Somogyi Néplap, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-18 / 15. szám

EGYESÜLETÜNK SPORTJA Jobb feltételek, új szakosztály • Megszűnik a II. osztály Módosították a megyei labdarúgás versenykiírását Nem tétlenkedett már az ev elején sem az újjáalakult megyei labdarúgó-elnökség. Az MTSH-val közösen meg­vizsgálta a 1 bajnokságok rendszerét. az. 1980 81-es idény tapasztalatait, s meg­állapította, hogy a megyei II. osztály nem felelt meg a várakozásnak. Nagyon soli egyesületnél hiányosak az anyagi-technikai feltételek, ezenkívül szervezési, főiké' szültségi hiányosságok Is za­varták a bajnokság lebonyo­lítását. A fegyelmi bizottsá­gok nyolcvan alkalommal foglalkoztak a félidényben (!) különböző rendbontások­kal : késések, létszámhiányos kiállások stb. Ráadásul a gazdasági korlátozások is irv dokolják. hogy az utazási költségeket minél kisebbre csökkentsék. Mindezek fi­gyelembevételével a SLASZ elnöksége úgy döntött, hogy az eredeti versenykiírást mó­dosítani kell, s a megyei II. osztályú bajnokságot meg­szünteti. Az új versenykiírás az el­ső osztályt Ls érinti. A terü­leti bajnokságban továbbra is öt csapat jut, de a kiesés csak a 10. helyezettet vesze- lyezteti — mégpedig úgy. hogy osztályozót. kell majd játszania a bent maradásért. A II. osztályból egyenes ágcn csak a bajnokok jutnak föl. De, hogy a többieknek is érdemes legyen küzdeniük a hátralevő tavaszi idényben, mindset csoport 2—7... helye­zettje és a járási bajnokok osztályozó mérkőzéseket ját­szanak. s közülük négy együttes kerülhet be még a 16-os létszámú megyei első osztályba. A löl nem került csapatok a járási bajnoksá­gokba esnek vissza. Az új versenykiírást az egyesületek hamarosan meg­kapja.-;. s akkor részletesen Január 19-én, hétfőn nyolc­vaneves jubileumát ünnepli a Magyar Labdarúgó Szö­vetség. Az évfordulóról sze­rény keretek között' emlé­keznek meg. Délelőtt meg­koszorúzzák az MLSZ nagy halottainak sírját. Többek között dr. Riesz István, He­gyi Gyula, Honti György, Bözsik József, Zakariás Jó­zsef, Zsák Károly sírjánál tartanak megemlékezést. Délután. 14 órai kezdettel a testnevelési főiskola új aulá­jában rendkívüli, kibővített ülést tartanak niegemiéke- zessel. A labda már a múlt sza­zadban elindult magyaror­szági hódító útjára. Sorra alakultak a csapatok, zajlot­tak a mérkőzések, de még 1900 derekán is javaslat hangzott el, hogy a »veszé­lyes játékot tiltsák be a fő­város fiataljai ’körében«. A labdarúgás ettől függetlenül tovább haladt hódító útján, és nem lehetett megállítani. 1900 végén az egyes ületek illetékesei már szorgalmaz­ták, hogy a csapatok mér­kőzéséit rendszerezzék, s a találkozókat ne a pillanatnyi elhatározásokra bízzák. Az FTC két vezetője, Horváth Ferenc és Kárpáti Béla 1900 Két másik sportvezető így adott számot egyesületének, múlt évi tevékenységéről és az idei feladatokról. Kiss Ist­ván ügyvezető elnök a Ka­posvári Dózsa, Bokor Antal elnök a Nagyatádi VSE sze­replését és lei'veit ismertet­te. K. Dózsa — Az atlétáktól búcsút vé­ve négy szakosztályt mű­ködtet az egyesület. Bizony, a múlt év az egyik legnehe­zebb év volt; korábbi sport­telepünk nagy részét mar lebontották és az új csar­nokot még nem vehettük birtokunkba, így fő törekvé­sünk az volt, hogy tartsuk a korábbi eredményeket és ne legyen visszazuhanás. Húsz fős ököl vívó-szakosztály ultik célja is az 1979-es szint tar­tása volt. Még nem érkezett meg a MÖSZ jóváhagyása, de a múlt évi szereplés alap­ján 3—4 első osztályú minő­sítésű ökiözönk van. A sport­iskolával közösen a korábbi 31 bajnoki pont tavaly 38-ra szaporodott, az OB-n egy második és két harmadik he­decembereben megbeszélés­re hívta össze az érdekelte­ket. Elhatározták egy előké­szítő bizottság megalakulá­sát, egy 16 tagú társaság alapszabályokat dolgozott ki. 1991. január *19-re az Aka­démia utca 1. szám alatt levő István főherceg-szálló nagy­termébe összehívták az MLSZ alakuló közgyűlését. Tizennégy egyesület (BAK, BEAC, BSE. BTC, Budai Ganzgyár, FTC. Ganz Va­gongyár. 33 FC, MAC. MFC, MUE. Műegyetemi FC. Pos­ta es Távírda SE és a Bp. Versenypálya-szövetség) kép­viseltette magát és kimond­ták a labdarúgó-szövetség megalakulását. Az MLSZ el­lyet szereitek a felnőttek. A szakmai válogatottban a Dó­zsából öten szerepeltek. Birkózóink 16,5 bajnoki pontot szedtek össze. Négyen harmadosztályúnk leitek. Két arany- és bronz-, továbbá három ezüstjelvényes fiata­lunk van. A szakosztálynak 37 tagja van, közöttük 23 út­törő koiú; az ifjúsági OB-n máris szereztünk egy arany- és egy- bronzérmet. Egy bir­kózónk az IBV-n is szere­pelt. Utánpótláskoru birkó­zóink a különböző hazai ver­senyeken 55 első, 23 máso­dik és 33 harmadik helyet szerazíek; Cselgáncsszakosztái.yunk a legfiatalabb, s 21 tagja van. Nyolc bajnoki pontot gyűj­töttek, de ezzel elégedetle­nek vagyunk. Egy sportolónk a felnőtt válogatott keret­nek is tagja lett. A tömegsportmunkával kapcsolatban első helyre kí­vánkozik a nálunk is műkö­dő tömegsportbizottság, amely a belügyi dolgozók te­vékenységét irányítja. Röviden az idei feladatok­ról. Qkölvívásban kettős helytállásra lesz szükség. A ső elnökének Jász Gézát (Magyar FC). főtitkárának pedig Horváth Ferencet (FTC) választották. Mindjárt elhatározták a bajnokság kiírását is. E dön­tás alapján a február 4-i ülésen már csoportokba so­rolták a csapatokat. Az első osztályba öt klub került, és pedig BSC, BTC. FTC, MFC és MUE. a II. osztályba nyolc csapatot osztottak. Az első bajnoki mérkőzést 1901.. február 17-én a Millenáris sporttelepen a BTC és a BSC játszotta, s a BTC 4 ;0-ra győzött. Azóta szünet nélkül tevé­kenykedik az MLSZ, és szü­net nélkül tart a bajnokság. Dózsa válogatott mellett a megyei váogatottat is mi ad­juk. Negyven bajnoki pon­tot terveztünk a szakosztály­nak. Birkózásban egy má­sod- és négy harmad osz­tályú minősítést várunk. Húsz bajnoki pontot szeret­nénk elérni; cseigán csóróink közül egy első-, három má­sod- és négy harmadosztá­lyú minősítésű szerepel a tervben. Röplabdában a. leg­fontosabb tennivaló, a sorok rendezése. Az idei tennivaló; valamennyi szakosztály veze­tésének a kiegészítése, meg­erősítése. Nagyatádi VSE Gyökeres változást hozott Nagyatád sportéletében az 1976. év, amikor létrejött az egységes városi sportegyesü­let. A labdarúgó- és kézilab­daszakosztály mellett meg­alakult. a cselgáncsozóké, és az asztaliteniszezők is na­gyobb szerephez jutottak. Időközben megindult az at­létikai élet; a múlt évben a kézilabdázók kerültek az ér­deklődés fókuszába, miután az esélyesebb Rákóczi előtt megnyerték a megyei baj­nokságot. Nagy reményekkel vártuk az osztályozót, annál is inkább, mert. Somogybán rendezték. ■ Nem sikerült előbbrelépnünk, s ez. való­színűleg erősen visszaveti a sportágat. A női csapa,t nem­rég alakult, így tőlük nem vártunk jó helyezést; a me­gyei bajnokság végén zárták az évet. Labdarúgásban na­gyon nehéz volt az 1980-as év. Főleg az első félévre nem szívesen emékezünk.' hiszen első csapatunk csak az utol- , ró fordulóban biztosította bentmaradását a megyei eí- ‘ ső osztályban. Jelenleg 'ti-.-, zen.hét ponttal a nyolcadik helyen állunk. Atlétikában is javultak eredményeink: két ezüst- és tizenegy bronzjel­vényesünk lett 1980-ban az ifjúságiak kijzgttú * , Több tömegsport rendez­vényünk is volt tavaly. A legsikerültebbek közé tarto­zott a Rin.va-menti Vízgaz­dálkodási Társulatok területi ■ versenye, a ' megyei Vasas-. ömegsportakció és egy me­gyei úttörö-lütóverseny: Ezeknek mi voltunk a gaz­dái és a lebonyolítói. Az új ötéves tervi célki­tűzésünkből fakadnak idei tennivalóink: labdatúgó-csa- patunkat a fel jutók közé várjuk, és nem mondtunk le a kézilabdával kapcsolatos terveikről sem. Meg kell te­remtenünk már ebben az év­ben az előbbrelépés feltéte­leit, a többi sportágban a megyei bajnokságban .való helytállás a cél. Valamennyi szakosztályunknál az után­pótlásnevelés kiszélesítése, tervszerűbbé tétele tartozik az idei feladatok közé. Eb­ben az ötéves tervben be­fedjük a strandfürdő 25 mé­tere* medencéjét, s már az idén hozzá kell látnunk az úszószakosztály megalakítá­sához. J. R. A Somogy megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala pályázatot hirdet üdülőhelyi klubvezetői m inkakörre Siófokra Feitetelek: főiskolai ' egzettség (népművelő- könyvtarszak) és nemei nyelvtudás társalgási szinten. Jelentkezés: SIOTOUR 8600 Siófok, Szabadság tér 6 Kézzel írt önéletrajzzal, személyesen vagy írásban. ______________ (43078) A Kaposvári Gépészeti Szakközépiskolában hetedik éve működik a Banki Donát Gépipari Műszaki Főiskola levelező tagozata. Gyártástechnológia szakos üzemmérnök képzés ioíyik Jelentkezni március 20-ig lehet a Tü. 821. számú jelentkezési lappal. A felvételi vizsga tárgyai: matematika, fizika. A felvételire készülni-az egyéni tanulás mellett a szak- középiskolában szervezett előkészítő tanfolyamokon is le­het. Jelentkezési lap és további felvilágosítás a szakközép- iskolában kapható: Kaposvár, Pázmány Pétyjr u. 17. , (84014) is tanulmányozhatják. Egy évtizede készít autómodelleket Szepesi Attila, s kezdet­től a Magyar Optikai Müvek színeiben versenyez. Autóit mintegy ezer órás műi*.ával készíti. Több hazai, valamint nemzetközi versenyen szerepelt már velük, s 1980-ban az autómodellezo-világbajnokságon a másfél köbcentis kategó­riában 210 kilométeres sebességgel első helyezett lett (MTl-foto — Balaton József felv.) Nyolcvanéves az MLSZ! MAI t MŰSOR Csiky Gergely Színház 15 óra­kor,! MARÍCA GRÓFNŐ. Bérlet­szünet. Kaposvár, Vörös Csillag de. fél Oil órakor: ZSEBPÉNZ, du. 3, 5 és este 7 óraikor: EGY KIS INDIÁN. Szabad Ifjúság du. 4 órakor: KÉREK EGY ELEFÁN­TOT, du. 6 és este 8 órakor: SZAKADÉK SZÉLÉN (14). La­ti nca filmszínház du. fél 6 óra­kor: FÖLDI ŰRUTAZÁS. Sió­fok de. UO órakor: OSCEOLA, du. 5 és este 7 órakor: AZ ANYA. a LÁNY ÉS A SZEDE­TŐ (14). Nagyatád du. 3 és es­te fél 8 órakor: HÁLÓZAT (16). Marcali: GENGSZTEREK SO­FŐRJE (14). Barcs de. fél 11 órakor: VERONIKA VISSZA­TÉR. du. 5 és este 7 órakor: AGYO, HAVER! (16) TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. 8.10—9.10: Mindenki iskolája. 9.10: Óvodások filmmüsora. 9.30: Tau bácsi. 10.05: Hírek. 10.10: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. 10.15: Reklám. 10.20: Alpesi Si Világ Kupa. 11.20: Vitéz László és a többiek. 11.55: Ciki, te bo­szorkány. Játék egy - felvonás­ban. 12.45: Reklám. 12.50: Alpesi Sí Világ Kupa. 14.00: Változó fel­hőzet. Magyar film. 15.40: Va­sárnap délután. 17.45: Műsorain­kat ajánljuk. 18.00: Lehet egy kérdéssel több? 18.35: Reklám. 18.40: idősebbek is elkezdhetik. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Petőfi. 21.15: Sporthírek. 21.25: Menekülés Ma­gyarországra. Dokumentumfilm. 22.25: Hírek. 22.30—22.40: „A köl­tészet fája életem . . Jugoszláv tv 9.00: Barázda. 10.00: A reggel­ről ismerni meg a napot. 11.30: Népi muzsika. 12.00: Földműve­lőknek. 13.00: A tudás — vagyon. 14.00: Kritikus pont. 14.30: Twist Olivér. 16.00: -Vasárnap délután. 19.00: Miki egér csapata. 19.27: Ma este. 20.00: Nagyváros. 21.20: Kamerával a világon á.L 22.10; Sportszemle. Osztrák tv .12.00: A könyv a gyermek ba­rátja. 16.45: Képeskönyvben la­pozgatva. 17.05: A majmocska. 17.15: Maja, a méhecske. 17.40: Jó éjszakát, gyerekek! 17.15: Idclsek klubja. 18.30; Operakalauz: Ver­di: A trubadúr. 19.00 :• Vasárnapi osztrák képek. 19.30: Tv-hírado. 19.50: Sporthírek. 20.15: Vidám, zenés szórakoztató fnüsor. 21.50: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ k 6.00X7.23 : Elő ttü nk a, v a uh rfn a jl! 7 2tbojíbgtató; -7.54-? -"A Közön­ségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. 8.05: Útközben. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.25: .Hall­gatóink Jigy el métáé! 8.26: Népda­lok. 'ü.otä Zenésr reklámtúrmix. 9.00: Kulturális magazin. 10.00: Hírek. 10.$*: Útközben/ 10.09: Bummbele cirkusz. 10.59: Rek­lám. 11.03: Világhírű zongoramű­vészek. 12.00: Hírek. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Lemezmú­zeum. 12.57: Egy korty ^tenger. 13.07: SimándyJózsef operettda­lokat énekel.’ 13.33:, Kozmosz. 13.53: így láttam Bartókot. 14.35: Műsorajánlat. 14.40: Pillautas a nagyvilágba. 15.00: Hírek. 15.05‘: Útközben. 15.10: Reklámka­lauz. 15.12: Opera-művészleme- zek. 15.54: Csendes Don. 16.34: Búvári Lívia népdalokat énekel. 17.00: Hírek. 17.05: Útközben. 17.10: Közvetítés a Magyarország —Svédország Tenisz Király Kupa mérkőzésről. 17.20: Arnyékharcos. 17.40: Arturo Toscanini vezényli a BBC és az NBC szimfonikus zenekarát. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. 18.40: Útközben. 18.45: Sporthírek. 18.55: Színházi regény. 21.18: Új nóta­felvételeinkből. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.15: Esti hangver­seny. 23.10: A Bécsi Filharmoni­kus Zenekar felvételeiből. 24.00: Hírek. 0.10: Póka Éva és Darvas Iván sanzonokat énekel. 0.25: Himnusz. 0.30; Vizjelzöszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika — ko­ránkelőknek. 6.55: Műsorismerte­tés. 7.00: A református egyház félórája. 7.30: Günter Metz Bach-műveket orgonái. 7.54: Tor­na. 8.00: Hírek. 8.05: Mit hal­lunk? 8.30: Miska bácsi leveles­ládája. 9.00: Szívesen hallgattuk! 10.30: Hírek. 10.33: A Pénzügyőr zenekar játszik. 10.57: Slágermú­zeum. 11.47: A Reklámparádé Borsod-Abaúj-Zemplén megyei különkiadása. 11.57: Jó ebédhez szól a nóta. 12.54: Születésnap. 13.45: időjárás- és vízállásjelen­tés. 14.00: Reklamparádé. 14.04: Híres zenekarok albuma. 14.30: Hírek. 14.33: Táskarádió. 15.30: Jelenidőben. 16.00: Liza Minelli énekel. 16.30: Hírek. 16.35: Rek­lám. 16.39: Slágerek mindenki­nek. 17.40: A vasárnap sportja. 18.00: Pesti házak titkai. 18.30: Hírek. 18.33: ..Röpülj páva...” 20.00: Szellemi térképolvasás. 20.10: Gesztusok és látványok, szavak és tőmondatok. 20.30: Hí­rek. 20.33: Sporthírek. 20.43: Sok­féle a telefonról. 21.43: örökzöld dallamok. 22.41: Új dzsesszfelvé- teleinkből. 23.no: Hírek. 23.10* A királyné csipkekendője. 24.00: Hí­rek. 0.10: Idegen nyelvű vizjel- zőszolgálat. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi körzeti stúdió német • nyelvű műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Cosi fan tutte. 9.06: Szimfonikus zene. 10.10: Új zenei újság. 11.00: Hí­rek. 11.03: Sztereó beállítóhang. 11.06: Rádiószínház. 12.22: Dzsesszf el vételekből. 13.on : Hírek. 13.05: A „Moszkva Virtuózai” ka­marazetiekar hangversenye a Pesti Vigadó hangversenytermé­ben. 14.1*: Kis magyar néprajz. 14.17: Nicolai Gedda operafelvé- teleibőL 15.04: Modern írók port­réi. 15.24; Cherkassy zongora* hangversenye a bergen! fesztivá­lon. 16.42: Kritikus füllel ... 17.27: A magyar széppróza századai* 17.42: A progresszív beat híre* előadói. 18.22: A hamburgi Mon­teverdi Kórus énekel. 19.00: Hí­rek. 19.03: otto Klemperer vezé­nyel. 20.33: Csajkovszkij: a-moll trió. 21.18: Richard Strauss: Egyiptomi Heléna. 23.30—23.33: Hírek. Időjárás. f PÉCSI RÁDIÓ 8.30: Hírek. 18.00: A vasárna?» sportja. 18.30: Szerb-horvát nyel­vű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor. 20.00: Kívánságműsor. HOLNAPI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: EGY KIS TNDIAN. Es­te 7 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE: SZIGORÚAN ELLEN­ŐRZÖTT VONATOK (16). Szabad Ifjúság du. 4 órakor: CSERE. Du. 6 és este 8 órakor: GENG­SZTEREK SOFŐRJE (14). Dal- los Ida mozi du. 6 óraikor: SZÁGULDÁS GYILKOSSÁGOK­KAL (14). Siófok este 7 órakor: SZAKADÉK SZÉLÉN (14). Mar­cali: MÉREGGEL (14). Barcs: este 7 órakor; DON JUAN I— II. TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 17.10: Magyar nyelvű tv-nai>íó.' 17.45: Mosolyváros. 18.00: Hősi énekek. 18.15: Művelődési adás. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Katapult. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Filipp Filipovics álmai. Tv- dráma. 21.20: Kiválasztott pilla­nat. 21.55: A kultúra ma. 22.05} Dokumentumfilm. Osztrák tv 9.30: Tv-konyha. 10.W): Iskola­tévé. 10.30: Új apukam van. Film. 12.00: Jean és Pierre. Film. 17.00: Kicsinyek műsora. 17.30: Lassie. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00:'Állatok a forró égöv alatt. 18,30: Mi. 19.00: Osztrák képek, 19.30: Tv-híradó. 20.15: Hétfői te­lesport. 21.05: Az álnév. Film, 21J.55; Esti sportműsor. 23.00: Hí­rek.' KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.50: Jó reggettt R.wi. Hí­rek. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Fauré: g- moll zongoranégyds. 9.00: Meste­rek köszöntése. 9.10: A hét zene­műve. 9.40: Ki kopog? 10.00: Hí­rek. 10.05: Nyitnikék. 10.35: A Pozsonyi Kamarazenekar felvéte­leiből. 11.30: „Sramkó bácsi”.' 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ml? 12.30: Reklám. M2.35; Vála­szolunk hallgatóinknak. 12.50} Zenei érdekességek' az elmúlt hét műsorából. 14.41: A Tógyer far­kasa. 14.54: Édes anyanyelvűnk* 15.00: Hírek.. 15.10: Régi csárdaje­/lenet. ,15.28: Képek és jelképek* lS.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: Régi híre* énekesek műsorából. 16.30: Diák­félóra. 17.00: Hírek. 17.08: Rck- láibkalauz. 17.10: Bartók-művek legszebb hangfelvételeiből. 17.55: Van új a Nap alatt. 18.10: Hege­dűs a háztetőn. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyv­ajánlatunké 18.28: Hallgatóink fi­gyelmébe 1 18.30: Esti magazin, 19.15: Mazsaroff Mária népdalo­kat énekel. 19.30: Sajtókonferen­cia. 20.30: A Magyar Rádió san­zonpódiuma. 21.30: Vonalvég. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A kamarazene kedvelőinek. 23.25: Berg operáiból. 24.00: Hírek. O.ltS Várkonyi Mátyás táncdalaiból. PETŐIT RÁDIÓ 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Slavkio Avsenik fúvós együttese Avsenik műveiből játszik. 8.20: Figyelmébe aján­lom .. . 8.30: Hírek. 8.33: "Rö­pülj páva...” 9.40: Mai dalok. 9.50: Szemünk világa. .10.00: Ze- nedélelőtt. 11.55: Pillanatkép. 12.00: Lakatos Lajos cimbalmo­zik. 12.30: Hírek. 12.33: Kis ma­gyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Szecsödy Irén és Maleezky Oszkár operettfelvéte­leiből.* Í3.45: Időjárás- és vízál- lásieientés. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: p^tékek-értékes társak. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Zeneközei­ben. 19.37- Reklám. 19.40: Nosz­talgiáim llám. 20.30: Hírek. 20.33: senki többet harmadszor! 21.50: Közvetítés a Hungána étterem­ből. 27 30: Villon és többiek. 23 00: H’>ek. 23.25: A dzsessz a 70-<=»s években. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízielzőszol- gáiat. 3. MŰSOR 8.57: A kiállítótermek prog­ramjából. O.oiO: Magyar művé­szek operafelvéte’eiből. 9.40: Romantikus zene. 10.35: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Fö;q.koia k.amarakórűsa énekel, 11.09: Hí- ppíT,- rí og. Dzsessz^eivétpiekbŐl. 11.35: A Magvar v^ós.né<?*-os íom^-rnJhöi. 13.00: Hírek. 13.07: Brookiyni árnvák 13 40: Régi muzsika. 14.00: Zenekari mu­•^ka. 15.10: Láttuk. hallottuk. 15.35: Az in magvar zene a rá­dióban. lO.OO: nsiroIoráHló. u W; Harminc perc beat. 17.00: Verdi önerőből, iiw on • Reklám. 1R.0«: T.iszt: vá-'/ior^mk — ^váje. 19.<V>- Hh-pk. in.05 • wv-dulök * lfT*ri o*<SV>pri fn 05. T>rSn­csoUuk a Magva** Állami ööc- rqV>*j7qt. Kb. 21 20 * Fgészefé- mönkért’ Kh. 21 ?5: kenő­sök. 29.i*yi ; a hé^ f»»*>főműve. orVv!—72.33: Hírek. Időjárás. RÉPSt r \DIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hang-adó, 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb, horvat nyelvű mti«p.r. 19.15. Né­met U^eivú

Next

/
Thumbnails
Contents