Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-16 / 192. szám
Tűzvédelmi verseny Hárman az árvíznél maradtak DélCsörög a 805, robog a tűz- o.ltókocsi; cseng a szerkesztőségi ügyelet telefonja, s a tudósító írásának végére odabiggyeszti à már-már közhellyé váló mondatot: a tűz oka az emberi felelőtlenség, a gondatlanság volt... Ott, ahol betartják a tűzvédelmi előírásokat — statisztikák bizonyítják — lényegesen kevesebb a tűzkár, mint ott, ahol nem tartják be. A vízügyi vállalatoknál szinte mindig napirenden van a tűz megelőzése. Az Országos Vízügyi Hivatal kezdeményezésére kétévenként — más-más vállalatok , felhívására — tűzvédelmi vetélkedősorozatot rendeznek : a múlt ősszel dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat hjvta versengésre a többit Egész évre szóló vetélkedést hirdettek, s a »végelszámolásnál-“ ugyanígy figyelembe veszik a tűzvédelmi oktatás megtartását, miítt a megelőzött tüzeket vagy a szemléltető eszközök készítését. A veisenysoro- zat része volt az a vetélkedő is, amelynek országos döntőjét tegnap tartották Kaposváron a Dél- viép Jutai úti telepén, illetve a Tóth Lajos utcai utcai székházban. A házi — azaz vállalati — »csatározások« legjobbjai utazhattak a megyeszékhelyre. Húsz csapat jelezte jövetelét, de csak tizenhét érkezett: hárman a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, a Vízkutató és Fúró Vállalat, valamint a Körös vidéki Vízügyi Igazgatóság az utolsó pillanatban bejelentette, hogy az árvízvédelmi munkák miatt nem tud részt venni a kaposvári versenyen. (Árvízi helytállásukért csak dicsérettel szólhatunk róluk.) De a megjelentek között is voltak olyanok, akik egyenesen az árvízi töltésekről érkeztek Kaposvárra. Az illetékes válaszol Van és volt is fékgumi Kerékpár-kesergő címmel augusztus 7-i lapszámunkban arról »keseregtünk«, hogy Kaposváron nem lehet beszerezni Kama kempingkerékpárhoz való fékgumit, csak új fék kapható — százasokért. Glosszánkkal ka- csolatban elküldte szerkesztőségünknek észrevételét Tö- kölyi Rudolf, a Titán Kereskedelmi Vállalat Somogy megyei kirendeltségének vezetője. Leveléből idézünk. »A cikk megjelenését követően személyesen vizsgáltam meg a fékgumiellátás helyzetét, s megállapítottam, hogy több típusú fékgumiból évek óta folyamatosan — és jelenleg is — megfelelő készlettel rendelkezünk. Ugyanez vonatkozik a Kama kempingkerékpárhoz használatos abroncs fékgumira is ... Ja- 'vaslom. hogy akinek Kama kémpingkerékpárhoz fékgumira van szüksége, keresse fel Kaposváron a 115. sz. jármüboltot vagy a Zselic Áruházat, és akkor — a cikkben említett háromszázhet- veh-valahány forintos új fék helyett — ötven fillérbe kerülő abroncs fékgumit kaphat; kerékpárját tovább használhatja«. Megfogadtuk a javaslatot, s valóban: kempingkerékpárhoz való fékgumit mindkét helyen kaphatunk az eladótól. Igaz, nem ötven fillérért, hanem három forint ötvenért — de az is lehet, hogy a levélben jelzett ár nem erre a gumira vonatkozott. Az Ady Endre utcai boltban más típusú biciklihez való fékgumival is rendelkeznek, a Zselicben ezekkel ugyan nem szolgálhattak, féket viszont ajánlottak harmmc- valahány forintért. Egy szó mint száz: nem hiánycikk a fékgumi, és arról is meggyőződtünk, hogy nemcsak az írás megjelenését követően adhattak belőle a boltokban ... Köszönjük a kirendeltség- vezető észrevételét A három-három tagú csapatok az ünnepélyes megnyitó után az új ipartelepen gyakorlati versenyt tartottak. A rendezők úgy alakították ki a pályát, hogy hasonlítson a munkahelyeken bekövetkezhető tüzek, i helyszínéhez: a versenyzők a benzintartály föllobbanása után 25 métert futva, 6 kg- os kézi poroltókészülékkel oltották el a lángokat Kiki ügyessége, illetve szerencséje szerint szerzett pontokat csapatának — mert az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy bár újak voltak a készülékek, nem mindegyik működött... Délután szellemi versengésre került sor. A csatiatok minden tagja tesztlapot kapott, s 13+1 kérdésre kellett válaszolniuk. Ezután a megelőző tűzvédelemmel kapcsolatos kérdésekre válaszoltak, írásban, illetve szóban. Az eredményhirdetés előtt * zsűritagok — az OVH és a tűzoltóság képviselőd — örömmel állapították meg, hogy a vízügyi dolgozók jól ismerik a tűzvédelmi előírásokat. A tegnapi országos versenyen, első helyezést ért el a Tisza menti RVV, megelőzve a Délviép, illetve a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság csapatát N. J. Megdöbbentően magas szám Az idén 184 vizbefúlás Vízbe fulladt V ég h Lajos 15 éves és Nagy Endre 15 éves kisújszállási, Kalita József 34 éves szigethalmi lakos, Balogh János 26 éves rakodómunkás, Bogdán József 24 éves segédmunkás — és még hosszan sorolni lehetne a neveket, összesen 184-et. Mind-mind különböző életutak, más-más életsorsok, csupán egy »közös vonás« van bennük: ezen a nyáron véget ért az életük. Vízben lelték halálukat... A szám — 184 — önmagában is megdöbbentő. S a körülmények ismeretében elmondható, hogy ezek a vízi tragédiák nagyrészt elkerülhetőek lettek volna — ha a szerencsétlenül jártak betartják a fürdőzéssel kapcsolatos írott, jogi és legelemibb íratlan szabályokat — mondotta, Bohár János, az Országos Rendőr-főkapitányság közbiztonsági és közlekedési csoportfőnök-helyettese az MTI munkatársának adott nyilatkozatában. — Minden ember halála önmagában is tragédia, a gyermekhalál azonban kétszeresen az. Márpedig a vízbe fulladtak nagy hányada az idén a 14 éven aluliak korosztályából került ki. A boldognak indult vakáció, az oda nem figyelés, a nem megfelelő törődés miatt számukra, sajnos, az utolsó iskolai szünet volt.. Előfordult azonban olyan eset is, mikor a szülő is ott volt gyermeke közelében, mint például Drenina Péter 9 éves csehszlovák tanuló esetében, aki Siófokon, az aranyparti szabads trandon gumimatraccal evezett mélyebb vizekre, s ott lelte halálát. A gyermekek tragédiája fokozottan aláhúzza a szülők, illetve a gyermekekkel foglalkozó, rájuk felügyelő pedagógusok felelősségét. Az idén a Balatonon történt viszonylag a legkevesebb tragédia, és ebben nagy szerepe van a minden eddiginél szerteágazóbb figyelemfölhívó propagandának, a vízi rendészet körültekintő tevékenységének. A helyzet még kedvezőbb lehetne, ha a fürdőzők betartanák a szabályokat: a csónakokban csak a meghatározott számú személy foglalhat helyet, gumimatracokon nem szabad mély vízbe evezni, az értelmetlen fejesugrások előtt meg kell győződni a víz mélységéről A viharjelzéseket gyakran még ma sem fontosságuknak megfelelően fogadják a fürdőzők, csónakázók, vitorlázók. Alapvető szemléletbeli változásra lenne szükség, hiszen a sárga és a piros rakéták nem a szórakozás megzavarását célozzák : emberek életének biztonságát szolgálják. A kubikgödör, a homokbányák állóvizei, sőt a halastavak is szedik az áldozatokat Elgondolkoztató az úgynevezett szabad vizek nagy számú áldozata. Ezek a nem karbantartott vizek különös veszélyeket rejtenek: mélységük ugyanis változó, gyakran örvényesek, és rendszerint igen alacsony hőmérsékletűek. Ez utóbbi körülmény gyakran vezet halált okozó szívbénuláshoz. — Remélhetőleg nem ért véget még a nyár, ezért változatlanul hangsúlyozni kell : folyóvizekben, vízfolyásokban, természetes és mesterséges tavakban fürödni csak a kijelölt helyen és azokon a területeken szabad, amelyek nem esnek tiltott rendelkezés hatálya alá. A területileg illetékes tanácsok minden évben kijelölik az alkalmas vizeken a fürdőhelyeket, határait a parton táblákkal, a vizeken bójákkal jelölik. Hiába azonban minden gondoskodás, ha vannak, akik fittyet hánynak a jelzéseknek. A két említett diák, Végh Lajos, és Nagy Endre például Velencén az Expressz-táborban jutalomüdülésen vett részt, s a Velencei-tóban tiltott helyen fürdőit. Ha figyelembe vették volna a táblákat, szüleik nem hiába várták volna őket haza. — Senki nem kívánja, hogy az üdülésre, pihenésre szánt idő alatt mások felügyeletével kelljen akárkinek is foglalkoznia. A vízi szerencsétlenségek, halálesetek megelőzésében azonban mindenkinek van feladata: az állami, a gazdasági, a társadalmi szerveknek és az egyes állampolgároknak egyaránt. Különösen fontos, hogy az ember életéért érzett felelősségben osztozzanak a pedagógusok, az úttörők, a KISZ-esek, az üdülő lakói, a táborozok, az önkéntes segítők. Családi pótlék központi utalványozással Először fizetik az emelt összeget - Törzsszám a jogosultaknak Augusztusban fizetik először a rendelkezés nyomán fölemelt összegű családi pótlékot azoknak a családoknak, ahol a gyermekek száma három vagy ennél több, a két gyermeket egyedül nevelő szülőknek, továbbá a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekek után. A Somogy megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság területén ennek az emelésnek az összege az első kifizetés alkalmával mintegy 210 ezer forint, s ebben nem szerepel az a pénz, amit az üzemi kifizető helyeken adnak át a dolgozóknak. Az augusztusi kifizetéseknél azonban nemcsak az emelt összeg jelent majd változást, hanem a kézbesítés időpontja is eltér az eddigitől. Geicz Gézánétól, a tár- sadálombiztosítási igazgatóság csoportvezetőjétől ezzel kapcsolatban a következő tájékoztatást kaptuk. — Az idén július 1-től mi is úgynevezett törzsszámazo- nosító rendszerben dolgozunk, s igazgatóságunk területén bevezették a központi utalványozást. A módszert próbaképpen már korábban is alkalmazták a budapesti, a győri és az egri igazgatóságnál, s miután a tapasztalatok azt mutatták, hogy a kísérlet bevált — az egységes rendszerben gyorsabbá, PIACI KÖRKÉP Á vásárlóknak is beborult A műit hete kánikulát követő árvárakozást némiképp lehűtötte tegnap a kaposvári hetipiac. A gyümölcs ára nem mérséklődött és a zöldségféléknél is csupán a paradicsomnál meg a paprikánál volt változás. A paradicsomért 3,50-et kértek, de a legkívánatosabbat sem adták 7-nél drágábban. Ennyibe került a kommersz paprika is ; a tavát 12—16-ért mérték kilónként. A kaposvárinál is olcsóbb — 5—6 forintos — paprikát mérnek a Dél-Alföldön, ugyanakkor háromszor eny- nyit kérnek érte Debrecenben és Komlón, A paradicsom kilója országszerte tíz forint a(latt van, csupán Veszprémben kerül 14 forintba. Hét forint volt a zöldbab, a fejtett bögrénként 14. Nem mostanában fordult elő, hogy a somogyinál bárhol is olcsóbb legyen a burgonya: itthon hat a »piros fajták« kilója, miközben Kecskeméten egy forinttal, Szolnokon 60 fillérrel olcsóbb. Komlón a legdrágább: 8 forint. A hagyma országszerte 8 10 forintba kerül, csupán Szegeden adják 6 -ért. Itthon mutatóban volt csak tök és salátauborka. Mindkettő ára két forint alatt van. Az uborka . hatért már csemege. 12-ért adták a karfiolt; a káposzta kilója 3 forint, csakúgy, mint a zöldség csomója. A standok első sorába* 20 forint volt a szekfúgomba literje, míg a második sorban ugyanazt 14-ért kínálták. A rókagomba kilója 70 forint. Tízzel olcsóbb a »vadsampion«. A hét eleji hűvös napok után gyérebb volt a gyümölcsválaszték, romlott a kínált portéka minősége. Továbbra sem dúskálhatunk kajsziban; a lekvárnak való kilója 10, a némiképp kívánatosé 15 forint. Szegeden és Győrbe* ennél is drágább. Szemet gyönyörködtető csupán a 20 forintos őszibarack. Mindenhol ennyiért adták a színejaváit Csupán Szegeden, Kecskeméten és Békéscsabán olcsóbb: 10— 14 forint. Jóllehet 7,50-ért is lehetett kapni a görögdinnye kilóját, igazán bizalomgerjesztőit azonban tízért adtak. A sárgabélű 8—9-ért fogyott Mindenki ropogós cseresznyének vélte a szilvát, amelyért a gazdája 8 forintot kért. Az alma és körte 10—15 forint volt. Drágul a tojás. Nálunk 1,80-ért adták, de több nagy városban már két forint körül volt az ára, csak Békéscsabán láttak 1,60-ért. A baromfipiac mérsékelt keresletére jellemző, hogy a kacsának párját 150 forintért kínálták. Ugyanennyiért ajánlottak egy pár tyúkot. A pecsenyecsirke kilója most 45 forint. Ennél csak Szolnokon és Debrecenben drágább: 1—2 forinttal. B. F. egyszerűbbé és megbízhatóbbá válik az ügyintézés —, kiterjesztették az ország valamennyi igazgatóságára. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a központilag készített utalványokat megküldték nekünk egyeztetés végett, aztán mi adtuk postára; most a Posta Számítástechnikai Szervezési Intézete közvetlenül továbbítja a pénzt a postahivatalokhoz. Az utalványok hasonlítanak a nyugdíjszelvényhez, ezen is szerepel törzsszám. Eire a tízjegyű számra kell hivatkozniuk az ügyfeléknek, ha levelükben hozzánk fordulnak ... Az »átállás« most. az első kifizetéseknél — az eddigi időponthoz képest — két- háromnapos »csúszást« okoz. Eddig ugyanis a jogosultak 20-án, 21-én kézhez kapták a pótlékot — a megyei igazgatóság Somogybán mintegy háromezer címre küldte a családi pótlékot, illetve a jövedelempótlékot —, ezúttal néhány nappal később jutnak hozzá. A későbbiekben azonban — a nyugdíjhoz hasonlóan— a családi pótlék kézbesítésének időpontja is állandósul, vagyis minden hónapban ugyanazon a napon kopogtat vele a postás. Minden hónapban 20-án adják postára az összegeket, s két-három nap múlva már átveheti a jogosult. Az országosan bevezetett rendszerre való áttérés nyomán adódó mostani, késésről az igazgatóság a postát is tájékoztatta, így a kézbesítők felvilágosítást adhatnak azoknak, akik a pótlék felől érdeklődnek. H. F. kis helyen elfer nagy teljesitmenyu az IMPORTALT CENTRIFUGA.--------------------------------- Ara : 1150 Ff.OTR+iitel. Vidékr e csomagküldő szolgalat: 1053Bp.V.,Kossuth L.u.2. 1033 Bp.lll.,Fiorian ter6-9. ^ Keravill]