Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-20 / 169. szám

Üj bajnokot avattak A bajnok csapat. Balról jobbra: Juhász, Takács, Sarang, Balogh Gyula vez. tag, Zotter, Szabó, Hadaró, László, Sza­kács, Gacs, Bán I., Dróth János edző. Térdel: Pál József szakosztályvezető, Bán J., Kecskés, Molnár, Kovács, Kocz- ka, Huszár, dr. Makk József sportegyesületi elnök. Az olimpia műsora Birkózás: kötött fogásban kezdődnek a küzdelmek az első játéknapon, reggel 10 órakor. A selejtező mérkőzé­seken mi, magyarok is érde­keltek vagyunk, hiszen Tóth István, Növényi Notbert, Rácz Lajos és Kocsis Ferenc személyében négy magyar esélyes is küzd a helyezése­kért. Evezés: szintén 10 órakor kezdődik — és a magyarok legnagyobb esélyese Feketéné Ambrus Mariann, aki egy vi­lágbajnoki ezüst- és két bronzérem tulajdonosa. Kerékpár: országúti ver­sennyel kezdenek a kereke­sek; négy magyar száll nye­regbe a 100 km-es csapat- versenyen. Kézilabda: csak a férfiak mezőnyében kezdődnek meg a küzdelmek — 17 órától. A találkozók előreláthatólag 21.15-ig tartanak, az »A« és »B« csoportban egyaránt. Kosárlabda: a nőknél 11 órakor kezdődnek < a közép­döntők, a férfiaknál 13 óra­kor a selejtezők. A magyar női válogatottól tisztes helyt­állást várunk. Labdarúgás: ebben nem lágyunk érdekeltek. Az el­ső napon a nyolcaddöntők lebonyolítását kezdik meg. Ökölvívás: délben kezdőd­nek a selejtező mérkőzések, s a magyar öklözök közül Gedó Györgyöt, Váráéi Já­nost és Lévai Istvánt »jegy­zik« az esélyesek névsorá­ban. Öttusa: délelőtt és délután a lovaglással kezdődik meg a küzdelem; a magyar színe­ket a Császári, Horvath, Ma- racslcó és Szombathelyi al­kotta együttes képviseli. Sportlövészet : már 9 óra­kor eldördülnek a fegyverek a sportpisztoly 50 m, 60 lö- 1 vésés versenyszámban, vala­mint az agyaggalamb- és a trap—75 koronglövészetben. Mindegyik számban szóhoz jutnak magyar versenyzők is. Súlyemelés: 14 órakor kez­denek a »nehéz emberek«, először a »B« csoportban, 52 kg-ig. A magyar súlyemelők közül főként Baczakó, Hor- nyák, Oláh és Sólyomvári számíthat jó helyezésre. Torna: tíz órától a férfiak mutatják be a kötelező gya­korlatokat. Hét magyar tor­nász indul az olimpián, s kö­zülük természetesen legesé­lyesebb a »dupla magyar«; Magyar Zoltán, a lólengés világbajnoka. Üszás: tíz órától a selejte­zőket rendezik férfi 100 m hát és 200 m pillangóból, női 100 m gyors és 4x100 m vál­tóból. 18.30-kor a 100 m-es úszások középdöntőire és a két másik úszásnem döntő­iére kerül sor. Vízilabda: délelőtt és dél­után 3-3 selejtező mérkőzést játszanak le a pólósok. A magyar csapat a papírforma szerint egyik esélyese az olimpiának — annak ellenere, hogy az utóbbi időszakban elért eredmények nem ép­pen biztatóak. Vitorlázás: csak a meg­nyitó ünnepségre kerül sor 19.30-kor, s hétfőn szállnak vízre a hajók. Ebben a sport­ágban van két somogyi szü­letésű versenyző is az olim­pián: a Bp. Spartacus színei­ben csillaghajón induló ba- latonföldvári Holovits György és Holovits Tamás. Az első napi programban szerepel még a gyeplabda, a műugrás és a férfi röplabda küzdelmeinek elkezdése. Hétfőn tovább »pörögnek* az események, csak a kerék­párosok kapnak egy nap pi­lle nőt. SOMOGYI NÉPLAP Üj bajnokot avattak a me­gyei labdarúgó-bajnokság második vonalában, az észa­ki csoportban: a Balaton­szárszót A Táska — ki tud­ja hány év óta — újra »ár­nyékban* maradt. Az idén is meg kellett elégednie az ezüstéremmel, jóllehet so­káig ez a gárda volt a . leg­esélyesebb a följutásra. A Lengyeltóti nem tudta visz- szaverekedni magát az első osztályba, de sikerült dobo­gós helyen végeznie A Zi- mány, a Patalom, a Balaton- berény és a Kéthely képezte még az erősebb csapatok me­zőnyét A Kőröshegy a »víz­választó« szerepét töltöttebe a mezőny első és második fe­le között; a Balatonfenyves, a Tapsony, a K. Közlekedési SE és a Somogyvár foggal- körömmel végül is elkerülte a kiesést. A Balatonföldvár »mélyrepülést« hajtott vég­re, hiszen az első osztálytól tavaly búcsúzott, s idén a második vonalban is csak az osztályozóval sikerült bent- maradnt A Mesztegnyő pe­dig épp az osztályozón vett búcsút a bajnokságtól. BALATONSZÁRSZÓ — Célunk a följutás volt, s ezt sikerült is elérnünk — mondják beszélgető társaim: dr. Makk József sportegye­sületi elnök, Pál József szak­osztályvezető és Dróth János edző. — Ügy éreztük, min­den adva van a magasabb osztályban való szerepléshez: a helyi tanács biztosította az anyagi feltételeket, a vezetés megfelelő volt, a közönség Szeptemberben tizenhat ország »versenyzője« vias­kodik majd az ausztriai Linzben, a harmadik sakk- komputer-vil ágbajnokságon. A »gépsakk« — már két világbajnokság volt eddig — elsősorban az Egyesült Álla­mokban, a Szovjetunióban, Svédországban, Nagy-Bri- tanniában, Kanadában, az NSZK-ban és Svájcban nép­„Olimpiák” az üdülőkben A SZOT Dél-balatoni Üdü­lési Igazgatósága csütörtö­kön rendezte meg az üdülő gyermekek olimpiáját Bog- lárlellén, a szakmunkásüdü­lőben. A versenyen öt gyer­meküdülőből — Zamárdiból, BaJatonszabadiból, Lelléről, Boglárról, Fonyódligetről — száz pajtás vett részt, ók előzőleg a válogató verse­nyen már bizonyították ké­pességeiket. A »válogatot­tak« atlétikában, kézilabdá­ban és labdarúgásban vetél­kedtek, különösen jól szere­peltek a bogiári és a zamár- di üdülőkben pihenő gyere­kek. A gyermekolimpiát jövőre is megrendezd a SZOT Dél­balatoni Üdülési Igazgatósá­ga. A jövő héten viszont már a harmadik alkalommal rendezik meg á szakmun­kástanuló fiatalok olimpiá­ját — ugyancsak Boglárlel- lén, a szakmunkásüdülő sportpályáin. Ott is a »házi versenyek legjobbjai« ve­hetnek részt. Üj kezdemé­nyezés: az idén a déli parti SZOT-üdülők dolgozóinak munkahelyi odiimpiáját is megrendezik, augusztusban. A Kapos völgyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat fölvesz gyakorlattal rendelkező autószerelőt Jelentkezés: Kaposvár, Dimitrov u. 123/a. (046986) lelkes, és ráadásul Földvár­ról 4. Lelléről 1 labdarúgót igazoltunk (közülük négyen szárszóiak!) ; ezenkívül egy sportolónk leszerelt. így a játékosállományunkra sem lehetett panasz. Az ősz kissé borúsra sike­rült: a csapat nem ková- csolódott még teljesen eggyé, tavaszra viszont egyre job­ban formába lendült. A jó néhány magasabb osztályt is megjárt játékos »húzta« a többieket. Az edzéslátogatás 70 százalékos volt, és min­denki egyformán akarta a győzelmet. A téli alapozás jól sikerült, s erőnlétileg rendre felülmúlták ellenfe­szerű. Ezekben az országok­ban rendszeresen rendeznek még versenyeket A gépek mögött természetesen szak­emberek állnak: ők progra­mozzák be a számítómasi- nákat »tanítják be« az egyes lépéseket, s igyekeznek mi­nél több variációt a gépbe táplálni, hogy a legváratla­nabb helyzetekben, a nehéz válaszlépések előtt se jöjjön »zavarba«. A tervek szerint a négy nap alatt minden gép huszonnégyóránként nyolc játszmát »vív«. Az eddigi VB-ken az ame­rikaiak nyertek. Először 1974-ben Stockholmban, majd három esztendővel ez­előtt Torontóban. A tenge­rentúli komputerek elméleti szakembere az angol éljáté­kos, David Levy — a volt világbajnok szovjet Botvin- nikhez hasonlóan érdeklődik a sakkozásnak e teljesen új formája iránt. Levy egyéb­ként már megnyert egy fo­gadást is, ameiyet tizenegy esztendővel ezelőtt kötött a munkáját nem sokra becsü­lő sakkozókkal. Akkor azt állította, hogy tíz esztendő alatt senki sem győzi le ma­sináját. Nyert, mert nem vesztett... Most következik az újabb erőpróba, és ismét az »amerikai—angol« az esé­lyes. leiket. A nagy fordulópont a Táska elleni hazai győzelem volt: akkor már szinte biz­tosra vehették, hogy nyer­nek — Tizenhat játékossal ját­szottuk végig az idényt. Ka­pusunk, Zotter jó átlagtelje­sítményt nyújtott; Gacs já­tékszervezése, irányítókész­sége, Bán I. -gólerőssége, Szakács gólerőssége és já­tékintelligenciája dicsérhető. Bán J. és László egyenletes teljesítményt nyújtott. Kecs­kés pedig fokozatosan javuló formában futballozott. Hu­szár új posztján, a középpá­lyán megtalálta a helyét, s Koczka, Hadaró, Rompos, Juhász és Molnár is megfe­lelt a várakozásnak Jó pár­szor szóhoz jutott Takács. Szabó és Kovács, a két »öreg« nagy-nagy lelkese­déssel mutatott példát a fia­talabbaknak. Sarang lábát megoperálták, utána elkezd­te a játékot, de a térde nem bírta. — Emlékezetesen jó talál­kozót vívtunk ősszel idegen­ben a Lengyeltóti (4:2-re győztünk) és itthon a Zi- mány (l:0-ra nyertünk) el­len. Tavasszal a Táska elleni 2:l-es győzelem emelkedett ki, valamint három idegen­beli mérkőzés : Balatonbe- rényben (2:1), Patalomban (3:0) és Mesztegnyő (3:0). Kimondottan gyengén sike­rült a játék Kőröshegyen, Táskán és Tapsonyban. Cé­lunk most, a felsőbb osztály­ban a kiesés elkerülése és a becsületes helytállás. Gy. L. Szövetkezeti sportnap A három ágazat megyei szövetségei (Teszöv, Mészöv, Kiszöv) ötödik alkalommai rendezték meg Boglárlellén a »szövetkezeti kupa« baráti sporttalálkozót. Kézilabdá­ban és kispályás labdarúgás­ban találkoztak a csapatok; az ipari szövetkezetek kép­viselői három, az áfész-esek közül egy szerzett első he­lyezést. A Somogy megyei Takannányozá® és Állattenyésztési Felügyelőség értesíti a szarvasmarhatartó gazdákat, hogy saját tenyésztésű üszőre ismételten köthető vemhesíisző-nevelési szerződés Szerződéskötési igényüket a lakóhelyük szerint ille­tékes tértnélöszovetkeaet főátíattenyésztöjének vagy háztáji ügyintézőjének kell bejelenteni. A szerződést körzeti felügyelőink kötik, ők a hely­színen bővebb felvilágosítást adnak. (43293) Nyert, mert nem vesztett 1 MAI 13 1 MŰSOR _J Csiky Gergely Színház: Boglár­lellén : ül órakor ; GODOT-RA VÁRVA. Kaposvár. Vörös Csillag: de- fél 11 órakor: HÜVELYK MATYI, du. 3, 5 és este 7 órakor: A FÉRFI, AKI SZERETTE A NŐKET (16). Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: A HAJÓK A KIKÖTŐBEN ROB­BANNAK, du. 6 és este 8 órakor: bizalmi Állasban <i4). La- tinca Filmszínház: du. fél 6 óra­kor: JÚLIUSI TALÁLKOZÁS. Krénusz kertmozi: este 9 órakor: RAFFERTY ES A LÁNYOK (14). Bartók kertmozi: este 9 órakor: MACKENNA ARANYA. Barcs: de. fél 11 órakor: BARNABAS, A SÁRKÁNY, du. 6 és este 8 óra­kor: HALÁLOS TÉVEDÉS. Mar­cali: délelőtt: AZ ÖRDÖG MENY­ASSZONYA, este: FÉLEK (16). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: CSENDEST ARS (16). BALATONI MOZIK MŰSORA Siófoki teremmozi: de. 10 óra­kor: A SZEGÉNYEK KAPITÁ­NYA, du. fél 6 órakor: HALÁLOS TÉVEDÉS, 8 órakor: SZÖKTE- TÉS (16). Siófoki kertmozi: este 9 órakor: A KÍGyOtojAS (18). Balatonboglár: este fél 6 órakor: SZENZÁCIÓ!, este 8 órakor: AZ ÁLDOZAT (14). Balatonlelle (fe­dett kertmozi): este 9 órakor: FOLYTASSA, COWBOY! este' II órakor: KI ÖLI MEG EURÓPA NAGY KONYHAFÖNÖKE IT ? (14). Balatonföldvár (fedett kertmozi) : este 8 és 10 órakor: HAIR (14). Balatonfenyves (fedett kqrtmozi) : este 9 órakor: KOLDUS ÉS KI­RÁLYFI, este 11 órakor: DETEK­TÍV KÉT TŰZ KÖZÖTT (14). Ba­latonszárszó: du. fél 6 és este 8 órakor : A FEKETE FARKASOK ÜVÖLTÉSE (14). Balatonszemes (fedett kertmozi): este 9 órakor: APOKALIPSZIS, MOST I—II. (16). Balatonmária: POKOLI TORONY I—II. (14). Fonyódi fedett kert­mozi: este 9 órakor: EZÜSTNYE­REG. Fonyódi teremmozi: este 3 órakor: AZ ASSZONY, AKI ÉNE­KEL. Zamárdi (fedett kertmozi) : este 9 órakor: GENGSZTEREK SOFŐRJE (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 7.59: Műsorismertetés. 8.00: Tv- torna. 8.05 : Óvodások filmmüso- ra. 8.25: Utazás egy mosolyért. 8.55: A XXII. nyári olimpiai já­tékokról jelentjük. 13.00: A len­gyel plakátmüvészet. 13.10: Papír­sárkány. 13.50: Műsorainkat ajánl­juk. 14.15: Ranódy László-sorozatr Aranysarkany. Magyar film. 15.40: A Közönségszolgálat tájékoztató­ja. 15.45: Reklám. 15.55: A XXII. nyári olimpiai játékokról jelent­jük. 18.30: Reklám. 18.40: Tv-tor- na. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 19.50: Hírek. 19.55: Menekülés az arany földjéről. 20.55: A XXII. nyári olimpiai játékokról jelent­jük. Kb. 23.00: Hírek. - Budapest 2. 16.25: Műsorismertetés. fli.W: Amatőrök is elkezdhetik . . . 17.30: Reklám. 17.35 : „.az ügy volt. , ,M 18.10: Vakáción a Mézga család. 18.40: A XXII. nyári olimpiai já­tékokról jelentjük. 20.55: Kék- szakáll. 22.40: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ fi.00: Hírek, időjárás. 6.05—7.18: Kellemes vasárnapot! 7.05: Út­közben. 7.18: Körzeti időjárás. 7.20: Múzeumi híradó. 7.23: Barati körben. 7.54: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00; Hírek, időjá­rás. 8.05: Útközben. 8.10: öt kon­tinens hét napja. 8.25: Hallgatóink figyelmébe! 8.26: A Nyitnikék postája. 8.57: Olvastam egy no­vellát. 9.23: Népi együtteseink műsorából. 9.51 : örök szerelem. 10.00: Hírek, időjárás. 10.03: Út­közben. 10.08: Olimpiai híradó. 11.00: Reklám. 11.05: Sztazijka és Placida csodálatos története. 11.35: Rip van Winkle. 12.00: Hírek, idő­járás. 12.10: Olimpiai híradó. 12.30 í Reklám: 12.35: Édes anyanyelv- vünk. 12.40: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa madri­gálokat énekel. 13.00: Tiszta szív­vel. 13.10: Wilhelm Furtwängler vezényli a Bécsi és a Berlini Fil­harmonikus Zenekart. 14.05: ..Megbüntetem az anyák vétkét”. 15.00: Hírek, időjárás. 15.05: Út­közben. 15.10: Reklámkalauz. 13.14: Olimpiai híradó. 15.29: New York-i levél. 15.39: Népdalkörök országszerte. 15.59: A századfor­duló irodalmának hetei. 17.00 : Hi­tek, időjárás. 17.05: Útközben. 17.10: Olimpiai híradó. 17.15: Ke­ressünk egy vagyont! 17.25: Ope- ra-müvészlemezek. 18.16 : Hol volt, hol nem volt . . . 18.30: Hírek, idő­járás. 18.40: Útközben. 18.45: Halló, itt Moszkva! 21.00: Claudio Abba- do Brahms-müveket vezényel. 22.00: Hírek, időjárás. 22.10: Moszkva ’80. 22.30: örökzöld dal­lamok. 23.28: Kurtág György mű­veiből. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Toronyzene. n.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 8.S8: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A református egyház félórá­ja. 7.30: Hans Otto Baeh-műve- ket orgonái. 7.54: Torna. 8.00: Hí­rek, időjárás. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Szívesen hallgattuk. 10.00: Szivárvány. 11.55: Jó ebédhez szól a nóta. 32.52: Cérnababa. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Sanzonok. 14.30: Hírek. 14.33: Olimpiai hírek. 14.38: Reklám. 15.00: Táskarádió. 15.40: Jelenidő­ben. 16.10: Híres zenekarok albu­ma. 16.30: Hírek./ 16.33 : Útközben. 16.35: Olimpiai híradó. 16.50: Rek­lám. 16.55 : Slágerek .mindenkinek. 17.30: Halló, itt Moszkva! 18.40: Hírek. 18.43: A kutatás tárgva az ember. 19.13: Népdalok az Alföld­ről. 19.35: Magnósok, figyelem! 20.20: A világlíra gyöngyszemei. 20.30: Hírek. 20.33: Útközben. 20.38 : Klasszikus bécsi operettek­ből. 21.40: A Bolondok Fesztiválja után. 22.00: Beke Farkas Sándor népi zenekara játszik. 22.30: Kel- .lemes- pihenési ! ?4.oo: Hírek. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-hor- vát nyelvű műsora. 7.^0 : - A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.00: Hírek, időiárás. 8.05: Műsoris­mertetés. 8.or- a Prágai Madriga- listák LassuL-f elvételeiből. 8 28: Kiss Gyula zongorahangversenye 9.41: Aida. 10.30: Üj zenei újság 11.00: Hírek, időjárás. 11.03: Szte­reó beállítóhang. 11.06: Zerlekari muzsika. 12.10: Égtájak. 13.00 : Hí­rek, időjárás. 13.01: Műsorismer­tetés. 13.05: Hi-fl varieté. 14.00: Kis magyar néprajz. 14.05: Lak- me. 15.05: Mozart kamarazenéjé­ből. 16.10: így láttám Kodályt. 16.32: áchumann: Az Eden és a Préri. 18.10: Segestyen János csembalohangversenye. lfl.38: Jev- genÿij Nyeszterenko operaáriakat enekel. 20.10: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 21.00: Rádiószínház. 21.38: Dzsesszfelvé- telekből. 22.15 : Daniel Barenboim Pinchas Zukerman és Jacqueline du Pré Beethoven-felveteleiből. 23.00: Lutoslawski: II. szimfónia. 23.30—23.33: Hírek, időjárás. HOLNAPI MŰSOR Kaposvár. Vörös Csillag: du. 3 órakor: SZÜNIDEI MATINÉ: VÖ­RÖS PECSÉT, du. 5 órakor: FÉ­LEK (16), este 7 órakor: FILM­BARÁTOK KÖRE: DICSŐSÉGRE ÍTÉLVE. Szabad Ifjúság: du. 4, 6 és este 8 órakor: SUGARLAN- DI HAJTÖVADASZAT (14). Dal- los Ida mozi: du. 6 órakor: A NAGY BALHÉ. Krénusz kertmo­zi: este 9 órakor: CSILLAGOK HÁBORÚJA I—II. Bartók kert­mozi: este 9 órakor: NEM ÉLHE­TEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL. Barcs: este 8 órakor: NAGYIVÖK (14). Marcali: A FÉRFI, AKI SZERETTE A NŐKET (16). BALATONI MOZIK MŰSORA Siófoki teremmozi: du. fél 6 órakor: AZ ÁLDOZAT (14), este fél 8 órakor: A KÉTBALKEZES ES AZ ÖRÖMLÁNY (14). Siófoki kertmozi: este 9 orakor: FOLY­TASSA, COWBOY! Balatonbog­lár: du. fél 6 órakor: AZ UTOL­SÓ VALCER, este * 8 órakor: KI ÖLI MEG EURÓPA NAGY KONY- HAFÖNÖKÉIT? (14). Balatonlelle (fedett kertmozi) : este 9 és 11 órakor: HAIR (14). Balatonföld­vár (fedett kertmozi) : este fél B órakor: SZENZÁCIÓ!, este fél 10 órakor: DETEKTÍV KÉT TŰZ KÖ­ZÖTT (14). Balatonfenyves (fe­dett kertmozi) : este 9 órakor: EZÜSTNYEREG. Balatonszárszó : du. fél 6 órakor: KOLDUS ÉS KIRÁLYFI, este 8 órakor: A KÎ- GYÔTOJAS (18). Balatonszemes (fedett kertmozi) : este 9 órakor : GENGSZTEREK SOFŐRJE (14). Balatonmária: SUGARLANDI HAJTÓ VADÁSZ AT (14). Fonyód (fedett kertmozi): este 9 órakor: APOKALIPSZIS, MOST I—IL (16). Fonyód (teremmozi) : este 8 óra­kor: AZ ASSZONY AKI ÉNE­KEL. Zamárdi (fedett kertmozi) : este 9 órakor: HALÁLOS TÉVE­DÉS, este 11 órakor: SZÖKTE- TES (16). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 15.48: Műsorismertetés. Î3.9&: Hí­rek. 15.55 : A XXII. nyári olim­piai játékokról jelentjük. Jugoszláv tv 17.40: Magyar nyelvű tv-iwrptó. 18.15: Albán mesék. 18.30: Hősök iskolája. 18.45: Pop-parádé. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Személyes dolgok. 21.35: Zenével írva. 21.35: Dubrovnik! nyári já­tékok. 22.30 : Olimpiai szemle. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.«* Hí­rek, időjárás. 8.05: Műsorismerte­tés. 8.20 : A mai nap kulturális programjábóL 8.25 : Beethoven : e-moll trió. 9.00 : Ködruhában. 9.11: A hét zeneműve. 9.41: Ki ko­pog? 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Olimpai híradó. 11.00: Nyitnikék. 11.30: Kmoch : Az ezüsthullámos Elbán. 11.39: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma! 12.30: Reklám. 12.35: Olimpai hír­adó. 12.55 : Válaszolunk hallgató­inknak. 13.10: Zenéi érdekességek az elmúlt hét rpűsorából. 14.40: A századforduló irodalmának hetei. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Olimpiai hírek. 15.15: A Szovjetunió népei­nek zenéjéből. 15.29: Sztárok — anekdoták nélkül. 15.59: Hallga­tóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: À varsói Musica Antiqua kollégium ének- és hangszer­együttesének felvételeiből. 16.28: A századforduló irodalmának he­tei. 17.00: Hírek, időjárás. 17.07: Reklámkalauz. 17.10: Olimpiai híradó. 17.20: A magunk ér­dekében. a magunk védelmében. 17.45: Táncházi muzsika. 17.59: De- csényi János: Sírfelirat Aquin­cumból. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánla­tunk. 18.23: Hallgatóink figyelmé­be! 18.30: Esti magazin. 19.15: Halló, itt Moszkva! 21.00: Győri Szabó József nótákat énekel. 21.09: Walter Gieseking összes Mozart- hanglemezfelvételei. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15': Moszkva ’80. 22.35: Tíz perc külpolitika. 22.45: Teresa Berganza operaáriákat énekel. 23.13: Távolból, diszkréten... 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Ábra- hám Pál operettjeiből. 0.25: Him­nusz. 0.30: Víz jelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59 : A Petőfi rádió regge­li, zenés műsora. 8.00: Hírek, idő­járás. 8.05: Keringők. ländlerek fúvószenekarra. 8.30: Hírek. 8.33: Nóták. 9.00: Slagerműzeum. 9.50: Kis pénz... 10.00: Zenedélelőtt. 11.55: Pillanatkép. 12.00: Magyar) Imre népi zenekara játszik. 12.30: Hírek, 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: ..Aki dudás akar lenni...” 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Mi van a kosárban? 17.30: Halló, itt Moszk­va! 19.10: Zeneközeiben. 19.58: Boldog boldogultak. 20.30: Hírek 20.33: Slágerek Varsóból. 21.00: Alomfejtés. 21.40: Töltsön egy órát kedvenceivel! 22.40: Verbunkosok, nóták. 24.00: Hírek, időjárás. 3. MŰSOR 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Lift off. 9.15: Vonós kamarazene. 10.36: Gondolatjel. 11.00: Hírek, időjárás. 11.05: Zempléni Mária népdalokat énekel, Herencsár Viktória cimbalmozik. 11.19: A fő­szerepben : Beverly Sylls. 14.45: Zenekari muzsika. 16.05: Láttuk, hallottuk. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: A Bartók vonósnégyes hanglemezeiből. 17.58: Zsebrádió- színház. ír.?5: Egészségünkért! 18 30: A hét: zeneműve. 19.00: Hí­rek. időjárás. 19.0ó: A zeneiroda­lom remekműveiből. 20.23: Hírec előadóművészek kamarazene-fe1- vételeiből. 21.00: A dzsessz törté­netéből. 21 40: Opera-müvészlome- zcinkből. 22.30—22.33 : Hírek, idő­járás.

Next

/
Thumbnails
Contents