Somogyi Néplap, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-15 / 242. szám

A mező- gazdaság fejlesztését segítik Tartalmas szakosztályi munka Novemberben lesz három éve, hogy tisztújító ülésen értékelte tevékenységét és döntött a feladatokról a Ma­gyar Agrártudományi Egye­sület Somogy megyei Szer­vezetének agrárgazdasági szakosztálya. A szakosztály vezetői a közelmúltban ad­tak számot az azóta végzett munkáról a MAE megyei vezetőségének. Azt össze­gezték, miként váltották va­lóra munkatervük egyes pontjait; hogyan valósítot­ták meg az alapvető célt: a megye mezőgazdasága előtt álló termelési és fejlesztési feladatok teljesítésének segítését; milyen eredmény­nyel vettek részt a szakosz­tály tagjai az új módszerek kialakításában, elterjeszté­sében és alkalmazásában, a hatékanysgg és a minőség fokozásában. Az utóbbi károm évben az agrárgazdasági szakosz­tály tagjainak száma jelen­tősen gyarapodott, jelenleg már megközelíti a nyolcva­nat. Agrárközgazdászok, közgazdasági érdeklődésű mezőgazdasági szakembe­rek — például termelőszö­vetkezeti főkönyvelők —, in­tézmények és vállalatok ve­zetői, mezőgazdaságban és élelmiszeriparban dolgozó pénzügyi szakemberek vál­lalták a szakosztályi tagság­gal járó kötelezettségeket, illetve igényelték a program nyújtotta továbbképzést, a különböző rendezvények kínálta ismeretgyarapítást. Két évvel ezelőtt az V. ötéves terv teljesítésének időarányos eredményeit országos és megyei vonat­kozásban értékeltek, s ös­szegezték a megye terme­lőszövetkezeteinek és állami gazdaságainak, illetve az élelmiszeripari üzemek együttműködésének a ta­pasztalatait. Elemezték a somogyi szarvasmarha-te­nyésztés szakosításának és irányításának helyzetét. Ta­valy — egyéb témák mel­lett — o mezőgazdaság mű­szaki fejlesztésének távlati közgazdasági kérdéseit, vi­tatták meg. és a megye tsz- einek melléküzemági tevé­kenységéről tanácskoztak. Az idén — eddig — a fog­lalkoztatás és a munkaerő­gazdálkodás szerepelt a szakosztály programjában, es javaslatot készítettek a gyengén gazdálkodó terme­lőszövetkezetek megerősí­tésének formáira. Rendezvé­nyeiken az adott témát legjobban ismerő előadók szóltak a hallgatósághoz: er­re a célra főhatóságoktól, országos kutatóintézetek­től, a Kaposvári Mezőgaz­dasági Főiskolától, megyei szervektől kertek töl szak­embereket. Főként a vita­ülések, kerekasztal-beszél- getések voltak tartalmasak. Szélesebb körű érdeklődésre számot tartó programjaikra nemcsak a szakosztály tag­jait, hanem a „kívülálló”, de a témában igencsak érde­kelt mezőgazdasági és élel­miszeripari üzemek vezetőit is meghívták. A szakosztály munkájában továbbra is a legfontosabb gazdasagpolitikai célok el­érésére való törekvés lesz a meghatározó — ennek a fel­adatnak a teljesítésére bő­vítik kapcsolataikat. Az ed­diginél hatékonyabb együtt­működésre van szükség a MAE más szakosztályaival, illetve a Magyar Közgazda­sági Tarsasag agrarszakosz- teiyasft Új ABC-áruház a Béke-Füredi városrészben Nyitás: a jövö héten A karsztvíz őrei hozzájuk kerülő víz túlsá­gosan klóros. Miért? — Jelentős mennyiségű klór csupán az avatást kö­vető két héten fordult elő az ivóvízben. Ezt tudatosan terveztük, hiszen a Vezeték- rendszert akkor helyezték üzembe. Azóta nagyobb mennyiségű klór nem került a nyirádi karsztvízbe .. . Horváth Tivadar megma­gyarázta azt is, miért ér­zők mégis »rossz«-.nak a vi­zet a megyeszékhelyen la­kók. — A korábbi ivóvizet ar­tézi kutakból nyertük, s an­nak a minősége köztudottan jó volt. A szakemberek, akik Kaposváron megfordultak, csak dicsérték a megyeszék­hely ivóvizének ízét. A he­lyi készletek azonban kime­rültek, így szükségessé vált a regionális vezeték meg­építése. A karsztvíz a lehe­tő legtisztább víz, az persze más kérdés, hogy íae meg sem közelíti az artéziét. Ezt a változást” vélték észre ”;'-a lakók. A szokatlan íznek te­hát semmi köze nincs a klórhoz. Már csak azért sem, mert a maximálisan előforduló 0,2—0,3 milli­gramm klór nem érzékelhe­tő. A kaposváriak három hó­napja karsztvizet isznak, amely hosszú úton jut hoz­zájuk. Nyugodtan i hatják, ez a tisztasága fölött őrködő szakembereknek köszönhető. N. J. Három honapja jön Ka­posvárra a nyirádi karsztvíz a Fonyód és Kaposvár kö­zötti vezetékrendszeren. A szakemberek elégedettek: eddig nem volt különösebb műszaki vagy minőségi ki­fogás. A regionális vízmű- váilalat központjának, illet­ve megyei üzemigazgatósá­gának és a Köjálnak a szak­emberei állandóan ellenőrzik a víz minőségét, alkotó ele­meinek arányát. Hogy -mind­erre miért van szükség, arról Horváth Tivadarral, az üzem-igazgatóság főmérnöké­vel és Király Gyulával, a kaposvári vízminőségvizsgá- lók vezetőjével beszélget­tünk. — Miért van szükség a regionális vezetéken érkező víz vizsgálatára? — kérde­zem Horváth Tivadartól. — Fonyódtól Kaposvárig ötvennégy kilométert »■uta­zik'« a víz, s ez körülbelül négy—öt napot jelent. Jól­lehet ekkora úton, ennyi idő alatt különösebb kémiai vál­tozás nem történhet, a biz­tonság megköveteli, hogy fi­gyelemmel kísérjük a fo­gyasztókhoz kerülő karszt­vizet. A Köjál az avatás előtt üzemeltetési engedélyt adott ki, s abban pontosan meghatározta. milyennek kell lennie a kaposváriak ivóvizének, és az előírástól nem térhetünk el ... — Milyen vizsgálatokat végeznék a laboratórium­ban? Király Gyula nemcsak vá­lasszal. hanem elemzéssel ís szolgál : — A jelenlegi feltételek között mi csupán az oxi­génfogyasztás és a szabad­klórtartalom vizsgálatára vállalkozhattunk. Ez a két legfontosabb vizsgálat. Kü­lönösen az utóbbira kell fi­gyelni; a kaposvári fogadó- állomáson óránként végeztük a mérést. A vizet, mindenki tudja, klórozni kell, a fel­használt. klór egy része sza­bad állapotban maiad, s az esetleg előforduló baktériu­mokat pusztítja el. Az elő­írás szerint a Kaposvárra érkező víznek literenként 0.8 milligramm, a távozó — az­az a fogyasztókhoz kerülő — víznek pedig maximum 0.3 milligramm szabad állapot­ban levő klórt- kell tartal­maznia. Hogy ez meglegyen, illetve a távozó víznél ne le­gyen több a klór. annak el­lenőrzése a feladatunk ... — Többször is berzenked­tek a kaposváriak, hogy a Az új 61-es út kettévág­ta Kaposváron a Béke—Fü­redi városrészt A bevásá­rolni induló emberek épp ezért jó ideje berzenkedve nézegetik az új ABC-áru- házat, amely olyan, mintha megállt volna körülötte az idő. A bosszúság a régebbi ABC-ben még nagyobb: ez az üzlet egyre zsúfoltabb, mert a lakótömbben egymás után adják 'át a házakat egyre több ember él ezen a környéken. — Mi lesz az új bolttal? — kérdezgetik az emberek. És többféle mendemonda is kering arról, hogy majd a „jövő század nyolcvanas éveiben’* nyitják csak meg a vásárlók előtt... Az ABC épülete két és fél hónapja kész. Időnként föltűnik ott néhány ember is. szöszmötölruek valamit, aztán újra „megmerevedik a kép”. Éz némád okot bi­zakodásra. A további szóbeszéd meg­előzésére „nyomozást indítot­tunk", ABC-ügyben. Íme, az eredmény ! A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat az 198U. július 30-i határidő előtt egy nappal műszaki átadást tartott. Azzal a „mellékzön- gevel", hogy az áruház hü- Uáutnuait az alvállalkozók csak 1980 végén készítik el. A Somogy megyei Élelmi­szer-, Háztartási- és Vegyi­áru Kiskereskedelmi Válla­lat — a városi tanács • biz­tatására — így is átvette volna az áruházat, ám nerfl- csak a hűtőkamra hiányzott: akadtak egyéb hibák is. Ezeknek a kijavítására kissé hosszú idő — két hónap — kellett; .szeptember 30-ara, pótolta a hiányt a SAÉV. Tehát, a bolt készen — fél­készen — áll. a berendezé­sei viszont sehol sincsenek. Kovács Lajos, az élelmi- szer-kisker igazgatója erről a következőket mondta: — Nekünk egy évre előre kell megrendelni a beren­dezéseket. Tavaly az építők azt mondták: negyedik ne­gyedév. Erre mi a Müárt- tól 1980 végére rendeltük meg a bolt felszerelését; előbbre nem lehetett, mert raktározási lehetőségünk nincs, a berendezést egye­nesen a boltba tudjuk csak vinni. Időközben meggyor­sult a munka, minket is rá­beszéltek, hogy oldjuk meg hűtőkamra nélkül a részle­ges üzemelést. Csakhogy akkor már nehéz volt a Mű- ártot korábbi szállításra megnyerni. Személyes kap­csolatok révén mégis sike­rült; így a vártnál hama­rabb, október 24-én pénte­ken megnyitjuk a boltot. Ezt még megelőzi a teljes műszaki szemle; a jövö hét elején kerül rá sor. Remél­jük, az ABC „átmegy a vizsgán”... A kiskereskedelmi válla­latnál tehát elégedettek — ők a reméltnél hamarabb nyílnak. Az ott lakók vi­szont kevésbe elégedettek, meri ók meg a vártnál ké­sőbb vásárolhatnák az új ABC-áruhazban. A városi tanács illetékesei szintén ke­vésbé elégedettek. Ez kitű­nik abból Is, amit dr. Fűzi István termelés—ellátásfel­ügyeleti osztályvezetőtől hallottunk : — Mi többször felhívtuk az élelmiszer-kiskereskedel­mi vállalat figyelmét, hogy mindent mozgassanak meg a mihamarabbi nyitás érde­kében. ) A határidőkből, a hiány­pótlásokból, a módosítások­ból kitűnik, hogy lehetett volna „feszesebben” is ter­vezni, ütemesebben építkez­ni. gyorsabban berendez­kedni. Sok volt az üresjá­rat. Ezeknek elkerülésével jó nehány hónappal hama­rabb átadhatták volna az új ABC-áruházal. fo r. Míívészetpártolás K ét rossz hirt kellett hallanom ahhoz, hogy jóval több jóról számolhassák be e hasábokon. A téma nem új: az allami mecenatúráról, képzőművészeink helyze­téről, alkotó tevékenységéről, hovatartozásáról beszéltünk már. ha — akkor, csaknem három évvel ezelőtt — nem is a legnagyobb elismerés hangján. Éppen ezért izgalmas a visszatérés: végtére is »más szelek fújnak« azóta. De ma­radjunk először a két rossz példánál! Hallottam az anek­dotát — és nem most először —. hogy kisvárosunk tanács­elnöke az elmúlt tiz évben egyszer már elindult! hogy meg­látogassa a település egyetlen (és országos hírű) képzőmű­vészét, de útközben »eltérítették-. Ugyanez a művész egyik remek alkotását mutatta be az új művelődési házban. A kép megvásárlását ígérték, s amikor néhány év múlva meg­kérdezni merészkedett, hogy mégis mi lesz festményének a sorsa, bürokratikusán sivár, rideg hangvételű hivatalos le­velet kapott, miszerint semmiféle szerződést nem kötöttek vele. tehát nyugodtan és záros határidőn belül szállítsa el a müvet. Az első példához nem fűzök kommentárt, miként a másodikhoz sem. Ez pedig arról szól, hogy a nem is oly régen — ki tudja miért? — más megyébe »elszármazott tűkét", a somogyi születésű képzőművészt önálló kiállítás megrendezésére kérték föl idéhaza. Megtiszteltetésnek vet­te. Nagy ambícióval készült, dolgozott: végtére is nem hoz­hatja magaval a szülőföldjén már jól ismert, régebbi alko­tásait. A kiállítás azonban elmaradt, mert a rendező szerv­nek állítólag nem volt pénze a katalógus (!) elkészítésére. Gondolom kár volna megvetni a művészt, amiért azt ta­lálta mondani: ezután tte számítsanak rá a somogyiak... Ez a két példa indított útnak, hogy a téma nyomába szegődjek, s megpróbáljak valamit elmondani ' az utóbbi néhány év változásairól. Mert amiket említettem, azok egye­di példák, jóllehet a többi sem más. hiszen olyan túlságo­san sok képzőművésszel nem dicsekedhetünk. Ha jól szá­moltam, összesen huszonkét. -Alap-tagunk- van (manap­ság is ez a hivatalosan, elismert, de nem éppen valósághű mérce); közülük tiz-tizenkettő rendszeresen kiállít. Ennyit a statisztikából. Korábban azt »merészeltem« bírálni, hogy áz állami és más hivatalos szervek jobbara nem a képző­művészetet. hanem a művészeltel pártolják, azaz —- eset le* gességek sorozatán at. a témától, az eszmeiségtől, a minő­ségtől idÖnkiint teljesen függetlenül — a képzőművészek megélhetését s nem a művészetet támogatják anyagi ja­vaikkal. Akkori megállapításai mai senki sem vitatta, nem keletkezett belőlük •• palotaháború", mint annyi más eset­ben, npm kellett bizonygatni e tény igazságtartalmát. Most nagy örömmel mondom el Önöknek, hogy ter­mészetesen nem a jegyzet hatására — hiszen ilyen indítta­tás nyomán jószerivel semmi sem történj« —, hanem okos döntések, határozatok és állásfoglalások után (talán nem túlzás!) gyökérében változott meg a helyzet. Az egyik szak- irányító például azt mondta nekem: »A müoészelpártolás összetett fogalom, nem egyenlő az anyagi támogatással. A müoészetpártolás nem mas. mint a művészi alkotómunka kibontakoztatását szolgáló tevékenység-. Az irányítás egyes posztjain tehát mar kezdik érteni a párt m ü veszet poli t ika - jának lényegét, s nem érzik »kötelező tehernek« a megyei döntések végrehajtását. Jó jel. A két rossz példa persze az ellenkezőjét bizonyítja, s némi »rosszindulattal« találnánk még többel is. De az a fontos, ami előremutató. r E s ebből van bőven. Legutóbb például olvastam egy felhívást. Arra szólították föl — kőtelező erővel — a városi, járási tanácsokat, illetve tanácsi hivatalo­kat. hogy küldjék el a megyéhez képzőművészeti »beruhá­zási-< igényeiket, elképzeléseiket a VI. ötéves terv idősza­kára. Azt is jelöljék meg. mennyi pénzük van rá, miből akarják fedezni, mihez kérnek támogatást. Megvallom, a művészet irányítás tervszerűségének első jelét fedeztem föl ebben. Várható eredménye nyilvánvaló. Már csak azért is, mert az irányító szerv nem abból indul ki, hogy mit alko­tott a művész, hanem abból, hogy mi a társadalmi igény. Saemellenzöt azért ne tegyünk föl! Ma is igaz még, hogy képzőművészeink többségét a megélhetés, az egyéni boldogulás jobban érdekli, mint a közösség igénye. Megle­hetősen laza szálakkal kötődnek még intézményeinkhez, te­lepüléseinkhez. s a kiállítások tematikája, a tehetséggondo­zás, az utánpótlás is kevéssé érdekli őket. De azt hiszem, lezárult az a kor, amikor — mint korábbi cikkemben em­lítettem — elég volt bevinni egy müvet a tanácsra azzal a megjegyzéssel, hogy ennek az árára még szükség volna a gépkocsi megvásárlásához, s akkor »művészetpártolás« cí­mén megvették a műalkotást. A »támogatásért« ma már kapaszkodni kell. Nem személyi összeköttetéseket kutatva, hanem az igényeknek megfelelő művek megteremtésével! Amennyire tudomásom van róla, java képzőművészeink többsége nem is tiltakozik ez, ellen, ellenkezőleg. Felfogja a szándékot, s megérzi, hogy nem bármire, hanem »erre vagy arra« van szüksége a közösségnek, s nem is akárhol, hanem ebben az irodaházban egy meghatározott gondolatot kifejezve, abban az üzemben vagy ezen a téren, az új épü­let tövében vagy falán. S ez támaszt ad, gondolatot éb­reszt, alkotó energiákat szabadit fel. tgy látom a jelen egyes mozzanatait, s így látom a jövőt. Gondunk persze mérhetetlen. Nincs iskolát teremtő nagy öregünk (s ha lenne, bizonyára kivetné magából — miként Bernáth Auréllal tette — középnem zed ék û mű- vészgenerációnk). Van két-három neves képzőművészünk, akit — és hadd ne említsem a neveket — »individuális-, egyéni művészetükön kívül. Somogy képzőművészetének, a lakosság izléskulturaja fejlődésének iránya is érdekel, de ők sem tudtak még egyseget teremteni, jóllehet erőfeszíté­seket tesznek saját berkeikben. Van hát még tennivalója a művészetirányításnak. És van alapja rá. A megyei pártbizott­ság művészet politikai határozata nyomán a megyei tanács is konkret, jól érthető, követhető és végrehajtható döntést hozott a múlt évben. Országos és somogyi »szelek- fújnak hát, újak és alkotókészséget erjesztöek. Úgy tudom, soha még ennyi hivatalos, állami megbí­zást nem kaptak somogyi képzőművészek, mint az utóbbi egy-két évben. S ez azért is lényeges, mert a művészetpár­tolásnak nem elsősorban a vásárlásokban, hanem a. konkrét megbízatásokban, felkérésekben, a kor szellemének megfe­lelő alkotások igénylésében, megalkotására ösztönzésben kell megnyilvánulnia. M i hál a lényeg? Az, hogy tudunk-e értelmes célokat megfogalmazni a képzőművészeink számára? El tudjuk-e érni. hogy ezek megközelítőleg egybeesse­nek művészeink szándékával? Be tudjuk-e bizonyítani, hogy nemcsak a főváros, hanem a megyei székhely is hozhat si­kert, s a kisvárosi, a nagyközségi kiállítás is adhat ösztön­zést, indítékot képzőművészeink számára? S ha botladozunk is még. úgy látom egyre jobban megtaláljuk a közös han­got: partnerekre lelünk bennük nemcsak mint alkotókban, hanem mint a közízlés, a >nű vészeli ízles formálóiban is. Kezdjük hal -betonozni" s mű veszet pártolás »Jelig oly göröngyös, buktatókkal, kátyúkkal teli útját ... 4»v«ri Bek*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents