Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-13 / 266. szám
Ebben az érben T71* fiatal kapott szakmunkás- oklevelet a megyében. Hatvanon közülük az érettségi bizonyítvány mellé szerezték meg a szakmai képesítést. A nyáron végzett fiatalok kilencven szakma képviselői. Legtöbben - száznyolcvanon - élelmiszereladók lettek, de van közöttük 112 esztergályos, száz géplakatos, 122 női szabó, 80 kőműves és 72 növénytermesztő gépész is. - Hogyan sikerült a munkábaállásuk? - ezt kérdeztük Balogh Lászlótól, a megyei tanács munkaügyi osztályának vezetőjétől,- Gyorsan megtalálták első munkahelyüket. Egyedül a nagyatádi járásban húzódott valamivel hosz- szabb ideig néhány élelmiszereladó elhelyezése: nekik a megye más területein ajánlottunk állást. Az idén végzett szakmunkások valamennyien dolgoznak, s többségük annál a vállalatnál vagy szövetkezetnél, ahol a tanulóidejét töltötte. Az üzemek azzal, hogy jó tanulási lehetőséget biztosítónak a szakmunkásjelölteknek, egy ki- _csit magukhoz is kötik őket, s ezzel biztosítják az utánpótlást. Egyre kisebb azoknak az aránya, akik nem ott lépnek először munkaviszonyba, ahol a tanulóévekeit is töltötték. Mai összeállításunkban a fiataloktól kérdeztük, hogyan érzik magukat első munkahelyükön, mit tapasztaltak a munkában töltött néhány hét, vagy hónap alatt. Pályakezdő szakmunkások f • A jelenre alapozott jövő Dideregve dörzsölhetjük a kezünket. Hiába szikrázik a nap, a metsző hideg pirosra csípi az arcunkat. Nem irigylem ilyenkor a szabadban dolgozó kőműveseket, bár ők azt mondják, hogy ezt is meg lehet szokni. Kiss Györgynek ez lesz az első tele, amit végig munkával tölt. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgozik. — Miért lett kőműves? — Négy éve építkeztünk otthon, akkor én is sokat segítettem,, és megtetszett a szakmai. Elég szép pénzt markolt föl a kőműves. Nyaranta meg maszek mellett dolgoztam, s így minden fontosabb fpgást megismertem. A vállalatnál eaeikre nem volt lehetőség. ■— Nagy előny, hogy a Gyuri maszek mellett segédkezett — szól közbe Árok Károly brigádvezető. — Most csak azt tanulják meg, ami az ilyen nagyipari munkához kell. Kiss György a terveiről csupán annyit árul el, hogy a tanulásból egyelőre elég volt neki. Horváth József központifűtés-szerelő viszont alig vette át a szakmunkás-bizonyítványt, máris a tankönyveket lapozza. Szeptemberben kezdte a gépészeti szakközépiskola második osztályát. A SÁÉV-nál töltötte a gyakorlati időt, mégis izgalommal .várta az első munkanapot. ^ — Nem ismertem ezt a „Figyelünk egymásra” A Sió Áruház bővítése miatt szétszórtan működő áruházi részlegek ‘'"''hem teremtenek ideális körülményeket, sem a bevásárlóknak, sem a kereskedőknek. Ilyenkor még fontosabb a figyelmesség, a gyors kiszolgálás — ezzel lehet csak ellensúlyozni a torlódást és a többi kényelmetlenséget. E nehéz helyzetben, kezdett dolgozni a Sió ABC-ben Bukovics Elvira; az idén végzett, többi társával együtt. Kezdő kereskedőnek kétszeres gond az áldatlan környezet, mert, — mint mondták — még a legjobb körülmények között is »lámpalázzal« küszködik. — Július elsején léptünk munkába; emlékezetes lesz még sokáig az a nap. Mi tagadás, az idősebb kollégák kissé idegesek voltak, mert nagyon sokat kérdeztünk, elsősorban az árakat. Hiába: más a tanulás, más a gyakorlat... Ma már fejből mondjuk, hogy egy-egy áruból például 13 deka mennyibe kerül, de akkor még lassan ment a szorzás. — És mit csinálnak, ha idegesek? — Az apró bosszúság hamar elszáll, a nagyobb viszont veszélyes; ha udvariatlanul szólunk a ' vásárlókhoz, akkor baj van. Így amikor észrevesszük, hogy valaki »fölkapta a vizet«, beküldjük a raktárba; ott kidühöngi magát, szitkozódik egy kicsit, aztán megnyugodva visszajön. Ha valakinek rossz napja van, és nem elég néhány percnyi »dühöngés«, akkor kevesebbet szolgál ki, inkább a raktárból hozza az árut és hasonló feladatokat kap, hogy ne nagyon találkozzon a vásárlókkal. Figyelünk egymásra. — Mindenkit így segítenek? — Igen. Minket, kezdőket is már az első perctől fogva erre tanítottak. És talán ennek is köszönhető, hogy eddig még nem volt baj velünk. Sőt egyszer már név szerint is kaptam dicséretet a vásárlók könyvében __ N evüket nem nehéz megtudni '— jó, követendő módszer —, mert mindegyikük köpenyére íöltűzik a »jelvényt«, amelyen nyomtatott betűkkel, jól olvashatóan ott áll a vezetéknév. — Nem túl népszerű ma a kereskedő szakma. Miért választotta? — Kislányként mindig én jártam bevásárolni, akkor tetszett meg. És nem csalódtam. Szeretnék rácáfolni a valóban nem túl jó hírünkre. Ehhez eddig minden segítséget megkaptam itt; nem volt nehéz beilleszkedni és gyakorlatot szerezni. Mindenesetre gimnáziumba is járok. Ezt is támogatja az áruház. Nem árt, ha egy kereskedő nemcsak a szakmáját ismeri. — Ha szabadon kiválaszthatná a világ bármely üzletet, hová menne? — Vannak csábító, csillo- gó-villogó hazai és külföldi áruházak, de én inkább itt maradnék. közösséget. Az a szerencse, hogy mindenki nagyon fiatal. Az iskola tanműhelyében már összeszokott a társaság, és egy kicsit féltem a váltástól. Augusztus óta sikerült belerázódni a brigádba. Nemcsak azért kell hibátlanul dolgozni, mert éz a követelmény; nekem sem jó, ha tudom, hogy rossz munkát adok ki a kezemből. Egyébként elég sablonos, amit most csinálunk. — Mit várt tanulóként a munkahelytől ? — Keveset tudtam róla, a tanműhelyben más légkört szoktunk meg-. — A tanulást hogyan lehet összeegyeztetni a munkával ? — Egy kicsit nehéz. Sokszor éjfélig is fönt vagyok, mert a gépipari mellett még, autóvezetésre is járok. Csak reggel a fölkelés nehéz. Ónálló feladat Nagy munkája van Puha Ferenc pályakezdő elektronikai műszerésznek, a Videoton ta:bi gyáregységében. A nyomtatott áramköröket szerelő üzemben a kártyamérő vezérlőegység regiszter-jelzőlámpái pirosán villognak... Néhány másodperc és a műszeren a „Hibás” feliratú iámpa gyullad ki. — Ez a „kártya” sem működik — állapítja meg nagy nyugalommal, és közben a kapcsolási rajzot figyeli. Nehezen indul a beszélgetés. — Szekszárdon a műszeripari szakközépiskolában végeztem 1978-ban. Repülőgépműszerész szerettem volna lenni; fölvettek, de a beiratkozásra nem mentem el, közben ugyanis megtudtam, hogy a Videoton tanműhelyében érettségizettek részére elektronikaiműszerész-kép zés kezdődik. Az utolsó pillanatban kerültem két évvel ezelőtt a Tabon induló osztályba. Megáll, rendezi gondolatait. — Júniusban tettem .szakmunkásvizsgát, és július elsején már munkába álltam — folytatja. — Mint műszerész dolgozom ezen a mérő- , helyen. Számomra nem volt teljesen ismeretlen a munkahely, hiszen a tanulmányi idő' alatt kapcsolatban voltunk a gyáregységgel, a kötelező termelési gyakorlatot is itt töltöttük. — Hogyan fogadták a munkahelyén? — Minit aki hazajött. Az első munkanapon részletesen tájékoztattak a munkahelyi feladatokról, jogainkról és kötelességeinkről. Közvetlen felettesem elmagyarázta a munkarendet, a szokásokat; ezután beosztottaik egy gyakorlattal rendelkező szakmunkás mellé, és megkezdődtek a dolgos hétköz napok. Munkámat most is figyelemmel kísérik. — A beilleszkedés is zavartalan volt? — Természetesen. Különösebb gondot nem jelentett, mivel á műhelyben dolgozó szakemberek közül többet régóta ismerek. A gyors- alkalmazkodást segítette az is, hogy egy másik osztálytársammal együtt kerültünk ide. — Megtalálta a számítását? — tettem föl az utolsó kérdést. — Igen. Feladatom a sornyomtató kártyák mérése és javítása; nagy figyelmet és alapos szakmai felkészültséget igényel. Amit az iskolában elméletben tanultunk, azt most a: gyakorlatban, alkalmazhatom. Ezen a mérőhelyen ma már egyedül dolgozom ... Kell ennél nagyobb elismerés néhány hónap után? Egy szinten az „öregekkel” :i Két műszakban Kovács Istvánná vékony, törékeny alkatú nő — még nincs tizennyolc éves. Július elseje óta dolgozik a Kaposvári Ruhagyárban az ifjúsági szalagon. — Amikor tanuló voltam, délelőtt jártunk, most, meg kellett szokni a két műszakot. Kezdetben műszak végén fáradtabb voltam. Először nehezen ment a norma- teljesítés; a tanműhelyben más gépek voltak. Akkor 90—95 százalékra teljesítettem a normát. — Hogyan sikerült a beilleszkedés? — A művezető megismertetett a szalagvezetővel, a szakszervezeti bizalmival. A kollégák sokat segítettek: megmutatták a fogásokat, mit hogyan kell csinálni... Egy hét után sikerült először teljesítenem a napi normát. Sutyor Irén sem töltötte be még tizennyolcadik évét. — A kenyér,keresés új életet jelentett számomra — mondja, amikor a munkával töltött első hónapokról kérdeztem. — Keresőképes vagyok; önellátó, tudok magáimról gondoskodni. Megve- hetem, ami kell. A két műszakot már az iskolában megszoktam: mi a hét elején két műszakban dolgoztunk,- a hét végén pedig iskolába jártunk. Először, egy kicsit tájt a derekam, de később elmúlt. A munkatársaimnak nagyon sokat köszönhetek: nem úgy tekintettek, mint egy kívülről jött idegent, hanem megmutatták, hogyan könnyebb. Ezért mindig hallgattam is rájuk. Szeretek itt dolgozni. Kovács Istvármé első fizetése majdnem elérte a háromezer forintot, Sutyor Iréné pedig háromezer-egyszáz forint volt. A múlt hónapban Kovácsaié három- ezer-hatszáz forint fizetést kapott, Sutyor Irén pedig kétezer-kilencszázat. Szmatam János, a barcsi Ünilech szövetkezet autószervizének vezetője földerül, ha munkásairól kérdezik. - Különösen a' két legifjabb , autószerelő nevének emlegetésekor lesz vidám. A többiekre sincs panasz, de mindig, külön öröm, ha à fiatalok., jól kezdenek gyorsan beilleszkednek. — Nyáron kezdett dolgozni a két fiú, és azonnal teljesítménybéres kategóriában, tehát ugyanúgy, mint a többiek. Sejtettük, hogy nem lesz fönnakadás, mert mar az iskolában is kiválóak voltak, de arra még a legmerészebbek sem mertek gondolni, hogy a srácok egyhamar egy szintre kerülnek az »öregekkel«. Pedig * így történt. A gyakorlatlanságot lelkesedéssel pótolták, és ugyanúgy dolgoztak, mint a régi rókák. Sajnos, a szakmunkásképzőikből nem kerülnek ki mindig ilyen jól képzett fiatalok. Domonkos László így beszélt az indulásról: — Ügy kezdtem szakmát tanulni, hogy az autó volt a hobbim. így dolgozni is könnyű, mert tulajdonképpen a munkám a kedvtelésem is. A társaim segítettek, könnyű volt a beilleszkedés. Ha újdonsággal találkozom, mindig akad valaki, aki egy apró szakmai fogással, begyakorlott »trükkel« kisegít. — Sok dicséretet kap. Hogyan tudja elviselni? — Értem a célzást : én nem felek attól, hogy a fejembe száll a dicsőség, de ha az elkényelmesedésre hajlamos lennek, akkor sem lenne nagy baj. Itt jó a közösség: őszintén megmondjuk egymásnak azt is, ha valami hibát látunk a másik munkájában. — Biztonságos jövőt lat maga előtt? • — Igen is, meg nem is. Mindenesetre tanulok; szakközépiskolába járok, Ügy érzem, többel kell tudnom és most még könnyű a tanulás, mert nem szoktam el tőle. Szinte ugyanilyen utat járt be a másik fiatal szakmunkás, Heiszler József. Együtt választott szakmát Domonkos Lászlóval, együtt végeztek. Munkatársak lelteli, és együtt tanulnak most is. — Egyelőre én is szakközépiskolába járok, s vannak távolabbi céljaim. Mi kelten azért igyekeztünk mindig, mert nagyon szeretjük az autót, a szerelést. Sajnos, azt is tapasztaltuk, hogy az iskolában nem mindenkivel szerettetik meg a szakmát : kevésbé lelkes társainkat alig igyekezett valaki buzdítani. Sok hasonszőrű srác nem látja a munka szépségét. Nekem volt egy példaképem, az egyik oktatóm, tőle még az is megtanulta azt a tantárgyat, aki nem akarta. Talán egyszer én is oktató lehetek. — És addig? — Itt a szervizben aránylag jó a szakmai színvonal, minden idősebb munkatársamtól tanulok egy-két »finomságot«.1 És ha jól ismerem a gyakorlatot, azt . később is tudom majd hasznosítani. Ha meg autószerelő maradok — és ez sem utolsó dolog —, magamnak ártanék, ha nem igyekeznék, hiszen a keresetem is függ a tudásomtól. — Akit sokat dicsérnek, annak hamar akadnak kigyei. — Lehet, de itt ez nem jellemző. Befogadtak minket, és mi igyekszünk beilleszkedni a többiek közé. Háromnegyed szakember Kilenc vasipari szakmunkás végzett az idén a VBKM Kaposvári Villamossági Gyárában. Öten elmentek a bizonyítvány átvétele utáni napokban. A személyzeti osztály vezetője ezt azzal indokolja. hogy a munkáltatót igen sok kötelezettség terheli, a leendő szakmunkásnak pedig úgyszólván semmiféle szabályt nem szab, amikor otthagyja munkahelyét. S az idén. az a fura helyzet állt elő. hogy a kezdő szakmunkásokat köszöntő hagyományos ünr- nepségen a sok kóla és sütemény megmaradt, mert mindössze négyen jöttek el... Szűcs Jenő, a tmk fiatal forgácsolója szerint egyedül csak ő - volt ott a kitűzött időpontban. A rokonszenves fiatalembernek azonban nem vette el kedvét, továbbra is a gyár dolgozója maradt. Csupán mellékkörülményként — szóra alig érdemes apróságként — említi est az esetet. Kielégö-ő magyarázatot azonban ő sem tud adni arra a kérdésre. miért mentek el a többiek. — Nem is nagyon beszélgettünk róla a tanműhelyben, hogy kinek mi a szándéka, amikor a kezében lesz ■ a bizonyítvány. Ha szóba került, egyszer így, máskor úg- szóltak; egyetlen fiúról tu dók. aki azért ment vissza a falujába, mert így nem kell bejárnia... Én megszoktam és megszerettem az itteni közösséget, hiszen harmadéves koromtól együtt dolgozunk. Jólesett az is, hogy tanuló létemre rám merték bízni a sürgős, kényesebb munkát is, és azt nem volt szabad elrontani. — Milyen volt a nagy »pillanat«: az első nap szakmunkásként ? — Semmi különös nem történt, hiszen ugyanazt a munkát végeztem továbbra, is, csak akkor már felnőtt- órabérért. A munkatársaim nem is tudták, mikor vettem át a szakmunkás-bizonyítványt Most tálán annyiban más a helyzet, hogy ritkábban küldenek a büfébe a kollégák és kevesebbet . helyettesítek más gépén. — Jelesre vizsgázott. Teljes értékű szakmunkásnak tartja magát? — Van még mit tanulnom. Bizonyos vagyok benne, hogy tíz év múlva nem ugyanez a Szűcs Jenő leszek. Most még csak amolyan háromnegyed szakembernek érzem n.agam.
