Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-15 / 63. szám
TANÁCSKOZIK A HAZAFIAS NÉPFRONT VII. KONGRESSZUSA (f olytatás az L aidaíröt) párt, a társadalom köréje csoportosuló intézményrendszere, s maga a szocialista állam. Meggyőződéssel valljuk, hogy a szocializmus az emberek mind teljesebb .szabadságát, egyéni fejlődésük széles távlatait, a népek közötti egyenlőséget, a háború kiküszöbölésének lehetőségét teremti meg. Ez a cél minden hazáját őszintén szerető embernek elfogadható. Már kezdjük elfelejteni azt a múltat, amelyben az osztalyellantétek, a társadalmi és a vagyoni helyzet, a felekezeti különbségek, a szakmai képzettség és a politikai érdeklődés megosztotta a lakosságot és azt az érzést keltették, mi magyarok csak a széthúzásban vagyunk egységesek. Az egység igazi érvényesüléséhez olyan korszaknak kellett elkövetkeznie. melyben a szocializmust építjük. A nemzeti egység erősödésének alapfeltétele, hogy —• az egyetértés mellett — mind szélesebb körben együtt gondolkodjunk, döntsünk é$ cselekedjünk a napi és a távlati, a helyi és az országos kérdésekben. Mi hazánk hű fiaiként a népi-nemzeti egységet, nemzeti függetlenségünk, demokratikus, majd szocialista társadalmi rendünk megteremtése érdekében hoztuk létre. Büszkén vallják, hogy mi egy valóban hazafias népfront képviselői, munkásai vagyunk. A hazához való ragaszkodás általános és jellemző vonása az öntudatosan gondolkodó állampolgároknak. Korunk nagyszerűsége az, hogy egy időben lehetünk. a szocializmus kör vetkezetes harcosai és magyar hazánk hű állampolgárai. Az egység erősítése érdekében éppen ezért vesz- szük figyelembe minden teen donknél hazánk és népünk sajátosságait Is. Céljainkat elfogadja minden hazáját szerető ember Ha Magyarországon akarjuk a nemzeti egységet erősíteni, akkor a fejlődés minden szakaszában a vállalt feladat kidolgozásakor — az általános politikai cél kijelölésén és a nemzetközi munkásosztály tapasztalata inak átvételén túl — érvényesülnie kell mindannak, ami a magyarokat magyarrá teszi. Jelen kell lennie minden történelmi tapasztalatunknak, a magyar nép múltja minden megpróbáltatásának és sikerének. Szerepet kell, hogy játsszanak azok a mélyen gyökerező hagyományok és szokások, amelyeket a múltban, és a jelenben, a társadalmi együttélésen kialakítottunk. Meghatározó szerepe kell lennie annak, amit a magyar ember alkatának szoktunk nevezni. Gyakran vitaitjákc lehet-e egységet teremteni a különböző világnézetű emberek között. A válaszunk természetesen az igen, mert világnézettől függetlenül vannak olyan célok, amelyeket minden dolgos, tisztességes és a hazáját szerető ember elfogadhat. Ilyen a haza önállósága, függetlensége és felvirágzása. Ugyancsak ide tartozik a béke, a szabadság, a létbiztonság, az emberi jogok érvényes ülése, a kizsákmányolás megszűnése Politikai célok ezek. s csak egynek az elfogadása is az egység aktív részesévé tehet valakit. A helyesen alkalmazott elveink, a jó politikai munka és az emberek együttműködési készsége tette lehetővé, hogy — az állam és az egyházak közötti megállapodás szellemében — vallásos emberek és egyházi vezetők, lel késiek, főpapok is részt vegyenek a Hazafias Népfront munkájában. Ez a részvétel azt is jelenti, hogy —a képviseleten túl — az egyházak is támogatják a művelődési, az életszínvonalunkat és az életkörülményeinket tervszerűen javító, vagy a környezetvédelmet biztosító tevékenységünket. Örömmel nyugtázzuk, hogy itthon is és külföldön is képviselik a kormány békepolitikáját és azt a törekvését, hogy erősítse barátságunkat más népekkel. A hazánkban élő nemzetiségiek — németek, szlovákok, délszlávok és románok — velünk magyarokkal egyenlő jogú és ezért azonos lehetőségekkel rendelkező állampolgárok. Öfc gyakran hivatkoznak erre, mert meggyőződtek arról, hogy hűségük nemzetiségi kultúrájukhoz, ragaszkodásuk történelmi hagyományaikhoz és az a tény, hogy művelik anyanyelvűket, nem lazítja. hanem erősíti a közös hazánkhoz való kapcsolatukat. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy határainkon. kívül is sok millió magyaréi. Azt kérjük, hogy legyenek új hazájuk dolgos és a haladást szolgáló állampolgárai. Reméljük, hogy ismerik hazánk mai életét és bízunk abban, hogy egyetértenek célkitűzéseinkkel és törekvéseinkkel. Mi azt valljuk, hogy a szocialista országokban élő nemzetiségiek az összekötő híd szerepét töltik be, ezért kölcsönös érdekünk a nemzetiségi lét és kultúra fej lődésének serkentése és támogatása. Érdeklődéssel figyeljük a határainkon túl élő magyarság sorsának alakulását függetlenül attól, hogy hazájuk milyen társadalmi rendszerű ország, örülünk minden sikerüknek és művészeik alkotásait az egyetemes magyar kultúra fontos alkotó elemének tartjuk. Tudjuk, hogy olyan egység, amelyben minden ember mindennel és minden időben egyetért, szinte elképzelhetetlen. De az ellentéteket és a vitákat, a meglévő érdekellentéteket a jól kidolgozott és alkalmazott politika jegyében fel lehet oldani. Az érdekek esetleges és olykor átmeneti ütközése gondokat okoz mindenkinek még akkor is, ha ismerik a feloldásukat elősegítő programokat. A tudatosság és a szervezettség, az okos célok érvényesülése teszi lehetővé, hogy ami ma még csak az egyik csoport érdeke az éppen az ő munkájuk, emberi magatartásuk révén, előbb vagy utóbb, közvetve vagy közvetlenül a közösség, a társadalom javára váljék. A dolog természetéből következik, hogy a Hazafias Népfront munkájában erre minden területen lehetőség nyílik, ha nyitott szemmel járunk a világban, s látjuk hol került vagy kerül sor az érdekek ütköztetésére. A szocializmus az emberre irányítja a figyelmet. Az emberre, aki érez, dolgozik, jövőt formál és felkarolja mindazt, ami szép és jó. Ezzel a törekvéssel fejleszti az ösztönös hazaszeretetei tudatossá. olyan magatartássá, amely a saját népével együtt, de sohasem más népek rovására, akarja boldoggá, gazdaggá tenni a hazáját. E törekvésben keres és talál szövetségest más országok népeiben s válik a szó legnemesebb értelmében a haza hű képviselőjeként nemzetközivé. A magyar nép a szocializmust építő országok népeivel ebben a szellemben erősíti baráti kapcsolatait, örülünk annak, hogy a kialakult baráti kapcsolatrendszer kölcsönösen biztosítja a jó módszerek és eredmények megismerését és felhasználását. Hazánk tekintélye világszerte figyelemre méltó. Ebben a sikerben nemcsak a mi jó munkánknak van szerepe, hanem annak is, hogy részei vagyunk a szocialista világnak és szövetségesei vagyunk a Szovjetuniónak és a többi baráti országnak. Barátaink életét ismerjük és tudjuk, hogy ők is hozzánk hasonlóan tesznek erőfeszítéseket a saját országuk felvirágoztatásáért. A folyamatos és általános fejlődés, valamint a társadalmi szabadság előfeltételének az emberiség haladó szellemi nagyjai — mindig a néphatalom teljes körű megvalósulását tekintették. A különböző társadalmak — jellegüktől függően — ehhez a népuralomhoz vagy közel kerültek, vagy tőle rendkívül messze távolodtak. A mi történelmi múltunkban az 1848—49-es és az 1918— 19-es forradalmakat leverték mielőtt demokratikus vívmányaik kibontakozhattak volna. A felszabadulás előtti fasiszta kormányzat kegyetlenül üldözött minden demokratikus törekvést. Olyan tényezőként beszélt a demokráciáról, amely erkölcstelen és idegen a magyar nép arculatától. A demokratikus gyakorlat nálunk lényegében a munkások, a parasztok és a fiatalok forradalmi mozgalmaiban érvényesült. Történelmünk így nem hozott létre elégséges demokratikus hagyományokat — ezért ezen az úton a kezdő lépéseket 1945-ben kellett megtennünk. A mi társadalmunk a teljes népuralom megvalósítására törekszik. Következésképpen napi és távlati programja egyaránt a nép érdekeit fejezi ki és szolgálja. Elvben mindenki egyetért ezzel. De az alkalmazásáért nem mindenki buzgólkodik a kötelességének megfelelően. Pedig aki a szocializmust akarja, az szükségszerűen demokrata is, mert szocializmus és a demokrácia elválaszthatatlanul összetartozik -és feltételezi egymást. Vannak és a jövőben is lesznek viták a szocialista demokrácia jellegéről, érvényesülésének módozatairól. Szükség van ezekre a vitákra, mert érlelik a jó gyakorlatot. De arra is, hogy ezek során az egyes részkérdéseket illetően döntések szülessenek. hogy a helyes elvek általánosan elfogadottá váljanak. fi hatalom a népé, képviselője szolgálatot tesz Vannak kiskirályi magatartást tanúsító emberek, akik lekezelik társaikat, akik paracsolgatnak, nem veszik figyelembe mások véleményét, megsértik önérzetüket. Ez ellen minden esetben fel kell lépni. Mi nem tűrjük a pozícióval, a hatalommal való visszaélést A hatalom a népé és ha a gyakorlására megbízást ad valakinek, ak- 1 kor ez nem az uralkodásra, hanem az ügy szolgálatára kötelez. Mindenki akkor válik teljes értékű emberré, ha érzi, hogy a többiekkel egyenjogú, függetlenül attól, mi a képzettsége és a beosztása, milyenek az anyagi viszonyai, milyenek a családi körülményei. Akkor lesz jó minden tekintetben az együttélésünk, ha az egyes ember értékét az dönti el, hogy tudásából és tehetségéből mennyit ad át a közösségnek. SOMOGYI NÉPLAP Évek óta bevált gyakorlatunk, hogy a legfontosabb törvényeket és intézkedéseket határozattá emelésük előtt helyileg, vagy országosan széles körben megvitatják az állampolgárok. Ezekben a vitákban az a döntő, hogy az érintettek és a hozzáértők egyaránt részt vegyenek a megbeszéléseken. A Hazafias Népfront dolga, hogy a rendszeres tájékoztatással, a társadalmilag fontos .ügyek nyilvános megbeszélése útján növelje a hozzáértők táborát. A részvétel és a hozzászólás még nem a demokrácia teljessége — ezt egy nagyon fontos lépés kell, hogy kövesse. Ennek megtétele a vezetők kötelessége: nyilatkozniok kell az elhangzott véleményről, vagy javaslatról. A válasz nem mindig elfogadást jelent. Jelentheti az elhangzott javaslat vagy észrevétel elutasítását is. de- csak megfelelő érvekkel és körültekintéssel. Természetesen azt is igényeljük, hogy a szóban jelzett egyetértést tettek kövessék. Az utóbbi években kialakult fórumrendszer alkalmas arra, hogy az állampolgárok ott kifejtsék véleményüket és ugyanakkor megkönnyítse a testületek munkáját a döntések meghozatalában. Azonban olykor előfordul az is, hogy az elképzelést vitára bocsátó szerv eleve kialakította a maga megdönthetetlen állásfoglalását, és a vitát úgy és olyan körülmények között szervezi, hogy az az ő álláspontja helyességét igazolja. Ez játék a demokráciával, amit elfogadni nem szabad, amit fel kell cserélni a tényleges vitával. Ahhoz, hogy ez így legyen az szükséges, hogy a különböző szinteken dolgozó vezetők ne csak hirdessék a demokrácia szükségességét, hanem éljenek — méghozzá jó szívvel, — az ezáltal adott lehetőségekkel. Sokszor felteszik a kérdést: segíti-e a vita, a mások véleményének a meghallgatása a fejlődést, illetve a célok megközelítését. Mi természetesen azt válaszóljuk, hogy igen. Mert ha ezt tagadnék,. eleve olyan légkört teremtenénk, amely ellentmond a szocializmus és a demokrácia követelményének. Nincs csalhatatlan és tévedhetetlen ember, vagy testület, nincs és nem lehet olyan időszak, amikor egy ember akaratától függhet csupán bármilyen terület sorsa vagy jövője. Alkotmányunk biztosítja á demokrácia érvényesülésének lehetőségét, de csak a lehetőségét. A törvények szerepe jelentős, de ugyanilyen fontosnak tekinthető, hogy az intézményeink kü- lön-külön és együttesen is demokratikusak legyenek. A demokráciához az is szükséges, hogy a munkafolyamatokban a fegyelmezettség, a szervezettség és ha kell, az utasítás érvényesülése legyen a jellemző. A demokráciát nem szabad úgy értelmezni, hogy az nem róhat kötelességet az egyes emberre. Hazánkban minden állampolgárnak vannak jogai és kötelességei. Ezek nem elkülönítve és nem egymástól függetlenül, hanem egymást feltételezve érvényesülnek. Minél jobban és eredményesebben teljesítik az emberek kötelességeiket, annál tágabb tere nyílik a jogok bővítésének és gyakorlásának. fi más véleményen levők érvekkel győzhetők meg A Hazafias Népfront fórumait alkalmasnak tartjuk arra, hogy azokon' a társadalmunk minden égető gondja napirendre kerüljön. Ezek •megtárgyalásakor sor kerülhet a mienkétől eltérő, vagy azzal éppen szembenálló nézetek kifejtésére is. Vállalnunk kell és vállaljuk is az ■így kialakuló vitát, mert tudjuk, hogy a más véleményen lévők érvekkel és nem visz- szautasítással győzhetők meg céljaink helyességéről. A demokrácia közös gondolkodást. a cselekvésre való közös felkészülést jelenti és a »több szem többiét lát« alapon is azt kell mondanunk, hogy minden időben csakis demokratikus módszerekkel lehet előrehaladni. Arra szólítunk mindenkit, hogy demokratikus módon éljen, művelődjön, alkosson és viselkedjen. Ez azt is jelenti, -hogy olyan légkört teremtünk, amelyben az állampolgár a véleményét nyugodtan elmondhatja, nem, kell félnie az elhangzó vélemény esetleges visszaható következményeitől semmiféle háttérbe szorítástól. A Hazafias Népfront mint- . esy a letéteményese a demokrácia széles körű érvényesülésének. Bizottságaink helyesen járnak el akkor, ha ebben a vonatkozásban is fejlesztik a meglévő kapcsolataikat a tanácsokkal és a tanácstagokkal, hiszen a helyi gondok és fejlesztési programok sorsa az ő jő munkájuk eredményességétől függ. A tanácsi munka a demokrácia olyan iskolája, melynek sikere az egész társadalmi élet demokratizálódását segíti. Sarlós István ezt ^követően a családi élet kiegyensúlyozottságának, belső demokratizmusának, a kölcsönös megbecsülésnek és tiszteletnek társadalmi jelentőségét hangsúlyozta. Majd így folytatta: Az életre neveléshez tartozik, hogy a felnövekvő nemzedékek a legkisebb kortól kezdve tapasztalják minden ami az élethez szükséges nagyon sok ember munkájának eredményeként jön létre. Ezért azt kell meg- tanulniok, hogy becsüljék minden emberi munka értékét, hogy így alakuljon ki a gyermekekben az a törekvés, hogv dolgozó emberként, ők is más emberek ügyét, szükségletét is szolgáló javak közvetett vagv közvetlen elő állítói legyenek. Az életben tett első lépéseknél a csa lapnak jelentős — csaknem kizárólagos — szerepe var, A bölcsődébe, óvodába, iskolába kerülő gvermek esetéljen a társadalom intézményei a tudatos nevelő és oktató tevékenységükkel lépnek be minden gyermek életébe. Ettől kezdve a neveles felelőssége megoszlik a család és az oktatási intéajiény között. Ezért tartjuk fontos- ■ nak, hogy a szülői munka- közösségek teremtsék meg a szülői íiáz és az iskola, a szülők és a pedagógusok között az őszinte és az egyenrangúságon alapuló kapcsolatot. Az együttélő nemzedékek véleményében, magatartásában mindig mutatkoztak és mutatkoznak eltérések. Ez természetes, hiszen a felnövekvő nemzedéknek nem az a dolga, hogy tudomásul vegye azt ami van, s hogy annak a megszokott módon való folytatására vállalkozzék. Az az ifjúság dolga, hogy megértse miként jött létre az előző nemzedékek fáradságos, sok áldozattal járó munkájával az ami van, adózzon ezért elismeréssel — ugyanakkor gazdagítsa az életet a saját űj, gyorsuló fejlődést igénylő elképzeléseivel. Az idősebbek dolga pedig. hogy jóindulattal, megértéssel fogadják a Keletkező újat s abban ne a saját tevékenységük elmarasztalását, hanem annak a kor követelményeihez igazodó folytatását lássák. Amikor a jelenlegi helyzetet vizsgáljuk, akkor azt mondjuk, hogy a kétségtelenül meglévő gondok ellenére is kiegyensúlyozott, jó a helyzet Magyarországon. Arra kell törekednünk; hogy ennek az igazságnak a megállapítása ne megnyugvást eredményezzen, hanem az előrehaladás új eszközeinek és útjainak kimunkálására ösztönözzön. Jó nálunk a helyzet, többek között azért is, mert jó a gazdaságpolitikánk. A további előrehaladást biztosító gazdasági programnak tekintjük hazánk VI. ötéves tervét, valamint a munka minőségének javítására, az ágazatok összhangjának erősítésére, a hatékonyságra és a takarékosságra vonatkozó ■ elképzeléseket. Kongresszusunkon is arra kérjük állampolgárainkat, jobb munkával, kezdeményezőkészséggel járuljanak hozzá a terv megvalósításához. Lakosságunk ismeri a VI. ötéves tervet és megértette, hogy most az elért eredmények megszilárdítása a fő feladatunk. A meglévő megoldása is komoly, körülte- * 1'ntő munkát Lcí-pyel — de ez a munka meghozza a yümölcs ' ábbi előrehaladás lehetőségét. Az állampolgárok tenni akarását igazolják azok az erőfeszíté(FolytjUaz a 3. oldalon)