Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-27 / 49. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Izsák Gézáné — Zimány, Kossuth Kayos u. 51. szám alatti lottos — 1981. február 3-án megjelent észrevételére eg alábbi tájékoztatást adjuk. Az autóbuszállomások várótermeiben a dohányzást a személy szállítás minőségének javítása, a kulturáltabb utazási feltételek és körülmények biztosítása végett 1978. július 1-én tiltottuk meg; egyidejűleg kihelyeztük a tiltó táblákat és eltávolitottuk a hamutartókat is. A rendelkezés végrehajtását rendszeresen figyelemmel kísértük, ennek ellenére nem tudtunk eredményt elérni. Ezúton is kérjük utasainkat, hogy az utazók többségének érdekében a váróteremben mellőzzék a dohányzást. Ha kérésünk megértésre talal, remélhetjük, hoffy kényszerintézkedések nélkül is megteremtődnek a megfelelő körülmények. Tisztelettel: De Sorgo Tibor igazgatóhelyettes, Volán 13. sz. Vállalat Tisztelt Szerkesztőség! Mozgásomban korlátozott rokkant vagyok, ügyeimet személyesen nem tudom rendezni, azért kérem segítségüket. 1981, október 18-án az Ingatlankezelő Vállalattól egy ■j EL 5183 típusú olajradiátort kaptam 2X3 méteres szobám fűtésére, melyben leányom és unokám lakik- A radiátort azóta ötször javították; a Gelka szerint gyári hibás. A fűtést csak hősugárzóval tudom megoldani, mert a helyiségnek nincs kéménye; ezért az utolsó villanyszámlám 1297 forint volt — az előbbi 3—400 forinthoz képest. Szerény nyugdíjamból ezt nem tudom kifizetni. \ Kérem az illetékesek segítségét, hogy a rossz készüléket mielőbb kicseréljék vagy próbáljanak valami más megoldással segíteni. * Tisztelettel: özv. Kovács Józsefné ro kka ntn y u gdí jas, Kaposvár, Május 1. u. M, ......... fl— ............................................................ X XXVfl. évfolyam, 49. szám 1981. február 27., péntek Rádiófegyzet VÁROSFÓRUM Azt hiszem, a megye és a város vezetői még a fórum meghirdetése előtt is föl tudták sorolni önmaguknak azokat a kérdéseket, amelyeket a kaposvári lakosok az elmúlt napokban levélben vagy telefonon eljuttattak hozzájuk. Hiszen jól ismerik a közvéleményt régóta foglalkoztató, legégetőbb gondokat, a város életének, fejlesztésének neuralgikus pontjait. Mégis, a kérdések' így. csokorba gyűjtve, közismertségük ellenére — vagy épp azért — kellő feszültséget teremtettek a tegnap 17.05-kor elhangzott rádiós fórumon, amelyet az SZMT székhazából közvetített a pécsi stúdió. A kérdések túlnyomó többsége lényegretörő volt. A válaszok egy része azonban kevésbé felelt meg, e nem csak rádiós követelménynek. Igaz, senki nem akart kitérni a kényes kérdések megválaszolása elől, az őszinteséggel sem volt baj, de — úgy látszik — a beidegze-tt bürokratikus kifejezésmódról, a tanácskozásokon használatos nyelvezetről nem lehet átváltani az itt megkívánt tömör,* sallangta- ian stílusra. Pedig, ha a válaszadók elhagyták volna a közhelyszerű bevezetőket, a magyarázkodásokat, több kérdésre is felelhettek volna. Köztük olyanokéra is, akik azért jöttek el a közvetítés helyszínére, hogy személyesen kapcsolódjanak be a műsorba. Persze így is sok kérdésben sikerült, ha nem is mindig megnyugtatóan — lévén bizonyos anyagi akadályai a fejlesztések megoldásának, vagy mert épp a döntéselőkészítés szakaszában vannak egyes fontos ügyek — tájékoztatást adni. Milyen témák köré csoportosultak a kérdések? Sok szó esett a teraszházról, az Arany János utca északi oldalának sorsáról, a belterületi foghíjak beépítéséről, a kereskedelmi ellátásról, a kórház, a színház és a termálfürdő rekonstrukciójáról, a családi házak építésének lehetőségéről, a Deseda felhasználásáról, a sportcsarnok befejezésének időpontjáról, az albérlők, illetve nyugdíjaisok házának építéséről — hogy csak a fontosabbakat említsem. P. I* Ülést tartott a megyei NEB Gépműhely — tavaszelőn Javában tart még megye- szerte a téli nagyjavítás, a gepek előkészítése a tavaszi mimikákra. Az év végi időjárás hatása „átnyúlik”: mindenütt késik a gépjavítás — a betakarítás elhúzódása miatt, — Így van ez nálunk is — mondja Pandur László, a eomogysárdi termelőszövetkezet gépműhelyének üzemeltető mérnöke. — A kombájnok még januárban is dolgoztak, a k u kori ca betaka - vitásban segítettek a környező tsz-eknek. Persze a saját termésük begyűjtése is jócskán belenyúlt a decemberbe, s mindez sok erőt vont el a javítástól: a téli munkát csak január közepén kezdhettük eL A sor elejére azok a gépek kerültek, amelyeknek még az őszi mélyszántást kell elvégezniük, s utána kerül hettek sorra a többiek. A vegysze- rezőgépeket már lendbe tették, most a kukoricavetók javításán dolgoznak. A te- hergépkocsipaajk esedékes javítása folyamatos, emellett természetesen el kell végezni a napi karbantartást. A nagy teljesítményű vetőgépek után a szénakészítés gépei következnek: a kaszáló- és salózógépek, a rendfelszedők, szónaszállító pótkocsik. Gond — mint mindig, évek óta — az alkatrészhiány. A T—150-es traktorokhoz és más szovjet gépekhez is — az MTZ—80-ashoz — szinte lehetetlen alkatrészt kapni. — A másik az állandó munkaerőhiány — folytatja a gépműhely mérnöke. — Most jön a tavaszi kampány, s ilyenkor embereink nagy része mezei ügy eletet tart, a műhelyben alig van valaki. Júliustól nagyon megszigorítják az energiafelhasználást, erre is föl kell készülni. A gépek teljesítmény- és költségértékelését új formában végzik: sokkal aprólékosabban, részletesebben. — A gépek teljesítményét be kell mérni — mondja Pandur László —. abból állapítjuk meg a házi üzemanyag-felhasználási normákat. Előre meg kell jelölni típusonként, és összegezve is, hogy mennyi energiát fogunk fölhasználni egy-egy hónapban. Ez amellett, hogy rengeteg plusz munkát jelenít. nem is mindig reális, hiszen egy géphibásodást vagy az időjárás rosszra fordulását előre látni nem leli . Mindenesetre elkezdtük a fölkészülést. M. E. Nőtt az építési kölcsönök aránya Munkaértekezlet az OTP megyei igazgatóságán Az Országos Takarékpénztár Somogy megyei Igazgatóságán értékelték az 1980. évi munkát, s ismertették a hatodik ötéves terv és az 1981-es év előirányzatait. A tanácskozáson részt vett Török Gyula ügyvezető igazgató, az OTP lakásépítési és értékesítési igazgatóságának vezetője. Lezárult egy ötéves tervciklus, es a szigorúbb gazdálkodási körülmények. a megváltozott . szabályozó rendszer feltételei között kell a pénzintézetnek megfelelnie a követelményeknek. Az OTP az üzleti élet és a lakossági szándékok legcsekélyebb rezdülését is érzi mindennapi tevékenysége során. —A tavaly kiadott 3055 gépkocsi-hitellevél megyénk lakosságának jelentékeny anyagi gyarapodására atal — mondotta értékelésében Pék György igazgatóhelyettes. Az elmúlt öt évben egy- milliárd 339 millió forinttal nőtt a takarékbetét-állomány Somogy megyében. Az OTP megyei igazgatósága erőteljes propagandával, széles körű meggyőzéssel a másik két betétgyűjtő, a posta és a takarékszövetkezetek előtt a maga javára módosította a lakossági megtakarítások arányát. Ma a betétállomány 42 százalékát az OTP kezeli. Dr. Körtési Endre igazgatóhelyettes az OTP hitel- nyújtásairól szólva elmondta, hogy tavaly 433 millió forinttal több hitelt nyújtottak;, mint 1979-ben. Jelentősen nőtt a hosszú lejáratú kölcsönök aránya: öt év alatt 1087 társasházi lakás és 5856 családi ház építéséhez nyújtottak hitelt. A telepszerű és a célcsoportos építési módok terjedése következtében tavaly 40 millió forinttal több építési kölcsönt adtak. A közép- és rövid lejáratú hitelekkel a lakossági fogyasztást, a kisipari és a kiskereskedői hitelekkel az ellátatlan területek szolgáltatási hátterét támogatták. Az OTP megyei igazgatóságának idei terve 300 milliós betétállomány-növekedéssel számol. A tervidőszak végére megyénk lakosságának megtakarításai várhatóan elérik a hatmilliárd forintot: Az értekezleten ismertették a tavalyi munkaverseny eredményeit, döntöttek *a kiváló brigád és a szocialista brigád címek odaítéléséről Is. Megvitatták a munkatervet Tegnap Kaposváron ülésezett a Somogy megyei Népi Ellenőrző Bizottság. Az ülés napirendi pontjai között az első helyen annak az összefoglaló jelentésnek a megvitatása szerepelt, amely a szaktanácsadói, illetve másodállások és a mellékfoglalkozások törvényességéről folytatott vizsgálat néhány tapasztalatát tartalmazza. A vizsgálat a közelmúltban zajlott le és 39 gazdasági egységet érintett, a munkában 77 népi ellenőr vett részt. Az ülésen tájékoztató hangzott el a lakosság folyamatos és színvonalas ellátásának figyelemmel kíséréséről, majd a megyei NEB tagjai megvitatták a bizottság ez évi munkatervét. Az ellenőrzési feladatok között három — központilag előirt — témavizsgálat szerepel; közülük különösen nagy érdeklődésre tarthat számot az üzemi demokrácia egyes kérdéseiről hozott határozat végrehajtásának ellenőrzése. r Ekszerlopás Ismeretlen tettesek ellopták a celjei (Szlovénia) aranyműves-vállalat Kanadába küldött 768 ezer dollár értékű ékszercsomagját. A 45 kilogramm súlyú, gyémántokkal díszített aranyék- szer-csomagot egy montreali kereskedő megrendelésére küdlték eL Az aranyat acél- ládába, majd pedig konténerbe csomagolva rakták hajóra az isztriai Koper kikötőjében. A Pristina jugoszláv kereskedelmi hajón a konténer megérkezett a címzetthez, az ékszeres láda azonban eltűnt belőle — útközben .. . Az ékszercsomagot nemcsak a jugoszláv és a kanadai rendőrség, hanem az Interpol is keresi. A jugoszláv rendőrség szerint az értékes csomag Montrealban tűnt el. A küldemény egy angol társaságnál volt biztosítva, így a kár azt terheli. RÉZGOMBOS FŰZFÁNFÜTYÜLŐ... Szeretnék egy ügyes kis műanyag mütyürt vásárolni — olyat, amilyet egyik ismerősömnél láttam. Nagyon megtetszett. A rendkívül praktikus, apró nemtudom- micsoda azt a célt szolgaija, hogy fölfogja a mosogató peremének lefolyóján az edényekről, tányérokról leoldott ételmaradékot. Egyetlen mozdulattal ki- vagy behelyezhető. könnyen és gyorsan tisztítható, alkalmazásával megelőzhetjük, hogy hulladék kerüljön a csövekbe s eldugaszolja a vezetéket. Betérek a szaküzletbe, ahol — feltevésem szerint — az ilyen holmit árulják. Megszólítom az első eladót; nagyjából a fent leírt módon elkezdem magyarázni, mire is volna szükségem Egyetlen szóval nem i'jiiom. megmondani, hát körülírom, s közben még mutogatok is, hogy szemléletesebbé tegyem előadásomat. Látom a kereskedő arcán, hogy fogalma sincs róla, mit akarhatok. Megriadva a várható kudarctól »ráteszek még egy lapáttal*, ám ahelyett, hogy tisztulna a köd, csak nagyobb lesz a homály ... Végül is az eladó megunja a magyarázkodást, és rávagja: »Nincs*. Kötöm az ebet a karóhoz, hogy ilyen szerkentyű létezik, s itt, ebben az üzletben kell tennie, mások is vettek, tehát nem lehet- hiánycikk. A boltos azonban már másik vevővel foglalkozik. Kénytelen vagyok tehát jómagam szemügyre venni a terepet. Rá is bukkanok, nagy nehezen az egyik félreeső polcon, a sarokban. Diadalmasan odabökök az új- jammal: »Azt kérem!*... »Ja, ezt az izét?* — mondja a boltos. — »Mennyit parancsol? Van belőle bőven .. .* Míg becsomagolja. arra gondolok, miért nem adtak legalább valami fantázianevet ennek a hasznos kis terméknek; ha mást nem legalább azt, hogy rézgombos fűzfánfutyulö. Ha nem is tudná senki, hogy mi az, legalább kérni lehetne az üzletben. A kereskedő azonnal tudná, mire gondolok, s nem rabolnánk egymás idejét. Persze akadna más megoldás is. Ha, mondjuk, szembeötlő helyre tennék. Akkor még beszélni sem kellene róla, csak rámutatnánk: »Ebből kérek...* U. I. Sziporkák Mire megtanultam járni, a többiek már tudtak korcsolyázni is. * * * Nem ismerte az otthon melegét: panel házban nőtt föl. • * * Díszlépésekkel visszavonulni is lehet * * * Azokat is elvonókúrára kellene küldeni, akik a hatalomtól részegülnek meg. * * * A természetben ma sem tűnik el semmi. Legföljebb maga a természet. * * * A vadászat nem annyira kockázatos, mint a zsákmány elosztása. * * • Elvhű embernek ismerték, holott csak lustaságból nem váltogatta nézeteit • * • Azt a szamárságot, amelyet már nem akarunk megismételni, tapasztalatnak nevezzük. ... Szomorú, ha az ember öreg korában csak a botjára támaszkodhat Nem más — Mondd, Magda éppen olyan nő, mint a többi?! — Persze. — Miből gondolod? — Azért, mert ő is art hiszi, hogy nem olyan nő, mint a többi... Baleset — Mi történt ? Miért van bekötve a fejed? — Autóbaleset... A feleségem az autó ülésén egy idegen rúzst talált. Cigi — Tudod, hogy a cigaretta lassan ölő méreg? — mondja a feleség a férjének. — Na és? Szerinted arzént kellene szívnom ? Mérgelődés A turista ebédelni megy egy párizsi étterembe. Nézegeti az étlapot, majd mérgesen kifakad: — Nem értem, hogyan lehet ezeket a gusztusos francia ételeket elrontani ilyen gusztustalan árakkal! Erdőben Az erdész megállítja a gombaszedő anyókát az erdőben : — Mondja, szüle! Nem fél, hogy mérges gomba keveredett a többi közé? — Miért félnék? Holnap mindet eladom a piacon! SOMOGYI'"’1"' Az MSZMP Somogy megy«’ Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paá! László Szerkesztőség: Kaposvár. Latinra Sándor u. í. Postacím: Kaposvár. Pf. 31. 741)1. Telefon : 11-510, 11-511 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinra Sándor a. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitÓ postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft. egy évre 400 Ft. Index: 25 9t»7 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Május 1. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem őrzőnk m#g,' es nem adunk vissza.