Somogyi Néplap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-30 / 229. szám

Emlékmű a Hangár-dombon Ötvenéves a somogyi repülősport Vasárnap délután ezrek gyűltek össze a Zseliekislak és Kaposvár közötti Hangár- dombpn, hogy tisztelegjenek azok emléke előtt, akik 50 éve úttörői voltak nemcsak a somogyi, hanem az egész magyar repülősportnak. So­kan tekintették meg a kiál­lított modern vitorlázó gé­pek mellett azt a fénykép­kiállítást is, amely bemutat­ta az egykori sportrepülőket, siklógépeiket, illetve a koz­moszt meghódító szovjet és magyar űrrepülőket. A Himnusz elhangzása után Szabó Béla alezredes, a Magyar Honvédelmi Szö­vetség megyei vezetőségének titkára köszöntötte az ünnep­lőket, akiknek soraiban ott lehetett látni több mai sport­repülői és a repülés iránt érdeklődőkön kívül néhányat azok közül is, akik valami­kor itt, a Hangár-dombon, gyerekfejjel ismerkedtek meg ezzel a szép sportággal, és ma is elszakíthatatlan ul hozzákötődnek: V ágvölgyi — Zicska — Antalt, Trangóni Károlyt, Berkes Lajost és másokat. Róluk beszélt, az ő és társaik érdemeit méltatta ünnepi megemlékezésében dr. Kovács Ferenc kaposvári tanácselnök- Többek között ezeket mondotta: — Kaposvár volt az első vidéki város, ahol kialakult a vitorlázó-repülősport, s ezzel az ország figyelmét keltette föl. ötven évvel ez­előtt Kaposvár elsőként és Kevés a szakképzelt dolyozó Vizsgálat a fogyasztók érdekében Gyakran szóba kerül a fo­gyasztók érdekvédelme. S ez természetes is. hiszen vala­mennyien fogyasztók va­gyunk — egyikünk számá­ra sem közömbös, hogy a kereskedelmi egységekben, a vendéglátóhelyeken milyen körülmények között és ho­gyan szolgálnak ki bennün­ket. Nemrég a- Somogy me­gyei Népi Ellenőrzési -Bizott­ság is ezt vizsgálta. Tizen­hat ellenőre 54 munkanapot töltött a különböző egységek­ben, hogy megállapítsa: mi­ként érvényesülnek a fo­gyasztói érdekvédelemmel kapcsolatok jogszabályok. Ezt vizsgálta a nyáron a barcsi városi, valamint a nagyatádi és a marcali já­rási—városi NEB is. Elsőként a tárgyi és tech­nikai feltételekről kaplak képet. Megállapították : a ke­reskedelmi egységek kör­nyezetében, az eladó-, táro­ló- és raktárterek nagyságá­ban, kihasználtságában szemmel látható a fejlődés. Ugyanakkor — mint a me­gyét járó ember naponta tapasztalhatja — nagy kü­lönbségek vannak a városi vagy idegenforgalmi terüle­ten levő bolt, illetve a kis település üzlete között. A raktártér ott különösen kicsi a jelenlegi forgalomhoz ké­pest, s ez kihat a választék­ra is. A legtöbb gond to­vábbra is a hűtőkapacitás­sal van: egyrészt szorgal­mazzák a félkész, gasztrofol, mirelit áruk vásárlását, ugyanakkor ilyen árut nem tudnak megfelelően tárolni... A technikai ellátottság hiányosságai ritkábban ke­rülnek szóba, a vásárló in­kább a kiszolgálásról beszél. A vizsgalat során kiderült, hogy a kiskereskedelmi egy­ségek munkaerőgondokkal küszködnek, s ez nehezíti a folyamatos nyitvatartást, és az udvarias kiszolgálás sem mindennapos. A szakképzett dolgozók aránya 70—80 százalék, a vendéglátásban énnél is alacsonyabb: alig éri el a 60 százalékot. Nagy a munka­erővándorlás. S mindenne'; következménye, hogy a ve­vő behúzott nyakkal mene­kül egy-egy üzletből, mert udvariatlanok az eladók, rossz a kiszolgálás. Az is ki­derült, hogy a kereskedelmi szervek központjai több eset­ben nem tudják a háló­zatot megfelelően irányítani. ellenőrizni. Egy érdekes adat a megyei NEB-üles^ ele ter­jesztett jelentésből : 'a megye kiskereskedelmi vállalatai­nak és az áfész-oknál a 40 főállású, árral foglalkozó dolgozóból csupán tizenket­tőnek van megfelelő szak- képzettsége... A fogyasztót természetesen .leginkább az érdekli, hogy mennyi es milyen áru közül válogathat. A vizsgálat so­rán kiderült, hogy a megye lakosságának áruellátása csupán az alapvető élelmi­szerekből és ruházati cik­kekből mondható kiegyensú­lyozottnak. Hogy másutt is ilyen legyen a helyzet, azt — a hiánycikkek mellett — egyes nagykereskedelmi vál­lalatok sajátos érdekei, va­lamint az árurendelések es a .szállítások jelenlegi rend- —-.re akadályozza; az árúát­vételnél általában csak a mennyiséget nézik, a minő­séggel nem törődnek. Né­hány helyen — a kulturál­tabb kiszolgálás érdekében — bevezették az előjegyzés alapján történő árusítást. A központok kijelölték azokat az egységeket, amelyek egyes cikkekre előjegyzést vesznek föl. Jó lenne több helyen is alkalmazni ezt. A vizsgálat kiterjedt több más tényezőre, például az áru csomagolására. A javu­lás itt főleg a gyáraknak köszönhető. Melyek tehát a legfonto­sabb tennivalók? A vásár­lók jól tudják — naponta tapasztalják —, hogy ilyen nagyon sok van. Csupán né­hányat említünk: nagyobb figyelmet kell fordítani az udvarias kiszolgálásra, több szakképzett eladóra, dolgo­zóra és gyakoribb ellenőr­zésre van szükség. Többet kell tenni — például új áru­alapok fölkutatásával — a választék bővítéséért is. Hogy a vásárló ne azt vegye csak, ami épp kapható, ha­nem azt, amire valóban szüksége van. D. T. kiemelkedő sikerekkel se­gítette ennek a szép sport­ágnak a felvirágzását. Ez­után Hefty Frigyes világ­háborús pilótáról, az első oktatóról, Abaffy Genovévá­ról, az ismert somogyi autó- versenyzőről. az ország első nő sportrepülőjéről. Tran- góni Károlyról, a Vágvölgyi — Zicska — Antalról és tár­sairól beszélt. Azokról, akik a kezdetleges körülmények ellenére még abban az esz­tendőben, Iái0-ban a buda­örsi repülőtéren rendezett versenyen abszolút győzel­met arattak, s az első or­szágos vitorlázórepülöverse- nyen felejthetetlen sikerük volt. A beszédet követően Ben- cze József a Kaposvári Vá­rosszépítő Egyesület nevében a jubileum alkalmából egy szép serleget nyújtott át az úttörők munkáját folytató Noszlopy Gáspár Repülőklub titkárának, Szarka Antal­nak. Utána Wolf Sándor egykori vitorlázórepülő idézte löl az ötven esztendő­vel ezelőft történteket, s mondott társai nevében kö­szönetét a meghívásért, a megemlékezésért. Idős és fiatal repülők he­lyeztek el koszorút a kiter­jesztett szárnyat ábrázoló emlékművön, amelyet Szi­getvári György tervezett és a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói valósítottak meg — ezt ál­lították fői a Hangár-dom­bon. A vállalat, illetve a Vvá- rosszépítő egyesület és az MHSZ összefogása segítette elő, hogy ma már emlékmű ál 1 a Hangár-dombon­EZután repülőgépek tűntek föl a magasban. Az arany- koszorús Barta József és az ezüstkoszorús Balogh Margit vitorlázógéppel páros vonta­tást mutatott be. Lélegzet­elállító mutatványaival he­likopteren nagy sikert ara­tott ifjabb Szemző Ernő me­zőgazdasági pilóta — apja is neves sportrepülő —, majd műrepülőknek és az MHSZ repülőmodellezőinek tapsoltak a nézők. Sz. L. Az „Alkotmány” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Somogyjád. ..Alkotmány” Mg. Tsz. Somogyjád 7. feliratú bélyegzője elveszett, használata szeptember 17-től érvénytelen. (14609) Értesítjük t. ügyfeleinket, hogy telepünk 1!)S0. október 1 - loi október 11-ig leltározás miatt zárva tart Ezen idő alatt a felvásárlás és az árusítás szünetel. Dél-dunántúli MÉH Vállalat telepe Kaposvár MBER A nap 5,41 órakor 17.26 órakor nyugszik; a hold 21.53 órakor kél, 12.33 órakor nyugszik. KEDD Jeromos várható időjárás: Általában derült, száraz idő. Csak helyen­ként növekszik meg a felhőzet, s lesz kisebb íulózápor. Időnként megélénkül az észak keleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, ked­den 18 és 23 fok között alakul. A zenei világnap alkal­— Kiváló eredménnyel szerepeltek a Csepel kapos­vári gyárának fiataljai a szakmai verseny törzsgyari döntőjén Budapesten. A szerkezeti lakatos, forgácsoló, marós, valamint gyors- és gépíró szakmában négy első, egy második és öt harmadik helyezést értek el. — Politikai fórum lesz ma este 18 órakor Kaposváron az Édosz könyvtárban: Gub- csi Bajos, a televízió munkatársa válaszol, kul- és gazdaságpolitikai kérdések­re. • — Zsírban szegény tejet hoz forgalomba október 1- től a Kaposvári Tejipari Vállalat. A boltokban jelen­leg kapható tej 2,8 százalé­ka zsír, az új terméknek csak másfél százaléka lesz. A fél- és egyliteres zacskók­ban forgalomba kerülő új termék jubban megfelel a diétások igényének is. Nyilvános taggyűlését tegnap tartotta a vakok szövetsége siófoki körzeti csoportja a Dél-balatoni Kulturális Központban. A siófoki a megye egyik leg­eredményesebben dolgozo csoportja; 51 tagja van. A kél éve létrehozott csaiádv é- delmi társadalmi bizottság, valamint a három esztendeje működő úgynevezett segoő szolgálat sokat tesz a tagok érdekében. A vak emberek kíséretét, utaztatását is meg­szervezték. Klubjuk van, s kul túrcsoportjuk rendszere­sen ad műsort a szociális otthonokban. Vakok és lá­tók baráti köre is működik Siótokon. A közgyűlésen a többi között a vakok háza fölépítésének megszerveze- sét is fölvétették. — Népi iparművész I munkáiból rendez kiállítás Kaposváron a Damjanich utcai kollégiumban a Cseri Alkotók Klubja. A ma meg­nyíló bemutatón többek kö­zött mintegy száz tafaragas szerepel. Szökött bűnözőket keres a rendőrség, és ehhez a lakos­ság segítségét kéri. A két szö­késben levő — súlyos bűncse­lekmény miatt elítélt bűnöző szeptember 27-én szökött meg az egyik büntetésvégrehajtási intézetből. Szabó István 20 éves, körülbelül 160 centiméter magas, zömök testalkatú, sötétbarna hajú és kreol bőrű. Zemlényi Imre ugyancsak 20 éves, mint­egy 160 cm magas, vékony test­alkatú, világosbarna hajú. A szökéskor mindketten kétrészes kék színű munkásruh^t és kék inget viseltek. A rendőrség és a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága kéri a lakossá­got, hogy aki a keresett sze­mélyeket bárhol látja, értesítse a legközelebbi rendőri szervet vagy rendőrt. — Katonapolitikai kérdé­sekről tart ma előadást Gás­pár Ferenc alezredes a Ka­pusvari Helyőrségi Művelő­dési Otthonban a terület), tartalékos klub tagjainak. y , . • ■ Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 mából holnap este hét óra­kor a megyei könyv tar elő­adótermében tartanak elő­adást. A kaposvári Liszt Fe­renc Zeneiskola és a me­gyei könyvtár által rendezett ■műsor zenévei és verssel emlékezik a napra. — 2352 boltot, áruházat, illetve vendéglőt üzemeltet­nek megyerikben az aaami keresKeoemii vállalatok es a szöveLkezeieK. Ebből 1399 a kiskereskedelmi, 935 peuig a vendegiaioegyseg. — Hároméves szerződést kötött irischer Adam a frey- burgi operahazzal. A 31 éves művész — am egy eOKei 11 most fejezte be Budapesten a Sába királynője című Uolumark-opera e.só teijes . leme/aer ve terel — a jövő év­től vezenyei az NaZiv-oeri operában. — Tudományos ülésen ad számot a Becsi Aka-clemiai Bizottság kiiniKUT kutatást szakoizovtsaga a cukoroe- legseg gyógyításánál; Jeg- ujaoo eredmény error. Sroio- kon perueken tartanak ta­nácskozást, s tizeru«;&y elő­adás hangzik el. — Horvat nemzetiségű vi­seleleivUoi es drsziaig,yaij.bol nyílt kiaiiitas vasarílap a daranvi ifjúsági klubban. E bemutatónak köszönhető, hogy sok elfeledett disz- es hasznaiau tárgy került is­mét nyiivanossag ere. — Háromnapos tanácsko­zás kezoouou nr non a kép­zőművészén virágúét alkat- mából a budapesti pártbi­zottság Villányi úti oktatási központjában.. Témája: a művészet a változó világban. „Varázslatos tiagyaiurs/ag ’ A Magyar Könyvkiadók és Könyvié, jesztők Egyesülete, illetve a nyugatnémet Uni­vers kiadó a Hilton szálló­ban rendezeti sajtótájékozta­tón mutatta be a »Varázsla­tos Magyarország" című fo­tóalbumot. Képünkön: Ba­yer Ilona, a Tv-híradó ri­portere a kötettel. (MTI-fotó — Friedmann Endre felv. — KS) — 121 sérüléses közúti közlekedési baleset történt a múlt hét végén hazánkban. Közülük 13 halálos. 56 sú­lyos, 52 könnyű ser üléses. 115 évvel ezelőtt, 1863. szeptember 30-án szü­leiéit Nagyváradon, én 76 éves korában, 1941 decembe­rében halt meg Budapesten Grósz Emil neves szemész­professzor, a trachoma elleni küzdelem kimagasló egyéni­sége. A budapesti egyete­men szerzett orvosi okleve­let, s 1888-tól a budapesti szemklinikán tevékenykedett, miközben lí)00-tól négy éven át előbb a János, majd az István kórházban volt főor­vos. 1903-ban trachomaügyi kormánybiztossá nevezték ki ; 1905-től több mint három év­tizeden át volt a budapesti egyetem professzora, az I. számú szemklinika igazgató­ja. Szerkesztette a Szemészet, társszerkesztőként pedig az Orvosképzés című lapot. Több fontos tudományos dol­gozata is megjelent; nem­zetközi szakmai tekintélyét kiváló szemműtétei alapoz­ták meg. Az intézményes hazai or­vostovábbképzés egyik meg­teremtője volt, aki jelentős szemészeti iskolát teremtett. Hosszú ideig az orvostovább­képzés központi bizottságá­nak elnöke volt. Eredménye­sen működött közre a ma­gyar tudomány külföldi kap­csolatainak kiépítésében. Az öregkori hályog gyógyításá­ra általa leírt és sikerrel alkalmazott műtétet jelenleg is világszerte alkalmazzák. — Évadnyitó társulati ülést tartott tegnap az Er­kel színházban a' Magyar Állami Operaház társulata. Az Opera színpadát ugyanis egy műszaki vizsgálat elő­adások tartására alkalmat­lannak nyilvánította. A tár­sulati ülésen részt vett és felszólalt Pozsgay Imre mű­velődésügyi miniszter is. — Üveget esztergáltak a holland Phillips cég labora­tóriumában. Az optikai üve­get bizonyos hőfokra hevítve speciális szerszámmal sike­rült megmunkálni. A kísérlet célja olyan lencsék gyártási technológiájának kidolgozá­sa, amelyeket csiszolással nem leh#t előállítani. — Veszélyben van Babi­lon, az egykori virágzó vá­ros romja. Teljesen eltűnhet a föld színéről, ha rövid időn belül nem találnak hatékony módszert a föld alatti vizek megfékezésére — ezt állapí­tották meg az ókori város restaurálását végző tudósok. — Mesterséges vért állí­tott elő a japán Zöld Ke­reszt Egyesülés. A szinteti­kus vér különösen a műté­teknél — amikor sok oxi­génre van szüksége a szer­vezetnek — használható si­kerrel. Eddig 150 beteg ka­pott ilyen készítményt. — Megrongálódott a Ket­tős-Körös hídja a szombat­ról vasárnapra virradó éjje­len, amikor a Volán Válla­lat — Míadonyiczki Béla, kondorosi lakos vezette — tehergépkocsija, a billenő­plató felnyílása miatt bele­akadt a közúti híd fő tartó­pillérébe. A közúti baleset miatt a hídon szünetel a gépjárműforgalom. — Jegyre árulják a bort Grönlandiban. Minden nagy­korú lakos havonta csak 6 üveg bort, vagy 72 üveg sört, esetleg 3 üveg wiskyt vásárolhat. A grönlandiak teljesen kihasználják je­gyeiket, az alkoholfogyasztás mégis a felére csökkent. — Dinoszaurusz-csontvá­zat találtak a tudósok a marokkói Atlasz-hegység­ben. Ilyen lelet első ízben került itt felszínre. A ki­ásott őshüllő 25 méter hosz- szú volt, a ,súlya pedig elér­te a 30 tonnát. — Nem elég csak építeni című cikkünk egyik mondata hibásan jelent meg vasárnap a 8. oldalon. Helyesen: »Dr. Kovács Ferenc tanácsel­nök . . . kalauzolta a tanács tagjait, s kérdéseikre a hely­színen válaszollak az illeté­kesek..« — Super 2 típusú román ve­gyestüzelésü kályha, import 400- as vágókorong most érkezett a Somogy megyei Iparcikk-kis­kereskedelmi Vállalat nagyatádi műszaki- és kaposvári vasáru szaküzleteibe. (43533) — A Zselic Aruház keddtől-* keddig akciójában a műszáki osztályon 180-a.s koreai egyete­mes. 200-as emeltyű; csípő fo­gó. Hss l'enjfum garnitúra te % engedménnyel kapható. iA 1 '*" ■

Next

/
Thumbnails
Contents