Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-28 / 279. szám
Rangos tornát a Balaton-parton Rendkívüli ülés a megyei kosárlabda-szövetségben Megnövekedett az /érdeklődés a somogyi kosárlabda- sport iránt. Elsősorban a két A kaposváriak a kupát Varga kimagasló sikere A hét ’wég»* Salgótarjánban netnzetíaöa. asztalitenisz ranglista versenyre került sor, melyen a Kapos- vári Rákóczi 3 felnőtt és 8 utánpótlás korú sportolója, is asztalokhoz állt. A 128 fős férfi felnőtt IL osztályú mezőnyben Haiser és Szabados szerepelt a legjobban, ők a IS közé jutásért ~*áeoCt találkozón szewwtkfc -wereségeu. Az iljűaágjBknÉH 96-an indultak, s itt szSeéett a legnagyobb kaposwáas siker. Varga János hat győzelmet aratott, s megszenesjbe az első helyet. Nagy küzdelemben, 2:1 arányban foiaomyuJt jobbnak a DVTK-s. a múlt éviben arany.ieiwényes szintet teljesítő Saofewry ellen, az e)ö- <1 on I oben egy veszprémi fi-r út, majd a döntőiben a ceglédi Harcit győzte le. Somogy aszta íiienisz-történetében Varga az első ifjú sági fiúversenyző, aki aranyjelvényt szerzett Az ifjúságiak- Viál Hayden a 8, Szabados és Christ a 16 közé jujásért szenvedett vereséget A serdülőik 92 fős mezőnyében is biztatóan játszottak a somogyiak. Rák a legjobb 8 közé jutásért «-vérzettel-«, Szabados négy győzelemmel a 3, Hayden öt győzelemmel a 2. lett A Rákóczi fiataljai jói szereplésük alapján elnyerték a salgótarjáni Felszabadulási Vándorkupát, amelyet egy évig őrizhetnek. A győzelmet olyan neves együttesek előtt szerezték meg, mint a BVSC, a KSI, a Bp. Spartacus vagy az MVSC. nyerték Ugyanezen az részt vettek a versenyzői közül Van. Mivel csak erőpróbán Kaposplast is jő pá- ifjúságl és Varga János secdiHó korúak inckirtak. eleve nem is számított kiemelkedő eredményekre a szakvezetés. Ennek ellenéire a várakozás felett szelepeit a gárda. Az ifjúsági lányok 80 fős mezőnyében Auguszt négy győzelemmel a 3. helyezést szerezte meg. Németh K, Ltmbek és Gar- bóczi közül mindössze ez utóbbi tudott egy mérkőzést nyerői. A sei dűlőknél! színién 80-asn indultak. Németh legyőzte a r'* Tisztük» nagy reménysége Nagyot, de utána vereséget szenvedett a BSE egyik versenyzőjétől. Garbóczi egy győzelem után felkerült a főtáblára, de itt vereséget szenvedett. l.tói- beknek ebben a mezőnyben sem sikerűt* mérkőzést nyernie. A fiúk 96 fős serdBM mezőnyében Rák három mérkőzést megnyert, s a nyolc közé jártásért kapott ki. Lövészverseny Az 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet honvédelmi 'klubjának szervezésében városunk felszabadulásának évfordulójára rendezik a versenyt. 41 osztály 3—3 fős csapat* indul. Az egyéni teljesítményeket külön értékelik. A verseny az intézet szobalőterén lesz. A győzteseknek a dijakat a december 2-i ünnepségen adják át A sakkolimpia hírei Szerdán a késő éjszakai arakban a 6. forduló függő- játszmáit folytatták a máltai sakkoiánpián. Az érdeklődés középpontjába®. ezúttal a magyar és a szovjet férficsapat tagjai álltak. Az 1:1 (2) állásnál félbeszakadt Magyarország—Anglia találkozó másik két játszmájában az előzetes jóslatok beteljesedtek: Portisch nyerésig fokozta előnyösebb állását MHessel szemben, míg az angol Nuon-nak sikerült megfcaAátoia a döntetlenre vezető utat Sax éllen. Mivel a Szovjetunió—Hollandia találkozó 3:l-re végződött, így a nagy rivális fél pontot ledolgozott a magyarokkal szembeni hátrányából. További érdekesebb eredmények : Jugoszlávia—Egyesült Államok 3:1, Bulgária— Svédország 2:1 (1), Izrael— Fülöp-szigetek 2:2. Állás a 6. forduló után: 1. Magyarország 18,5 p„ 2. Svédország 17 (1), .3. Szovjetunió 17, 4. Jugoszlávia 16,5, 5—6. Anglia és Kanada 16—1«. A nőknél a magyarok ezúttal Romániával mérkőztek, s 1,5-del fejezték be az összecsapást. A Szovjetunió 3:0-ra verte Spanyolországot. s ezzel közvetlenül a magyar válogatott möge aár- kccnfet fiel. kaposvári férficsapat hívta föl szereplésével magára ,a figyelmet. 1974 óta nem érkezett látogató az országos szövetségtől, az idén tavasz- szal azonban »megtört a jég-. A szövetség szakfelügyelője jött le egy kis »terepszemlére-, legutóbb pedig újabb vendégek érkeztek. Szerdán délelőtt rendkívüli ülésre kaptunk meghívót. A megyei kosárlabda- szövetség összejövetelén részt vett Horváth Frigyes, az országos szövetség főtitkára és dr. Gencsev Piámén elnökségi tag. Péter György, a megyei szövetség elnöke tartott. tájékoztatót a megye kosárlabdasportjának helyzetéről és a hatodik ötéves tervi elképzeléseiről. Kettős ámulatot mutat Somogybán a kosárlabdázás. Ha a két élcsapatunk szereplését nézzük, akkor minden okunk meglehet a derűlátásra. Szerencsés esetben még az is előfordulhat, hogy a jövő nyáron két NB I- es csapatot ünnepelhetünk Kaposváron. Igaz, a sportágra vonatkozó távlati koncepcióban a SÁÉV NB 1-be való feljutását fogalmazták meg, és a Táncsics, mint egyik utánpótlás bázis, csak a másodosztályúak között kapott helyet. De a jelen erőviszonyai ennél többre is feljogosítják a piros-íehé; leket. Sajnos a két csapatunk mögött nincs megfelelő háttér. A nemrég ugyancsak NB Il-ben küzdő marcaliak nem voltak életképesek, mert a feltételeik nagyon rosszak. A megyei bajnokság mind létszámban, mind színvonalban sok kívánnivalót hagy maga után. És nem festhetünk rózsás képet az »tanpótlás-bajnoksá- garnkeói sem Pedig vannak tehetségeink, ezt megyei ser- dutóváloga tót tónk éppen az idén egy rangos torna megnyerésével is igazolta. Mint elhangzott, részben létesítmény-, neszben szakember- hiány az előrelépés akadálya. Női kosárlabdában sem megnyugtató a helyzet. A közel múltban volt két NB II- es csaipatunk, a tanítóképzőé és a fonyódiaké, de mindegyik elköszönt a második vonaltól. Érdekes, hogy mindkét helyen megvannak a kellő feltételek az NB-s szinthez. A megyében is három fordulós bajnokság zajlik, így csak jövőre derül ki, hogy valamelyik női csapatunk képes lesz-e visszajutni a magasabb osztályba. A megyei terv elsősorban a tanítóképzősöknek adott zöld utat, de nem szabad elfelejteni, hogy a fonyódi új csarnok megépülésével a Ba- laton-partiak Petőfi sportkörénél is érdemes volna komolyabb terveket kovácsolni. És olt van Siófok. Amikor még volt harmadik vonal az NB-ben, egyidejűleg két csapatta] vettek részt a bajnokságban, ezt ma sem szabad szem elöl téveszteni. Szó került a .szakember- ellátottságról. A megyében 17 játékvezető és 15 edző tevékenykedik. Mindegyik kevés, de főleg ez utóbbi, hisz közülük öten a SAÉV- nél dolgoznak. Tervekről is hallottunk. Felvetődött a gondolat: két kaposvári főiskola egyesítse erőit, és szerepeltessen egy-egy féríi- és női kosárlabdacsapatot. Az utánpótlás érdekében jó lenne, ha a sportiskolában helyet kapna a kosárlabda. Felvetődött egy kétcsoportos úttörőbajnokság gondolata is. Az ülésen részt vett Pacs- kó János, a megyei sporthivatal elnöke, aki elsősorban a vidéki kosár labdasport nehézségeit említette. Olyan gondok megoldásáról beszélt, melyek a megyei sportszervek erejét túlhaladják. Éppen ezért nehéz központilag tervezni — mondta. Horváth Ferenc főtitkár többek között az iránt érdeklődött, hogy a szövetségen belül milyen munkacsoportok működnek, és kiterjed-e a szövetség ellenőrző tevékenysége az iskolai ko- sárlabdasportra. Országos tervekről hallottunk: a versenyrendszer kofszerűsitése, létszámemelés az NB I-ben, a többcsoportos NB II egyaránt szóbá került. A főtitkár a kapott tájékoztató alapján több értékes javaslatot tett a somogyiaknak. Örömmel hallotta, hogy javultak a Balaton-parti feltételek. Ezért — mint mondta — eljött az ideje, hogy az országos szövetség egy régi tervét valóra váltsa. A Balaton partján nagyon hiányzik egy rangos nemzetközi kosárlabdatorna. Igyekeznek ezi létrehozni. Egyrészt a sportág népszerűsítése, másrészt az ott nyaratok szórakoztatása indokolja ezt. Ennek első állomása: 1981-ben Fonyód lesz a helyszíne egy osztályozónak. Megvizsgálják azt, hogy a nyári hónapokban hol lehethe egy szabadtéri, rangos tornát lebonyolítani. A megyei szövetség tagjai közül többen szóltak hozzá, véleményükkel, javaslataikkal azt igyekeztek kifejezni, hogy készek tenni a kosárlabdázás további fei- lenditéséért. Az országos szövetség vezetői ezután megnézték Kaposvár új fedett létesítményeit, megtekintették a SÁÉV edzését, ezután pedig a sportkör elnöksége látta vendégül őket. J. R. Munkahelyi olimpiai döntő November 22-én Kaposváron, a Zrínyi általános iskola tornatermében rendezték meg a KPVDSZ megyei munkahelyi olimpiai döntőt asztaliteniszben. A 6U induló Somogy minden részéről érkezett. Az indulásra az alapszervezeti győztesek és dobogós helyezettek szereztek jogot. A győztesek: a férfiaknál Végh (Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat), Szabó — Pirka (Somogy megyei Vendéglátó V.), a nőknél Mülléder (Igali áfész), Ábrahám .— Mülié- der (Igali áfész), vegyes, pálosban: Orsós, Pirka (Somogy megyei Vendéglátó V.). Játékvezetői tanfolyam indul Alapfokú labdarugó-játékvezetői tanfolyamét indít a folyamra december 15-ig még lehet jelentkezni a megyei sporthivatalban: Kaposvár, megyei szövetség. Ere a tan- t Május 1. u. 10. DECEMBER 1-IG árengedményes táskavásárt • tartunk a dombóvári áfész 43. sz. papírboltjában, a 105-ös számú papírboltban és a játékboltban. Nagy választékkal várjuk kedves vásárlóinkat! ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁG, DOMBÓVÁR (43781) HÍRE NOVEMBER A nap 7'#7 óiak°l ké1, s 15-31 órakor nyugszik; a hold 22.30 órakor kél, 12.10 órakor nyugszik. PÉNTEK Stefánia A várható időjárás: Túlnyomóan borult idő, országszerte ismétlődő eső, havas eső. Később egyre több helyen hó. Erős, időnként viharos északkeleti szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az ország nagy részén 0 és 5 fok között várható, néhány szélvédett és kevésbé felhős helyen enyhe fagyra számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet mji, péntekén: 1 és 5 fok között lesz. Születésnapon Bernáth Aurél Kossuth- díjas festőművésznek — 85. születésnapja alkalmából — tegnap délelőtt budapesti otthonában a szülőföld lakóinak tiszteletét és nagyrabecsülését, jókívánságait tolmácsolta dr. Horváth Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője és dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese. Somogy küldöttei a vezető testületek — megyénk népművészetét reprezentáló — ajándékát adták át az idős mesternek. — Tisza József, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa titkárságának nyugalmazott vezetője, a magyar munkásmozgalom régi harcosa, hosszan tartó betegség után, 66 éves korában elhunyt. Temetése december 1-én, hétfőn 14 órakor lesz Budapesten, a Mező Imre úti temetőben, — Az endrédi csipkeverésről és a somogyi halastavakról láthatnak riportot ma este a tv-nézők a Pannon krónika 17.50-kor kezdődő műsorában. — Paneles családi házakból építenek utcát az árvíz sújtotta Békés megyében. Szeghalomra 19 lakás házgyári elemeit szállítják, melyeket a helybeli építővállalat szakemberei állítanak össze. — Módszertani ankétet tartottak a Somogy megyei Gyógyszertan Központban ötven gyógyszertárvezető és a központ vezetőinek részvételével. Az ankétet dr. Béky Lászlóné, az Országos Egészségnevelési Intézet szakreferense és dr. Angeli István né megyei főgyógyszerész vezette. — Építkezés miatt december 2-án 19 órától 3-án 4 óláig elzárják a forgalom elől a seentborbási bekötőutat. Az útlezárás ideje alatt a Lakócsa, Potony, Tótújfalu, Szentborbás útvonalat lehet használni. — Takarítás címmel mutatja be a győri Kisfaludy Színiház stúdiója Nádas Pé- 1er drámáját Szikora János rendezésében. A főszerepet — vendégként — Olsavszky Éva alakítja. — Halálos baleset. Gyorsan hajtott 250-es MZ-jével és későn vette észre az úttest szélén szabályosan parkoló, kivilágított trélert a 18 éves Bíró Tibor balaton- keresztúri autószerelő tegnap reggel Marcaliban, és belerohant a veszteglő járműbe. A fiatalember a helyszínen meghalt — Tévesen jelent meg tegnap egyik hírünk. A hír helyesen így hangzik: Csiszár Élek siófoki festőművész Bejáró diákok című képét ajándékozta a minap a városi tanács az új Fokihegyi iskolának. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 160 évvel ezelőtt, 1820. november 28-án születeti. és 75 éves korában, 1895-ben halt meg Engels Frigyes, a nemzetközi munkásmozgalom egyik legnagyobb vezetője és lángeszű 'tanítója, Marx Károly barátja és harcostársa; vele együtt a tudományos szocializmus. a marxista polifi- tikai gazdaságtan és a dialektikus materializmus meg- % alapítója. Korán kapcsolatba került a haladó eszmékkel. Még 1842-ben megismerkedett Marxszal, akivel már korábban is levelezett; majd második, 1844-ben történt párizsi találkozásuktól kezdődött egész életre szóló barátságuk. Vele együtt célul tűzték ki, hogy meggyőzzék a Ivor legjelentősebb munkásegyesülelének, az Igazak Szövetségének vezetőit a forradalmi szervezet létrehozásának szükségességéről. így jött létre az 1847-es kongresszuson a Kommunisták Szövetsége, amely kettőjüket bízta meg a szervezet programjának elkészítésével. 1848 februárjában jelent meg a Kommunista Kiáltvány, a tudományos kommunizmus eszméinek első alapvető összefoglalása. Ez alkalommal nem vállalkozhatunk arra, hogy akár csak felvázoljuk rendkívül gazdag életművét. De annyit azért — egy kicsit. jellemzésül is — mondjunk el róla, hogy az 1849. évi délnémet, felkelésben Ő maga is fegyverrel harcolt, s kitűnő stratégáiig k bizonyult. Az 1848—49. évi 'német forradalom tanulságait a Forradalom és ejllenforra- dalom Németországban című művében foglalta össze, értékes következtetésekre jutva a forradalom, s különösen a fegyveres felkelés stratégiájára és taktikájára vonatkozóan. 16 tonna újságpapír Sikeres volt a harmincéves fennállását ünneplő MÉH papírgyűjtés» akciója Kaposváron. November elseje óta több mint 16 ezer tonna újságpapírt vettek át a felemelt — 3 forintos — egységáron. Túlnyomó többségét magánszemélyek hozták, de nem maradtak le az általános iskolák tanulói sem. A Krénusz János iskola növendékei eddig 1750 kiló papírt adtak át a vállalatnak, a gyakorlóiskola tanulói periig 1300 kilóval járultak hozzá az akció sikeréhez, amely december 3- ig tart. — Értelmiség, közéi etiséy címmel dr. Csőiké Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia dunántúli intézetének ‘ ügyvezető igazgatója tartott előadást tegnap délután értelmiségi KlSZ-aktí- váknak Siófokon, a Del- balatoni Kulturális Központban. — A magyar népművészet történetéről tart ma este 6- kor előadást Szőke István fafaragó Kaposváron, a cseri fiókkönyvtárban. — A Kaposvári Csiky Gergely Színházban 1980. december 10-én délután 17.30 és este 20 órakor: Szól a nóta. Magyarnóta-népdalest. Szelídre! Klára, Solti Károly, Vörös Sári, Merán Lajos, Varga András, Dómján—Ven ez el táncospár. Kisér : If j. Oláh Kálmán népi zenekara. Konferál: dr. Hegedűs János. Jegyek válthatók a jegyirodában, Kaposvár. Május 1. u. 8. Telefon: 11-103. (Í3745) — Reklámár: Bakfis téliesített szövet jackie 832 Ft helyett 416 Ft.-ért érkezett a Somogy Áruház konfekcióosztályár* : (43789)