Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-12 / 265. szám

I Film jegyzet Kurázsi mama cirkusza Ezüst „ maúmwmk " betontalapzaton A magyar filmgyártás tör­ténetében mérföldkőnek te­kinthető Radványi Géza 1947-es. Valahol Európában című humanista üzenete. Ez­után viszont a rendező éle­tében külföldi munka kö­vetkezett: NSZK, olasz, fran­cia, jugoszláv »színekben« többnyire korornerszfilmeiket készített Kivétel talán csak a Tamás bátya kunyhója, amelyet 1965-ben vitt cellu- loidszalagra. Huszonhárom év után is­mét itthon dolgozott: dédel­getett, régi tervét valósította meg, amikor megrendezte a Circus Maximust (Almási Tamás társrendezőként, Makk Károly mint konzul­táns segítette.) A forgatási riportban elhangzott, hogy annak idején Olaszországban, készült e film megrendezé­sére, Anna Magnanival a főszerepben. Az akkori for­gatókönyvet Máriássy Judit ée Radványi írta át. Brecht Kurázsi mamája kel itt életre, kalandfilm- ben. Egy pénzéhes öregedő légtáncosnő — truppot igaz­gat — indul útnak a máso­dik világháború legvadabb jdőszaikában Jugoszlávia fe­lé, hogy odaátra szállítson néhány embert. Ez a kény­szerközösség nemzetközi : lengyel lány, német katóna- orvos, bujkáló zsidó, fogság­ból szökött francia katona­tiszt, bécsi kereskedő pró­bálja menteni életét Car- lotta asszony segítségével. Hogy tovább bonyolódjék a helyzet : elmebajos fia egy légiriadó idején szintén any­jához szökik. Radványi Géza és társai ismerik a kalandfilmcsinálás technikáját, s itt a szónak elsősorban nem a gyártás mechanizmusát jelentő ér­telmére gondolok. A mester­ség csaknem professzionalis­ta szintjére utalok. (A ma­gyar filmgyártásban fehér holló a balandíilm, így szin­te csak tisztelettel adózha­tunk a forgatókönyv »össze­hozóinak« és a film stábjá­nak.) Maroknyi — különböző életi deájú. mentalitású egyénből álló — ember a vi- lágfelfoirdulás epicentrumá­ban. Véd-e a lavina ellen egy napernyő? Körülbelül ennyi az esélye ennek a vándortruppnak álcázott al­kalmi társulásnak az életben, maradásra. Útközben egy' magyar • matematikaprofesz- tzor és két amerikai ejtő­ernyős — később kiderül: mindkettő német fasiszta — csatlakozik a csoporthoz. A feszültség kettős forrású : a legkülönbözőbb katonai erők gyűrűin kell átjutniuk — ez az egyik eredője az izga­lomnak, a másik meg az, hogy a »társulaton« beiül időnként konfliktusok rob­bannak ki, veszélyeztetve az amúgy is kétes kimenetelű vállalkozás sikerét. (Bobó az elmebajos fiú ráadásul meg­Kiadják a Sába királynőjét Hangiemezúfdonságok A karácsonyi vásárig több újdonságot jelentet meg a Hanglemezgyártó Válla» lat. Métg ebben a hónapban az üzletekbe kerül Gold- mark Károly Sába királynő,- lye című operájának német nyelvű felvétele. A dalmű címszerepét Takács. Klára, Sulamithot Kincses Veroni­ka, Asszádpt Siegfried Je­rusalem NSZK-beli tenoris- ta énekli. Az Állami Opera­ház ének- és zenekarát Fi­scher Ádám vezényli. A 4 lemezes albumot az opera teljes szövegkönyve és ta­nulmány egészíti ki. A Szereti ön? című soro­zat újabb hat lemezét lehet megvásárolni. E kiadványok Chopin, Csajkovszkij, Erkel, Mendelssohn, Puccini és Wagner műveinek részleteit tartalmazzák.' A- felvételeken neves hazai zenekarok ját­szanak, többek között Lam­berto Gardelli és Ferehcsik János dirigálásával. A hang­szeres szólisták között Ránki Dezső, Kovács Dénes és Sza­bó Csilla szerepel. Az éne­kes számokat Gyurkovics Mária, Melis György, Simán- dy József, Svéd Sándor, Székely Mihály toLmácsolia. Ránki Dezsőtől háromle­mezes album jelenik meg: ezúttal Mozairt-szomátáikat játszik. A nagy előadóművé­szeket idéző sorozatban ad­ják közre Mezei Mária le­mezét. A bujdosó lány cí­mű újdonságon Petőfi Sán­dor, Ady Endre, József At­tila, Babits Mihály verseit tolmácsolja, illetve népdalo­kat, sanzonokat énekel a művésznő. Az ajándékok sorát gazda­gíthatja a Vétsék az általá­nos iskola II., III., IV. és V. osztályai számára című ki­advány. Ezen tananyaghoz kapcsolódó költemények hangzanak el. UJ ELET Vánszorog az idő, nehéz elviselni a fülledt vasárnapi délutánt. Apró kis életek készülődnek a domborodó kismamaköntösök alatti A várakozás utolsó napjait (óráit?) vérmérséklettől, in­telligenciától függően más­ként viselik , a kisma mák. Türelemmel, csendes tűnő­déssel. aggódó rezzenéssel minden új mozzanatra. Késő délután elcsendese­dik a folyosó, látszólag nyu­godt este lesz. Aztán hir­telen, mintegy varázsütésre: négy apróság is készül az életbe. Szaladgálás, gyors utasítások a vizsgálóból, cso­magolás, indulás az isme­retlen vagy ismerős szoba jelé. Feleszem az ágyon, egyre kevesebb türelemmel. Per­sze, erős leszek, annak kell lennem. Mikor kerülök már sorra? Sikolyok a földszint­ről, egyre erősebbek, aztán ritkábbalc. »Szegény«. — »Na én hogy ordítok majd?« — »Most mit hisztizik«? — hallom a szomszéd agyakból. Gyereksírás. Végre. Ö már túl van rajta. Én biztosan nem ordítok, rám műtőasz­tal vár. Már tudom: császár­ral szülök. Sajnos, a nőgyógyászaton nincs külön kismamaosztály, így ebben az egyébként is labilisabb idegállapotban fel­nagyítódik minden. Más, nő­gyógyászati problémák ke­verednek itt a legszebb gon­dolatokkal. A lassú, súlyos légzést hal­lom már órák óta a vékony ajtón át. Utolsó órái egy szenvedőnek. Már elkülöní­tették. Csak ne akkor vigye­nek a műtőbe, amikor őt utolsó útjara! Kezdet és a vég. Itt, egymás mellett. Késő van. Lenn az udva­ron zörög a kocsi. Jönnek az alumíniumkoporsóval. »Ne­héz éjszakánk lesz, ma este­mar a harmadik ...« — hal­lom a tolók hangját. Nekem is nehéz lesz. De kell, hogy pihenjek — hogy ha betol­nak, a műtőajtóban ne a ma éjszakára, hanem a holnap­ra gondoljak. A jövőre. Rá aki majd feledteti a mai fájdalmat. S ő, mintha erez­né gondolataimat, finoman mozdul egyet. Elmosolyodom. Igen. így, együtt könnyebb lesz. Hajnal felé hallom az or­vos hangját a szomszéd aj­tóból. »Exitált«. Elment. Értem másnap jött a mű­tős. Csak a jól beidegzett. gyors orvosi mozdulatokra emlékszem, csak az utolsó utasító szóra: »Kezdünk«. Aztán már az intenzív­szoba nővérének kedves hangjára: »Jó reggelt, éb­resztő! Fia van.« Pilné Lcinberger Ágota i fojtja anyja szadista szere­tőjét, Gregort!) Ami a hatásmechanizmust a nézőben szinte zárlatossá teszi, az néhány forgatóköny­vi túlzás. Nehéz elfogadni, hoigy az egyik szökevény sze­mélyében -a Hitler elleni si­kertelen merénylet kulcsfi­gurája utazik a truppal. Az is erőltetett, hogy egy zse­niális magyar professzort a másfél éve szökésben levő francia katonatiszttel próbál­ják kicsempésztetni az or­szágból. Hogy miért? »Ter­mészetesen« az amerikai atoimikísérletekhez ... Tulaj­donképpen ezek a ko.mpliká,- > ciók okozzák az új magyar kalandfilm feszültségének időnkénti lanyhulását. Ilyen­kor jobb. ha Sára Sándor csapzott őszi tájaira figye­lünk; noha ezúttal nem »szo­kott« operatőri stílusában dolgozik, néhány maradandó képsora rögződik a nézőben. Ahogy Kurázsi mama mel­lől a háború poklában el­maradnak a gyerekei, úgy itt Carlotta mellől Bobó ne­vű fia... Ezt azonban meg­előzi egy cirkuszi előadás, amelyet — - már odaát — horvát usztasák kényszerítet­tek ki a csoportból. Izga­lomra az ad okot, hogy a »társulat« tagjainak fogal­muk sincs a cirkuszművé­szetről, akárcsak az 1954-es híres Latabár-film, a Fel a fejjel! »civiljeinek«. Végül — lehullnak az álarcok — néhányan eljutnak a jugo­szláv partizánokhoz. Ennek a filmnek kétségkí­vül az a hihájá. hogy az al­kotók nem hagynak azono­sulni bennünket egy-egy fi­gurával, lévén, hogy esetleg megismert arcuk csak álca. (Lásd Carlotta asszonyt, aki­ről kiderül, hogy voltakép­pen a fasiszták ügynöke!) Margittay Agi megdolgo­zik Carlottáért; nem ő te­het róla, hogy nem lesz ma­radandóbb emlékezetünkben ez a cirkuszosaié. Máté Gá­bor Bobó szerepében — né­ma szerep! — kiemelkedően jól szolgálja a produkciót; Bobó a fiatal színész rövid pályafutásának kiemelkedő állomása. Bács Ferenc jel­legtelen Francois, és a töb­bieknek sem jutott más, .csak hogy arcot, alkatot köl­csönözzenek a figuráknak. Kivétel Reviczky Gábor sza­dista, élvhajhász Gregorja. L. L. Lakk szaga terjeng a e- vegőben, légcsavar szárad a bakokon. Szögletes test csil­lan tompán á hangár sarká­ban. Szárnyától megfosztva áll ott a repülőtéri múzeum legféltettebb darabja : egy 1928-as gyártmányú PO—2- es repülőgép. — Négy éve vitték el tő­lünk a Közlekedési Múze­umiba. Mivel nem volt má­sutt helyük, az alagsorban, tárolták... A favázat ki­kezdte a nedvesség, a vász­nat megrágták az egerek. Ilyen állapotban „könyörög­tük vissza”; helyreállítottuk, és most ismét üzemképes — — mondja Császár Károly, a repülőtér parancsnoka. — Már csak a repülési enge­délyt kell megszereznünk, s akkor bemutathatja, „tudo­mányát” az országís repülő- napokon. Hasonló gépeken repültek a második világháború szov­jet pilóta lányai, hazánkban a mezőgazdaság első repü­lőgépeiként jelentek meg. A gép értékét jelzi: repülő­sökről készült nemrégiben film a Szovjetunióban, s a forgatáshoz „kölcsön kér­ték” egy hónapra ezt a rit­kaságot ... Utolsót koppan az irányí­tótorony vaslépcsője; har­ci . gépek ezüstje villan az ablakon át a látogató sze» mébe. A MIG-ek mögött a Néphadsereg -harminc évvel ezelőtti kiképzőgépe, egy Jak—18-as. Ez volt a kiállí­tást szervezők legelső szer­zeménye ... Nyolc éve jelent meg a Magyarországban egy cikk az elavult konstrukciók egy- egy példányának megőrzésé­ről. Abban is kiemelték, hogy sem a Hadtörténeti, sem a Közlekedési Múzeum — megfelelő anyagiak és hely hiányában — nem vál­lalkozhat a repüléstörténet eme emlékeinek összegyűj­tésére. Ennék alapján ha­tározták el a MÉM Repü­lőgépes Szolgálat kaiposűjla- ki oktatói egy állandó kiál­lítás rendezését. Megindult az -egész országra kiterjedő kutatás: mit lehet találni. Némelyik szerzeményük saját szárnyain érkezett, de megesett az is, hogy csak­nem szó szerint kosárban vitték haza a . zsákmányt. . Nagy segítséget kaptak az utóbbi időben a néphadse­regtől, az MHSZ-től, de ön­erőből is folyik a „használt repülőgép-piac” földerítése. — Ha a Szovjetunióba utazom, ,-sort kerítek régi harci gépek utáni nyomozás­ra is. Magyarországon egy sincs belőlük, de úgy tudom, „lapul” még Ukrajnában néhány. Ha kell, akár teher­autóval is elhozzuk. Valamennyi repülőgép fő darabjait megszerezték, né­hány üzemképes állapot­ban van. Ezzel és a két­évenkénti teljes felújítások­kal nagy segítséget nyújta­nak a repülőműszaki isko­láknak. Ha itt-ott hézagosán is, de nyomon követhetik a tanulók a „fémmadarak” fejlődéstörténetét. Tíz repülőgép látható most a kiállításom. És 25—30 év múlva lesz igazán nagy je­lentősége. Ha az utódok folytatják ezt a munkát. IÏ. /. — Szilva — mondta. Ist­ván bátyád főzése. — Poha­rat vett elő, töltött magának egy ujjnyit és megitta. — Jóféle ez — sóhajtott. — Jó főzés. Kiss Benjámin ekkor új­ra belenézett a nagyapja ar­cába. Eltolta a tojást, hány­ingert érzett. — !Jo! — hökkent meg az anyja. — Zsíros — mondta Kiss Benjámin. —Hát milyennek köllene lenni? — sértődött meg az öregasszony. — Nem ilyen zsírosnak, az biztos — felelte zordul Kiss Benjámin. — Egyél hozzá uborkát! — Nem kell. — Azt mondtad, fogÿol-,., Kiss Benjámint elöntötte a düh. — Fogyok hát! — üvöltöt­te. —De akár eszem, akár nem, teljesen mindegy. Mondtam már egyszer: Hány- szdr mondjam még?! Az öregasszony elvette előle az edényt, és keserve­sen enni kezdett. Kiss Ben­jámin pedig szigorú arccal nézte a Piavét. amely most a szeme előtt folydogáit és a Rábcához hasonlított. A folyó mellett döglődő mocsár pedig a Hanság lapos részei­hez hasonlított, de különö­sen az öyegek meséiben gő­zölgő régi Hányhoz, amely­ből hajdan kék szárnyú li- dércek keltek ki. A bokrok­ból puskacsövek meredtek elő, s miután tüzetesen szemügyre vette a bokrokat, megállapította, hogy éppen olyanok, mint a Rábca-partí bokrok, mintha a Ráb­ca mellől vándoroltak vol­na el olyan messzire, a Piavehoz. Észrevette a kőtömbszerű mozdulatlan­ságba meredt katonát is, aki egyre mélyebbre süp­pedt a szürke masszában: már csak a sapkája, csizma- sarka látszott, már-már el­tüntette a láp alatti világ, de egyszer csak megrándult, mocorogni, fészkelödni kez­dett, lassan, nehézkesen föl- tápászkodott, és rázta magá­ról a sarat. A vonásai elkenődtek, s bár Kiss Benjámin tudta, hogy a nagyapja ez a kato­na, mégis valami megbízha­tó ismertetőjegyet keresett az arcán. Fekete szemgödör­ben ekkor fény villant, tű- nyi fehérség, s miközben kövér sarak potyogtak a ba­juszáról, kitárult az odu- szerű szájüreg. Kiss Benjámin teste össze- rándult. A füléhez kapott, mert dobhártyarepesztő ki­áltás harsant. mely föl rug­dalta álmából a láphoz ta­padt csöndet. Anyja bánatosan eszegette a tojást. — Egy kis sonkát sem en­nél ? — kérdezte. Kiss Benjámin elkereke­dett szemmel meredt rá, az­tán, mint aki bódulatból eszmélt, megrázta a fejét. Anyja kenyérdarabokat tör­delt a zsírba, de a szájából kifordult a falat. Elkesere­detten tette félre az edényt. — Megy a pocsékba — szólt lesújtóan. Kiss Benjámin most sem figyelt rá. mert megint a nagyapját nézte. Az öreg ezúttal a lócáján feküdt, csí­kos dunyhával állig beta­karva. s az arca citromsár­ga volt. mint a ravataion. Zihált. Szennyes, szürke ha­ja nedvesen tapadt a homlo­kához. — Mi baja volt öregapám­nak? — fordult az anyjához. Az öregasszony nagyot né­zett. — Mi lett volna? Az öreg­ség. Kiss Benjámin olyan moz­dulatot tett a kezével, mint­ha legyet akart volna elhaj­tani az arcáról. — Azon kívül. Régebben. Nem emlékszik? Olt feküdt a lócáján. Maga két dunyhát rakott rá, mégis rázta a hi­deg. Aztán meg lerúgta a dunyhákat — nem emlék­szik? — a forróság miatt. — Néha beleesett a kór­ság. — Nem tudja, mi volt a betegsége? — Malária. Valami légy csípte meg katonáéknál. — Aha! — Kiss Benjámin arca földerült, — Szóval, va­lami légy csípte meg kato- náékmál. — Ö mondta — dünmyög- te az öregasszony. — Aztán lehet. ho.gv csak kitalálta — Kitalálta?! — Ha részeg volt. minden­félét összehordott. Talán nem is lehetett volna észre­venni rajta a részegséget, ha olyankor nem jár annyit a szája. Mert különben bírta az italt. Még nyolcvanéves korában is lecsűsztatta a li­ter pálinkát. Olyankor aztán mondta a magaét. Az Ison­zóról, a Piavéról, a bajonét- ról, ia menázsiról meg min­denféle szuronyrohamról össze-vissza. Nem költött an­nak hallgatóság sem. Mond­ta egyfolytában. Máskor meg. ha józan volt. szava is alig akadt. Az öregasszony elnyűtt keze az ölében pihent. — Sok bajom volt vele — mondta tompán. Kiss Benjámin mereven ült, hegyes könyöke az asz­talon. — És szégyenem — tette hozzá fakó hangon az anyja. Kiss Benjámin nem tudta, milyen szégyenről beszél. — Kutyatermészete volt. Nem rostéit vén fejjel szok­nyák körül ólálkodni. Ami­kor azt a cigányringyót, a kanász lányát meghágta, hát azt mondtam, ide többet nem teszi be a lábát. Min­denét kiszórtam akkor . . . Kiss Benjámin elvörösö­dött. Valóban szégyenletes eset volt. jobb nem emleget­ni. A cigánylány a tsz disz- nait őrizte a Najriszban. az öreg meg arrafelé dolgozga­tott, Rávette a lánvt, hogy menjen vele a füzesbe. Két suhanc utánuk oso-nt. megles­ték őket. s még. aznap te- lekürtölték a falut, hogy az öreg »vitéz« kétszer vesel­kedett neki a hosszú fehér gatyájában. Hónapokig ezen csámcsogott a nép. (Folytatjuk.) )

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents