Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-27 / 278. szám
i'iÜSZAKI ÉRTELMISÉG „Egsizmus” és presztízs Ä műszaki egyetemeken és főiskolákon terjed az „eg- sizmus”, vagyis az a jelenség, hogy a diákok elégségesekkel csúszkálnak át vizsgáikon' — mondta nemrég az országgyűlés ipari bizottságának ülésen egy fiatal képviselőnő, a. Diósgyőri Gépgyár mérnöke. Ezzel egyszersmind utalt arra is, hogy a műszaki pályák korábbi presztízse jócskán csökkent, következésképpen; gyengült a vonzereje is. A műszaki egyetemek némelyik karán már az után^ pótlás fölikészültségi színvonalát illetően aggályokra okot adó. alacsony mérce szerint veszik föl a jelentkezőket — hallani több helyről is. Mi az oka ennek a jelenségnek? Mi az oka annale, hogy némelyik műsza- ki diplômés — önszántából — fizikai munkakörben, gép mellett: nem a képzettségének megfelelő beosztásban helyezkedik el? J óllehet a műszaki pályákra is többségében a szakma iránti vonzalom, a enniakarás viszi a fiatalokat, term iakairásu k azonban sok helyütt akadályokba ütközik. Ki kell várni sorukat, hogy előbbre lépjenek — addig csak másod-, harmad-, huszadrangú feladatokat látnak ei. Ezt részben az ias okozza, hogy nincs megfelelő arány a különböző típusú és végzettségű műszakiak — mérnökök, üzemmérnökök» technikusok — között. Sok az elméleti, kevés a gya kortati szakember. A hozzáértők szerint nem vált . be például az a tíz esztem- d övei'.«ezelőtt bevezetett képzési módsaeii amely megszüntette a technikumokat es helyette szakközépiskolákat hozott létre. Sokan problematikusnak látják az üzemmésmökképzést itt A pályáit sokan » snéí- tiinytailannaik tartott anyagi- társiadataii megbecsülés mi- itt hagyjákeL. A Mecseki ipz-énbányákban a műszaki értelmiségiek: körébe, végzett vizsgázást saerimt a mér- nöfcöfcri technikusok, konst-' ruktóeafc a különböző társadalma* gazdasági, műszaki körütaaépaBsefceí tekintve legkevésbé a társadaimá megbecsüléssel elégedettek. Ami az anyagi díjazást Sieti, áss utóbbi «főszakban — v«i~ sz.onyiag*s*ao « «sokai somiOtt. Ilyenformán ma a beosztott mérnökök keresete alig haladja meg a szakmunkásokét, sőt sokszor alatta marad. A mérnökök összeadott, úgynevezett „életkeresete” negyvenéves korukra éri el a munkásokét. Ez azért is gondot okoz, mert több szociális kedvezményben — például a lakás- elosztásnál, gyermekük óvodai, bölcsődei elhelyezésénél — hátrányos helyzetbe kerülnék. ■ Tény persze,, hogy ez sem ál talános : a vidéki ipartelepítés sok helyütt csak úgy oldható meg, ha a műszaki szakemberek fővárosi, illetve a nagy iparvárosok körülményeihez képest 'kedvezményeket kapnak fizetésben, lakájban, és van perspektíva az előrelépésre is. Az említett, okok — legalább részben — talán választ adnak az írás elején föltett kérdésekre: az „eg- sizmusra” és a presztízs csökkenésére. Ám az is nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzetben, a szűkös pénzügyi keretekből a műszaki értelmiség anyagi gondja nem enyhíthető, nem szüntethető meg általános béremeléssel. Elgondolkodtató azonban, hogy a műszaki alkotó értelmiség túlóráit, az otthon munkával töltött szombat—vasárnapjait nemigen díjazzák. Még inkább továbbgondolkodásra és megfontolásra érdemes a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének javaslata, mely szerint a kedvezményekre való jogosultságot a jövőben nem egy réteghez, szakmához való tartozás alapján, hanem egyénileg, a végzett munka saeri-Rt kellene elbírálni. Tény, hogy az országba» általában nem túl jó az emberek úgynevezett bérdiffe- rencia-tűrőfcépessége. Ám az is valószínű, hogy a legtöbb vál&aAatoál még bőven a tűréshatáron belül vannak, s volna lehetőség arra, hogy a jól „húzó” műszaki értelmiségi is többet kereshessem. Ez a vállalatoknál, szövetkezeteknél, intézeteknél „önérdek” is. Hiszen az a vezető, aki nem ismeri föl a műszaki értelmiség szerepét, mulasztásának következményeit előbb-utóbb vall alatt* eteoaienyem is tapasztalja, M. P. Végállomás: Mikulásfalva Levente Péter Kaposváron Két föllépés között néhány lelkes óvónénivel és a hozzájuk tartozó kiscsoporttal beszélget. Mellette ül társa, a dalköltő zenész. Nem fönt, a lépcsőzetes emelkedő pódium magasában, hanem lent, az alsó fokon. Gyermekközeiben. Levente Péter, az egykori Móka Miki két napig mulattatta, nevelte a kaposvári és környékbeli gyerekeket a Kilián György Ifjúsági é® Üttörő-művelődési Központban. Kétezernél is több emberpalánta látta műsorát — és vett részt benne. Mert közösségbe forrasztó műsorok ezek a Levente-féle prodsuíkciók. — Titkos a tetefonszámom. — mondja a Mikroszkóp Színpad művésze. — Nem a titokzatosság miatt, hanem hogy ne csöng jön állandóan a készülék. Viszont egyetlen föllépést sem mondok lei Előadásonként százötven gyerekkel ideális a randevúm, ennyivel még lehet együtt »dolgozni-«. Homogén korosztályoknak jáfc* szóm. , — Népsr«er€ ember vagy, a gyerekek lelkes közönség rádióban, tevébe®, sabiház! ban. Mit szeretnétek eJéeiM * műsoraitokkal ? Fél arcát csillogóvá tevő szemüvege villan. Mosolya kamasaos — nagy ajándék, ha valaki harmnacnyoic évesen is megőriz valamit a gyerekkori önmagából. Ő pedig őrzi az egészet, ezért fogadják el maguk közé valónak a gyerekek. — Mi, Döbrentey Ildikóval, műsoraim írójával, társammal a műhelymunkában, úgy gondoljuk: ahhoz adunk segítséget, hogy a gyerek el tudjon igazodni a mindennapok dolgaiban. Ha szembekerül egy élethelyzettel, akkor »beugrik« az itt szerzett tapasztalat, működésbe lép m. az erkölcsi szemafor, amely segít eligazodni. Elmechamzálódott világunkban a természettudományok uralkodnak, » úgy érzem, hogy a humán ismeretek, érzelmek, motívumok háttérbe szorulnak. Anélkül, hogy a gyakorlati ismereteket adó, széles körű tudásanyagot biztosító természettudományi műveltség fontosságát tagadnám, szeretnék műsoraimmal egy kis ösvényt mutatni a gyerekeknek: az emberiesség, az érzel not gazdagság a játék őrömének ösvényét. Csak ritkán vállalok »népünnepélyt«, mert kisebb közönséghez szeretek szólni, hogy a tömegben a SJ4Ó ne vesszen el ... — Ez. ars poettcámaik sem utolsó. Van-e Levente Péternek és társainak, aranház- eszménye? — Még tervezetünk <s! Pontes tervrajzzal, ügy látom: előadásaink hatását és eredményességét növelné, ha a gyerekek a szüleikkel együtt vennének részt ezeken. A közös élmény még szorosabban kapcsolná össze a családot. Döbrentey Ildikóival kitaláltunk egy fel- nőtt—gyerek színházat: ennek nézőiére három részre tagolódna. A »három hajós»* ..vzűter két, íerdcu <. . dő szélén a szülök ülnének, a középső, mélyebb fekvésű harmadban a gyerekek. így _ a szülők figyeirpe egyaránt ' kiterjedhetne az előadásra és gyerekeik reakcióira , .. Természetesen pillanatnyilag lehetőséget nem látunk megvalósítására; viszont valljuk, hogy az a gyerek, aki ennek a színháznak lelkes nézője lenne, az felnőttként is szoros barátságban állna a »nagy« színházakkal. Nem folytathattuk a beszélgetést, mert hosszú sorokban megérkezett a következő előadás közönsége. Madárlátta című műsorával lé- peu, föl Kaposváron Levente Péter, Gryllus Vilmos és Mérő Imre. Hogy milyen volt ex a műsor? Nincs rá más szó: »leventés«. Egyedi, s rajta a képzelt felirat, hogy »törv. védve«. Mímesmesterségből jeles, színjátszásból jeles, énekből jeles, kommunilká- ciókészség'ből jeles, didaktikából jeles, magyar nyelv és irodalomból jeles... Titokfalvában, Cirkwszíal- vábam, Mikuiasfalvában jártunk műsorával. Találkoztunk a »téli bund ás« cselló gazdájával erdőszavú Vilmossal, és dalt tanultunk tőle. Találkoztunk Imre bűvésszel, és »csodákat« lestünk el tőle. És találkoztunk önmagtmkikal. A felnőttek — voltúnk azért méhanyán mi is — azzal a gyerekkel, akik voltunk egykoron. Az jutott eszembe* Péter azt jelenti — szikla, kő. Soha lágyabbat... Késit« László Öreg néni, tollal Barcson, egy fehérre meszelt, egyablakos kis házba» ét — egyedül — az öregasszony. — Egyedül méghozzá több mint huszonöt esztendeje — mondja. — Akkor temettem el szegény uramat. Gyerekünk nem volt... Amíg bírtam dolgozni, a tsz-be jártam, azóta csak annyit talál— kozom az emberekkel, hogy néha egy kicsit szomszédotok, meg eljárok a könyvtárba. Mindig kdköicsonzök egy hónapra «aló olvasnivalót. Öze. hetmoeies Józsefné életében mues semmi rendkívüli. Ha csak az nem, hogy mykor-oiykor tollat vesz a kezébe, és gondolatart papírra veti. — Tudja, olyankor csak úgy magammal beszélgetek. G áspár Vince álig várta azt a napot, amikor betölti tízennyol- cadik: évet. Végre elérkezett, s ezæî a búcsú is áz intézettől, ahol kisgyerek kora óta nevelkedett. Az édesanyja élt, tartották is a kapcsolatot; abbasn is megállapodtak, hogy elbocsátás után, visszatér a szülői házba. Hazament Vitte a kSsmo- tyóját, amit az elbocsátáskor kapott: fehérneműt, öltönyt, nagykabátot. Napok múltán azonban alább hagyott anyja öröme. Az alkoholszagú esteken ki-kicsú- szott a száján egy-egy szitok a pénztelenség miatt, különösen akkor, ha nem ihatott eleget. Vince magának sem merte bevallani, hogy csalódás előjeleit érzi. Napszámba járt, keresetét hiánytalanul hazaadta mindig dohogó anyjának. Egy este, amikor kinyitotta a szúrágta, nyekergő szekrémyajtót, megdöbbenve , észlelte, hogy eltűnt szép új télikabátja. Kérdésére az anyja rikácsolva támadt rá, hogy mit gondol ő, tán ingyen adják a kenyeret a boltban; meg aztán hamar itt a tél, tüzelő is kell, miből ... Október vége zavarta már a szürke, hideg felhőket Vince elkeseredve vette tudomásul kabátja eladását Aztán az öltönyéét, és a fehérneműét is. Egy novembervégi estén, anyja félré- : szegen eléje állt, és röviden kiadta az útját. Kellett a hely annak a hasonszőrűnek, .akivel télire mindig összeállt. A fogadott fiú Vince nem saőít semmit. összeszedte pár darab, maradék fehérneműjét zsebkendőjét és beletette egy reklámszatyorba. Föl hajtotta zakójának gallérját, s kilépett a havas esőt hordozó, szeles estébe. Annyi pénz volt a zsebében, hogy jegyet válthatott a megye- székhelyig, és még maradit húsz forintja. Az éjszakát az állomáson töltötte. Maradék pénzén reggel kenyeret és olcsó kolbászt vásárolt, de este már kegyetlenül kínozta az éhség. Éjszakára ismét az állomáson kötött ki. A falikúinál teleitta magát vízzel, s dideregve kuporodott az egyik padra. Hajnalra kihűlt a váróterem, s ő a«ny- nyira fázott, hogy kocogtak a fogai. Nekivágott a hajnali városnak. Az állomástól nem ' mesz- sze egy pince ablaka mögül fény áradt, zakatolás hallatszott, és a nyitott ablakon meleg levegő áramlott ki. Vince megállt, és melegedett, közben reménytelenül tekintett szét. Napközben többször is visszatért oda. melegedni. Eljött újra a derült, hideg este. Az állomásra nem mert visszamenni, céltalanul indult neki a városnak. Már a neonlámpás lakótelepen járt, s az egyforma beton- házak ablakaiból meleg, pózsaszmű fények áradtak k*. Hirtelen elhatároeássai befordult az egyik lépcsőház tárt ajtaján. Találomra megállt egy ajtó előtt. »... János«, olvasta a íémtaöiá- ra etek almasan vésett nevet. Megnyomta az ajtó melletti gombot. C soszogás hallatszott, majd kinyílt az ajtó. Mögötte melegítő alsóban, lötyögő atlétatrikóban egy fekete keretes szemüveges férfi állt. — Mi tetszik? — kérdezte, bizalmatlanul végigmérve a borostás arcú, didergő fiút. — Kérem szépen ... — kezdte akadozva, össze^zo- rult torokkal Vince — először is bocsánatot kérek, de az a helyzet, hogy két nap óta nem ettem, és szállásom sincs __ — Naés? — Nem tudna esetleg segíteni rajtam? — Segíteni? — Igen. Ha kaphatnék . . . — Ugyan kérem, mit képzel? Erős. egészséges ember; menjen el dolgozni, és akkor lesz mit ennie, meg szállása is! — mondta, és becsapta az ajtót. Lehorgasztotla fejét, lement a lépcsőn, ki a hideg éjszakába. De a következő lépcsőhöz ajtajánál újra ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy megpróbálja, hatba befogarfjak valahová Berregett a csengő, az ajtó két arasznyira kinyílt — ameddig a lánc engedte. Egy pongyolás, becsavart hajú asszony tekintett rá riadtan. — Kéremsiaépen, bocsánatot kérek; de az a helyzet, hogy két napja nem ettem, és szállásom sincs ... Durr! — csapódott be orra előtt az ajtó. Vincét ekkor konofcság szállta meg. Elhatározta, hogy minden lépcsőháziban becsönget egy ajtón, anélkül, hogy elolvasná a névtáblát ... Dr. Sándor Gyula nehéz, nap után volt. Elárasztották a tárgyalások, ült a megszokott karosszékbem te azon bosszankodott, hogy ezek az ostoba krimik milyen távol vannak az elet valóságától. Élesen és hosszan berregett a csengő. A fia nyitott ajtót. — Apu! Egy srác van itt. — Miféle srác? — Elég furcsa szerzet.; alaposan le van robbanva. Azt mondja, hogy nagyon éhes, és nincs szállása. — No csak... Hát hívd be! _ Vince azt hitte, hogy nem jól hall, amikor a vele körülbelül azonos korú fiú visszatért es azt mondta, — Gyere! A homályos előszobában pörkölt illata csapta meg az orrát, és olyan kellemes meleg áradt minden, zugból, amilyet már régen érzett. A fiú egy tágas szobába vezette. Vince raegáiit aa ajtóban. — Tessék bejönwi, bátran —hallotta, s ' akkor vette észre a nagy, öblös fotelból fölálló férfit. — Jó estét kwómokS *— hebegte. — Jó estét? — Bácsi kérem, ne tes- ség haragudni... — Nem haragszom. Miibe» segíthetek ? — Hát kérem .. 1 — és itt jött el az a pillanat, amikor nem bírta tovább. A kimerültség, az elkeseredés, elemi erővel tort rá, és a zokogás hisztérikusan rázta a vállát. — Na jói van, Ram, csendesedjen! Mindenre van megoldás — hallotta, és érezte, hogy egy kéz nehezedik nyugtatóan vállára. V . nce engedelmesen leült. Szerényen ' lábai mellé tette átázott reklámszatyrát, és röviden ei mond ta kiűzetését. Bőségesein megyacsoráztat- ták, lefürödhetett. még pizsamát is kapott. Ott lakott három napig, amíg dr. Sándor elintézte, hogy fölvegyék az egyik gyárba, amelynek munkásszállása is van. Amikor elment, a családtól kapott ruhát, még egy nagy- kabátot is. és némi pénzt, hogy fizetésig kihúzhassa. Azóta minden hónap egyik vasárnapján ebéd'i. hivatalus uj családjához. Cjkéry Csaba Hat eternit végezte*», de mindig nagy volt a vagyam, hogy többet tüdjata; meg az is, hogy amit gondolok, érzek a világirói, azt eí is mondjam valakinek. Amikor tíz évvel ezelőtt: elkezdtem írogatni, még magam előtt is roste llkedtem aimant, amit csinálok. —• Miket fe£ Wl néni? —• El őszön* naplővaA kezdtem. Leértem, mi törtemt telem aznap. Á keserűséget, a bánatot, de az örömöt is. Aztán megint csak úgy, magamnak íöJetearteníítettetrii a fia taiságnmait. Tudom én. hogy inasnak ez nem mond semmit, még az ismerősöknek sem, de ez nem ba j, — Egyszer azéri, xnesste megmutatta valufctnetei ezeket az inasokat— Az egyik .szomszédom- maki a fwa művelt, okos .ember, az egyetemet ie elvégezte; ő besizétt rá, hogy megmutassam neki az írásai - mat. Kijavította mind az összes helyesírásé hibát, és azt is elmondta, na«t olvassak el, mélyen könyvet hozzak ld a könyvtárból. Azóta máskéné látom a dolgokat. Leírom, mit láttam, a televízióban, mit hallottam a rádióiban, meg azé is, mi jut eszembe ezekről a műsorokról. Van két alföldi idős ember, akikkel levelezek, ők is szívesen forgatják a könyveket, olykor a tótlat. a ceruzáé is. Évente egyszer összejövünk, beszélgetünk. Elhiszi»e, hogy elhatároztam :. megtanulok géppel írni ? Spórolom a fontotokat, s egy írógép lesz a karácsonyi ajándékom. — Megkérhetem, hol olvasson fel valamelyik órásából egy részletet? — Persze. „Nem sok adatott nekem ezelőtt. Elmúltam már hatvanéves' is, amikor először jártam Budapesten. Nem nehéz hát kitalálni, mekkora az én boldogságom most, amikor ália.lmegyek a Dunán,, eljutok az Alföldre. Meglátom a rónát, a szeszélyes Tiszát, találkozom ottani emberekkel. Nagy act én boldogságom...” Ivamovics néni mégsem él egyedül a kis házban : társai a könyvek, barátja a papír, a ceruza. Hűségesek, nem hagyják cserben. K Zs SOMOGYI NÉPLAP
