Somogyi Néplap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-04 / 207. szám
A Siotour kedvezményei Sátorban, faházban igazán jelentős forgalom a tó partján. Ennek oka: a Balaton, Európa melegvízű tava a nyár végére veszti el legfőbb vonzerejét, a ragyogó napsütést, és sportolásra, fürdésre sem alkalmas a víz. A .rendezvényeket kevesen látogatják már ilyenkor. A déli part egyik legfelkészültebb és legkomolyabb vendéglátója a Somogy megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala. A Siotöur NDK- beli, lengyel és cseh turistákat üdültet jelentőbb számban utószezonban. Az utóbbi időben azonban csökkent a szocialista országok turistáinak elő- és utószezo- ni érdeklődése. Forintkere- tüket inkább a főidényben használták föl. Ezért rájuk nem lehet komolyan számítani az utószezon forgalmában» Így is sokkhatásként erte őket, hogy miközben minden, a komplex idegen- lorgalmi szolgáltatások körébe tartozó dolog, áru ára nőtt, az ö forintfelhasználási keretük nagyjából változatlan maradt. —' Milyen üzletpolitikát követ a Siotour az utószezonban? — kérdeztük Magyarosi Györgyöt, a vállalat kereskedelmi igazgatóját. — Településenként általában egy jól fölszerelt kemping tart nyitva szeptember végéig. Itt húsz százalék az engedmény, de a diákturizmusban részt vevő szervezetek igazolványaival rendelkezők további kedvezményeket kapnak. Saját szálláshelyeinken, így például a Vadvirág nyaralótelepen a kétszer kétágyas faházak napi nyolcszáz forintos ára augusztus 20-tól szeptember 6-ig ötszázhatvan forintra, ettől az időponttól a zárásig, vagyis szeptember utolsó napjáig napi hároimszázhat- van forintra mérséklődik. A fizetővendég-szálláshelyeken húsz-negyven százalék közötti az engedmény. Ez a szállásadó és a Siotour közötti megállapodástól függ. Természetesen vendégeinknek a kedvezőbb, olcsóbb szobákat javasoljuk. Itt az osztályba sorolás miatt még az utószezonban is eléggé eltérőek az árak. A komfortfokozat a meghatározó, de az is befolyásolja az árat, hogy mennyire „divatos” az üdülőhely, mennyire van a víztől, milyen az ellátás, a közműhálózat. Így a főszezonban százötven-két- száznyoicvan forintért kiadott, kétágyas szobák árából adunk húsz-harminc százalék engedményt. — Hova összpontosul az utószezonban a turisták érdeklődése, és hány vendégszobájuk van ilyenkor? — A fizetővendég-szobákat általában május közepétől szeptember végéig kötjük. le, így az utószezonban mintegy ezernégyszáz szobát tudnánk kiadni. Az érdeklődés főleg Siófokra és közvetlen környékére összpontosul. Ez érthető, hiszen itt a legvárosiasabb a környezet. Nehéz fölbecsülni, hogy milyen lesz az idei forgalom. Bízunk abban, hogy jó. Nagy vonzerőt jelent kora ősszel is Szántódpuszta. Kezd olyan idegenforgalmikulturális központtá válni, amely messze földről vonzza a turistákat. Vállalatunk az idén is nemzetközi es belföldi kongresszusok szervezésével kívánja színesíteni az utószezont. Ebben jó partnerünk volt a 43. sz. Állami Építőipari Vállalat. Téliesített üdülőszállóját nagyszerűen ki lehet használni ilyen céllakra. Három nemzetközi és egy hazai szakmai találkozót szervezünk az idén. Szántódpuszta most is látogatott hely Vendége válogatja, ki pihen szívesen a nyárvégi, kora őszi Balaton partján. A vendéglátók, az idegenforgalmi irodák propagandáját elsősorban feléjük kell irányitani. Az időjárást ellensúlyozó kényelem megteremtése mellett vonzó, e rétegek érdeklődésére szómottartá programok ajánlásával az utószezon is nyújthat élményt. Pusztán az idegenforgalmi szálláshelyek, az éttermek árainak olcsóbbá tétele nem elegendő vonzerő. Az utószezonban pihenők a Icszezonra jellemző és színvonalú idegenforgalmi szolgáltatásokét, programajánlatokat várnak a vendéglátóktól azon a néhány helyen, ahol az üdülési idény meghosszabbítható. Az idei biztató utószezon után a jövő évi nyár végére bátrabban tervezhetnek a művelődési intézmények is. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező üzletvezetők, szállodaigazgatók tudják, hogy ít Balaton partján augusztus 20-a az igazi vízválasztó a fő- és az utószezon között, bár az utóbbi hivatalosan csak 30-án kezdődött A nyaralás idejének egyik fő meghatározója egyébként is az iskolai szünet. Á gyenge előszezon egyik okaként az időjáráson kívül az NSZK-ban és Ausztriában július középéig tartó tanévet említették a turizmus szakértői. Az utószezon egyik legfőbb vonzereje az általános és elég nagy mértékű árengedmény lehetne. De a vendéglátók erőfeszi tései ellenére sincs Idegenforgalmi vonzerő az utószezonban is : Szán tódpuszta. Az előszezonnal szemben most »telt ház« van az étteremben, a teraszról figyelve gyakran láttam útnak indulni a hintót, a pó- nik változatlanul népszerűek. Szabó Miklós, a kulturális központ vezetője elégedett az utószezonnal. Október 15-ig még nyitva tart a sok látogatót vonzó* Ló és lovas a magyar képzőművészetben, a Szőlőhegyek, pincék, présházak és a lószerszám című kiállítás. A hét végén és október 5-én- még lesz munkakutyabemutató és kutyavásár. A lovaglás, a kocsikázás gyermeknek, felnőttnek egyaránt élményt nyújtó kikapcsolódás. most még a vendégek negyven százaléka külföldi, de néhány hét múlva már csak a hazai vendégekre számítanak. Szeptember első napjától olyan százötvenen, kétszázan fordultak meg Szántódpusztán. A kulturális központban nincs utószezon! árkedvezmény, a lovaglás, a kocsikázás ugyanannyiba kerül, mint nyáron, a főszezonban. Am ha jövőre elkészülnek a lakosztályok a fogadóban, az ottani árakat majd mérséklik ilyenkor. Mibe kerül Szántódpusztán — a kiállítási belépőjegyeket és az étkezési nem száKülföldi vendégek az Expressznél A német lányok a Júlia szálló udvarán pingpongoznak, a lengyel csoport a földvári kikötőből ebéd utáni sétahajózásra .indul. A viharos „tengerre” bennünket is csalogatott a kapitány, de úgy határoztunk, majd inkább integetünk nekik ... Október 30-ig tart nyitva a balatoniöld vári Expressz üdülő, ahol jórészt német, cseh, lengyel ' csoportok tartózkodtak a hét elején. Ötszázötvenkét fiatal népesíti be az új szállodát, a régi épületeKet és faházakat, hetvenen családi házban laknak. A csoportosan üdülő fiatalok minden este szórakozhatnak a diszkóban, a Siotour-klub is nyitva áll előttük, ismeretterjesztő előadásokat hallgatnak és minden szombaton indul a kök- télhajó. • A kikötő előtt egy festővel találkoztunk. A néptelen part látványa, a tarajos hullámok, a Galamb-szigeten vacogó horgászok kerülnek majd a rajzlapra. A kikötő pénztárosa újságot olvas. A nyári szezonban tizenöt hajó indult és érkezett naponta a kikötőbe, most tíz fut ki és ugyanennyi érkezik — kevés utassal. Az utószezon augusztus 26-tól kezdődött és szeptember 21-ig tart, aztán Balatonföldvárról elbúcsúznak a hajók, a hajósok. .. nyolc vendég tartózkodott a bungalókban és tizennyolc a motelban. A 700 forintos bungaló most 520 forintba kerül naponta; hatvaiiat fizetnek személyenként a motelért. Az utószezonban elsősorban az NÚK-ból érkezett vendégek használják ki a sóstói lehetőségeket, több nyugatnémet, cseh, néhány olasz, lengyel, holland mellett nyolc hazai kempingezik ezekben a napokban itt. A tóban egesz évben tilos a f<*,dés, ám a fő szezonban keövelt szórakozás a csónakázás .A tavat érdemes lenne gondozni: meghálálná az utószezonban is, ha remek horgászparadicsomot alakítanának ki. A aamárdi auióskempíng- ben költözködő cseh csoportokkal találkoztunk, az utószezon itt is a hónap első napján : — kétszázötvenöt vendéggel — kezdődött. A hét végére olyan négyszázra számit Fekete Istvdnné, a kemping vezetője. Az irodában kellemes meleg, a Szieszta kályhára már szükség van a kőépületben. Átutazó külföldiek érkeztek ezekben a napokban a za- márdi kempingbe, általában nyolc—tíz napot töltenek itt. (Érdemes összevetni a tavalyi szeptember X-i vendég- nyilvántartást az ideivel. Most 127 nyugati vendég mellett százhat szocialista országból érkezett és huszonegy magyar ütött tanyát Zamárdiban. tavaly csupán kilencvenkét nyugati, tizenhét magyar.) Az utószezon! árak: a magyar kempingklub tagja: harmincöt százalékos kedvezményben részesülnek, c nemzetközi tagság huszonötszázalékos árcsökkenést jelent, mások húsz százalékkal olcsóbban időzhetnek itt. mint a főszezonban. Egy kétszemélyes sátorral egy nap kilencvenkét forintba kerül. Mit csinálnak a kempingezők Zamárdiban? Néhány .széllovas — versenyre kelve a hatalmas hullámokkal — nagy igyekezettel és gyakorlattal szelte a vizet, mások maguk mögött hagyva sátrat, lakókocsit, kirándulni indultak. Szemben a Kék Tó étterem már bezárt; de ott a közeli élelmiszerbolt, ahol többnyire már csak a környék lakói vásárolnak. S gondolnak a kempingezőkre is: tejet, pékárut, hentesárut még vásárolhatnak. — A forgalom napok alatt jelentősen zuhan — mondta BadicZ Erzsébet, a bolt helyettes vezetőié. Fő szezonban elérte a bolt forgalma a százezer forintot, szeptember 1-én még hétezer volt, de néhány nap múlva már csak ezerre vagy kevesebbre számítanak. A bolt melletti zöldség- és gyümölcsárusnak sincs dolga, csak gondja: mi lesz, Ha nyakán marad az áru... mit va — egy kellemesen eltöltött kirándulás? (Az éttermi áiak 30 százalékkal olcsóbbak most.) A pónilo- vaglás tizenöt percre negyvenöt forintba, egy rövi- debb lovastúra háromszázba, a sétakocsikázás százhúsztól négyszáznyolcvan forintig számolható, attól függően, mennyi ideig tart. A lovaglás iránti érdeklődést, azt hinné az ember, a pénztárca vastagsága szabja meg. Am — világosított föl a kulturális központ vezetője — koránt sincs így: azért választják az olcsóbb szórakozást a hazaiak, mert nem tudnak lovagolni. Kétórás túrára nincs mersz, bátorság, azaz: rutin, tapasztalat. Pedig valamikor lovas nemzet voltunk... Néhány kemping még nyitva van, án a sóstói területen a kilencvennyolc ta- bórozó közül csupán néhány- nyal találkoztunk: a beboruló ég, a viharos szél a legbátrabb vendéget is »beszólította« a sátorba. Az egyik külföldi gépkocsija kipufo- gócsövét cserélte újra. Siófokon, a városban még elég forgalmasak az utcák, a bazárok előtt sokan nézegetik a kirakatokat: gondolom, a sóstói kemping lakói is errefelé jártak. Somodon Ja~ nos, a kemping vezetője elmondta, hogy szeptember 1- től húszszázalékos kedvezményt kapnak á sátor- és motelszobalakók. Hetvenkét utószezon! vendég ütött sátrat a sóstói Ifjúság kempingben szeptember 1-én, Kielégítő forgalom a hónap közepéig — A déli parton üzemeltetett tizenkét szállodánk szobaáraiban természetesen kifejeződik az utószezon — mondta dr. Vida Kocsárd, a Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat Balatoni Igazgatóságának vezetője. — Május végéig tart az elő-, szeptember 13-tól az utószezon. A két időpont között, június 27-ig és augusztus 30- tól számítjuk a középszezont. Számunkra a főidény június 28. és augusztus 29. közé esik. E háromféle szezon alapján kalkuláljuk a szobaárakat is: egy kétágyas, fürdőszobás szállodai szoba ára főszezonban négyszázhúsz, középszezonban kétszázhetven, elő- és utószezonban száznyolcvan forint. Az éttermekben is eszerint alakulnak az árak, az egyes fokozatok között húsz—husaonötszázalékos a különbség. Üzleteink bezárását szigorúan a vendég áramlástól tesszük függőivé. Ezt természetesen egyeztetjük a társ- vállalatokkal és. az idegen- forgalmi irodákkal is. — Kiket vehet célba az idegenforgalmi propaganda az utószezonban? — Főként a nyugdíjasok érdeklődésére számíthatnánk. Érdekes azonban, hogy ez csupán a tőkésországokból érkező vendégeink eseteben igazolódik be. A kedvező áraik miatt sok osztrák és nyugatnémet nyugdíjas tölti az utószezont a Balatonnál. Most az Ibusszal közösen félnapos szüreti programokat szervezünk a kőröshegyi Flekkencsárdában. Ezt elsősorban a külföldiek kedvelik, mert szünetelhetnek, szőlőt préselhetnek, sőt folklórműsor is van. — Mennyire gazdaságos az utószezon forgalma? — A viszonyítás alapja az egész szezon forgalma, vagyis, veszteséges napjaink is jócskán vannak. Ha nem a teljes szezonra kalkulálnánk, akkor akár becsukhatnánk üzleteinket már augusztus végén. Az utószezonban csökkentett létszámmal dolgozunk. Szeptember első felében arra számítunk, hogy a turisták szállodai szobáink kétharmadát, nyolcvan százalékát megtöltik. A hónap második felében valószínűleg csak a szobák felét tudjuk kiadni. Ezt erősítette meg Farkas Balázs is, a siófoki szállodasor igazgatója. - Elmondta, hogy szeptember első két hetére jó forgalom várható. (A túlparton 'éppen e napokban zajlik a szélsikló-vi- lágbajnokság, és ez sok vendéget vonz a somogyi szállodákba is.) A hónap második felére még nehéz bármit is jósolni. Mindé« idegenforgalmi siakember vágya, hogy valamilyen úton-módon meghosszabbodjék a turistaszezon. Külföldön a legváltozatosabb fogásokkal, programokkal, kedvezményekkel próbálják csábítani azokat a vendégeket, akik a főidény elmúltával hajlandók pénzt áldozni a pihenésért, a szórakozásért - a hidegebbre forduló idő, a kedvezőtlenné váló természeti körülmények ellenére is. A legfőbb vonzerő a víz, igy kevés vendéget csalogatott; a napfény kedvelői kénytelenek voltak beérni a szokottnál rövidebb főszezonnal - a spanyol tengerparton éppúgy, mint a Balaton mellett. A „McT- gyor tenger” déli partjának vendéglátói természetesen nem versenyezhetnek a világhírű üdülőhelyek utószezon-propagandájával, de évről évre többet nyújtanak a nyárvégi, kora őszi turnusokban pihenőknek.