Somogyi Néplap, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-14 / 293. szám
fiz öreg oroszlán - és a művészetek Házastársak. Ctavick Etelka kerámiJ£l& (Az iparművészek műcsarnokbeli kiállításának anyagából) Szirmay Endre Kimért körökben Megúszva az Acheron sötét hullámait Dis falai előtt magadon vállalva minden buta kint es átszárnyalva a Styx véres tavát mentem makacsul — hattvanszor pörögve a fájdalom zúgó mélyere lökődve lefelé szűkülő fettete körökben mert biztosan tudtam:- fény van odaát. S hogy megtettem hatvan inferno-korom tudom, mi gz igaz s az éltető öröm — a jeges kikből feljutottam a fényre tenyérnyi sorsommal védett tisztességre és egyre teljesebben emelkedik előttem a csillag szemű ember alá — ha fel is száll a zengő szférákig hűséges marad — emberül mindhalálig. â magyar ludomány _ ' Prohászka Dános akadémikus A sivatagi kénysaerleszál- . las után a repülőgép utasai ; közül csak egy hegedűművész j maradt életben. Kétségbeesetten elindul, de hamarosan egy tálka oroszlán lépked a nyomában. Ijedtében előkapja a hegedűjét, és játszani kezd. Az oroszlánok körbeülik, es áhítattal hallgatják. Mígnem előballag egy kopott sörényű, öreg oroszlán, és fel nem falja a hegedűművészt. ■ Az egyik fiatal rászól; Talán mégse kellett volna! Az öreg értetlenül odafordul és azt kérdezi : Ha ... ? Merthogy süket volt szegény. A viccet bizonyára sokan hallották már, sokféle értei - ! mezesben, sokféle aktualizálással. Pedig érdemes egyszer eredeti értelmében is végiggondolni; hogy akinek botfüle van, az nem képes a zenét élvezni. Akinek kicsi a szókincse, csak nagyon pri- ; mitíven tudja kifejezni magát, annak a számára egy hasonlatokkal, szokatlan kiíeje- i zesekkel telitűzdelt regény ' prózája fárasztó és unalmas, f Nem is beszélve egy vers mu- 1 zsikáló sorairól. Aki képi lát- i ványban, színekben szegény ! világban nő fel, kissé értetle- , nüláll a valóságos formáktól . es színektől picikét is eltávo- . lodó festmények előtt S még a film is — amely pedig a ■’ legsokoldalúbban igyekszik a - valóság látszatát kelteni — fárasztóvá és unalmassá válik egy olyan néző számára, aki az emberi arc rezdüléseiből, az önkénytelen mozdula- ’ tok jelbeszédéből — tapasztalatok híján — nem tud olvasni. — No persze — gyanakszik most az olvasó —, már megint a közönség nyakába akarják varrni a művészeti blablát, a semmiről sem szóló trükkösködést, a látványos szemfényvesztést. Be kell vallani, nem kevés ilyen kísérlet történik manapság. Mégis vállalom a kockázatot, hogy. most áz emberi érzékszervek kultúrájáról, ha szabad így mondani, „kimunkáltságáról” beszélek. Annál is inkább, mert sokan úgy gondolják, hogy ez pusztán iskolázottság kérdése. Tehát, ha valaki több iskolát járt; otthonosabban mozog a művészetek körében. Kétségtelen, létezik ilyen összefüggés is, de ez nem minden. Különben hogyan magyarázzuk meg azt a sok diplomást, aki mondjuk nagy ívben elkerüli a koncerttermeket, es a terelő juhászt, aki kitűnő szín- és formaérzékkel fest képeket. Nyilvánvaló tehát, hogy az iskola korlátozott hatásfokkal tud- segíteni. Annál inkább így,'van ez, mert az iskola' majdnem minden’, az ésszel, gondolkodással, racionalitással akar magyarázni. (Mit csináljon az iskola? Ez a természete.) A műalkotásoknak viszont nem csak gondolatuk, megmagyarázható üzenetük, szellemük van, hanem testük is. A szó szoros értelmében köböl, festékből, színből, celluloid szalagból, rezgő hangokból, emberi mozdulatokból álló teste is. A műalkotásunk ez a teste nem kevésbé fontos, mint a szelleme. Igaz, hogy ez a test a szellemet szolgálja, de enélkül nincs műalkotás. Mert a szellem, a gondolat, (ehet újságcikk, ünnepi beszéd, tudományos dolgozat — de a fizikai test nélkül nem lehet művészet. Képtelenség tehát, hogy minduntalan elfeledkezünk azoknak az emberi érzékszerveknek a kultúrájáról — mindenekelőtt a látásról és a hallásról —. amelyek fizikailag érzékelik, felfogják a művészetek testét. Igaz, akkor sincs minden rendben, ha a füllel, szemmel semmi baj, de az energia, a fáradozás, a türelem hiányzik a művészet befogadóiból. Manapság pedig mintha ilyen türelmetlenség is tapasztalható lenne. A fiatalokat már annyi inger, annyi élmény éri 15—20 éves korukra, hogy ez a „kiművelt” szem és fül ritkán hiányzik náluk. A kíváncsiságukkal és a türelmükkel azonban baj van. Mintha túlságosán megszokták volna, hogy nekik mindent megmagyaráznak, meg- csócsálnak, szételemeznek — es házhoz szállítanak. Amiért menni kell, amiért esetleg — I elsősorban időben — áldozatot kell hozni, amihez a fi- 1 gyelem, a koncentráció türelme kellene, azt gyakran elhanyagolják. Talán nem valami rokonszenves a „bezzeg a mi időnkben” fordulatát elővenni, de hát történelmi tény, hogy 30—35 évvel ezelőtt az ország egy jelentős része — fiatalok és nem fiatalok — rohant, hogy bepótolja, amit elmulasztott, hogy bármi áldozat árán, de „bevegye a kultúra várát”, ahogy akkoriban mondtuk. Persze nemcsak három évtized múlt el azóta, hanem a körülmények is megváltoztak — szerencsére. Egyebek között hivatalból (az iskolában) megkapják a fiatalok azt, amit akkor pótlólag kellett beszerezni. Másrészt az élet- körülmények a családok nagy többségében is megváltoztak, ugyancsak szerencsére. A televízió is megváltoztatta a helyzetet. Nem ugyanarra van ma szükség, hogy a kultúra, a művészetek és a befogadók nagy tömegei rendszeresen találkozzanak. Talán kevesebb szájbarágóst — és nagyobb kínálatot, kevesebb megcsócsált élményt — és több olyan művet, amely kihívást, felszólítást jelent e befogadók számára: gyere, ismerj meg, hódíts meg! Talán kevesebbet kellene az igényekről beszélni, hiszen a művészetekben nincs elvont igény — csak létező alkotásokra tudja mondani a közönség, hogy ez kell, ez pedig nem kell; ha többet lehetne hát az igényes művekre bízni. A szórakoztató művekre is, mert a szemei, fület azzal is lehet edzeni. Csak a befogadáshoz vezető utakat nem biztos, hogy mindig olyan sok útjelzővel kell kirakni. Az öreg, süket oroszlánok pedig — akik felfalják a hegedűművészeket — tálán egy- ré kev esebben lesznek. Bernafh László Végre megszereztem azt, amire gyerekkorom óta. kerek fél évszázadon at mindig vágytam. Van saját szélkakasom. Valódi, ércből, olyasmi. mint az, amelyik V. László idején jó Budavár magas tornyán csikorgóit élesen, illetve... Az enyém nem csikorog, megolajoztam, nemsokára föl is szerelem az ablakom elé az erkélyre, hogy mindig lássam. Csak előbb legyen a kezemben az engedély. Azt tetszenek kérdezni, hogy miért kell ehhez engedély? Hát kell. Én sem tudom. Szerencsémre éppen akkor, amikor vittem nagy boldogan haza. találkoztam Csemetke Zénó barátommal, aki jogtudó ember, f) mondta. Azt is ö nyomozta ki, hogy melyik hivatalból kéil kérnem az engedélyt. Februárt írtunk akkor. A hivatalban egyheti szorgos kutatómunka után megtaláltam az illetékest, akihez a rzclkakas tartozik. Nagyon türelmesen meghallgatta a krtxenmgamal, wmftí süsdeö ZaJáfl Tibor Csodakert fájdalmunkból (Barátom kisfiának, akit sohasem láttunk meg) ím az út a csodakertbe csillagokkal van kiverve Madár ha száll — ezüstiepke deres agra telepedne . Itt a szánkó égig szánkázz szabadítsd meg a szivárványt Ha felülnél a lovamra tán a föld is meghasadna Hogy vártuk hogy megszülessél első sírással nevessél Te csak mentél csodakertbe szívünk fölött énekelve Kisfiú ki elhagy mindent rádterrtem legszebb ingem erted iszom legjobb borom vasalt árnyú hajnalokon néhány ürlypot, és elmagyarázta. hogy milyen bizonylatokkal. igazolványokkal meg miegyebekkel fölszerelve, és hány forintos bélyeggel ellátva adjam be. Márciust irtunk, amikor beadtam, és áprilist írtunk, amikor megkaptam az értesítést. hogy »szélkakas kérelmének tárgyában helyszíni szemlét tartunk« ekkor és ekkor, vagyis egy munkanapon. Kicsit távolinak tűnt a terminus, de gondoltam, ha ötven évig kibírtam széll:a- kas nélkül, ez a néhány hét már oda se neki. Májust írtunk, amikor elérkezett a helyszíni szemle napja. Szabadságot vettem ki. és ünneplőbe öltöztem. Elmúlt a délelőtt, a dél- idő. Délután már kissé idegesen lestem az erkélyről az utcát. Végre három' óra Mán néhány perccel egy fekete Volga állt meg a kapunk előtt. Kiszállt belőle két férfiú és egy hölgy, a sofőr maradt. Hatodik érzékem azt súgta.: hogy dk a Helyszíni S.mmí*. Herceg Árpád S ne fájjon, ne fájjon Szilágyi Domokos etnickenek Az ki öröklét üzenetét hozza szegény szegény népfölkelő — ragozva életünk legfényesebb igéit — Álal az üveghegyen szilánkkal kirakott palánkon csak menedék legyen s ne fájjon ez az egyetlen-seb-velágAz kit önnön halálos élete is átkoz nem akarja hogy elmerüljünk a Földet kötözi magahoz — Igaza volt a hatodik érzékemnek. Illő vendégszeretettel fogadtam őket: konyakkal, feketével és aprósüteménnyel. Egy kicsit szabadkoztak, de nem akartak megsérteni. Leültünk és rágyújtottunk, ittunk, ettünk és beszélgettünk. A fiatalabb férfiú el-' mondta, hogy másodállásban taxis. — Mert munkaerőhiány van — bólintott sóhajtva az idősebb férfiú. — És miért? '— A szemközti házra mutatott. ahol három munka ruhás ember ült egy malteros ládán, és kártyázott. — Hol tarthatnánk, ha mindenki tisztességesen dolgozna! — bólogatott maga elé a harmadik pohárka konyakot szürcsölgetve a hölgy. — Ha nem lenne túlszervezve minden — helyeselt az ifjabb férfi, miközben koccintott vele. — Hiába! A bürokrácia bürokráciát szül — jelentette lei filozofikusan az idősebb kartárs. és bánatosan fenékig ürítette, a pohárkaját. így elmélkedtünk az éleimúc wsaiasagamil, soha)Szaktudását az egész világ elismeri. Itthon címek, rangok, kitüntetések birtokosa. És mégis arra a legbüszkébb, hogy szüleitől rokonaiig mindenki fizikai dolgozó, és nem szakadt el a nagytétényi munkáskörnyezettől, ahol 60 éve felnevelkedett. Sajátos, nehéz úton jutott el Prohászka János a tudomány legfelső lépcsőfokaiig: Budafokon végzett polgári iskolai tanulmányai után üvegcsiszoló segéd lett, és fizikai munkásként dolgozott 1946-ig. Ez évben történt, hogy a mérnökszak- szervezet módot, lehetőséget keresett tehetséges fia tál qk egyetemi képzésére, akik addigi helyzetük miatt ezt nem tehették. Érettségi nélkül hatvan fiatal kezdhette vendéghallgatóként a Műegyete- 'men a tanévet, és az első félév eredménye döntött: végleges, teljes jogú hallgatókká válnak-e? 13 diák állt helyt, közöttük Prohászka János. Amikor 1950-ben diplomázott (diplomamunkája egy forgácsoló készülék tervezése), nem sejtette még, hogy tudományos' kutató lesz. A változást, az jelentette, amikor a Vörös Akadémiára került oktatónak, ahol későbbi neves gazdasági, vezetők sorát készítette fel. Az akadémia megszűnte után a" Vasipari Kutató Intézetbe kerüit, Gillemot professzor aspiránsaként, és itt készült fel kandidátusi értekezésére. Ezt 1957-ben 'védte meg. Témája: a titán hatása a szén diffúziójára a vasban, lényegileg a fémek felületi edzésével foglalkozott. Ettől kezdve a Híradás- technikai Kutató Intézetben dolgozott, a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai Kutató Intézetének megalkaulásáig, ahol tudományos osztályvezetőként működött. Itt készült fel doktori értekezésére. 1964- ben lett a tudományok doktora. értekezésében a szilárd testek szerkezetének akkor igen aktuális kérdését, a tgztunk és kritizálgattunk, mígnem följajdult a hölgy: — Űristen! Mindjárt négy óra, nekem mennem kell a gyerekért! — No né--1 h-.-., eltelt az idg — pattant föl a taxizó kartárs —, engem var a váltásom. — Nekem pedig még be kell vásárolnom, mert estére vendégeink lesznek — szól; a Helyszíni Szemle korelnöke. Sietve kihörpintették ú)ra töltött kupicáikat, és indullak. — Bocsánat, de... — álltam eléb'ik — izé ... khm .. el tetszettel: : -dkezni megtekinteni az erkélyt, ahova... — Ugyan — legyintett a korelnök —, hagyjuk a formaságokat! Licike majd megcsinálja a jegyzőkönyvet ... — ... és önnek két héten belül kezében les? az engedély — vette át a szót a taxizó, és bíztatóan kacsintott rám. Azóta eltelt három hét. Ma telefonáltam Livikének. Azt mondta, hogy legyek türelemmel, ők kedvezően véleményezték a? ügyemet, de a főosztályvezető jelenleg szabadságon van, és ntnes, aki uiáirjo. kristályrácsok hibáit rém? gálta, pontosabban egy speciális kristályrácshiba keletkezési módját írta le. Ugyancsak 1964-ben nevezték ki egyetemi tanárnak a Budapesti Műszaki Egyetem villamosipari anyagtechnológia tanszékére 19és—1986-ban Ford-ösztöndíjjal az egyesült államokbeli Harvard egyetemen dolgozott. 1969-ben választják wveg az Akadémia levelező tagjává. Székfoglalójában a szerkezeti anyagok szilárdságnövelésének lehetőségeit taglalja. 1977-ben az egyetemen szervezeti változás történik; létrehozzák a Gépészmérnöki Kar Mechanikai Technológia- és Anyagszerkezettani Intézetét, amelynek előbb igazgatóhelyettesévé, majd igazgatójává nevezik ki, emellett tanszékvezetői tisztét is megtartja. Munkásságát a Munka Érdemtrend arany fokozatával ismerte el a kormányzat. A szakmai közvélemény pedig egy sor választott tisztséggel: az Akadémia elnökségének tagja, a gépész-kohász szakcsoport vezetője, a Tudományos Minősítő Bizottság gépész-kohász szakbizottságának tagja, az Akadémia elméleti technológiai bizottságának vezetője, és még lehetne folytatni a felsorolást. Ónmaga nevelő-oktató munkáját értékeli legtöbbre, különösen büszke arra. hogy jelenleg is négy ^aspiránsa van. Sokrétű elfoglaltsága mellett is mindennapi tevékenységi körébe tartozik az aktív kutatómunka. Méghozzá olyan, amelynek közvetlen, gyakorlati vonatkozásai ta vannak. A probléma, amelyre a megoldást keresték, ismert; különösen az autó párnák van szüksége olyan szerkezeti anyagokra, elsősorban acélra, amely változatlan teherbírás, terhelhetőség mellett kisebb súlyú, hiszen az ilyen anyagból készült jármű kevesebb önsúlyt hord, ennélfogva fogyasztása is kevsebb, tehát energiatakarékos. A japán és az amerikai kutatók mikroötvözési módszert) dolgoztak ki. Ugyancsak külföldi kutatók foglalkoznak hőkezelési eljárásokkal i,s. A Budapesti Műszaki Egyetem kutató kollektívája, amelyet Prohászka profesz- szor vezet, más úton indult el. Elektromos árammal folytatják az acél hőkezelését 2 másodpercig, igen nagy áramsűrűség mellett. És ez az eljárás az említett külföldi módszereknél jobb szilárdság elérését teszi lehetővé. A. kutatók szerződést kötöttek a Dunai Vasművel az idén. A szükséges üzemi berendezést már tervezik, e* talán 1982-re üzembe is lep majd. -(Érdemes lenne eltűnődni azon; feltétlenül szükségesek-e egy világviszonylatban is új és eredményes eljárás esetében az ilyen hosszú átfutási idők? ITszen mire az új termék a piacra kerül, lehet, hogy már elavult lesz? ...) És Prohászka János, a magánember? Elsősorban fiára büszke. Amikor megtudta, hogy villamosmérnöknek készül: rábeszélte: tanuüjon olyan külföldi egyetemen? áhol apja nevét nem ismerik. így került Umenauba, ahol kitüntetéssel végzett, és ma mái’ a Kandó Kálmán főiskolán tanársegéd. Ma is vitákat folytatnak édesapjával a pályaválasztás helyességéről. Prohászka János ugyanis azt vallja: az ember hivatásként azzal foglalkozzék. amit. egyébként is legjobban szeret. És fia legjobban kocsit szeret ‘ vezetni. Ezért nem is egészen tréfás néha az apai kérdés: nem erezné magát, jobban például taxisofőrként? És az apa kedves időtöltése? Ideje nincs — hobbira, I kedvtelésre legalábbis. Valamikor maga is futballozott, később sokat járt meccsre. ( Most mór a televízión nézi a labdarúgó-mérkőzése! el. ŐZ J. Sólyom László Helyszíni szemle
