Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-17 / 40. szám
Megk<?z<lödött Somogy megye 1981. évi egyéni férfi- és női sakkbajnoksága. Az első két fordulóra szombaton és vasárnap került sor Kaposváron, az SZMT-székházban. Felvételünkön: vasárnap a férfiak »csatáztak-« a fekete—fehér »harcmezőn« CIGÁNYBÁL március 7-én 19 órától a Kapos étteremben Remekeltek a Rákóczi atlétái Budapesten az olimpiai csarnokban bonyolitották le a felnőtt atléták országos fedettpályás bajnokságát. Bizony, régen értek el a mostanihoz hasonló kitűnő eredményt a somogyiak. A megyénket képviselő Rákóczi- atléták közül a váiogatott- kerettagságot kiérdemlő Kiss T. ezúttal is bizonyított: hármasugrásban a honvédos ba jnok Paál László mögött a második, lett, 15,78-as ugrásával. Háromezer méteren versenyzett Hegedűs József, és 8:26.7-es jó idővel a harmadik helyet szerezte meg. Hirt Mihály 800 méteren végzett a dobogó közelében: 1 :54.0-át futott, s negyedik lett- Hegedűs elindult 1500 méteren is, és 3:56.6-tal ötödikként érkezett a célba. Háromezer méteren futott még az ifjúsági korú Szabó Janos, s 8:39.0-ás idővel eiert hetedik helye a jövő szempontjából biztató. Totó A 7. játékhét tefitalálatos szelvénye: 12x21 elmaradt, 11x111 x 2 -j- 1. 13 lalálatos szelvény 289 darab volt, s nyereményük — egyenként — 8141 forint. Közülük a 13 plusz 1-es 75; ezeknek a nyereménye és az illetéke együtt 18 598 forint. A 12 találatos szelvényre 359. a 11 találatosra 47, a tíztalálatosra 21 forintot fi- zeUiek. PMSC: Rod D«tr — SrhuKeisz, Toma, Pál (Róth), BrezniczUy — Lutz, Dárdái, Dohány — Kardos (Vígh), Réti, Lőrinc* (Gál lat). Wiener SC: Barthold — Sá- mer, Liehtenegger, Milliner, Djuric — Brauneder, Drahits, Martine* — Kitter, Kienast, Páti ult. Az osztrákok kaplak előbb lábra; a 14. percben Pa- cult kapott használható labdát, de — kecsegtető helyzetben — ellőtte a hosszú sarok mellett. Négy perccel később kiújult Kardos sérülésé; le kellett cserélni. A 20. percben szerzett vezetést a PMSC: Dohány a jobb összekötő helyén, 17 méterről, Lórihoz labdáját élesen a bal sarokba lőtte. Ezután ellaposodott a játék, s 20 percen át alig történt valami. Brauneder nagy erejű bombája volt a szünet utáni első esemény: a labda alig -szállt kapu fölé. Két perc múlva Pacult lábáról vette le ac'Tabdát Bodnár. A válaszken t vezetett pécsi támadásokat ebben az időszakban könnyen tisztázta a bécsiek védelme. A 65. percben érte el második gólját a PMSC: Dohány szép csellel húzott el a jobb oldalon, jól tálalt középre, és Kéfinek már nem okozott gondot, hogy a kapus mellett elsuhant la bdát a lm lóba továbbítsa. 2:0. Fokozatosan került fölénybe a PMSC. A 70. percben tűzijátékot rendeztek az osztrákok kapujánál, végül Dárdai fölévágía a labdát. A 85. percben Vigh előrevetődve közelről fejelt kapura, majd Dohány lapos lövése adott gondot Bartholdnak. Ennek a mérkőzésnek a színvonala nem érte el az előzőét. A pécsiek vezető gólja után a Wiener SC mintha belenyugodott volna a vereségbe. A Dunántúli Napló kupa végeredme nye 1. PMSC 2 *-------5-# * 2. Rákóczi 2 1 1 — 3-1 3 3. Wiener SC I — 1 1 1-3 1 4. Admira Z — — 2 0-5 — Eredetileg az volt az elképzelés, hogy a torna legjobb kapusa, mezőnyjátékosa és gólkirálya részesül külön díjazásban. Mivel hárman egyaránt két-két gólt Jöttek, a négy csapat vezetői abban egyeztek meg, hogy minden csapatból egy- egy játékost jutalmaznak: (azt, aki a bécsi és a pécsi kupatornán összességében a legjobb teljesítményt nyújtotta. A Rákócziból Kozma Lajosra esett a választás — ö jó játékára a koronát sokáig emlékezetes góljával tette föl. A PMSC-böl Dohány Lajos, az Admiraböl Josef Degeorgi hátvéd. a Wiener SC-ből pedig a kapuvédő Peter Berthotd kapott külön tiszteletdíjat. A Zsolnay gyárban készített értékes, díszes vázát Mitzki Ervin, a Dunántúli Napló főszerkesztője nyújtotta át Dárdai Lajosnak, a PMSC csapatkapitányának. Jutási Róbert A PHSCnyerte a kupát A Rákóczi az Admira legyőzésével a második Pécsi MSC— Wiener SC 2:0 (1:0) Pécsújhegy, 3000 néző. V.: Kuti. Kozma Lajos, a Rákóczi legjobbja a hálóba. 1:0. A 22. percben egy osztrák szabadrúgást Krejciirik csak hajszállal küldött mellé, öt perccel később viszont Ismét a Rákóczi következett. Kanyar bal oldali szögletrúgása után az osztrákok ötösén pattogott a labda, Havasi elé került, s ö a halóba vagta. Nagy lendülettel kezdte a második félidőt az Admira, igazán, veszélyes helyzetet azonban nem tudott kialakítani. Fokozatosan csökkent a nyomás, s ebben a félidőben is a Rákóczi dolgozta ki az első igazi gólhelyzetet. Egy ellentámadásnál Czabula az alapvonalig futott, beadása gólhelyzetben találta Vékonyt, azt azonban meglepte a lehetőség, és az osztrák védők elrúgták előle a labdát. A 68. percben Stöffelbauer nagy erejű szabadrúgása zúgott el a bal felső sarok mellett.. A 75. percben Demantke került jó helyzetbe, de az ötösről, keresztben a kapu elölt, ellőtte a labdát. A 8(1. percben egy Czabula — Vékony támadás révén „sakkmatt’ helyzetet alakított ki a Rákóczi; Oberhofer csak szabálytalanság árán tudta megakadályozni a gólszerzést. A 16-osról megítélt szabadrúgást Gulyás a sorfalba lőtte. Ezen a mérkőzésen a Rákóczi javuló játékának örvendezhettek a Kaposvárról átránduló szurkolók. Igaz, az első félidő nem hozott nagy iramú játékot, de ebben elsősorban az osztrákok voltaik a ludasok: nem késztették a Rákóczit nagyobb erőbedobásra. A szünet után sokat javult az Admira játéka, de mezőnyfölényét csak egy negyedórára tudta tartósítani. Ezért vált a második játékrészben változatosabbá a küzdelem, de az irányítás továbbra is a Rákóczié volt. Ezen a mérkőzésen mutatottak alapján némi bizakodás kísérheti a Rákóczi bajnoki szereplését. Ismételt a PMSC. A Becsben. lezajlott Admira jubileumi torna megnyerése után ezúttal elhódította a Dunántúli Napló-kupát is. A második napon Pécsújhe- gyen — kifogástalan talajú pályán — bonyolították le. a mérkőzéseket. - Tekintettel a hidegre végül is kétszer negyvenperces játékidőben egyeztek meg a csapatok. Az első mérkőzésen a Rákóczi az Admiráva.1 csapott össze és biztató teljesítménnyel biztosan nyert. így a PMSC- nek már egy döntetlen is elég volt a Wiener SC ellen a kupa otthon tartásához. Végül biztos bécsi siker született. A 24. alkalommal megrendezett DN-kupa ezzel befejeződött — megfelelően szolgálva a fölkészülést a bajnokságra. K. Rákóczi— Admira 2:0 (2:0) Pécsújhegy, 2000 néző. V.: Tátrai. Rákóczi: Békéi — Kozma, Szlovák, Pctrók, Csorba — Gulyás, Kanyar, Kisteleki, Havasi — Czabula, LingI (Vékony). Admira: Horwath — Demantke, Oberhofer, Degeorgi, Kro — Knaller, Kuna (Stöffelbauer), Binder — Krejcirik, Frász (König), GaLlos. Az első helyzete az oszt rákoknak volt: a JO. percben Kuna kapott jó labdát a bal oldalon, de kivárt, s igy szerelni tudták. Válaszként Havasi távoli lövését védte Horwath. A 19. percben a didergő nézőket főiméi égi tette a-z „évtized’’ gólja. A Rákóczi-játékosok lábán vándorolt a labda, s végül Gulyás az előretörő Kozmához gurította, az pedig a 16-os sarkán kívülről, jobbról ritka nagy erejű lövéssel az ellenkező felső sarokba küldte. A labda a két léc találkozásánál vágódott Birkózás Két első hely Pécsén került lebonyolítás ra a szabadíogasu birkózók felnőtt területi bajnoksága. A Tüzér utcában rendezett versenyen nagyszerűen szerepeltek a K. Dózsa birkózói: Pécsen az 52 kg-osok súlycsoportjában Keresztes István, a 62 kg-osoknal Kis la ki József egyaránt az első helyen végzett. A 62 kg-osoknál indult még Kaposvárról Keczeli József, és — Kislaki mögött — a második lett. Három versenyzőnk ezzel jogot szerzett a miskolci országos vidék bajnokságon való mdsdasra. A műsorban fellépnek: MOZSÁR IMRE, PERCZEL MIK LÖS, IVÁNYI ERZSÉBET magyarnótaes ciganydal-énekesek. Zenet szolgáltai a budapesti Metropol-etterem zenekara, Zsokai Aladár vezetésével. Éjfelkor bogótemetes — gyaszbeszedet mond Barcza Géza az Ipar-étterem első prímása. Asztalfoglalás, jegyelővétel személyesen az Ipar-étterem zenekarvezetőjénél, a Kapos étteremben Babai Szilveszter cigányvajdánál. SOMOGY MEGYEI VENDÉGLÁTÓ \ ALI>ALAT ___________________________________ (84180) F EBRUAR A nap t,47 orakor kei, s 17.10 orakor nyugszik-; a hold 15.37 érakor kél, s 5.5* érakor nrynirrzfk. A várható időjárás: Időnként megnövekszik a felhőzet. Ma még néhány helyen kisebb havazás, hózápor is előfordulhat. Napközben helyenként élénk északi szél fúj majd; hajnalban szórványosan kőd KE D D . keletkezik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 0 és plusz 5 fok között alakul. A szélvédett helyeken tavaszias idő. Doflát '/. előrejelzések szerint a hét végéig mínusz 4—9 fok között lesz a legmagasabb nappali hőmérséklet. — Bartók oroszul. A kékszakállú herceg vára című Bartók-operát két lemezen adta ki a napokban a moszkvai Melódia hanglemezgyár. A Bartók-centénáriumra készített orosz nyelvű felvétel karmestere Mark Ermler, szólistája pedig Jelena Ob- razeova és Jevgenyij Nyesz- tyerenko. — A 100 Folk-eelsius együttes is sikeresen szerepelt a XI. nemzetközi politikai dalfesztiválon, amely most vasárnap fejeződött be Berlinben. 33 európai, afrikai és ázsiai ország 61 szólistája és együttese lépett föl. Új balatoni útikalauz Megjelent a legújabb balatoni útikalauz, a Balatoni Intéző Bizottság, a KPM Ütin- form és az Országos Idegen- forgalmi Hivatal közös kiadványaként. A százoldalas, színes nyomású kézikönyvet angol, francia, német, horvát, szerb és magyar nyelven százezer példányban bocsátotta közre az idegenforgalmi propagandakiadó. A tóparton, a főváros idegenforgalmi szerveinél és a határállomásokon juthatnak hozzá az érdeklődők — díjtalanul. — ötven vagon burgonya szállítására kötött szerződést a Lábodi Zöldmező Tsz a megyei élelmiszer-kiskereskedelmi vállalattal és a keszthelyi áfész-szal. A krumplit egy- és kétkilós csomagokban május végéig elszállítják. — Monta/éíkiállitás nyilt tegnap Kaposváron a mező- gazdasági főiskolán. Borsos Lajos tárlatát március 2-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — Magyar mezőgazdasági termékeket, élelmiszeripari gépeket is bemutatnak Brnó- ban a holnap megnyíló Salima nemzetközi vásáron. E rangos bemutatón 40 országból 700 kiállító vesz részt. — Dalok, versek a télről címmel tartanak foglalkozást óvodásoknak holnap délelőtt tíz órakor a kaposvári városi könyvtárban. — Elhunyt Breitner János zeneszerző, a Magyar Nép- köztársaság Művészeti Alapja zeneművészeti szakosztályának alapító tagja. 66 eves volt. Filmvilág-vetélkedő A Filmvilág játék városi döntőjét szombaton tartották Kaposváron. A verseny hét csapata közül a Volán 13. sz. Vállalata, a Petőfi emlék- könyvtár ifjúsági klubja és a megyei könyvtár fiataljai szerepeltek a legjobban — ők képviselik majd a várost a megyei vetélkedőn. Ezl a forradalmi ifjúsági napok idején rendezik meg. 125 évvel ezelőtt, 1856. február 17-én halt meg — 59 éves korában — Heinrich Heine, a nemet és a világirodalom egyik kiemelkedő alakja, forradalmi költő, író és publicista. Kereskedőcsaládból származott, s a német feudális reakció, valamint a kiéri kai izmus kíméletlen ostorozó ja, a demokratikus forradalmi átalakulás szenvedélyes harcosa lett. Már első verses kötete — Dalok könyve, 1827 — ismertté tette a nevét. Újjáélesztette a német dalförmát, friss szellemi tartalommal és sajátos iróniával gazdagítva. Az 1830-as forradalom be nem váltott reményei után elhagyta Németországot, k végleg Párizsban telepedett le. Már Berlinben megismerkedett az utópisla. szocializmus eszméivel. Később mind szívélyesebb, ba.ra.ti szálak fűzték Kari Marxhoz, s nyilván e barátság hatásaként szemlélete is egyre forradalmibbá vált. Az 1840-es években fejlődött kora egyik legnagyobb politikai költőjévé; egyes forradalmi verseiben — például az 1844-ben írt Sziléziai takácsok — már a proletariátus ügye mellé állt. 1849 októberében című versében a magyar szabadság- harcot dicsőivette. Heine hatása messze túlterjedt hazája határain. A magyar költők közül különösen Petőfi kedvelte. Az 3830-as években már Párizsban szoros kapcsolatban állt Liszt Ferenccel is, akinek művészetét nagyra becsülte. — A nagy filmművészek életművét bemutató sorozatát is folytatja a Televízió: Korda Sándor alkotásaival március 1-től ismerkedhetnek meg — vasárnap délutánonként — az érdeklődőik. — Szép cre<l menyeket ért el az V. öléves tervben a vé- sei termelőszövetkezet. Dolgozói 84 százalékkal nagyobb termelési értékel állították elő a tervidőszak végén, mint első évében. Tavaly több mint 126 millió forint értéket termeltek. — A Századunk című népszerű dokumenlumfilm-soro- zal újabb négy részét mutatja be a televízió március végétől. Bokor Péter rendező a német megszállástól a nyilas hatalomátvételig terjedő időszak eseményeit dolgozta föl a kortársak vallomásai, régi filmhíradók és emlékiratok segítségével. — 24 millió forint értékű építési beruházást fejeztek be tavaly a homokszentgyör- gyi tsz-ben. Befejeződött egy nagy burgonyatároló telep építés«, elkészüli az emlék- majori VBKM-szerelötnűhely es a 'hozzá kapcsolódó sajtolóüzem. Két szolgálati lakást is atadtak. — Szerencsés kényszerleszállást hajtott végre Indiában az a két amerikai, aki Jules Vernéről elnevezett hőlégballonjával az egyiptomi Luxorból február 12-én indult világ körüli útra. A ballon még Szaúd-Arábia fölött megséffüll. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 — A Somogy Áruház mai ajánlata! Import szandálok és divatcipők 1010 és 1060 Ft-os egységáron nagy választékban érkeztek a cipőosztályra. (84185) — Agyneműgarnitúrák nagy választékban, .345 Ft-tói 14« Ft- ic kaphatók a Bizományi Áruházban. Kaposvár, Nos&iopy o, u. I«. IHJ&J) I . \