Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-16 / 165. szám
A [akisfelújítási cikkek a keresettek A háromnegyedévi tervnél tart a barcsi Kemikál A kéthelyi pince mélyén A lakásépítés mellett nagyobb szerephez jutott a lakásfelújítás. Ezt a megállapítást a rendelésekből szűrték le a Kemikál Építőanyag-ipari Vállalat barcsi építési műanyag-feldolgozó gyárában. Azokra az épületfelújítást szolgáló vegyi anyagokra érkezett a tavalyinál jóval több megrendelés, amelyeket egy esztendővel ezelőtt alig tudtak eladni. A breplaszta nevet viselő belső glettanyagból es a boriovit nevű ragasztóból tavaly a tervezettnek alig több mint a felét gyártották. Az idén június végéig pedig annyit adtak el belőle, mint tavaly egész esztendőben. A felújítások szaporodását bizonyítja az is, hogy néhány műanyag termékből — mint például az ipari csarnokok tetővilágitó szerkezete — kevesebb a megrendelés: az Fészek nélkül A somogyi vadásztársaságok által begyűjtött és a saját tenyészetből nyert .tojásokból évente több tízezer fácánt, foglyot, vadkacsát keltetnek ki mesterségesen. Mentik az erdőben, réteken, szántóföldi takarmánytermő területeken szertehagyott tojásokat az erre vadászó vadak és a gépek pusztítása elől. A Baia Ion nagy berek 1 Állami Gazdaság a múlt évben 6600 vadkacsát értékesített és 21 790 darabot bocsátott ki saját területén. Ugyanezek az adatok a fácánra vonatkoztatva: 31 521, illetve 19 400. A Dél-somogyi Állami Gazdaság 13 500 vadkacsa tojást és 33 360 fácánt adott el, illetve 7891 kiskacsát és 3000 fácánt bocsátott .ki. A Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó '’n'J Gazdaságnál fácán naposcsibékből az értékesítés 13 730, a kibocsátás 4420 voit Ha mindehhez hozzáv«esz- szük, hogy megyénkben tavaly 15 780 került puskavégre. láthatjuk. az igen nagy különbséget a kihelyezett és az értékesített mennyiség, illetve a vadászzsákmány között. Tény, hogy a vadásztársaságok tagjai által ösz- szegyűjöttt vagy a gazdaságok tenyészeteiből eredő tojásokból mesterségese» kel~ tetett fácánoknak csupán kis hányada éri meg a vadász- idényt. A vadon élő fácántyúk ugyanis nem fogadja el, nem védelmezi a csibéket igy azok nagy része hamarosan a rókák, kóbor kutyák, macskák, Ölyvek kónv- nyű prédája lesz. Amelyik mégis átvészeli ezt az átmeneti időszakot és megéri az anyányi kort, többnyire nem rak fészket, tojásait szerteszét rakja le, nem költ — vagy ha mégis megteszi, nem vezeti, nem neveli fel a fiókákat. A múlt héten az Allator- vostudományi Egyetem aulájában nagyszabású szimpo- ziont rendezett az egyetem és az MTESZ Magyar Agrártudományi Egyesülete mintegy hetven résztvevővel. A tanácskozás egyik központi témája éppen ezeknek a szaporodásélettani kérdéseknek a megvitatása volt. Az ösztönéletnek azt az eltorzulását, melyet az imént említettünk, az állatpszicho- lógusok nagy része az imp- rintig elmélettel magyarázza: eszerint a mesterségesen keltetett fiokak életének első impressziói alapvetően meghatározzák egesz további ösztönéletüket Az ilyen és hasonló szakmai tanácskozásuk közelebb hozzak a megoldást, amely egyre sürgetőbb, hiszen az egymást követő baromfinemzedékek létéről életképességéről van szó S persze az sem mellékes, hogy a va- laszidényre hány fácán, fogoly, vadkacsa marad mega .vezett fiókákból... a F. üzemek is csökkentették épület beruházásaikat — Ezek a változások kedvezően érintették a gyárat — mondta Gittinger Pál műszaki vezető. — Eredeti tervünk szerint már a háromnegyedévi termelésnél tartunk. A 286 millió forint értékű termék helyett ebben az évben éppen ezért már 350 millió forint értékűt kívánunk gyártani. Ennek érdekében egyes üzemeink három műszakra tértek át ahol pedig mód van rá, a tőkés importot hazai anyaggal helyettesítjük. Ugyanakkor — a lehetőségeket kihasználva — növeljük a tőkés expotrot. Erre a Finom - kerámia Ipari Művekkel létrejött kooperáció most jó alapot biztosit Teljes für- döszoba-berendezeseket szállít ez a vállalat tőkés piacra Gondot okozott, hogy a mosdókkal és egyéb fürdőszoba-berendezésekkel megegyező színű kádat eddig senki sem tudott gyártani. Mi vállalkoztunk rá, és — műanyagból — elkészítettük az első szériát. Kaptunk mindjárt 300 darabos megrendelést A kádakat egyelőre mohazöld, aranysárga és drapp színben készítjük. Arról tárgyalunk, hogy 'jövőre mar nemcsak a színválasztékot növeljük, hanem a szériaszámot is. Ha ez sikerül, olcsóbb lesz a termék, és minden bizonnyal keresett a hazai piacon. A gyár intenzív műszaki fejlesztés revén több új anyaggal kísérletezik. Bővíteni kívánják a bitumenemulziót készítő üzemet A tervek már készülnek rá, és arra is, hogy a hazai hőerőművekben keletkező pernyét hasznosítsák. Elkészültek egy homokosztályozo és szárítóüzem tervet a beruházás az idén nem lesz ugyan kész — elsősorban gépbeszerzési problémák hátráltatják a megvalósulását —, de ha munkába áll, importot takarítanak meg vele. — Todja mit? Ma megveszem magatol az árut, nol- nap meg maga veszi meg tőlem. így aztán másnaponként azt hisszük, hogy jó üzletet csináltunk. Ilyen keserves ötleteket szül mostanában a siófoki vásárcsarnokban a pangás. Az árusok jobbára csak egymással diskurálnak, és általában jóval többen vannak, mint a vevők. A hagyományos piaci napokon még csak-csak akad vásárló, de — ezt egyöntetűen állítják a termelők — a hétfőre, a szerdára és a csütörtökre keresztet lehet vetni. Inkább csak megszokásból járnak ki. — Tönkremegyünk, kérem! — mondja egy asszonyság, miközben búsan javítja krétával a fekete táblácskán öt forinttal olcsóbbra a paprika árát. Mielőtt megszakadna a szivem, megkérdem: — Akkor miért van még kint? —Miért? Miért? Mert a papa elkóborolt, biztosan fröccsözik valahol Nincs, aki segítsen visszapakolni. Megélénkül az asztalok mögött állók nem túl sűrű csapata. Tíz-tizenöt. idegen nyelven beszélő, szatyrokkal fölszerelkezett vásarlójelölt érkezik. Azután rövidesen megint a mélyponton van a hangulat. Az iménti asszonyság dohog: — Megette a fene. Tavai'- volt itt mindenféle náció Most mutogatják a buksza hogy üres, nix forint. Jó lenne kitalálni. hog mégis miért jönnek. Talú egyeb látványosság meg ju strandido híján nincs más szórakozásuk, A látvány Bevallom, nehéz megválni a kéthelyi pince hangulatától, a vörös téglákkal övezett boltívektől, a régmúlt századok levegőjét árasztó falaktól, s — m-it tagadjam — az olasz rizling felséges zamatétól. A föjd alatti utak letűnt idők emlékét idézik — grófok, bárók jártak egykoron a hasas hordók között. A pince olasz és magyar építészek munkája, 1773-ban építtette Hunyadi gróf a kéthelyi dombon. A felszabadulás után a Magyar Állami Pincegazdaság tulajdonába került. A helybeli termelőszövetkezet 1960-ban alakult meg. s új szőlőket kezdett telepíteni a dombon. A pince azonban csak 1968- ban lett az Aranykalász Tsz-é. Eleinte a Budafoki Pincegazdaságnak adták el a bort. de 1972-ben újra kapcsolatot kerestek a Magyar Állami Pincegazdasaggal. Azóta ez a cég a felvásárló, pontosabban a Villány— mecsekaljai Borkom t}mát. ugyanis egy éve nevet változtatott a gazdaság. A korábbi esztendőkben 6 —7 ezer hektoliter termett, de ahogy nőttek a telepítések, úgy teltek a hordók is — három éve elérték a tízezer hektolitert. Ebből hatezer megy Pécsre, a borkom- bijlátoa, háromezret a Bala- tonboglari Állami Gazdaságba szállitanak — a két- hejyiek is a Vita coop Szőlőtermesztő Társasághoz tartoznak —, ezer hektót pedig eladnak; aki Kéthelyre vetődik, meg Ízlelheti a márkás borokat. Különösen a Balaton-partról keresik fel sokan a kéthelyi dombot, magyarok és külföldiek egyaránt. — Kilencfajta szőlőnk, s persze ugyanennyi borunk van — mondja Huszár Lajos. a borászati ágazat vezetője. — A forgalomba kerülő három fajtát leszűrjük és derítjük, a többit azonban csak lekezeljük kétezer. Az idén olaszra zling, zöld- szilváni és chardonnay kapható, de ez évente változhat. — Ügy hallottam, a nyári holt szezonban bérmunkát vállaltak. mináanesetre impozáns. Az áru szép. — Borzasztó olcsóság van. Én tudom. Járok mindenütt az országban — állítja egy barackárus asszony, aki Szegedről jött. Később elárulja, hogy vastag ceruzával áthúzta a noteszben Siófokot. Az idén ót már nem látják itt. Meg a benzinköltség is alig jött he. Az. egyik standnál óriási paprikák, kemény paradicsomok, zsenge tökök és egyéb, dicsérni valók halomban. Mazdájuk sehol sincs. Húsz ere múlva kerül elő. — Nem fél itthagyni ezt , sok szép árut? — Mitől félnék?\A vevő cm tudja, hogy itthagytanv ,tert a szomszédom itt sétálgat. És különben sincs veié. A többiek mea minek vumek el? Azért, hogy meg I — Igen, a kaposvári Brdért keresett meg minket, hogy amikor nincs más munka, váJ4alnánk-e gyümölcsfel dolgozást. Először egy kicsit idegenkedtünk tőle, végtére is ezek szőlőpré- sek, de mint az eredmények mutatják, néhány ötlettel másra is hasznosíthatók. Nyotlc és fél vagon epret harminc vagon málnát dolgoztunk fel, naponta 150 mázsa ment át a préseken. Négy emberünk egy hónap alatt elkészült vele, s 300 ezer forint nyereség biztosan megmarad. — Mennyi szóló van itt a kéthelyi dombon ? — Százhuszonkiíenc hektáron van termő szőlő, s tízhektáros a vadtelep — mondja Dávid László szőlészeti ágazatvezetö-helyettes. — A termő szótőnél 90,5 mázsa az átlagtermés; a négy-öt vagonnyi csemegefajták közt az olaszra zlingé a vezető szerep. A Zöldért-nek szőlőt adunk el, Csabagyöngyét és sasztat, a többit feldolgozzuk. A taiajmunkák- kal lemaradtunk egy kicsit, egy hetet csúsztunk az időjárás miatt. Reméljük, mégis sikerül túlszárnyalni a tavalyi eredményt, a 90,2 mázsái — jóllehet az is szép volt, a Viticoop versenyében a második helyen végeztünk. Többet mutat mos-t a szőlő, mint tavaly, de ások csapadék es a hideg miatt húzódik a virágzás. Szántóföldi gepekkel és helikopterrel is permeteztünk, a kapálásban pedig segítettek a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem diákjai. Ez nagy segítséget jelentett a mostoha időjárás miatt. A nagy szél eltörte a vékonyabb száil- v esszéket. Meghosszabbítottuk volng a műszakokat, de nem lehetett, mert eleredt az eső, reggelre pedig sáros lett a föld. A rügytermés azonban jó volt, egy rügyről két-barom túrt is nőtt. — Terveznek-« további telepítéseket? — Jövőre tizennyolc hektárt akarunk telepíteni, nagyrészt saszlát és zöld veltelinit. A szaporítóanyagot a boglárt gazdaságtól kapjuk. M p többet ne tudjanak eladni? Szörnyű ez, ha már a tolvaj se néz a piacra ... És a teljes csüggedés idején megérkezik a maszek kiskereskedő. Jól lenyomja az árakat — teheti, még örülnek is neki —, azután fölvásárol mindent — Hova viszi ? — Nem kötöm az orrára. — Mégis, csak úgy lágabb vidékét mondjon. — Hát nem n Bala toriparira. Több szó nem hangzik el. Néhány jelentőségteljes mozdulatból úgyis ért itt mindenki. Egy áruló toldja csak neg annyival: — Mit vannak úgy oda, gvikük sem fog éhen halni. Megáll • levegő. Á piaci árusok igen csúnyán tudnak nézni. IV. K. U Á tolvaj se néz a piacra A címek haszna A z egyik üzemi fórumon (hihetetlenül sok gondolatot tár föl, témát ad az ilyen összejövetel) kissé keményen, szenvedélyesen hangzott föl a kérdés: *Hazánk a tudományos rangokban, doktori címekben előkelő helyet foglal el a világban. Vajon birtokosaik milyen hatékonysággal vesznek részt a nép- gazdasági termelésben? Milyen mértékű a címszerzés társadalmi hasznossága? Mintha bizonyos rangkőrsá- got, kispolgári sznobizmust, önős érdeket is föl lehetne fedezni a diplomaszerzési mánia mögött.. A kérdésekre — nyilvánvalóan sok embert érdekel — illik és lehet is válaszolni. De gondolom, mindenki egyetért abban, hogy ezúttal sincs helye az általánosításnak, s abban is, hogy a tudást — hiszen értéket hordoz, cselekvésre készít föl. alapot ad hozzá, tehát társadalmi hasznossága vitathatatlan — meg kell becsülni. Jómagam rendkívül nagyra, értékelem azokat az embereket, akik az ismeretekért, a tudásért es annak alkalmazásáért tanulnak, szereznek diplomát. És nem tartom sokra azokat, akik csakugyan -rangkórságból- erőlködik végig a három vagy az öt évet csak azért, hogy mondjuk két betűt írhassanak a nevük elé. Tapasztalható tehát bizonyos torzulás, önös érdek, máskor baszom nélküli diplomakettőzés, -háromszorozás is. A fórum után kíváncsi lettem: vajon a diplomás emberek, közöttük tudományos fokozattal rendelkezők, hogyan vélekednek erről? Volt, aki érthetetlen »diplomaórületröl- beszélt, ma sok a gyökereket, a jelenség egyéni és társadalmi okait kutatták okosan, higgadtan, néha utat mutatva. De létezését senki sem vitatta. így hát fölbátorítva éreztem magam, hogy kózzetegyem észrevételeiket es sajat véleményemet is. Kezdjük ax elején. Kétségtelen, hogy hazánknak egyre több, magas színvonalban képzett, okos és tehetséges szakemberre van szüksége, s ennek feltételeit erőfeszítések es anyagi áldozatok árán meg is teremti. Az is igaz, hogy tevékenykedik társadalmunkban sok diploma nélküli tehetseg, és legalább ennyi tehetség nélküli diplomás. A dokumentum ugyanis nem feltétlenül fejezi ki a tudást, a tehetséget, az ismeretek hasznosításának készségét De ma nem ez a témánk. Inkább hirtelenében mondok egy példát A mezőgazdasági főiskolára az idén 35 (18—20 eves) budapesti kislány jelentkezett felvételire Gyorsan kiderült, hogy közülük kevésből lenne mondjuk állattenyésztési telepvezető. Mi vonzotta őket? A lovasiskola romantikája, meg az, hogy a hallgatók 85—90 százaléka fiú, s ez a csa- ladalapítást illetőep. nem elhanyagolható. Könnyedén bekerülhettek volna, jó bizonyitpányt, magas pontszámokat hoztak, A mezőgazdasághoz vonzódásukat kutató tesztből azonban kitűnt: érdemesebb a talán gyengébb eredményeket felmutató (ámbár a bizonyítvány nem mindig fejezi ki a képességeket!) parasztgyerekeket - előnyben részesíteni. így is tettek, azt hiszem helyesen. CA pályaválasztási intézet munkatársai viszont döngethetik a mellüket, hogy ók bizony sok fiatalt iráhyítottak a mezőgazdaságba __) Csak az érdekess ég kedvéért jegyzem meg, hogy a kaposvári főiskola végzős hallgatóinak 83—85 százaléka termelőüzemekben helyezkedik eh a gödöllői egyetemen diplomát szerzőknek csak 40—45 százaléka. A kertészeti egyetemről nem is szólva : hallgatóinak 50—55 százaléka fővárosi munkahelyet keres» (És talál!) S zóval ott kezdődik minden, hogy ki miért és milyen diplomat akar szerezni. Folytatódik azzal, hogy a nem mindig megfontolt és hivatástudatot tükröző választás késön, vagy egyáltalán nem derül ki. A diplomás ilyenkor megkésve próbál helyet keresni magának, rendszerint más munkaterületen. A képzési rendszer diplomaszerzés után nem vagy alig teszi lehetővé a pályakorrekciót. A kialakult helyzetnek társadalmi okai is vannak. Egyáltalán: tudjuk-e, hogy milyen szakterületen — rövid és hosszú távra — hány diplomas szakemberre van szükség az országban, a megyében? Egy közösségnek, ha jól emlékszem, tavaly kellett volna elkészítenie a mezőgazdasági szakemberek kataszterét Somogybán. Nem volt egyetlen szerv s<em, amely meg tudta volna mondani, hogy a megyében hány agrárszakember tevékenykedik — különböző munkaterületeken. így pedig képtelenség megállapítani az ellátottság szintjét, és megtervezni a jövőt. Gondolom sejtik: ez az állapot nemcsak a mezőgazdasági szakmákra jellemző. Így azután nem véletlen, hogy bizonyos szakmákban túlképzést mutathatunk ki, miközben azokon a területeken szakemberhiány tapasztalható. (A szakigazgatási szervek, de más »cégek-, például az Állami Biztosító stb. elszívó hatását jól ismerjük.) Végtére is nem lehet kétséges: az ellentmondó' sok a munkaerötervezés és -gazdálkodás színvonalára vezethetők vissza. Nem kívánhatják, hogy fölsoroljam, de jó néhány munkahelyet, beosztást, hivatást ismerek, amelynek elnyerését — voltaképpen ésszerűen — egyetemi, főiskolai végzettséghez köti a képesítési rendelet. Csakhogy nem mindegy, hogyan hajtják végre. Nemegyszer előfordul, hogy diplomással töltik be ugyan az állási, de felkészültségéhez az adott munkaterületnek semmi köze sincs. Mondjak példát? így lesz kulturális vezető a mezőgazdasági mérnökből, igy kisállattenyésztő a nyelvészből — hogy más kirívó eseteket ne is említsek. A »mindegy, hogy milyen, csak diplomája legyen- elburjánzó gyakorlatot tehát nem véletlenül fedezte föl az üzemi fórum közössége... Végtére is az a következtetés vonható le ebből, hogy egy okos rendelet gyakorlati végrehajtása — sok máshoz hasonlóan — igencsak hordoz formális elemeket. Fegyelem már mutatkozik: a képesítési rendeletet — mint ésszerű kényszert — sok helyen betartják, de ennek hasznossága, közösségi értelme nem mindig érzékelhető. Mai témánkban persze sok más — egyre nyilvánvalóbb — ellentmondást is fölfedhetünk. Korábban nem tettem szóvá, hogy egyre inkább részterületekre specializált szakembereket igényel a népgazdaság. Az oktatási rendszer — valljuk meg — kissé későn fedezte föl ezt az igényt. Hosz- szú ideig például általános mezőgazdasági mérnökképzés volt a meghatározó, a speciális szakképzés csak az utóbbi időben bontakozott ki. A z is nyilvánvaló, hogy rohanó világunkban, a tudományos-technikai fejlődés áramában egy-egy diploma 15—20 év alatt (ha nem előbb!) értekét veszti, elavul; tulajdonosa lemarad, képzettsége »múltba tekintő-, hacsak nem igyekszik lépést tartani a fejlődéssel. Néhol a gyakorlatban, másutt csak elméletben van lehetőség arra. hogy felszínen tartsa önmagát. Sok példát mondhatnék arra. hogy a .specializálton képzett szakember — nemegyszer más szakmában! — általánoson igyekszik képezni önmaga!, pedig a népgazdaság igényei ennek homlokegyenest ellent mondanak. A mezőgazdasági főiskolán a hároméves szakosított képzést kapó hallgatók például diplomaszerzés után tömegével jelentkeznek az egyetemre csak azért, mert ott doktorálni lehet, tneg a mérnöki diploma mellé okleveles mérnökit szerezni, miközben szaktárgyuktól idegen tárgya^ kát (az állattenyésztő például agrometeorológiát, növényvédelmet) tanul, azaz »visszaképezteti- magát általános mérnökké. Bonyolult, sokrétű téma. Gondolom hozzájárulnak, hoar legközelebb folytassuk, s akkor a tudományos kutatásokról, a levelező akta kas yisazassagatrol is szót válthatunk. Jávori Béla is Bt
