Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-27 / 49. szám
KéSZÜlÖdéS 3 vizsgára. A z Állami Balettintézet végzős növendékei az V., VI. és VIII. évfolyam le-gjobb táncosaival már az év végi vizsgakoncertre készülnek. Ehn Éva irányításával a Hattyúk tavát próbálják. A herceg szerepét Mészáros László, az Operaház művésze táncolja (MTI-fotó — Benkó Imre felv. — KS) Télikert a leányszállóban Nylon szálon kapaszkodik a szemben levő falig az apró levelű filodendrun, a szólva egy harmadát növények foglaljak. el. Télikéit a leány szállóban. Rózsa arról ismert, ha talál egy kidobott virágot, azt elülteti, kihajtana, . már a folyosót is az 6 cserepei díszítik. A lakótelepen pusztulásra ítélt Gyuri papagáj szintén neki köszönheti, hogy meg ma is vígan esi vitel. Váratlan vendégkén* kopogtatunk be a 15-os szoba ajtaján az első emeleten. Az asztalon szendvics , ital, a vázában szegfű. Szabadkozom a névnapi ünnepség zavaráséért. A lányok percek alatt feloldják a hangulatot, szívesen fogadnak. A családi otthonit sem lehetne kellemesebbé tenni, mint ezt az apró szobát. Vörös borral koccintunk, Rózsa csak szőlőlevet iszik, napiok óta tüdőgyulladással küszködik. — Ma már jobban vagyok, tegnap negyvenfokos lázam volt, ülve mostam. Utalok feküdni. Most megfogadtam, hogy amit hétfőn az orvos mond, azt teszem. Már előbb is Mosdósra kellett volna mennem, de nehezen szánom ra magam. Riaszt minden, ami betegséggel, kórházzal, orvossal függ össze. Gyorsan összeszámolja, összesen tizennyolc éve él ilyen nagy közösségben. Először a MÁV nevelőotthon, majd a leényszállás. Már „öreg” bentlakó. — Eredetileg gimnáziumba szerettem volna menni, de nem volt, aki támogathatott volna. Így lettem fonó szakmunkás. A nevelőotthontól még egy évig kaptam segítséget. Megszoktam a munkát, a várost, a leányszállást, ha lenne lakásom, akkor sem tudnék egyedül megmaradni benne. Baksa Rózsát a szálló lakói választottak a fegyelmi bizottság vezetőjévé — ő azt mondja, azért, mert „nagyszájú”, szókimondó. Nem éppen hálás feladat, ez. Komolyam veszik az erkölcsi, magatartási vétségeket, s ezzel a kialakult közösséget védik. Van, akit »oha többé nem fogadnak vissza lakótársuknak. — Valahogy megváltoztak az emberi kapcsolatok az «többi években. Nemcsak a szállón, hanem a munkahelyen is. Nagyobb a széthúzás. több a pletyka, ®z újonnan jöttek nehezebben vagy egyáltalán nem is akarnak beilleszkedni. Persze azért itt elemik az élet, valamelyik szobában mindig összejön egy kisebb társaság. Rózsa a hétvégeket is bent trüb, az ünnepelt saobatars, Antal Zsuzsa azonban olyankor hazautazik a szüleihez, ö kilenc éve él a szállón, ugyanabban a szobában. Nem csoda hát, hogy minden otthonos. — Sokszor éjfélig berniéi - Betűink, mindig van téma. Az unalomtól nem kell félnünk, vagy a szállón, vagy a Fonóklubban van rendezvény. A gépek mellett napi har- minc-harminckét kilométert ■gyalogolnak a lányok, s a bárom műszak bizony kime- rfiA. A tecüáteaüvwk JeanyoKthona 174 lakójának azonban nem kell máshova menni, hogy kikapcsolódást, pihenést keressen. Helyben van a mozi, a könyvtár, nyolc televízió üzemel az épületben — Rózsáék szobájában még ez is saját tulajdon. A választott kul túrósok —ilyen Zsuzsa is — a többséget érdeklő programokat szerveznek. Itt laknak a szakmunkástanulók. is, a-/, ő szabad idejüket a szálló vezetői szervezik meg. Este fél hétkor ének a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat központja elé. már csak a második emeleti ablakokból szűrődik ki fény. Azon a szinten van a munkásszálló. Az első szóba lakói épp most fejezik be a vacsorát, helyére csuklik a bicska pengéje, papírba ke: rül a maradék. Az emeletes vaságyon katonás rendben visszahajtva a paplan széle, minden tiszta és nagyon egyszerű. Itt nem díszítették ki a szobát, a falak üresek, sehol egy kép. a szekrény tetején csenevész virág. Az egyik fiatalember veszi a kabátját, s elköszön : színházba siet. Végh István azonban még ráér egy félórát — a híradó közben is bemehet a moziba. — Hetente csak alig néhány napot vágyói', a szállón, pénteken mindig hazamegyek, hétíközben pedig vidékre is járok. Általában televíziót nézünk, moziba megyünk, s néhányam tanulunk. Alig kaptunk kimenőt, mindig együtt voltunk. Menüt szinte csak aludni jövünk be. A lakók névsora átlaiidoan változik, hiszen az építőipar sajátossága a-/, állandó vándorlás. A dolgozók egy-két hónapra más telephelyre költöznek, hosszabb időre sehol sem érdemes berendezkedni. Petes János mindig talál magának elfoglaltságot. A szakmája villanyszerelő, most gimnáziumba jár. — Mindenkinek megvan a maga időtöltése, van aki a bisztrókban találja ezt meg, van aikd értelmesebb dolgokban. Gondolni kell a jövőre is. hisg örökké nem élhetünk munkásszálláson. A tanulás, olvasás mellett amatőr rádiózással foglalkozik. a Puskás Tivadar rádió- klub tagja. Kostyák László — akárcsak két társa — már tizenegyedik éve él a szállón. — Remélem, hamarosan javul majd a helyzetünk, ha a központ új irodaházba költözik, s az alsó szintet megkapjuk. Akkor lesz étkezőnk, konyhánk, mosóhelyiségünk, s a vaságyakat is kicserélik. Tíz év alatt már megszokták a munkásszállói életet, de mindegyikük készül a letelepedésre. Lakásra, saját otthonra gyűjtenek. Vállaltiak ezt az életmódot, még ha nehey. is. Most húsz-harminc ev között azonban már a családalapitasra is gondolnak. FELNŐTTEK AZ ISKOLAPADBAN Több szakma, több lehetőség A nagyatádi szakmunkásképző intézet elsősorban a város gyárait, üzemeit szolgálja. Így az atádi cégek igényeit is figyelembe kell venniük a beiskolázásoknál és még inkább a felnőtt szakmunkásképzés esetében. Nyolc éve foglalkoznak rendszeresen betanított és segédmunkások oktatásával'. Többen a második szakmunkás-bizonyítványukat szerzik meg itt. Évente ötvenhatvan felnőtt tanul náluk. A sokoldalúan képzett munkást munkaadói is jobban tudják foglalkoztatni, és önmagának is használ, mert többféle megtalálhatja helyét. Különösen most, a gazdaságban „fű.jdogáló új szelek” idején látják sokan hasznát a felnőttek tanulásának. Például a Danuvia atádi gyárában lezajló termékváltás másfajta képzettséget is kívánt a munkásoktól. A szakmunkásképzőben eddig is sok szerszámkészítő tanulta ki a gépi forgácsoló szakmát ■ — sokan több ágazatát is —, ők tehát könnyen helyezhetők át más munkakörbe. A víz-, a gáz- és a központifűtés-szerelők közül is sokan jelentkeztek a képzőbe. Elsősorban a Komfort szövetkezettől jöttek. Munkájuk fontos része a hegesztés, ám szaktanfolyam vagy szakmunkásvizsga nélkül nem hegeszthettek. A tanfolyam után csak betanított munkásként szerepelhetnek, a szakmunkásképző — igaz | valamivel keményebb tanulás után — második szak - m un kas -broom y it v an y t ad nekik. A felnőttek együtt tesznek majd vizsgát, a nappali tagozatosokkal. A korábbi évek alapján várható, hogy a gyakorlati vizsgákon kiválóan megállják helyüket, $le az elméleti tárgyakból sem sokkal maiadnak le általában a friss, tanuláshoz szokott fiataloktól. A felnőttként tanulásra vállalkozók azt mondják: a gyorsan változni avagy változtatná kényszerülő vállalatoknál meg véletlenül sem akarnak ..kellemetlen helyzetbe” kerülni, s több szakmával többfele tekinthetnek, könnyebben boldogulhatnak. Ixményi Éva NEVELÉSRŐL Gyermekeink napirendje Több feltételtől függ az, hogy milyen eredményeket érnek el gyermekeink a tanulásban; az idegrendszeri alkattól, az emlékezet, a gondolkodás egyéni fejlettségétől, a munkaszeretettől, a helyes tanulási módszerektől, a nyugodt környezettől. Ezeken kívül döntő jelentőségűvé válhat a gyermekek napi munkaidejének megszervezése. Sajnos, sok családban je- iemtkezihetnek helytelen elvek, melyek rossz következményekkel járnak. Az egyiknek lényege a -drákói« szigor, a tanuló életének aprólékos szabályozásával. A másik jellemzője a -teljes szabadság« elve, mely rendszertelenséget, értelmes életrend nélküli helyzetet szül. Pedig nem lehet közömbös számunkra, hogy gyermekeink miként használják fel azt az időt, amelyet iskolán kívül töltenek. A helyes napirend nem épülhet a -teljes önállóság« elvére, megalkotásában érvényesülnie keil a szabadságnak és a kötelességnek egyaránt. Ugyanis a tanúié gyermek, ifjú fejlődésben egyformán fontos a tanulás, a munka és a pihenés, a szórakozás, az egyéni időtöltés. Miivel kiwtb'áaUs kettői fi» kenvsége a tanulás, ezért a napirendnek is ezt kell elsősorban szolgálnia. Az iskolai órarend mellett természetesen figyelembe kell vennünk a különböző délutáni iskolai és azon kívüli elfoglaltságokat is. A gyermekekkel közösen eiké- .szített napirend legalapvetőbb feltétele, hogy mindig konkrét legyen. Így például legyen a napnak egy olyan szakasza, melyet a tanuló saját tetszése szerint, szabadon használhat föl. Ebben az időben hadd játsszon, szórakozzon szíve szerint, mert ez pihenést is jelent számára, azon túl, hogy ezek a tevékenységek is hozzájárulhatnak személyiségének fejlesztéséhez (érvényesül a transzfer, átvitel törvénye; amit itt megtanul, azt máshol is fel tudja használni). Ezek a szabad idős tevékenységek úgy is segítik az eredményes tanulást, hogy érvényesül bennük az ün. aktív pihenés elve. Ha szervezetük elfárad egy meghatározott munkában, akkor egy teljesen másféle tevékenység imunka, játék, tanulás), pihentet, éppúgy vagy még sokkal jobban, mint a pasz- szív pihenés, semmittevés. Gyermekeink életrend jétx* — »karma lye» eíetaorúak is — nagyon fontos a változatosság érvényesülése Ezt a napirend összeállításánál vegyük figyelembe. Arra is ügyeljünk, hogy a nehezebb feladatokat könnyebbek kövessék, az ülő munkát a mozgásos tevékenység Gondunk legyen arra, hogy a legnehezebb feladatok az ebédet követő pihenés, játék után kerüljenek sorra, amikor még eléggé friss, -pihent« a gyermek. Semmi esetre se engedjük a késő estébe, éjszakába nyúló tanulást, az ebédtől a lefekvésig tartó folyamatos tanulást, mert ez bizonyos fűő eltelte után kimerültséghez, idegrendszerének károsodásához vezethet. Persze nem mindegy, hogy milyen életkorú gyermek számára készül a napirend, mert a kisiskolásoknál elegendő kell legyen a napi egy—másfél órás tanulás, ennél többet ne nagyon engedjünk meg. tóleg ne erőszakoljunk rá a tanulóra Ez a nagyobbaknál jelentősen megnövekedhet, de nem töättieti ki az egész otthoni időt. Megengedhetetlen, hogy napi 10—11 áránál többet tanuljon a gyermek, az ifjú — az iskolai órákat és az otthoni tanulást együttvéve. Hiszen így is jobbam meg «an tcrheúwc. A megyei diáknapok idei rendezvénysorozatára kaptunk meghívót. Holnap 14 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó a kaposvári Kilián György Ifjúsági és Úttörő-művelődési Központban. A művészeti bemutatók 14 óra 30 perckor kezdődnek a középiskolai kórusok, kamarakórusok versengésével, majd 17 óra 30 perctől az irodalmi színpadok bemutatója zajlik. Ezt 19 órától táncház-rendezvény követi. Vasárnap 9 órától szántén irodalmi színpadok mutatkoznak be. A vers- és prózamondók szombaton a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárban vetélkednek egymással, a hangszeres szólisták a zeneiskolában, a néptánccsoportok a La tinea művelődési központban. Az eseményt vasárnap 14 órakor az úttörőházban gálaműsor zárja. Barcsról a művelődési központból kaptuk a hírt, hogy ma délelőtt a kisdobosok művészeti szemléjét rendezik meg. 15 órától pedig az úttörők lepnek színpadra. Holnap 17 órától ónálló estet tart a -Polos«-Ka polbeat- egyiitles. Vasárnap este a Hang-Ár együttes lép löl az ifjúsági klubban. Barcson eseménydűs hétvége ígérkezik. Kadarkúton, az id. Kapoli Antal Körzeti Művelődési Hazban tegnap este alakult meg az éllel miségi klub. Holnap 19 órakor Jakó Vera nóta- es népdalestjét rendezek meg A Rákóczi'korszak dalaitól a nótáig címmel. A műsorban közreműködik Csanádi György, Berki László, Zséli Mihály, Lugosí Ti- I bor es Mészáros Tivadar együttese. Szerkesztő: Ábra- hóm. Dezső. Vasarnap 15 órakor a művészeti szemle sorozat helyi bemutatóját Hedrehelyen rendezi meg a művelődési ház. Nagyatádon. a Ságvári Endre ifjúsági klubban ma 14 árától közös sportvetélkedő lesz Vojkovics Mária és Szarvas József vezetésével. Bodvicán holnap a diák klub tagjai gyűlnek össze, hogy könyvekről beszélgessenek. A kaposvári programok közül felhívjuk a figyelmet a Lattnca művelődési központban mükiidö Fonómun- kás klub ma esti — 19 órakor kezdődő — rendezvényere. Két vendégegyüttes lep föl. A budapesti Pei-em Színpad Éless Béla rendezémint sok felnőtt. Pedig szervezete még nem fejlődött ki teljesen, kisebb az ellenállóképessége, gyorsabban elfárad. Előfordul, hogy még a nagyobb gyermek sem akarja betartani az ideálisnak látszó napirendet, nyűgnek érzi, ha lehet, kibújik alóla. Ez főleg akkor fordul elő, ha nem vontuk be a gyereket a napirend, az életmód megtervezésébe, ha nincsenek benne az ó tervei, elképzelései. Többször előfordul. hogy a felnőttek mosolyognak, ha napirendről hallanak, mert nem tartják „komoly dolognak”. Máskor meg ók borítják fel különféle megbízatásaikkal. Miért nem helyes egyik nézet sem ? Több okból. A napirend betartása helyes tanulási szokásokat alakít ki gyermekeinknél, rászoktatja őket idejük célszerű felhasználására. a rendszeres életvitelre Meg kell tanítanunk gyermekeinket — fiataljainkat — helyesen gazdálkodni az idővel. S akkor lesz idejük tanulásra, szórakozásra, önművelésre — mindenre. Tanuló gyermekeink hasznos életrendjének kialakításához á napirend megtervezése csak az első lépés, a megvalósításához állandó gyakorlás és ellenőrzés, értékelés szükséges. Hogy szinte vérükké váljék az értelmes életrend; hogy tudják biztosítani saját személyiségük állandó fejlesztéséhez a■/ elegendő időt is. seben két népi komédiát ad elő, a boglárlellei Vikár Béla Diákszínpad pedig Koós Karoly Ének Attila királyról című oratóriumát szólaltatja meg Vitai Ildikó zenéjével. A rendező Pados József. Ugyancsak a I-atmea ha* ad otthont a nyugdíjas pedagógusok klubjának: ott ma Ady Endre hazafiságáról értekezik dr. Marion Kálmán. Itt jön egy nemzedek címmel a Petőfi emlékkönyvtár hirdet — ma 18 órára — polilikaidal-tanula- si lehetőséget a fiataloknak, A Kaposvári Csiky Gergely Színházban ma nincs előadás, holnap este 19 órakor bérletszüneti program ez — Shakespeare Szenti vanéji álom című játékát adja elő a társulat Ács János rendezésében. Az egyik főszerepet a képünkön látható Básti Juli alakítja. Vasárnap délután 15 órakor Ebb—Fosse— Kander Csikágó című musicalje kerül színre Ascher Tamás rendezésében. A főszerepek egyikét ebben i» Basti Juli játssza. Szerepel meg Csákányi Eszter, Eperjes Károly, Koltai Róbert, Lázár Kati, Nagy Anikó, Pogány Judit és Lukáls Andor is. Fred szerepet vasárnaptól Galko Bence alakítja. A Vörös Csiiiag mozi ajánlata A vadnyugat hőskora című kétrészes western. Ez a mozgófiim-képeskönyv ósz- szegzo mii több rendező es tucatnyi sztár közreműködésével készült. A Szabad Ifjúság ezúttal is két filmet kínál. Délután 16 és 18 órakor a Vér a síneken című jugoszláv drámát, amelyben a partizán ha ború eseményeit látjuk megelevenedni: 1941—42-ben Szerbia déli részé a leg vészé Ívesebb frontok közé tartozott. A németek azt remélték, hogy a tél beállta előtt fölszámolják a partizánokat. Kömig őrnagy és a jugoszláv kommunista párt küldöttjének! — Tanácsadó a fedőneve — küzdelmét ábrázolja ez a film. Az esti vetítésen a Norm* Rae című amerikai filmet láthatják a nézők. A tankönyvírás elmélete és gyakorlata Szükség lernte olyan fórumra, amely egyseges pedagógiai elvek alapján megjelenésük előtt elemzi es bírálja az új tankönyveket, majd értékeli, hogyan válnak be a gyakorlatban. Ebben alakult ki egyértelmű allas- foglalás a Magyar Pedagógiai Társaság tegnap zárult tatabanyai kétnapos tanácskozásán. amelyen a tara- könyvírás elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkoztak. Az összejövetelen részt vettek a Művelődési Minisztérium, az Országos Pedagógiai I n tézet, a Tan könyvkiadó munkatársai, neves szerzők és kritikusok. |cT§Uf»Wd| ír l 5IZ3 CJp I öt feűtstaifcHh