Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-02 / 258. szám

Százhúsz vagon IMidin(falinál exportál »'/, idén a Nagyatádi Konzervgyár — főként Angliába. A szállítmány­nak több mint a fele már konzervdobozokban van Közgazdásztovábbképzés Somogybán író-olvasó találkozókat is szerveznek Kibővített elnökségi ülésen értékelté a Magyar Közgaz­dasági Társasá|g Somogy me­gyei Szervezete az idei tevé­kenységet.’ A nagyobb elő­adásokon kívül legnagyobb sikere a somogyi műszaki­közgazdasági 1 hónap ese­ménysorozatának volt. A tár­saság munkaprogramjában fő törekvésként azt jelölte meg, hogy mozgósítja a me­gye közgazdászait a követ­kező ötéves terv kidolgozá­sára, céljainak elérésére. A következő év előadásai és rendezvényeinek középpont­jában ezért a közgazdasági szabályozókhoz való alkal­mazkodás, a vezetés és a szervezés színvonalának ja­vítása, illetve, a műszaki fej­lődés, a nyersanyag- és energiagazdálkodás áll, to­vábbá az export és a ver­senyképesség javításának feladatai, valamint a világ­piaci jelenségekhez való gyors alkalmazkodás kérdé­sei. A tervezett előadásokra a magyar gazdasági élet leg­jobb elméleti és gyakorlati felkészültségű szakértőit, társadalomtudósait hívta meg a szervezet. Közülük csak néhánynak a nevét említjük: Kozma Ferenc, dr. Horgásztanfolyam fiataloknak Nyitrai Ferencivé, Rácz Al­bert, Hankiss Elemér, dr. Csáki Csaba, dr. Tímár Já­nos, dr. Kovács Géza akadémikusok, egyetemi ta­nárok, a magyar gazdasági élet jeles tudósai. A megye gazdasági életének gondjai­ról, a távlati elképzelésekről, a központi irányítás és a megyei munka összehango­lásáról pedig somogyi veze­tők tartanak majd jó néhány előadást.. Újdonság, hogy a Marx Károly Közgazdaságtudomá­nyi Egyetem Közgazdász- továbbképző Intézetével megállapodva tíz előadásból álló tanfolyamot indítanak a megye gazdasági szakem­bereinek tájékoztatására. Az Időszerű pénzügyi kérdések című tanfolyam a vállalati jövedelemszabályozással, hi­tel- és beru hlázáspol i ti kával. az árrendszer kérdéseivel foglalkozik majd. A tanfo­lyamról a hallgatók látoga­tási igazolást kapnak. Az ér­deklődők a társaság Bajcsy- Zsilinszky utcai szervezeté­nél jelentkezhetnek. A következő hónapokban három író—olvasó találkozó is lesz. Közülük — valószí­nűleg — Hankiss Elemérnek, a./ Társadalmi csapdák című könyvéről szóló ismertetés váltja kd a legnagyobb ér­deklődést. Mai tv-ajánlatunk XXXVI. évfolyam, 258. sióm 1f§0, neveinber Z,, vasárnap ___ I ^ I I ____ r k iállítás, előadóest A Szovjet Kultúra és Tudomány Házának rendezvényei A szovjet kultúra napjai­nak magyarországi esemé­nyeihez kapcsolódó, vala­mint a Nagy Októbert Szo­cialista Forradalom évfordu­lójára emlékező műsorok al­Százéves o Potyomkin matróza Századik születésnapját ünnepelte a napokban a le­gendás Patyomkin cirkáló egykori matróza, a tengeré­szek lázadásának egyik szer­vezője, Illarion Sesztyigyesz- jatij. Az 1905-ös orosz for­radalom egykori részvevője mentette meg annak . idején a halálos lövéstől a matró­zok akkori vezetőjét, Afa- naszij Matjusenkót, s egyik szervezője volt a Patyomkin hősi ellenállásának — ma ő a híres lázadás utolsó élet­ben levő résztvevője. A hős matróz a lázadás bukása után kénytelen volt külföldire menekülni a ha­lálos ítélet elől: 18 éven át élt különböző országokban és csak a forradalom győ­zelme után térhetett visz- sza hazájába. Előbb egy uk­rán falusi kommunában, majd a kijevi villamos vál­lalatnál dolgozott. Mint a Tj-ud című lap írja: a Pa­tyomkin egykori matrózát nagy szeretettel köszöntötték születésnapján, s az Ukrán SZSZK (legfelsőbb tanácsa oklevéllel tüntette ki. A KPM autófelügyelete az idén is kitüntette azokat a hivatásos gépjárművezető­ket, akik huzamosabb ideje baleset nélkül közlekednek. A közlekedés- és postaügyi miniszter adományozta Bal­esetmentes Közlekedésért kitüntetés különböző fokoza­tait csaknem 12 ezer gép­járművezető érdemelte ki. Ezúttal hat országúti „piló­kotják jelentős részben a Szovjet Kultúra és Tudo­mány Hazának novemberi programját. November 3-án, hétfőn szovjet és magyar írók részvételével rendez­nek találkozót, s azt a le- ningrádi Gorkij drámai szín­ház estje követi. Baráti ta­lálkozóra kerül sor — más­nap — szovjet és magyar képzőművészekkel, majd a két ország film- és zenemű­vészeiének képviselőivel. A rangos kulturális ese­ménysorozat kereteben ke­rékasztal-beszel geles is lesz, amelynek . témája a szovjet film ma és holnap. Előadó­estet tart — november lü-én — a Magyarországon is nép­szerű Arkagyij Rajkin, a Szovjetunió kiváló művésze, a lenimgrádi Miniatűr Szín­ház művészeinek közremű­ködésével. November első hetében műsort adnak ne­ves szovjet operaénekesek és hangszeres szólisták is. A megye élelmiszerüzletei­be a jövő héten megjön a télapó. Pontosabban: novem­ber hanmadi kától árusítják a boltok a csokoládéfigurákat. A Fűszént áruforgalmi osz­tályán elmondták, hogy az idén. hazánkban öt százalék­kal több télapót gyártottak, mint tavaly — ezzel várha­tóan kielégítik majd a ío~ ta” kapta meg a kitüntetés legmagasabb fokozatát más­félmillió kilométeres telje­sítményéért. A „milliomo­sok” száma 508, és több mint 11 ezren vezettek bal­eset nélkül 250 ezer—750 ezer kilométert. A kitüntetéseket a novem­ber 7-i vállalati ünnepségen adják át. Ün népi esten emlékeznek meg a házban a szociaJáarta brigádok klubjának tagjai, valamint a magyar interna­cionalisták — november 3- án, illetve 8-án — a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 63. évfordulójáról. Ebből az alkalomból szte­reofelvételek meghallgatá­sával egybekötött előadás hangzik el A nagy Oldóber szülte zene és A polgárhá­ború dalai, 1917—1920 cím­mel. A hónap második felében filmvetítéssel kísérve több előadási, .rendeznek a Szov­jet Kultúra és Tudomány Házában. 1 Kiállításokon mutatko­zik be a szovjet könyvmű­vészet, a türkmén népi ipar­művészet, és fotótá r laton is­merhetik meg a látogatók a mai Örményországot, va­lamint Leninváros tíz évét is. gyasztók igényeit, összesen négyszáz mázsányit kapnak belőle a somogyi boltok. A legkisebb mikulás 2, a leg­nagyobb 15 dekás . ,. Ugyan­csak árusítják a tavaly meg­kedvelt műanyag csizmát is, amelybe 25 deka különféle édességet csomagolnak. Ára harminc forint. A szaloncukrot november 15-én kezdik árulni. Ötféle kivitelben kerül forgalomba, s árát a minőség szabja meg. A legolcsóbb, a kon- zum szaloncukor 38 forint •kilónként, a legdrágább az extiya , csokoládéval bevont marcipános szaloncukor lesz — száz. forintért, összesen mintegy 18 vagonnál hoznak a megyébe. Narancsot december elseje után lehet csak kapni — a tavalyival azonos mennyisé­get — ; az első banánszállít- mánv pedig már a hazai ér- • lelőkben van. S azt mond­ták, november harmadikán már árusítják az üzletek. „Milliomosok” kitüntetése Hétfőn már az üzletbe érkezik a mikulás Családi veszekedés után Újra megszervezte act út­törők és kisdobosok téli ok­tatását a Kaposvári Sport- horgász-egyesület: holnap­tól kezdve minden hétfőn — délután négytől hat óráig — rendszeresen tart foglal­kozásokat a „horgászután­pótlásnak” a Kilián György ifjúsági és Úttörő-művelődé­si központban. Ezeken az előadásokon a kisdiákok megismerkedhetnek nem­csak a horgászat gyakorla­ti módszereivel, hanem a halak életével és a vizek vi­lágával is. Minden egyes ta­lálkozón filmvetítés teszi szemléletesebbé az elhang­zottakat. A tizenöt hetes — február 23-ig tartó :— kur­zus közvetlen eredménye, hogy akik részt vettet^ a tanfolyamon, az előadásso­rozat végeztével a „horgász­ismeretekből beszámolt” kö­vetelményeknek is eleget tesznek, tehát külön vizsga nélkül válthatnak majd hor­gászjegyet. A tanfolyamra holnap á helyszínen is le­het jelentkezni. Felnőtt hor­gászok is látogathatják. Ma este 22 05 órai kezdettel Verdi operáját sugározza a Televízió Traviafa Oldalba szúrta feleségét A nagyobb családi vesze­kedések esetenként odáig fa­julnak, hog y a házas társak egyike a kórházba, a másik a rendőrségre kerül. Különö­sen. ha az ital is hevíti az egyik-másikat, és nem tud úrrá lenni indulatain. Ez tör­tént abban az esetben is, amelyben a megyei rendőr- főkapitányság a napokban tejezre be a vizsgalatot. A színhely Barcs; ott olt családjával a 60 éves id. Ga- danecz Pál n\’ugdi.jas szabj. Rendszeresen ivott, méghoz­zá nem is keveset. Olyankor üldözte, zaklatta a családját, napirenden voltak a vesze­kedések. A városi tanács k ezd emén y ezésére alkoholel- vonó-kezelésen is részt veit már a férfi, ám ahogy véget ért a kúra, újra kezdte az ivást. Augusztus 18-án a kora reggeli órákban erősen itta­san tért haza, s alig lepett be a lakásba, máris összeve­szett a feleségével. Anyagi természetű dolgokon vitat­koztak, többek között azon, hogy mennyi pénzbe kerül az egyetemista fiú taníttatá­sa. Nyári szünet lévén a fiú is otthon volt, s hallva a szóváltást, kijött szobájából, s megpróbálta csitítani ap­ját.. Ez csak olaj volt a tűz­re; Gadaneez Pal «nem hagyta magát«. Teköpte a ti út. Anyjával együtt a fiú­nak sikerült lefogni a dü­höngő apát. A férfi — mi­után elengedték — kirohant a konyhából, ám nem azért, hogy valahol 'lepihenjen: magához vett egy zsebkést, aztán visszatért, és feleségét oldalba szúrta Az asszony életveszélyesen megsérült, a kórházban a )é- pét is el kellett távolítani. A férfi pedig a rendőrségre került, előzetes letartózta­tásba. Ott várja, hogy az ügyészség vadat emeljen el­lene. Panasz Kovácsáé panasgátodik a férjének : — Szomszédaink. Feke- teek már mindenféle ház­tartási gépet vásárolták. Legutóbb mar egy rönt­gengépet is vettek. Röntgengépet? •— csodálkozik Kovács. — Hát ezt honnan veszed? — A múltkor veszeked­tek — mondja Kovácsné —, és áthallottam a falon, amikor 1"ekele azt kiáltot­ta a feleségének: — Átlátok, rajtad, te szemérmetlen perszóna! Jó kérdés Elsősegélynyújtásnál ma- , gyaráz. az eioado; — Ha megfagyott em­bert találunk, azt meleg helyre visszük, ruházatától megfosztjuk, és tagjait ad­dig dörzsöljük hóval, amíg újra életre nem kel, — ’ Szent isten. — kiált föl az egyik figyelmes hallgató —, és mit csinál­nak vele nyáron, mikor nincs inó? ! A diplomácia nyelvén P. régi barátjával talál­kozott Több órán. ái foly­tattak Italozást s vala­mennyi elfogyasztott ital • fajtájában teljés ízlésazo- , nosság nyilvánult vr*%. » » • D. jóváhagyta nejének jövő évi költségvetési ter­vét. • • « X-né tárt kainkkal fo­gadta főnökének közeledé­sét. • • » Kéthetes üdülésre uta­zott N., pihenés céljából. Az autöbuszpályaudvaron felesége és gyermekei bú­csúztatták. t * • G.-né, a család pénzügy­minisztere egy héttel a fi­zetés előtt a férjének adott rövid sajtóértekezleten be­jelentette, hogy már egy büdös vasuk sincs. * » • E. -rté örömmel fogadba alkalmi látogatásra érkező szomszédját. Néhány órás együttlét után mindketten hangsúlyozták, hogy L. hu­zamos távollétében szük­ség van hasonló találko­zókra. • • • • B. ímegiioss-zabbítcteta a lakásán állomásozó béke- fenntartó anyósának, man­dátumát. v *. Gy. WSM NÉPLAP ■ ,• y \z MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h. : FaaJ Lás**» Szerkeszlőseg: Kaposvár, Latin?*» Sándor u. 2. Postacím : Kaposvár, Pf. 31. 7401, Telefon: 11-510,11-511 11*312 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u, 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza Janos. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30 Ft, negyedév*« DO Ft, egy .évre 300 Ft. Index : 25 007 ISSN 0137—0600 Készült a Somogy megyei Nyom* dal pari vállalat kaposvári tize-*' rnében. Kaposvár. Május 1. u, 101. Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató Kéziratokat nem őrzünk meg es neun adunk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents