Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-08 / 133. szám

Emlékidézés Élünk itt, fenn a hegyen.. Nehézkesen moz­dul. A néhány lé­pést is csak nagy erőfeszítéssel, bottal tudja meg­tenni. Asbóth Ist­ván egyik lába- feje bokáig hiány­zik, a másik az erőltetéstől ment tünkre. Nagyon hiányoznak neki az emberek. Azok, akiknek érdeké­ben harminc esz­tendei tanácstagi tevékenysége so­rán oly sokat fá­radozott. — Kilenc hó­napja már, hogy jóformán ki se mozdultam laká­somból ... Élünk itt, Zákányban, fenn a hegyen, és számolom a na­gyon nehezen múló órákat, na­pokat. Meg arra is jut idő, hogy rendezzem em­lékeimet. Van mit fölidéz­nem ... Megsárgult papírlapot, jegyzőkönyvet mutat. Las­san 35 esztendeje, 1945. jú­lius 25-én, hogy fölvették. Száraz sorok egy tragikus eseményről, amely a Rinya folyó partján! Nagyatád kör­nyékén történt. “Asbóth István társaival aknákat szedett, s egy né­met hasábaknából egyik ka­tonája nem tudta a gyuta­csot eltávolítani. Neki adta át, s amikor néhány lépést tett vele, hogy társaitól tá­volabb hatástalanítsa, lába alatt egy földbe süllyesztett gyutacs fölrobbant, jobb la- bafejét bokáig leszakította, testen és arcán a szilánkok több" sérülést okoztak.-' ’Nem' szerepel a jegyző­könyvben .az a sok hónapi szenvedés — két hétig nem is látott —, amelyet a rob­banás következtében, az ak­kori nehéz körülmények, a nem kielégítő orvosi ellátás miatt végigélt. Ezekről be­szélt. És arról, hogyan ta­nult meg újra járni bot se­gítségével, s arról: hogyan került Zákányból,_ illetve Gyékényesről, ahol határva­dász őrmesterként szolgált, a f jákó—nagy bajomi, nagy­atádi aknamezőkre. — Sokan mentünk; önként vállalkoztunk, hogy segítünk az erdőt, a földet, a front környékét megtisztítani az aknáktól, lövedékektől. Én elvégeztem egy tanfolya­mot, s így bízták gondjaim­ra több katonatársamat. Nézze ezt a halálfejes ak­naszedőjelvényt: a lábam­mal fizettem érte. S az el­telt 35 év alatt soha nem tudtam felejteni, mi történt velem az aknamezőn. Még a napokban is az arcomból borotválkozás közben egy aknaszilánkot kapartam ki ... Üjabb irat, Somogy me­gye alispánja írta alá 1945 •szeptemberében: »Asbóth István társaival Jákó és Nagybajom, Nagyatád kör­nyékén 40 000 aknát, renge­teg lövedéket, lőszert sze­dett össze és hatástalanított. Tevékenységével jelentősen hozzájárult az új élet, a földeken való munka meg­indításához. Önfeláldozását a hálás utókor soha nem fe­lejti el.« Ezért választották a ta­nácsok alakulásakor 1950- ben a zákányiak érdekeik képviselőjéül Asbóth Ist­vánt és újították meg min­den alkalommal a bizalmat. A mostani jelölő gyűlésen is kérdezték a feleségét: — Pista bácsi hol van, mi­ért hiányzik? Mi továbbra is őt szeretnénk jelölni ... — Sajnos, a lába nem en­gedi. Nem tudja ezt a meg­bízatást tovább ellátni. Más lép a helyére. Ö már csak emlékeit rendezi, ott­hon. Nézegeti a 20 és a 25 évi tanácsi munkáért kapott emlékplakettet, a kiváló ta­nácsi munkáért átvett ki­tüntetést, a 30 éves aknász­jelvényt, s fölidézi, mi min­den történt a faluban, ami­ért ő is szamlalanszor szót emelt: orvosi rendelő épült, óvoda, bölcsőde, új utak, s a zákányi faluvégen áll már az új glóbus és jövőre egész­séges ivóvizet ihatnak a község lakói. Mindezekben neki is maradandó érdemei vannak. — Élünk, itt fenn a he­gyen! A fájdalom ellenére — ez az arcán tükröződik — sem érződik hangjában a kese­rűség az őt ért tragédiáért, hiszen önként jelentkezett, tudja, hogy aknaszedőként a halállal, az életveszéllyel kell mindennap szembenéznie. Az bántja csak: feleségé­vel (ő is beteges) hosszú idő óta sikertelenül próbál el­jutni — néhány napra — egy melegvízű gyógyüdülőbe. Ott talán a gondos orvosi ápolás javíthatna egészségi állapotukon ... S amikor er­ről panaszkodnak, eszegibe jut az a 35 évvel ezelőtt írt levél, annak néhány sora, ami így hangzik: »önfelál­dozását a hálás utókor so­ha nem felejti el." Szál ai László Nincs iftfis a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 23. játékhéten öttaláiatos szelvény nem volt. 4 talála- tos szelvénye 142 fogadónak volt, nyereményük egyenként 51 640 forint; 3 Találatot 11 972 fogadó ért el, nye- ményük egyenként 306 fo­rint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 266 590, ezekre egyenként 17 forintot fizet­nek. — 13 hunyt dr. Horváth Richard római katolikus templomigazgató, országgyű­lési képviselő, az Elnöki Ta­nács és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, az Országos Béketanács ka­tolikus bizottságának főtitká­ra. 74 éves volt. — Képzőművészeti baráti kör működik Nagyatádon a helyőrségi művelődési ott­honban. Nemcsak a kiállítá­sokat tekintik meg közösen, hanem találkozókat is szer­veznek. Hétfőn a Művészet című folyóirat szerkesztőivel beszélgetnek. — Sikerrel szerepelt a ka­posvári Csiky Gergely Szín­ház művészgárdája Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjével pénteken este a Dél-balatoni Kulturális Köz­pontban. E hónap 23-án meg­ismétlik az előadást. Oklevél a Csepelnek A környezetvédelmi világ­nap alkalmából meghirde­tett Rendet, tisztaságot a munkahelyeken akcióban va­ló eredményes részvételéért elismerésben részesítették a Csepel Művek Egyedi Gép­gyárának kaposvári nehéz- gépgyárát. Az erről szóló ok­levelet dr. Szerényi János, az SZMT vezető titkára — rövid ünnepség keretében — tegnap adta át — Az Országos Bckctanács a magyar békemozgaiom ki­tüntető emlékplakettjet ado­mányozta a finn békela- nácsnak a béke, az enyhülés, a leszerelés vívmányainak védelméért, a népeink közöt­ti barátság erősítéséért vég­zett tevéi': eny ség e elismeré­seként. Az emlékplakettet dr. Káldy Zoltán püspök, az Országos Béketanács elnök­ségének tagja adta át Jo­hannes Pakaslahtinak, a finn békemozgalom főtitká­rának. — Elkészült a megye me­zőgazdasági nagyüzemeinek középtávú szakemberigénye. Az idén és a VI. ötéves terv­ben többek között 32 nö­vényvédő és 125 állattenyész­tési üzemmérnököt varnak a gazdaságok. — Dózsa Imre Kossuth- díjas táncművészről, az Ál­lami Balettintézet igazgató­járól készítenek filmet a te­levízió munkatársai. A 39 éves művész csaknem két évtizedes pályafutása során az Operaházban és az Erkel Színházban számos táncjáték férfi 'főszerepét alakította. Több külföldi társulatnál is vendégszerepelt, s a hetve­nes évek elején tagja volt a svéd királyi operának. — Bővítik a Kaposvárhoz tartozó desedai parkerdő ar­borétumát. Az idén négy­százezer forintos beruházás­sal megnagyobbítják a terü­letét. s kitelepítik a növé­nyeket is a közkedvelt ki­rándulóhelyre. — Tegnap ballagtak a szakmunkásképző intézetek végzős növendékei. A kapos­vári 503. sz. iskolában 400; az 512. sz. intézetben 254 diákot búcsúztattak, ök a következő időszakban már a szakmunkásvizsgára készül­nek. 94 éves menyasszony 94 eves korában mondta ki a boldogító igent 85 éves vőle­génye oldalán Elsie Buvtenshaw Angliában. Az újdonsült férj elmondta: a házasságkötés oka az. hogy Elsie megelégelte a kettejük otthona közötti két ki­lométeres távolságot, amelyet a hölgy heteves ismeretségük alatt mindemuvp gyalogszerre) tett meg. Az uj asszony nyilatkoza­ta szerint ’Soha nincs túl késó a házassághoz, es mi igazan jó b ara tote uote,» Virágvásár! A szombathelyi KERTÉSZ MTSZ ismét megrendezi tavalyi nagy sikerű KEDVEZMÉNYES VIRÁGVÁSÁRÁT 30—40%-os árengedménnyel a kaposvári vásárcsarnokban június 13-án. pénteken reggel 5 órától amíg a készlet tart. (869) HÍREK JUNIUS VASARNAP Mcdárd A nap 4.47 órakor kél, 20.38 órakor nyugszik; a hold 2.25 órakor kél, s 15.13 órakor nyugszik. várható időjárás; Időnként erősen megnövekvő felhőzet, he­lyi záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt, változó irányú, a zivatarok idején átmenetileg meg­erősödő szél. A várható legmagasabb nappali hőmérsék­let ma, vasárnap 21—25 fok között lesz. — Jelentősen fejleszti a jövő évtől fagazrfálkodási fű­ágazatát a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet. Csaknem háromezer hektá­ros erdőterületükről évente 12 00Ü köbméter fát termel­nek ki. Itthon a Győri Balett Hazaérkezett 12 napos olaszországi vendégszerep­léséről a Győri Balett. A fta­tai együttes a milánói nem­zetközi balettfesztiválon veit részt amerikai, svéd, NSZK- beti és olasz együttesek tár­saságában. A milánói Nem­zeti Színházban hat előadá­son mutatták be a Nap sze­rettei című balettestet, amelynek keretében négy önálló koreográfiát — a cím- adó kompozíciót, továbbá a Stációkat, a Pygmaliont cs a Szamurájt — adtak elő. Ezt kővetően Lêccében es Bariban léptek a közönség Gyógyító villámcsapás? Villámcsapástól nyerte vissz? látását az egyesült államokbe­li Falmouthban Edwin Robinson volt teherautósofőr, akit 1971-ben súlyos autóbaleset ért, amikor is agysérülést szenvedett, meg- süketült és megvakult. Az eset úgy történt, hogy a 62 éves vak férfi, aki balesete óta elsajátította a Braille-írást és hallókészüléket használt, a napokban — szörnyű cgiháború közepette — kiment kertjébe, hogy a szakadó csőből bizton­ságosabb helyre vigye kedvenc csibéjét. Ekkor egy fa alá ér­kezve villámcsapás sújtotta. Eszméletét vesztette, majd, mi­után magához tért, bement a házba, hogy szunyókáljon egyet. Amikor fölébredt tapasztalta, hogy »valami jó dolog történt vele, fejét többé nem szorítja vas pánt . . .« Néhány órával ké­sőbb visszanyerte látását, a falióráról le tudta olvasni az időt, s feleségével együtt meg­tekintette unokáinak fénvkepeit, akiket meg soha nem látott. Váratlan gyógyulására az or­vosok eddig nem talaltak ma­gyarázatot, — Egy év alatt több mint kétszeresére nőtt az üzemi baleset miatt kiesett munka­napok száma a Kaposvári Cukorgyárban. 1978-ban 15 baleset összesen 301, tavaly a 25 baleset 749 táppénzes papot jelentett. — Jó ütemben halad a ke­nyér.evár építése Marcaliban. A kész épületben már a gé­peket várják. A tervek sze­rint a jövő év első negyedé­ben kezdődik a termelés. — Egységcsomagokban kap­ják ezentúl a női táskákhoz szükséges valamennyi alap­anyagot a Rákospalotai Bőr­és Műanyagfeldolgozó Válla­lat csömendi részlegének dolgozói. Egyúttal áttérnek az egyéni darabbérezésre is. Az új módszerek bevezetésé­től mintegy tíz százalékos termelésnövekedést várnak. — Házépítéshez, lakásfel­újításhoz, tatarozáshoz 176 esetben, nyújtott hitéit, ta­valy az OTP csurgói fiókja. A kölcsönök összege megha­ladta a 18 millió forintot. — Törpe vízmű épül Ná­gocson. A kútfúráshoz még ebben az évben hozzálátnak; 800 ezer forintot kaptak er­re a célra a 'megyei tanács­tól. — Életünk és testi épsé­günk címmel munkavédelmi vándorkiállítás érkezik a jö­vő hét közepén a kaposvári vasútállomásra. A két vas­úti kocsiban elhelyezett ki­állítás keretében filmvetíté­seket is tartanak. — Nyolcezer lakosi kellett kitelepíteni Dallas nyugati elővárosából pénteken, ami­kor egy kémiai anyagokat szállító vonat 9 vagonja ki­siklott. A rendkívül robba­násveszélyes, folyékony pro­pángáz szivárgása miatt szüneteltették az áramszol­gáltatást is. — Ítéletet hirdettek a Debreceni Járásbíróságon annak a 36 vádlottnak az ügyében, akik 1979 elejétől kezdve ez év tavaszáig 180 karton cigarettát loptak el a Debreceni Dodánygyárból. Az ellopott, illetve orgaz­dáknak eladott cigaretták értéke 720 ezer forint, ebből 450 ezer forint a nyomozás óta megtérült. A bíróság húsz vádlottat börtönben le­töltendő szabadságvesztés­re, tizenhatot pedig hosz- szabb-rövidebb ideig tartó felfüggesztett szabadságvesz­tésre ítélt. 170 évvel ezelőtt, 1810. június 8-án született — évS 46 éves korában, 1856-ban halt meg — Robert Schu­mann német zeneszerző, a XIX. század egyik legna­gyobb nemet romantikus /.e- neköltője, a zongoramuzsika és a dalköltészet kimeikedő mestere. Joghallgató volt, majd — főként Schubert müveinek hatására — a ze­nei pályát választotta. Mi­után keze megbénult, kény­telen volt lemondani zongo­raművészi ambícióiról. 1834- ben alapította azt a' zenei folyóiratot (Neue Zeitschrift für Musik), amely a német zenei életben hamar nagy jelentőségre tett szert, fá­radhatatlanul küdött a nyárs- polgári ízlés ellen. Már az 1830-as évek elején olyan re­mekműveket alkotott, mint az Abegg-variációk és a Pa­pillons. Életére, művészi al­kotásaira nagy hatással volt Clara Wieck zongoraművész­nő iránti szerelme — fele­ségül is vette. 1843-ban a lipcsei konzervatórium tanára lett, s a következő évben fe­leségével nagysikerű európai hangversenyköruta* tett. A zenei romantika egyik legnagyobb lírikusaként Schumann a romantika^ köl­tői programját a zenébe he­lyezte át, minden műfajban, s különösen a dal és fan­tázia műfajában, fölfokozva a zene kifejezőképességét. Művészetének legegyénibb hangjait zongoramuzsikájá­ban találta meg. Két forint a sörös üveg Az üvegvisszaváltás ösz­tönzése érdekében a fél lite­res sörös palackok fogyasz­tói betétdiját június 9-től egy forintról két forintra emelik. — Somogyi pedagógusok képzőművészeti alkotásaiból rendeznek kiállítást a me­gyei könyvtárban a jövő hét végén. A szombat dél­előtt 9 órakor nyíló kiállí­tást — a megyei választói értekezlet tiszteletére — n pedagógusok szakszervezete- és a megyei tanács művelő­dési osztálya közösen ren­dezi. — Megnyílt a boglár’.ellei szabadtéri színpad és ifjúsá­gi park Lellén. Tegnap a P. Mobil együttes játszotf, hétfőn 20 óra 30 perces kez­dettel Gershvv in-estet ren­deznek. Közreműködik Mol­dovan Stefánia, Csányi Já­nos, Szelecsényi Norbert és Fehérvári Márta. — Honismereti tábor nyí­lik ma a balatonfenyveri KISZ-táborban. ötven diák­inak tartanak majd előadás’ kiváló szakemberek, ez egy­ben a Helikon-pályázat elő­készítése is lesz. — Üj doktorokat avattak a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tegnap. A végzett hallgatók közül 24-en a bölcsészkaron, lB-e™ pedig a természettudománvi karon fejezték be tanúim' nyaikat. — Jégverés sújtotta pér teken Somogy több területét Az Állami Biztosítóhoz teg­nap délelőtt a nagybajomi termelőszövetkezettől a rep­cét, a borsót, a kukoricát és a búzát ért kárról érkezett bejelentés. Szintén Nagyba­jomból háztáji dohány ká­rosodásáról kaptak hírt, do ezzel valószínűleg nem zá­rult le a bejelentések sora. — A Volán Utazási Iroda há­romnapos társasutazást indít az osztrák—magyar labdarúgó­mérkőzésre. Időpont: 1980. októ­ber 7—8—9. Utazás autóbusszal. Kaposvár—Bécs—Semmering— Kaposvár útvonalon. Program : városnézés, Schönbrunn, labda­rúgó-mérkőzés megtekintése, semmeringi kirándulás. Rész­vételi díj: 3150 Ft 4- útlevcl -f költőpénz. Jelentkezés: Volán Utazási Iroda, Kaposvár, Ber­zsenyi u. 1. Telefon: 12-222. (43039) — A Kaposvári Gépészeti Szakközépiskola levelező tagoza­ta felvételt hirdet az 1980/81-es tanévre. Jelentkezhetnek 17. életevüket betöltött, gépipari jel­legű munkakörben dolgozó be­tanított munkások, szakmunká­sok. A szakmunkás-bizonyít­vánnyal nem rendelkezők sike­res felvételi vizsga után az- I. osztályba iratkozhatnak, a lzök- m uh kás-bizonyítvánnyal rendel­kezők a II. osztályba kérhetik felvételüket, az érettségizettek — sikeres különbözeti vizsga esetén —, szintén a II. osztály­ba. Jelentkezési határidő: 1980. július 31. A jelentkezők bővebb felvilágosítást és jelentkezési la­pot az iskolában kaohatnak : Ka­posvár. Riopl-Rónai ti. 15. (Ju­lius 1-től : Pázmány Péter u. 15.) — Előbb rendesen dolgozunk, öregem, különben az úris­ten sem segít.

Next

/
Thumbnails
Contents