Somogyi Néplap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-14 / 216. szám
\ „Gépesített” lakások A mai háziasszony már nem azt nézi, hogy vegyen-e hűtő szekrényt, hanem, hogy mekkorát. Mutasd meg a lakásod, és megmondom, hogy élsz! —a régi mondás fáj változata tökéletesen igaz. Az elmúlt évek statisztikájából kiderül, hogy a KGST-országokban a lakások »-gépesítése* mennyiségileg ma -már — általában — nem marad el a fejlett nyugat-európai országoké mögött. Meggyőz erről bennünket egyetlen pillantás a számokra. Két évvel ezelőtt a magyar háztartások fölszereltségükkel a harmadik helyen állták, Csehszlovákia és az NDK mögött. Hűtőszekrény- böl 266, tv-készülékből 246, mosógépből 285 jutott ezer lakosra, vagyis kb. 300 családra. Északi szomszédainknál a kép még jobb. Tv-ké- szülékböl például — ezer lőre — Csehszlovákiában 259, az NDK-ban 325 jut Hátrányban az iparilag fejlett országokkal szemben csupán egy-két területen vagyunk: az automata mosógépnél, a színes tévénél, a képmagnónál stb. Az említett számokat semmiképp nem önkényesen emeltük íki. Mindegyik európai KGST-országban rohamosan javult a lakások fölszereltsége. 1977-ben a hét országban 1960-hoz képest a hűtőszekrények száma tízszeresére, a személyautóké hétszeresére, a mosógépeké majdnem háromszorosára,- a tv-kószülékeké három- és félszeresére, a rádióké a kétszeresére emelkedett A jó ellátás alapja természetesen a gyártás. S mivel tartós fogyasztási cákkekról van szó, a gyárak előretekintenek 1990-ig, sőt 2000-ig. Az \ »utasítást* magától az élettől kapják. Az első számú kívánság a tervezőkkel szemben az, hogy a jövőben már csak világszínvonalon álló háztartási gépeket gyártsa naik. Az automata mosógépeknél, a színes tévénél a fölzárkózás elodázhatatlan. A képmagnó, a vasaló- és mosogatógépek, a mosói és szárító-automaták, a mélyhűtő berendezések tömeggyártásában hamarosan megteszik az első lépéseket. Természetesnek látszik, hogy egész új iparágak születnek. De milyenek legyenek ezek? Magától értetődő, hogy a hét ország terveit, elgondolásait az igények és a lehetőségek alapján időben — előre — összehangoljuk, az egymáshoz alkalmazkodás a közös kutatómunkával kezdődik. Ide tartozik a tudatos, célszerű és főleg : ösz- szehangolt licencvásárlás, amelynek lehetőségeit országaink még korántsem merítették ki. Ezt követi a szabványosítás, a tipizálás, majd a kooperáló« — még az alkatrészgyártásban is. Végtére mindez a közös értékesítést segíti, nem szólva a gyakran sántító alkatrész- ellátás javításáról. Még néhány gyakorlati kérdés: információcsere, az árak összehangolása ... És 2000 után? Azután majd jönnek a háztartási robotok, de addig még a háztartási gépeket teljesen a szolgálatunkba kell állítanunk. G. I. Rózsák a legszebb fajtákból, ezüstfenyők, tuják, kúszó- íenyők, orgonák; díszcserjék, fehér nyírfák, díszalmák, díszszilvák, virághagymák kiváló minőségben, nagy választékban. Kérje díjmentes, színes nagy árjegyzékünket Vidéki megrendeléseket postán szállítjuk. Szálkái • díszfaiskola- rózsatelep, 1061 Budapest, Népköztársaság útja 8. (43416) A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR ÜZEMI IDŐSZAKÁRA még jelentkezhetnek (érti segédmunkások Az üzemi időszak előreláthatólag 1980. szeptember 20-án kezdődik. Kedvezményes étkeztetést, térítésmentesen munkaruhát, vidékieknek kedvezményes közlekedési jegyet biztosítunk. Vidéki férfiak részére munkásszállás áll rendelkezésre. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. ( 1465.43) Kincs StBs A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlés-e szerint a 37. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy ta - lálatos szelvénye 193 fogadónak volt, nyereményük egyenként 37 504 forint. Három tálálata 8681 fogadónak volt, nyereményük egyenként 418 forint. A kéttalálatos szelvények száma 197 725, ezekre egyenként 23 forintot fizetnek. — Üj szolgáltatást vezetett be a Patyolat Siófokon. A másutt már bevált bérágy nemű-rendszert e hónapban próbálták ki a déli part fővárosában. 300 garnitúra ágyneműt tudnak kölcsönözni, de az igények növekedésével ez a szám megnövekedhet. — Környezetvédelem Marcaliban. Két, a környezet megóvása szempontjából jelentős munka vár Marcaliban a Délviép fonvódi építésvezetőségére. À város szennyvíztelepét és a Volántelep szennyvízrendszerét kell korszerűvé tenni. E két munka többmillió forintba kerül majd. ünnepség a nagykövetségen Űj-Delhiben hazánk nagy- követségének tájékoztatási és kulturális központjában ünnepséget rendeztek abból az alkalomból, hogy könyvet adtak ki Fábri Károly magyar művészettörténész és esztéta életéről és munkásságáról. Fábri, aki Indiában élt a harmincas évektől, művészeti szakíróként és kritikusként az ősi indiai művészetek sok értékét fedezte fel és nagy érdemei voltak, a modem indiai művészet formálásában is. — Térkép föld alatti vizekről. Közép- és Kelet- Európa föld alatti vízkészletét térképezték föl a KGST- országok vízgazdálkodási szakemberei. E térkép alapján könnyebb lesz felszínre hozni az egyre nagyobb kincset jelentő vizet.- A térkép összeállításában magyar szakemberek- és tudósok is részt vettek. —• 110 millió forint értékű bútort gyárt az idén a Kanizsa Bútorgyár kaposvári gyáregysége. A korszerűsített üzemben a Kanizsa IV. lakószoba készül. — Közművesítésre Barcson 1,6 millió forintot költöttek az utóbbi öt évben. így már csaknem 2600 lakást látnak ei vezetékes ivóvízzel. Aggódni fölösleges .. . azokért a somogyiakért, akik Törökországba utaztak. Néhány turistacsoport oda sem ért és még nyugodt tájakról fordult vissza a puccs miatt. Néhány egyéni utazó is jár szűkebb hazánkból ezekben a napokban Törökországban; de az apróbb kellemetlenségeken kívül nem történhet egyéb bajuk. A török hatóságok kiengedik őket az országból, a határzár csak a saját' állampolgáraikra vonatkozik. E megnyugtató információkat a megyénkben működő utazási irodák egybehangzó tájékoztatása alapján közöljük, elsősorban azoknak szánva, akik családtagjaikért izgulnak. ■— Bóka Dezső festőművész alkotásaiból kiállítás nyílik Tabon, a művelődési házban. A Balatonendréden született festő műveiből válogatott bemutatót 18-án öt órakor nyitják meg. — Bölcsőde épül Nagyatádon, negyven gyermek elhelyezésére lesz alkalmas. Az új gyermekintézményt a helyi Komfort Ipari Szövetkezet készíti, s a tervek szerint még az idén befejezik a munkákat, — El hal la* miatt helytelenül marasztaltuk cl tegnapi lapunkban a Teiefon- odisszea rimu írásunkban a balatonújlaki postát. A postán nem leltároznak. Az újlaki központ azért nem tudta kapcsolni az. IKK-üzemel, rnyrl ott volt leltár. — Több mint negyvenezer par síkesztyűt exportálnák az idén a Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet fonyódi telepétől. A jövő hónap közepéig el kell készülniük az utolsó száilítmány- nyal is, hogy a kesztyűk idejében a piacra kerülhessenek a havas országokban. SZEPTEMBER A nap «.Î# órakor kél, 18.5S órakor nyugszik; „Folyó” a Balatonban A nyíltvízi kutatás mellett vízbe helyezett műszerekkel is vizsgálják a szakemberek a Balaton viselkedését. A műszerek egy részét ősszel felszedik, s elemzik a tó »saját kezű grafikonját*. Tihany közelében a tavaknál ritka jelenségeket, a gyors áramlást mérik. Megállapítottak, hogy a tihanyi szorosban időnként a folyókhoz hasonló sebességű a tó árama hold U.01 órakor kél, 21.30 órakor nyugszik. 14 VASÁRNAP Szeréna A várható időjárás: Időnként erős feihósödrs lesz, elszórtan zápor- eső várható, helyenként zivatar is előfordulhat. Megélénkül a délnyugati szél, amely a Dunántúlon északnyugatira fordul és előreláfhatólag megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, vasárnap 20 fok körül alakul, kellemes kirándulóidő lesz a csapadékmentes körzetek: en. lása. A műszerek adatait, a Balaton viselkedéséről kapott információkat a téli hónapokban dolgozzák fel. A mérések eredményeit a tó védelmét szolgáló tervekben hasznosítják. — Dokumentumfilmek készültek Mongóliában az év első felében. Filmet forgattak többek között a KGST-ről, a Bajkál—Amur vasútvonal építéséről és a Mongol Népi Forradalom 58. évfordulójáról. — Bégető export. 46 ezer bárányt exportáltak fél! év alatt a Kaposvári Húskombinát sántosi juhtelepéről. Az idén először küldtek szállítmányt Romániába és Szaúd-Arábiába. Három sebet éjiéit / Több mint háromszáz embert borotvált meg az ausztráliai Forsayth városkában 29 óra alatt Enrico Donatelli olasz származású borbély, aki ezzel a teljesítménnyel be akar iratkozni a furcsa világrekordok könyvébe. A bogaras olasz egy- egy üveg bort fizetett a vállalkozóknak, akik hagyták magukat megborotválni. Pihenés nélkül dolgozott, s mégis mindössze három »alanyán* ejtett apróbb sebet. A városka iskolájának zenetanára az eseményről fellelkesülve fölajánlotta : A forsaythi borbély címmel operát komponál. Repülőgépszerencsétlenség 30 utassal és 3 tagú személyzettel pénteken este az Atlanti-óceánba zuhant egy bérelt utasszállító repülőgép. A gép Palm Beachból indult, es a Bahama szigetekhez tartozó Freeportba tartott. A DC—3-as repülőgép egy floridai légitársaságé volt. A roncsokat és tizenkét holttestet 50 méríöld- nyire Palm Beach-től nyugatra találta meg az Egyesült Államok parti őrsége. Életben maradottakról nem érkezett jelentés, de a parti őrség és több bahamai men- töalakulat folytalja a kutatást. Megless Játék a nevekkel : Mikszáth. Bűvös négyzet: ti(> 12 72 :;tí (Ki ni ül lük 24 — Édesvíz tengervízből. Napenergia segítségével ivóvizet állít elő a tengervízből több működő berendezés a Szovjetunióban. A legnagyobb felülete 1000 négyzet- méter és naponta 4500 liter édesvizet állít, elő. Cserépvásár Székesfehérváron Ötven fazekas és cserépkészítő szövetkezet mutatja be legszebb termékéit szeptember 20-án Székesfehérváron, a Fehérvár Áruház hagyományos országos cserépvásárán. A Technika Háza előtti téren népi iparművészek is sátrat vernek; bőrdíszművesek, fafaragók, bútorkészítők, hímzők, kékfestők és hangszerkészítők termékeiből válogathatnak az érdeklődök. — Béka uszonyok exportra. A tatai műanyagipari szövetkezet eddig ötmillió garnitúra békaember-fölszerelést exportált a szocialista országokba. Az uszonyokat és szemüvegeket több mint tíz éve szállítják külföldre. Legnagyobb megrendelőik NDK-beli es csehszlovák cégek. Ezekben az országokban a legtöbb sport- és játékboltban kaphatók e hazánkból szármázó sporteszközök. — Gépskanzent avattak fel a közelmúltban a Dunaújvárosi Papírgyárban, amely 25 ipartörténeti ritkaságnak számító papírfeldolgozó gépből áll. A kétéves gyűjtőmunkában részt vettek az ipari hagyományokat szerető dolgozók. Ideges halak Kiderült, hogy a halak, ugyanúgy, mint az emberek, kerülhetnek stresszállapotba. Kedvezőtlenül befolyásolják pszichikumukat azok a jelentősebb változások, amelyek a folyóvizek áramlásának gyorsasagában bekövetkeznek. Azt is megállapítottak, hogy a halak érzékenyek a víz oxigénhiányéra és az olyan anya gokra is, amelyeket a baktériumok és az élősködők ellen alkalmaz az ember. Ezek a tényezők erős ingerültséget, szédülést válthatnak ki ti halakból.. 220 évvel ezelőtt, 1760 szeptember 14-én született Firenzében, és 82 éves korában, 1842-ben halt meg Párizsban Maria Luigi Cherubini olasz származású francia zeneszerző, a XVIII. századvégi francia polgári forradalom korszakának egyik legjelentősebb operaszerzője. Velencében kiváló mesterek vezették be a polifon stílus technikájába; eleinte csak egyházi zenét írt, később kamarazenét is szerzett. 1784— 86 között Londonban élt, s az angol udvar komponistájává nevezték ki. 1788-ban végleg Párizsba költözött és az addigi — túlnyomórészben köny- nyed, olaszos — operák sorozata után nagy feltűnést keltett koncepciózus, erősen dra- matikus beállítású színpadi munkáival; közülük legismertebb „A vízhordó”, amelynek dramaturgiája és zenéje erősen hatott Beethoven FideÜó- jára is. A napóleoni korszak nem kedvezett ambícióinak, és szókimondása miatt hamarosan kegyvesztett lett a császárnál. Hosszabb hallgatás mán 1808-ban írta egyik legjelentősebb művét, a szigorú és koncentrált stílusú, de rendkívül gazdag, nagyvonalú F- dúr misét. Utolsó nagy színpadi müve az 1833-ban szerzett ,,Ali Baba” című opera. Műveinek száma szinte áttekinthetetlen. Balesetek Pénteken több közlekedési baleset történt Somogybán. Barcson a Béke utca 35. előtt a 26 éves Kiss István körültekintés nélkül az útra hajtott biciklivel és egy motorkerékpár elütötte. Kiss könnyebben megsérült. Marcaliban a 37 éves Bizvor Jánosné szabálytalanul kanyarodott és elütötte a motorkerékpárra! közlekedő Farkas Zoltán, aki súlyosan megsérült. Balatonmária és Be- rény között a 30 éves balatonke- resztúri Szabó István ittasan fölborult segédmotorjával, a kismotoron szabálytalanul szállított ba- latonkeresztúri Rákóczi István súlyosan megsérült. Nagyberki és Szabadi között a 61-es úton Deák Ferenc 71 éves nagyberki nyugdíjas balra egy őt szabályosan előző motorkerékpár elé kanyarodott biciklijével. Az idős ember súlyosan, a motoros és utasa könnyebben megsérült. — Kézimunka kiállítást rendeztek Kaposváron a Béke utcai bölcsődében. A . ki* állított tárgyakat a bölcsőde dolgozói készítették. Ezek közül a legérdekesebbek azok a játékfigurák, amelyeket a csendespihenők idején varrtak, kötöttek, horgollak a gondozónők. A kiállítás után a gyerekeké lesz a sok játék. — Bulgáriában, az elsősorban bortermeléséről ismert országban az utóbbi hat év alatt négy űj sörgyárat építettek és ezzel a bulgáriai sörgyárak száma 13-ra emelkedett. Tavaly Bulgáriában 5,5 millió hektoliter sört gyártottak. Az egy személyre jutó évi sörfogyasztás 62 literre növekedett. — A Dózsa gyalogos tiszti iskolán 1950 szeptember 26-án avatott tisztek 1980. október 4-én 16 órakor találkoznak Budapesten, a Zalka Máté Katonai Főiskolán. Jelentkezés : szeptember 20-ig levélben Lévai Jánosnál. Cím: Magyar Néphadsereg hátországvé- deljmi parancsnokság, Budapest, 1885. PL: 25. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy szeptember 17-én Barcson országos allat- es kirakodóvásár lesz. (434j3) — Értesítjük megrendelőinket, hogy lakossági megrendelésre is vállalunk bélyegzőkészítést. Hagyományos es dobozos kivitelben megrendelhető a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat szerencsi telepén. Cím: 3900 Szerencs. Rákóczi u. »5. ügyiptéző; Hollar l.stvanne telepvezető. Telefon: Szerencs 31. (4347'2) Ünnepi hangversennyel nyitották meg a Hungaroton hang lemez heteket. Az esten Tóth Dezső művelődési miniszter helyettes átadta az cv hanglemeze díjakat. A képen: F éren esik János átveszi az aranylemezt. /