Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-06 / 183. szám

Egy tetőtérbeépítés története Az ötlet Szigorúan ellenőrzik Kaposvár leghosszabb időtartamú építkezése a Rá­kóczi tér 4—5. számú ház felújítása. Nemrég került tető az egyemeletes sarok­épület fölé. A ház hajdan egy építő- és tüzelőanyag- kereskedőé volt. A század- forduló táján készült, és ál­laga a hatvanas évekre tel­jesen leromlott. Az épületet az Ingatlankezelő és Közve­títő Vállalat kezeli. Az át­építés-felújítás kivitelező­je a Kaposvári Építőipari Szövetkezet. A szecessziós stílusban készült ház hom­lokzata és a tető cserepei közé az épület teljes hosz- szában fa ablakkeretek ke­rültek : jelezve, hogy itt most Kaposvár első tömeges tetőtérbeépítése valósul meg. Kik vállalkoztak erre a szokatlan, csak kevéssé el­terjedt lakásépítési1 módra? Az építkezők : a Somogy megyei Tervező Vállalat fiatal mérnökei, öt házas­pár; összesen küencen dol­goznak közülük a vállalat­nál. Egyikük, Szabó Tibor — alacsony, zömök fiatal­ember — vezetett be a te­tőtérbeépítés körül évek óta tartó huzavona rejtelmeibe. Erre a házra úgy akad­tak, hogy ők készítették el az épület felújítási terveit. A történethez tartozik az is, hogy a vállalat 1974-ben kapott megbízást az IKV- lakások felújítási terveinek elkészítésére. Az akkori tervről kiderült: műszakilag felületes volt. Az épület ál­laga rosszabb, mint azt a szemrevételezéskor megál­lapították. Menet közben tervezték át. 1977-ben a ki­vitelezés megállt a tetőszer­kezetbe épített fertőzött (gombás) faanyag miatt. A födémszerkezetet le kellett bontani. Akkor támadt az az ötletük, hogy a tetőteret be lehetne, építeni lakások­kal: áttervezték a homlok­zatot, a fedélszerkezetet. A följárást is egyszerűen ol­dották meg: továbbvitték a lépcsőházat. — Gyorsan ment a dolog — mondta Szabó Tibor. — Szinte órák alatt összeve­rődtünk, és azon gondolkod­tunk, hogyan volna ez az egész a leggazdaságosabb. — A lépcsőházból egy folyosót nyitottak a padlástérbe. Az utca felé esnek a déli és a nyugati tájolású lakások, az udvar felé a beépítetlenül maradt padlástér. A nyereg­tető fő falának minimális megemelésével minden la­kásban néhány négyzetmé­teres galériát is ki lehetett alakítani. A tetőtérben így összesen hat lakást nyertek. A fiatal építészek saját maguknak tervezték és épí­tik a lakásokat. A kivitelező csupán a ház egészével ösz- szefüggő munkákat végzi el. A dolgot nagymértékben segítette, hogy 1978-ban megjelent a letóté ['beépítés­ről szóló rendelet. Eszerint az IKV-házakban magánsze­mélyek és vállalatok egy­aránt alakíthatnak ki ilyen lakásokat. A vállalat bérlő- kijelölési jogot vásárol a ta­nácstól. Állami tulajdonú lakásoknál az emeletráépí­tés illetve a tetőtérbeépí­tés pénzügyi forrásai a kö­vetkezők: a leendő bérlő készpénzhozzájárulása, leg­alább az érték 15 százaléka. A munkáltató a bérlőkivá­lasztási jogért ugyancsak hozzájárulást fizet. A tanács fejlesztési alapjából járul hozzá. A kijelölt bérlő ré­szére a takarékpénztár száz­ezer forint kölcsönt nyújthat évi kétszázalékos kamat mellett. A tetőtérbeépítés­nél figyelembe kell venni, hogy a bérlő által fizetett összeg nem lehet olyan ma- t &as, mint a saját lakásnál vagy háznál; az így nyert lakás ugyanis állami tulaj­don marad. Nem adható vi­szont szociálpolitikai ked­vezmény. A tetőtérbeépjtés jó a bérlőnek és a városának is: új lakáshoz jutnak, amely olcsó, mert nem kell új köz­mű. A vállalatnak azért jó, mert dolgozói letelepednek. A költségek fele annyit sem tesznek ki, mint bármilyen más lakásépítési mód esetén. Leírva ilyen egyszerű, de milyen a gyakorlatban? Már nem »vit kezében a gyalu, már csak elvétve vál­lal el apróbb munkákat. Or­rán szemüveg, napszítta ar­cán barázdák. Horváth József a nyocvamadik évét tapossa. Feleségétől tavaly kellett megválnia,, 56 évi házasság után, s most egyedül él a ré­gi házban. A falubeliek azon­ban szeretettel veszik körül. És hallgatják a régvolt törté­neteket. A segesdi bognár ereje már nem a régi, szellemi frisse­ségét. végeérhetetlen meséiö- kedvét azonban megőrizte. Nehéz eldönteni, miről be­szél szívesebben : mestersé­géről, életéről-e vagy a tör­ténelemről. Épp meg akarom kérni, hogy meséljen, de mire szó­hoz jutnék, már a régmúlt históriák kellős közepén já­runk. Hallgatom, s legszíveseb­ben belefeledkeznék a mesé­be, de egy kicsit csalódottan veszem észre, hogy nem megy. Az Árpád-kor leve­gője helyett a háború előtti évek tolakszanak a szobába — hívatlanul —, Horváth bácsi ugyanis föláll a szék­ről. Egy kis túlzással azt is mondhatnám, vigyázzban áll. Nádpálcát suhogtató ta­nítóik, öreg pedellusok, ösz- szevont szemöldökű tanfel­Harmincegy település villanya (Tudósítónktól.) A siófoki üzemigazgató­sághoz tartozó tabi Dédász- kirendeltség 35 kilométeres körzetében több mint húsz község és tizenegy kisebb településen mintegy nyolc­ezer fogyasztó áramellátásá­ról gondoskodik. Az üzem­igazgatóság területén ebben a körzetben a legkevesebb a zavar. A fogyasztók által jelzett hibák száma az idén tovább csökkent. — Hogyan érték* ezt el ? — Ágoston József kirendeltség- vezetőtől. — Sok légvezetékes csat­lakozót szereltünk át lég­kábelesre, így a hibaforrás lényegesen kevesebb. Az el­ső félévben e feladat el­végzését 17 kilométernyi szakaszon terveztük, és több mint 20 kilométeren való­sítottuk, meg. A fogyasztók zavartalan ellátása érdeké­ben földről kezelhető sza­kaszbiztosító szekrényeket szereltünk föl': így a túlter­helések zömét- ki tudjuk szúrta. A mechanikai szilárdság szempontjából nem megfe­lelő vezetékeket több köz­ségben is kicserélték. Ahoi indokolt volt, ott a légkábe­les hálózat kiépítését is el­végezték. — Mindennapi feladatunk a fogyaszt« szolgálat bizto­sítása. Az üzemigazgatóság építési osztályával úgyneve­zett feszültségjavító munkát is végzünk. Azokon a háló­zatszakaszokon, ahol a fe­szültségesés nagy, vezeték­eseiével, hálózat átépítéssel, transzformátor állomás épí­tésével segítünk. Ilyen mun­kákat Tabon, Andocson, So- tnogymeggyesen, Bábónyme- gyeren, Somogyegres község­ben- végeztünk, illetve vég­zünk. A tartóoszlopokat is kicseréltük. A kirendeltségen egy ! ezüstkoszorús szocialista brigád tevékenykedik, s a munkák megszervezésében is lényeges szerepet vállal. Vállalásaik olyanok, amelyek a fogyasztok jobb. hatéko­nyabb, gyorsabb kiszolgálását teszik tehetővé. A Rákóczi ter 4—5. számú házra a tanács az elvi en­gedélyét 1978. április 25-én adta ki, a véglegeset pedig 1978. augusztus 28-án írták alá. Tehát a tetőtérbeépítés tény.ét elfogadta az építé­si hatóság, az IKV és a ter­vezővállalat, Megállapodás is született arról, hogy az ily módon kialakított laká­sokat a Somogy megyei Ter­vezővállalat kapja meg, te­hát tetszése szerint eloszt­hatja őket lakásra jogosult dolgozói között. A megállapodás a ta­nács és a vállalat között 1978. március 17-én szüle­tett. A dokumentum hetedik pontja szerint a városi ta­nács vb-határozata szüksé­ges ahhoz, hogy a Somogy- terv kapja meg az érintett házban a bérlőkijelölési jo­got. A megállapodás csak a vb-határozattal válik érvé­nyessé. A vb-határozat fél év múlva, 1978. november elsején megszületett. A ter­vezővállalat a határozatot követő tíz napon belül megküldte a városi tanács­nak kérelmét a névre szóló, bérlőkijelölési jogra. Erre azonban harminc nap he­lyett másfél évig kellett várniuk. Cseke László (Folytatjuk.) a tejet A Tejipari Tröszt tejter­mékellenőrző állomásának kaposvári kirendeltségén nyáron különösen sok a munka. Az idén a fölvásá­rolt tej minősége jó, csak egy-két esetben kellett át­minősíteni, alacsonyabb osztályba sorolni. Az állomás szakemberei a beérkezéstől ellenőrzik, •»követik« a tej útját. Az osztályozás azonban már ko­rábban megkezdődik : a szakképzett gépkocsiveze­tők átvételkor megállapít­ják, megfelelő-e a savfok, milyen osztályba sorolható a termék... Ha a kocsi a telepre érke­zett, kezdődnek a laborató­riumi vizsgálatok. Pontosan megállapítják a tej sav- és zsírfokát, tisztaságát és azt, hogy mi készíthető belőle. Az ellenőrzést a tej feldol­gozásának minden részfo­lyamatában megismétlik, ugyanez történik a többi tej­termékkel is, A tejből köz­vetlenül »csomagolás« előtt is mintát vesznek. Nehézséget eddig az eső­zések miatti áramkimaradás okozott. A mennydörgős na­pokon ugyanis több község­ben, városban volt áramszü­net, s így nem működtek a fejő- meg a hűtőberendezé­sek. „Hintából vizsgáztam...” ügyelők jutnak eszembe. S nem tévedek, mért közbe is szúrja néha: »amikor a tan- felügyelő úr megkérdezte..« S ő hajszálra mint a kész­séges kisdiák ... Horváth bácsi nyolc évti­zede él a szülői házban. Tör­téneteit is az itteni élmé­nyek táplálják. — Mindig jól tanultam — mondja. — Mikor a hatodi­kat jártam, eljött a szülé­imhez a tanító úr meg a tisztelendő úr, hogy taníttas­sanak tovább. Édesapám hajlott is a dologra, csak hát ... 1914-et írtunk akkor ... Mint annyi más gyereké és felnőtté, a Horváth József nevű kisdiák sorsa is egé­szen másképp alakulhatott volna, ha nem jön visszata­szító robajjal a háború. Ap­ját elvitték katonának, s az asszonynak és a három gye­reknek valamiből élnie kel­lett. Ö volt a legnagyobb, s munkát kellett vállalnia, a mai Jugoszlávia területén dolgozott erdészeti cégnél a háborús évek alatt, s köz­ben visszavonhatatlanul fel­nőtté vált — Sok tisztet szállásoltak el nálunk s akaratlanul is rám ragadt az orosz meg a horvát szó, és más nyelvek is. Később hasznát vettem: 1945-ben a szovjet hadsereg tolmácsa voltam — mondja, s bizonyságul oroszra vált, legalább néhány mondat erejéig. Amikor édesapja hazajött a háborúból, bognárnak ad­ta a fiát. Kisbajomban ta­nulta a mesterséget. 1 — -Hintóból- már Kapos­váron vizsgáztam mond­ja — : Mayer kocsigyártó mesternél ,.. Tíz évig dol­goztam a F'estetidi-birtokon, ujahb tízig pedig a Szecbe­nyi-uradalomban. Hmtókat csináltam, parasztkocsikat, mikor mire volt szükség. A hintókészítes az igazi, a »fi­nom« munka, s bizony, nem egyszerű dolog; én csak di­cséretet kaptam érte, mert nem találtak benne hibát so­ha. Még a »faj dán hin tót« is megcsináltam, pedig azt egy bognár se merte elvál­lalni ... Horváth bácsi valóban el­sőrangú mester volt, és bé­késen dolgozott. 1945-ben önállósította magát, . később a nagyatádi mezőgazdasági gépállomás üzemi asztalosa lett. Ormán ment nyugdíjba. Nyolcvan esztendő alatt azonban sokat változott kö­rülötte a világ, s ő képes volt befogadni a változást. Ezt bizonyítja az utolsó tör­ténet : egy bognármesterről szól, aki, rég túl a nyugdíj- korhatáron. elment portás­nak. Volt ugyanis néhány év, amikor Horváth bácsi súlyos betegsége miatt nem végez­hetett megerőltető munkát. Nem kapott valami sok nyugdíjat, s kellett a pénz: gondolt hát egyet, írt a So­mogy megyei Tanács Ide­genforgalmi Hivatalának, bement Kaposvárra, s le­vizsgázott orosz, bolgár, hor­vát és szerb-horvát nyelv­ből. Ezek még az első vi­lágháború idején »ragadtak ra«. És portás lett a bala- ton.szemesi Vadvirág kem­pingben, anyanyelvükön üd­vözölte az érkezőkét. Hetven­éves volt akkor. Nos, ez az utolsó történet.., Nézem arcán a' barázdá­kat, meg az élénk szeme­ket. Nyolcvan év ide vagy oda: bizonyos vagyok ben­ne, ha úgy hozná a sors, ma is meg tudná újítani magát. Meinai Lraséfesi Árhullám A twfit héten mindennap természeti empásrőí, ka­tasztrofális eseményekről olvastam az újságban; helyszíni riportokat, beszámolókat sugárzott a rá­dió, a televízió. Ügy látszik, sok tekintetben kedvezőtlen időjárás van nálunk. Ha jól meggondolom: voltaképpen nem meglepetést hiszen hónapok, mar-már évek óta olvas- hatunk az árhullámról, amely nem kímélte, nem kerülte el hazánkat sem. Mégis derűlátó vagyok. A híradások áradá­sában ugyanis rendre helyet követel magának az összefogás, az elszántság, a helytállás, az emberi tettek sorozata. A hí­rek valóságtartalmából nyilvánvalóan következik, hogy — ha a károkat nem is előzhetjük vagy akadályozhatjuk meg mindig — úrrá tudunk lenni a természet erőin, s ha nem tévedek: mindenfajta árhullámot előidéző körülményen. S hogy miért beszélek ma erről? Netán ismételgetni akarom a helyszíni krónikások beszámolóit, néha irodalmi veretű jegyzeteit? Szó sincs erről. Azért is foglalkoztat ez a téma, mert ugyanezekben a napokban az ár- és belvíz­védelem mellett például »Árak és vendéglősök« címmel olvastam vezércikket egyik napilapunkban, és mert tapasz­talataim, valamint az információs jelentések tanúsága sze­rint az árhullám többféle megközelítésben foglalkoztatja az embereket. így hát ne csodálkozzanak, ha e fogalom ösz- szetéttségének, eltérő jelentéstartalmának ürügyén magam is bizonyos áttételeikre vetemedem. Itt van például az a közlés, miszerint »heves áradás alakult ki a Körösök víz­rendszerében: Az első napokban a Sebes-Körös 60, a Fe­kete-Körös vízszintje 130 centiméterrel emelkedett.« Rög­tön az jutott az eszembe, hogy azt a másfajta árhullámot százalékokban kifejezve, szerencsére nem tartunk ilyen magas számoknál. Az áradás azonban kétségkívül a gátakat ostromolja, s e jelenségnek — szerény ismereteim szerint — még nem tartunk a vége felé... A párhuzam — az azonosságok mellett — a különböző­ségeket is magában hordja. így például a víz áradásai, ha nem is könnyűszerrel, de megfékezheti az emberi erő. (Igaz, hogy túl sok csapadék újabb erőfeszítésekre kényszerítheti.) A másik árhullámnak is vannak tőlünk független okai, de hatásuk csökkenthető emberi erővel és olyan teljesítőképes­séggel — nevezzük ezúttal tervezésnek, szervezésnek és végrehajtásnak —, amely nem mindig fizikai erőnlétünkön áll. Nem vitatható viszont, hogy több embernek, mindenki­nek ott kell tevékenykednie a képzeletbeli gáton; megértem, hogy mi forog kockán, s hogy mit tehetünk az ár további elhatalmasodása ellen. Az árvíz hazánk, három tájegységét öntötte él. illetve vesizélyezteti, az árhullám azonban, mint tudják, elbontotta az egész országot. Aligha vigasztaló, hogy Európa és a többi földrész lakossága sem élvez kiváltságokat. Kinek-kinek te­hát a maga világnézete es felfogása, egyéni és társadalmi helyzete (azaz önmaga!) érdekében kell ilyenkor acéloznia izmait. És teszi is. Ámbár korántsem olyan robbanásszerű felismerés nyomán, mint amikor természeti csapás éri az embereket. Ó nálló jegyzetet eró emel ne, hiszen, sokszor elgondol­kodtam már azon: milyen nagyszerű, hogy a baj­ban, a váratlanul megrázó eseményekben mennyire összefognak, mennyire egyék tudnak lenni az emberek. Elég egy, a házakat földig romboló orkánra, bányaomlásra, vagy például a siófoki autóbusz-szerencsétlenségre gondolni. Szinte hívás nélkül ott terem, aki -csak tud: lapátot ragad, vért ad, sebesültet kötöz vagy szállít. Egyszóval: segít! De ha másfelől érkezik a megrázkódtatás, az árhullám, alig hiszi, míg saját pénztárcája nem bánja; s azután is csak lassan eszmél, vontatottabban jut el a tettek szükségességé­nek fölismeréséig. Próbáljunk újra párhuzamot vonni. Jól tudom : a folyók áradását nem úgy fogadták az emberek, hogy kimentek a gátra, hitetlenül pillantottak körül és el­csodálkoztak; azután szidták-hordták a természetet, s elbá­mészkodva a hatalmas vízfelületen, a házak alig kilátszó ormain, panaszolták szerencsétlen sorsukat. Nem lázadtak a természet törvényei ellen. Helyette csákányt, lapátot ra­gadtak, homokzsákot hordtak, hogy megerősítsék a védel­mi vonalakat. Hosszúfoknál mégis átszakadt a Kettős-Kö­rös gátja. Dolgoztak'tovább ... Pénteken közvetítettek egy beszélgetést a falurádióban. A riportalany nem akarta el­árulni, később mégis bevallotta, szinte »szégyenkezve«: hétfő óta mindössze három órát aludt. Arra gondoltam: eredményesen küzdhetnénk az árhullám ellen akkor is, ha csak a nyolc órát dolgozzuk végig becsülettel... A Tiszát, a Körösöket, a Bodrogot és a többi rakoncát­lan folyót hosszú acélpallókkal, pátrialemezekkel, nyúlga- takkal, homokzsákokkal és fóliaterítéssel, ideiglenes táro­zókkal meg lehet fékezni. A másik árhullám kordába szo­rítása azonban nem ilyen »egyszerű«. Kevés hozzá tíz húszezer ember elszántsága, és az a rengeteg gép, amely az ember parancsára segíti megvédeni az árvíz sújtotta te­rületek lakosságának élet- és vagyonbiztonságát. A felnőtt társadalom előtt már nem titok, mindenki ér­zékeli az árhullám »áldásait«, ismeri okait, következmé­nyeit. Tudja, hogy az országhatáron kívül csakugyan soha nem látott mértékben duzzadtak meg a »folyók«, s ezek »vízétől« mi nem vagyunk, nem lehetünk függetlenek. Tisz­tában van azzal is, hogy jóllehet sok gátat építettünk már, de még nem elég erőseket és áttörhetetleneket az ár folya­matos emelkedésének útjába. Ezért úgy gondolom: némi át­tétellel nem árt levonni az árvíz tanulságait. Olvastam, hogy a vízügyi szervek időben intézkedtek a veszély elhárításáról, s bár szokatlan időben tört be a ve­szedelem, nem érte őket váratlanul. Emberek és gépek az első szóra ott termettek a veszélyeztetett térségekben; men­tettek embert, termést, állatot és minden más vagyontár­gyat. Nagy erővel, rendkívüli készültségbe tömörülve. Két­ezer kilométeren működik a figyelőszolgálat, az árhullám azonban 93 ezer négyzetkilométert ostromol. Mikorra vár­ható a tetőzés? Ezt egyetlen hírforrás sem tudja tudomá­sunkra hozni, magam sem bocsátkozhatom, jóslásokba. De az — bármilyen szomorú is — meggyőződésem: az árhul­lám levonulása hosszú folyamat lesz; visszaszorulása mesz- sze elmarad a víz mederbe terelésének idejétől, levonulási sebességétől. Van figyelőszolgálat! Az árvíz által sújtott területeken nagy műszaki erőket összpontosítottak. De látom: a gátsza­kadás szűkítésén munkálkodnak egyre hasznosabban azok a szakemberek is, akiket jószerével politikusoknak, az ország, a megyék vezetőinek, közgazdasági, műszaki, tudományos munkatársaknak is nevezhetnék. A kissé megkésett fölisme­rés után — ha nem is mindenütt, ha még saját hibájukon kívül nem is kellő intenzitással — tevékenykednek, a mun­kás közösségek, s nyomukban az ország különböző felada­tot vállaló lakói. Ezért vagyok derűlátó. A Körösök mentén, a Tisza felső szakaszán, a veszé­lyeztetett területeken megfeszített munkával, oda- adóan serénykednek az emberek. Nemcsak önma­gukra gondolnak, a közösség sorsa hajtja őket. Erre van szükség mindenütt, hogy az árhullám ne érje el a maxi­mumot; békésen, megszelídülve vonuljon le hazánk szépsé­ges tájairól. 4» vari SS*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents