Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-03 / 154. szám
Nyugatnémet kurményOfêm Hytrgat^egrépaî terrsmimts Schmidt elégedett Genscher tájékoztatta francia kollégáját Helmut Schmidt bonni kancellár szerdán tájékoztatta kormányának tagjait moszkvai tárgyalásairól. A kabinetülésen — mint Klaus Bölling kormányszóvivő közölte — a kancellár megerősítette, hogy »rendkívül elégedett« a szovjet vezetőkkel folytatott kétnapos tárgyalások menetével. Teljesültek Bonn előzetes várakozásai — hangoztatta a kancellár —, amennyiben Moszkvában »a bilaterális és a nemzetközi kérdések széles körét« tekintették át. A kormányfő külön kiemelte, hogy a szovjet fővárosban alapos és részletes véleménycserét folytattak, mindvégig őszinte és tárgyszerű légkörben. A kétoldalú kapcsolatokkal összefüggésben Helmut Schmidt rámutatott: mindkét fél egyetértett abban, hogy szükséges a két ország közötti együttműködés, mégpedig az elmúlt években aláírt szerződések alapján, éppen ezért mindketten nagy súlyt helyeznek e szerződések betartására. Mint a kormányszóvivő közölte, tájékoztatójában a kancellár kitért az Afganisztánnal kapcsolatos kérdésről és az európai katonai erőviszonyokról a sábvjet vezetőkkel folytatott tárgyalásokra. Mindkét témát illetően azt emelte ki, hogy mód nyílt egymás álláspontjának megismerésére. Bár a katonai erőviszonyok kérdésében változatlanul az ismert NATO-álláspontból indult ki, reményének adott hangot, hogy tárgyalások kezdődhetnek a fegyverzeÖssztűz Pretoriára Tizennégy HJamfŐ, hét miniszterelnök és huszonkilenc külügyminiszter által vezetett küldöttség vesz részt Sierra Leone fővárosában, Freetoum-han az Afrikai Egységszervezet sorrendben 17. csúcsértekezletén. A tanácskozás rangját emeli, hogy a megnyitón megjelent és üdvözölte a politikusokat Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. Mindig eseményszámba megy, ha az afrikai regionális szervezet bővül. Most azonban különösen meleg fogadtatásra talált és ünnep- ' lésben részesült az ötvenedik tagállam, az áprilisban függetlenné vált Zimbabwe küldöttsége. Akárcsak a korábbi csúcs- találkozókon, a jelenlegin is fontos kérdések megvitatása állt az érdeklődés homlokterében. Jó ideje a kontinens szolidaritása Namíbiára összpontosul, s a fajüldözés utolsó sáncai mögé visszavonult dél-afrikai fehértelepes kormány ellen irányul. Érthető, hagy ez a téma foglalkoztatja leginkább az afrikai poü- ti kasokat. akik szeretnék elérni, hogy annyi igéket után végre Namíbiában szabad választásokat rendezhessenek. ^ , Ennek a közős akaratnak adott hangot felszólalásában Sam Nujoma, a Délnyugat- afrikai Népi Szervezet, a SWAPO elnöke, aki a többi között méltatta a Ntamábiá- IIak nyújtott támogatást és fölszólította az AESZ-t: kezdeményezzen nemzetközi tanácskozást a Dél-afrikai Köztársaság elleni szankciók kiterjesztésére, illetve a már korábbam elfogadott intézkedések végrehajtására. Ugyanakkor mind fhtjo- ma, mind más szónokok élesen bírálták Pretoriát az Angola elleni legújabb agressziója miatt. Bár a pretoriai kormány az ENSZ-nek adott tájékoztatásában azt állította, hogy csapatait visszavonta Angolából, a helyszínről érkezett jelentések még súlyos harcokról számolnak be. Nem lehet kétséges, hogy né}-Afrika — sűrűn ismétlődő fegyveres támadásaival — az Angolában a rendszerrel szembenálló erőknek akar támogatást nyújtani és az ellenforradalmár Unttá szervezetnek támaszpontokat teremteni, A kérdést, zárt ülésen, az AESZ külügyminiszterei megvitatták. Kart Waldheim is felszólalt ta Afrikai Egységszervezet Sierra Leonéban folyó csúcs- értekezleté». Az ENSZ főtitkára többek között a palesztin kérdés megoldásának s-zükségességét hangsúlyozta (Telefesd; AP—MTI—KS) Sokon osztják a Swapo véleményét; Namíbia számára a függetlenséget kizárólag a fegyveres harc révén lehet kivívni, minden diplomáciai és politikai erőfeszítés csak enne* kiegészítője. Az afrikai csúcs természetesen más kérdéseket is megtárgyal. így például a csádi polgárháború helyzetét, a Polisario Front által kikiáltott Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság tagfelvételét, az új libériái vezetés »befogadását« és a közel-keleti térség legfrissebb fejleményeit. Afrika politikailag sokszínű térképe egy tekintetben azonos. Ez pedig a fajüldözés elleni harc, az apartheid politika minden megnyilvánulásának elvetése. Aligha kétséges, hogy az AESZ 17. csúcstalálkozóján Namíbiával és a pretoriai rendszerrel kapcsolatban ez az egység jut kifejezésre, míg más kérdésekben megoszlik majd a politikusok véleménye. ' Gy D. A' DELVTËP felvételre keres egy lakatos-hegesztő szakmunkást Hegesztői vizsga szükséges. Jelentkezni lehet a Jutai úti központi betonüzeni vezetőjénél, M313W tek, mindenekelőtt a közép- hatótávolsagú nukleáris rakéták korlátozásáról. Afganisztánnal kapcsolatosan kijelentette, hogy noha a felek álláspontja eltér egymástól, egyetértenek az Afganisztánnal kapcsolatos bonyolult helyzet politikai rendezésének szükségességében. Végezetül Helmut Schmidt hangoztatta, hogy Genscher külügyminiszterrel együtt nem »közvetítőként« tárgyalt Moszkvában. Mint mondotta, az NSZK álláspontját képviselte, de a NATO és a Közös Piac együttesen kidolgozott álláspontja alapján. * * * Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere szerdán délelőtt a Párizs— Orly-i repülőtér egyik különtermében tájékoztatta francia kollégáját, Jean Francois-Ponce-t a szovjet— NSZK tárgyalások eredményéről, és a félórás eszmecsere után a francia fővárosból Washingtonba repült. Washingtonban Edmund Muskie-nak, az Egyesült Államok külügyminiszterének számol be Schmidt kancellár moszkvai tárgyalásairól. LAPZÁRTA Genscher nyugatmémet külügyminiszter, szerdán, közép-európai idő szerint este megérkezett Washingtonba, és megkezdte tárgyalásait amerikai kollégájával, Edmund Muskie-val. Genscher nagy érdeklődéssel várt villámlátogatásán Schmidt kancellár moszkvai útjáról tájékoztatja az amerikai vezetőket. Fogadja őt Carter eb nők is. Kozmosz-119! Szerdán a Szovjetunióban földkor üli pályára juttatták a »Kozmosz—1191« jelzésű mesterséges holdat. A Kozmosz-család legújabb tagjának fedélzetén a kozmikus térség kutatására szolgáló berendezéseket helyeztek el. A mesterséges hold fedélzetén elhelyezett műszerek és berendezések kifogástalanul működnek. Méhes Lajos látogatása a főváros II. kerületében Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára szerdán a főváros II. kerületében tett látogatást. A városrész pánt-, állami- és társadalmi szerveinek vezetői fogadták a vendéget, akit Záhorczik Teréz, a kerületi pártbizottság első titkára tájékoztatott a kerület politikai, társadalmi és gazdasági helyzetéről. Ezután Méhes Lajos találkozott több helvi kutató-,, fejlesztő- és minősítő intézet igazgatójával, valamint párttitkárával. Méheg Lajos a továbbiakban felkereste a Távközlési Kutató Intézetet. Végül részt vett a kerületi pártbizottság kibővített ülésén, s tájékoztatást adott a Központi Bizottság ez év június 24-i üléséről. Fellángolt a terrorizmus Bolíviában Alig néhány órával a vasárnapi elnökválasztások szavazatainak összeszámlá- lása után ismét fellángolt a » terrorizmus Bolíviában és * veszéllyel fenyegeti a demokratizálási folyamatot. A nem hivatalos végeredmények szerint Hernan Sites ZiuLzo. a Demokratikus és Népi Egység (UDPÖ) nevű baloldali tömörülés jelöltje relatív győzelmet aratott: a leadott szavazatok 34 százalékát szerezte meg. A jobbközép irányzatú Hugo Ban- zer tábornoknak 16. a Victor Paz Estenssorónak, a Nemzeti Forradalmi Mozgalom elnök jelölt: jenek 14 százalék jutott. A negyedik helyre ‘ befutott Marcelo Quiroga Santa-Cruz a szavazatok 11 százalékát kapta. Az UDP sajtóértekezleten jelentette be, hogy a törvényhozásban is többséget szerzett, mert az ország kilenc tartománya közül ötben győzelmet aratott. A bolíviai alkotmány előírásai szerint, ha egyik elnökjelölt sem szerez abszolút többséget, akkor az elnök személyéről a kongresz- szus (törvényhozás) dönt. A szenátoroknak és a képviselőknek kétharmados többséggel kell választaniuk az első három helyen végzett jelölt közül. / Gyorslista az 1980. július 1-én megtartott június havi lottó jutalomsorsolásról, melyen a 25. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az aláboi rövidítéseket használtuk; a Vásárlási utalv. (1000 Ft), b Trabant Lim. 601. tip. személygépkocsira utalvány, c Lada 1200 tip. személy- - gépkocsira utalvány, d Minimat 65 tip. automata mosógép (13 700 Ft), e Színes tv (21 900 Ft). f Szerencse utalv. (30 000 Ft), g Kemping utalv. (26 000 Ft), h Otthon lakberendezési utalv. (25 000 Ft) * i Iparcikk utalv. (25 000 Ft), j Zetka 350 tip. motorkerékpár (21 000 Ft). k Zenesarok utalv. (20 000 Ft). 1 Televízió (io ooo Ft). m Vásárlási utalv. (9000 Ft), n Vásárlási utalv. (7000 Ft), o Vásárlási utalv. (5000 Ft), p Vásárlási utalv. (4000 Ft), r Vásárlási utalv. (3000 Ft), s Vásárlási utalv. (2000 Ft). 2 442 442 m 2 667 688 1 2 447 805 n 2 678 414 t 2 453 168 o 2 683 777 P 2 458 531 o 2 639 140 i 2 463 894 ro 2 694 503 p 2 474 620 1 2 609 866 r 2 479 983 o 2 715 955 9 2 485 346 r 2 726 681 S 2 496 072 m 2 732 044 m 2 501 435 o 2 737 407 o 2 528 230 s 2 742 770 n 2 533 613 n 2 748 133 P 2 538 976 1 2 753 496 m 2 544 339 * 2 758 859 P 2 548 702 P 2 774 948 s 2 m 42« k 2 796 400 « 2 571 154 o 2 801 763 « 2 581 880 P 2 817 852 r 2 587 243 r 2 323 215 n 2 592 606 r 2 833 941 o 2 597 969 3 2 844 667 P 2 614 058 O 2 855 383 P 2 619 421 s '2 860 756 s 2 624 784 1 2 866 119 o 2 630 147 e ' 2 876 845 m 2 635 510 3 2 887 571 k i 646 m 1 ? §92 m 9 2 898 297 S *4 149 120 J 2 909 023 k 64 154 483 g 2 914 386 o 64 159 846 1 2 919 749 h 64 165 209 n 2 925 112 g 64 170 572 k 2 930 475 n 64 175 935 n 2 941 201 P 64 181 298 f 2 846 564 s 64 186 661 o 2 951 927 h 64 202 750 s 2 962 653 n 64 208 113 m 2 968 016 n 64 ,213 476 1 2 978 742 k 64 '218 839 P 2 984 105 o 64 224 202 í 44 627 800 3 64 229 565 P 44 649 252 m 64 234 928 P 44 638 526 m 64 240 291 e 44 874 498 m 64 245 654 P 44 890 587 n 64 251 017 P 55 621 950 P 64 256 380 1 55 627 313 s 64 261 743 s 55 632 676 s 64 267 106 1 55 638 039 3 64 272 469 r 55 874 011 1 64 283 195 r 55 879 374 m 64 304 647 s 55 890 100 k 64 310 010 g 64 004 319 P 64 315 373 s 64 015 045 s 64 320 736 n 64 020 408 k 64 326 099 r 64 025 771 h 64 331 462 P 64 031 134 P 64 336 825 P 64 036 487 m •64 347 551 s 64 047 223 P 64 358 277 m 64 057 949 n 64 363 640 k 64 068 675 s 64 369 003 f 64 079 401. P 64 374 366 e 64 090 127 m 64 379 729 1 64 100 853 j 64 427 996 n 64 106 216 P 64 433 359 b 64 111 579 r \ 64 438 722 n 64 122 305 s 64 444 085 P 64 127 668 m 64 449 448 j 64 133 031 P 64 454 811 r 64 138 394 s 64 460 174 s 64 143 757 A 64 470 900 r A nyertes szelvényeket 1980. július 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lotto Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. / A gyorslista közvetlenül 8 sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősseget nem valIaiuaiL Lebukások tavasza Rossz idők járnak a légii irhedtehb nyugat-európai terrorista-csoportokra: Olaszországban és Franciaországban márciustól napjainkig több mint félszáz nyugatnémet, olasz, francia és spanyol fegyverest sikerült letartóztatni. A rendőrségi akciók bebizonyították azt, amit korábban csak gyanítottak a bűnüldözés szakértői: a legnagyobb nyugateurópai országok veszedelmes terrorista szervezetei között szoros kapcsolatok vannak. is mutatják. À toulonl villához ugyanis a rendőrök egy elfogott baszk terrorista revén jutottak ei: őt egy tavalyi rablás után nyomozva fogta el a francia rendőrség. Az akkor elrabolt 16 millió frankból sokat megtaláltak a baszk fiatalembernél, akinek kihallgatása végül is az olaszok nyomára vezette a hatóságokat. Jól feltérképezhető tehát az összekötő szál Nyugat- Európa terrprizmustól leginkább sújtott országai között; így az olasz Vörös Brigádok együttműködése a A politikai vihart kavart Marco Dunai-Catlin. Razziák Franciaországban Az első érzékeny csapás még március végén érte a »politikai alvilág;, mindenre elszánt fegyvereseit. A francia rendőrség Párizs környékén őrizetbe vett 18 személyt, akik a - »Közvetlen Akció« elnevezésű, francia szélsőjobboldali szervezet tagjai. Rejtekhelyeiken kisebb hadsereg, számára elegendő arzenált találtak, főként kézifegyvereket és robbanóanyagokat. A dél-franciaországi Toulonban kisebb, de értékesebb fogásnak örvendhetett a rendőrség: egy bereit villában elfogtak 5 olasz terroristát, akik közül három a hírhedt »Vörös Brigádok« legtekintélyesebb tagjai közé tartozik. Egyikük az , olasz hatóságok információi szerint az a »katonai vezető«, aki egyik fő szervezője volt Moro elrablásának és meggyilkolásának. Két társa ugyancsak közreműködött a keresztény- demokrata vezető két évvel ezelőtti meggyilkolásában. Ezekhez a kipróbált terroristákhoz képest jelentéktelennek tűnik a nemzetközileg nem túl ismert, még csak most formálódó francia terrorcsoport tagjainak el- csípése. Csakhogy a két rajtaütés szorosan összefügg. A »Közvetlen Akció« állítólag a »Vörös Brigádok« mintájára próbálja kiépíteni szervezetét. Az olasz és a francia terroristák közötti kapcsolatot elsősorban az támasztja alá, hogy a párizsi razzia során, vagy ezer kitöltetlen olasz személyi igazolványt és útlevelet foglaltak le. A szálak összefutnak A , kiterjedt nemzetközi kapcsolatokat azonban ennél közvetlenebb bizonyítékok A »Vörös Brigádok« egyik utolsó áldozata: 1‘rino An- nato. a nápolyi városi tanács tagja. baszk ETA-val is. Az sem lehet véletlen, hogy éppen Párizsban bukkantak rá májusban két régóta keresett nyugatnémet terroristanőre, Sieglinde Hofmanra és Ingrid Barabasra. Az előb- 'bi Jürgen Porto bankár meggyilkolásában, az utóbbi bankrablásokban és Palmer bécsi gyáros elrablásában vett -részt néhány esztendeje. A fő menedékhely Ezek a fejlemények megerősítették a nyugat-európai bűnüldöző szervek gyanúját: a nyugatnémet, olasz és spanyol terroristák fő menedékhelye, »hírbörzéje« és utánpótlási bázisa Francia- ország — és elsősorban Párizs. Tavaszra azonban ez a menedék is veszedelmesebbé vált, pedig az olasz terroristák éppen most szorulnának rá biztos rejtekhelyekre. A »Vörös Brigádok« egyik letartóztatott tagjának ugyanis alaposan »eljárt a szája«, s a rendőrség hetek alatt több mint harminc »briga- dérost« fogott el. Külföldre menekült viszont Marco Donat-Gattin ; az olasz Kereszténydemokrata Párt. főtitkárhelyettesének terrorista cselekményekkel vádolt fia. (Egyes feltételezések szerint maga Cossiga kormányfő értesítette az apát, hogy fia ellen letartóztatás! parancsot adtak ki —, ezért számosán az olasz1 miniszterelnök 1«- mondását követelték.) A lebukások ellenére az elmúlt hetekben folytatódtak a terrorakciók Olaszországban. Lehet, hogy a megmaradtak ezzel igyekeznek bizonyítani: szervezeteik nem gyengültek meg. Az elkeseredett akciók »azonban nem változtatnak a tényen: az idei tavasz a lebukásoké volt. S ez jó jel az erőszak veszedelmes apostolai elle» vívott harcban. V K, Felhívjuk kedves vevőink figyelmét, hogy régi helyén: a Kaposvár, Széchenyi tér 10. szám alatt megnyitottuk nyomtatványboltunkat A külső tatarozás ideje alatt az árusítás zavartalanul folyik. Somogy megyei Iparcikk-Kiskereskedelmi Vállalat (43210)