Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-01 / 179. szám
m HÍREK A nap 5.22 órakor kél, 20.H? órakor nyugszik; AUGUSZTUS a hold 33.1)4 órakor kél, 19.51 órakor nyűgözik. PÉNTEK Boglárka várható időjárás: .Változóan felhős idő, szórványos záporokkal, zivatarokkal. Nehány helyen erős, majd kissé mérséklődő nyugati—északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 24—29 fok között várható. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 22 fok volt. — A több mint 69 ezer hektár búza betakarításának felénél tartanak a megye mezőgazdasági nagyüzemei. Élen járnak a munkában a barcsi és környékbeli szövetkezetek: ott a búza betakarításának mintegy 80 százalékával végeztek. — Az utolsó turnusban mintegy ezer fiatal kezdi meg a munkát vasárnap a megyénkben levő négy központi építőtáborban. Csurgón tegnap búcsúzott el az a 30 bolgár fiatal, aki az ottani építőtáborban dolgozott. i * — J utalomki rán dúl as. Harmincöt, a munkában kiemelkedő eredményt elért dolgozóját viszi ma autóbuszával háromnapos kirándulásra a barcsi Dráva Ipari Szövetkezet Szombathelyre, Kőszegre, Sopronba és Fertőrákosra. * — A belga légierő AlphaJet típusú gépe szerdán este gyakorlórepülés közben lezuhant Of nal innés mellett, egy szántóföldén. A pilóta szörnyethalt. E héten ez már a második baleset a belga légierőnél: hétfőn egy F— 16-os vadászgép járt szerencsétlenül, irányítójának azonban időben sikerül ka- lapuitálniaon Horgászparadicsom Külföldi horgászok is fölfedeztek a tihanyi Belső-tó »rejtett tartalékait«: a közelmúltban kitűnő angolna- és süüőzsakmányra tettek szert. A hazai horgászok eddig csaknem kizárólag pon- tyo zó víznek tartották a 28 hektáros tavat, a külföldiek most sikerrel próbálkozták meg a ragadozók zsákmányul ejtésével. A halőrök. szerint to—20 kilós harcsak is élnek a tóban. Ösztönző bérezés Az. SZK 5-os és az E 516- os kombájnnal dolgozók kiemelkedő teljesítményének elismerésére, az aratás meggyorsítására ösztönző bérezést vezettek be az idén a barcsi Vörös Csillag Tsz- ben : a bérén kivül 300, illetve 500 mázsás termelés fölött mázsánként a kisebb teljesítményű gépek vezetői 1,40 forintot, a korszerűbb kombájnokon dolgozók pedig 70 fillért kapnak. — Véradás. Az üzemi vő- röskeresztes alapszervezet jól sikerült véradónapot rendezett a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság baicsi gyárában. 180 dolgozó vett. részt ebben, es 6ö,2 liter vert adott. — Fiatal népi ellenőrök munkáját vizsgálja a Nagyatádi Járási-Városi Népi Ellenőrzési Bizottság. A tapasztalatokat a járási és a városi KISZ-bizottsággal együtt értékelik. — Két kétszobás pedagógus-szolgálati lakás építését tervezi az idén a zákánvi tanács, közösen a MÁV-val, Szerkesztőségi ügyelet este 8-íg Telefon: 11-510 .wsegi 95 évvel ezelőtt, 1885. augusztus 1-én született Budapesten — és 81 éves korában, 1966-ban halt meg — az NSZK-beli Freiburgban Hevesy György, magyar származású Nobel-díjas kémikus, aki Németországban, Dániában és Svédországban folytatta tudományos tevékenységét. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben, illetve Freiburgban. végezte; ott is doktorált 1908-ban. A továbbiakban előbb Karlsruhé- ban, majd Manchesterben dolgozott, E. Rutherfordnál : nála kezdte meg a radioaktív anyagok vizsgálatát. Két évig a bécsi Rádiumintézet- ben is tevékenykedett, s az első világháború befejezése után a Budapesti Tudomány- egyetem fizikai—kémiai tanszékének lett a professzora* A Tanácsköztársaság megdöntése után Dániába emigrált, s N. Bohr koppenhágai elméleti fizikai intézetében dolgozott. 1926-ban a frei- burgi egyetemen a fizikai kémia professzora lett, de Hitler hatalomra jutása után, 1934-ben visszatért Dániába, majd StocKholmba menekült, s ott egyetemi professzorként működött. Kiterjedt tudományos kutatótevékenységet folytatott; az 1943-as kémiai Nobel-díjat »a kémiai folyamatok kutatása során az izotópok indikátorként való alkalmazásáért« nyert« «1. — Ütkorszerűsítés. A tabi tanács költségvetési üzemének útépítő részlege ai idén 860 ezer forint felhasználásával korszerűsíti a Kisfaludy utcát. Jövőre a nagyközség új lakótelepein újabb öt kilométernyi szakaszt látnak el korszerű burkolattal. — Családi házat egyre többen építenek Barcson : az elmúlt öt esztendőben a tervezett 220-szal szemben 241 család költözött űj otthonba. Vállalati, szövetkezeti segítséggel ez idő alatt 48 többszintes lakóház épült; az idén 24-et kezdtek el, — Egy szippantógépkocsi, amelyet az 51 éves, ordacsehi Illés Lajos vezetett a ba- latonszárszói strand területén hatsó kerekeivel keresztül ment az ott játszadozó hatéves, csehszlovák Csermák Filipen. A gyermek a helyszínen meghalt — Nem adta meg az elsőbbséget segédmotor-kerékpárjával egy személygépkocsinak az 54 éves, so- mogyszobi Molnár Sándor tanár, s összeütköztek. Molnár súlyosain megsérült. Öregek napközije Nikian A közös tanács gondoskodni akar a magányos öregekről : a tsz-től átvesz egy jelenleg magtárnak használt épületet, s átalakítják napközinek. A lakosság és a tsz fölajánlotta, hogy társadalmi munkában segít, a szövetkezet még a faanyagot is díjtalanul adja. Az átalakítás tervét a Pécsi Pollack Mihály Szakközépiskola tanárai és tanulói készítik társadalmi munkában. — A* AutiSMzIekedéat Tanntezet személy gépkocsi vezető unfolyitmol indít Kaposváron, elentkezni lehet augusztus 12- g. Kaposvár, Berzsenyi utca 2. zaiu alatt. 1980. augusztus 2 ári Tabon or- /agos altat- *» kirakodó ■ vásár lesz. Szakkönyvek nyáron Az étkezésre és alkakád- tenmeJésre szánt mák iránt igen nagy a kereslet. A ter-, mésátlagok ingadozása miatt a szükségletek kielégítése nem zökkenőmentes. Ennek a helyzetnek a megváltoztatásához nyújt jelentős szakmai segítséget Mórász Sándor A mák termesztése című könyvével. Ez a mű a nagyüzemek és a kisterme-- lök számára egyaránt köny- nyen elsajátítható ' módon tartalmazza a termeléssel kapcsolatos ismereteket. A szerző ismerteti a mák gazdasági jelentőségét, növénytani ismereteit, részletesen tárgyalja a termeléssel kapcsolatos tudnivalókat, a különösen munkaigényes egye- lés kiiktatásának módját, valamint a kártevők és a kórokozók elleni védelmet Külön fejezet tárgyalja a termés minőségének, kezelésének és felhasználásának, valamint a Tiszavasvári Alkaloidavegyészeti Gyár termelési rendszerének tudnivalóit. Az Autó- és traktormotorok című — már korábban napvilágot látott — könyv folytatásának tekinthető Várad! János és Komádi György közelmúltban megjelent könyve, a Traktorok — autók című munka. Hazánk mezőgazdaságában ma mintegy ötvennyolcezer traktor, tizenkétezer kombájn, huszonötezer teherautó és kétszáz repülőgép dolgozik. Ennek a korszerű, jelentős nagyságrendű és állandóan fejlődő technikának a szakszerű és főként gazdaságos üzemeltetése jól képzett szakembereket kiván. A professzor szerzőpár részben egyetemi tankönyvnek szánta ezt a munkáját, részben pedig a gyakorlatban dolgozó műszaki irányítóknak segédeszközül. , Tatarozást zsebkönyv a címe a Dános György éí Hir Alajos szerkesztésében megjelent munkának, azonban ez a több mint ezeroldalas mű aligha fér el egy zsebben. Viszont tartalma? minden olyan tudnivalót mely a tatarozás témakörébe tartozik. A mű a vállalati szakemberek számára épp olyan nélkülözhetetlen segédeszköz, mint az egyéni vállalkozók. “barkács-ta tározók- részére. A harminc- nyolc fejezet részletes tájékoztatást ad mindenről, az alapozástól kezdve a tetőtérbeépítésekig, nem maradnak ki a bádogos-, az asztalosmunkák, a festés és tapétázás tudnivalói sem. Ma nyitják meg a barcsi Dráva múzeumbap a jugol szláviai Virovitica Likovni klubjának’ képzőművészeti Kiállítását. A kishatármenti kulturális kapcsolatok egyik határköve lesz e tárlat, amelyen huszonhármán mutatkoznak be alkotásaikkal.. A 17 óra 30 ( perckor kezdődő megnyitón Josip Simic művészettörténész mond bevezetőt. Szintén ma tartják Barcson az áíész és a művelődési központ rendezésében a »sváb bált« a Boróka étteremben, ahol fél nyolctól a pécsi Micado zenekar játssza a talpalávalót. A Dráva menti nyár rendezvénysorozata a nemzetiségek folklórkincsének fölmutatását is céljának tekinti. A bogiári kápolnák tövében újra Beckettnek »Godot- ra várva« című antidrámája kerül színre, ma és holnap este 20 óra' 30 perces kezdettel. Ascher Tamás a rendezője a produkciónak, amely párom évadon át volt műsoron a Csiky Gergely Színház stúdiószínpadán. Ma is ugyanazok a szereplői : Kottái, Róbert és Vajda László Jászai-dijasok, Helyey Lász. sárga gumicsónak imbolygót! a vízen. Motorcsónakkal a tavon Kevesebb vízi baíeset Az idén későn jött a nyár. Ezt bizonyítják azox a grafikonok, melyeket Siótokon, a Vízirendészeti Rendőrkapitányságon Sztranyák József őrnaggyal, a vízirendészet vezetőjével nézegetünk. Májusban például nem emelkedett 15 fok fölé a víz hőmérséklete. holott tavaly ebben az időszakban már a 20 fokot is elérte. De rossz volt a június is. és bizony a július sem kényeztetett el bennünket. Nerr csoda hat, ha a »vízi élet-" meg nem pezsgő igazan. — Vihar is ritkább, mint tavaly — mondja Sztranyák József —, és ha t'oit is, nem okozott nagy gondot, hiszen alig-alig akadt olyan bátor emiper. aki a vízre merészkedett. Sajnos, a Balaton így is szedte az áldozatokat: Illan fulladtak á vízbe július közepéig. Tavaly júliusig 19-en vesztették életüket a hullámok között. — Mi okozta eddig a legtöbb gondot? — A figyelmetlenség, a felelőtlenség. A vízbe fúlá- sok zöme ezert történt. Az emlékezetes. szomorú hét végén, julius 14—15-én* kilencen fulladtak a tóba. főleg ilyen okok miatt. Sokan képtelenek fölmérni, mit bír el a szervezetük, és erejüket meghaladó »vállalkozásba« kezdenek. Nemrég két fiatalember — testvérek — elhatározta. hogy átússza a Balatont ott, ahol fi—7 kilométer -széles. • Egyikük rövidesen visszafordult, a másikat elnyelték a hullámok. Sokan indulnak fürdeni ittasan Fonyódon három fiatalember akarta átúszrfi a hajókikötőt: a vízbe vetették magukat, s egyikük nem jött fel többé. Egyik társánál elvégezték a véralkohol-vizs- gálalol és kiderült, hogy a vérében 3,76 ezrelék az alkohol, tehát erősen ittas volt. — Mit tesz a vízi rendészet a balesetek megelőzéséért? • — A motorcsónakok állandóan a vizen vannak, fölszerelve hangszóróval. A Balaton környéki iskolákban a szezon előtt előadásokat tartottunk, s ennek volt is hatása. Egyetlen környékbeli gyermekkel vagy felnőttel sem volt baj. Elsősorban a távolabbi vidékről érkezők nem * veszik komolyan a figyelmeztetéseket. Most is rendszeresen tartunk előadásokat az építőtáborokban, az üdülőkben, s reméljük, nein hatástalanul. A fenti beszélgetés a kapitányságon zajlott le. Azután a vízi rendészet Volvo motorosába ültünk: irány a Ehhez a vitorláshoz is kell »jogosítvány* tó! A parttól J jó négyszáz méterre sárga gumicsónak imbolygott a vízen. A közelében ketten lubickoltak. — Itt mái- háromméteres a víz — mondja kísérőnk miközben a kék-fehér motoros a gumicsónak felé száguld. Tehát fürödni tilos. A fürdözök — egy testnevelő tanar és egy tanárnő nem értik, miért. Pedig a csónakot nem szabad őrizetlenül hagyni: vagy bent kell maradni egyiküknek, vagy le kell horgonyozni. Mert ha a hullámok elsodorják, baj esetén nincs hová menekül- ni. Műanyag testű vitorlás mellé suhan a rendőrségi motoros. A tulajdonos hajdani magyar, most Párizsban él. Arról, hogy a vitorláshoz »jogosítvány« kell, nem is hallott. Hosszú ideig vitatkozik, a rendőrrel. Nehezen érti meg, hogy a Balatonra nem a franciaországi szabályok az érvényesek. Itt a Duna menti országok hajózási kódexét kell betartani. A távolban apró fehér pont, egy csónak. Két külföldi napozik benne; több mint két kilométerre sodródtak már a parttól. Megértik, hogy kijjebb kell evezniük. és elindulnak. Csónakokkal, vitorlásokkal. széllovasokkal találkozunk. Velük egyre több a baj. Túl messze »lovagolnak« a parttól, aztán már nehéz visszajutni. Rendőrségi motorosok cirkálnak a vízen, figyelmeztetik a parttól távol levőket, segítenek, ha baj van. Hangszórókkal figyelmeztetik a fürdőzőket Sajnos, így is akad, akin nem tudnak segíteni: saját nemtörődömsége, felelőtlensége áldozata lesz. Szerencsére egyre többen megértik, hogy a Balaton gyorsan változik, a sima víztükör pillanatok alatt viharossá va 1 hat. Es aki nem számol ezzel, könnyen bajba jut, !» T. ló és Lukáts Andor, Díszlet- jelmeztervező: Pauer Gyula. A kápolnákban jelenleg Gerle Margit keramikusművész és Jávor Piroska iparművész kiállítása tekinthető meg. Balatonlellén — Bogiár- lelle szabadtéri színpadán — holnap este 20 órától az Állami Népi Együttes lép föl; mindem bizonnyal külföldi nyaralók is szép számban lesznek jelen az esten. Az Omega együttes Siófokon koncertezik ma este 20 órakor, a Dinamit ma 21 órától Lellén szerepel. Halló, itt Balaton! — ez a címe a hagyományos nyári show- müsornak : vasárnap este 20 órától Siófok a színhely. Koncz Zsuzsa, a Főnix és a Fonográf együttessel a leilei szabadtéri színpadon ugyancsak vasárnap este lép föl 20 óra 30 perctől. .Földváron csöndesebb rendezvényt tartanak a gyerekeknek, délelőtt 10-től délután 17 óráig. E »gyermeknapon« a Pacsirta bábegyüttes, a mesztegnyői gyermektánc- csoport és a Bojtorján együttes műsorának tapsolhat a közönség. Ugyancsak a gyerekekre gondoltak Fonyodon, ahol szombaton »Cirkusz a színpadon« címmel varietémüsor lesz 16 órától. Emlékeztetőül: Somogy népművészete kiállítás formájában Balatonszemesen a művelődési házban látható. A Pálóczi Horvath Adam éleiét és munkásságát reprezentáló kiállítás endredi csipkékkel, grafikai anyaggal, cselédlakásbelső néprajzi jellegű kiállítással együtt Szántódpusztán tekinthető meg. A lellei művelődési házban viszont holnaptól népi iparművészeti anyag látható. Marcaliban a kulturális központ galériájában Les- kowszky Albert népi hangszerkészítő és Erdélyi Tibor fafaragó munkáit állították ki. Horváth János akvarell- jei viszont a Helytörténeti és a Munkásmozgalmi Múzeumban tekinthetők meg. A gyerekeknek rendeznek ma tíz órától 16-ig »játszóházat« a Kilián György Ifjúsági és Üttörő-müvelödesi Központban. Tizennyolc órától ugyanitt: diszkó! A kaposvári nyár ’80 rendezvény- sorozat következő eseménye 4-én este 20 óra 30 perctől:- a Dominó pan tóm i megy üttes föllépte a ’ Dorottya-szálló nagytermében. A kapósvári mozik közül a Vörös Csillag vígjátékot Kínál: »Ki |öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?" — ez a címe. Amerikai—NSZK alkotás, a csinos Jacqueline Bisset-vel a főszerepben (őt az »Amerikai éjszaka« című Trufíaut-íilmben és az Agatha Christie-krimiben, a »Gyilkosság az Orient-ex» presszen« című munkában láthattuk). az előzetes hírek szerint egyébként a moziból a néző egyenesen a vendéglőbe tart... Képünkön : Jacqueline Bisset. A 17 órai előadáson Walt Disney állatbirodalmával ismerkedhetnek az ifjabb és a koro- abb nézők. SOMOGYI NÉPLAP