Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-03 / 128. szám
Ünnepel a.somogyi labdarúgás Újra az NB l-ben a Rákóczi A Csepel a harmadik feljutó A magyar-osztrák találkozó előtt Csárdás vagy keringő ? Holnap este a Népstadionban, 18 órai kezdettel a 123. Magyarország—Ausztria válogatott találkozóra vonulnak ki a szakvezetőik által kijelölt csapatok. A két ország legjobbjainak vetélkedője mindig jelentős középeurópai eseménynek számított, és még akkor is meg volt az értéke, a maga jelentősége, ha akár egyik, akár másik csapatot nem a legjobb formájában érte a kitűzött időpont. Ennek megfelelően azután hol a »csárdást“, hol a »keringőt« táncolták a boldog szurkolók a győzelem után. A {jillanatnyi helyset is érdekes képet mutat. A magyar labdarúgás az utóbbi években alaposan visszaesett, és jelentősebb eredményét csak az argentínai világbajnokságra kijutása jelentette Itt már nem sikerült a helytállás, és a hullámvölgyből azóta is csak nagyon nehezen kezdődött meg a »ki menetelés“. Talán némi biztatásnak számít éppen a szombati Skócia elleni 3 :l-es győzelem, amely viszont csak az osztrákok elleni sikerrel adhatna komolyabb alapot a vélt előremenetelhez. Az osztrákok várakozáson felül szoi-epeltek Argentínában, végeredményben hetedikek voltak, kitűnő és mérsékeltebb teljesítményekkel. Legutóbb azonban — mint az APA írta — ők is beléptek a sötét verembe az argentinoktól elszenvedett 5:1- es súlyos vereséggel, A fentiek szerint mindkét csapat számára jól jönne a győzelem, a további nagy feladatok, a világbajnoki selejtezők előtt. Szerda estig az alábbi a magyar—osztrák találkozók eddigi mérlege, magyar szempontból: 122 mérkőzés; 61 győzelem, 26 döntetlen, 35 vereség, 278:229-es gólarány. A felnőttek szerdai találkozóját, a keddi, Wiener- Neustadban sorra kerülő Magyarország—Ausztria 21 éven aluli válogatottak ösz- szecsapása vezeti be. A találkozót az osztrák Line- mayr vezeti. (Folytatás az 5. oldalon) 'Kiharcolták az NB I-et. Állnak balról jobbra: Márkus Tibor technikai vezető, Hoffman István gyúró, Horváth Lajos, Havasi József, Deákvári Antal, Gulyás Sándor csapat- kapitány, dr. Puskás Lajos vezető edző, Zentai József, Mar- csali János, Békéi Vilmos, Horváth Miklós pályaedző. KöA somogyi labdarúgás rég várt napja köszöntött be vasárnap. A Kaposvári Rákóczi biztosan győzte le a Sabáriát, és ez azt jelenti, hogy a hátralevő két forduló eredményeitől függetlenül kiharcolta az NB I-es szereplés jogát. Nemcsak a megyeszékhely, hanem egész Somogy labdarúgást kedvelőinek vágya teljesült. Kétévi szünet után ismét láthatják majd azokat az élvonalbeli csapatokat, amelyeket 1975-től három éven keresztül módjukban volt megismerni. Egy hosszan tartó, lelkiismeretes munka gyümölcse érett be ezen a napon, jelezve, hogy nem volt hiábavaló a fáradozás. A Rákóczi már eddig tíz ponttal többet szerzett, mint az előző bajnokságban összesen, és máris hárommal • be« a fordulóban további három mérkőzés végződött gól nélkül, összesen öt találkozón született döntetlen. A Mohács-Véménd nagy meglepetésre Komlón nyert. A Rákóczin kívül csak a Haladás és a Sopron győzött pályaválasztóiként. Rákóczi—Sabária 3:0 (2:0) Kaposvár, 5290 fizető néző. V.: Jaczina (Barna, Szentkúti). Rákóczi: Békéi — Deákvá ri, Zentai, Petrák, Mészáros — Gulyás, Havasi, Kanyar — Czabula, Fábián, Házi. Edző: Dr. Puskás Lajos. Sabária: Pálinkás — Kovács (Varga F. a 3S. percben), Tóth, Szönye, Ben- csics — Horváth L., Derdák, Czabula (sötét mezben) játéka ismét elnyerte a közönség tetszését. megelőzte a múlt évben 54 ponttal bajnokságot nyert PVSK-t. A keleti csoport után a, középsőben is bajnokavatás volt vasárnap: a listavezető Csepel simán legyőzte a Bp. Spartacust, ugyanakkor éz »üldöző« Vasas Izzó vereséget szenvedett. így a vasgyáriak előnye hat pontra nőtt — ezzel ők is újra NB I- esek. A hátralevő két NB II- és forduló már csak a kiesés elkerüléséért vívott harc miatt lesz érdekes. így van ez a nyugati csoportban is, ahol egyelőre csak a Körmend búcsúja biztos. Az előtte tanyázók mindhárman pontot szereztek. Legnagyobb meglepetés, hogy a dobogó harmadik fokáért küzdő Olajbányász csak gól nélküli döntetlenre végzett a helyi rangadón a MÁV NTE-vel, ezzel meghagyva a lehetőséget a vasutasok számara a bentmaradásra. EbH SOMOGYI NÉPLAP Sümeghy — Jäger, Séfer, Horváth Z. Edző: Szabó Imre. Rákóczi-rohamok vezették be a mérkőzést. Már a 7. percben százszázalékos gólhelyzet adódott Czabula előtt, akit Házi hozott remek helyzetbe; a szélsőnek még arra is volt ideje, hogy igazítson egyet a labdán, az- atán a kimozduló kapust találta el. Állandóan a Sabária 16-osának környékén pattogott a labda, de a kaposvári átlövési kísérletek rendre emberben akadtak el. A 20. percben Gülyás nagy lövése aratott tapsot, ezt Pálinkás jó érzékkel hárította. Három perccel később újra csak a Sabária kapuvédőjének akadt dolga. Házi balról belőtt labdáját Fábián egyből a rövid sarokra pörgette, de Pálinkás jó reflexszel szögletre ütötte, A 26. percben Fábián nagy erejű labdája az üres sarok előtt Háziról (!) pattant az alapvonalon túlra. A 36. perc hozta meg a Rákóczi vezető gólját: Havasi csatázott a labdáért bal oldaton Bencsiccsel. Az elcsúszó védő melleit atemeit a zépső sor: Varga Imre, Mészáros József, Pintér János, Boros Gyula, Duschák István, Kanyar Sándor, Petrók Viktor, Rétsági Attila. Ülnek: Borsfái Géza, Czabula Ferenc, Éger Károly, Házi Ferenc, Fábián Ferenc. Kilenc telitalálat túlsó oldalon tisztán érícező Deákvári elé. aki 11 méterről egyből a bal sarokba lőtt. 1:0. A gólt követően Pálinkás a közönség közé rúgta a labdát, ezért Jaczina sárga lapot mutatott föl neki. A kapus nem értett egyet az ítélettel, legyintett a játékvezető felé, aki emiatt kiállította a kapuvédőt. A mezőnyjátékos Kovács jött le a pályáról Pálinkáson kívül, s a tartalék kapus, Varga F. így lephetett pályára. A 41. perc hozta meg a második Rákóczi-gólt: ''Czabula—Fábián volt a labda útja. Az utóbbi beívelése elcsúszott a fejek fölött, és a jó ütemben érkező Házi futtából ritkán látható szép kapáslövéssel növelte az előnyt. 2:0. Szünet után is tartott a Rákóczi fölénye. Előbb Kanyar távoli lövése kerülte el a kaput, majd Petrók labdáját kellett védenie a kapusnak. Havasi lövése érte az oldalhálót, ezután Házi éles fejese alig ment fölé. Gulyás próbálkozott kétszer is a kapu bevételével; 17 méteres lövése fölé, majd látványos fejese a kapus közreműködésével szögletre került. Az utolsó percet jelezte az időmérő, amikor Zentai tört előre a bal oldalon. Az alapvonalig verekedte magát., majd visszagurított a felfutó Petrók elé, aki a labdát egyből a kapuba bombázta. 3:0. Már a mérkőzés első per- eeibén látszott, hogy a Sabária biztonsági játékra törekszik. A Körmendtől elszenvedett vereség után önbizalmát vesztett szombathelyi csapat igyekezett a védelmét jól megszervezni. Megszállta saját térfelét, s csak egy-egy csatárral próbálkozott néhány ellentámadás vezetésére. A Rákóczi fölénye nyomasztóvá vált. Rendre 15—20 játékos tartózkodott a szombathelyi 16-os környékén, így nagyon nehéz volt az állandósult fölényt gólokra váltani. Nehezítette a helyzetet, hogy a Rákóczi viszonylag kevésszer vállalkozott a széleken megbontani ezt a tömör védőfalat. Pedig a három gól mutatja, hogy csak ez vezethetett eredményre. Szünet után mindenki azt várta, hogy a tíz főre olvadt Sabária ellen további gólokkal ünnepli meg NB I-be jutáját a kaposvári csapat. A játékosok azonban ehelyett lefékeztek, láthatóan elégedettek voltak a biztos vezetéssel. Elsősorban tehát rajtuk állt, hogy nem született még nagyobb arányú győzelem, Jók: Zentai, Gulyás, Czabula, Kanyar, illetve Bencsics, Jáger, Tóth. A mérkőzés után a közönség hosszan ünnepelte a csapatot. , TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Dorog—Bakony Negye« Tibor, Biczó István, Tóth 0:0, Ajka—KOMËP 0:0, Várpalota—Bábolna 0:0, Haladás—Pét 2:1, Körmend —Szekszárd 0:1, Győri Dózsa—Bauxitbányász 2:2, Sopron—MÁV DAC 2:1, Komló—Mohács Véménd 0:1, Olajbányász—MÁV NTE 0:0. A bajnokság állása: 1. Rákóczi ■36 24 9 3 87-26 57 2. Haladás 36 33 6 7 87-37 52 3. Olajb. 36 17 9 10 60-43 43 4. Ajka 36 15 13 8 49-38 43 5. Szekszárd 36 14 13 9 42-26 41 <i. Sabaria 36 15 11 10 45-40 41 7. Sopron 36 15 10 11 45-38 40 8. Komló 36 14 11 11 43-40 39 9. Mohács 36 15 6 15 45-38 36 10. MÁV DAC 36 13 9 14 43-45 35 11. Tapolca 36 12 8 10 45-53 32 12. Bábolna 36 11 10 15 41-51 32 13. KOMÉP 36 12 8 16 38-55 32 14. Pét 36 10 12 14 30-52 32 15. Bakony 36 13 5 18 42-52 31 16. Várpalota 36 11 9 16 39-52 31 17. Dorog 36 12 5 19 43-57 29 18. MÁV NTE 36 7 14 15 33-50 28 19. Győri D. 36 6 14 16 36-52 26 20. Körmend 36 8 4 24 37-85 20 A keleti csoport élmezőnye l. Nyíregyháza 36 21 9 6 81-30 51 2. Szolnok 36 17 8 11 61-40 42 3. H.-vásárhely 36 13 14. 9 41-28 ■ 40 A középcsoport élmezőnye: 1. Csepel 36 28 4 4 78-20 60 2. Izzó 36 22 10 4 83-44 54 3. SZEOL 36 17 10 9 57-39 44 A megyei labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulója továbbra is nyitottan hagyta a második és a harmadik hely, valamint a kiesés kérdését. Az ezüstéremre kétségkívül nagyobb eséllyel pályázik a Kiss J. SE, mint a Táncsics, hiszen a kapolyiak szombaton Lábúdon játsszák az elmaradt mérkőzésüket, utána pedig otthon fogadják a Vasast. A Táncsics ugyanakkor csak egy mérkőzést játszik, méghozzá idegenben, a Siófok ellen! Az alsóházban úgy látszik, mintha a Labod segíteni igyekezne az Atádnak. Hiszen most — szinte utolsó lehetőségeként — sem tudott nyerni otthon a Marcali VSE ellen. A Nagyatád sem győzte le a Csurgót hazai környezetben, így az ő sorsa a Siófok feljutásának függvényében alakul — hacsak nem nyer az utolsó fordulóban, a Mernye pedig ugyanekkor nem veszít. A vasárnapi találkozók során a két honvédcsapat megosztozott a pontokon. A Vasas Barcson, a Tab pedig Fonyódon is diadalmaskodott. Siófokon sportszerű jelenet előzte ■ meg az összecsapást. A vendégek virággal köszöntöttek a bajnokcsapat játé- akua 1m* wwaióL adA 22. játékhét telitalála- tos szelvénye: 2 112^1 x x l x 2 x l +2. Kilenc fogadó ért el 13 plusz 1 találatot. Nyereményük 75 943 forint. A 94 db Világhírű vendéget hozott vasárnap délután a Ferihegyi repülőtérre a MALÉV London—Budapest útvonalon közlekedő gépe : Edson Aran- tes do Nascimento — világszerte ismert nevén Pelé — Budapestre érkezett. Az 1958-as svédországi, az 1962-es chilei és az 1970-es mexikói vb-n győztes brazil labdarúgó-válogatott vezér- egyénisége — akit a világ valaha élt legjobb játékosai között tartanak nyilván — a többszörös Oscar-díjas rendező, John Huston felkérésére vállalt filmszerepet a »Menekülés a győzelembe« című amerikai produkcióban, A második világháború idején játszódó történettak viszonzásul. A találkozó lendületes b á n y ászt á madá sokat és hét gólt eredményezett. A Siófok egyébként készül az osztályozóra. A sorsolást Budapesten 17-én tartják, s az oda-visszavágós találkozókra 22-én és 29-én kerül sor. A kiesés szempontjából sorsdöntő lesz a következő két hét. A Lábod szombaton még a Kiss J. SE-t fogadja; az elméleti számítások szerint még mindig van esélye a bentmaradásra — győzelem esetén. Utána 15-én a Ka- rádot is le kellene még győznie. A Nagyatád — szerencsés esetben — megelőzheti a Merftyét. Az atádiak a Ta- bot fogadják, míg Mernyé- re a Kadarkút látogat a legutolsó fordulóban. SIÓFOK—MERNYE 7:0 (5:0) Siófok, 600 néző. V.: Laskai. Siófok: Málics (Ferenczi) •— Kiss, Pordán, Bocsev, Miskei, Takács, Csépán, Reveland, Horváth L«., Fürtös, Túli. Edző: Nagy György. Mernye: Szekeres -- Simiglai (Simon M.), Bogdán, Kiss K., Kovács, Cserve- • nyák, Hock, Simita, Kiss P., Horváth, Simon J, Edző: Szűcs László. A nagy kedvvel, lendületesen — s különösen az első félidőben nagyszerűen — játszó Bányász ellen nem tudott hatékonyan védekezni « lelkes es sportszerű tizenhárom találatos szelvény mindegyikére 16 946 forint jut. A tizenkettesek 622 forintot, a tizenegyesek 75 forintot, a tízesek 28 forintot érnek. ben a filmszakma csillagaival együtt szerepel majd: közöttük a legismertebb az Oscar-dijas Sylvester Stallone. Olyan világnagyságok lesznek a partnerei az MTK-VM Hungária körúti, stadionjában, mint a sokszoros volt angol válogatott, Bobbÿ Moore, a legutóbbi, az 1978- as argentínai világbajnokságon győztes argentin válogatott tagja, Osvaldo Ardiles, a lengyel Kazimiers Deyna és a belga van Himst. A forgatásnak ez a része előreláthatólag tíz napot vesz igénybe, a teljes produkció magyarországi munkálatai augusztus elején fejeződnek be. vendégegyüttes. Ä bajnokcsapat századik gólját Túli szerezte. Góllövők: Fürtös (2), Horváth L., Pordán, Kiss, Miskei, Túli. Jók: Pordán, Bocsev, Miskei, Takács, Csépán, Túli, illetve Bogdán, Cservenyák, Hock, Kiss P. Siófok ifi—Mernye ifi 14:0 Molnár József TAB—FONYÓD 3:1 (2:1) Fonyód, 200 néző. V.: Ku- tor. , Tab: Dobos — Kurucz, Németh, Berki, Vinkler (Gyürke), Kovács, Balázs (Györki), Vnd- rosovits, Reichert J., Vendl, Reichert Z. Edző: Puha József. Fonyód : Sonnershain (Szálai) — Vecsera, Gyuricza, Molnár, Fejes, Kocsis (Pamuki), Kila J., Túrái, Kila Cs., Zámbori, Ható. Edzp: Túrái László. A vendégek megérdemelten szerezték meg a két bajnoki pontot. Góllövők: Kovács (2), Berki, illetve Kocsis. Jók: Berki, Kovács, Vendl, Reichert Z., ill. Fejes, Kocsis. Tab ifi—Fonyód ifi 2:2 Zákányi Kálmán MARCALI VSE—LÁBOD 6:3 (3:1) Lábod, 200 néző. V.: Laczkovics. Marcali: Egyed — Izsák, Kozma, Filagics (Vida), Beck, Hajdú, Luka, Rácz, Babina, Kovács, Moór. Edző: Sándor Imre. Lá(Folytatás cuz 5, oldalon) Veszélyben a Lábod a megyei labdarúgó-bajnokságban Pelé Budapestre érkezett