Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-13 / 266. szám
Gyászjelentes VtilidKtoRUUal- tudatjuk, hogy n •aere-tett testvei1, sógor és jo- lMarát, T>r. ÊCSY JENŐ Brr^g-almazott retKiör alezredes, 1988. nov. 10-én rövid szeiívedes után ettuinylt Temetéséről a hamvasztás után gondoskodunk Liber es Tompos család. (3888) * * * Ozv. MARTON ANDRÁSNÉ tMW. november 8-an elhunyt. Temetése november 14-én 12,30 órakor lesz Kaposváron, a Keleti temetőben. A gyászoló család. * * * ÉRTESÍTÉS A Somogy—Zala megyei Téglaipari Vállalat gazdasági, parlés szakszervezeti vezetőgége értesíti az ismerősöket, elvtarsa- kat. munkatársakat, hogy SZVATH IMRE nyugdíjas. hamvasztás utáni búcsúztatása 1980. november 17-én íél 2 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. (43713) • Köszönetnyilvánítás Halás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, VÉGH JANOS temetésén részt vettek, koszorúikkal. Virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, HARKÁNY ISTVÁNNÉ, volt eddei lakos temetésén részt vettek e«s fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Hálás szívvel ’ mondunk köszönetét minden kedves rokonnak. jóbarátnak, ismerősnek, a balatonszárszói tanács, termelőszövetkezet. a Minisztertanács üdülő vezetőinek, dolgozóinak, id. SCHANDE LAJOS temetésén részt vettek, koszorúikkal. virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége es csaladja. * * * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, aki drága halottunk, özr. SZŰCS JÁNOSNÉ, sz. Gvárdián Mária temetésén részt vettek, a fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló Dévai család * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, a Volári 13. sz. Vállalatnak, az Erzsébet rakodó vezetőségiének. dolgozóinak. szomszédoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik BÁRÁNY ISTVÁN (Kaposvár. Buzsákj u. 2 b. sz. alatti lakos) temetésén részt vettek, virágjaikkal és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, PÁTI ISTVÁN temetésén részt vettek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csaiád. Ezúton köszönöm meg hálás szívvel mindenkinek, akik felejthetetlen drága jó férjem, SZEILER IMRE temetésén részt vettek, virágaikkal. távirataikkal. részvétükkel mélységes nagyon nagy fájdalmamon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége * # * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem. édesapánk, nagyapánk és dédikénk, MISETA MIHÁLY barcsi lakos temetésén részt v ettek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Köszönetét mondunk mindazoknak. akik szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, décLnagy papánk. TÓTH LAJOS temetésén részt vettek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. INGATLAN Egyszobás, konyhás házrész, melléképülettel, 300 négyszögöl telekkel eladó. Kaposvár, Kapos- füredi ut 10. sz. alatt. Érdeklődni : Kaposfüredi ut 84. Szüesék. 17 óra után, vagy ünnepnap. ____________(092797) K aposvárhoz 3 kmre 2400 négyszögói telek kis építmény- nyel, sürgősen eladó Víz, villany, kö- vesút a végeben van Érdeklődni : vasárnap egész nap : Szentbaiazs, Fő út 81. sz. (092785) Nagyatad, Munkácsy u. 31. szám alatti családi ház sürgősen eladó. ______________(ú&flsr2 ja) N agyatádi családi házamat elcserélném Siófokira. Minden megoldás érdekel. Cím : »Sürgős csere« jeligére, a siófoki szerkesztőségbe. ___________(58052) B alatonbogiarhoz ll km-re családi ház eladó, Gyugy. Táncsics u *2. Érdeklődni a helyszínen. __________________(58089) K aposvárhoz 5 lemre. Toröcskén. 838 n-ol telekkel 3 szoba komfortos családi . ház, gazdasági épületekkel. beköltözhetően. eladó. Érdeklődni : Kovács István. » TöTÖcske, Fény ve« u. 57 a. ___________ (92619) J tvapos\ áron, az Iszák ut H. sz. alatt egyszobás, konyhas, fürdőszobás házrész, kiskerttel eladó.___ (092813) H áromszázezer Ft készpénzig -f OTP- atvállalással 2—2 és lel szobás öröklakást. vagy házat v ennek Kaposváron . Ajánlatokat : (*»1248. szamra a hirdetőbe kerek. (091248) tveiioszobas családi ház eladó So-, mogyjád. Ba.jcsy- Zsilinszky u. 11. __________ (3812) K özművesített, panoráma-telek ikerház építésére is alkalmas. áron alul sürgősen e.ado. Kaposvár, Rómahegyi U, 2. ■ , (091220) Zamaróiba 11, a Kőhegyen 1460 négyszögöl zártkert 2(M) OOO forintért eladó. »Víz, villany van« jeligére a siófoki szerkesztőségbe. (56017 a) Családi ház eladó. Boronka, Kis falu di u. 22_______ (5602i) s zaoadbatiyan, Széchényi u. 52. családi ház 1000 négyszögöl kerttel. melléképülettel azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni': Leli óta, Szabadbattyán. Széchényi utca 44. . (580,13) Za mardi ban kertészkedésre, állattartásra kiválóan al- - kalmas. 2200 négyszögöl terület, melynek egyh armada szőlő. gyümölcsös, lakóházzal, pincével eladó. Ajánlatokat: »Jó közlekedési és értékesítési lehetőség« jeligére, a siófoki szerkesztőséé ^e. ___________(56017) M arcali központjában kétszoba, komfortos családi ház el adó. Ihász, Petőfi u. 49.__________ (5«024) K ökuton (7531) Rákóczi út 8. sz. alatti ház, bútorzattal eladó. (091227) JÁRMŰ 3981-ig érvényes ID-s Trabant, eladó. Kaposvár, Tókaii u. 16. (091247) A Kilián György Ifjúsági és Ütíörő Művelődési Központ november havi programajánlata: 13- án 19 órakor: A Mezőgazdasági Főiskola Agragon klubjában DISCO Közreműködik: Éliás Gyula 14- én 19 órakor: Jazz klub A Kaszakő együttes koncertje 17-én 18 órakor: Pódiumestek — a Kaposfüredi Klubkönyvtárban ..Sárigyöp” Horváth Teri előadói estje 21-en IS órakor: Pódiumsstek Pécsi Ildikó érdemes művész és Madaras József érdemes művész előadói estje 24-én és 25-én 9, 10.30 és 14 órakor: ..Madárlátta” Levente Péter műsora gyermekeknek 27-én 17 és 19 órakor: A kORÁL együttes koncertje 30-án IS órakor: Nosztalgia parádé az elmúlt 15 év alatt Kaposváron működő zenekarok közreműködésével Jegyek elővételben a Rendezvény irodában és a helyszínen válthatók. Érdeklődni a 12-381-es 12-537-es és a 14-338-as telefonon lehet. (43708) 859-os Fiat ké tévéé múszaaki vizsgává] eladó. Megtekinthető egész nap. Fodor László. Kaposvár, Ságvári E. u. 5.________ (992791) I G-s Wartburg 82- ig érvényes műszakival sürgősen eladó. Gacs, Fonyódüget, Nádor út 48. Tel. : Fonyód 227. _______________(56044) F iat 859-es bontva, valamint felújított motor és két ú,i első sárvédő eladó., Bala- tonboglar, Erzsébet ir_^2.___________(56042) U X-es . frsz 412-es Moszkvics, eladó. Kaposvár, Tavasz u. 7._______________(092810) Ú j szgk. utánfutó és ZI írsz. Wartburg Limousine eladó. Érdeklődni: Somodor. Kossuth L. u. 178. (Kovács). (09*>7M> P 126-os Fiat személygépkocsi eladó Érdeklődni : Kaposvár. Kisrómahegvi út 7. Takács. Telefon : 13-698. («-tói 16- is). (99?^'^ Tennék Fiart 859- est. legalább májusig érvényes vizsgával. Ajánlatokat: ■bel efonom Kaposvár 14-523, este, levélben 092776. számra a hirdetőbe kérek. (092776) Eladó Raj Gaz 69. Kőröshegy, Dózsa Gy, u 11. (992760) Eladó Skoda HO R. Cupé. Kaposfő. Kossuti! Lajos u. 278. SZ. (92827) Golf S automatic személygépkocsi eladó. Telefon : Pécs 31-460. 17 óra után. (682753) IT-S 1500-as Polski Fiat 1981-ig érvényes műszaki vizsgával, sürgősen eladó Érdeklődni: Wirth Henr i k. Szar ka vár, (egész nap). (092752) LAKÁS Siófokom. Tanács- ház utcában masor dilf emelet^ két és fél szobás, össz- kömfortós lakásomat eladnám készpénz + OTP. átvállalással. Leveleket »Tél« jeligére. a siófoki szerkesztőségbe. (56016) Gépkocsival rend e Ik ez ő fiat a le m bér állást vállalna. Cím: -Anyag beszerzés előnyben« jeligere, a siófoki szerkesztőségbe. (56055) 1975-ben végzett agrármérnök házaspár (férj növénytermelési. feleség üzemgazdász!. bel- Sőellenpri gyakorlattal) állást változtatna. Részletes ajánlatokat: »Lakás. óvoda, bölcsőde szükséges« jeligére a Magyar Hirdetőbe. Keszthely, Kossuth u. 12. (139049) Élelmiszeri pari y»«gyesz üzemmerrbök- nő állást keres lehetőleg Kaposvár területé«. Ajánlatokat: 092892. számra m hirdetőbe kér. (0938ft2) Kétéves gyakorlattal jogász, sürgősen elhelyezkedne Kaposvár és környékére. Ajánlatokat: 092815. számra a hirdetőbe kér. (692613) Aknás .sorgarázs eladó Kaposváron, a Kisfaludy utca végén. Érdeklődni a kiadóban. ________(3877) E ladó 2 db bika, 1 db üsző (tenyésztésre is alkalmas) kb. 270—300 kg körüliek. Büssü, Jókai u. 49. sz.______(0s2öüy) E ladó szovjet színes televízió. Kaposvár, Beloiannisz u. 4. 18 óra után. _________________(092789) I dős nénivel eltartási szerződést kötnénk lakásért, lehetőleg belvárosban. Ajánlatokat: »Egyedülálló nő«, jeligere, 092753. szamra a hirdetőbe kei-ünk. ________________(092753) K öltöztetést szakszerűén vállal kisiparos. Telefon : Ta szár 17. _______ (091233) K ozsatóvek. ezüstfenyők' kaphatók. T u j ák k isa j átítás miatt alkalmi áron. Elosövény létesítését ; vailalom garanciával. Dobák. . Bog- lárlelie, templom mellett. Telefon: 674. _____________(55934) Z ala gyöngye szőlő saját gyökerű, 1. osztályú 10 Ft db. őszi—tavaszi szállításra megrendelhető. Szabó Ferenc, Tarany. Szent I. u, 18. ________________________(16012) Jó karban lévő AUGUST FÖRSTER páncéltőkés pianínó Boglárleilén. Fonyó- rii u. 33. szám alatt eladó. Érdeklődni Lehet minden nap délután 2-től. péntek. szombat. * vasárnap egész nap. _____ A________ (43688) V ennék 100 db szőlőkarót. Ajánlatokat a kiadóhivatal- • ba kérek. (13) Kettő db 7 hónapos sodrott csikók eladók. Várda. Fő ú 89. _________«»279 n S zaKSzerü húsfüs- tölési vállalok. Kaposvár, Május 1. u. 60.______________(09273 ») Egy nagyméretű fürdőkád, egy ifo literes vili any boy 1er gyári csomagolásban. eladó. Kapósmérő, Rákóczi ut sz. alatt (QQ-^-Ui Bak fis irhabunda igényesnek eladó. Gulyás. Kaposvár, 48-as ifjúság u. 06. (rifl-r?-- o Eg.y 5 hónapos vemhes tehén és égy félő gép eládó. Osz- topán, József A. u. 20. __________ T vova dobfglSZ« - rélés olcsón eladó. Kaposvár, Szegfű u. 15. (092754) Nagyon szép. egyéves, törzskönyvezett, drotszőrű foxi kan eladó Érdeklődni lehet: 17 óra után. Cím : Mátrai Károly. Kaposvár, Kossuth lm. u. 29. Vm '5. __________(092780) N égyéves fejős, hasas tehén (6 hónapos) , haláleset miatt éltadó. Ma- gyaregres. Táncsics u. 2. őzv. Csonka Lászlóné _______(092763) E ladó 60x202,5 cm- es® pallotokos ajtó, gáztűzhely palackkal. Kaposvár, Temesvár u. 18. Szán- tó.______________(992761) Ó riás virágú krizantém tövek (Connie Mayher Fred So- esmidt, sárga) utánvéttel megrendelhető. 19 Ft tő, (10 db alatt ném szállítók). Borsodi István, 86(H) Siótok, Kért u. 11. sz. ____________(58057) T izenegy db 45— 50 kg-os süldő kocák eladók Érdeklődni: Kaposvár, Honvéd «. 49. ni/3. alatt. _________(992814) É germag olcsón, áro-n alul — építkezés miatt — eladó. Peliérd, Vasút u. 10. Kolompár (7831). _______________- (3768) K isméretű, hordozható cserép kályha (egy szezonban használt) eladó. Érdeklődni : Kaposvár. Mező Imre u 8. Csizmadia.______(928.25) K itűnő vérvonalból (keresztezel t), magas tejhozamú, fia' al tehén. 9 hónapos. vemhes eladó. Mernye, Petőfi u. 19. (9283S) Faburkolatos hűtőszekrény eladó. Érdeklődni : 17 óra után. Kaposvár, Maros u. 10. Keczkó. _________________(092811) R öv idáru — sport- áru — horgászcikk kereskedésem et m eg ’ nyitottam Széles árúválaszték! Egész évben nyitva. Baia- tonszemes, Kisfa- lUdj U. 12. ' (56623) Eladó fekete páncéltőkés bécsi zongora. Érdeklődni: a nagyatádi takarék- szövetkezetnél. __________________'(56029) H úsz mázsa csöveskukorica. 20 mázsa takarmányrépa eladó. Kaposvár. Vi- kár Béla. u. 60 _________________(0927571 J ó állapotban egy fatüzelésű fürdő- boylér komplett, eladó. Kaposvár, Vi- kár Béla u. 11. ________________________(092756) Tsz-ek, vállalatok, figyelem! Nyaralóépítéshez építőanyagért (építési engedély. alap van) n v á r j ü d ü 11 etést b1 -• - tosítQk. megegyezés szerint Ba'atonleJ- lén. központban (né. gv s£Oba össz-^ komfort). Ajánlatokat »Minden lehetőség érdekel-« leiigére. a siófoki szerkesztőségbe. (569)5) Panorámás, mély babakocsi eladó. Marcali. Ho Si M’nh utca 4 II. lépcsőház. Rákóczi. (56026) Balatoni e-pitők. figyelem ! Mindennemű bontott anyag eladó ; tégla, deszka, szar uJ?a, geren d a. redőny ö« ablak. Szállítását, le-% felrakodását vállalom. Boglárlelle. Dózsa Gy. U. 29. (091235) Egy kétéves tehén eladó. három hexes' bikaborjával. Borbély Lajos, Gadány, Temető u. 17. (56025) HÁZASSÁG 28/167, kaposvári fiatalember keresi erettséigizett. nemdohányzó lány ismeretségét. Kölcsönös szimpátia esetén^ háza,sság céljából. Leveleket 3820. számra a kiadóba kér. (3820) 42 éves asszony két gyerekkel, józan életű, tiszta férfit keres 55 éves korig házassáp céljából. Leveleket ■•'Szeretet, megbecsülés- jeligére, a Nagyatádi Takarék-szövetkezetbe kér. (56033) BÚTOR Üj, nagyméretű, ágyneműtartós gyermekheverő. régi butor és egyéb, eladók. Érdeklődni: 17-19ig. Kaposvár. 48-as ifjúság u. 12. Telefonon egész nap : 14-818. számon. (092786) Eladó 2 db barna- drapp mintás fotel és egy teleszkópos dohányzóasztal. Kaposvár. Bajcsy-Zs. u. 16—18. III. em„ Illés (092758) Jó állapotban lévő Boglárka garnitúrát vennék. Ajánlatokat 32830. szamra a hirdetőbe kérek. (92830) Mahagóni. vitrines szekrény eladó. Kaposvár. Petőfi u. 62. Király Sándorné, du.’ 2— 5-ig. (92824) Két Gabi heverő, egy Csilla padheve- rő. .két beépített szekrény eladó. Kaposvár. Kinizsi tömb 32. III. emelet 11 (3865) Kefeszemelyes rekamié eladó. V a r& - Béla. Kaposvár. Luké u. 11. sz. ITT. e I. (092790) Másfél snoba'összkomfortos, különálló lakrész bu- torozottan kiadó. Kaposvár. Géza u. 7‘d. sz. alatt. (092755) Pannóniából készült kertitraktor pótkocsival, Shui*H 515 SA mikrofon eladó. Cím: Piti László. Szőlösgyórök, Köztársaság u. 41. (56022) Üj, olasz gyártmányú rotációs kapa eladó. Érdeklő d n: Nagyatád, Kápolna 4 45 b. (öőV'Jüt 16 lóerős, négykerekű kertit ráki:"' ekével. pótkocsival eladó. Csősz Zoltán. Tengőd. Darin i ári eh u. 117. <55315) MAI MÜ Sertéstartó figyelem! A többéves sertéshizlalási szerződések alapján az 1981. évben értékesítendő mennyiségre a kiegészítők kötését megkezdtük. Azok a termelők, akiknek több éves sertéshizlalási szerződésük van, 1980. december 31-ig nyilatkozharnak arról, hogy 1981-ben hány darab hízottsertést kívánnak eladni vállalatunknak. Tekintettel arra, hogy 1981. évben a szerződéses feltételek jelentősen változnak. à több éves alapszerződés is kicserélésre kerül. » Az 1981. január 1-től érvényes felvásárlási árak és felárak az eddiginél lényegesen magasabb jövedelmet biztosítanak a sertéshízlalásban, ugyanis, a fenti időtől kezdődően a hízósertésekért az alábbi szerződéses árat fizetjük : 95—125 kg közötti hús- és húsjellegű sertés 125 kg feletti hús- és húsjellegű sertés 130 kg feletti zsír- és zsirjellegű sertés 1*0 kg feletti tenyésztésre fogott sertés 32,50 Ft kg 30,— Ft kg 28,— Ft kg 27,50 Ft, kg Fenti árakon felül megilleti a termelőt kg-ként 0,50 Ft mennyiségi felár és első éves többéves szerződés esetén 1,50 Ft, második éves többéves szerződés esetén 2.— Ft, a harmadik, vagy ennél több, többéves szerződésnél 2,50 Ft kg-onként. , Ennek alapján — a különböző felárak figyelembevételével — a 95—125 kg közötti hús- és húsjellegű sertésekért kg-onként már 35,50 Ft-at is kaphatnak a termelők. A korábbiakhoz viszonyítva változás az új szerződéskö*ésnél, hogy a termelők sertésdarabonként 800 Ft előleget vehetnek igénybe alapanyag és takarmányvásárláshoz. A termelők a szerződést a mezőgazda- sági üzemek közvetítésével történő értékesítés esetén a megbízott gazdasági ügyintézővel, közvetlen vállalati szerződés esetén pedig az illetékes körzeti felvásárlóval köthetik meg. Ugyanott, nyilatkozhatnak a több éVes szerződés második, harmadik, vagy korábbi évében leadandó hízósertések számáról. További részletes tájékoztatást à Kaposvári Húskombinát felvásárlási ki- rendeltségei. valamint — az együttműködési szerződés alapján — az illetékes mezőgazdasági nagyüzemei, képviselői adnak. KAPOSVÁRI HÚSKOMBINÁT (43683) tv-naplő. Madár- fórrada- -, napjai. Ma es.ie. Csikv Gergely Színház: 13.30 órakor: SZENTI VÁNÉJI ALOM. Blaháné bérlet. 19 órakor: MA- RIGA GRÓFNŐ. Nagykanizsán. Kaposvár. Vörös Csillag: du. 5 órakor: STADION AKCIÓ, este 7 órakor: HÁLÓZAT (16). Sza- 9 bad ifjúság: du 4 órakor: A NEGYEDIK AKADALY. du. 6 çs este 8 órakor: ÖRÜLT NOK KETRECE (16). Dallos Ida mozi: du. 6 órakor: TRANSZ-SZLBE- R1AI-EXPRESSZ. Siótok: este T órakor: SEVERINO. Marcali: MEZTELEN BOSSZÚ (16). Nagyatád : du. 5 órakor: ŐSZI MA- RATON (14). este íél 8 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE: ÜZENETEK A BÖRTÖNBŐL. Barcs: este 7 órakor: A FRONTVONAL MÖGÖTT. I—II. TELEVÍZIÓ Budapest 1, 8 24: Műsorismertetés. 8.25: Tv- torna.- 8.30—12.50: Iskola-tévé. 14.00—16.00; iskolatévé. 16.03: Műsorismertetés. 16.05: Zina. S> oviét ifjúsági játékfilm 17.15: Hírek. 17.20—22.35: Szovje‘ est. 17.20: Bevezető. 17.25: Északnyu- S at- O rósz ország. 17.45: Porcelánfestés. 17.55: öreg barátok 18.05: Találkozás Tallinnban. 18.25«: Szervusz, cirkusz! 19.10 : Tv-torn*. 19.-15: Esti mese. 19.30 : Tv-híra- dó. 20.00: Bevezető 20.05: Vizs- ea előtt. Szovjet ty-játék. 21.10: Ráadás. 21.35 : Évszázadokkal fel- ér* évek'. 21.55: K’ssxUkus balettkettősök. 22.35: Tv-hiradó, 3 Budapest 2. 17.18: Műsorismertetés. 17.20: Tévébörze. 17.30: Bp. Honvéd— Bosznia Szarajevó Bajnokcsapatok Európa Kupája férfi kosárlabda-mérkőzés. 19 00: Reklám. 19.05: Surik. Vászia ... és az ige. 19.30: Tv-híradó. 20.00: »Legyen a zene mindenkié!« 20.45: Az átíáró. 2100: Tv-bíradő. 2. 21.20: M agya ro rs zá g—N S ZK S z u - per Lisa asztalitenisz-mérkőzés. Kb. 22.30—22.35: Egészségünkért. Jugoszláv tv 17.10 : Magyar nyelvű 17.30 : Tv-naptár. 17 45: ijesztő. 18.13: Nukleáris lom. 18.45: A dzsessz 19.15: Rajzfilm. 19..27 : 20 00: Délkörök. 20.50: Vetélkedő. 22.03: Zubin Mehta vezényel. Osztrák tv 9.30: Ország és emberek. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Szeressük egymást. 12.15: Mexiko. 17.30: Öt barát 17.55: Jó éiszakát. gyerekek! 18:00: Tv-konyha. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv- híradó. 20.33: Menekülés a hétköznapokból. 22.20: Esti sport- . műsor 23.50: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.39: Jó reggelt! 8.00 :‘ Hírek. időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A inai nap kulturális programjából. 8.27: Kamarazene. 9.10: Balázs Árpád népdal- és vi rág ének- í'o '. do l gozá -: ai- bcSl 9.44: Muzsika Zsuaslka meséi. 10.00- Hírek, időjárás. 10.03: Barangoló dominó. 10.35: Lerid- vay Kamjlló: A bűvös szék. Most vizsgálták. 11.41: Jó- Miklós: Emlékirat. 12 00- krónika. 12.20: Ki nyer ma? Reklám. 12.35: Vészi End- Estély az Izabellán. 1-2.45: 11.24 : si ka Déli 12.30: re : Zenemúzeum. 14.29- Mindenki könyvtára. 15 00: Hírek, időjárás. lo.'lO: Kórűspódium. 13Í28: c^ir-ihirí. it : 1 fa 11 »1 óin : gyeimébe' I6.0Q: T'Ttküzben. IS.05 : U;• Sánta Ferenc néoi zenekara játszik. 16.22: Zsákutca. H.íH): Hírek, időmms. 17.07: Hangulat- jelentés. 17.32: Ré’i József operafelvételeiből. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.25: Mái könvvaUnlatunk. 18 28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: A cigánybáró 19. (3; A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarinak hangversenye. 21.00: Színes népi muzsika. 21.40: Adottságok — lehetőségek. 22 00: Hírek, időjárás. 22.15: S north írek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Legszebb stű- dtóf elvételeinkből. 23.06: Metronóm. 23.26: Régine Crespin operaáriákat énekel. 24.K10 : T-Krek időiárós. o *.Q: Sipos Péter tánc- dalaiból játszik a Juventus együttes. 0.25- Himnusz. 0.30: Vízielzőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8 00: Hírek, időjárás. ^8.05: A Magvar Rádió és Televízió énekkara énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30’ Hírek. 8.33: Napközben. 10.30: Hírek 10.33: Zenédélelőtt. 12.30 : Ikrek. 12.33: Mezők, falvak éneke. 12.54: A századik kampány. 13.24: Gyermekek könyvespolca. 13.29: Éneklő Ifjúság. 13 45: Időjárás- és vízállás'elentés. 14 nn- Válogató;tt perceink. * IC.30: Hírek. 16.33: Útközben. 16.35: Idősebbek hullámhosszán . ú.39: Segíthetünk? 18.30: Hírek 13.38: Hétvégi nan^^árna. 19 52• Reklám. 19 55; Slágerlista. 20.30: Hírek. 20.33: A 04. 05. 07 íelenti. 21.05: Kabarécsütörtök 22.15: A tegnap slágereiből. 23.00: Hírek, idm-'rás. 23.15- Nóták.. 24.00: Hírek. időjárás. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 3.58* Műsorismertetés. 9.00: is# kolarádió. 9.35 • Romantikus kamarazene. 11.00: H>rek. időjárás. U.05: Zenekari muzsika. 13.90- Hírek, idc-iárás 13.0-5 : Műsorismertetés. 13 07: A drezdai nemzetközi dixieland felvételeiből. 13.36: Rózsaméz. 14.00* A század- forduló operáiból. 14.40: A zeneirodalom remekműveiből. 16.OC Zenei lexikon. 16 20.: Kórus és csapata. ,16.50: Popzene sztereóban. 17.45: A mu‘" i. 3 oüsoők ós a lelkész. 18.15: Mozart Salzburgi szimfóniái — történeti h:+o- lességü előadásban. 19.09; Hírek. iHöiárás. 19105: T^kolarádió 19.35; Mereadarte: a bravó. 22.30—22.33: Hírek, időiárás. PÉCST RÁDIÓ 17.00: Hírei-'. 17.05: Kőn'«dobogó, 1715:, HatA'riárás. 17 25: A MÁV pécsi fúvószenekara látszik. 4 17.35: öszj csúcs közben. 17.45: Táncdal kettősök. i8.0ü: Dél-dunántúh híradó. 18.15: Suzi Quatro énekel. 18 30 : Szerb— horvát műsor. 19.oo- Német nyelvű műsor. SOMOGYI NÉPLAP