Somogyi Néplap, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-11 / 290. szám
Tisztelt Szerkesztőség ! A Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Somogy megyei Üzemigazgatósága az 19X0. I. félen víz dijszám Iámat 2393,00 forintban állapította meg. Szerintem ez az összeg csak teredét leltet, mlrel 14(H) köbméter vízfogyasztásom nem rv!'.. hiszen a. égés: utcáé sem több. Állítólag 19X0 e' ruárjaban éjrát cseréllek nálunk, amiről' nincs tudomáso n. 19X0 júliusában csörepedes- volt nálam, melyet cszrex'et- tiink, és egy órán bellii elzártuk a csapokat. Azonnal értesítettem a vízügyi igazgatóságot. Kijöttek és közölték velem, hogy a javítás nem az o feladatuk, mivel az ólomcső csatlakozón a vízórán belül kb. 1 centiméteres hasadás volt. Ezt még aznap megcsináltattam. írásban mar Leiszer keltem u kivizsgálást. Egyszer ki is jöttek, sajnos az ügyben semmi változás nem történt. Továbbra is fenntartják ^ 2363,60 'forintos követelésüket arra hivatkozva, hogy a csőtörésnél folyt el 1400 köbméter víz. Ez nem fedi a ve,óságot, hisz a több mint egymillió liter viz el folyásának nyoma tett volna. Kérem segítségüket. Tisztelettel: Puha Imre ' Kaposvár, Vörösmarty u. 30. Tisztelt Szerkesztőségi . 1SX0 májusában megrendeltük lakásunk gázszerelésének tervrajzát, az november elejére elkészült. A tervrajzot be- i'itiük a barcsi Kögáz-kirendeltségre, ahol megnyugtattak l entiünket, hogy a szerelési munkákkal karácsonyra elké- s.ülnek. Mivel nem kezdték meg a munkát, november végén érdeklődtem. Ekkor közölték, hogy szerezzük be a téli tüzelőt, mert ebben az évben nem tudják elvégezni a szerelési munkákat, a télire fordult időjárás miatt a Barcsi Tövál épületeit kell téliesiteni. Hittünk az ígéretükben, a teli tüzelőnk elfogyott, most gondot okoz a beszerzése. Tisztelettel; Erdei Márton Bakó János Barcs, Baicsy-Zsilinszky u. 164—166. Magyar—jugoszláv horgászegyüttműködés a Dráván XXXVI. évfolyam, 290. szám 1980. december 11., csütörtök Madáreleség, etető és odú I . .tEgyüttműködnek a magyar és a jugoszláv horgászok à közös határfolyó — a Dráva — halállományának vedelt- méhen- Magyar oldalon Baranya. Somogy és Zala megye, jugoszláv oldalon pedig Horvátország part menti horgászegyesületei gondozzák a vizet. Ma sem a magyar, sem a jugoszláv Drava-szaka.szón nem halásznak, a folyó egész területe horgászvíz, ami megkönnyíti az együttműködést. Összehangolják a Dráva ha- lasításat is. A magyar és a Országszerte továbbra is emelkedő számban fordulnak elő hüléses megbetegedések. Az elmúlt hétről a fővárosi Köjál mellett a Baranya, a Borsod, a Heves, a Komárom, a Nógrád, a Pest, a Somogy, a Szabolcs—Szat- már, a Veszprém, a Zulu megyei Köjál jelezte influenza figyelő-szolgálatának adatai alapján, hogy működési területükön elszórtan, kaposvári Kossuth, téren biztosan volt egyszer egy időjárás jélsö bódé. Rút volt, de jó volt, la lan bizony még műemlék is volt ebben a régi építményekben nem éppen gazdag megyeben. Naponta sokan fölkeresték. Egyesek azért, hogy megtudják: azért fáznak-e. mert hideg vau, mások talán azért, hogy kiderítsék: azért van-e hideg, mert fáznak? ( Tört énetünk szempontja bői cgyébke-ttA es teljesen mellékes.) Egyséé* •néhány tét kés férfiú összedugta a fejét, és a: egyik tyy seolt a többiekhez: — M egrnesaü turlketeflen. hogy éppen nálunk nincs olyan bizottság, amely megóvná a város nevezetességeit, gondoskodna a karbantartásukról, rendbetételükről. Nosza, alakítsunk egyet! Meg is alakultak annak re ndje-mstdia szerint, és a s-epen csengő Városszépítö Egyesület nevet vették föl. Ekkor valaki fölállt és így szolt : — Ha már megrutgynuk, mutassuk meg, mit tudunk. Javaslom, hogy kezdjük a Kossuth téri bódéval. Kérjünk föl egy szocialista brigádot, hogy társadalmi munkában tegye rendbe ezt a szép építményt. Így is történt. A nemes ke ütemé nyelésről többs: őr hírt arlot, a sajtó, mindenki boldog cs büszke volt; *No jugoszláv egyesületek tájékoztatják egymást arról, hogy hol, mikor és mennyi halat helyeznek a vízbe. A cél ugyanis az, hogy mindkét fél más-más folyószakaszon rakja le a halivadékot, így végig ha.lasítva lesz a Dráva. A halak egy részét megjelölik, hogy kifogásukkor megállapíthassák a mozgásuk útját . és fejlődésük mértékét. Kapcsolatot teremtenek egy mással a part menti horgászegyesületek, és megszervezik a fiatalok kölcsönös táboroztatását. ségben, elsősorban általános iskolákban, középiskolákban észlelik az influenza tüneteivel járó megbetegedések számának növekedését. Az eddigi vizsgálati anyagoktól az országos közegészségügyi intézet víruskutató osztálya két H, Nj al- ;típusú influenza A-vírus- törzset izolált. Egy-egy nagyobb területre (megyére) kiterjedő járvány sehol sem alakult ki az országban. lám, mire vagyunk képesek, ha összefogunk!« Azóta jó néhány hónap eltelt. Elmúlt a nyár, jött az ősz, s most itt a tél. A rút kis bódénak azonban se híre, se hamva. Azok, akik megszokták, s jó volt nekik úgy csúnyán is, mostanában így tanakodnak: »Talán még most is ott állna, ha föl nem újították volna., j* y j_ A hazánkban előforduló mintegy 340 madárfajnak több mint a fele Somogybán is megtalálható. Magy.awr- szág madárvilágát az elmúlt évtizedekben súlyos veszteségek érték, hiszen hirtelen bekövetkezett környezetala- kításhoz képtelenek voltak alkalmazkodni a vadon élő szárnyasok. Több faj végérvényesen eltűnt, másokat a kipusztulás veszélye fenyegeti. Különösen a ragadozó madarak helyzete súlyos, de veszélyeztetettek a vízimadarak is; a vizek szennyezése, a mocsarak lecsapolása például oda vezetett, hogy hazánkban kipusztult a kék- csörű réce, s ma már igencsak ritka — pedig az ötvenes években még gyakran láthattuk — a kendermagos réce is. Pécs történelmi város- központjában. a Széchenyi tér alatt, újabb középkori pincére bukkantak. Négyszáz éve nem járt benne ember. A pince ma is szilárd és biztonságos. A téren omlás történt, mire az ak1 namélyitő bányászok egy feltáró vágatot indítottak el, és munka közbén szakadt be az addig ismeretlen pinceág. Hossza harminc méter, lejárata a déli oldalán van, amelyet azonban nagy mennyiségű törmelék zár el. Ez a második középkori pince, melyet a városközpontban találtak az utóbbi időben. Az elsőt is egy vízmosta üreg feltárása során fedezték fel a bányászok, értékes régészeti lelethez juttatva a Janus Pannonius Múzeum munkatársait. A pincéket tufával boltozták, amely jól bírja a terhelést, és nyilván ennek köszönhető, hogy use. elmúlt századokban soha nem szakadtak be. nem veszélyeztették a felszíni forgalmat. A tufából épített pince ritkaságnak számít Pécsen. A Széchenyi tér középkori pincéi — a szakemberek véleménye szerint — a XVI. század második felében tűntek el, amikor romba dőltek a felelttük levő épületek. Számos jel arra mutat, hogy tűzvész pusztított a város- központban, évs a lángok A madarak védelme különösen télen fontos. A madár- etetés, a kertekben, udvarokmartalékává váltak a reneszánsz paloták. Akkor omlottak be a pincebejáratok, illetve a romhalmazt egyszerűen behányták a pincékbe, és ezzel évszázadokra eltüntették , még a nyomukat is. A leletek tanúsága szerint különféle kézművesműhe- lyek álltaik a hajdani főtéren. A pincék, valamint a mellettük és felettük talált 'falmaradványok újabb adalékot szolgáltatnak Pécs középkori arculatának pontosabb megrajzolásához. Felmerült a gondolata annak is, hogy az évszázados pinceágakat helyreállítják, és a föld alatt összekötik, ily módon bemutatásra alkalmassá teszik a város középkori pincerendszerét az érdeklődők számára. Egy hattagú beiörőbanda ténykedése ért véget a bíróság' előtt. Itt már csupán emlékézniüik kellett az .elkövetett bűncselekményekre, ami nem volt könnyű, hiszen a fiatalok 48 alkalommal hatoltak be vendéglátó egységekbe, boltokba, magánlakásba, és pénzt, értéktárgyakat, élelmiszereket loptak. Ténykedésüket 1978 márciusában kezdték, és ez év július 23-án fejezték be. amikor a rendőrség elfogta őket. Ez idő alatt azonban bőven adtak munkát a bűnüldöző szerveknek: öt megye rendőrsége kereste őket. Somogy. Zala, Baranya, Tolna és Fejér megye volt a bűncselekmények színhelye. Egyébként valamennyien — a 23 éves Lörincz Sándor, a 22 éves Lörincz Lajos, a 23 éves Szakállas György, a 29 éves Szakállas István, a 28 éves Lénáit László és a 22 éves Berki László — Tabun éltek, innen indultak betörni. A Lőrincz-testvéreknek motorkerékpárjuk volt, így rövid idő alatt nagy területet járhattak be. Az ügyben a Kaposvári Járásbíróság dr. Halasz Lajos tanácsa hozott ítéletet. A hat fiatalembert többek között, üzletszerűen, részben faünszov éhségben, tóisben / ban és erdőkben elhelyezett odúk nagy segítséget jelentenek ahhoz, hogy átvészeljék ezt az évszakot. November közepén megalakult. Kaposváron a , Magyar Madártani Egyesület Somogy megyei csoportja, amely — egyéb feladatok mellett — a madarak védelmét kiemelt céljának tekinti. A hatvantágú csoport elnökétől, Horváth Ferenc erdőmérnöktől, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal megyei felügyelőjétől megtudtuk, hogy az alakulás az első lépés a megye madárvilágának társadalmi jellegű védelmében. A csoport tagjai havonta tartanak megbeszéléseket. Jövő évi tervükben egyebek között az is szerepel, hogy Kaposváron, a Kilián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban környezetvédelmi és madártani szakkört hoznak létre általános és középiskolás tanulók részére. A csoport tagjai 1981-ben madártani megfigyeléseket végeznek majd ; elmennek a barcsi ősborókásba, fölkeresik a íehérvizi lápot, később pedig eljutnak az ország különböző tájvédelmi körzeteibe, természetvédelmi területeire is. dolog' elleni erőszakkal, jelentős értekre elkövetett lopás, jármű önkényes elvitele és más bűncselekmények miatt vonta felelősségre. Lörincz Sándor büntetése 5 évi börtön, 8 évig a közügyek gyakorlásától, 5 évig pedig a járművezetéstől tiltották el. Öccse 3 évi és 2 hónapi börtönbüntetést kapott es 6 évre tiltották el a közügyek gyakorlásától, 4 évre pedig a járművezetéstől. Szakállas György büntetése 3 évi és 8 hónapi fegyház, 7 évig nem vehet részt a küzügyek gyakorlásában, ugyanakkor ineg- szüntették az előző szabadságvesztéssel kapcsolatos feltételes szabadságát. Szakállas Istvánt 2 évi 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte a bíróság, és 5 évre tiltotta el a közügyek gyakorlásától. Lén árt László büntetése 3 évi szabadságvesztés, 8 évre pedig eltiltották a • közügyek gyakorlásától. Le kell töltenie egy korábban kiszabott, de . próbaidőre felfüggesztett 4 hónapi szabadság- vesztés büntetését is. Bérki Lászlót 1 évi szabadságvesztésre ítélte a bíróság és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az Ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbeztek. Gondolatok A pénz olyan szerencse, melyet a nadrágzsebbe lehet dugni. * * * A felnőttek felfújt gyei'-, mekek. * * * A konzervatívok azt akarják megkapni, ami volt, a liberálisok azt. ami van, a haladók pedig azt, ami még nines. * * * A felhőkarcolók a tériszony fellegvárai. * * * Az ifjúságnak megvan az az előnye, hogj' hátrányait az ifjúsága kiegyenlíti. • * ♦ Az a nő emancipált, aki férfi segítsége nélkül meg tudja magyarázni, hogy mi az emancipáció.-+ + * A legdrágább autogramokat a csekk-könyv tulajdonosok adják.. * * * Casanova : A szerelem háromnegyed re*>zl>en kíváncsiság. * * * A legtöbb zabot a vesz- szőparipak eszik. * * * A vitorlázó repülő az egyetlen ember, akinek nagyon kínos az, ha zöldágra vergődik. * * * Némelyeknél a bevételek a kivételek közé tar- 1 loznak. » * * Az ember az életet csak témaként kapja, kidolgozni azt magának kell. * * * A bátorság gyakran semmi más, mint tapasztalathiány. * * • Némelyek a kort csak a borban 'tisztelik. Nevelés A tizenéves Kati kifakad: — Borzasztó, hogy nevelnek a szüleim. Amikor kicsi voltam, időben haza kellett érkeznem, mert még gyerek voltam. Ám még most is megkövetelik, hogy ne maradjak el soká, mert azt hangoztatják. hogy már nem vagyok gyerek. Minden rendben Cicvarekék új lakásba költöztek. Megkérdi Kovács : — Hogy érzitek magatokat az új lakótelepen?-T- Hát eleinte főleg a feleségem idegenkedett. Most kitűnően érzi magát. Már összeveszett minden ! szomszédjával. MSlif IMP Sorting y megye) Bizottságának lapja. Főszerkesztő: TA VOR! BELA Főszerkesztő-h. » Paál László ^zerkesztftséçî Kaposvár, Lati nr Sándor u. 2. Postacím : Kaposvár PL 31. 7101. Telefon: 11-510,11-51’ 11-512 Kiadta * Somogy mcqv«t Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca Sándor a. t Postacím: Kaposvár. Pt. $1. 74n> Felelős kiadó: Balalcza .János Terjeszti a Mag var Posta Előfizethető a birlapkézbesító postahivataloknál és kézbesi töknél. Előfizetést Ull egy hónapra 30 Ft. neçved^vr 50 Ft. egv évre 361 Ft. Index: 2ö «67 ISSN 0133—0609 <észült 8 Somogv meevet laipart Vállalat kaposvári uében. Kaoosvár. Május t tx á Felelős vegetó? Farka« Béla 1 gazgitó Kéziratokat net« ftrrftntó" nem adunk vím*«. BEFAGYOTT A BALATON A kömény téli időjárás érdekes természeti jelenséget okozott a Balatonon. A gyors jégképződés után már csaknem teljesen I beállt a tó vize. de röviddel .‘/.után a viharo,. erejű széllökések feltörlek g jég-páncélt, és a parton helyenként kisebb torlaszok keletkeztek. Az Egészségügyi Minisztérium közieménye egy-egy városban vagy közA rút kis bódé Hol volt. hol nem volt, « Négyszáz éve nem jártok benne Középkori pincére bukkantak Pécsen Betörőbanda a bíróság előtt Motorral öt megyében