Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-02 / 153. szám

Búzatenger a zsombékok helyén

Energia « múlt, jelen és,.,?

A gazdagság jelképes az olaj

Rs míg egy nap-csoda! A képen látható kis repülőgépet Amerikában készítették, a működéshez szükséges üzemanyagot napcellák biztosítják.

Ha az energiahordozókról kérdeznek bennünket, szinte bizonyos, hogy legelőször az olajról kezdünk beszélni. Ennek oka, hogy az elmúlt hét esztendő az olaj félelmek jegyeben telt el. Nemcsak használjuk, de féltjük is sztár energiahordozónkat: mi lesz, ha holnap nem lesz belőle elég, ha a kutak egyszer t> mindenkorra kiapadnak?

Az igazság az, hogy az olaj hirtelen vált kedvenc energiaforrásunkká. A századfordulón mindössze tíz ország termelt olajat, ma már nincs olyan állam, ahol — akár’ van, akár nincs — ne kutatnának utána. Az olaj, akárcsak az arany, idővel a gazdagság jelképeként vonult be tudatunkba nem véletlenül alakult ki másik neve: a fekete arany. Ez a képzet azonban csak az 1973—74-es árrobbanás után. alakult ki bennünk, addig azt hittük, mindig bőségesen és olcsón lesz olaj.

Az árrobbanás után, megszaporodtak a figyelmeztetések: pazarlóan bánunk értékes energiahordozónkkal.

À becslesek szerint a gazdaságosan felszínre hozható készletek mintegy 100 milliárd tonnára tehetők, bolygónk elvileg lehetséges olaj- kincsét pedig 272 milliárd tonnára teszik a szakértők. Tavaly a világ kőolajtermelése megközelítette a 3.3 milliárd tonnát, s ha a fogyasztás akárcsak 5 százalékkal nő, a fekete arany

A központtól nagyobb önállóságot kapott es gyors fejlődésnek indult az idén a budapesti Horizont ái'ész halatonújlaki múanyagúze- me A helybelieket és a környező falvakban lakókat foglalkoztató kisüzem alig hasonlít a néhány év előtti önmagához Jelenleg is tart az építkezés a telepen; befejezése után megoldódnak a raktárgondok és a munkahelyek is tágasabbak lesz- uek.

Gazdálkodásuk javult, termékskálájuk bővült. Oltván Tibor telepvezető így beszelt erről :

— Amikor megbízlak a veretessel, első dolgom az volt, Hogy megnézzem : mit tartalmaznak a kiadásainkat fölsoroló statisztikák. Szállítási költségeink tetemesek voltak. Tavaly 900 ezer forintot költöttünk fuvarozásra — postára, vasútra és a saját gépkocsijainkra. Nem kellett mast tenni, mint mtgne^ru, un a iegolcsobb.

búcsúéve még az ezredforduló előtt — 1999-ben, —

beköszönt.

Érdemes megvizsgálni, hogy miként oszlik el a világ jelenleg kiaknázható olajkincse (milliárd tonna) : Közel- és Közép-Kelet 52,0 Szocialista országok 14,7 Észak- és Del-Amerika 11,7 Afrika 9,2

Nyugat-Európa 3,6

Távol-Kelet

és Ausztrália 3,0

Ebből a megoszlásból már látszik, hogy az olajlelőhelyek földrajzi elhelyezkedése ugyanolyan egyenlőtlen, mint a széné. Lényegében nem változtatnak ezen azok a geológusvélemények, amelyek még megbújó szénhidrogén lelőhelyekei sejtenek földünkön: a Szovjetunióban, az Egyesült Államokban, Latin-Amerikában és a Közép-Keleten.

Az olaj láz, mely az elmúlt évtizedekben hatalmába kerítette az emberiséget, nem fog egykönnyen elmúlni, sőt tartani lehet attól, hogy minden eddiginél nagyobb veszélyekkel fenyeget. Arról van szó ugyanis, hogy a hirtelen meggyorsult gazdasági fejlődés nyomán a .70-es évek elejétől (ugrásszerűen megnőtt ■ az olajfogyasztás. Egész iparágak mellőzték egyszerre a »piszkos« szenet, álltak át az olr cső, bőségesen csordogáló fekete aranyra. S történt még valami, amire húsz évvel ezelőtt csak igen kevesen fiA zu tán tárgyaltunk a postával. és tetemes termék- mennyiséget az idén már — ha lehetett — postán adtunk föl a megrendelőinknek. Cél- szerusitettúnk jó néhány útvonalat is, és mivel nagyobb az önállóságunk, magunk kötünk üzleteket, nem kell fölösleges utakat bejárniuk az áruinknak. így az első félévben hozzávetőlegesen 150 ezer forintot takarítottunk meg.

Tavaly az első félévben negyvenezer forint volt a telefonszámlánk, most buszon- héteaerrél kevesebb, s ezt szervezessél értük el.

— Tehát takarékoskodnak, De az igazi sikerhez mindez kevés, a valódi bevételt a jó termék hozza. Eladható-e, amit gyártanak?

— Amit most gyártunk az igen. De a termékváltást megelőzte egy rövid ideig tartó megdöbbenés, amikor rájöttünk, hogy korábbi gyártmányaink nem mennek, Először aetn értettük,

gyeitek fel: megalakult a Kőolajexportáló Országok Szervezete, az OPEC.

Ma lényegében a kialakult felhasználási struktúra, s az olajmonopóliumokkal sok tekintetben együttműködő OPEC szorítja a fogyasztóikat, immár nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is. Az Egyesült Államok kormánya »jogot« formált magának a közel- és közép- keleti olajlelőhelyekre, melyek a leggazdagabbak a világon — ezekért akár fegyveres konfliktus kirobbantására is késznek mutatkozik. Nyugat-Európa és Japán döntőéin olaj behozatalra szorul, aggódva szemléli a felelőtlen, amerikai lépéseket, mert attól tart, hogy azokkal magukra haragítják az olajtermelő országokat. A fejlődő világ zöme alig vagy egyáltalán nem jut olajhoz, márpedig gazdasági felemelkedéséhez energiára, mind több energiára lenne szüksége. Ezeknek az államoknak a haragja, ha nem tesz az emberiség lépéseket az igazságos elosztás érdekében, előbb-utóbb a nagy fogyasztók ellen fordul. S végül, fokozza a bizonytalanságot a világon, hogy az olajtermelő országok többsége politikailag kiforratlan. Egy-egy társadalmi változás, vagy annak akárcsak leghalványabb jele is szítja a nemzetközi feszültséget

(Folyta tjük.)

hogyan lett a kereseti cikkekből hirtelen eladhatatlan áru Azután rájöttünk a titok nyitjára. Régebben sok olyan mappát, irattartót és egyebet gyártottunk, amelyet nem a kereskedelem árusított, hanem különböző cégek emblémájával ellátva »ajándék« lett. Ám csökkent a reprezentáció, a vállalatok már nem adnak fűnek-fá- nak mappát, füzetet, irattartót, táskát, jegyzettömböt. .. Ha ezeket gyártanánk, felkopna az állunk. Amikor erre rájöttünk, már csak egv új ötlet kellett.

— Gondolom ez sem titok. Es az sem: miként pattant ki?

— Mint minden jó ötlet, ez is pofon ‘ egyszerű. Többünknek van gyereke, és mit nem venne meg az ember, ha a fia vagy a lánya a kirakat előtt cibálja. Észrevettük, hogy az iskolaszerboltokat elárasztották kínai tolltartókkal es egyebekkel. Volt rajtuk némi dj&z, a gyerekeknek tetszetAzt mondják, a somogy- babodi emberek néhány esztendeje alig hittek a szemüknek. Az aranyló táblákban egyszerűen eltűntek a kombájnok, akkorára nőtt a búza.

A helybeli termelőszövetkezet mindig is mostoha természeti körülmények között dolgozott A dombvidéken lerohanó víz magával vitte a termőföldet, a völgyek jelentős részén a rétek és legelők elzsombéko- sodtak, rengeteg szakadékkal, vízmosással. Ma mégis ezek a földek növelik a csodálatos búza- és kukoricatengert.

Jó évtizede már, hogy elkezdték a küzdelmet a termőföldért. A nagy lejtőket erdősíteni kezdték, a völgyben alagcsövezték a vizes területeket. A szétdarabolt, elaprózott táblákat egységessé kellett tenni, ehhez terület cserékre fis szükség volt. Ezt a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdasággal megegyezve sikerült végrehajtani. Az erdőgazdaságtól kapott területeken tövestül ki kellet tépni a fákat, hogy értékes termőtalajt nyerjenek, a cserébe adott réteken pedig új erdők nőnek majd. Az öthektárnyi területen ’ kiirtott erdő lehetővé tette, hogy hatvan hektár szántót nyerjenek, amelyet eddig nyolc táblában voltak kénytelenek művelnj. Legutóbb öt kilométernyi alagcső elhelyezésével újabb ötven hektárt vettek egységes művelésbe.

A Szántóéi Vízgazdálkodási Társulat volt a kivite'- lező — a szövetkezet elnöke szerint minőségi munkát végzett. A modern holland csőlerakó gép gyorsán dolgozott; eleinte — tíz éve kezdték — égetett agyagcsöveket használtak* most már műanyag csövek kerülnek a földbe. összesen négyszáz hektárnyi területet tettek termővé egy évtized alatt. A földeken ma búza, kukorica, napraforgó, takarmány terem; különösen a nagy vízigényű növények nőnek szépen.

Az elmúlt három év eredménye egy »szolgálati« földút kiépítése is. A kombájnok, mezőgazdasági nagygépek . nem járhattak a három községet — Somogybabodot, Gamást és Somogy túrt — összekötő rendes utakon, csak éjszaka és csak »részletekben«. Ezen segített a nyolc méter széles, mintegy tizenkét kilométer hosszú út.

M. E.

lek, a szülők meg vették, mint a cukrot. Úgy gondoltuk, hogy mi még kelendőbbet tudunk majd csinálni. És sikerült. Több tolltartó- típussal rukkoltunk ki, és tele vagyunk megrendeléssel. Ezeken kívül ellenőrző- és üzenőfüzet-borítót is készítünk. Július elsején pedig jelentkezünk a »nagy slágerrel«: megkezdjük a diplomatatáskák gyártását.

— Eladható tennék és siker. Am a diplomatatáska divatja valószínűleg már nem túl sokáig tart, legalábbis ezt jelzik az irányadó magazinok.

— Gondoltunk erre is.

Amilyen gyorsan el tudtuk kezdeni a gyártást, ugyanolyan gyorsan abbahagyhatjuk es átallhatunk bánni másra, ami keresettebb. De azért úgy gondoljuk, hogy néhány évig még évente harmincezer darabot érdemes lesz készíteni, ütemes lehet a termelés, mert alapanyag-ellátási gondunk

nincs. A győri Graboplast mindig pontosan szállítja azt, amit kérünk. Azért emelem ki ezt. mert kis megrendelői vagyunk, es ez általában hátrányt jelent.

w r

Önállóság és siker

Új utakon a mííanyagosok

Az olcsóbb nem jó ?

V

isszatérő témá: Aki valamivel többet akar, többet tesz, mint amennyi kötelező, az gyanússá válik! Visszatérő téma: Ami jó, és másutt bevált, az nekünk a világért sem kell! Visszatérő téma: Csak az lehet jó, ami draga! Es még egyet a sok közül: Az egyedi, a meghökkentő, a külsőleg csodálatos (bármennyire célszerűtlen is), az az igazi! Nos hát nem folytatom a sort a kezdemény ezéseket gyakran gyanakvással fogadó felfogás bizonyítására. A realitásoktól elrugaszkodott gigantománia megnyit-; vaníliásainak »elméleti megalapozását« sem fejtegetem, úgyis sokan és változatosan tudnák bemutatni e jelenségek »igazságait«. De azért még megtoldom eggyel: Az olcsóbb nem jó? Igaz, ez a mondat nem felkiáltó, hanem kérdője- 'let vonz maga után, de napjainkban igazán figyelemre tarthat számot.

Hallottam egy »rémhírt«, utánajártam. Kiderült, hogy a hír igaz, rémisztő híresztelésről szó sincs. Mi a lényege? Az, hogy egyetlen — hazánk méreteit tekintve közepes — városban tudnak tizenhétmillióért, és tudnak hárommillióért is tornatermet építeni. Az. egyik hivatalos, a másik nem egészen. Az egyik tetszetős, a másik jó. Az egyiknek volt úgynevezett »generálkivitelezője«, a másiknak nem, s emiatt vádak és meghurcoltatások vártak a kezdeményezőkre. Egy másik helyen — ugyanebben a városban! — Úgynevezett »csodatermet« is építettek, amely már-már zarándokhellyé nyilvánítható. Már csak azért, mert »Hlyen nem volt, nincs és nem lesz« a világon! Minden terem- sportnak (másnak is) téglalap alakú pályát ír elő a szabály, de ez a terem négyzet alakú! Minő újdonság. Csak átlósan lehet benne kosárlabdázni. De félre az iróniával! A szóban forgó város Kaposvár. Az a város, ahol az országban talán a legsivárabb a testedzési, a sportolási lehetőség (nemcsak a teremsportokat illetően). Mielőtt még bárki is elparentálna (a sportlétesítmények ügyében már volt példa rá), kijelentem: örülök az újnak és becsülöm azt; tisztelem alkotóit, és büszke vagyok arra, hogy ha kicsikét is, de ismét egy lépést tettünk előre. Csupán az foglalkoztat: ha van mondjuk tizenötmilliónk, akkor miért ragaszkodunk ahhoz, hogy egy »soha nem voit, nincs és nem lesz« tornatermet . építsünk, amikor építhetnénk belőle ötöt is? Gondolom azért,

' mert Somogybán az egyedi a divat! Különcködés ez? Extravagancia? De hiszen még erre is büszke lennék, ha körülöttünk már minden rendben volna. De így? Nem hiszem, hogy túl sok — másutt jól bevált — típus óvodát, iskolát, művelődési házat, tornatermet lehetne összeszámlál - ni Somogybán. Mert mi arra vagyunk büszkék, ha valami egyedi! Akkor azután rákölthetjük a..., szóval mindé-’ nőnket.

De hát beszéljünk a lényegről. Még a hetvenes évek elején egy kaposvári mérnök — aki nem tervezőintézetben dolgozik — barátai körében arról kezdett el csevegni: hogyan lehetne olcsón jó tornatermeket építeni. Látott különböző raktárakat, tárolókat, oldalfal nélküli építményeket, színeket típusszerkezetből összeállítva, s »belelátta« a tornázó, labdázó apróságokat. Éppen »kapóra jött«, hogy a tanács felajánlásokat, társadalmi hozzájárulást kert a városfejlesztési Célok végrehájtásához, s a húskombinát — hagyományaihoz hiven — ezúttal is az élen járt.

H

a jól emlékszem, öt év alatt csaknem másfél milliót ad a gyermekintézmények fejlesztésére; 300 ezer forintot ajánlott föl, és társadalmi munkát a Vörös Hadsereg úti iskola tornatermének megépítéséhez. Hodics István társadalmi munkában elkészítette a tervet, s hanem tevedek — ámbár iszonyú huzavona után — szeptemberre el is készül az új tornaterem. Brigádok dolgoztak társadalmi munkában, és nem társadalmiban (ebből lett a baj többek között). Bontott anyagot is felhasználtak. Kisregény témája lehetne, hogy milyen akadályokba ütközött a jó szándékú cselekvés. A városi tanács 545 000 forintért megvette a vasszerkezetet, • de nem volt, aki vállalta volna a beruházó tisztét. Az építmény nem szerepelt a tervekben, és pénz is csak annyi volt, amennyi innen-onnan csurrant. Akik építették? Azok nem építhettek volna »házon kívül«, mert nem volt hozzá »jogosítványuk«. Kinek a nevén »fusson« az ügy? Hogyan számoljon el egymással a tanács es az üzem. amely megállapodást kötött a terem közös hasznosítására is? Senki sem tette zsebre a forintokat, de — talán éppen ezért — ezeket a »szabálytalanságokat« rögtön észrevették! Nem úgy a kezdeményezés lényegét. Mindezzel nem szabálytalanságokra akarok buzdítani természetesen. De egy következtetésig eljutottam: a beruházások, az építési szabályok, az előírások betartásának drága ára van. Néha meg is ötszörözheti a költségeket..

A terem egyébként egyszerű, nem hivalkodó. Mérete 18x27 méter, s ehhez két szinten, 6x18 méteren társulnak az öltözők, a mosdók, a szertár, a tanári szoba. Hogy pontos legyek: DV—6xM típusú, 18 méter fesztávú, könnyű acélszerkezetet használtak fel, s hagyományosan körülfalazták. Persze háromszor ennyibe is kerülhetne, ha mindenhol előre gyártott elemet alkalmaznának, mert, hogy az a »korszerű«. Így viszont — különösebb szakértelem nélkül — egy tsz vagy tanács építőbrigádja is megalkothatja a tornatermet bárhol. Nem is újdonság: a fonyódi sportcsarnok is hasonló szerkezetből készül, s a leendő — újabban újra csak vitatott — kaposvári sportcsarnok tervezett költségének egyharmadába kerül. Szóval egy olyan tervről van szó, amelynek megvalósítása olcsó, bárhol, bármilyen építő szervezet felépítheti, s a célszerűségnek — miután a tervező kivételesen a sportemberek véleményére is adott — kitűnően megfelel.

És nem kell senkinek. Az olcsóbb nem jó? Mert ugyebár az volna a természetes, hogy »ráharapnak« mindenütt az ilyen kitűnő megoldásokra. A fennkölt magasságokban élő »szakemberek« azonban egyszerűen nem hiszik el, hogy hárommillióból felépíthető egy tornaterem. Egyikük azt mondta: »Hárommillió szinte a felvonulásra sem elég!« Lefordítom magyarra: a közgazdász- és az építőművészszemlélet áll hadban a józan paraszti ésszel. De nehogy félreértsék: társadalmi munka nincs a hárommillióban! A Vörös Hadsereg úti tornaterem ennél kevesebbe kerül! Mégsem kell. Mert olcsó.

És közben építünk 27x27-es csodanégyzeteket, ahol csak átlósan lehet kosárlabdázni, 18x18-as termeket, ahol legfeljebb pingpongozni lehet; és 17 millióba kerülőt, amelyről fölényesen mondta valaki : »Hadd menjen, nem mi fizetjüktudniillik a minisztérium is adott pénzt jócskán a drága »kísérlethez«. A minisztériumé nem a mi pénzünk? Az olcsóbb nem jo?

E

szembe jutott, amikor egy szakember azzal »fúrta meg« a kaposvári uszoda szabadtéri medencéje befedésének gondolatat, hogy »Takarná az Ybl-díjas uszoda architektúráját«. (Miközben az Ybl-díj használható, de az uszoda alig.) Egyszóval azt hiszem: föl kellene hagynunk végre az arisztokratikus gőggel, az örökösen nagyot, egyedit, csodát akarással, miközben a kicsihez, a korántsem látványoshoz, de mindenképpen hasznoshoz és céiszerűhöz is — lassúk be — bizony-bizony ügy kell összevakarnunk a pc.nl. Így hat a döntéseket előkészítőknek mondom: « olcsóbb is jo 'iahet! Csak legyen! $s egyre több.

4#v«ri BcJa