Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-25 / 71. szám
Térdnadrág és társai A párizsi Női Késáru ha Szalon. 1300 kiállítója sem hagyta figyelmen ikívül a gazdasági helyzet nehézségeit Az idén nagyobb súlyt helyeztek rá, hogy a szép és csinos forrnák mellett a ruhák praktikusak, ésszerűek legyenek. Ám a női nadrágok tervezői úgy látszik szabadjára engedték fantáziájukat, s a már megszokott vonalak melleit bőven láttunk török, arab. tuareg népi viseletek hatására készült öltözetet. Ehhez társul a csizmanadrág, magassarkú cipővel. A 'nadrágszárak többnyire rendkívül bővek, a 35—40 cm-t is elérik, s általában a boka felett 3 cm-re érnek, véget. Anyaguk lehet kordbár- somy, bársony, szövet, vászon, selyem, muszlin 'stb., egyszínűtől a kockásig, vagy nagy vitáginintákkal díszítve. A divattervezők javaslatai minden korosztály hordhat nadrágot, minden alkalomra. R. Sz. L jogi szakértőnk írja: II lakásügyi jogszabályokról és változásairól Virsli sokféleképpen A virsli kedvelt ételünk. Könnyen, gyorsan elkészíthető, jóízű húsféle. A diétázók is nyugodtan eheti k, mert kevéssé fűszeres, a fogyókúrázóknak is ajámható, mert kevés kalóriát tartól- maz. Főzelékkel, mártásokkal, köretekkel főételnek is megfelel. A főtt virslit mindenki ismeri, mustárral, tormával szokták tálalni. Ízletes paradicsompürével Vagy ke- chuppel is. A sült virsli hajszálvékony szalonnaszelettel vendégváró uzsonnának is ízletes. A virsli csak frissen főzve, sütve jó. Maradék főtt virslink marinírozva — ecetes vízben, hagymakarikák- kal — vagy tart árm árt ássa 1, vékonyra vágott hagymiasze- letekkel finom csemege. A megfőzött és kihűtött virslit különböző töltelékekkel tehetjük változatossá. Tehetünk bele tormakrémet (az ecetes tormát kevés tejfellel, mustárral, néhány csepp olajjal keverjük össze). Jóízű a sajtkrémmel, tejfeles túróval, körözöttel, kapros túróval töltött virsli. Tojáskrémmel — a főtt tojások sárgáját kevés tejföllel, mustárral, sóval, csipetnyi borssal, diónyi vajjal kikeverjük — vagy főtt tojás karikákkal töltött virslit tálaljuk franciasaláta-alapra. Tehetünk májkrémet, húspástétomot a félbevágott virslik közé. A szardiniás virslibe olajos halat teszünk, amelyet előzőleg túróval, kevés citromlével, esetleg paradicsompürével összekevertünk. Grillben vagy sütőben készülhet a sajtos sült virsli. A hosszában félbevágott virslik egyik felét paradicsompürével, a másik felét mustárral kenjük be. Szalonnaszeletet (ha fogyókúrázunk, vékony sonkát) és sajtszeleteket illesszünk a két fél virsli közé. Nyárstűvel vagy fogpiszkálóval összetűzzük, és addig tartjuk a sütőben, míg a sajtszeletek meg nem olvadnak. A virsiis meleg szendvics úgy készül, hogy a kenyérszeleteket megkenjük tejföllel, paradicsompürével, esetleg piros arannyal, főtt- vimsli-szeleteket teszünk rá, lebontjuk sajtszeletekkel. Tehetünk a tetejére vékony szelet almát vagy konzerv- ananász-karikát. Salátákat, előételeket is dúsíthatunk vinsliszeletekkel. Vitamimdús és laktató a zöld salátából, apróra vágott retek- és aknakockákból, virslikarikákból álló saláta — akár ecetes salátaöntettel, akár tartármártássál készül. Zöldpaprika-, paradicsom-, hagyma- és virslikarikákból áll az a saláta, amelyet kevés ecettel, cukorral, borssal ízesítünk. A gyerekek kedvelik a palacsintatésztába forgatott és forró zsírban kisütött vinsii- csemegét. Üjabban megjelent üzleteinkben az erősebben fűszerezett, a bőrén fekete csíkkal jelzett virsli is. Aki kedveli a határozottabb ízeket, kóstolja meg! A lakásépítés és -gazdálkodás tervéről sízóló kormányhatározat egyik fontos célkitűzése az állami lakások megóvása, felújítása, komfortosítása. A módosított lakásügyi jogszabályok kedvezőbb feltételeket állapítanak meg az állami lakásokon végzett egyes építési munkák elvégzéséhez, és biztosítják azt is, hogy azokat meghatározott feltételek esetén állampolgárok is elvégezhetik. Az általuk elvégzendő építési munkák: emeletráépítés, tetőtérbeépítés, toldaléképítés, komfortosítás, szükséglakás vagy más célra szolgáló helyiség lakássá alakítása, a lakások műszaki megosztása. Az építési munkákat vagyoni és jövedelmi viszonyuktól függetlenül azok végezhetik, akik lakással nem rendelkeznek és az építési munkáit elvégzésének pénzügyi feltételeit vállalják. Azoknak a lakásoknak a címjegyzékét. amelyeken építési munkát lehet végezni, a lakásügyi hatóság hirdetőtábláján. kifüggesztik. Az építési munkát vállalók esetében a bérlőket a lakásügyi társadalmi bizottságok javaslata alapján a lakásügyi hatóságok jelölik ki, es kiutaló határozatukban feltételként előírják az építési munkák határidőre történő elvégzését. A bérlők által végzett építési munkák teljes költségét beszámítják a lakbérbe, az eddigi 75 százalékos arány helyett. Az ilyen lakásokra kijelölt bérlőknek lakás-használatbavételi díjat sem kell fizetni akkor, ha az építési költség magasabb, mint a létrehozott lakásra megállapítható használatbavételi díj összege. Variálható bútorok A kereskedelemben egymásután jelennek meg az elemes bútorcsaládok. Ezek többféle szélességi és magassági méretben készülnek, Slágerkoktél címmel előadás március 31-én 17.3« és 20 órai kezdettel a Latinca Művelődési Központban. A műsorban fellépnek: SAROSI KATI, ZSOLDOS IMRE, PONAY MARTA stb. Jegyek válthatók az intéanény pénztárában 9—15 óráig (158732) Kertészeti ágazat megszüntetése miatt eladásra kínálunk 610 kg (eredeti csomagolásban) 1800X0,04 Nat po síkfóliát, továbbá 1173 db 1^5Xl50-es és 553 db 100X150-es méretű melegágyi ablakkeretet Érdeklődni lehet: Sárdi Lajos főkönyvelőnél, Solle, 11-es telefonszámon. ____________________________ (84186) a mi lehetőséget r.yújt a tetszés szerinti összeállításhoz, amelynek esztétikai összhangját és méretváltozásait a vevő határozza meg. Nagy alapterületű helyiséget szekrényfallal, két különálló szobára bonthatunk, úgy, hogy a beépítést meny- nyezetig, vagy szemmagasságig építjük. A nemrégen megjelent A 36x45x44 cm alapterületű HOBBY eieme,« bútorcsalád méretezése minden variálási lehe'őséget biztosít. Ábránk a kis- és közepeiéinek méretezését mutatja, természetesen sokféle beosztású szekrénytest kapható, amelyekről a bútoráruházak ismertető prospektust adnak. A bútorelemek felülete mindig fehér, homlokzatuk teak, palisander, piros, fehér színű, mosható műanyag fóliával bontott. i,~jr 4J Az építési munkák költségéhez az illetékes, OTP-fió- kok kölcsönt nyújthatnak. Ennek összege emeletráépítésnél, tetőtérbeépítésnél az építési költség 50 százalékáig terjedhet. A kölcsön legfeljebb 150 ezer forint lehet, amit 23 évre 2 százalékos kamat mellett biztosítanak. A nagy lakások műszaki megosztásánál, a lakások bővítésénél, a más célú helyiség lakássá alakításánál, korszerűsítésénél 15 évre 2 százalékos kamat mellett az építési költség 75 százalékáig adható kölcsön, ami — településcsoporttól függően — legfeljebb 90—100 ezer forint lehet. Az állami lakások átalakítására, korszerűsítésére, komfortosítására, illetve bővítésére olyan lakások esetében is sor kerülhet, amelyben bérlők laknak és ők vállalják e munkák elvégzését. Ehhez azonban a bérbeadó előzetes hozzájárulását kell kérni. Az ilyen bérlő által végzett építés esetében a fentiekben ismertetett bér- beszámításra szintén lehetőség van, és a munkához kérhetők az ismertetett kölcsönök. A módosított jogszabályok az újabb lakások létrehozásával elsősorban a tiaial házasok lakásgondjának megoldását kívánják elöseg - leni. Ha fiatal házaspár vállalkozik a fenti munkákra, esetükben a lakásigény mértékének megállapításánál két születendő gyermek is figyelembe vehető az együtt-, lakó személyek számának megállapítása során. Ez azt jelenti, hogy bár egy gyermektelen fiatal házaspár lakásigénye mértékének felső határa két lakószoba, de két születendő gyermeket is figyelembe véve lehetőségük van arra. hogy a lakásigényük végleges megoldására egy háromszobás lakást alakítsanak ki. Hőgye Kálmán (Folytatjuk.) Áprilisi tennivalók Tavasz a kiskertben A gyümölcsfákat ebben az időszakban már nagyon sok kór és károsító ellen kell védeni. Almaíáinkat lisztharmat, varasod ás és monília fenyegeti. Recin Super 0,3 százalék és Thiovit 0,4 százalékos oldattal permetezzünk. Ugyancsak jó védelmet nyújt ellenük a Rézoxi- klorid 0,3 százalékos, Pol- Sulkol 0,4 százalékos vagy pedig Dithane M 45 por alakú permetezőszer 0,2 százalékos használata. A rovarkártevők közül ebben az időszakban már jelentkezhetnek a sodrómolyok, atkák. A rovarkártevők ellen Unifosz 50 EC 0,t százalékos. Mela- tion 50 EC 0.2 százalékos oldatot használjunk. A körtefákat is varosodás és monília veszélyezteti. Rézoxiklorid 0,3 százalékos. Fun- dazol 50 WP 0,08 százalékos szert használjunk. Rovar- kártevők: a sodrómolyok, U- véltetvek és a poloskaszagú körtedarázs. Védekezésre Unifosz 50 EC 0,1 százalékos vagy Metation 50 EC 0,2 százalékos permetezőszírt használjunk. Kajszifáinkat monília, gombabetegség, sodrómoly. barackmoly ellen kell védeni. Rézoxiklorid 50 WP 0,3 százalékos, vagy Recin Super 0,4 százalékos, a molyok ellen (rágókártevők ellen) BI 58 EC 0.1 százalékos. Metation 50 EC 0,1 százalékos permetezést alkalmazzunk. Öszibanaokfáinkat szintén monília, levélfodrosodás — a rágókártevők közül pedig gyümölcsmolyok,' zöld és fekete levéltetvek veszélyeztetik. Orthocid 50 WP 0,2 százalékos, illetve BI 58 EC 0,1 százalékos, vagy pedig Chinoin Fundazol 50 WP. Metation 0,1 százalékos permetezéseket alkalmazzunk. A cseresznye és meggy fertőzései, illetve kártevői ebben az időszakban azonosak. Monília, levéllyukacso- sodás. Zöldbimbós állapotban Recin Super 0,4 százalékos, illetve Rézoxiklorid 50 WP 0,3 százalékos, fehér- bimbós állapotban vagy amikor már nagyrészben elvirág zott — Orthocid 0,2 százalékos, illetve Dithane M 45 0,2 százalékos permetezőszerrel védekezzünk. A gombabetegségek mellett figyelni kell a különféle rovarkár tevők, tetvek megjelenését is. Szilvafáink védelme: fe- hérbimbós állapotban Veszélyezteti, a monília, vörösfoltosság, levéltetvek, atkák. Zineb 0.3 százalékos. Diihu- ne M 45 0,2 százalékos. BI 58 EC 0,1 százalékos, illetve Metation 50 0,1 százalékos növényvédőszert használjunk. Sziromhullás utáni gombabetegségek és poloskaszagú darazsak ellen — hasonló vegyszerekkel védekezzünk, mint a fehérbimbós állapotnál. A szamóca védelménél használjunk — a virágzás fejlődésének kezdetén—sod- rámolyok és atkák ellen — BI 58 EC 0,1 százalékos vegyszert, Zineb 0,3 százalékos védekezőszert. A virágzáskor (általában áprilisban van) szürkerothadás és. levélbetegségek ellen: Chinoin Fundazol 50 WP 0,1 százalékos növenyvédőszerrel permetezzünk. Vigyázzunk arra, hogy a virágzás ideje alatt még a méhekre kevésbé veszélyes Melipax használata is tilos. A szőlőben főleg a mechanikai munkák időszerűek. A metszéskor eltávolított, esetleg fertőzött részeket okvetlen távolítsuk el és égessük el. A harmatgyökenezés munkáit, amennyiben még nem végeztük el, tovább már inem halasaéfaatjuk. Ezek eltávolítása aaórt fontos, mert különben a Balpgyokerek rovására megerősödnének. Sokan helyesebbnek tartják, ha a hazai gyökéren álló szőlőben nem távolítják el ezeket, mert az a véleményük hogy így a tápanyagforgalom lerövidül. Oltványszőlőben azonban feltétlenül fontos. A szőlőinél már a fiatal tőkéket is permetezni kell. Ditrifon 50 WP 0,2 százalékos permetezőszer szükséges. A rágókártevők ellen használjunk Metation 50 EC 0,2 százalékos szert. Amennyiben atkák ellen is szükséges a védekezés, akkor BI 58 EC 0,1 százalékos növény- véd őszeit használjunk. A permetezésekre legalkalmasabb a kora reggeli vagy a késő délutáni időpont. Tűző napom soha ne permetezzünk. Amennyiben a permetezés után 1—2 órán belül 10 milliméternél több eső hullott, akkor a permetezést meg kell ismételni. A permetezéseknél mindenkor tartsuk be a szükséges óvórendszabály OKat.