Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-03 / 28. szám
RETEGGONDOK Társadalmunkban minden ember valamely osztály vagy réteg sajátos eleiét éli. függetlenül attól, hogy tud aláírni vait^e vagy sem. A társadalmi muhkameg- osüUUban elfoglalt hely, az életkori rétegződés szerint más és más erények, gondok jellemzik, a.z embereket; Pártunk tudatos, társa - dalomformúló politikájából fakad, hogy mindennapos építőmunkánk során többek k(kiöli nem hagyjuk figyelmen kívül az értelmiség alkotó szellemi erejét, a nők és a* idősek sajátos szociális gondjait, az ifjúság őrükké változó arculatát, lendületét. Tíz éve születeti. nagy jelentőségű ifjúságpolitikát határozatában - hz MS£MB Központi Bizottsága széles körű elemzésre alapozva értékelte addig elért eredményeinket, a társadalmi környezet és az ifjúság egymásra Váló hatását, A továbbfejlődés érdekében megfogalmazta a közös összefogást igénylő feladatokat. Az 1970 februárban megjelent KB-határozatot állami. gazdásági intézkedések követték. Az ifjúsági tör- véhy egyértelművé lette a végrehajtás módját, stratégiáját; rendelkezett egy ennék megfelelő eszközrendszer létrehozásáról, működtetéséről. Az állami és politikai szervezetek melleit életre keltek az ifjúsági bizottságok, az ifjúsági parlamentek. Az MSZMP KB 16?4. április 1-én az úttőrőszövet- ség, további feladatait fogai - mm.la meg, a KISZ KB ugyanazon év áprilisában szinte átszervezte a mozgalom éleiéi. A SZOT egy iiaettt — egy tntétméhy mozgalmat indított. Nagy lendületet kapott az ifjúsági kiuto- moKgalom. a pályaválasztási tanácsadás. 1972-től ifjúsági kutatócsoport vegek állandó folyamatos vizsgálatokat. Kapcsolat és átmenet Kétségtelen, hogy a felsorolt szervezetek jelentős eredményeket tudnak fölmutatni. Ezek azonban többnyire elszigetelődő, nem kellően összehangolt, egymást nem eléggé erős-Uő eredmények. A különböző korosztályokra. csoportokra ható tevékenységek a mai napig nem forrottak össze egymást jói kisegítő, kiegészítő egységes rendszerré. Az ifjúságpolitikái határozatot követő években, úgy látszott, mintha a gyermekeket kit'elejlellük volna az ifjúsági rétegből vagy legalábbis külön kezelendőknek tartottuk őket: A település lej lesztéskor .mindenre figyeltünk, de leghamarabb» gyermekek szórakozását, pihenését szolgáló léiesíiménvekről mondtunk lé. A képzőművészen alkotásokban, „nem sikk'’ a gyermekélet , ábrázolása; a vásárolható játékok kínálata bősz-' sZÚ évekig alig változott. A gyermekruházati cikkek egy része évek óta hiánycikk. Mindezek a jelenségek köthetők gazdasági kérdésiekhez is, de jő részük szemléletbeli gondokra vezethető vissza. A nevelés terén sem alakult ki még a jó munkamegosztás a k&z& teherviselés. Nagyobb figyelmet kellene ford (tanunk a gyermekeink nevelésén fáradozó pedagógusok, üttörővezetők, KISZ-vezetők munkájának ess zeh angolására. Legnagyobb adósságunkat a fiatalok korszerinti ré- tegezddésén belül a ..tinik" nevetésében látom. Az általános iskolában többnyire szabályozott és kötelező életformát fölváltja egy állandó, felelősségteljes választás, a kötetlenség lehetőségének csábítása, áz önmegvalósítás próbája. Az e korban szerzett élmények egy életié meghatározzák társadalmi ijeáiiítódottságukat. Az első szerelem, az első önálló szakmai eredmények, az élet első önállóan elszenvedett pofonjai, az alkatilag helytelenül választott életút csalódásainak elviselésében sokkal több szülői törődést, társadalmi segítséget, figyelmet várnak el a ti zenéveKeverőtelep — gondokkal Évente 1800-2000 vagon műtrágya A fedett tárolóban körülbelül háromszáz vagon ömlesztett műtrágya vár keverésre, száz vágonnyit pedig zsákokban — az udvari -polcokon« — halmozlak föl... Évente 1000—2öüü vagon műtrágyát szállítanak el, az igényektől függően, az Agroker bares! telepéről. A telje* mennyiségnek több mint kilencven százalékát — •nitrogén-, futóért, és ká- liumtarlblmü dlapany ágból — ti* rjBCéptúra alapján helyben keverik. Egyedi kéréseknek is eleget tesznek; ilyen volt a márteltapuszlai kísértén gazdaság vezetőinek igéhyé, Ok ölvén—száz Va- goltnyil vásárolnak évente. Tiz.ennégy-tiaenöt gazdasággal áll kapcsolatban a barcsi telep. Most az ihátős- berényi és a potTögsZertlki- ráiVl lsz-be is szállít, pedig az, csak időszakosan szerepel a listán: egyik helyre a gesztenye. másikra a rostién aló kell foszforban gazdag műtrágya. A kedveződen Időjárás miatt tavaly nagyobb meny- nyiség maradt a telepen, s ezt az idén elszállítják — terven felül. Jóllehet sok helyütt megkezdték a munkát, most amikor ki lehet ménni a földekre, a vártnál kisebb a forgalom, s így bi- zóhylalanna Vált á lerv lel- iesitése iS. Nagyatádon keverőtelep épül, talán már a nyáron üzembe állítják, s elég, ha Csupán a távolság miatt »elpártol tőlük« egyetlen gazdaság . . . Tizenhét munkás dolgozik itt két műszakban; reggel haltól fél háromig. Illetve kilenctől fél hatig. Legkevesebb négy kellené még — elsősorban a raktári munkákhoz. Mert ha jön a »csúcs«- amúgy is nyújtott műszáltól tart a »haló«« brigád ... »ék, Ebben az úttörószövetség es a KISZ is többét lehet. A tinik sokrétű önszerveződési formája — Rock- slepp. a csövesek stb — a védettség, mozgalmaink jó irányú befolyásoltságának hiányában alakúi így. Ezért sürgetően változtatni kell avton a kényelmes állásponton, hogy a fel nőtt-társadalom úgysem érti meg magát a „tinikkel” és hogy nem illik beleolvadni társaságuk- ‘ ba, nincs közős téma, e korosztály zárkózott és hozzáférhetetlen... Húszon felül Az ifjúság említésekor legtöbb« zor ez a korosztály jüt eszünkbe. Ök a munkahelyek üdvöskéi, a pártépítés utánpótlása. A közéletben, a vezető feladatokra való felkészítésben rájuk .számítunk elsősorban. E korosztály fölkészítésére. élet- en munkakörül menyeinek javítására társadalmunk rendkívül nagy figyelmet fordított. Ez nem véletlen, hiszen ők már közvetlenül visszahatnak társadalmunk fejlődésére. E korosztály mindennapos gondjai — a társadaloméval együtt — azonban új- játermelödnek. Többségük kisebb baráti körökbe szerveződve (4—S család) szűk szférában tölti szabadidejét. Mozgásterük erősen a családra orientált. Figyelve a pártszervezeteknek, a tömegszervezéték- jiék, a.z. állami és ifjúsági szervezeteknek a fiatal korosztályokkal foglalkozó elemzéseit, munkált, úgy* vélem: kevés figyelmet és időt szentelünk jelen ifjúságunk különböző korosztályainak összehangolt, hatásos formálására. Pedig mér régen tudjuk, hogy „a gyermek nevelését születése előtt húsz évvél kell kezdeni.” C. 8. KOMMENTÁRUNK Útmutatás a fiataloknak ftssse.fu tóttá nt az utcán az egyik párttitkárral. Máskat tövtröl hegyire megbeszéljük ml hír náluk a Vállalatnál. most azonban elnézést kért. hogy nines'ideje a szokásos észinec Sérété. Mén hozzátette. hogy a KlSZ-tzen'ézetnek lesz az értékeli) taggyűlése és ezzel kapcsolatban van több et- intáznimtója. A pdftttkdrolt többsége ugyanilyen gonddal foglalkozik a KISZ munkájára! ebben áz időszakban. Amikor Soniagynáton járta ni. a párttltkár örömmel számolt be arról, hogy bizonyos területeken előrelépett at ifjúsági mozgalom. A ternie- löszövet kezeiben megalakult at önálló KtSft-stervezét, kiemelkedően tevékenyked- nek a gyiígypedagógiai intézet, az építőipari szövetkezét KtSZ-eseí, Viszont többet várnak a soutogyvámost alápszervezettöt. a most újjáalakult pamuki RÍSZ-tői. Jó módszer a somogyvári pártvezétöség területén, hogy a fiatal párttagok megbízatása éppen a fiatalok tevékenységének föllendítése, segítése. A tapasztalt fiatalok is leszerelnek, s így lehetőség tanárra. hogy otthon kamatoztassák a honvédségi KISZ- szervezelben tanultakat. Elsősorban n. társközségek ifjúsági szervezetéire összpontosítják a nagyobb figyelmet, mivel ott nehezebbek, bonyolultabbak a körülmények is. hiszen a tagok diákok vagy máshol dolgozó fiatalok. A községi párlve- Zétöség. minden álápszerfé- zet ifjúsági felelőse kapott feladatot a RlSZ-választás időszakára, sőt még a népművelő is váltatta a tanáét- ad ást, elsősorban abban, hogy inti-el és hogyan töltsék el a fiatalok a szabad idejüket. Amikor a böhönyei termelőszövet keze t párttlt ká rácai beszélgettem, elmondta, hogy a párt vezetőség alaposan megvitatta a KISZ beszámolóját, s jónak tartotta. A KISZ-vezetőség eddigi tevékenységével ők is, a fiatalok is elégedettek, ezért ajánlották az Új ja választásukat nyugodt lelkiismerettel. S mt sem fci'iarttcfescbb, mint hogy a párt- és Kis/,' vezetőségek szoros együttműködésének megvan a gyümölesé például az utánpótlás együttes nevelésében. Somogyváron tavaly három fiatat lett párttag KISZ- ajánlással, s a mostani tervekben, elképzelésekben hat fiatal fölvételé szerepel a KlSZ-szervezet ajánlásával. A böhönyei tsz-pártelezetü- ség szintén kiszemelt olyan fiatalokat, akik ■ alkalmasak arra, hogy a kommunisták sorai közé kerüljenek. S amit így tapasztaltam, megerősítik azok az információk is. amelyek a megyei KlSZ-bizottedgra eddig befutottak, Az alapszer Vezetéknek mintegy a fele tartotta meg eddig az értékelő taggyűlési. A pdrtvézetősé- gek. a gazdasági vezetők ott vannak a fiatalok között, sót elmond Iák a vélemén yükét, tapasztalatukat, felhívjak « figyelmet tt teendőkre. Égest biztos, lyigy sok haszna lesi az egész mozgalomban a mostani jó együttműködésnek. i*. a. Ösztöndíjjal a gyáregységbe A vállalatok égy része a ‘Szakemberigény tervszerű kielégítése érdekében a felső- vagv középfokú tntézmé- hy*ek nappali tagozatának hallgatóival ösztönül jszefaödésl köt. A Videoton tabi gyáregységének ösztöndíjasat közül a nyáron öten végeztek. Az ösztön-díjakról, a munkahelyről, beilleszkedésükről. a kapott, feladatokról kérdeztem őkét. Berfcés öábor gépésztliér- hök: — Régi vágyam volt, hogy az egyetem elvégzése után naigy VfitlälätHäl helyezkedjem el. A szerszámgép-automatizálási Szakra jelentkeztem. és közelebb kerültem a számítástechnikához. fiáért kerestem meg a Videotont. A tabi gyáregységben megfelelő munkát és lakást ígérlek, Nem haboztam: társadalmi ösétbhdí.lSZerződést kötöttem. Az ellen néhány hónap alatt sikerült a beilleszkedés. Ebben segítettek a gyáregység vezetői, köz.votiert munkatársaim, A fogadtaÉrtékelés ős "A mezőgazdaságban e. az év mindenkeppen hátránnyal indul« — a MOSl folyó zárszámadásokon, személyes megbeszéléseken az üzemek' többségében elhangzik ez a megállapítás. A hátrány oka közismert: a múlt év őszének kedvezőtlen időjárása köVetkéítébeh elmaradt egy sor munka. Elég csak megemlíteni, hogy a talajművelő* egyik legfontosabb mozzanatának, az őszi mélyszántásnak VS akiiem kéthhrinadővál nem készültek él. A szakemberek tudjak a legjobban. hogV ne ties, ah a munkaszervezésben jelent ez. löbbletteladatob hanem hátrányosan, befolyásolja a termelés biztonságát is, „ At átlagostól, a megszokottól eltérő feladatot állít ez a helyzet a mezőgazdasági üzemek elé, s elsősorban a gazdasági, valamint a szakvezetők dolga, hogy Műittleti eszközzel igyekvzzé- Uek -kivédeni- az: esetleges hátrányokéi, A szokásos teli tnvabbképze»ek Jó alkalmai teremtenek arra, hogy ezzel, a most kulöhJsen tunto* témával is foglalkozzanak a lfegilletékesebbek. Ezen a héten a szekszárdi Ky&E növény termeié«! rendszer szervez tantól,vamot a szakiranyftóknák. ez a továbbképzés példa arra, hogy a Jól hasAtinsíitUltú ta.ie.oi,.- látók sorából nem maradi ki n legközvetlenebb feladatuk' kai való foglalkozás szándéka sem, Bizonyos, hogy a segíteni akarás vezette a rendszerszervezőt, amikor a programba iktatta a talaj- erőgazdálködás, az őszi gabonák termesztése idősz? ű k érdesei ne k megvitatását. Ehhez kapcsolódik a megyénkben jelentős arányú borsótérmeszlés biztonságú 1 növelő előadás is. Természetesen enteilet! részletesen értékelik a rend- szergazdasógők múlt évi termelési tápasztalaiail, a tanulságok alapún vallanak szót a fejlesztési célkitűzésekről, ezéh belül a KSZE műszaki fejlesztési programjáról. Nem véletlen az sem, hogy külön előadás alapián ogtalkóznák « különösért Jöszertí energia takarékos, okszerű talájmüvelési rendszerrel. és még ismertetik a résztvevőket a kukorica lel*- m es Z lés téch 11 i käi ú j dó ns á gaiVill. .-A hét továbbképzésének tematikájából csak néhány programot idéztünk. Ezek bizonyítják: nemcsak általánosságban igyekszik ä legújabb tudni Válókról talékot- tatást adni a rendszerszervező. höhettt az átlagostól eltérő ' feladatok elvégzéséhez is próbál segítségét nyújtani. fásból éreztem: itt számítanak a munkámra. A végzettségemnek megfelelő, szép feladatokat adtak. Vtiteze Győző villamos üzemmérnök: 197ti-ban 29 hónapra kötöttem társadalmi ösztöndíj - szerződést a Videotonnal. Az első és második évfolyam után a vállalat tabi gyáregységében töltöttem & kötelező nyári tertnelésí gVa- ' korlátol. Kedvesen fogadlak, fiavelemmei kísérték munkámat. segítettek a gyakorlati feladatok megismerésében. A diploma megszerzését követően, szeptember 1- én üzemmérnökként a gyáregység memóriaüzemébe kerültem. A beilleszkedés könnyen ment: több dolgozót már a gyakorlati időből ismertem. Bekapcsolódtam az üzem KlS’í-al.gpvrerveze- tének munkájába. Jól érzem magam. Tanulmányi szerződést azért kötöttem, hogy előre biztosítsam a képzettségemnek megfelelő munkahelyet. A íöu fortn 1 társadalmi ösztöndíj és a letelepedési segély sem volt utolsó szempont... Ángyán Péter üzemgépész üzemmérnök: — A szerencsés Vételié 11 fölvtán lettem a Videoton társadalmi ösztondf Itsa. ég kerültem Tabra, 1979 tavaszán találkoatám a gyáregység műszaki ösztáivvezétőjé- vel. és a beszélgetés sorért szóba került at Itteni feladat. A hallották alabjáti úgy látszott, kedvező lenne, ha szerződést kötnék. Néhány hét múlva fölkerestem á gyáregység személy- zettséti rés Zieles tá jékoztatást kantám. Augusztusban mes’kötöüük a szerződést, Abban, hogy igent- mondtam. három dolog látszott közre: idős szüléim vannak, akikről gonripskódm kell. * a közeli iregszemcsén laknak. a kiirt Pályázatok ól- vüsksakor rá iötiem, jobb, ha előre biztosítom, a munka- héivet: s az sem mellékes, hogy a gvá-roavsAHHeC 1»*»- tonenési segélyt és lakást ígértek, A 1 e’enlégi mnnka heiv«-mől kaptam dip1ónia- munkát. s készítésekor •• qvón sók idői töltöttem Hl. Ügy éráén), Mkérült a beilleszkedés, minden szempontból megtalálom a sza- míiásottlát. Sternúczky Dezső villa- mos üzemmérnök: — A tabi Videoton NB lles férfi röplabdacsapatának már a föiskoiá megkezdése előtt tagja voltam, itt lakom Luiián. A pályavaras** tűikor, a társadalmi osztón* díjS7»r7oőés megkötésekor — 1978-ban — figyelembe vettem ezeket is. Tabon a vég zetttég sínnek megfelel 5 munkát ígértek, és a sportolást is folytathatom. A termelési gyakorlatot a gyáregységben töltöttem, és több dolgozót ismertem meg. A csoportban jp a munkahelrt légkör. Néhánv hét után mégkaptam a foglalkoztatási tervet, ennek alapján végzem munkámat. A szerződés megkötését indokolta a bonyolult nályazati rendszer is. A tabi gyáregységben azt kaptam, amit vártam. Szigeti Ernő villamos üzemmérnök: — a gyáregységgel már korábban kialakult a kapcsolat. A budapesti Landler Jenő szakközépiskolában számi tógép-műszeré* 7, szakmái tanultam, es a nyári termelési gyakorlatot itt töltöttem. Az iskola elvégzése után müszei ész ként helyezkedtem el a nyomtatóit áramkör szeiélőüZéPibeii. Egyévi munka után sikeres felvételi viz-gát tettem a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola számítástechnikái szakának nappali tagozatára. 1978 márciusában kötöttem társadalmi ösztöndíjszevződést a gyáregységgel, s nda kerti item üzemmérnökként, ahol korábban mér dolgoztam. A munkatársak ismerősként fogadtak, megfelelő munkát kaptam és a beilleszkedés sem Okozott gondot. A gyáregységtől a közeljövőben Lakért kapunk. Ügy érzem, megtalálóin A számításomat. Krtltek József l