Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-25 / 276. szám
Képernyős közhelyek Kitesz egy sánta oktávot a televízió csatbrnaváltója, s ha kedvem támad, világnagy müveket játszhatok rajta le. Untat valamelyik műsor? Egy gombnyomással enyészetbe küldöm a teljes lovashadosztályt, és előhívom a suhanó árnyékok világából azt a madarat, amelyik legszebben csicsereg. Ha belegondolok, megrémülök : ekkora hatalom adatott kezembe?... Meg lehet ezt is szokni, mert az átokverte hatalom is csak kívülről rémisztő. Bökdösöm tehát tovább a billentyűket; behívom a szép szerelmeket, a tengereket, a pisztrángos patakokat vagyha akarom, megnézem, kinyílt-e már a kankalin. Virtuóz kedvemben glissando csúszik valamelyik ujjamba, zongorista to kí csak nagyobb futamot művei™ nálam. Tálalva előttem a kisebb világ. Legtöbbször nem is való, és nem is égi, hanem képernyős mása. De marad a magja, és megtudhatok abból is annyit, amennyit nem, szégyellek. Áldassék tehát a skálázó televízió föltalálója! Neki köszönhetem, hogy teljes nyugalommal kapcsolhatom sötétre a szemét, mert nem iátok semmit, amit nézni érdemes. Másképpen mondom : már láttam ezt is, láttam azt is. Nem arra gondolok, hogy Kunta Kintét ismétlik valahol. vagy a Tenkes kapitányát, hanem arra, hogy a világ másik sarkán éppúgy csinálnak valamit, mint az egyiken. ' Egyik zongorajátékom közben azt találom, hogy itt is, ott is falhoz állítják az embereket, üvöltenek rájuk, és aki moccanni mer, kupán vágják. Hirtelen nem tudom eldönteni, filmet látok-e vagy helyszíni tudósítást ... Fájdalmas közhelye a világnak laz erőszak. Bocsánat. itt most szónokol valaki ; éppen úgy üvölt, éppen ügy hadonászik, mint Hitler, amikor beleesett a világuralmi- törekvés, csak ennek szakálla van. Ez a közhely tehát azt mondja a falhoz állítással kiegészítve, hogy szétfröccsent a világba a fasizmus spórája, és föl-nő, mint a gomba, ha hagyják. {de hívom a másik műsort, azon viszont nagyot nevetek. Tegnap is láttam, tegnapelőtt is: iszik valaki, aki nagyon szomjas. Mindegy, medvét kergetett vagy szűzi leányzót, megizzadt, és piheg. Ihat vödörből, kecses pohárkából, filmeseink a nagyon szomjas embert csak úgy tudják elém hozni, hogy kétoldalt csurog a lé a szája sarkából. Természetesen végigtörli utána inge elejével vagy keze fejével csapja le magáról. Biztosan van olyan szomjas ember, aki így iszik, akkor is, ha én még nem láttam, pedig ittam már patak vizét századmagammal, katonasapkával futtában merítve, és láttam inni aratókat is, tikkasztó melegben. Igaz, akkor még nem láttuk a tévét, nem tudtuk, hogy inni így kell, mint ahogy azt sem tudtuk, hogy a kaiba fejet a képi közhelyek szótára szerint először bele kell dugni a vödör vízbe nyakig, megrázni, aztán fölemelni a vödröt, és magunkra önteni a maradékot. Hálát adok a sorsnak: most már tudom. Nem múlik el nap, hogy addig ne sürögne-íorogna az operatőr valahol, amíg egy tükröt nem talál. Mindegy, hogy színésszel csinálnak interjút az öltözőben vagy Napóleont várja soros asz- szonya, a tükörnek beszélő páros jelenet el nem maradhat. Nagyon jó, hogy így van; legalább van valami állandóság ebben a rohanó világban !... A közhelyekben való gondolkodást bát- ran mondanám szellemi szegénységnek, ha merném. Uralkodót megsérteni? Az tetszik legjobban a dologban, hogy a képernyő tanít, nevel, nemcsak szórakoztat Ugye, emlékeznek rá, minden focimeccs minden gólja után láthatjuk — az öngólt kivéve —, hogy a célzó mester, a nagy széni csatár úgy fut, mint a gímszarvas övéi felé, aztán föl- ugrik, és jobb kezével a levegőbe csap. ha jobbkezes, akkor pedig ballal, ha balkezes. Olyan szertartás ez, csak utána ugranak nyakába a többiek. Mindenki iskolája a képernyő. Ügy megtanultam én is a mozdulatot, ha egyetlen egyszer be tudnám rúgni a labdát, biztosan ugrunék legalább egy- huszat fölfelé, és csapásolnék a levegőbe, ökölbe szorított jobb kezemmel. . . Csak attól lélek, meg találják állítani a gépel, amikor legmagasabban vagyok — ott felejtett elv, és nem tudok lejönni. H D. A maga édesanyja viszont remekel. Amikor először sütött nekünk rétest, annyit ettem, hogy a rosz- szullét környékezett. Sokszor mondom neki : Rozika néni, lelkem, maga az én drága jó nagyanyámra emlékeztet. Tudja, én is falusi gyerek vagyok, mindkét ágon parasztok voltak az őseim. Kiss Benjámin enyhe hányingert érzett. Látta az anyját, amint a doktor úrék kertjében hajladozik sötét, nehéz szoknyában, fekete egészcipőben, tűző ég alatt. A doktorné pipiskedve lépeget az ágyások között, s közben »így Rozika néni, úgy Rozika néni«, az anyja meg alázatosan rrçosolyog,. nagyságosasszonynak szólítja és kézi tcsókol óm mal köszön neki, mint régen a jegyzőnének vagy a tanító- kisasszonyoknak. És boldogan tüsténkedik a konyhájukban, örül, hogy ízlik a rétese, s most bizonyára el- dicsekszí az asszonyoknak a baromfitelepen, hogy az ö szavára rögtön kijött az orvos. — Szólt magának arról az édesanyja, hogy magas a vérnyomása és egy kis cukra is van? — kérdezte az orvos. — Nem szólt — felelte Kiás Benjámin. — Ejnye, ez a Rozika néni — csóválta a fejét az orvos —, hát ezt is nekem kellett elpletykálnom? No, majd beszélek a fejével. Bizonyára azért hallgatta el, hogy ne nyugtalankodjék. Kiss Benjámin hallgatott. Persze, nem vészes. Legalábbis egyelőre nem. De azért jó, ha az orvos szeme előtt van. »Mit akar még, miért nem megy már?« Kis Benjámin egyre kínosabbnak érezte az orvos jelenlétét. Türelmetlenül várta, hogy visszatérhessen Görcs Feri Kofferjéhez a holdfénycsil- logasú határba, hogy lássa a traktorost, amint derékig olajosán előbújik a gépe alól. Érezte, hogy Görcs Fel-in kívül még másokkal is kell ma találkoznia, talán olyanokkal is, akik a temető felől kerülnek majd eléje.- Az orvos azonban nem kéKISERLET BARCSON Á Kolibri meg a népviselet Nincs más szó ra: gyönyörű kis könyv a Mura Kiadó újdonsága, mely a Kolibri könyvek sorozatában jelent meg. Magyar népviseletek — ez a címe. Dr. Flórián Márta írta, Urai Erika rajzolta a mellékleteket. A szin.es rajzok e kiadványban épp oly fontosak — de lehet, hogy fontosabbak •—, mint a szöveg. (A borító tervezője Szabó Árpád.) Ügy véljük: nemcsak. a gyerekek lapozgathatják majd gyönyörűséggel ezt a könyvecskét, hanem mindazok. akik ismerkedni szeretnének a tegnapi visele- iekkel. A magyar falvak es mezővárosok lakóinak öltözködését mutatja be. az elmúlt százötven évre visszatekintve. Abban az időben — olvashatjuk a-z előszóban — még. hordták azokat a régies, egyszerű, tartós ruhadarabokat,. amelyek a korábbi századokban a társadalom legaljára. besorolt »nemtelen« paraszti népességet megkülönböztették. A XVIII—XIX. század fordulójától egyre szélesebb körben terjedtek el a színes, gyári kelmék, szövetek, * Egy „görcsoldó” összevonás Az Ablak-Zsiráf, a képes gyermeklexikon példányai szinte ellepik az asztalt, az apróságok egymást bököd- ve büszkélkednek. .,Én már tudom, mi az, hogy földesúri Én már megtaláltam a jobbágy szót!” Az öröm ilyen megnyilvánulásait a tanítási órákon csak ritkán láthatjuk-hallhatjuk: a kisdiáknak nem feltétlenül „sikerélmény”, ha egy űj fogalmat a pedagógus segítségével tanul meg. Az igazi boldogság: a könyv lapozgatása, a címszavak mazsoláz- gatása, az ábrák fürkészése közben rábukkanni a keresett fogalomra, el-elkalan- dozva a még ismeretien gyönyörűségek birodalmában, törölgetve a keresés okozta izzadságcsöp pékét. Az üdítő és tanulságos jelenetnek a barcsi 1. számú Általános Iskola könyvtárában voltunk tanúi. Három hónappal ezelőtt kezdődött itt egy kísérlet, melyet korábban „tárcaközi” megállapodás előzött meg. s egy űj oktatási követelmény- meghirdetése: félévenként minden tárgyból legalább két, úgynevezett könyvtárhasználati órát kell tartani azzal a céllal, hogy a kisdiákok elsajátíthassák az önálló ismeretszerzés — divatosabb pedagógiai szakkifejezéssel : a forráskutatás — módszereit. Az előzmények közé tartozott egy terv is, melyet a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár igazgatója, Szita Ferenc dolgozott ki — takarékossági és pedagógiai szempontok figyelembe vételével — az iskolai és a közművelődési könyvtárak együttműködéséről. A se- gesdi és a mernyei próbálkozások után most megyénk legifjabb városában kísérleteznek az összevonással, igaz — amint Beck János igazgatótól megtudtuk — a barcsiak szükségből kovácsoltak erényt, hiszen a városnak nincs megfelelő könyvtára. Ez azonban nem csökkenti a kísérlet értékét. — Korábban nyolcezer kötetből állt a készletünk —, most, a városi könyvtártól „letétként” kapott állománnyal tizenhatezer kötetünk van. A „házhoz szállítás” következményei igen üdvösek: takarékoskodunk a gyerekek idejével, hiszen egy könyv megszerzéséért nem kell többfelé futkároz- niuk; „helyben” kaphatják meg a kötelező és az ajánlott olvasmányokat, kedvükre búvárkodhatnak a megnövekedett választékban, megfelelő környezetben tarthatjuk a könyvtárhasználati órákat, s a pénzzel is, takarékoskodhatunk, hiszen egy művet csak egy könyvszült még menni, sőt kényelembe helyezte magát. Letelepedett az ágy szélére, keresztbe tette a lábát, rágyújtott. — Hány éves ez a ház? — nézett körül a szobában. — Nem tudom — felelte Kiss Benjámin. — Elég régi lehet. Nagyapám apja építette,, amikor meg házasodott. Átfutott rajta, hogy jóvátehetetlen baromság volt elárulni a baját ennek az embernek. — Ritka már az ilyen öreg épület — mélázott az ötvös. — Mestergerenda, földes szoba, rakott tűzhely. Milyen hangulatos ! Fehérre meszelt falak, példás tisztaság, muskátli az ablakban. Bizony isten, jobban tetszik, mint ezek az unalmas kockaházak — mutatott az uj- jával az ablak felé. Majd átmenet nélkül : — Maga, ugye, asztalosmester? — Nem mester, csak szakmunkás — helyesbített Kiss Benjámin. — Az édesanyja szerint remek asztalos. — Nem tudom, kérem. A munkámra sohasem volt panasz, de van nálam különb asztalos is. — Gyárban dolgozik ? — Házgyárban. — Nagyszerű. Kiss Benjámin nem értei te, mi abban a nagyszerű, hogy ő házgyárban dolgozik. Az orvos odaadóan szívta a cigarettáját, olyan élvezettel, mint aki régóta nem gyújtott rá. — Ritka manapság a lelkiismeretes iparosember — mondta tűnődő arccal. — Ritka kincs, én mondom magának. Meg kell nézni az én szolgálati lakásomat: fél éve adták át, félmillióba került, s nincs rajta egy tökéletesen záródó ablak: Még véletlenül sincs. Az ajtókról, a parkettáról ne is beszéljünk. Az édesanyja nem említette véletlenül, hogy menyi mérgem van ezzel a lakással? Azt mondta, szól majd magának, hogy nézze meg azokat a gyalázatos nyílászáró szerkezeteket. Bizony, jó lenne __ K iss Benjámin »vette a lapot«, alig bírta elfojtani a nevetését. Ravasz egy doki ez, gondolta, s kedve támadt egy kicsit a bolondját járatni vele. — Megnézhetem, ha akarja — mondta. Az orvos arca ki virult. — Hát hogyne akarnám, Benjámin úr. Lekötelezne. Aztán... a garázsom ajtaja sem tökéletes. A gyerekek szobájába pedig elkelne egy beépített szekrény, ahova a játékaikat pakolhatnák. Az anyagot már megszereztem. Kiss Benjámin most már nem akarta a bolondját járatni vele. nem akart mást, csak hogy menjen, tűnjön el mielőbb. A doktor- azonban érszemet kapott. Hirtelen fölállt, és járkálni kezdett a szobában. (Foly tatjuk.) tárnak kell megvásárolnia. Az ínséges körülmények között működő városi könyvtár nemcsak nyolcezer kötet „letétbe helyezésével” segítette az iskola munkáját, hanem egyik munkatársát is az alma mater rendelkezésére bocsátotta. Álmosné Petrákovics Gabriella az együttműködésnek egy eddig ismeretlen hasznára hívja fel a figyelmünket. — Jó néhány szülő szinte félti gyermekét a közművelődési könyvtáraktól. A régi, vaskalapos oktatási szemlélet következtében ma is gyakran megnyilvánul az az előítélet, amely szerint a szépirodalom, ha nem kötelező, elrabolja a gyermekek idejét a tanulástól. Ez az „összeolvadás” tehát idővel görcsöket oldhat, rádöbbentheti a hagyományos gondolkodású szülőket arra, hogy a könyvtár használata — a tanulás folyamatának elidegeníthetetlen része. Az előítéletek felszámolása céljából szeretnénk a szülőket is becsalogatni a gyerekkönyv- tárba. A kétszeresere növekedett állomány új módszerek kipróbálására is lehetőséget ad a pedagógusoknak, egyszersmind élvezetesebbé teszi a tanulást. A nemrégiben rendezett vetélkedők, író—olvasó találkozók sikere bizonyítja: az oktatási és közművelődési könyvtárak összevonásával feloldható végre az a „vetélkedés”, mely a két ágazat kapcsolatát sokáig jellemezte. A módszer természetesen nem hasznosítható minden ütt ; meghonosításához — az úgynevezett tárgyi feltételek mellett — pedagógiai érzékkel megáldott, szakképzett könyvtárosokra és a könyvtári munkában is jártas pedagógusokra van szükség. L. A. % Törükkoppányi menyecske kialakultak a közismert, színes, díszes ünneplő öltözetek. A könyvecske a Dunántúl, az Allöld megyéinek, tájainak népviseletét mutatja be, s képet kapunk a határainkon tüli magyarság öltözködéséről is. Nem felsorolásszerűen, hanem tallózva érzékeltetni akarjuk a kötet szerkesztői sokoldalúságát is, mikor néhányat idézünk: pontos ismertetést kap az olvasó a Fekete-Köros- völgyi férfiak vászon viseletéről, a hortobágyi juhászéról, a túrái asszonyokéról, a Zobor vidéki öregekéről, a székely népviseletről, a debreceni leány viseletről, a matyókról, a hollókői öltözékekről, a szegediről stb. Minden ismertető mellett ott az érzékletes, szép rajz. Somogy sem hiányozhat egy ilyen, összegező munkából. A kötetben a csökölyi öregasszonyok fehér gyászruhája és a törökkoppányi me- nyecskevisele.t szerepel. L. L. Fiatal kutatók a közoktatás fejlesztéséért A közoktatás fejlesztése címmel országos konferencia kezdődött tegnap az Országos Pedagógiai Intézetben. A KISZ Központi Bizottságának és az Országos Pedagógiai Intézetnek a meghívására az ország egyetemein, főiskoláin, tudományos intézeteiben dolgozó fiatal szakemberek beszámolnak azoknak a kutatásoknak az eredményeiről, amelyeket 1976 óta végeztek a Művelődési Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia felhívására. Molnár Gyula, az OPI főigazgatóhelyettese megnyitójában hangsúlyozta : a magyar közoktatás a megújulás időszakát éli. új nevelési-oktatási terveket, tankönyveket alkalmaznak, s az oktatás módszereinek is változniuk kell. Örvendetes hogy az ország minden részében élő fiatal kutatók nagy részt vállaltak ebben az átalakító folyamatba«. Fekete Tibor, a KISZ KB értelmiségi fiatalok tanácsának titkára elmondta: az ifjúsági szövetség fórumot teremtett a fiatal kutatóknak, hogy elmondhassák, mit tettek a közoktatás fejlesztéséért és meghallgassák a szakemberek tapasztalatait. Meggyőződésünk : nincs fiatalok és idősek tudománya, csak tudomány van, amelyet a fiatal és az idős kutatóknak egyaránt szolgálniuk kell. A kétnapos tanácskozás szekcióüléseken folytatódott. A részvevők — köztük pedagógusok, továbbá az oktatás módszertani szér- vezői — 60 előadást vitatnak meg. ■ SOMOGYI NÉPLAP I
