Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-16 / 165. szám

Ottlik Géza r Az idei könyvhét egyik legnagyobb sikere Ott­lik Géza Próza című kötete lett. Joggal ' kérdezhető, mi ennek a fokozott érdeklődés­nek a titka? A cím nem su­gall valami különös izgal­mat Lehet, hogy éppen ez c jellegtelensége okozta a megkülönböztetett figyelmet? Az olvasók többsége csak nagyon keveset vtud Ottlik- ról, ,az Iskola a határon cí­mű regényét is már több mint húsz éve adta ki. Las­san elapadt az író iránti fi­gyelem. I rodalmi jelenlétét nemek műfordításainak kö­szönhette. ö is vállalta a Németh László-i értelmezé­sű. »gályarabság~ minden ke­serűségét, a napi 8—10 órai fordítói munkával négyol- dalnyit haladt előre. Di- ekensszel kezdődött majd három évtizede: G. Keller, Shaw, E. Vaugh, A. Zweig, J. Giraudoux, Hemingway, Osbonne, O. N«ill és mások következtek. Nagyon tanulságos, amit egyik esszéjében az írás je­lentőségéről írt: »Az alkotás cselekedet. A regény tett. Ezt egyben az írás mértékének tartom. Szakadatlan éberség, állandó szenvedélyes jelen­lét: itt kezdődik az alkotás rangja.“ Ez világos, nyílt és etikus vallomás. Az izgat, Oittdik miért nem vállalja ezt a »szenvedélyes jelenlé­tet“? Elfogadhatjuk ad a teóriát, hogy a nagy regé­nyeket kilenc évig érni kell hagyni? Nem *ok egy kicsit ez az idő? A szerző két részre esz­totta a kötetet, az elsőben olvasható a próza. Nyolc új­ságcikket közöl 1942—43-ból. Ezek alapján nem is csodál­kozom, hogy nem tudott gyökeret ereszteni egyik lap­nál sem. Ezekből az írások­ból hiányzik az, ami a pub­licisztikát igazán izgalmassá teszi. Karcolatok, de kevés bennük a vitriol. Nem érzem jobbnak a háború után pub­likált nyolc írását sem. Ottlik 1945—4tí-ban rövid ideig a rádió dramaturgja volt Húsz előadást tartott a két világháború közti ma­gyar irodalom helyzetéről. Sajnálattal állapítja meg az egyik interjúban, hogy ezek az írásai néhány kivételtől eltekintve elvesztek. s Nekem kissé visszatetsző, ahogy századunk világirodal­mi nagyságairól ír színház- és regénykritikáiban: Maug­ham, Priestley, Huxley, Anouilh, Boordet és He­mingway írásai bírták szóra. Mindig is éreztem a férfias romantikát Hemingway re­gényeiben, de kihívásnak ér­zem az Akiért a harang szól vagy a Búcsú a fegyverektől címűt kalandregénynek mi­nősíteni. A második/ részben talál­juk az utolsó két évtized írásait, interjúit. A fordító utazásában beszámol arról a néhány hetes angliai élmé­nyéről, amelyben 1960-ban részesült. Az angol kormány így ismerte el műfordításait, és honorálta munkásságát. Itt találjuk az egyik leg­terjedelmesebb és legjobb esszéjét a Nyugatról. Jelen­tőségét és rangját a francia enciklopédisták munkássá­gáéhoz hasonlítja, »a re­formkor után a legnagyobb erkölcsi és szellemi megúju­lásunk“. Vállalja a harmadik nemzedék nevében — 1939- től publikált a Nyugatban — azt a szellemi örökséget, amelyet az alapítók: Ady, Móricz, Babits, Kosztolányi és társaik hagytak az őket követő generációkra. Tagad­ja a sokat hangoztatott »nyugatos dekadencia« bé­lyegét, a szellemi »középsze­rűséggel szembefordulva“ egy pezsgőbb, nyitottabb, a kö­Fiatalok háza Gomba módra nőnek a há­zak Kaposváron. Új lakóte­lepek születnek, egyre töb­ben kapnak helyet a mo­dern, emeletes házakban, enyhültek a lakásgondok. Alig fél éve, hogy új utcá­val gyarapodott a Kinizsi lakótelep is. A »búzavirágo­sok“ sainte kivétel nélkül fiatal házaspárok, egyelőre gyermektelenül vagy egészen apró csemetével. Évekig vártak, spóroltak a lakásra, s most próbálgatják, rendez­getik, szidják és dédelgetik. A berendez.es még nem tel­jes, hiányzik néhány háztar­tási eszköz — hátha van a szomszédban, csak át kell érte ugrani. Ott aztán egy húsdarálóból »kifolyólag« megkezdődik a terefere. Fia­talok, azonosak a gondok, azonos az érdeklődés, per­sze, hogy könnyen szövőd­nek barátságok. De van itt más is ... Ailaposan elcsodálkozhat­tak a környék lakói, amikor a mellettük levő »gödörből« pattogó szikrák szálltak az ég felé, s ropogósra sült sza­lonna illatát vitte feléjük a szél. Pedig semmi egyéb nem történt, mint hogy az új ház ifjú lakói amolyan ismerkedési estet rendeztek a parlagon levő területen. A házbizalmi minden lakásba meghívót juttatott; akinek kedve volt, jokora darab szalonna. kenyér és vörös­hagyma társaságában meg­jelent a találkozóhelyen, férjestül, feleségestül, gye­rekestül. S már nem is kel­lett »mesterségesen« jó han­gulatot teremteni. A szabad- tért vacsora után a »fiúk« focizni indultak, a nők pe­dig folytatták a megkezdett csevegést. Később elmondták, hogy remekül éreztek magukat, annak ellenére, hogy egyik­másik házaspár most talál­kozott először. Nemrégiben a fiatalasz- szonyt, aki megfeledkezett a csak belülről nyitható ajtó­ról és becsapta maga után, a lépcsőház markosabb legé­nyei segítették be az abla­kon a maeasföldszintá la­kásba. Volt nagy derültség — de lakatost nem kellett hívni ... A ház környékén — mint minden épülőben levő lakó­telepen — meg eltakaritat- lanul hever a sok építkezési anyag, az udvar tele van gödrökkel, földhányásokkal. Bosszankodnak a lakók, de leginkább a kisgyerekes ma­mák, akik a balesetveszély miatt a kicsiket nem tudják hol sétáltatni, levegőztetni. A tízes számú ház lakói gondoltak egyet s egy szom­bat délután lapáttal, gereb- lyevel fölszerelve hozzálát­tak a rendezéshez. Legalább egy kisebb terület legyen, mondták, ahol zavartalanul . lehet tologatni a gyermekko­csit, sétáltatni az apróságo­kat. Jó lett volna, ha töb­ben is jönnek segíteni, de hát nem mindenki áldozza fel szívesen a pihenőnap­jait. Később talán más lesz a vélemény, hisz ez mind- annyiuk érdeke. Nem egyszerű megszokni a fiatal házaspárnak, hogy a gyerek miatt se színház, se mozi, se vendégeskedés — a nagymama ugyanis messze lakik. De hát így van ez a legtöbb kisgyerekes család­nál. Megoldás mégis van, s azt maguk a fiatalok »ta­lálták ki«, méghozzá a há­zaspárok közül azok, ame­lyek még gyermektelenek. ; Minden szinthez tartozik egy úgynevezett közös he­lyiség, ahol a lakók a hasz­nálaton kívüli dolgaikat tá­rolhatják. Am, ha a ház összefog — mert kissé szo­rosan ugyan, de elférnek három tárolóban is —, ak­kor máris szabad lesz egy nagyobb helyiség. Ez pedig helyet adhat a gyermek- megőrzőnek, amelyhez az ügyeletet hamarosan meg­szervezik. Egy terjedelmes ruháskosár már megtelt já­tékokkal, melyeket a lakók adtak a megőrzendő gyere­keknek. Nyugodt lehet az ifjú mama és papa, a gye- ek jó kezekben és jó he­lyen van egy kétórás film időtartamára . . . A. A. A fotó társadalmi szerepe Felsőfokú tanfolyam Kaposváron könyvespolc?] zősségi érzést hűségesebben hirdető, új »erkölcsi, telki integritást« teremtő mozga­lom elindítói, zászlóvivői voltak az elődök. Schöpflint tartja annak a nagy szelle­mi erőnek, aki képes volt összetartaini ezt a sokszínű, sokszólamú együttest. Maugham Salvatore című elbeszélése kapcsán beszél Ottlik a vérbeli próza krité­riumáról. Sokan azt hiszik, elég az élet elmesélése a re­gényhez, kész a műalkotás. Ez merő tévedés. Virginia Woolf tanulmányát hívja se­gítségül: »Nézzünk csak ma­gunkba. s az élet. azt látjuk, korántsem hasonlít a szoká­sos regényeinkhez. Az észle­lések, benyomások milliói és milliói érkeznek hozzánk — jelentéktelenek, fantasztiku­sak, útszéliek, elröppenők vagy acél-élességgel bevé­sődök.« Rá kell jönnünk, hogy »a regény igazi anya­ga más, mint amit a meg­szokás szeretne elhitetni ve­lünk.« Az igazi műalkotásból sugárzik valami plusz, ami megüli zsigereinket, befész- kelődik énünk belső zugaiba, etikusan is nyújt valami lel­ki többletet: érezzük a ta­lálkozás megrendítő élmé­nyét. Kosztolányiról, nagy mes­teréről szóló esszéjében arra hívja fel figyelmünket, ér­demes másodszor is elolvas­ni, mert csak ekkor kapjuk meg azt a különös varázst, amely több a mesénél. Azt hiszem, nyugodtan elmond­hatjuk, ezt az igazságot má­sok remekműveire is alkal­mazhatjuk. Arra, hogy miért lett író, a Hosszú beszélgetés Hor- nyik Miklóssal című nyilat­kozatban kapjuk meg a vá­laszt: »Az ember végül is azért választja az írói pá­lyát, hogy a mondatait órá­kig faragcsálhassa, és lehe­tőleg azt mondja, amit akar.« Ottlik sorsa sokban eltér a »szabályos« életúttól: a korai árvaság, katonaisko­la, matematika-fizika diplo­ma, Babits elismerése, éve­iéig tartó titkárság a Pen Clubban, sok-sok fordítás és ez a negyedik önálló kötete »fémjelzi« a hetvenhez kö­zeledő író életének leltárát. Nem hagy nyugton to­vábbra sem az, hogy aki ilyen érzékeny a világra, a művészetekre, benne az em­berre, miért nem vállalta gyakrabban a »szakadatlan éberség, állandóan szenvedé­lyes jelenlétét.« Remélheti ük, hogy az újabb kötetre nem kell ilyen türel­metlenül várnunk? Rádics Károly Huszonkettedik alkalom­mal rendezték meg a hazai amatőr fotósok felsőfokú to­vábbképző tanfolyamát A Népművelési Intézet Kapos­várra helyezte az idén a tanfolyam központját; a gé­pészeti szakközépiskola és középiskolai diákotthon kel­lemes feltételeket biztosított a hallgatók számára. Réti Pál, a Népművelési Intézet munkatársa a tanfo­lyam vezetője. A fotós napi elfoglaltsága nyolc órába nem fért bele: előadások, viták, kamarakiállítások, vá­rosnéző séták, kirándulások és még föd sem soroltuk az egyéni érdeklődés szerint alakult programokat. A szál­lóban sokszor még éjfélkor is égtek a villanyok a vitat­kozó fotósok szobájában. Hatvan hazai fotós mellett hét NDK-beii vendége iá van a felsőfokú tanfolyam­nak. — Szerdán befejeződik a tíznapos program. Miiyen célkitűzéssel szerveződött az idén Kaposváron a tan­folyam, és teljesítette-e fel­adatát? — Általába« hároméves programokat dolgozunk ki. Az idén egy ilyen kurzus vé­gére értünk. Tíz nap alatt ugyanis nem lehet, minden fontos témát megbeszélni. Most nagy hangsúlyt fektet­tünk arra, hogy az amatőr­mozgalom vezetőit fölvér­tezzük azokkal az ismeretek­kel, amelyekre szükségük van. Ezeket aztán saját klub­jaikban továbbadják. Az amatórmozaalom ic megkö­veteli a tajékoaottságot Ezért szerepelt programunk­ban a zene, a képzőművé­szet, a kritika — nem is so­rolom tovább. Az elméleti előadások mellett a résztvevőknek vi­zuális élményben is volt ré­szük. Kamarakiállításokat rendeztek a tanfolyam hall­gatói, a vendéglátó kaposvá­ri fotósok, diavetélkedő volt, s talán új alkotásokra is ösztönző élményben is volt részük azoknak, akik a várost járták, kirándultak a környékre. — A Somogyi Fotó- és Filmklub bizonyára az eddi­gi tevékenységével érdemel­te ki, hogy vendégül láthat­ta az ország legjobb amatőr fotósait. — Igen, ez így van. Eddi­gi tapasztalatunk szerint arra is lehet számítani, hogy a tanfolyam hatására még inkább föllendül itt a moz­galom. — A kamarakiállítások művészeti vitákra buzdítot­ták a részvevőket. Sokszor éjfélig is szívesen beszélget­tek módszereikről, alkotói felfogásukról. Az előadáso­kon is a művészi képrő’ esett a legtöbb szó? — Épp ellenkezőleg. A .kép összes társadalmi funk­cióját elemeztük. — A tanfolyam részvevői mindezt gyakorolják? . — A mozgalomba fiatalon bekerült fotósok civilizációs szükségletnek érzik, hogy megtanuljanak fotózni. Ügy próbálnak cselekedni, mint a fotóriporterek. Konzerválni szeretnék napi, friss élmé­nyeiket. Sokan azért fény­képeznek, mert segédeszköz­nek tekintik a fotót munká­jukban. Az iskolai szemlél­tetés ma már elképzelhetet­len fénykép nélkül. De az orvos, az építész, a szocioló­gus, a helytörténész, a ré­gész is arra törekszik, hogy vizuálisan is megfogalmaz­za, dokumentálja tapasztala­tait. Tanfolyamunkon ilyen széles értelemben elemeztük a fotózás mai lehetőségeit, szerepét, beleértve a művé­szi munkát is. — A kamarakiár, itásokat »vitaanyagnak« is szánták. Melyik kiállítást emelné ki a sok közül ? — Gebhardt György ka­maraki állítása azért volt fi­gyelemre méltó, mert egy rendkívüli személyiséget is­merhettek meg a tanfolyam hallgatói. Gebhardt nyugdí­jas géplakatos. Ötvenhat évesen kezdett el fotózni, most hetven, és az ország-» ban az egyik legismertebb amatőr fotós. Szenzációs művességgal, egészséges vi­láglátással ábrázolja mai életünket — A tanfolyam előadásait nem kötelező meghallgatni. A program kötetlen. Délutá­nonként elég gyakran talál­koztunk a városban vendé­geinkkel, nyakukban a fény­képezőgépekkel. — A tanfolyam jól vizs­gázott érdeklődésből, fegyel­mezettségből is, noha való­ban nem tartottuk szüksé­gesnek, hogy szigorú fegyel­met vezessünk be. Az elő­adásokat népes hallgatóság kísérte figyelemmel, s kü­lön örülünk annak, hogy a fotósokon kívül Kaposvár érdeklődő közönsége is el­eljött alkalmanként közénk meghallgatni, miről folyikitt s/ó, illetve megtekinteni ki­ál Ittasainkat. Horányi Harm ----------------------------------------------------------------------------------­M arton László kiállítása Tihanyban A tihanyi múzeumban a nyár végéig látható Marton László tapolcai születésű szobrászművész munkásságát bemutató reprezentatív szoborkiállítás. i összkomfort Már ez is: vagy így van, vagy nincs így. Egy ügyvé­det kellene erről megkérdez­nem, hiszen a házasságukat felbontották, a kislányt neki ítélték, es szerintem ez vég­leges. De lehet, hogy igaza van, és a bádogosék mégis megpróbálnak harcolni a kisűnokáért . . . Mit tudom én! De alkalomadtán min­denesetre beszélek a válla­lati jogtanácsosunkkal, mert nagyon nem szeretném, ha imádott és egyetlen szerel­mem megint átverne, mint hét esztendeje, ott a Római homokján !... Mert a dolog gyanús, ha­tározottan gyanús ! Szóval, mondom, megjelenek az egyik rózsái ló májusi., dél­utánon az örömhírrel, hogy a hónap végén lesz egy he­te, amikor föllélegezhet, ami­kor nem kell az éjszakáit megszervezni, alvóhely után futkosni, mert hat teljes éj­szakát tölthet nálam, nyu­galomban és békességben ... No, álldogálok a kapujuk­kal szemben levő járdán, a telefonfülke mellett, és vá­rom, hogy fölbukkanjon, s már előre örülök annak, mennyire örül majd a jó hírnek! A percek vánszo­rognak. Négy óra. Négy óra ót. Négy óra tíz. Sehol sem­mi. Az emberek özönlenek ki a kapun, de az én örök szerelmem sehol. Negyed öt­kor végre kilibben a kapun. Már emelem a karom, hogy intek neki, köszörülöm a torkom, hogy kiáltok, ami­kor azt látom: óvatosan kö­rülnéz, kétszer is, majd oda­libeg az egyik parkoló Wart­burghoz, amelynek ajtaja hirtelen kinyíl k, és gyorsan becsapódik. S a motor nyom­ban felbúg. Mellettem mennek el ; gyö­nyörű szerelmein, szerencsé­re, nem vesz észre; a biz- tositőövvel bajlódik. Egy vi­lágvén pali ül mellette, hat­van és a halál közt... Mit csináljak, de reszketni kez­dett a lábam. Az én híres, futáson, úszáson, leszorítá­son edzett lábam! A resz­ketős aztán a lábamról át­terjedt az egész testemre; egy százast adtam volna egy székért hogy leölhes­sek ... Furikázunk, csilla­gom? Megint furikázunk? Akkor egy Trabant, most egy Wartburg? Legközelebb egy Merci?! Hát ezért ér ez rá újabban olyan ritkán? Tavaly még szinte minden délutánját velem töltötte, azután, hogy elköltözött a Tatár-villából.. . Most meg hol Vecsésre kell kimennie, hol Teca nénit kell elkísér­nie, mert tavaszi kabátot akar venni... Hol meg a kislányát kapja meg várat­lanul egy délutánra... A keserves édesanyját ! Pedig hetenként háromszor vagyok edzésen — volna ideje rá, hogy lebonyolítsa a titkos kis randevúit! Hétfő, szerda, péntek; estig tart az edzés. Ez nem elég, szépszemü ked­vesem?! A kedd is kell, meg a csütörtök? És éppen egy ilyen rozzant vénséggel ? Mert a mama kedvence leg­alább fiatal volt... És ha azt a lenyalt, fényes fekete haját leszámítom, még jóké­pű is! De ez? A feje búb­ján kopasz, a halántékán ősz... És a szeme alatt az a két táska! Mii táska? Hajó­koffer! Ökléndezni tudtam volna a dühtől es a megalázott- ságtól. Hát egy ilyennel is fölcserél? Egy ilyenért oda­dob?! Ennek mindenki jé csak négy keréken gu-u jo«í Nem is tudom, hogyan ke­rültem aznap haza. Csak vitt a lábam; szinte céltalanul kóboroltam egész délután. A Mező Imre úton battyogtam éppen, a Baross utca beszá- jadzásánál, amikor hirtelen eszembe jutott a volt fele­ségem, és vad vágyat érez­tem, hogy felugorjam hoz­zájuk, és elpanaszoljak neki mindent... Már el is indul­tam a Kulich Gyula tér fe­lé, amikor belém döbbent: mit is akarok! Üristen, hát egészen megbomlottam már? Ez a nő teljesen kikészí­tett? Egy keddi napon történt mindez, s nekünk csütörtö­kön lett volna randevúnk. Az egész szerdám azzal ment el odabent az üzemben, hogy azon törtem a fejem: fölhí­vom és lemondom a talál­kát. Dehogy viszem én fel eat a nőt többé a lakásom­ra! Menjen, és ölelgesse csak az aszott udvarlóját! Onnét legalább kocsin viszik haza; tőlem csak • villamossal zö- työghet be másnap reggel a munkahelyére... De aztán mégsem volt erőm rá, hogy fölhívjam. (Folytatjuk.) SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents