Somogyi Néplap, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-04 / 2. szám

\ Tűnődés hat tételben Kié /esz 19317 Régen vívott ki Európa olyan meggyőző fölényt az at­létikában, mint 1980-ban, amikor is az olimpiai műsort alkotó versenyszámok döntő többségében a „vén" konti­nens képviselője állt a világranglista élére. To- vábbmenően magas- és rúdugrásban, a női disz­koszvetésben és magasug­rásban nemcsak az „érmes", hanem a további pontszerző helyeken is az európaiak osz­tozkodtak. Még szembetűnőbb a fölény a kalapácsvetésben, ahol az első 15 helyet kivétel nélkül / európaiak, köztük nyolcat szovjet dobók „bérel­ték” ki. Atlétikában az óesztendő tehát Európáé volt, de „kié lesz 1981-ben”? A válasz csaknem biztos: újra Euró­páé. Aligha képzelhető el, hogy Amerika vezetésével a lobbi kontinens alaposan át­formálhatja az 1981-es világ­rang1 istát, lévén, hogy 1980- ban mindössze hét tengeren­túlinak jutott világelsőség: öt amerikainak, egy-egy kö- zep-amerikainak és afrikai­nak. A hatalmas európai fölény kialakulását elsősorban a női atléták segítették elő, akik kivétel nélkül minden szám­ban első hellyel büszkélked­hettek. Ami egyáltalán nem számított meglepetésnek: a 17 női szám közül hatban az NDK. hétben a Szovjetunió volt a rangelső, s egyben- egyben Norvégia, Lengyelor­szág, Bulgária és Olaszország. A ..nagyhatalmakat” ' tehát továbbra sem lehet megszo­rítani ... Az ember gyakran csak ül, és elmereng. Azon tűnő­dik, hogv .. . Hát akkor ta­lán tűnődjünk mi is. Arról, hogy: Kaposvár Somogyor- s Zásban van, Somogy ország pedig Magyarországon, Ma­gyarország Európában .. ., a somogyi élsport pedig vala­hol messze, messze lent. Tűnődésünk tárgya lehet az is. hogy mit lehetne ten­ni. Mert valamit kellene. És valamit biztosan lehet is ... Könnyebb tíz ember közül nyolcadiknak célba futni, mint kétezerből századiknak lenni. Vagyis föl kell mérni, hogy sportolási lehetősé­geink és adottságaink közül melyek a legkedvezőbbek. A közelmúltban több jó döntés is született. Az egyik az, hogy megyénkben vitor­lásszakosztályt hoznak lét­re. Kétségtelen, hogy az or­szágban nekünk, somogyiak­nak vannak a. legjobb felté­teleink a vitorlázáshoz. Most végre — ha kissé késve is — fölébredtünk. No. de tű­nődéseink nehogy itt megre­kedjenek! Folytassuk csak! i Ha már a víznél bar- * • tunk, ragadjuk meg az alkalmat, és tűnődjünk az úszásról! A Balaton, köztu­dott, a nyár nagy részében nem a legideálisabb az úszás megtamtlására, de azért a balatoni gyerekek mégis csak elsajátíthatják — ha akarják — az alapokat. De a megye több városában, községében is van fürdő. Rá­adásul ott: van Kaposvár, ahol az uszoda (Teméthető- leg most már huzamosabb .ideig használható állapotban lesz) megfelelő kőiülménye- ket biztosít az úszóknak. Ráadásul van úszószakosz­tály is. a pákóczi színeiben, bár ez az utóbbi időben in­kább csak vegetál. 1 Ha kijövünk a vízből. “• jólesik egy kis futás. Tűnődjünk a futésrcí!... A lovaglásnak is megvannak a feltételei. Milyen a pályaigény ebben a sportágban? Szinte sem­milyen. Hiszen valamennyi valamirevaló városban és nagyobb településen vannak ■már futópályák. Be ha be­legondolunk, hogy futni • a mezőn is lehet.. . Szóval: a futás atlétikai versenyszám, és" megemlítem, hogy van a megyében néhány egészen tűrhetően működő (főleg so­mogyi szempontból tűrhető!) atlétikai szakosztály is. Ezek legjobbika a Rákóczié — Kaposváron dolgozik, s re­mélhetőleg hamarosan már atlétikai pályán ... 3 Úgy gondolom, item • lőttem túl a célon. De ha már a lövészét ne! tar­tunk, hadd említsem meg: hazánk egyik legkorszerűbb lőterének boldog (?) tulajdo­nosa Kaposvár. S a lövészek is eredményesen szerepelnek a különféle országos verse­nyeken. S nemcsak a me­gyeszékhelyen van eredmé­nyes lövészsport Az igen rossz körülményeik ellenére is igen jó eredményekkel bi­Szab® Géza a negyedik... Az új évben már edzővál- lozásról érkezett hír. A DVTK elnöksége az év utol­só napjaiban tartott ülésén Szabó Gézát fölmentette ve­zetőedzői tisztségéből, az NB !-es csapat új szakvezetője Deák István lett, aki eddig az ifjúságiak szakmai munkáját vezette. Segítője Thóman An­tal, az NB II-es Építők SC volt vezetőedzője. — Az NB I osztályú labdarú­gó-bajnokságban dr. Varga László. Szentmihályi Antal, Várhidi Pál után Szabó Géza i negyedik szakember, aki nem töltheti ki szerződését. Szabó Géza június 30-ig volt lekötelezve a DVTK-hoz... ♦ * * A szovjet gyorskorcsolyázó bajnokságon megszületett 1981 első világrekordja. A tavalyi Lake Placid-i léh olimpián 1000 m-en arany­érmes Natalja Petruszeva az 1500 m-es távon 2:06.01 per­ces idővel megjavította hon­fitársnője. Kalita Worobjova 2:07.18 perces korábbi világ­csúcsát. Nincs igazi esélyese a világkupának Két dolog közismert egy- egy alpesi világkupa idény­nyitója előtt. Az egyik: ál­landóan változnak a szabá­lyok, és ma már mindenki tudja, hogy ez a »sínagyha­talmak« képviselőinek har­ca. (Nem mindegy, hogy a három szakág közül melyik­ben, hányszor és hogyan le­het pontot szerezni.) A má­sik. dolog: borzasztó nehéz tippelni, hiszen ha 1976 — az innsbrucki téli olimpia — nyitott egy fejezetet, ak­kor 1980. Lake Piacid már a fejezet zárását, egy generá­ció »eltűnését« vetíti előre. Így van ez több nagyágyú­val, mint például a svéd Stenmarkkal vagy az osztrák Moser-Pröllel a nők mező­nyében. Az előbbi például az 1982-es schladmingi VB- vel kívánja befejezni nagy, az idén már kilencedik si­keridényének induló »roha­násai«. Az idei férfi- és női VK- nak nincs igazi esélyese, mert a csak műlesiklószá­mokban jó (*de kell vermi az óriás műlesiklást is!) Stenmarknak veszélyes rivá­lisa támadt az osztrák Stockban, az amerikai, új szisztéma szerint készült Mahre fivérekben, hogy a svájci Luthyiól ne is beszél­jünk. Végleg visszavonult két szuperklasszis, az osztrák Klammer és az olasz Thöni, így az előbbiek csak a szin­tén .veterán G fosban bíz­hatnak. Svájcban Joel Gas- poz, Norvégiában Kjei Hals- mes a »szárnyaló csillag« — állítólag. Nem tudni, mire lesz képes a tórést szenve­dett lichtensteini Andy Wen­zel, aki tavaly nyerte a VK-t. És januar előtt nem köthet lécet a szintén csont­törést szenvedett másik Wenzel-csoda, Hanni. A női mezőny tehát óriást tüleke­dést ígér. A több mini 13# napos nagy körforgás a világban hagyományosan a francia- országi Val dlsére-ben kez­dődött, de a minden idők egyik legnagyobb csatáját ígérő VK csak március kö­zepén dől el. Még az sem el­képzelhetetlen, hogy a fér­fiaknál Uoitveraíiny alakul A montevideoi mini vb-n január 1-én a késő esti órák­ban játszották le az Argentí­na—NSZK mérkőzést, azaz a világbajnok és az Európa- bajnok csapat találkozott egy­mással igazi ..szupermérkőzé­sen". Az eredmény pedig: Ar­gentína—NSZK 2:1 (0:1). ­Az Európai ökölvívó Szö­vetség közzé adta az 1980-as európai ranglistát. A magya­rok közül a légsúlyú Váradi és a nehézsúlyú Lévai a har­madik helyet érdemelte ki. * * * A franciaországi An­gelesben. a főiskolai kézi­labda világbajnokságon a magyar válogatott a közép­döntőben nagyszerű 22:20 (16:10) arányú győzelmet ara­tott a Szovjetunió ellen. Ez­után Japán ellen is sikerült nyerni 27:24 (17:15) arányban. A csoportban Franciaország (gólkülönbsége 17), a Szovjet­unió (12) és Magyarország (1) egyformán 4—4 pontos, míg Japán nem szerzett pontot. * * * Tamperében megkezdődött az a nemzetközi női kosár­labda-torna, amelyen a ma­gyar válogatott is szerepel. A rajt jól sikerült: a magyar csapat biztosan győzött Fran­ciaország ellen. Magyarország —Franciaország 83:51 (36:29); A Meranoban folyó Hüb­ner—Korcsnoj sakkvilágbaj- nok-jelölti döntő függőben maradt 7. játszmája a folyta­tásban a nyugatnémet ver­senyző jobb állása ellenére Korcsnoj győzelmével végző­dött. Igv hét forduló után a párosmérkőzés állása 3.5:3.5. «»nyitották már életképessé­güket Marcaliban is, ahol ráadásul készülőiéiben van az új, korszerű lőtér ... A No, de ugorjunk! Rá- *• adásul ugorhatónk (ug­rathatunk) akár lóval is. Hiszen Kaposváron található mezőgazdasági főiskola, s mellette lóistállók vannak meg van versenypálya . .. És a versenyzők is, akik rendszeresen indulnak kü­lönböző erőpróbákon, közü­lük néhányan nem is rosz- szul! S ki ne hallott volna a somogysárdi ménesről, ahol ugyancsak jó pár fiatal megismerkedhetne a lovag­lás szépségeivel? r Elérkezett tűnődéserm- J * ben a vívódás idősza­ka. Van ugyanis egy, sport­ág, amelynek nincsen jelene a megyében. Ez a vívás. Hallottam azonban időseb­bek szájából, hogy Kapos­váron egykoron volt - ered­ményes vívásoktatáss vívó­élet. S megfelelő szakem­ber, sőt felszerelés iss van . .. A öt sportágról tűnöd- u ■ tem: úszás, futás, lövé­szet, lovaglás, vívás. És most a szólnivágyás tusakodik bennem a hallgatással. .Hi­szen aki még most sem érti. hogy az öt sportág tulajdon­képpen eggyel egyenlő, an­nak nem is mondok tovább semmit. De aki megértett, talán elgondolkozik: a nagy hagyományú magyar öttusa­sportot megyénkben is le­hetne kellő szinten űzni. Tusakodjunk hát az értők­kel; talán nem fölösleges! Hiszen a sportágak alapjai jórészt megvannak, s a me­gyei sportvezetés is úgy gon­dolja: a most kezdődő öt­éves tervben ezeket az alap- sportágakat kell megszilár­dítani — hogy a következő tervidőszakban már magáról az öttusacsapatról is szó le­hessen. Gyarmati László Ma kezd az utánpótlás A labdarúgó válogatott ke­retek január 5-én kezdik a felkészülést. A VB-selejtezők előtt álló »A« keret 25 játé­kosa januar 4-én délelőtt ta­lálkozik az MLSZ-ben. s mindjárt Tatára utazik. Az ■ edzőtáborban január 17-ig gyakorolnak, majd két nap szabadságot kapnak. Január 19-től tovább folyik Tatán a munka, egészen a Dél-Ame- rikába indulásig. Az utánpótlás is jelentős feladatok előtt áll. Április 28-án idegenben Svájc, má­jus 12-én és június 5-én (mindkétszer itthon) pedig Románia, illetve Anglia lesz az ellenfelük, Európa-bajno- ki mérkőzésen. A KAPOSVÁRI TEJIPARI VÁLLAL AT TEJÜZEME (fttező Imre u.) azonnali belépesse! fölvesz megfelelő végzettséggel rendelkező, I térti munkaerőt anyagraktárvezelői munkakörbe, valamint * férfi segédmunkást, ketmúszakos munkára. ________________________________________ (158552) J ANUÁR VASARNAP Titusz A Nap 7.32 órakor kel e„s 16.0« orakor nyugszik; a Hold 5.3» órakor kél és 14.51 órakor nyugszik. várható időjárás: Erősen felhős, borult idő — ismétlődő esővel, záporral. Felhőátvonulások szórványosan hozá- porral. Erős, gyakran viharos, általában nyugati—észak­nyugati szélre számíthatunk. , A legmagasabb nappali hőmérséklet, ma va­sárnap plusz 1 és plusz 6 fok között alakul. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Budapesten tartott 1. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 13, 24, 41, 48, 70 Ötvenezret ér a négyes A Sportfogadási es Lottó Igazgatóság közlése szerint az 1. játékhéten ötfalálatos szelvény nem akadt, A lottó- nyeremények a nyereményil­leték levonása után a kö­vetkezők: négytalálatos szél- vényé 135 fogadónak volt — így nyereményük egyenként 50 850 forint. Három találat­ra 395, kettőre 20 forintot fizetnek. — Hatalmas sikert aratott Kepes György kiállítása New Yorkban a Modern Mű­vészetek Múzeumában. A világhírű festőművész negy­ven év termését bocsátotta az amerikai közönség elé. — Több új operafelvételt bocsát közre az idén a Hun­garoton. Mái' elkészültek Verdi Ernáni című művének felvételei Lamberto Gardelü vezényletével, Ponchielli me­lodrámája, a 1 Gioconda pe­dig Giuseppe Patané irá­nyításával kerül lemezre. — A népszerű rádiós Saj­tókonferencia házigazdája a Hazafias Népfront Országos Tanácsa lesz január 19-én este. Rapcsányi László mű­sorvezető es az újságírók a kongresszusra készülő mozga­lom ötéves tevékenységéről meg a feladatokról beszél­getnek majd a* Hazafias Népfront vezetőivel. — Meghalt az új év má­sodik napján — 51 éves ko­rában — a kaliforniai Long Beach egyik kórházában Da­vid Lynch, a Platters ének­együttes alapítója. Lynch 19o3-ban alakította a később »az ötvenes évek Beatlesé- nek« is nevezett együttest. Első nagy sikerüket az »Only ypu« című számmal aratták. Lynch nyolcgyere­kes apaként 1970-ben vált ki az együttesből. — Arany és olaj címmel dr. Bácskái Tamás közgaz­dász tart előadást január 7- én délután a SÁÉV kapos­vári munkásszállójának klubjában. Az előadás témá­ja az arany- és az olajárak összefüggéseinek ismerteté­se. Az eseményt a közgazda­sági társaság megyei szerve­zete rendezi. — Jó ütemben halad a szén vagyon kiaknázása Mon­góliában. A bányák száma tavaly újabbal gyarapodott: a beganuri bányaüzemmel. Ennek évi ’ kapacitását, hat­millió tonnára becsülik, — Trópusi sertést tenyész­tettek ki Vietnamban, az ország déli tartományaiban — heiyi és külföldi fajták keresztezésével. Ez bírja az éghajlatot, és nagy a hús- hozama. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 100 évvel ezelőtt, 1881. január 1-én született a Heves megyei Heves község­ben, és 86 éves korában, 1967- ben hunyt el Lengyel Géza újságíró, író és kritikus, a Nyugat munkatársa. Nagyvá­radon kezdte újságírói pályá­ját; akkor ismerkedett meg Ady Endrével. A Budapesti Napló beisö munkatársa, isii­től pedig a Pesti Napló mun­katársa led, de írásait sűrűn közölték más lapok is. A Nyu­gatnak mindvégig munkatár­sa volt. Szépirodalmi müvein és kritikáin kívül riportokat és közgazdasági cikkeket is irt, újabb írásai részben kitű­nő forrásanyagul szolgáló visszaemlékezések voltak. Rö­vid elbeszéléseiben a korabeli modern, realista törekvések­hez kapcsolódott, s a század elejei polgárosít ló élei jo szemmel meglátott társadal­mi-lélektani problémáit mu­tatta be. Finom megfigyeléseken ala­puló, dísztelen stílusban irt történetei főként a városi és a, falusi kisemberek többnyire tragikus vagy szürkén jelen­téktelen sorsát tárják az ol­vasó elé; némelyik írásában művészien jeleníti meg a pro­letárélet sivárságát. Bűvös kocka Szekszárdrói Bűvös kockából 1980-éjri egymillió-kélsítazharmijx-- ezret készítettek a szekszár­di Szakály testvérek ipari szövetkezetében. A logikai játék a Fővárosi Politechni­kai Szövetkezet terméke, de a rohamoS ' kereslet miatt más szövetkezetekéi is föl­kértek gyártására, és a leg­többet Szekszárdon vállal- ■ fák. Az új évben összesen kétmillió-ötszázezer bűvös kocka gyártására szerződött a szekszárdi szövetkezel. — »Milliomos« kereskedők — Somogybán. A megye boltjaiban 11 ezren dolgoz­nak és a múlt évben a kis­kereskedelmi forgalom meg­haladta a 11,5 milliárd fo­rintot. — Robbanás történt egy . libériái zászló alatt közleke- 4ő, 20 ezer tonnás olajszállí­tó hajón csütörtökön Szardí­nia közelében. A hajó har­minc főnyi személyzetét a Split jugoszláv tartályhajó vette fedélzetére. — Fermobil. Ezt a közle­kedési eszközt a tfrkutszki politechnikai intézetben dolgozták ki, es elsősorban az örök hő vidékén alkal­mazható. Tartópilléreire ösz- szekötő kábeleket, távolsági v.illamosvezetékeket sőt kő­olaj- és gázvezetékeket is föl lehet szerelni. — Lézerofónia címmel mu­tatja be új műsorát a buda­. pesti — népligeti — Plane­tárium. Egy hónapig - min­den este »fantasztikus fé­nyek« vilióznak majd a Pla­netárium kupolája alatt, kü­lönleges hang- és fényeffek­tusokkal kísérve. — Tűz a Scalában. Je­lentős .anyagi kár keletkezett a földszinti és a félemeleti páholyokban szilveszter éj­jelén, amikor tűz ütött ki a híres milánói opera, a Scala épületébén. Az év első elő­adását azonban tegnap már megtartották. — Most érkezett a Zselie Áru­ház sport osztályára Zajka Lux gyermek kerékpár 8öR. lengve! Combi gyermekkocsi 21G0 Ft-érf.

Next

/
Thumbnails
Contents