Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-23 / 171. szám

FALSTAFF Verdi operája a szegedi szabadtéri játékokon Épült: társadalmi munkában in színpadiadon Kettős kockázatot vállalt a szegedi szabadtéri játékok igazgatósága, amikor Verdi utolsó operáját tűzte az idei fesztivál műsorára. A Fals­taff — ellentétben a fél év­századot átívelő zeneszerzői pálya többi remekével — nem áradó szenvedélyzene immár, nem zárt szólószá­mok és együttesek hatásos sorozata, inkább a jellemzés szolgálatába állított énekbe­széd. A zenekar szerepének növekedése és a milliónyi hangszerelési bravúr adja a darab értékét, semmint a varázsos melodika, s figyel­münket sem a szerelem, a bosszú, a szabadságvágy szélsőséges megnyilvánulá­sai tartják ébren, hanem egy nyolcvanesztendős öreg­ember bölcsessége, egy sok tragédiát látott zseniális ag­gastyán kiapadhatatlan de­rűlátása. Eltérően például A végzet hatalma, a Don Car­los vagy az' Otello cselekmé­nyétől, a hájas kocsmatölte- !ék és a windsori asszonyok mulatságos történetének semmiféle keresztényi ihle­tésű gondolati magva nem létezik, a dómnak tehát a legcsekélyebb szerep sem juthatott a drámában. Rá­adásul — az utolsó kép ki­vételével — látványos tö- meg.ielenetek sem indokoljak a hatalmas színpad igénybe­vételét. A vasárnapi bemutató azonban bizonyította: érde­mes volt vállalni a kockáza­tot. Az eddigi legmelegebb nyári estén hétezer néző mulatott harsányan a remek Shakespeare-hős, a borissza angol nemes szerelemvágyán és póruljárásán, cáfolván azt az elterjedt véleményt, hogy a Falstaff zenei nagyszerűsé­gét csupán a kiválasztott ke­vesek ►►érhetik föl« füllel. Igaz. a muzsika hatását a látvány is alaposan felerősí­tette, Horváth Zoltán rende­ző számos szellemes ötlete és színészmozgatásának dinamizmusa a leszűkített színpadon, Bata Ibolya lezse­ren korhű jelmezei, a Kos- suth-díjas Varga Mátyás hol realistán részletező, hol impresszionisztikusan sejte­tő, egyszóval mindig az adqtt kép hangulatához al­kalmazkodó díszletei nagy­szerű keretet adtak az elő­adáshoz. Ezt a Falstaffot azonban akkor is sokáig őriznénk emlékezetünkben, lia csukott szemmel hall­gattuk volna. és a Szegedi Szimfonikus Zenekart. Az a mód, aho­gyan Trikolidisz a kacagás, a gúny, a sajnálat és a költői- ség milliónyi árnyalatának fölvillantásával értelmezte, magyarázta a színpadon elő­rehaladó cselekményt, az az érzék, mellyel megmutatta a Falstaff stílusának kettőssé­gét — a hatalmas unisonók, a hébe-hóba szabadjára en­gedett dallamáradat mögött meghúzódó elidegenítő iróni­át, a romantikus vonások mellé tett idézőjeleket —, élményszámba ment. Nem rajta állt, hogy ezt az előadást mégis egy világklasszis éne­kes nagy jutalomjátékaként őrizzük majd meg emléke­zetünkben. Kiváló basszistánk, Gre­gor József eszményi Falstaff. Hangjával azt is képes fe­ledtetni, hogy a dagadt lo­vag szerepét hősbaritonok­nak szánta Verdi: puha pia- nóinak, érces fortéinak hallatán, bumfordisága és hősi póza láttán ellenállha­tatlan erővel hömpölygött vé­gig a kacagás az óriási né­zőtéren. Ez a Falstaff persze jóval több, mint bolondos korhely. Amikor a becsület hiábavalóságáról futtat esz­mét. botcsinálta filozófus is, akitől egy-egy pillanatra megrettenünk. A híres bú­csújelenetben. s a kedves re- citatívóban, melyben — kard­ját, pénzét, ifjúságát és szépségét veszítvén — pocak­jának gömbölydedségét nyil­vánítja a hölgyeket szere­lemre ingerlő adottságnak, történelmi szempontból is hitelesíthető elzüllött kisne- mes, igazi Shakespeare-alak. Az első megcsalatás után, miközben a fürdőkádban szapulja a bolond és csúnya un F­>­z. cc < oo Másfél szoba összkomfort A zenei irányítást Karo- losz Trikolidisz, televíziónk másod i k karmesterverse- nvenek egyik győztese, az NSZK-ban működő kitűnő nperadirigens vállalta. Az első felvonásban, néhány ké­sei vagy korai belépés és a meglehetősen színtelen hang­zás hallatán az az érzésünk támadt: a fiatal görög kar­mester olykor nagyobb gon­dot fordít saját mozdulatai­nak szépségére, mint a drá­mai csúcspontok és a hang- szerelési finomságok kibon- • ására. A második rész ele- étői azonban mintha ki­heréltek volna a dir-gen set Uramisten — hasított be­lém a kín, s ettől most ma­gamhoz tértem: — Az uram csomagol! Szedi a holmiját, hogy elhagyjon... Elhagy­jon egy nálam fiatalabb nős­tényért! Egy szukáért! Mint egy rossz kankutya! Csakhogy ilyesmi nincs — dörömbölt bennem valami vad, gyűlölködő düh —, ilyesmi nincs, csak a kutyák­nál! Hogy képzeli ez a va­cak kis tyúk: kinyújtja a ke­zét és elveszi tőlem, ami az enyém? Hiszen ez rosszabb a lopásnál! Ez már rablás, fosztogatás, erőszak! Miklós világot, a szomorú, szánal­mas öregembert látjuk ben­ne. A fináléban, a végső le­leplezésekor, a korát és kö­rét élettel megtölteni képes, rokonszenves reneszánsz egyéniséget. Gregor József Falstaff-alakításának ott a helye Gobbié, Dieskaué, Ge­raint Evansé mellett. S ha jellemének súlyával, szere­pének nagyságával nem is, de a zenei formálás színvo­nalával a többi szereplő is egyenértékű vele, méltó partner a mulatságban. Gyimesi Kálmán egyéni hangszínnel, változatatos esz­közökkel alakítja Ford jel­mezében a féltékenységtől félőrült férjet, házi zsarnok apát és ravasz polgárt Ne­vezetes monológja ritka tel­jesítmény. A pálfordulásokra mindenkor hajlamos három szeszkazán közül Palcsó Sán­dor emelkedett ki Cajus doktor megformálásával. A magát Adonisznak képzelő háj tömeg rászedésére össze­esküdött hölgyek csoportjá­ból a szerelmi postás Quick­ly — Jablonkai Éva — emel­kedett ki. Terjedelmes altja és hibátlan éneklése nagy kincs. Sudlik Mária Alice Fordként és Seregeiig Ka­talin Meg Page maszkjában sztp hanggal, csábító érzéki­seggei vívta ki Falstaff ger- jedelmét. A két szerelmes közül Berkes János Fenton- ja volt erőteljesebb: Pászthy Júlia jobbára egy apácazár­dából szabadult szende kis­lánynak hatott a vérbő és fineszes windsori víg nők koszorújában, s elsősorban szépségével járult hozzá a szegedi szabadtéri játékok eme szuperprodukciójának hangos sdkeréhez. Lengyel András az enyém! Hozzám tartozik! Megszenvedtem érte! Hát nincs törvény az ilyenek el­len?! Ha a karórámat ellop­ja, egy-két évet kap ... Ha a férjemet: kap érte egy la­kást?! Mindenre van tör­vény, csak erre nincs? Hát mivel foglalkoznak a képvi­selők a parlamentben?! De szegény anyám, lám, megmondta! Ö bizony meg! Fiam, minden házasság lutri — de ez aztán igazán az! Ha egy férfi negyvenig sen­kihez sem kötődött, az kép­telen igazából kötődni! Ügy élj vele, hogy mindig légy készen a magányra — ez a típusú férfi előbbt-utóbb min­dent megun! Hát tessék... Hogy nevettem akkor sze­génykémen! Odaát lassan csönd lett. Bevallom, füleltem. És hir­telen mintha a telefon tár­csájának halk kereplését hallottam volna. TeLefonoz? Vajon hová? S már hallot­tam is, ahogy a lakásunk cí­mét mondja, jó hangosan, szinte tagolva. Aha, taxit ho­zat! Ettől most újból fejem­be hasított az émelyítő fáj­dalom, s gyomromba mart a görcs: Miklós elmegy! És én egyedül maradok! Föltápászkodtam és iszo­Az új, íadi szabadtéri színpadon léphettek föl szombaton este a barcsi II. országos rézfúvós-kamara- zenei tábor résztvevői. A fél nyolckor kezdődő koncertre több százan voltak kíváncsi­ak. Szabadtéri színpad Ladon? Hogyan született meg ez a létesítmény? És egyáltalán honnan az ötlet? —"ezekre a kérdésekre kerestünk vá­laszt a dél-somogyi község­ben, Csongrádi Istvánnál, a körzeti általános iskola igaz­gatójánál. — A szabadtéri színpad ötlete régi: iskolánk egy volt kastélyban kapott helyet, s udvara egy növényekben gazdag, páratlan értékű ar­borétumra nyílik. Kicsiny terasz volt az, melyen egy­koron kisebb-nagyobb elő­adásokat tartottak. Ugyanak­kor a Tinódi Kórusunknak, amelyet országszerte ismer­nek, éppen Ladon nem tud-, tunk megfelelő föllépési le­hetőséget teremteni, alkal­mas előadóteremmel ugyan­is nem rendelkezünk. Stix József, a kórus vezetője öt évvel ezelőtt javasolta a ha­zai szereplés feltételeinek biztosítását; legcélszerűbb­nek a szabadtéri színpad épí­tése látszott, össze is jött néhány tízezer forint, de ez­zel nem jutottunk sokra. Évekig állt a munka. Tavaly aztán kaptunk százezer fo­rintot a megyei tanácstól: ebből az összegből fejezhet­tük be az építkezést. Bőví­tettük az iskola teraszát, és egy kétszáz érdeklődőt befo­gadó nézőteret alakítottunk ki. Így került sor szomba­ton este a barcsi rézfúvósok koncertjére. Kirándulók, lakat mögött Avagy: milyen az a célfuvar? Kellemetlen helyzetbe ke­rült néhány autós kiránduló vasárnap a tokaji parkerdő­ben. Nos, ez a kijelentő mon­dat mindjárt egy kérdést — méghozzá jogos kérdést — is takar: azt, hogy mit ke­res az autó a parkerdőben? De kezdjük a sort a legele­jén, pontosabban ott, ahol Kaposszerdahely előtt elága­zik az út a méltán népsze­rű kirándulóhely felé. Nem igazít el tábla, és ha a, Szerdahelyen kapott tájé­koztatásból mégis tudja az autós, először a majorhoz érve jön zavarba. Ott ugyan­is meglehetősen »földközel­ben« — és ütött-kopott álla­potban — található egy »Be­hajtani tilos!« tábla. Ezt azonban — a tapasztalatok szerint — senki nem veszi komolyan. Ami mégis meg­nyugtathatja az autós lelki- ismeretét: nem is várják el tőle, hiszen ezen az úton ha­ladva később egy »neki épí­tett« autóparkolót talál A szabálytisztelő autós ott le­állítja a járművét, szedelőz- ködik, s gyalogosan indul utasaival az erdei tornapá­lyára vagy a tavakhoz. Ez így egészséges — ezit írja elő az itt látható, ugyancsak a behajtást tiltó tábla is — ki­egészítéssel, miszerint a gép­járművel való továbbhala­dás csak célfuvar esetében van engedélyezve. Ezt a táblát annál is in­kább figyelembe kell venni, mert jókora sorompó jelzi az áthaladási tilalmat. Igaz, hogy most vasárnap délután nem eresztették le. de a táb­la tiltása így is egyértelmű — és kötelező. Mégis: a ka­kukkról elnevezett büfé kör­nyékén vagy fél tucat autó parkolt... A tilalom megszegőit ez­után érte kellemetlenség. Ki­felé jövet ugyanis már le­eresztett sorompót találtak, s azt megkerülni csak gya­logszerrel lehet, öklömnyi lakat jelezte, hogy itt bi­zony most már autóval se ki, se be... A szabálytalankodók el­nyerték méltó büntetésüket — mondhatnánk az eset hal­latán. Csakhogy: miért nem tartják állandóan zárva a sorompót, hogy a tiltás ily módon még egyértelműbb le­gyen? A Sefag kaposvári er­dészetének gondozása alá tartozik a tokaji parkerdő, s érdeklődésünkre Drávecz Andor erdészetvezető el­mondta: a sorompóhoz való kulccsal az MHSZ, a parkőr és az erdészet rendelkezik, elképzelhető, hogy az őr va­lakit beengedett, aztán nyit­va hagyta a sorompót. A ki­tiltás egyébként azért is in­dokolt, mert előfordult, hogy némelyek a tavak vizével mosták kocsijukat... Mély lélegzetvételt ír elő az erdei tornapálya több ál­lomásának táblája. Semmi­képpen sem előnyös, hogy ezekkel a lélegzetvételekkel az ózondús erdei levegő mellett tömény kipufogógáz jusson a tüdőbe. A vasárna­pi kiránduláson póruljárt szabálytalankodóknak erre is gondolniuk kellett volna. H. F. A színpad mintegy 350 ezer forintba került. Ebben az összegben benne van az a jelentős 1 értékű társadalmi munka is, amelyet a kör­nyékbeli üzemek, a KISZ- tagok és a lakosság végzett. Az erdészet faanyaggal segí­tett, a fiatalok és az időseb­bek parkosítottak, a tsz munkagépeket adott. De mi lesz a sorsa? A község vezetői megnyugtat­nak: otthont adnak majd kétévenként a nemzetiségi találkozóknak, fölléphet a saját kórusuk s vendég együtteseket hívhatnak. A barcsi zeneiskola igazgató­ja szerint olyannyira jó itt az akusztika, hogy a legní­vósabb hangversenyek ren­dezésére is alkalmas. — Szeretnénk, ha az okta­tás és a közművelődés kö­zelebb kerülne egymáshoz — mondta az iskola igazgató­ja. — Helyiségeinket mind­inkább a közművelődés szol­gálatába állítjuk. Tervezett tornatermünket is színpaddal akarjuk megépíteni. Két ol­dalszárnyában különböző termeket alakítunk ki. Az egyikben úttörőhelyiség lesz, amely egyúttal klub­szobaként is szolgál. A má­sikban gyakorlóműhelyt csi­nálunk, mely nem csak az iskolai órák színhelye lesz, hanem a szabad időt hasz­nosan eltölteni kívánó fel­nőttek rendelkezésére is áll. N. J. Befejeződött a forgatás Pannon krónika Somogybái Augusztus 8-án 18 óra 25 perces kezdettel somogyi ri­portműsorral jelentkezik majd a Pannon krónika, a Pécsi Körzeti Tévéstúdió magazinja. A forgatás a múlt héten befejeződött, most a vágási munkálatokat végzik. Hárságyi Margu szerkesztő-riportertől kér­tünk tájékoztatást a Pannon krónika somogyi »különszá- maroi«. — Hol forgattak, s milyen témákkal jelentkeznek majd a képernyőn? nyű erővel rákén vszerítettem magam, hogy az ablakhoz vánszorogjak. A függönyt óvatosan elhúztam és kiles­tem. Darab ideig semmi. Né­maság odaát, csönd az utcán. Aztán közeledő autómotor zaja zümmög, s néhány pil­lanat múlva megállt kapunk előtt a rendelt taxi. Egész testem megfeszült a várakozás gyötrelmében: va­jon bejön-e? Elköszön-e? Úr­istenem, könyörögtem, csak azt ne! Ahhoz most egysze­rűen nem volna erőm; már eddig is többet viseltem el, mint amennyit egy bivaly kibír!... Még a lélegzetem is visszafogtam, úgy hallga­tóztam, nem közelednek-e a lépései. De nem, a csukott ajtó mellett hálaistennek csend volt; döngő lépései a szoba túlsó végéből, majd az előszobából hallatszottak. Még az utazótáskák tompa neszezését is hallottam, ahogy keze ügyébe igazította őket, aztán hallottam, amint nehéz léptekkel végigdönög a szobán, az előszobán — és már dörrent is, a világvége iszonyú robajával, a becsa­pott előszobaajtó. Elment, és még csak be sem jött elbúcsúzni! Te al­jas, te utolsói Megint félrehajtottarn a függönyt. Ott ment a drá- galátos. a két dugig tömött, vállszakasztó táskával. A so­főr kiszállt, kinyitotta a cso­magtartót, betették a táská­kat. Aztán Miklós is beszállt, s már csak az ülésről vetett ide egy futó pillantást. Ez jár nekem a tíz eszten­dőmért! Ö, ó, te nyomorult! Sosem fogom megtudni, hogyan szédelegtem vissza a heverőhöz. Ahogy végigzu­hantam rajta, halántékom fölött úgy vájt megint be­lém a fájás, mintha golyót röpítettek volna a fejembe Fölkeltem, mert ezt már le­hetetlen volt elviselni, vízért támolyogtam ki a konyhába, bevettem egy antineuralgikát meg egy demalgont, fuldok­ló öklendezésék közt lenyel­tem őket, egy konyharuhába vizet csorgattam, a homlo­komhoz nyomtam, aztán visszabotorkáltam es zokog­va ráhulltam az ágyra. Egy óra telt el, kettő, há­rom — ezt sem fogom soha megtudni! De odakint egé­szen besötétedett, amikor bódult, elgyötört félálmom- ból hirtelen harsány csenge­tés riasztott fel. (Folytatjuk) — Július 15-én, Tabon a Vídeoton-gyáregységben kezdtük a munkát. Szó lesz majd a gyár születéséről, a korszerűségért folyó ver­senyfutásról, s bemutatunk egy olyan családot, amely­nek tagjai ott dolgoznak. Ti­pikus példái annak a váltás­nak, amely ma nagy mére­tekben végbemegy az ország­ban: a munkássá válásnak. Alanyaink ugyanis korábban a mezőgazdaságban dolgoz­lak. — Tabon kívül milyen helyszínekre látogattak el ? — Riport készült az end- rédi csipkeverő asszonyokról. Annak szegődtünk nyomába: miért nem kelendő cikk ez? A magas árban leltük meg az okot. Miközben az össze­függéseket kutattuk, kibon­takozott egy csodálatos em­beri portré is; Etelka néni beszélt nekünk a csipkeverés szépségeiről. Ö több mint ötven éve csinálja... — Ahogy beszélgetés ünk- cől kiderül: több portréjella- gü része is lesz a müsomaK — így igaz. Panics György kollégám például egykori nagybereki pákászokat, halá­szokat, madarászokat szólal­tat meg. De helyszínünk voll a nagyatádi szobrásztelep is, ahol Vilt Tibor állt a felve- vógép elé, hogy az illető vi­dékről, körülményekről valljon. Ugyancsak megszó­lal Gulyás Gyula: ő a csur­gói faüzem segítségével feje­zi be tavaly megkezdett munkáját. .— Kik y ettek részt még a forgatás munkájában önön és Panics Györgyön kívül? — A rendező Erdöss Pál, az operatőr Pálfy István. L. L. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents