Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-08 / 133. szám

Széllovasiskola \ SOROK Siellovasiskola nyílt Balaton túrodén a Marina strandján. A vilags/^rtc népszerű vízisport csinyját, fínját a hazai és külföldi turisták egy speciális szimulátor segítségével a szárazföldön elsajátíthatják. A sportolok eredményes vizsga után széllovas-vízijártassági igazolványt kapnak. XXXVI. évfolyom, 133. sióm 1980. június 8., vasárnop TISZTA MUNKAHELYEK Elismerő oklevél három vállalatnak Elismerő oklevéllel tün­tetett ki a SZOT titkársága három somogyi vállalatot, mivel kiemelkedő eredményt ért el a Rendet tisztaságot a munkahelyeken! — moz­galomban. A Csepel Egyedi Gépgyá­rának Kaposvári Nehézgép­gyára sokat tesz a munka­helyi környezet szépítéséért. A gyár megépülése után—a Szocialista brigádok bevoná­sával — nagyreszt társadal­mi munkában hatszáz köb­méter építési szemetet taka­rítottak el. Kommunista műszakot szerveztek azért, hogy megteremtsék a belső és a külső rendet, most pél­dául fémhulladék-tárolót építenek. A Volán 13. szá­mú Vállalat — a munka­hely jellege miatt — nincs könnyű helyzetben, hiszen évente ötszáz tonna fém­hulladék, kétszáznyolcvan ezer liter fáradtolaj, három- százötven köbméter szemét keletkezik. A vállalat szocia­lista brigádjai, dolgozói pél­damutatóan hasznosítják a hulladékot, regenerálják a fáradtolajat,' s így csökken­tik is a környezet szennye­zései. Társadalmi munká­ban parkosították a vállalat központját és. környék# is. A Somogy—Zala megyei Élelmiszer- és Vegyiáru- nagy kereskedelmi Vállalat is megköveteli a tisztaságot. Ennél azonban jóval töbtaet tesznek: az SZMT munka- védelmi osztálya az idén is a legnagyobb rendet * talál­ta mindenhol a vállalatnál. A Fűszert vezetői megbecsü­lik azokat, akik a munka­hely tisztaságát szorgalmaz­zák, s a. jő eredményeket elérőket erkölcsi, anyagi szempontból is elismerésben részesítik. A környezetvédelmi világ­nap alkalmából adományo­zott elismerő oklevelet a Csepel Nagyberendezések Gyárában dr. Sierényi Já­nos, az SZMT vezető titká­ra, a Volán 13. sz. Vállalat­nál Varga József, az SZMT titkára, a Fűszértnél pedig Temesi József ne, a KPVDSZ megyei titkára adta át teg­nap. í Folklórműsor, koncertek Hamlet a futballpályán SHOW Rejtekhelyen készül a Csiky Gergely Színház vá­logatott tizenegye — Paraszt Hamlet, városi Halmi, Iva­nov. von Bergen, Sróf ezer­Cikkűnk nyomán Nyílott ABC veszteséggel Újra megnyílt Kaposváron az elektroncsőgyár bejáratá­nál a kis ABC. Tavaly de­cemberben foglalkoztunk a bolt körüli huzavonával, s szorgalmaztuk : nyissak meg — mindegyik félnek elő­nyös módon — ezt az ABC-t, ne álljon üresen egy érté­kes létesítmény ... Most Kovács Lajos, az élelmi­szer-kiskereskedelmi válla­lat igazgatója elmondta, hogy az összes érdeken meghallgatása után döntöt­tek a nyitvatartási időről. Az izzósok kívánsága az volt: egy időben ne legyen nyitva az üzemi és az utcai ajtó, ne adjon alkalmat a szarkáknak (ha vannak), hogy így csempésszenek ki valamit. Ezért hétfőtől pén­tekig a következő rend sze­rint nyitják—zárják az ajtó­kat: 5 óra 30-tól fél 10-ig a gyár felől lehet bemenni, fél 10-től délig az utcáról, déltől fél 2-ig megint az iz­zóból. Páros szombatokon zárva van á bolt, páratláno- kon 5.30-tól 9-ig bárki vá­sárolhat. Az ABC még így is vesz­teséges. Egyelőre marad a jelenlegi rendszer, ám ez nem »szentírás« : ha jobb le­hetőség kínálkozik, módosít­ható a nyitvatartási idő —1 a vásárlók javára, és talán a kiskereskedelmi vállalat hasznára is. Aki a hatos főközlekedési úton Barcsról Pécs felé in­dul, szemébe ötlik az épít­kezés a Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet darányi ke­rületének központi telepén. A tsz építőbrigádja itt új szociális létesítményt készít. Az egymillió forint értékű beruházásra nagy szükség volt, mert a telepen az mester, Bóni gróf, meg a többi színpadi hős — a nagy találkozóra a figarók ellen. (Hogy a fodrászokat is a színház világából vett név­vel jellemezzük.) Showfnerközést ígér a jú­nius 15-i 16 órakor kezdődő találkozó a Rákóczi-pályán. A világot jelentő deszkákat cseréli föl a színész tizenegy az ugyancsak világot jelen­tő zöld gyeppel. Jó beveze­tője lesz majd mérkőzésük az immár NB I-es csapat igazi futballcsatajának. Ket­tős a cél: a fiatal színészek lányrajongói — végignézve, a kedvenceik, majd a nagy­csapatok találkozóját — kedvet kaphatnak a majdani NB I-es találkozók látoga­tására, a futballrajongók pe­dig talán , a jövő színházi évadra is megváltják a bér­letet, nemcsak a Rákóczi- palyára. Kissék élete nem volt fel­hőtlen. Többször is előfor­dult, hogy a férj kékre-zöld- re verte feleségét. A 29 éves Kiss István pincér volt, s ugyanannál az egységnél dolgozott a felesége is üzlet­vezető-helyettesként. Bala- tonszemesen éltek, gyerme­küket a férfi szülei nevel­ték. A férj és feleség gyak­ran dolgozott' ellenkező mű­szakban s ezért Kiss »sokat mérgelődött«. Különösen, ha ivott. Ez pedig ha nem is volt mindennapos. , elég gyakran megesett. Az orvos szakértők 'szerint a fiatalem­ber idült alkoholista. Március 16-an reggel Kiss a feleségével együtt ment munkába. Az asszonyt azon­ban hazaküldte a főnök; a férj egész nap dolgozott, s irodán kívül gépjavító- és kovácsműhely is van, ezen­kívül raktár, s az itt dolgo­zók munka utáni tisztálko­dására eddig nem volt le­hetőség. A munkával hamarosan végeznek, s az aratóit már birtokba, vehetik a létesít­ményt. Jó tíz évvel ezelőtti ha­gyományt újítanak föl tehát a színháziak; akkoriban még müvérre menő csaták zajlot­tak fodrászokkal, s egyéb tisztes céhek képviselőivel, sőt lapunk tizenegyével is. Ez alkalom volt arra, hogy a derék aktorok egyenlítse­nek a zord kritikákért... Íme, a színházi tizenegy: a kaput a hajdani DMTE-, kapus, Danffy Sándor őrzi majd, a többi poszton Raj­hona Adóm, Spindler Béla, ifj. Mucsi Sándor, Bezerédi Zoltán, Máté Gábor, Lukáts Andor, Eperjes Károly, Komlós István, Góz István es Galkó Bence osztozik. Figarói dilemma: a szín­házi fodrász, Krötzer István kinek szurkol majd, az is­merős fejeknek-e (azaz: ke­ze munkájának) vagy a szakmát képviselő fodrász­tizenegynek? közben megivott több mint tíz rumos kávét. Amikor a munkából hazatért, az asz- szonyt a szomszédban ta­lálta, a lakás nem volt ki­takarítva és nem várta va­csora sem. Ettől dühbe gu­rult, s veszekedni kezdett a feleségével, majd elzavarta a háztól. Az asszony fogta a kabátját, indulni akart, a férfi pedig közben enni kez­dett: ám még tartott a szó­váltás, és Kiss fölugrott — a kezében levő csontozókés­sel — hasba szúrta. A szú­rás életveszélyes volt, a kés a májat is elérte; az asz- szony életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A feleség a tárgyaláson kijelentette : nem haragszik férjére, nem kívánja, hogy megbüntessék -r- ám nem akar vele tovább élni. A körülményeket mérlegelve hozta meg ítéletét a ka­posvári Megyei Bíróság, dr. Üjkéry Csaba tanácsa. Kiss Istvánt életveszélyt okozo súlyos testi sértés bűntet­téért kétévi és háromhóna­pi börtönre ítélte, négy év­re eltiltotta a közügyektől, s kötelezte, hogy vegyen részt alkoholelvonó-kezelé- sen. Az ítélet ellen a vádlott és vedője íöllebbezett. L. P. Szociális épület egymillióért Veszekedésből késelés Az asszony nem haragszik... A Dél-Balatoni Kulturális Központ e hónapban több színes folklórműsort is ajánl az üdülővendégeknek. Jú­nius elsején mutatkozott be a Somogy, ma pedig a sió­foki Balaton táncegyüttes lép színpadra. Június 21-én a kaposvári BM Táncegyüt­tes szerepel, s 29-én a sza­badtéri színpadon rendezik meg az országos szövetke­zeti néptáncfesztivál gála-, estjét. A hagyományhoz híven az idén is tartanak a kőrös­hegyi műemlék templomban koncerteket, összesen tizen­négy előadást, neves hazai és külföldi szólisták, kóru­sok közreműködésével. Sze­repel három kaposvári ka­marakórus, és a Rádió gyer­mekkara is. Újdonság, hogy júliusban, augusztusban he­ti kél alkalommal — hétfőn és pénteken — tartanak koncertet, tekintettel a nagy érdeklődésre. A futómű ellenőrzése A budapesti Műszaki Egyetemen nemrég alakult meg a Járműgépészeti Intézet. A hallgatók különböző speciális berendezések révén gyakorlatban sajátíthatják el a mér­nöki munka mesterségbeli fogásait. Képünkön: futómű­geometriai ellenőrzése és beállítása optikai műszer segítsé­gével. Pénzügyőr-románc (Avagy: a Románc Pénzügyőre) Változatok egy dohányipari témá­ra. Előadják: a sértett Románc- szivó Filharmo­nikusok. Vezényel: Finánc Nikotin. 1. Cseh János szakszervezeti tit­kár — a kaposvá­ri vasútállomás­ról — telefonál, majd beküld a szerkesztőségbe egy doboz Ro­mánc csomagolá­sú cigarettát, amelyből Pénz­ügyöt cigaretta bukkan elő. Alá­festés (jogos): ezt nem tartja jónak. Ellenpont: Vajov miért, amikor — állítólag ■ — a Pénzügyőr jó ci­garetta. meri nincs benne fi­náncláb. 2. A környező üzletekben .vígan csereberélnek. R omügyőrt avagy Pénzáncot — olyanra, 1 amely nem zsákbamacs­ka. Reklamálok kara: a Kossuth­ban meg majd nemzetőr leszl Komikus szólista: és a gyufában tűzoltó. Keres­kedők: de mi lesz a kasszában, ha csak cserélünk'! 3. Vajon hogyan szeretett bele a Pénzügyőr ebbe a rabruhás doboz­ba? És mi lesz e románc vége? Es mi legyen a gye­rek neve? Mit kap az összeboro- nálásért az Egri Dohánygyár? Pén­zük _ lesz belőle? Lesz-e ügy belő­le? Vagy csak őrt állítanak a gépek mellé? 4. Megtisztelte­tés, hogy finánc­láb helyett már egész Pénzügyő­rök vannak a ro- máncos doboz­ban ... Kérdés, hogy a fináncoknak ez most jó-e vagy rossz? A doboz nem nyilatkozott. A további va­riációk kompo­nálására fölkér­nénk Megfelelő Ellenőrzés és Ala­pos Kivizsgálás érdemes művésze­ket. Amíg műveik megszületnek, körmünket rágjuk az izgalomtól. Es ■idegességünkben elszívunk ótven.. Hát az ember már nem is na­gyon tudja, hogy mit. szív. L. r. Választás Amerikai elnökválasz­tás. Az egyik riporter meg­kérdezi a választófülke előtt várakozókat: — Mit szólnak a kát el­nökjelölthöz? — Az a szerencse, hogy csak az egyiket lehet kö­zülük megválasztani! Bolondokháza A bolondokházában a látogató megszólítja az egyik kertészkedő ápol­tat, aki épp az érett epret szedi : — Mondja, kérem . .. trágyázza maga az epret? — Nem, én porcukro­zom ... De hát én bolond vagyok... Tartós viselet Két turista egy mú­zeumban sokáig álldogál egy középkori páncél előtt. Végre az egyik megszólal: — Tartós viselet lehe­tett ez. Csak azt nem ér­tem, hogy a lovag hogyan vakaródzott, amikor bolha csípte ! Gyanús A bolondokházában az egyik ápolt a fülét a falra szorítja, s feszülten figyel. Arra jön az orvos, rászól: — Mit csinál? A bolond int az orvos­nak, és hívja, hogy ő is tapassza a fülét a falra. Eáy ideig némán állnak, aztán a bolond megkérdi: — Hall valamit, doktor úr? — Nem. Semmit sem hallok. Mire a bolond vésztjósló hangon: — Látja? Így megy ez már hetek óta ... Új fiú Az irodába új tisztvise­lőt vesznek föl. Az új fiú feltűnően lusta és rendkí­vül lassú. Az egyik idő­sebb kolléga megkérdi : — Van valami egyálta­lán, amit te gyorsan csi­nálsz? — Hogyne! Rendkívül gyorsan elfáradok a mun­kától ! Paródia Heinz Rühmannt, az is­mert színészt sokan paro­dizálták. Egy álarcosbálon három díjat tűztek ki Rülimann legjobb utánzói számára. A versenyen ma­ga Rühmann is részt vett, természetesen álarcban ... És díjkiosztáskor Rüh­mann a harmadik díjat kapta. 1 GY HP Az MSZMP Somogy mcgyH Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő h.í Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinc* Sándor u. 2. Postacím : Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor a. Z Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Dómján Sándor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30 Ft, negyedévi* 90 Ft, egy évre 360 Ft. Index: 25 967 ISSN 0137—0608 Készült a Somogy megyei Nyom daipari Vállalat kaposvári tize nében. Kaposvár, Május 1. u. 101 Felelős vezető : Farkas Béla Igazgató Kéziratokat nem őrzürik mee es nem adunk viasza

Next

/
Thumbnails
Contents