Somogyi Néplap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-09 / 211. szám

Tehercross csattanóval Sok ezren a Hangár-dombon Vasárnap kona délelőtt a kíváncsiak tömege igyekezett Kaposváron a Hangár-domb felé. Az események már szombaton kezdődtek : ekkor rendezték a megye minden részéből érkezett sorköteles fiatalok Vezess kiválóan ver­senyének elméleti részét és a lövészversenyt. Nyolc csapat állt rajthoz vasárnap kilenc órakor is. A fiatalok teher- és személygépkocsi, il­letve motorkerékpár-vezetés­ből vizsgáztak. A kétnapos összesítés alap­ján csapatban Kaposvár sze­rezte meg az első helyet, második a kaposvári járás, harmadik Siófok lett. Egyé­niben Kassai Lajos Kapos­vár) szerezte meg a győzel­met a teherautó-vezet ók ver­senyében, a személygépko­csi-vezetőknél Fehér László siófoki sorköteles fiatal lett az első. Ä motorvezetők kö­zül Horváth József (Kapos­vár) győzött Az abszolút kategóriában egy meghívott szovjet csapat szerezte meg az első helyet. Köziben az ifjabb korosz­tály kerékpáros ügyességi versenyen mérhette össze tu­dását. A 45 fős mezőnyből a győzelmet — és a vele já­ró díjat —az ádándi Márkus Zoltán szerezte meg. Nagyon jól szerepelt egyébként az egész ádándi csapat; ők nyerték meg a gépjárműba- rát-szakkörök versenyét is. A segédmotorosok között Haász János kaposvári ver­senyző diadalmaskodott. A fémek versenytársa A fának ipari nyersanyag­ként való felhasználása egy­re növekszik világszerte. Ez nemcsak azzal magyarázhat tó, hogy egyre több iára van szükség az építkezéseken es növekszik a világ papírigé­nyé — ami összefügg az analfabetizmus felszámolá­sával —, vagy hogy a vegy­ipar több fát használ fel al­koholok, müselyemszálak, szerves savak és más termé­kek alapanyagaként. Az igények növekedését lénye­gesen befolyásolja az is, hogy megtalálták a lehető­ségeket a fa műszaki tulaj­donságainak a javítására. Ha a lomblevelű fák anya­gát ammóniával való telítés után préselik, majd 5—7 százalék nedvességtartalo­mig kiszárítják, meglopd és­szerűén javulnak tulajdon­ságai. Nyomó- és hajlitószi- lárdsága megnő, súrlódási tényezője kisebb lesz, mint a bronzé, és a terhelésekkel stzemben rugalmasan viselke­dik, vagyis olyan, anyag vá­— A nagyatádi szobrásztc- Icpen dolgozó kubai szob­rász, Haiti Eduardo Ramon alkotásaiból kiállítást ren­deznek a Gábor Andor Mű­velődési Központban. A tár­latot ma 18 órakor nyitják meg. — Az üzemi népi iparmű­vészek III. országos kiállítá­sának területi bemutatóját a somogyi és tolnai alkotók munkáiból Kaposváron ren­dezik meg. A Latinca Sán­dor Művelődési Központban szerdán délután nyitják meg a tárlatot. lóik belőle, amely kiválóan helyettesíthet sokféle fémet. A fa eredeti állapotában nagy erőkkel is csak kevés­sé alakítható, az ammónia hatására' viszont a fában le­vő lignin plasztik us abba vá­lik, kisebb ellenállást tanú­sít a mechanikus tömöríté­sekkel szemben, és a tömö­rítés után már ném nyeri vissza eredeti alakját. Érdekes tapasztalaitokhoz vezettek azok a vegyes keze­lésien alapuló kísérletek is, amelyeknél a cellulózra és a ligninre együttesen ható vegyi anyagokat alkalmaz­tak. A vegyszeres kezelés és az azt követő préselés elő­re tervezhető módon meg­változtatja a faszövet mole­kuláris szerkezetét, ezzel tu­lajdonságait is. A kezel es hatékonysága megnövek­szik, ha a vegyi kezelés es telítést ultrahang- vagy ra­dioaktív sugárzással kombi­nálják. Mint a szintetikus anyagoknak gamimasuga- rakkai való kezelésén, itt is az alkotóelemeknek és a te- lítőanyagoknak a polimeri- zációja következik be. Elgondolkoztatok a fa­anyagok plasztikussá tetele terén elért eredményék. A szilárdság, a nagy kopásál­lóság és a dinamikus ter­helhetőség olyan kiváló tu­lajdonságok, melyeket min­den iparág jól tudna hasz­nosítani. A hajó- és repülő- gépipar máris felfigyelt a fémeket helyettesítő, kis faj­súlyú anyagra, de az érdek­lődés más iparágak részéről sem kisebb a Szovjetunió­ban. A kutatók befejezték munkájukat, új, olcsó szer­kezetű anyagot hoztak létre, most a mérnökökön a sor, hogy konstrukciójukban al­kalmazzák is azt. — Tapasztalatcserére a Sportáru Szövetkezet buda­pesti üzemébe látogatnak a jövő héten a tabi camping- cikkgyár szakemberei. A szakmai útra a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület Somogy megyei csoportjának rendezésében kerül sor. A VBKM Kaposvári Villamossági Gyára felvételre keres fűtöket fűtési szezonra, nyugdíjasok is jelentkezhetnek Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán, /m. Kaposvár, Mező Imre u, A.mÜTPSTSSk — A vállalati és önkéntes tűzoltók járási és városi ver­senyét vasárnap tartották Kaposváron. A különböző kategóriákban az igali, az osztopáni, a somogyaszalói önkéntes tűzoltók, valamint a textiles, a cukorgyári és a volános vállalati tűzoltók szerezték meg az első helye­zéseket. Kutya fogta csempészek Hétmillió dollár értékű líá- bítószerszállítmányt foglalt le a malaysiai rendőrség két idomított kutya segítségével az ország thaiföldi határá­nak közelében. Gravy és Lo­co idomitójuk szerint semmi­féle parancsnak nem enge­delmeskednek, ha egyszer kábítószert szimatolnak. Ez­úttal három kiló morfiumot találtak, amelyet műanyag zsákokba csomagolva egy ko­csiban rejtettek el a csempé­szek. A kutyák segítségével sikerült őrizetbe venni az " ^ 1 I autó utasait is. — Több mint huszonegy százalékkal növelte tejterme­lését az első félévben a múlt év azonos időszakához ké­pest a barcsi Vörös Csillag Tsz. Hat hónap alatt a múlt évi 2087 helyett 2481 liter volt a tehenenként^ átlagos tejtermelés. — Harminckilenc nagy tel­jesítményű takarmánybeta­karító gépet üzemeltet a ka­posvári szarvasmarha-te­nyésztő közös vállalat 35 géptársulása. A gépek 10 megye 91 gazdaságában vég­zik el a silókukorica betaka­rítását. — Véradó napokat tartot­tak az elmúlt héten a Pa­mutfonóipari Vállalat ka-, posvári gyárában. Az üzem 208 dolgozója 65 liter vért adott. — Elkészült a szegedi sza­badtéri játékok 1981. évi ter­vei. A Dóm téren — egye­bek közt — Glinka operája, az Iván Szuszanyin és Schiller: Teli Vilmos című drámája kerül színre. Keleti Márton filmjei a tévében A magyar filmművészet nagy egyénisége, Keleti Márton filmrendező életmű­vével ismerkedhetnek meg a közeljövőben, a televízió né­zői. A háromszoros Kossuth- díjas, kiváló művész váloga­tott alkotásait október 19- től vasárnap délutánonként láthatják az érdeklődök. Keleti Márton készítette el — 1945-ben — a felszabadu­lás utáni első magyar fii-- met, Bródy Sándor: A taní­tónő című színdarabjának változatát, amely a most in­duló sorozat első darabja­ként kerül a képernyőre. — Meghosszabbították a nagy érdeklődésre való te­kintettel a barcsi Dráva Mú­zeumban a viroviticai Likov- ni Klub képzőművészeti ki­állítását, így a tárlat szep­tember végéig tekinthető meg. Jövőre az alkotók kö­zül Ivan Derezic naiv festő önálló kiállításának megren­dezését tervezi a múzeum. — Emlékművet avattak, műzeürhot nyitottak meg szombaton az ukrajnai Ku- likovóban. Az orosz seregek itt győzték le éppen hatszáz esztendeje Mamaj kán tatár seregét, és ezzel lehetőséget teremtettek az orosz fejede­lemségek egyesítésére. Nagy volt az érdeklődés az MHSZ és a Magyar Autó­klub közös rendezvénye, a magánautósok ügyességi ver­senye iránt Erre minden vá­rakozást felülmúló nevezés erkezett: majd félszázan vágták neki a szomszédos kis dombon épített — nagyon nehéz pályának. Együtt szur­kolt az egész család az apu­ért vagy az anyuért — mert hölgyek is szép számmal in­dultak. Volt olyan is, hogy a nagypapáért gyöngyözött a homlok... Az abszolút győztes a fér­fiaknál Lakatos Tibor Skoda 110 R (Pécs) 54.9 másodperc, a nőknél Banga Jánosné Trabant (Kaposvár) 58.1 má­sodperc. Ezután mindenki a nap fő eseményére, a teheautócross versenyre figyelt A négyfu- tamos verseny során a siófo­kiak beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, az össze­tettben megszereztek az el­ső helyet. A Németh ltaszló, Kocsis Gyula összetételű csapat mindkétszer elsőként futott át a célon. Látványos előzéseket, szép manővere­ket, ügyes kormánykezelést, de több lerobbánást is lát­hatott a közönség. Volt dol­ga az autómentőnek . .. Az összetett és az egyéni ver­senyt végül is a siófokiak nyerték. Jól szerepelt a szombathelyi kocsi is, amely egyszer első, egyszer pedig második lett. A nap programjában ezen­kívül még modellezőbemuta- tó, MHSZ-történeti kiállítás és a Volán motocross szak­osztálya versenyzőinek be­mutatója szerepelt. K. Zs. „A gyerekek pénzbe kerülnek” Olaszországban, ahol valamikor a legmaga­sabb volt a népszaporu­lat Európában, lassan <►kihal« a sokgyerekes család: 1964-től a szüle­tések száma több mint 1 millióról évi alig 7 00 ezerre csökkent. A születési többlet az elmúlt tíz évben fél­millióról folyamatosan évi 200 ezer bambinóra csökkent. A szülőkedv főleg a nagyvárosokban esett drasztikusan: Ró­mában és Milánóban a statisztikusok időköz­ben már több halottat, mint újszülöttet szám­lálnak. ».4 gyerekek pénzbe lcerülnek és megakadá­lyozzák a magasabb*> életszínvonalat«, írja a milánói Corriere della Sera. Az olasz népese­dési mérlegben megle­vő csekély pluszról csak az ország elmaradott déli része: a Mezzogior- no gondoskodik, ahol a bőséges gyermekáldás még mindig a gazdag­ság és presztízs jele. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 vseg« ; SOMOGYI ■NÉPLAP SZEPTEMBER A nap 6.13 órakor kél, 19.09 órakor nyugszik; a hold 5.57 órakor kél, 19.25 órakor nyugszik. A várható időjárás: Eleinte erősen felhős, záporos, zivataros idő, majd felszakadozó felhőzet és már csak né­hány helyen zápor, zivatar. Megélénkülő dél­nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmér­séklet kedden 22—27 fok között. L9 KEDD Ádám 135 évvel ezelőtt, 1845. szeptember 9-én szüle­tett, és 61 éves korában, 1906 decemberében halt meg Acsády Ignác akadémikus» történetíró. Jogi 'tanulmányokat folyta­tott, majd 1860-től több éven át előbb újságírással (Pesti Napló, különböző erdélyi la­pok) és szépirodalommal fog­lalkozott. Az 1880-as évek elején írt vígjátéka és regé­nyei a romantikus irány képviselőjeként mutatták be. 1877-től bontakozott ki törté­netírói munkássága, amelyet — főleg a nyolcvanas évek­től — erősödő gazdaság- és társadalomtörténeti érdeklő­dés, a parasztság iránti pol­gári progresszív rokonszenv jellemzett. A magyar történetírók kö­zül elsőként ismerte fel az osztályharc jelentőségét. Ne­véhez fűződik a jobbágyság összefoglaló történetének megírása. Főbb müvei a Fri- dényi bankja című regénye és az először 1906-ban meg­jelentetett, majd a felszaba­dulás után ismételten újból többször kiadott kitűnő össze­foglalása, A magyar job­bágyság története. Veszélyben az elefánt Várható, hogy a nemzet­közi természetvédelmi ható­ságok erőteljes támadást in­dítanak Dél-Airika eilen, mivel Dél-Afrika — állító­lag — belekeveredett egy jelentős elefántcsontbotrány­ba. Rövidesen megtartják Nairobiban az ENSZ termé­szetvédelmi konferenciáját, s egy olyan jelentést fognak előterjeszteni, amelyik azt a vádat tartalmazza, hogy a Namíbiában tartózkodj déi- afrikai csapatok lemészárol­ják az elefántokat — néha csak a szórakozás kedvéért, de legnagyobbrészt az ele­fántcsont megszerzéséért, amelyért jó pénzt kapnak a feketepiacon. Egyes esetekben az is megtörtént, állítólag, hogy a dél-afrikai hadsereghez tar­tozó tisztek automata fegy­verekkel helikopterekről lö­völdözték az elefántokat. — Több mint kétszáz csa­ládi ház épült Barcson 1976- tól az idén június végéig. Az év második felében várha­tóan további ötverj készül el. — Oklevelet nyert a 69. OMÉK-on Füstös Sándor. Az elismerést a csurgói méhész kombinált anyapároztató kaptárával szerezte meg. — A Nagyezsda Krupszka- járól c'nevezctt nemzetközi díjat az UNESCO az jidén az írástudatlanság élleni harc terén elért eredményeiért Etiópiának adományozta. Hétfőn az afrikai kontinens országaiban széles körben emlékeztek meg az írástu­datlanság elleni harc napjá­ról. A leginkább érintett or­szágokban nagygyűléseken méltatták az eddig elért eredményeket. — Költő Dénesnek, a Ská- la-Coop gazdasági igazgató­jának a Népköztársaság El­nöki Tanácsa a szövetkezeti mozgalomban végzett mun­kája elismeréséül, nyugállo­mányba vonulása alkalmá­ból, a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. — A magyar—svéd építés­ügyi vegyes munkacsoport 8. ülésére Kádár József építés­ügyi és városfejlesztési mi- n iszterhelyettes vezetésével hétfőn küldöttség utazott Svédországba. — Sportnapot rendezett fiataljainak vasárnap a Ka­posvári Húskombinát KISZ- bizottsága a gyertyános völ­gyi kiránduló "központban". A tájfutásra, lövészverseny­re több élelmiszeripari vál- lalat KISZ-szervezetét is meghívták. — A Magyar Ebtenyésztők Or­szágos Egyesülete Kaposvári Szervezete értesíti a kutyatulaj­donosokat. hogy a Mezőgazda­sági Főiskola 'lovasklubja mel­letti kiképzőpályán engedelmes- segi es K szintű kiképzést in­dít. Jelentkezés a főiskola lo- vaskiubjában szeptember 10-én, 13-án és 17-én 15—18 óra között. (4M70) — A Zselie Aruház keddtől ked­dig akciójában a ruházati osztá­lyon férfi műszál szövetek, női műszál szövetek, férfi szintetikus szövetek. terliszter szövetek százalék engedménnyé! kap­hatók. («468)

Next

/
Thumbnails
Contents