Somogyi Néplap, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-11 / 9. szám
SOMOGYI TAJAK, EMBEREK Cédrus és mahagóni ..Itt ez a víz. Tarajos, rövid, átbukő hullámok ... Aztán a szél. A keresztbe £újó észak- nyugati ... Ez az uralkodó nálunk. A túlol- ctefaol jön, felénk hajtja a hullámokat. Milyen legyen, hát a balatoni csónak ? A déli parti? Legyen rövid és széles! Ezt tanultam, ilyen .csónakokat csináltam leginkább. Égy- pár-evezős, kétpár-ev^zős csónakokai: horgászásra, kirándulásra egyaránt, használhatók, aztaíi- még'- csináltad! hálatöni kajakokat, ladikókat is. A vitorlás hálják' közül különösen sok Kalóz'' típusút 'építétWrrt,v;ez *á: kj* , hajó igen. írévált'-a ’ Bálátokon/ öt' 'méter’ hóskzú, 181 centi széles, tíz négyzetméternyi vitorlája van. Jó kis hájó. Versenyezni is lehet vele. Közülelek és magánemberek egyaránt szívesen rendeltek nálam Kalózt. De építettem még finn-dingi típust, a háború előtt balatoni dingit, aztán belga típusú kajütös vitorlásokat, 25-ös túra yollét. . i gyönyörű hajókat, uram.” Fagyos, estébe hajló délután. Siófok egykori gazdanegyedében (ma kertváros) a csó- naképitö háza. A terjedelmes műhely a hatsó udvarban épült: istálló, ól. pajta állt valamikor a helyén. A mester. Pintér Imre., aki most egy kétpár-evezős csónakon dolgozik, a szomszéd telken született, 61 évvel ezelőtt Az udvaron, felfordított csónakok, egyik-másik vastag hópokróc alatt. „Ügyes kontárok sokféle csónakot összeülhetnek, de ilyet nem tud más csinálni, csak aki kitanulta a mesterséget. Az építés módját régi hajósnépek találták ki — vikingek, föníciaiak? —, s azóta sem változott. Milyen sok évszázad telt el a vikingek óta, hány híres birodalom bukott, süllyedt el a történelemben, káprázatos technika támadt, bonyolult gépek segítik ma az embert céljai elérésében, s lám. én meg itt állok a héling mellett, és ugyanúgy végzem a palánko- zás műveletét, mint a/, ezer évvel ezelőtt éty mesterek. Mert, ugye, 'most is meg kell csinálni a sablonokat. Azután a hé- li-nget. az építőágyat. Erre állítja föl az ember a már elkészített gerincet a sablonokkal, s ha az megvan, kezdődhet a palánkozás. Ezt a műveletet a bordózás követi, majd elkészíteni « csónak berendezem Ufgyait: az ülést, a padlót, az evezőket. Ha megvan, kezdődhet a lakkozás és a festés. A vízvonal alatti részt festeni, fölötte lakkozni kell. Uram, jöjjön el, s nézze meg, miután elkészült! Egyszer egy orvosprofesszornak csináltam ilyet; régi balatoni ember volt, értett a csónakhoz, a vitorláshoz. Amikor megmutattam neki, csak állt a csónak mellett, mint akinek földbe gyökerezett a lába. Nézte. meg-megsimogatta, de olyan óvatosan, mintha attól tartott volna, hogy az ujjai fölsértik a csónak testét (finom sebészujjai voltak), aztán csak ennyit mondott: Pintér úr, én ezt legszívesebben üveg alatt tartanám. Hát ez jólesett! Olyan jólesett, uram. hogy én annak a professzornak akár ingyen is dolgoztam volna. Mert nem mindegy, kinek dolgozik az ember. Akiben nem mozdul meg semmi érzés, ha meglát egy gyönyörű csónakot vagy vitorlást, az hogyan tudná értékelni az én munkámat?! Néhány újgazdaggal meggyűlt a bajom. Pénz van. Parti villa van. Hát legyen hozzá egy hajó is .. . Megrendelik, gyönyörűen megcsinálom, aztán két nap múlva jönnek, hogy baj van a hajóval. Mi a baj? Hát egy kicsit összetörött. Persze, mert annyi fáradságot nem vesznek, hogy megtanuljanak vitorlázni. Én egyetlen nap alatt megtanítom magát, ha akarja ...” Vésővel igazít valamit a gerincen. Ügy tetszik, meg se mozdul a keze. „Vitorlást már elég régen csináltam. Ha ezzeL a csónakkal elkészülök, száz darab evezőt készítek. És javítok, rengeteg a javítanivaló. . . Nem aka- /om keseríteni — kesergek én rajta eleget —, de el kell mondjam, hogy. halálos ve-' szélyben van ez a szakmai Főként azért, mert egyre nehezebb beszerezni a megfelelő faanyagot. A Magyarországon termő fafajták közül a lucfenyő, a borovi fenyő, a tölgy és az akác alkalmas csak. Az orr- tőke, a gerinc és a tükör tölgyfából, a héjazat borovi fenyőből készül, a bordázat akácból, a berendezés és az evező lucfenyőből készül, De csakis csomómentes lucból... A hajóépítőnek osztályon felüli árura van szüksége, gyengébb minő- ’ ségű fával nem dolgozhat. .És itt jön a bökkenő, meg a műanyag. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy a műanyag nem jó. Megvan az előnye annak is. De valahogy mégsem az igazi . , . Csak addig szakma, amíg a modelljét csinálja az ember. A többi smaíu. Ezt én mondom, aki az első magyar szériagyártásra is alkalmas széllovas modelljét és szerszámait megcsináltam. Nézze ezt a rengeteg szerszámot! Sajnálnám, ha fölöslegessé válnának egyszer. Micsoda gya- luk! A legtöbbet magam csináltam. Tudja-e, hogy egy evező elkészítéséhez hétféle gyalura van szükség?” Egyedül a műhelyben. Az egész házban egyedül. A felesége felutazott Pestre, mert reggel távirat jött a hírrel, hogy megszületett az unoka. A negyedik. Leteszi a vésőt, elmosolyodik ... „Miután elvégeztem a négy polgárit, azt mondta az apám: légy, fiam, földműves. Az öcséd iparos lesz, te dolgozz velem a gazdaságban. Nem volt ellenemre a döntése, szerettem a mezőn dolgozni, különösen a szőlőt kedveltem. Két évig dolgoztam az apám mellett, közben szenvedélyesen futballoztam, akkor már Siófok első csapatában. A határból jártam be az edzésekre, apám mindig elengedett. Egy nap aztán eljött hozzam a Kertész doktor, a csapat menedzsere, és azt mondta, tanuljak valami ipart, például villanyszerelést. Ö be tudna szerezni inasnak. Apám nem bánta, a doktor intézkedett, s már a következő hét első napján beállhattam volna, csakhogy épp szombaton vágott agyon a villainy egy szerelőt.., A szüleim erre visszavontak a beleegyezést. Anyám említette először, hogy lehetnék hajóépítő. Szóltunk hát Kertész doktornak, aki sokat sakkozott Dank bácsival, a hajózási vállalat művezetőjével, tegyen már valamit az érdekemben. Mind a négy inas megvan már, csak ősszel fogadhatjuk a fiút (akkor tavasz volt), mondta Dank bácsi, de azért jöjjön csak be, hadd ismerjem meg közelebbről. Bementem a vállalathoz; Dank bácsi megmutatott mindent, és hosszan elbeszélgetett velem. Tudod mit? Hétfőn gyere be dolgozni, szólott végül. így kerültem a hajózási vállalathoz, ahol 1939-ben szabadultam. Az inasidőm három évig tartott, de én egy hónappal előbb megkaptam a segédlevelet. Akkoriban már háborús szelek fújdogáltak, a segédeket mind bevonultatták katonának a palánkozó brigádból. Én maradtam, az inas. Dank bácsi azt mondta, ha szépen befejezem a munkát, egy hónappal előbb szabadulhatok. Hát hogyne igyekeztem volna! Miután Végeztem, Dank bácsi megdicsért. Nagy kedvvel láttam a ..remekmunkához”. Egy balatoni kisvitor- lást építetten!,, .azt szántam 'yízsgamunká-" pák. fiíájús volt. Jöttek a szabadító mesterek, és a nagy nap reggelén belátogatott a ceghez az apám is. A három mester nagy nyomozásba kezdett. N em akarták elhinni, hogy a hajót magam csináltam. Végül — miután mindenki megerősítette, hogy a vitorlás a két kezem munkája — gratuláltak apámnak. Nyáron már felszabadult segédként a füredi hajógyárban dolgoztam. Ott hamarosan rám mosolygott a szerencse egy textilgyáros képében, aki vitorlást bérelt a cégtől, s engem ajánlottak neki hajóvezetőnek. Mielőtt bevonultam katonának, két nyáron át vitorláztam. Azt csinálhattam, ami ma < is a legkedvesebb szórakozásom, és még fizettek is érte. Akkoriban már tapasztalt vitorlázó ,voltam, hála Dank bácsinak, aki lebeszélt a futballx’ól. Egyrészt megunta az öreg, hogy hétfőnként a vasárnapi, mérkőzések fájdalmas emlékejvel palánkozom, más- i'észt mert azt tartotta, hogy az igazi hajóépítő egyúttal hajós is, tehat víziember. A többi inas már régóta matróz volt egy-egy jómódú uraság hajóján. Dank bádsi így szólt hozzám: fiam. választanod kell. Vagy a hajó, vagy a futball. Keserves órákat éltein át, de végül a hajó mellett döntöttem. Mindjárt el is szegődtem hétvégi matróznak egy csodálatos hajóra. Tiszta mahagóni volt, a Jómadár nevet viselte. De gondolhatja, milyen nehéz volt lemondanom a futballról. Sokáig nagy' kerülővel jártam haza, hogy még a pályát se lassam. De nem bántam meg . . . Életem nagy öröme a vitorlázás, rengeteg élményt adott, jó barátokra leltem a bajosok közót. Dank bácsi tudta, mit beszél. Sok szép érmet szereztem különféle versenyeken életem során. Ezek közül csak kettőt őriztem meg. Egyik a polgárista koromra emlékeztet: bajnokságot nyertünk labdarúgásban. A másikat vitorlázóként kaptam 1951-ben. Nézze, ez van ráírva: 25 m2 T. Yolle országos bajnok.” A műhely ajtaja sűrűn teleírva. Dalszövegek. Népdalok, kórusművek . .. Szereti pontosan énekelni a dalok szövegét. „Dalojs családban nőttem fel. A legtöbb dal •a pifipénk körül termett, öcsémnek kitűnő tenor ,hangja,.y^n, az enyém bariton. Ha rázendítettünk,,a pincében, anyám idehaza hallotta, mii énekélünk, s ebbői, no meg a hangerőből sejtette szegény, hány liter fogyott. Jó érzés visszagondolni a legénykori vigado- zásokra és apámra, aki nemcsak énekelni, hanem mesélni is szeretett. Elképzelheti, menynyi mesélnivalója lehetett annak, aki az első világháborúban, miután a fogságból megszökött, Szamarkandtól Moszkváig gyalogolt. Ez az út három esztendeig tartott", mert közben meg-megállt, elszegődött dolgozni muzsikokhoz, iparosokhoz. Dolgos, jó kezű ember volt. Világéletében földműves, semmiféle szakmái nem tanult, de a fa megmunkálásahoz olyan jól értett, hogy sohasem kellett bognárhoz, asztaloshoz fordulnia. Akkoriban az volt. a rend a hajózási vállalatnál, hogy, munka közben az inas nem dalolhatott, nem fütyörészhetett. A dalkörbe sem vettek föl inast. Azt hiszem, ón voltam az egyetlen. Ebben is Szerencsem, volt. Az egyik hajóépítő segéd, Kökény Jóska, akitől a szakmában igazi precizseget tanultam, szóval ő nem bánta, ha néha dudorászgatok a munka mellett. Sőt annyira megtetszett neki a hangom, hogy ő maga vitt el a dalkörbe, tgy aztán elmondhatom, hogy 1939 óta tagja vagyok a siófoki dalkörnek, most is rendszeresen járok próbára, s minden szereplésen részt veszek. Az énekkar, akárcsak a vitorlázás, sok feledhetetlen órával gazdagított.” A raktárban 15 éve áll egy hajó. Várakozik. „Magamnak építettem. 1955-ben kezdtem hozzá, 65-ben fejeztem be. Minden esztendő- oen egy-egy hónapot szántam rá, rendszerint az októbert. Az egészet egyedül csináltam, csak a bordázat elkészítésében segített egy barátom. Nyolc méter hosszú, 240 cm széles, hat személy kényelmesen elfér benne. Egy úszó víkendház. Cédrusból és mahagóniból építettem. Itt áll a raktárban 15 éve. vizet még nem látott. Igazi balatoni hajó:. 30 centis vízben is elmegy, bárhol partra kormányozható. nincs szükség kikötőre. Hogy mikor jut el a vízre? Nem tudom. Én már öreg vagyok hozzá . . . Eladhatnám, de nincs hozza szívem. Mégiscsak magamnak csináltam . . . Tavaly nyáron itt járt egy osztrák újságíró (a csónakján kellett valamit reperálnom). s amikor meglátta a hajómat, rögtön meg anar- ta venni. Mesés összeget ígért érte. Nagy nehezen megmagyaráztam neki, hogy nem akarok megválni a hajómtól, s valahogy azt is sikerült megértetnem vele, hogy miért nem. Búsan elkullogott. Néhány nap múlva visszajött, hozott egy üveg bort. Azt mondta, üljünk be a hajóba. Erre en is elővettem a boromat. s elkvarterkázgaltunk. Ezután meg eljött néhányszor, s olyankor mindig a k’a.iüt- ben iszogattunk. Közben rimánkodott: Irigy - gyem el, jó kezekben lesz a hajó. Meghatott, hogy ennyire ragaszkodik hozzá, de nem adtam. Aztán télen elkezdtem gondolkodni. Tulajdonképpen mit akarok én ezzel a najó- val . . . Örökké nem állhat itt. Lassan meggyőztem magam: ha, nyáron visszajön az osztrák, odaadom néki. De nem jött. Igen-igen jól tette. Nagy kő esett le a szivemről.” SztWuiii And rá* f
