan dolgoznak a KlSZ-szenveze- tek, de egységes, közösen ki - alakított versenynaptár alapján. Arra törekszünk, hogy minél nagyobb tömegesket megnyerjünk a testedzésnek, a rendszeres sportolásnak. Megemlítenénk néhány adatat: tavaly 400 ezer forintot költöttünk a sportra., ebből 300 ezer a népszerűsítést, a tömegesítést szolgálta. Az idén a sport támogatására 430 ezret tervezett a vállalat Ahol csak lehet, megszervezzük a vállalati bajnokságokat asztaliteniszben, sakkban, tollaslaibdázás- ban és kispályás labdarúgásban. Évente egyszer — tavaly példáid Keszthelye» — a vízi sportnap keretében találkozunk, ahol úszásban és játékos vízi versenyeken mérhetik össze ügyességüket dolgozóink és családtagjaik. »Szárazföldi« sportnapot évente többször is render zünäc, s áltálában 200—250 dolgozó vesz részt a lövészeten, a futásban és a labdajátékokban. Háromszor került sor a múlt évben horgász- versenyre, s előfordult, hogy százan is botot ragadtak. A Desedán, Fonyódon és a Pécs melletti Orfűn ott voltak a családtagok is. Évről évre esedékes a vízügyi dolgozók országos spar- takiádja, amely 6—7 nagy- vállalat fiait-lányait mozgósítja lövészet, sakk, kispályás labdarúgás, kézilabda, röplabda és asztalitenisz sportágakban. — Tavaly Siófokon találkozott az országos verseny 600—650 részvevője. Kelőin: két első helyet sikerült szereznünk, s az összesítésben a dobogó legalsó fokára állhattunk. 1980-ban a nagy- vállalati bajnokságainkat a gazdaságosság figyelembevételével igyekeztünk szervezni. Négy csoportra osztottuk a területet. Körmérkőzéseken találkoznak egymással a csapatok, s a csoportgyőztesek jutnak a döntőbe, amelyet mindig más üzemegység területén rendezünk. Mindenhol vannak megfelelő pályáink, s arra ösztönözzük dolgozóinkat, hogy igyekezzenek tovább javítani körülményeiken. Legutóbb például Székesfehérváron, az öntözési üzemigazgatóságnál épült bitumenes kézilabda- pálya, Balatonszéplak alsón pedig egy olyan szabadidő- központ kialakítását tervezzük, ahol dolgozóink a sport jegyében tölthetik a hétvégeket. — Az összehangolt munka érdekében negyedévenként találkoznak a területi sportfelelősök, és értékelik az addigi időszakot, valamint megbeszélik a közvetlen tennivalókat. Legutóbb — február elején — Fonyódon gyűltek össze. A »jegyzett« versenysportok mellett egyre népszerűbb a vállalatnál a természetjárás. önálló szakosztályuk nincs, így a túrázni vágyók a Siófoki Spartacus színeiben járják az országot. A vállalati sportélet tehát nem reked meg a falakon belül. A kispályás labdarúgók, a férfi és nőd asztaiite- mszezők példáid indulnak a városi foajnokságokfban. A vállalati úszásoktatás — amelyet elsősorban a családtagok részére terveznek — még nem valósult meg. A siófoki tanuszoda létrehozásában igen nagy részt vállalt a DRW anyagiakkal, társa- dalmd munkával és kivitelezéssel, így jogos az igény, hogy használják is ki a lehetőségeiket. A tavalyi mozgalmi évben öt nő teljesítette az Aranyjelvényesek az olimpiára akció országos próbáit. Valamennyien bekerültek a »sor- solandók« közé, de nem volt szerencséjük, egyikük nevét sem húzták ki. A vállalattól ettől független hatan — jutalomból — kiutazhattak az olimpiára. A DRW hatszor nyerte el a kiváló vállalat címet. Most a SZOT és a Minisztertanács vörös vándorzászlaját pályázta meg. A sikerekért sokat tettek a KISZ-es fiatalok is. Gy. L. A Kaposgép VL és a Buzsák az élen A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi eredményei: Északi csoport: Balaton- fenyves—Kőröshegy 3 2 Bu- zsák—Balatonbereny 8 ;1, Ba- latonföldvár—K. Köz'. Mcedé- si SE 1:2, Tapsony—Sornogy- vár 1:1, Kéthely—Balaton- keresztúr 3:2, Lengyeltóti— Táska 2:0, Nagyberémy—Patalom 1:4, Zimány—Mernye 2:2. f. Buzsák 2. Kéthely 3. Zimány 18 11 5 2 46—20 27 18 11 1 6 39—28 23 18 9 4 5 49—28 22 Déli csoport: Vízvár—Pé- terhida 2:1, Samogysárd— Somogytannóca 0:0, Kaposgép VL—Toponár 3:1, So- magyszob—Szabás 2:1, Lá- bod—Kaposmérő 0:0, Somogyi B. SE—K. Gazdász 0:2. 1. Kaposgép VL IS 11 3 2 54—21 25 2. Nagybajom 15 11 2 2 44—23 24 3. Somogysárd 16 11 2 3 43—18 24 Szövetkezeti bajnokság A múlt hét végén rendezték meg Egerben a szövetkezeti dolgotok országos asztalitenisz-bajnokságát. A Bérelnénk 40 - 100 m2 alapterületű helyiséget Boglárlellétől Siófokig árutárolás céljára, éves szerződéssel. Ajánlatokat a PIÉRT KERESKEDELMI VÁLLALAT, Kaposvár, Jutái út címre kérünk. ____(8-1226) G yakorlattal rendelkező erdőmérnököt fölveszünk. Jelentkezés: ERDÖVÁLL Zalaegerszeg, Árpád u. 3. Telefons 11-362 __________________(155816) A bogi ári cllei Balatongyöngye Mg. Tsz felajánl megvételre lucernaés rétiszénát. Érdeklődni lehet Kruppai Lajos elnökhelyettesnél vagy Boglár 13-14 telefonon. Át megegyezés szerint. _____________________(158719) 2 50 résztvevő közül a férfi egyéniben Benkő Árpád, a lengyeltóti áfész dolgozója harmadik helyezést ért el. Ugyancsak a harmadik helyen végeztek a női csapat- versenyben a nagyatádi áfész asztali teniszezői. Felnőttek úszásoktatása Siófokon A siófoki tanuszoda a város és a környék fiataljainak úszásoktatását oldja meg elsősorban, Március 30-tól azonban felnőttek részére is beindul az oktatás, amelyre jelentkezni a helyszínen lehet ___ H ÍREK MÁRCIUS SZERDA Irén, írisz A nap 5.38-kor kél és 18.04 órakor nyugadkí a hold 22.32-kor kéj és 8.87 órakor nyugszik. várható időjárás: Kcyés felbe várható, számottevő eső nélkül. Időnként megerősödik a nyugati, északnyugati szék A hajnali órákban néhány szótvédett helyen kődre számíthatunk. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma. szerdán: 15—28 fok között álakul. — Kétmillió forintot költ ebben az évben utak, hidak fenntartására a Foriyódi Nagyközségi Közös Tanács. Többek között ebből fedezik a téli időszakban megrongálódott úttartozékok, vízelvezető árkok, csatornák karbantartását is. — A kisegítő iskolások összetett tanulmányi versenye kezdődik holnap délelőtt 9-kor Kaposvárom, a Killian György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban. A megye 11 iskolájából 44 gyerek ad számot tudásáról. — Teli torokból címmel rendeznek közös éneklést és dal tanulást holnap este hat óráitól a SÁÉV kaposvári művelődési otthonában. Az eseményre a forradalmi ifjúsági napok alkalmából kerül sor. — A Helikon Amszterdamban. A söripari vállalatok tavalyi versenyén a Nagykanizsai Sörgyár Helikon söre és a kőbányaiak három minőségi söre bizonyult a legjobbnak. Ezek vesznek részt az idei hollandiai világbajnokságon is. — Széllovas-öltözékek készítését kezdték meg az Újpesti Ruházati Szövetkezetben. Tavaly az őszi BNV-n mutatkoztak be, az országban elsőként. A vízhatlan anyagból az idei szezonra háromezer kétrészes széllovasruhát szállítanak a hazai üzletekbe. — Bartők-estet rendeztek a hét végén Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Központban. A népdalversenyen helybeli, karádi és zamárdi szereplők vettek részt, majd Pécsik Dezső citeraművész és Kürti Éva énekes adott műsort. Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Hyk. Lim. (Bp.) 10 312 Trabant Lim. (Bp.) 3 018 Trabant Lim. (Győr) 1 829 Trabant Lim. (Debr.) 987 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 4 692 Trabant Lim. Spec. (Győr) 4 793 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 2 792 Trabant Combi (Bp.) 1 613 Trabant Combi (Győr) 1 079 Wartburg Lim. (Bp.) 3 379 Wartburg Lim. (Győr) 3112 Wartburg de Luxe (Bp.) •: 724 Wartburg de Luxe (Győr) 3 057 Wartburg de Li|xe tt. (Bp.) 760 Wartburg Lim. tt. (Bp.) 377 Wartburg Tourist (Bp.) 1 371 Wartburg Tourist (Győr) 1 087 Skoda 105 (Bp.) 3 478 Skoda 105 (Győr) 3 181 Skoda 105 (Debr.) 2 625 Skoda 120 (Bp.) 2 967 Skoda 120 (Győr) 2 063 Skoda 120 (Debr.) 1 843 Lada 1200 (Bp.) 9 303 Lada 1200 (Debr.) 9 250 • Lada 1300 (Bp.) 5 517 Lada 1300 (Debr.) 4 562 Lada 1300 (Győr) 565 Lada 1500 (Bp.) 5 721 Lada 1500 (Debr.) 4 841 Lada 1500 (Győr) l 379 Lada Combi (Bp.) 3 650 Lada Combi (Debr.) 746 Lada 1600 (Bp.) l 940 Lada 1600 (Debr.) l ui5 Moszkvics (Bp.) 10 420 Polski Fiat 126 (Bp.) 4 336 Polski Fiat 126 (Győr) 452 Polski Fiat 126 (Debr.) 1 042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1 503 Dácia (Bp.) 3 124 Dácia (Debr.) 1 228 Zaporozsec (Bp.) 32 367 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ívsvgi 160 évvel ezelűtt, 1821. március 25-én született, és 76 éves korában, 1897-ben hunyt cl Leövey Klára pedagógus, az 1848-as forradalom és szabadságharc ügyének áldozatkész támogatója, a magyar nőnevelés egyik úttörője. Az 1843—44-es országgyűlés idején Pozsonyban tartózkodott, s nagy érdeklődést tanúsított a reformtörekvések iránt. 1846-tól három esztendőn át Teleky Blanka pesti nőnevelő intézetében volt pedagógus, ahol munkatársa volt Vasvári Pálnak. 1849 elején Teleky Blankával együtt Debrecenbe ment; sebesült honvédeket ápolt, ősztől pedig üldözött honfitársait támogatta, bujdosókat segített a menekülésben. Hazafias cselekedeteiért 1851- ben ötévi várfogságra ítélték, s Teleky Blankával együtt a kufsteini várbörtönben raboskodott. Kiszabadulása után, 1856-ban Máramaros- szigeten leánynevelő intézetet alapított; később csaknem három évtizeden át # Teleky családnál volt nevelőnő. Publicistaként is hasznos tevékenységet folytatott: a szabadságharcra visszaemlékező tárcái, versei fővárosi lapokban is megjelentek. — Egy héttel tovább tart nyitva Szikra János festőművész tárlata a kaposvári Vaszary-teremben. A megye számos iskolájának tanulói nézték meg a somogyi fesitő alkotásait;, s még e héten, is várnak csoportokat. — 19 népi együttes, színjátszó csoport, illetve szólista szerepelt a hét végén Törökkoppányban a somogyi művészeti szemle körzeti bemutatóján. — Kézimunka-kiállítást rendezett a Videoton tahi gyáregységében a Bláthy Ottó szocialista brigád hat tagja. A faliképek, térítők, blúzok szombatig tekinthetők meg. — Kispuskás lövészversenyt rendeztek a hét végén a siófoki ipari szakmunkásképző intézetben, amelyen a járás tanintézeteiben működő MHSZ-lövészklubok tagjai vettek részt. — Kétszázmillió rubel értékű üzletet kötöttek a magja1 külkereskedelmi szakemberek a szombaton zárult lipcsei vásáron. Egyebek között számítógép-rendszereket, mezőgazdasági cikkeket, gyógyszeripari termékeket szállítunk az NDK-naik. — Üj turistautak a Szovjetunióba. Az idén 50 ezer magyar turista utazik a Szovjetunióba és körülbelül ugyanennyi szovjet vendég érkezik Magyarországra az Ibusz, illetve az Intourist szervezésében. Az együttműködés keretében új úti- célokkal gazdagítják mind a magyar turisták szovjetunióbeli, mind pedig a szovjet turisták magyarországi lehetőségeit. — Már csak két napig! SO'Vos engedménnyel vásárolhat férfi tavaszi divatingeket a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat szaküzleteiben és áruházaiban. — Az Autóközlekedési Tanintézet személygépkocsi-vezetői tanfolyamokat indít a megyében az alabbi helységekben és jelentkezéssel: Kaposvár. Berzsenyi u. 2., tel.: 11-147, Marcali. Széchenyi u. 20.. tiu. 14-től 16 óráig, Fonyód SZTK Rendelőintézet. Hegedűs József, Nagyatád. Komfort xitsz. Autószerviz, Barcs, Damjanich u. 39. Jelentkezés: folyamatos a fenti címeken. 484393) »