Somogyi Néplap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-14 / 216. szám
I r Értékes gyűjtemény Eg-yedüJáHé, min tégy háromszáz darabos hangszergyüjle- meny gazdája Leskowsky Albert kecskeméti lakos, iái a tanyavilágból beszerzett, illetve a külföldről hozott cs cserélt. valamint vásárolt zeneszerszámok mindegyikét meg tudja szólaltatni. '(MTI-fotó — E. Várkonyl Péter felv. — KS) XXXVI. évfolyam, 216, mb'" 19§ö. szeptember 14., vasárnap A társulat elismerése mlekgyuru a színésznek Gondot jelent Megkezdődött a kutatás Nagy-Britanniában az olyan megfelelő sziklaképződmé- nyekután, amelyekbe megfelelőképpen el lehetne temetni az atomerőművekből visz- szamaradt szilárd radioaktiv Testhövel működő kvarcóra ' •4 Hajszái évek óta próbálkoznak azon, hogy olyan karórát állítsanak elő, amelyet a test hőmérséklete lát el energiával. A svájci Bu- lova Watch Company a közelmúltban hozta ki új »Theranatron« nevű kvarcóráját, amelyikben egy aprócska hóelektromos generátor működik. A generátor azzal állít elő energiát, hogy reagál azokra a hőmérséklet- változásokra, amelyek a karóra tokjának felső, jól szigetelt része és hátsó fedőlapja között jönnek létre — a hatsó fedőlap ugyanis szorosan a karóra hordójának bőrére fekszik. Ha a karára hordójának testhőmérséklete akár estik egy Fahrenheit- fokkal is változik, máris eltérés mutatkozik a karóra hatulsó és elülső részeinek hőmérsékleti arányában. Ezt a változást a generátor szerkezete villamos impulzussá alakítja és egy aprócska cserélhető elembe táplálja. Angliának hulladékokat. A »Natural Environment Rosearch Council« (a környezetvédelmi kutató tanács) megrendelést adott az »Institute of Geological Sciences« (a geológiai tudományok intézete) intézetnek arra, hogy alapos geológiai kutatómunkát végezzen Somerset, Hereford, Worcester, Gloucester, Leicester, Gwynedd és Powys megyékben. A környezetvédelmi kutató tanács a közelmúltban vette át a felelősséget a szilárd radioaktív hulladékok megfelelő elhelyezésére Nagy- Britannia atomenergia hatóságától (»UK Atomic Energy Authority«). A különböző kőzetekben való próbafuratok elvégzésénél azonban az összes atomenergiával kapcsolatos brit intézet és hatóság képviselteti majd magát A lengyel könyvesboltok pultjain megjelentek a Min- dehki könyvtára sorozat első kiadványai. Ez az új kezdeményezés a lengyel könyvkiadás történetének nagy eseménye. A háború óta eltelt 35 év alatt Lengyelországban 260 ezer könyvet adtak ki több mint 3,5 milliárd példányban. Ugyanakkor a könyvpiacon hiány mutatkozik sok irodalmi alkotásból, enciklopédiából, szótárból. A Mindenki könyvtára sorozatban ezért olyan Rendkívüli társulati ülést tartottak pénteken este a kaposvári Csiky Gergely Szánházban Babarczy László igazgató vezetésével: titkos szavazással döntöttek a Komor István-emlékgyurü tulajdonosáról. A tragikus körülmények közt elhunyt kitűnő színházi szakember — rendező es igazgató — nevétől rangos díjjal minden évben azt a színészt jutalEgyüttműködés a lakásépítés fejlesztéséért A szocialista országokban évente több millió új lakást adnak át Az egyre növekvő igények ellátására kidolgozott KGST-tervek középpontjában az iparszerű építés, a hatékonyság, a minőség javítása áll. Sorra épülnek a házgyárak. Lengyelországban például az elmúlj években 160 házgyárat helyeztek üzembe, Romániában nemrég évente nyolcezer lakás építésére alkalmas házgyárat avattak. Csehszlovákiában és hazánkban komplex feladatot jelent az új lakónegyedek építése mellett a régebbi épületállomány modernizálása. A Szovjetunió — amely az iparszerű építésben már nagy tapasztalatokkal rendelkezik — sok segítséget nyújt a többi KGST-ország- nak — így Mongóliának és Kubának is >— a legkorszerűbb építést lehetővé tevő házgyári komplexumok kiépítésében. A jó együttműködés szükséges is, ha az idei — a tavalyit jelentékenyen meghaladó — lakásépítési programokat meg akarják valósítani. művek jelennek meg. amelyek iránt általános az igény. A listát a lengyel kulturális és művészeti minisztérium mellett működő irodalmi kiadói tanács hagyja jóvá. Az első kiadványokat az ifjú olvasóknak szánták, és 250 ezer példányban adták ki. Megjelentették Mickie- u-icz Pan Tadeusz, Lev ' Tolsztoj Háború és béke cí- I mű művét, a Kis egészség- ügyi enciklopédiát, valamint a »Hazám, Lengyelország« című könyvet. mázzák, aki művészi munkájával, emberi magatartásával kivívja a társulat elismerését. És a társak elismerése minden más mércéből pontosabb, fontosabb ... A titkos szavazás végeredményeként Dántfy Sándor vehette át Babarczy Lászlótól a Komor István- emlékgyürüt. Olyan művészt jutalmaztak, .aki nem ismer kis es nagy szerepet; minden figuráért megküzd, és kiérlelt színészi munkával állítja elénk. Tudja, hogy a »csodát« nekik kell életre hívni a nézőben minden este. »Ebben a munká- I ban az a nagyszerű, hogy játék — mondta. — Bejössz reggel a próbára, néha kial- vatlanul, s nyolcszor—kilencszer végi,ggyötrőd magad, a jelenetem Égyszer csak valami történik. Varázslat? Valami csoda: élni kezd a jelenet, s úgy érzed, vibrál körülötted minden.« Csürgheő Csuli, Ragenau cukrász, Vladimir nagyherceg, Menalaosz, Lebegyev, Su Fu, Tuskó stb. alakítója ■ ebben a teremben fogadta a gratulációkat amelyben még ott álltak legutóbbi kiugró nagy sikerének díszletelemei. A Hazatérés -1— Harold Pinter drámája — Sam szerepében láttuk a stúdiószínházban .. -. Az ünneplés után kezdőd- . tek a próbák. Ma pedig budapesti meghívásnak tesz eleget a Komor István-em- lékgyűrű tulajdonosa: a Vígszínházban Kleist Homburg hercege című színmüvében a beteg Má(li Szabó Gábor heRitkaságok a bélyegnapi kiállításon Az 53. bélyegnapot köszöntötték' tegnap a filate- listák a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének székhazában, s ünnepélyesen megnyitották a hagyományos kiállítást, amelyen több mint 50 gyűjteménnyel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. E gazdag kiállítás ér- » dekessége, hogy kizárólag magyar témájú bélyegek kerültek közönség elé. A kiállítás anyaga minden eddiginél teljesebb képei ad a magyarországi bélyegek történetéről. A megnyitása után Horn Dezső, a Má’oeosz elnöke kitüntetéseket nyújtott át a múlt év ben kiemelkedő tevékenységet folytató ' fila- telistáknak. A »Gazda Gyula« vándordíját a jászbol- dogházi Aranykalász Termelőszövetkezet bélyeggyűjtő köre, a legjobb ifjúsági bélyeggyűjtő szakkör vándordíját pedig a tan Bartók Béla- Művelődési Ház ifjúsági szakköre szerezte meg. Az év legszebb bélyege címet,az »Európa vasútjai« cíníű blokk kapta; tervezője, Varsa Pál grafikusművész és a kivitelezője — az Állami .Nyomda — pedig.a Mabeosz vándordíját nyerte el. A budapesti kiállításon kívül ugyancsak szombaton nyílt bélyegnapi kiállítás az ország több városában, például Sopronban, Debrecenben és Nyíregyházán. A bél y eg nap tiszteletére a Magyar Posta színes. magyar üvegvázákat ábrázoló sorozatot és blokkot hozott forgalomba; ezt a kiállítás színhelyén működő alkalmi postahivatalokban lehet megvásárolni és emlékbé0k - okozat Hogy lehet as, hogy magúknál mindig működik a litt? —I Úgy, hogy a házmester a 12. emeleten lakik. Ismeri... — Ismeri a kottát? — kérdezik a fiatal popénekesnőt. — Igen... Már láttam. Szolgálat Az üzemvezető latja, hogy a portás melyen al-_ szik a portásfülke sarkában. Fölébreszti, és megkérdezi tőle: — Miért nem inkább otthon alszik? — Hazamennék én, vezető, elvtárs, de tudja ... A szolgálat az szolgálat! Fogorvosnál — Ezt a jobb felső ötöst feltétlenül el kell távolítani! — mondja a fogorvos. — Rendben van, doktor úr... De én is vele megyek! — válaszolja a páciens. Előkelő ház — Uram. ég a konyha! — mondja lord Patrickaek az inas. — Közölje a ladyve! !... Tudja, hogy nem foglalkozom a háztartással — válaszol a lord. Este A kapuban egy fiatal pár csókolózik. Hirtelen megszólal a lány: — Most gyorsan el kell tűnnöd; jön a papa! — És nem mondhatnám neki azt, hogy a testvéred vagyok? — kérdezi a fiú. i Skóciában A skót bekopog a plébánoshoz: — El kellene jönnie hozzánk, atyám, hogy föladja az utolsó kenetét a nagyapámnak, a feleségemnek, a fiamnak és az anyósomnak ... — Te jó Isten — lémül meg a pap mindany- nyian meg fognak halni?! — Csak a nagypapa ha] meg; de ha már úgyis eljön ... A-/ MSZMP Somogy megyill Bizottságának lapja. Vit alij jenes lyett Kottwitzot ja Issza. L. Ta lye gzéssel cl Iá Itatni. Veszélyes gyermekcsaloga tó MINDENKI KÖNYVTARA Lényegére sűrített elbeszélésEgyszer irtain egy humoros elbeszélést- Tizenkét oldal volt. ■ Fölulaztam Hóbe- lebanc városába, ahol a Sa- va-borsa című szatirikus folyóirat megjelenik. — Az ötlet jó — mondták a szerkesztőségben. Nyirbálja le a sallangokat; a lényegére rövidítse! Hazatértem. Sol<áig ültem íróasztalom mellett. Néhány mondatot kihúztam. Többet sehogy sem tudtam — még ha megpukkadok is. Egy hét múlva megint odpá Utam a Sava-borsa szerkesztője elé. — Bátorkodom jelentkezni — közöltem humorosan —, utasítását teljesítettem: az elbeszélés sallangjait lenyirbáltam. A szerkesztő átlapozta. kéziratomat... Még három napig rövidít- gettem az elbeszélést. Még három mondatot húztam ki. Több azonban sehogy sem ment. Egy szó mint száz: megsértődtem, és fölhagytam az egész dologgal. Vagy három hónap telt el. Egyszer csak hívtak a telefonhoz. ' — Jó napot! Itt a Sava- borsa szerkesztősége. Nos, mi újság? Lerövidítette az elbeszélését? Igen? Remek! Éppen maradt egy kis hely a lapban. Sürgősen nyomdába keilen* adni. Nyomtatványként küldi el?..'. Túl sokáig tartana. Siessen a postára, kérem, és táviratilag továbbítsa a szöveget. Elmentem a postára. — Ez az? ... — a távírásznő rám nézett. — Ezt az egészet akarja sürgönyi- leg közölni? be hát tudja maga, mibe kerül ez? Fogtam a szöveget és megint hozzáláttam a rövidítéshez. Tizenkét oldalból mindössze itzenkét mondat maradt. Másnap a szerkesztő megint fölhívott telefonon. — Hát ez remek — dicsért. — Kitűnő humoreszk lelt bclölel Kaposváron, a textilművek leányotthona mögötti területen tátong ez a jókora árok. A betoncsatornába- helyezett csövek nem éppen puha párnát kínálnak odalenn. Előfordul, hogy egyszerre negyven—ötven gyerek seregük ide. a »senki földjére« a Kinizsi-lakótelepről. Néhány szülő ugyan elparancsolja „őket, de a legtöbben valószínűleg nem is tudják, hogy ott csatangol a csemetéjük .. Azok pedig életveszélyes meredélyen vakmerő mutatványokkal kísérleteznek ; keskeny deszkapállókat fektetnek le, s egyensúlyozva »közlekednek« a betonlapok és a vascsövek fölött. Elég egy félresikerült mozdulat, egyensúlyvesztés, és a gyerek a nyakát töri . ;. Mnaolyogtató »védőheren- deaéét« őtöltek ki — valószínűleg azok, akik a gödröt ásták —: két oszlopra egy deszkát szögeztek, úgy egyméternyire a földtől ... 1 Ha egy felnőtt véletlenül ne- kimegy, biztosan észreveszi. A gyereknek azonban még csak bujkálnia sem kell : átmehet alatta anélkül, hogy lehajtaná a fejét. Ez a veszélyes gyermek- csalogató nem napok, még csak nem is hetek óta tátong ott — jóval régebbi. A másik veszélyforrás: a lefektetett, burkolt vascsöveket fával, kővel ütlegelik; ennek a rongálásnak következménye majd a hálózat üzembe helyezésekor lesz észlelhető. Ha- elhúzódó munkáról van szó, akkor a térséget körül kellene keríteni, biztonságosan kellene lezárni. m. F. Főszerkesztő : JAVOKI BKI,A Főszerkesztő h. : Paai László Szérkesztóség : Kaposvár. Latinra Sándor u. 3. Postacím : Kaposvár, Pf. U. 71(11 Telefon: U-ill), U-Sll, 11-513 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinra Sándor B. 3. Postaeim: Kaposvár. PL 31. 701 Felelős kiadó: Balaiera Janos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetheló a hírlapkézbesító post a hivatal oknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 30 Ft. negyedéves 90 Ft, egy évre 330 Ft. Index : 35 937 ISSN 0137—0808 ott a Somogy megyei Nyom- iaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Május 1. u. tói. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat, nem érzünk so«£ es nem adunk ris«*.