Somogyi Néplap, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-01 / 1. szám

Dudaiskolában »Ej, te .kincsem, galambom, nincsen gatyamadzagom. Felesegem. az éjjel'jogával rágta széjjel-' elijesztendő, yígságszörző” — szűrődik ki a kaposvári 512. számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet kollégiu- ,mának csendes bi£lázás-zso- lozsmákhoz szokott tanuló­szobájából a zaftos erdélyi magyar népdal, hegedű- és bőgőkísérettel. Majd lendü­letes dunántúli dallam tetézi a már egyébként is szinte lakodalmi hangulatot, s csak a kitűnő hegedűtanár, Ba­lázs István komolysága zök­kenti vissza néhány pillanat­ra a másfél tucatnyi fiatal népzenészt a kötelező isko­lai kerékvágásba. -A dunán-' túli stílustól idegenek a me- zőségi, széki népdalokra jel­lemző cifrázások« ,— hang­zik az intelerh. majd isimét a förgetegei négynegyedek következnek — fölösleges díszítések nélkül. Egy másik teremben Biri- nyi József, az országszerte ismert fiatal szakember gyötri a citerásokat. nyese­geti a stílusnak a gyöngyös- bokréta tövéről nőit vadhaj­tásait. Egy emelettel föl­jebb Csoóri Sándor, a nép­művészet ifjú mestere gya­koroltatja »nebulóival« a táncházas kíséret alapele­meit, s próbálja sok ötlettel serkenteni a hagyományőr­ző együttesek kíséréséhez szükséges alkotói fantáziát. Sáringer Kálmán, a dudások oktatója epp«n azt részlete­zi. milyen technikai megöl-, dósokkal lehet elkerülni a nyekergő hangzást. Egyszó­val felborult a világ a Szán­tó Imre utcában karácsony és szilveszter között: Csík- var József a megyei műve­lődést központ munkatársai­val ismét megrendezte a du­daiskolát. ötvenhármán vet­tek részt a kurzuson a dél­dunántúli megyékből, de Ózdiról, sőt Maiméból is, és jó néhányan Budapestről: kis- és nagydiákok, szak­munkások, pedagógusok. Ahogy a eiteraoktató Biri- nyi József mondta: a zene iránti közös vonzalom né­hány napra — s remélhető­leg hosszabb időre is —• m egszün tette' '’közöttü k az életmodkülönhségeket. vagy­is a közösség, mint a jói si­került amatőrláboroteban ál­talában, modellt adott, lec­két arról, hogyan lehetsé­ges két duda vagy két citera sokak által lehetetlennek tartott összehangolása. Egy­szersmind a mozgalom szá­mos megoldatlan gondjára is ráirányította a figyelmet a tanfolyam. Szakmaiakra és társadalmiakra egyaránt. Munkahelyéről, a megyei könyvtártól a megérdemelt pihenés éveinek kezdetén vett búcsút. Pellérdi Gyula, a vidéki hálózati csoportve­zetője nyugdíjba vonult. Munkatársai rendhagyó mó­don köszöntötték ebből az alkalomból: kiállításon mu­tatták be munkásságát. — Mit dokumentált ez a kiállítás? — Ifjú éveim fennmaradt emlékeivel is szembe kellett néznem. Verseimmel. De hát ki nem próbált verset csi­nálni?! Nem születtem köl­tőnek, abba is hagytam az írást. A kiállítás másik ré­szében könyvtáros működe­Íme. néhány ifjontian őszin­te, s megfontolásra érdemes : megnyilatkozás. — Népi hangszereket egyetlen állami vállalat sem gyárt — panaszolja Csoóri Sándor. — A . kisiparosok gyakran hét-nyolc» ez érért adnak egy du&át, »-tizenhá­rom-tizenöt ezerért egy te- kerÖU- holott az elkészítés költsége nem lehet több e/er-ezerötszáz fo-rininál. A népi muzsikálás ily módon aligha válhat toraiegmozga- lommá. — Az alapfokú ' zeneokta­tásban nem jut hely a fol­klórnak, csupán az óbudai zenedében tanítanak népi muzsikálást — érvel Balázs István. — Megfelelő szerve­zéssel sok olyan diákot meg­menthetnénk a népzenélés­nek, aki a klasszikus reper­toár elsajátításában nem bi- zohyült tüneményes • tehet­ségnek. — A zenei gimnáziumok­ban is mostohagyerek a folklór — mondja a Pécsről' érkezett Molnár Éva. a nép­művészet ifjú mestere. — Még mindig divatos az a közhely, mely szerint pa­rasztházban kelj élni,, ke- mencében Sütni, á 'fííraeré- ket rézmozsárban törni ah­hoz, hogy valaki mélyen át- érezhesse a népművészetet. Pedig ez — akár saját pél­dámmal is bizonyíthatnám — nem igaz. — Olykor a rádió, a tévé, a hanglemezgyár is szennye­zi a tiszta fonást — így Sá­ringer Kálmán. — A szer­kesztők az egyik szemükkel rendszerint a kommerciális ízléstől megfertőzött .hallga­tókra, nézőkre kacsintanak, a műsorokban együtt szere­pel a legértékesebb arehai­és sok .olvasójának Gyu­la bácsiját. A meghitt szoba egyik szegletében kivilágí­tott karácsonyfa. Gyerekko­rom téli ünnepét idézi a hangulat: a cserépkályhaban duruzsoló tűz’— parázs, a fa otthon készült díszei. Még a szaloncukor is! És a fenyő- tobozokból formált mésefi- gurák. az aranydió. A fa alatt két szem narancs és négy alma. A szimbolikus fa, melyet a nagy család,, »az öregek«, a gyerekek és az unokák álltak körül 24-én este. a ház asszonyának az ügyességét, szívéi dicsérik. A fa mosod a mennyeze­tig erő könyvespolc- A íeny­kus anyag a huszadrangú feldolgozásokkal. Am a képen — ezt sem tagadják a résztvevők — egyre több a világos folt. Az egyik éppen a három eszten­dő alatt »polgárjogot« nyert, kitűnő technikai és stüusis- meretek. sőt, Olsvay Imre népzenekutató jóvoltából el­méleti tudást is adó du da is­kolai, lively — egyebek kö­zött — a ha.jdúszoboszlói és a bakonyoszlopi . táborokhoz . is mintául szolgált. Biztató jel. hogy a dudások, tarnbu- rások, furulyázok, törö’.isí- posok. klarinétosok, vonó- . sok, tekerő:ük, citerúsok kö­zött jószerivel öregnek szá­mítanak már a harmincúye sek is. Sok viszont a tizen­éves. Tapasztalatainak sum- mázasára magam is a Nagy­kanizsáról érkezett, még- ál­talános iskolás Vicéit Ba­lázst kérem meg. aki az ebédet is »kihagyta" — a gyakorlás kedvéért. — Megtanultam, mi a kü­lönbség a Sebőék állal ter­jeszteti, manapság divatos erdélyi játékmód és a du­nántúli stílus közt — nyilat­kozza szakemberes komoly­sággal. S hegedűjével rög­vest illusztrálja is a naturá­lis és a »cifrázó" előadás- módiról rögtönzött fejtege­tést Először székiesen, me- zöségiesen díszíti a dalla­mon »kaparászik« a vonó­val majd lecsupaszítja ugyanazt a melódiát s némi fontoskodássál kommentárt is fűz hozzá. -Nem kell ka­parhatni. csak hagyni kell futni a vonót!« Nyilván nem sejti még, micsoda közéleti bölcsessé­get Íogialma2ott meg. , képezeskor Pascal könyvét — egyik kedvencét — emelte le Pellérdi Gyula Nemcsak szülővárosában, Kaposváron ismerik sokan, hanem megyeszerte is, de különösképpen a kaposvári járásban, ahol a könyvtár- hálózat, az olvasómozgalom magán viseli gazdag szemé­lyiségének a vonásait. A könyvtárral, mint olyan in­tézménnyel, amelyik a szel­lemi tőkét kovácsolja, 1943- ban ismerkedett meg. A há­borúból sérülten csupán ö- vid pihenőt töltött a dunán­túli bank könyvtárában, majd ismét behívó szólította el hazulról és munkahelyé­ről. 1945-ben messziről jött vissza a városba: Asztra- hányból. A könyv azonban már diákkorától fogva társa. A kereskedeimista rendsze­resén szerepelt a város ün­nepségein, márciús 15-én mindig ö szavalta a Nemzeti dalt. 1960-tól a megyei könyvtárban dolgozott hat­vanéves koráig. — Attól az időtől — úgy is mondhatnánk —, hogy a megyében megkezdődött a könyvtárhálózat kiépítése. Kezdetben vidéken csupán letéti könyvtárak működük, ritka volt a hat—nyolcszáz kötetes intézmény. Szép. volt,. — Júsoitak-e szeretőt ma­guknak a szennai lányok szilveszteréjen ólomöntés­sel, Lidi mama? . — Azok aztán nem! Tud­ták a nevét anélkül is ... Va ki tói ehérre m eszel t, gitáros házban — Árpád ut­ca 14. — diskurálunk* özvegy Fejes Mózesné. született Béci Lídiával. Egy évvel idősebb, mint e század, mégis, mikor megszületett ez a tégla alapú kis tömésház már állott, sipka rajta fa" sindöl volt, mert akkor még nem volt divatban a bádog, a pala. Beszélgetésünknek tanúja.a lánya is, úgyszin­tén özvegy Mát és Já nosné, aki —• akárcsak e família lánylagjai — csecsemőkora - ban a Lidi nevet kapta. A famennyezetes, geren­dás konyhában barátságos a szó; meleg van. Palackos gáztűzhely és téatűzhely egymás mellett; Lidi mamá­nak inkább az utóbbihoz van bizodalma. De nem va­lami régimódi asszony ő. ezt ne tessék hinni! Olyannyira nem az, hogy azokat a régi téli népszokásokat nem is vállalja. mondván, hogy nem léteztek, az ősi Szenná­ban. — H agy ma kai endóri úrnőt készitettek-e szilveszter es­tén ? — Nem a . .. — Hogy szerencsés legyen az ev. barátkoztak-e szom­széddal, terítettek-e gazda­gon asztalt új év első nap­es jó érzés, hogy beleszól­hattam a falusi könyvtárak állományának gyarapításába, javasolhattam, hogyan fej­lesszék azokat. A nagybajo­mi, a nagyberki, a mennyei, a göllei, az igali községi könyvtárakra gondolok első­sorban. Ezek különösen a szívemhez nőttek. — Legutóbb a* csökölyi könyvtár avatásán is talál­koztunk és ott hallottam, bi­zony nem volt helyenként könnyű dolga a könyvtárügy előmozdításában. — Sok helyen, még a köz­művelődési törvény után is, azért volt a harc, hogy elfo­gadtassam — a sok igen fontos ügy mellett — a ta­nácsokon a könyvtárak fon­tosságát is. Ezek a harcok és eredmények életem leg­szebb emlékei. A könyvtárhálózat nem működne olyan sikerrel a megyeben, ha nem lennének olyan készséges és lelkes közkatonái, mint a tisztelet- díjas könyvtárosok, az ön­zetlen és föltétien könyvsze­rető emberek, akikkel ered­ményesen tudott együttmű­ködni. — Szolgálat volt a javá­ból. amire elismerésként a Munka Érdemrend ezüst fo­kozata tette rá. a koronát. mire. Hanean egy dolog az volt: fehérnép nem mehetett vendégségbe újév napján, mindig a férfinak kellett először belépnie az idegen helyre. Mert úgy tartották szóban, hogy a fehérnép el­viszi a háztól a szerencsét! Inkább másként eleveníte­né a múltat, azt mondja. Az urára emlékszik, akit régóta föld nyom. Jegenyés, szép szál legény volt, szőke haja csak úgy aranyion! Mikor elvitték az első háborúba, Lidi mama még kislány volt, dehogy gondolt volna arra a Mózes fiú, hogy egy­szer még jegyese lesz az az apró lányka. Hanem, ami­kor hét év után hazajött, Kaposváron találkoztak; es­te már be is kopogott a le­gény Béciékhez, s rögtön megkérte Lidi lányuk ke­zét. Adták. Mert bár a Mó­zes legénynek négy-öt hold­ja volt, Béciéknek meg húsznál is több, a íérfiem- be' kincs volt azokban az időkben, amikor a háború öldöklő angyala megritkítot- ta ezt a nemet. Vajon béke­időben aditák volna-e Bé- ciék a Lidi lányt? Ki tudja. Mindenesetre nemcsak a le­gény szépsége, de a neve is visszhangot vert a hajadon szívben; Mózes nevű férfi­ból egyetlen élt csak a ke­rek Zselicségben. Noha a holdak számában nem volt hiány — Kincses- hegven. Tamás-hegyen volt a »-birtok" —, Lidi mama de sokszor megemlegeti azo­kat a piacozó utakat ame­— Az eredményes munka mindig örömmel jár. Boldog vagyok, hogy mindig észre­vették és elismerték azt, amit tettem. 1955-ben az el­ső miniszteri dicséretet még azért kaptam, hogy az Arany utcai téglagyár színjátszó csoportjával dolgoztam, azt vezettem. A könyvtár dolgo­zójaként kaptam meg a Szocialista kultúráért kitün­tetést a legutóbbi magas el­ismerés előtt. — Kedvtelő elfoglaltság iránt aligha érdeklődhetek olyan embernél, mint Pel­lérdi Gyula, hiszen minden vágya teljesült. — Azt csinálhattam a munkahelyemen, amit na­gyon szerettem mindig. A könyv szeretetéből fakadt, hogy elégedett ember vol­tam. Ezután? A munkám sok időt elrabolt a családi együttlétböl, most megpró­bálom bepótolni, aztán itt a kis kertben is szeretek pücs- körészni. No és a könyveim! Van adósságom is bőven és szeretném újra olvasni né­hány kedvencemet... A fe­leségemmel nagy utazásokat tervezünk — Itthon. De mind a ketten elhatároztuk, hogy megtanulunk egy-egy idegen nyelvek Horanyi Barna lyekbe belerokkanhatott vol­na! Gyalogosan kétszer for­dult Kaposvárra és vissza. Nagy termést adtak azokban az években a cseresznyefák, a gyümölcsöt vinni kellett a kofákhoz: fején kendőte­kercsen egyensúlyozott pú­pos véka. Nem emlékszik másként a régi világra özvegy Váci Sándomé sem, aki az Árpád utca 56-os, mesebelien kicsi házban éldegél. Nyolcvan- négy éves, de úgy vág az esze, mint a beretva. Vil­lanya nincs, a petróleum- lámpával is messzire lát; régmúlt időkbe, jövőbe egy­aránt. Sarokpadra ülünk — lehet vagy százötven éves —. tégla tűzhely lángjánál melegszünk, füstölődünk. A Nacur macska kéjesen nyúj­tózik. Mór megdicsértük a nagy sublatos láda kincseit, a saját szüjésű abroszokat — sédemből, kenderből —, a tükörtakarót, mely akkor került a fémyeskedő üvegre, ha halott voll a háznál. — Itt is tartották-e a szo­kást: malacot, disznóhúst enni volt szabad, hogy »be- túrja a házba a szerencsét". Baromfit nem. mert az »ki- kanirgálta a háziak szeren­cséjét«. — Nem így volt Szenná­ban. Itt éopenhogy tyúkot vágtunk újévre, mert az volt, aki bekapirgálta a ház­ba a jójétet. — Hagymakalendáriumról hallott-e, Erzsi mama? — Nemcsak hallottam, de készítettünk is minden szil­veszterkor. A hagvmaíejet 'tizenkét gerezdre vágta az ember lánya, s megsózta szépen. Nem erősen, csak olyan gyengésen. Amelyik nedves lett. az a hónap bi­zony esőt hozott a követke­ző évben. Mert, hogy el ne felejtsem mondani: minden gerezd egy hónapot jelen­tett. Hajdanában, danában a szennai kislegények beko­pogtak a házakba újévkezidő napon, köszönteni a házia­kat. — Most is elvárom az Orsós gyerekeket, igen ren­des népek... Valamikor mondókája is volt a köszön­tésnek. — Hallhatnánk belőle né­ha nv strófát? Telne öröme a néprajzos­nak a versben! »Üjesztendö. vigságszörzö. Most kezd újulni újulással. Vig örömmel most kezd hir­detni. Hirdeti már a Mes­siás: el fognak jönni. Alsó­kéké, fölsőkéké dicsérd ura­dat. I ... / Adj új napokat! Bő búzával, békességgel lá­togasd őket. Hogy élhes­sünk jövendőre jobb eszten­dőket!- Fújták, fújták szél­től csípett, piros arccal a szennai fiúgyerekek. Erzsi mama szeme előtt most talán meg is jelennek valameny- nyien. Élők, holtak. » __élhessünk jövendőre j obb esztendőket!­Leskó László Fotó: Gyertyás László SOMOGYI NÉPLAP jan? Ivdigyel András — Nem vélekszem ilyes­A munka az öröm forrása Életem legszebb emlékei sem írásos anyaga szerepelt, cik­keimből válogat­tak a tisztelgő és megbecsülő »há­zi bemutató« ösz- szeállitói. Életem legnagyobb sze­rencséje, hogy a megyei könyvtár­ba kerültem és azt csinálhattam, amit mindig na­gyon szerettem. Pellérdiék háza a Géza utcában all, itt látogattuk meg a megye könyvtárosainak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents