Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-20 / 272. szám

I Tisztelt Szerkesztőség ! A mai nap — november 18. — pirosbetűs ünnep lesz az en naptáramban, mert déli 12 órakor megérkezett a gaz a lakásunkba, amit két és fél hónapja annyira ir­tunk. November 6-án megjelent segítséget kérő levelem után előbb gazszünet következett, majd öt napra megtör­tént a bekötés. Tisztelettel: Romhányi István Siófok. Batthyány u. 34, Tisztelt Szerkesztőseg! November 12-én reggel a kaposvári vasútállomásról á 4.49 órakor Gyékényesre induló vonattal utaztam. A sze­mélyvonat első osztályú kocsiját nem fűtötték. A vonat ablakai be voltak fagyva, a személyzet elmondta, hogy Dombóváron még az indulás pillanatában sem kezdték el a fűtést, mert a gép nem tudott rájárni a szerelvény­re. Ezért az utasok az első kocsiba zsúfolódtak, mert a többi elviselhetetlenül hideg volt. Kérem, hogy a MÁV fordítson nagyobb gondot a szerelvények fűtésére, es ne adjanak ki fűtetlen kocsira első osztályú jegyet! Tisztelettel: Dudás Géza Szombathely, Sa v ári ut 9, A megye közlekedésbiztonságát értékelték NÉPLAP XXXVI. évfolyam, 272. szám 1980. november 20., csütörtök Kardzsali szakszervezeti küldöttség Somogybán Első ízben látogatott kard­osait szakszervezeti . küldött­ség Somogyba a két évvel ezelőtt náluk járt somogyi delegáció látogatásának vi­szonzásaként. A kéttagú kül­döttséget T rendafil Uzunov- nak, a Szakszervezetek Kardzsali megyei Tanácsa elnökének vezetésével ked­den érkezett hazánkba, s tegnap délután találkozott az SZMT. a szakmai szakszer­vezetek megyei bizottságai­nak vezetőivel. Dr. Szeré nyi Janos, az SZMT vezető titkára köszön­tötte a vendégeket, majd tá­jékoztatta őket a megye életéről, helyzetéről, a szak- szervezeti mozgalom felada­tairól. Részletesen beszélt a szakszervezeti választások­ról, a tizenkilenc szakma most befejeződött kongresz- szusainak tapasztalatairól. Elmondta, hogy a megye szervezett dolgozói nagy vá­rakozással tekintenek a szakszervezetek , december 12-én összeülő XXIV. kong­resszusára. Sok szó esett a két test­vérmegye szakszervezeti mozgalmának együttműkö­déséről is. Elsősorban a munkaverseny, az üzemi, a szakszervezeti demokrácia témájában kívánják kicse­rélni a tapasztalatokat, a véleményeket. Dr. Szerény! János elmondta a kardzsali vendégeknek, hogy a tőlük kapott yándorzászlót a Ka­posvári Elektroncsőgyár II. Rákóczi Ferenc brigádja nyerte el. Trendafil Uzunov szak- szervezeti elnök átadta a je­lenlévőknek a 130 ezer bol­gár szakszervezeti tag üdvöz­letét. Kifejezte reményét, hogy sikerül elmélyíteni az együttműködést a jövőben a két szervezet között. S más kérdésekben is fontos ez, hiszen az első látogatásaik során megismerkedtek a SÁÉV munkájával, megnéz­ték a városfejlesztési kiállí­tást. Ennek alapján úgy íté­lik meg, hogy jó volna e kérdésekben is a szorosabb kapcsolat és együttműködés. Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára tegnap délután fogadta a kardzsali küldöttséget. A bolgár vendégek még két napot töltenek megyénkben, majd ugyanennyit a főváros­ban. Első helyen: a gyorshajtás Tegnap, délután tartotta el­nökségi ülését a Somogy me­gyei Közlekedésbiztonsági Tanács, s egyéb témák mel­lett megvitatta, az elmúlt öt évben végzett munkát, me­gyénk közlekedési helyzetét, a balesetek alakulásáról szó­ló beszámolót. Somogy közúti közlekedé­se ebben az időszakban len­dületesen fejlődött. Jelenleg a járműforgalom összesen több mint 4000 kilométeres úthálózaton zajlik. Ezeken az általában jó minőségű utakon tíz forgalomirányító lámparendszer segíti a köz­lekedést. A zsúfoltság azon­ban igy sem kicsi — külö­nösen az idegenforgalmi idő­szakban —. s ez gyakran okoz balesetveszélyt. A köz­lekedésbiztonsági helyzet egyik legjellemzőbb mutató­ja éppen a személyi sérü­léssel járó közúti balesetek alakulása. Ezeknek száma, a gépjárműállomány növeke­Elromlott a tévé-átjátszó Üres képernyők Kaposváron Meghibásodott tegnap dél­után a kaposvári televízió álját-;ó berendezés. Így a válogatott meccs izgalmai helyett válogatott bosszúság­ban volt része sok,, száz ka­posvári tévénézőnek, akik nem rendelkeztek sem kab- hegyi, sem pécsi antennával. A Pécsi Posta Rádió- és Te­levízióműszaki Igazgatóság Vezetéknélküli Távközlési Felügyelőségének délután négy óra körül jelezték a hibát. A javító csoport este hat óra tájban indult a helyszínre. Telei önérdek] ö- désünkre az illetékesek nem tudtak semmi biztosat mon­dani a hiba keletkezésének körülményeiről. A helyzetet súlyosbította, hogy az átjátszó berendezés átadását követően nemcsak jónéhány családi házról, ha­nem egész lakótelepi ház­tömböket kiszolgáló közpon­ti antennákról is eltávolítot­ták a pécsi és a kabhegyi tévétornyok adását fogó an­tennákat. Meniőantenna hiá­nyában ezúttal sok kaposvá­ri lakásban a ..csupán” hall­ható izgalmakat kínáló rá­dióra kellett hagyatkozniuk a futballrajongóknak. Az át­játszó hibája természetesen a televízió második műsorá­nak vételét is megakadályoz­ta Kaposváron és környé­ken. A fó műsoridőire a hibát kijavították. désével nem egyenes arány­ban, de nőtt. Sajnos, külö­nösen a halálos kimenetelű balesetek száma emelkedett. 1975 és 1979 között 310 olyan baleset történt, melynek ha­lálos áldozata volt. Tavaly például 59 ilyen esetről kel­lett beszámolnunk, az idén pedig már háromnegyed év alatt 54-ről. A balesetek zöme lakott területen történt ; különösen súlyos a helyzet a megye- székhelyen és a kaposvári járásban., valamint a Bala­ton környékén. A balesetek többségé a hét utolsó muri- kanapjain. illetve munkaszü­neti napokon történik. A szerencsétlenségeknek csak­nem a felét szemelygépko- csivezetők okozzák, ezután a kerékpárosok, majd a mo­torosok következnek. Egyre nő a kivilágítatlan kerékpá­rosok és a gyakorlat nélkül segédmotor kerek párra ülök által okozott- balesetek szá­ma. A gyalogosok is gyakran szenvednek baleseteket, öt év alatt csaknem kilencszáz embert gázoltak el, közöt­tük évről évre emelkédik a gyermekek és az idősek ará­nya. A baleseti okokat elemez­ve a közlekedésbiztonsági ta­nács tagjai elsősorban a gyorshajtást említik. Ezt az elsőbbségi jog meg nem adá­sa. majd a figyelmetlen, gondatlan vezetés követi. Gyakori az ittas járműveze­tés is; minden ötpdik bal­esetnél az ital is szerepet játszott. Mindebből következik, hogy az MKBT legfontosabb feladatai közé tartozik a ha­lálos és súlyos kimenetelű balesetek számának csök­kentése, a lakott területek, illetve a gyalogosok közle­kedésbiztonságának fokozá­sa. Ez pedig a közlekedő ember ismereteinek bővíté­sével. megfelelő nevelő és propagandámon kaval érhető el. Somogyi méhészek rekordja A későn erkezett tavasz, majd a csapadékos nyár után a megye méhészei az idén nem nagy reményekkel néz­tek a szezon elé. Végül azon­ban kellemesen kellett csa­lódniuk — ezt mutatják a tapasztalatok. A napokban lezajlott ér­tékelések során ugyanis ki­derült, hogy a harminc so­mogyi szakcsoport ötvenezer méhcsaládja rekordot dön­tött; minden eddiginél több mézzel örvendeztette meg a kaptártulajdonosokat. Mint a szakemberek el­mondták, a jó eredmény el­sősorban annak köszönhető, hogy a méhészek nagy szak­értelemmel, féltő gondosko­dással bántak a családokkal; jól megszervezték az áttele­pítéseket, a méhek élelme­zését. így érhették el, hogy csaknem 1200 tonna mézet pergethettek Somogybán, s ezzel lehetőség nyílik a szer­ződéses kötelezettségek túl­teljesítésére. A harminc szakcsoport 35 ezer üveg lé­pesmézre és húszezer kiló virágporra is szert tett eb­ben az esztendőben. Sütemények, hidegtálak Három napig dolgoztak a ka­posvári Dorottya szakácsai és cuk­rászai, míg a teg­napi cukrászati es hidegkonyhai bemutató »anya­gát" elkészítet­ték es bemutatták a szálló halijá­ban. Több mint húszféle húsétel és mintegy ezer darab édesség szerepéit a kíná­latban. A vásár­lók véleményét egyetlen kérdés­ben lehet össze­foglalni: miért csak a bemutató­kon taíáikozhat- , nak ilyen Itwuá­ifjúsági találkozó Barcson A november tizenötödikéi ifjúsági találkozó volt a bar­csi ifjúmunkás és szakmun­kástanuló napok egyik fontos eseménye. Az úttörőket és a KISZ-eseket az üzemi KISZ- bizottság fogadta az ÉPGÉP gyárában. A barcsi szövet­kezetek és vállalatok, a szakmunkásképző intézet fiataljai és a két úttörőcsa­pat tagjai üzemlátogatás so­rán megismerkedtek a gyár életével, majd megnézték a Dráva Tájmúzeumot. A szombati ifjúsági találkozó alkalmával nyitották meg Barcson az ..Alkotó Ifjúság” kiállítást is, ahol az Unitech és a Dráva Ipari Szövetke­zetek, a Kézműipari Válla­lat és a Kemikál fiataljai­nak, valamint a szakmun­kásképző tehetséges tanulói­nak pályamunkái szerepel­tek. Az ifjúsági találkozón jó mozgalmi munkájáért a ; KISZ KB dicsérő oklevelét vette át Békés Zsuzsa, az ÉPGÉP aktivistája. Néhány forintból — hárommillió Túlteljesíti az évi tervet tudósítónktól Szorgalmas, takarékos emberek ' él­nék Szol ős- kislakon. Mu­tatja ezt a házak külse­je, meg az egyetlen bolt for­galma is. Az üzletnek más­fél éve Durcsán Lászlóné a vezetője. Ebben a mintegy 700 lakosú kisközségben a bolt­vezetőt mindenki ismeri, Hi­szen itt született.1 A gyakor­latot boglá rlellei bolthan sa- ja utót La el. az elmeidet a Szövosz tokaji szakmunkás- képző iskolájában. A szövet­kezet vezetői elégedettek voltak korábbi munkájával, ezért döntöttek úgy, hogy rábizzaK a szólöskislaki bolt vezetését. A 26 éves asszony most 170 ezer forint értékű árukészletért felel. Naponta körülbelül kétszá­zan adják egymásnak a ki­lincset ebben a kis üzletben. A bolt feladata, hogy 1980- ban 2,5 millió forint forgal­mai érje» sí. Október 31-ig már 2,3 millió forint értékű áru talalt itt gazdára, és szinte biztos, hogy az évi tervnél 5—600 ezer forint­tal nagyobb lesz a teljesítés. Csak októberben 330 ezer forint volt a forgalom. — Ilyen türelmes, lelkiis­meretes boltosunk régen volt — mondotta Tóth Jó­zsef né, az egyik szólöskislaki vásárló. — Csak el ne vi­gyék innen! ... Szőlős kislakon jó az áruel­látás: olyan áru, ami a napi élethez szükséges, nem hi­ányzik a boltból. A bo-glar- lellei Füszért-ki rendeltség látja el ezt a kis üzletet. Az is igaz. hogy nem sok olyan egyszemélyes üzlet van az országban, ahol néhány fo­rintos cikkek eladásából el­ei-hetik évi szinten a három­millió forintos forgalmat. Ar­ra is büszke a szólöskislaki boltvezető, hogy az Állatni Kereskedelmi Felügyelet, a tanács és a Köjál az ellen­őrzések során nem talált hi­bát ebbe* a regi' esuzleí pen. SOROK Aforizmák Minden életkornak meg­vannak a maga előnyei, de az ember, sajnos, túlságo­san. későin fedezi föl őkel. (Pablo Casals) Minden benyomás, ame­lyet keltünk, ellenséget szül. Hogy népszerűek ma­radjunk, középszerűnek kell lennünk. (Oscar Wilde) Bátor az, aki félelméről nem vesz tudomást. (George Patton) Üzemi murin Az egyik alkalmazott felesége az üzemi mulat­ságon odament egy tekin­télyesnek látszó férfihez, és azt kérdezte: — Ugye, ön a vezér­igazgató? — Igen. Hogy találta ki? —/ A férjem olyan jól szokta utánozni önt, hogy mindenki betegre neveli magát! Kezdő vadász A vadaszok a feleségük­ről beszélgetnek. — Az enyém' olyan, mint egy zerge — mondja az egyik. — Karcsú, és ked­"’ves. nagy szeme van. Az enyém ravasz, fur­fangos. de gyors és se­rény. Olyan, mint egy fia­tal róka. — Mit mondjak? — mormogta a harmadik, a legfiatalabb. — Az enyém külsőre olyan, mint egy nő... Férjek - este Késő este egy taxiállo­máson ketten próbálnak elkapni egy taxit: — Engedje meg. nagyon sietek — mondta az egyik. — A feleségem gyermeket vár. — Én rosszabb helyzet­ben vagyok — jelentette ki a másik —; az én fe­leségem engem vár... Telik az idő Végül jó szert talaltam az álmatlanságom ellen — mondja Kovács. — No. és mi az a szer? — kérdi a barátja. aki ugyanabban a bajban szenved. — Minden órában iszom egy nagy pohár pálinkát vagy konyakot. — És akkor tud aludni? — Azt nem. de legalább az idő igen kellen. .sen te­lik. SÜSS® \t MSZMP Somot* v megye» Bizottságának lapja. Föszerkeszt A ï JÁVORI BÉLA Fószerkesztö-b.s Paál László Szerkeszt Aség: Kaposvár Latinra Nándor ti 2. P«wtadni: Kaiww^íf Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510. 11-511 11*512 Kiadta a Somogy me« vei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latint*» Sándor u. i Postacím: Kaposvár. Pt. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János. I'erjesztl a Maçvar Posl» Előfizethető a hirlapkézbcsltő postahivataloknál és kézbesítőknél. w Előfizetési 411 eçy hónapra 30 Ft. net*vedévrf 90 Ft. eçy évre 3G0 Pt. Index : 25 9fi7 ISSN 0133—060« készült a Somogy mesveí Nyom­daipari Vállalat kaposvári üze­mében. Kaposvár. Május l. u. 101 Felelés vezet A: Farkas Béla learató Kéziratokat nem érzünk meg és ú&m &du£Lk írt-fa,

Next

/
Thumbnails
Contents