Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-10 / 134. szám

Mérlegen a könyvhét Moldova-!áz Hangversenyévad után Élvezetek „zártkörűen” A könyv idei ünnepe a hét végén lezárult. Héttőn gyorsmérleget készítettek a boltok a forgalomról. Az ol­vasók elégedetten nyugtáz­ták a kiadók törekvését: csaknem száz könyvújdon­ság jelent meg június első hetére. A bőség némi zavart ; okozott a hűséges olvasó vénztárcájában, az ünnepi könyvhét hangulatát mégis a vásárlói kedv jellemezte. Ka­posváron a múlt héten mint-i egy kilencszázötven-ezer fo­rint értékű könyv fogyott el a boltokban és a sátrakban — több mint háromszázezer forinttal több, mint tavaly. A József Attila könyvesbolt évi terve egymillió-ötvenezer forint, júniusban ebből nyolc- százezer forintot szeretnének Könyvet — ahogy ez min­den könyvhéten megtörté­nik — sátorban is lehet árulni. Az írás értékét nem változtatja meg a környezet, s hiába árulnánk rossz könyveket márványpalotá­ban, attól sem lennének >bbak. Mindez igaz. De igaz az is, hogy az ember, ha vala­mit becsül, sokra tart, an­nak évezredek óta igyekszik méltó környezetet teremte­ni. Ilyen áttételekkel a külső jelekből is következ­tethetünk egy-egy ember- csoport beállítottságára, értékrendjére, céljaira. Ugyanúgy, ahogy megis­merhető a ház gazdája a díszhelyre tett kerti törpé­ről, avagy a rendezett, és nem a törpéket, hanem őt magát szolgáló udvarról. Ismerek egy könyvszen­télyt — határainkon túlrói. Testvérvárosunkban, Kar- dzsaliban láttam a könyves­házat.'Nálunk egy ABC-áru- ház akkora. A könyvesházban — vagy ahogy mi neveznénk: könyv­áruházban — jól áttekint- lető rendszerben minden ott van, ami kell, rengeteg könyv, hanglemez, kotta és mindaz, ami a könyvvel kapcsolatos. A betérő vásárlóhoz azon­nal odaszegődik egy eladó »idegenvezetőnek-“, és csak akkor hagyja magára, ha már választott valamit, vagy ha elmagyarázta neki, hogy miként lehet tájékozódni. A böngészők nyugodtan leülhetnek a kényelmes fo­telokba, olvasgathatnak, jegyzetelhetnek, s ha nem vásárolnak, az sem baj, sőt hívják őket: nézzenek be többször. A könyvesházzal szemben van a könyvtár, így állandó az áramlás a két intézmény között, Kardzsali kisebb város, mint Kaposvár. És amikor megkérdeztem : miért volt szükségük ekkora könyves­teljesítem. À bolt vezetője ugyan elégedett a forgalom­mal, de — azt mondja — a Dózsa György utcában keve­sebben látogatják az üzletet, mint korábban a Fő utcá­ban. A könyvhétre néhány ki­vételével valamennyi újdon­ság megérkezett, akik ko­rábban már meg szerették volna vásárolni Ortuíay nép­rajzi könyvét, Marosán élet­rajzi regényét, azok ezen a héten jutnak hozzá a késve szállított művekhez. .. Az időben megérkezettek közül elsőként fogyott el a Rival­da, a Körkép, a könyvhét hagyományos antológiája; nem várt sikere volt az Iszlámról szóló műnek, Mol­dova új könyvét még min­boitra — egy T »late« ha­talmas teram a földszinten és egy hasonló az emeleten —, azt válaszolták: két ok­ból. Az emberek korábban nem olvastak eleget. Ilyen tájé­koztatási rendszerrel. a könyvesházban megtartott népszerű rendezvényekkel az idege nkedpket is meg tudták nyerni — erről árul­kodik a szépen emelkedő bevétel. Ez volt az egyik ok, amely miatt 1973-ban meg­nyílt a »-szentély-“. Az olvasni szerető embe­rek nem találták helyüket a régi és bizony eléggé rossz boltokban, nem jutott el minden kiadott könyv a városba, sokan messziről rendelteik könyvet, vagy uta­zásaik során vették meg, amit akartak. Szükségük volt erre a házra. Ez volt a másik ok. A környezettel is meg akarták becsülni Kardzsali - ban a könyvet. Amit becsül­nek, tisztelnek ... És a többi könyvesbolt mellett most ott a könyvesház. Könyvhét volt. Könyv- sátrakban vásároltunk. Jó ez, mert rengeteg új meg­venni való akadt, jó, mert az is odafigyelt, aki a bolt­ba talán nem menne be. És a könyv ettől az alkalmi és kissé rendezetlen körül­ménytől mit sem veszített értékéből. Az alkalom, a könyvün­nep véget ért. És maradtak városunk szűkös boltjai. A polcaikon levő könyvek per­sze márványpalotában és járdára tett pokrócon sem változnak meg. Nem is könyveink értékéről akarok most szólni. Csak *rr°h hogy amit egy-egy közösség, egy család, egy baráti kör tagjai, avagy egy varc* poL- gárai becsülnek, annak időt- len idők óta igyekeztek ál­landó, méltó környezetet te­remteni. Mbar Pető­dig teenesft tebből az. első napokban elfogyott a Ka­posvárra küldött kétszáz­ötven példány). Berkesi- töl négyszáz jutott a somogyi megyeszékhelyre — erre is sokan vadász­tak, az Iszlámról szóló könyvből ellenben csak hu­szonötöt kapott a város ... Ugyancsak sokan vásárolták Németh hászló könyvét. A vártnál kisebb volt ellenben az érdeklődés Örkény műve iránt. A drágább albumok­ból is szép számmal fogyott: a Csataképekből, a festő Markó műveit díszes formá­ban bemutató reprezentatív kötetből. A gyerekekről az idén is kevésbé sikerült gondoskod­niuk a kiadóknak — kevés művet jelentetnek meg en­nek a korosztálynak. A nép­szerű Janikovszky Éva új könyvéből száz érkezett a boltnak, s csudák csudája: még maradt is belőle... El­lenben a várt Egri csilla­gokból mintegy kétszázötve­net adtak el a napokban. Az Ady Endre utcai kis könyvesboltban is szép for­galmat hozott az ünnepi könyvhét: nyolcvanezer fo­rintért vásároltak itt. Ott- jártunkkor épp telefonon érdeklődött egy olvasó: van- e még Moldova... Sűrűn cseng a telefon másutt is, és már a protekció sem segít, ha nincs mit elővenni a pult alól. Olyanok is keresik Moldova új könyvét, akik eddig talán egyetlen müvét sem olvasták. A kezdeményezés nem új, hiszen jó pár évvel ezelőtt már az Egyesült Államok­ban kísérleteztek hasonló­val, azonban nálunk akkor még nem értek meg a fel­tételek ahhoz, hogy a HRD- ből vagy a HCD-ből való­ság legyen. Mit takarnak ezek a betűk? A kérdésre dr. Mihályfy Jánostól, a ka­posvári rendelőintézet röntgenfőorvosától, a somo­gyi rádióámatőr-moziálom egyik megtertemtőjétől kap­tunk válászt. — Az angol rövidítés egy játékos rádióforgalmazási módot jelent. Magyarorszá­gon az elmúlt évtized ele­jétől próbálkoznak ezzel a formával, de a hetvenes évekig nem volt túlságosan népszerű. Azután ismét fog­lalkozni keztünk vele néhá- nyan mi, somogyiak, s ma már szinte az egész ország­ban tért hóditott. Lényegé­ben ugyanaz folyik, mint a »sima* rádióforgalmazás­nál, csak éppen a romi sza­bályai szerint. Egy-egy ama­tőrnek különböző terceket — mi úgy hívjuk — diplo­mákat kell gyűjtenie. Ez ösztönzés arra, hogy az ama­tőrök minél többet forgal­mazzanak, minél több új rá­diókapcsolatot létesítsenek egymással. Ez a forma kü­lönösen alkalmas arra, hogy az ifjúság körében népsze­Rossz előjelek után kez­dődött meg Kaposváron az ősszel a hangversenyévad. A zenei életünkben fújdogáló hűvös szelek — melyeket az anyagi feltételek romlása idézett elő, nevezetesen az előadóművészek "gázsijá­nak* rendezése és a terem­bérek növekedése — So­mogy megyeszékhelyét is meglegyintették. Milyennek látszik a me­gyeszékhely koncertélete most, egy évvel később — és egy-két héttel az évad befejezése után? Mennyire éreztették hatásukat az Or­szágos Filharmónia műsor- politikájában az üzleti szem­pontok, mennyire a művé­szetiek és a közművelődé­siek? Kezdjük talán a hangver­senyek műsorának vizsgála­tával! A listáról már az el­ső pillantásra is világossá válik: a Filharmónia alig kockáztat. Az idény prog­ramja jószerével másból sem állt, mint a nagy bé­csi klasszikusok és a leg­népszerűbb romantikusok "slágereiből*: a kurázsiból nemcsak a kortárs muzsika népszerűsítésére nem telt, hanem Mozart, Beethoven, ( Schubert vagy Brahms ke­vésbé ismert darabjainak műsorra tűzésére sem. rűsítsük a rádiózást. Az el­múlt években több mint nyolcszázezer lapot küldtünk el az amatőröknek az or­szág minden részébe. — Ügy tudom, többféle fokozatot iehet. elérni. — Igen, van arany, ezüst és bronz .fokozat. Vannak hétlapos, de huszonegy lapos diplomák is. Ezenkívül táj­egységek, országrészek is kiadnak különböző diplomá­kat. Nagyon híres például a Balaton vagy a Duna-ka- nyar diploma, de hagyomá­nyai vannak a Gemenc és a Pannónia diplomának is. — Említette: jó alkalom ez arra, hogy a fiatalok kö­rében népszerűsítsék a rádiózást. — Igen, de egy baj van, ha ezt annak lehet nevezni: a mai fiatalok nem tudnak kártyázni. Legalábbis a rö- mivel hadilábon állnak. Ez jelenti a legnagyobb aka­dályt a módszer elterjeszté­sében. — Terveznek-e valami újdonságot? — A megújulásra mindig szükség van. Szeretnénk ezeket a diplomákat vagy kanasztákat mindig felújí­tani, frissen tartani. Remél­jük, hogy ezzel még több hívet szerzünk a rádióama­tőr-mozgalomnak, tovább népesedik táborunk. A koncertek színvonala a műsornál összehasonlítha­tatlanul változatosabb volt. Tanúi lehettünk sok korrekt produkciónak, bosszankod­hattunk egy-két csúnya "hakni* miatt, s neheztel­hettünk a szervezőkre, mart — valószínűleg egyeztetési gondok okán — már az év­ad első felében "ellőtték a puskaport* Ránki Dezső fe­lejthetetlen zongoraestjé­vel, majd a Filharmóniai Társaság együttesének és a Zeneakadémia zenekarának fölléptetésével. Az utóbbi hónapok programján elgon­dolkodva azonban nem ért­jük azokat a szakadatlanul ismétlődő sirámokat, melyek szerint kicsi országunkban kevés a föllépési lehetőség a' sok kiváló szólistának . . . Külön kell szólani — mint a hangversenyévadok ál­landó szereplőjéről — a Ka­posvári Szimfonikus Zene­karról. Játékuk megítélésé­vel a zenei élet krónikása rendszerint bajban van: produkcióik elbírálásához olykor a legmagasabb mér­cét kell használni, máskor a legalacsonyabb is magas. Tavasszal előfordult, hogy egyetlen koncerten rövid két óra alatt nyújtottak igen magas színvonalút, csaknem kifogástalant — és gyengét is . .. Ingadozásuk­ban aligha a létszám bi­zonytalansága a ludas, hi­szen a zenekar több kitűnő vonóssal és fafúvóssal gya­rapodott a rtiúlt évben. Gyorsabb és látványosabb fejlődésükhöz gyanítható­an intenzívebb zenei irányí­tás és ennek tudatosabbá válása kellene, valamint a repertoár szélesítése. Végezetül néhány szót a légkörről, melyben a hang­versenyeket tartották és a közönségről, amely olykor boldogan, gyakrabban kese­rű szájízzel távozott a La- tinca művelődési központtól vagy a Liszt Ferenc Zene­Tulajdonképpen minden Bergman-filmre érvényes mottó Georg Büchner mon» data: "Mélységes szakadék az ember, és én szédülök, ha belépillantok.« A Kígyóto­jásra is jellemző ez, noha konkrét helyszínével, ponto­san meghatározott naptári idejével eltérő jegyeket is mutat. Kezdjük az utóbbiakkal ! Berlin, 1923 novembere. Inf­láció, általános — anyagi és erkölcsi — devalváció. Hit­ler puccsra készül München­ben. Ingmar Bergman az NSZK-ban forgatott filmjé­ben kísérteties hitelességgel idézi meg az őrület határán álló világot; az ólomszürke várost, a piszkos esőket, a kedvetlen embereket — úgy ömlenek a mű elején, mint a chaplini Modern idők nyájszerű tömege —, a nyo­mortanyákat, a legális és titkos kéjbarlangokat, osztá­lyon aluli kabarékat. Az antiszemitizmus futótűzter­jedését ... Abel Rosenberg amerikai zsidó artista holtan találja partnerét — bátyját — a szállodában. Ez az öngyil­kosság csak kezdete a rém­ségeknek. Sorra pusztulnak önkezű halállal vagy meg­magyarázhatatlan erőszakos tetteik következtében Abel környezetéből a kabaré fél­egzisztenciái. Abel és Ma­nuela, aki a báty felesége volt, úgy kapaszkodnak ösz- sze ebben az egyre draszti- kusabbá váló világban, ahogy a Paradicsomból ki- ebrudalt Ádám és Éva. Nincs menekvés. »Eva« a ko­rai Bergman-filmek hősnői­vel ellentétben hiába keres vigaszt, magyarázatot és föl­mentést a vallásban: "Tá­vol éLünk Istentől, olyan tá­vol, hogy biztosan nem hall­ja meg, ha segítségért fo­hászkodunk hozzá.« A néző tehát ugyanabba a világba mélyülhet, melyet a Kabaré című színpadi ze­nés játék állított elénk, még egyes jelenetek is rímelnek. De a bergmani alkotás to­iskola nagyterméből. À pub­likum összetételét figyelve gyakran az a régi előítélet köszön vissza: a klasszikus zene élvezete csupán a kép­zett, művelt értelmiségi ré­tegek kiváltsága, a régi bér­lettulajdonosoké, akik to­longanak a nagy névvei fémjelzett rokonszenves énekesnő hangversenyére, ám távol maradnak, ha egy klasszis román zongoramű­vész lép föl a zeneiskolá­ban. Nos, abban, hogy a ko­moly zene Kaposváron még mindig csak egy szűk és a társadalmi hovatartozás szempontjából is erősen kö­rülhatárolt társaság kedvte­lése, jobbára a közönségszer­vezés a vétkes: az a mecha­nizmus, mely csaknem kizá­rólag papíron létezik. Mint­ha a muzsikát még mindig az elzárkózás, az arisztok­ratizmus szele lengené körül Kaposváron, mintha a zenei élet felelős irányítói még mindig szégyellenék azt, amit a múzeum, a moziüzemi vállalat, a színház, a könyv- terjesztő vállalatok már évek vagy évtizedek óta végez­nek: a meggyőzést, az igé­nyes propagandát, s ha kell, a telefonálgatást, a kilincse­lést is — iskolákban, üze­mekben, vállalatoknál, té- eszeknél. E hiányosságok is­meretében nem tudjuk meg­érteni a zenei élet vezetői­nek körében hallott állandó siránkozást a közönség állí­tólagos közönyéről, nem tu­dunk meghatódni a fitymá­ló gesztusok és a tehetet­lenül széttárt karok láttán. A nyár vége felé kiragasz­tott néhány plakát édeske­vés. A toborzás többi mód­ján bőségesen lesz időnk el­gondolkodni : Kaposváron ezen a nyáron — ellentét­ben a tavalyi szép, bár igen gyengén szervezett koncer­tekkel — egyetlen jelentős zenei rendezvény sem lesz. A csend oka egyelőre isme­retlen. Lengyel András vábblép e szörnyű, Bosch ecsetére kívánkozó korszak ábrázolásában. Véres náci pogrom, egyéniségűket vesz­tett páriák, megtestesült szorongások ... Ábelnek klausztrofóbiaja van — légszomj gyötri —, egyre sűrűbbek és vastagab­bak élete rácsai. Végül vi­lágossá válik: Manuela és ő is egy ördögi kísérlet ala­nyai, amelyet egy klinika igazgatója, Hans Vergerus — a majdani fasiszta koncent­rációs táborok embereken kísérletező orvos hóhérainak elődje — folytat. Ez a tevé­kenység tulajdonképpen a freudi személyiségkorrek­ciós, javító tendenciákkal el­lentétes irányú tevékenység. Tulajdonképpen itt legke­vésbé bergmani ez a film; a magyar néző joggal érzi úgy, mintha nem is a világhírű svéd rendező írta volna a forgatókonyvet, hanem Jan- csó Miklós állandó alkotó­társa, Hernádi Gyula, aki színpadi műveiben, forgató­könyv-kisregényeiben me­részen bűvészkedik fikción alapuló hipotéziseivel, is­mert figurákat és történel­mi helyzeteket világít meg jellegzetesen hemádis szem­szögből. Az 1923-as Berlin polgárai kezüket dörzsölik; a sör- puccs kudarcba fulladt, lám, a demokrácián alapuló jog­rend nem tűri a káplárt és bandáját! Mi azonban már tudjuk a végeredményt. A két nagyszerű főszereplőn kívül — Liv UUmann és David Carradine — viszont­látjuk a kiváló német szí­nészt, Gerd Fröbét, akinek kulcsszerep jutott: a német átlagpolgárt személyesíti meg egy felügyelő szerepé­ben. A nyugatnémet nézők nem szerették Bergman filmjét. U L. SOMOGYI NÉPLAP K. Zs. Dürer évszázada címmel grafikai kiállítás nyílt a Szépmű­vészeti Múzeumban. Október 1-ig tekinthető meg. Képün­kén: Dürer egyik alkotása. Könyvszentély határainkon túl H. B. Kártyacsata az éterben FILMJEGYZET Kigyőto/ás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents