Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-14 / 138. szám

i Jöttem, hogy szabadságot hozzak Vaszilij Suksin regénye Marcona arcvonásait is­merjük Rjepin és Szurikov festményeiről, hőstetteiről, garázdálkodásairól, kegyet­lenkedéseiről és haláláról népballadák szólnak. Az egyiket, amely a szépséges perzsa hercegnő iránt föllob­banó szerelmét és ez utób­binak szörnyű halálát idézi föl, mi is gyakran énekeltük az ötvenes években, igaz, alaposan megváltoztatott, giccses szöveggel. A jó há­romszáz éve lezajlott, Sztye- pan Razin vezette paraszt- fölkelés problematikája sem idegen: a »gyökerek« jórészt ugyanazok voltak, amelyek korábban — vagy később — Dózsa, Karácsony , György, illetve Horia és Kloska moz­galmát is kiterebélyesítették. Részint e történelmi ha­sonlóságokra kíváncsian, részint mert Vaszilij Suksin elbeszéléseivel, kisregényei­vel, filmjeivel igencsak be­lopta magát a magyar kö­zönség szívébe, türelmetle­nül vártuk »hattyúdalának« megjelenését. Az ajándékot a könyvhéten kaptuk meg. Hat évvel az orosz nyelvű kiadás után, a Magvető Ki­adó Világkönyvtár sorozatá­ban, Vihar Judit csiszolt és leleményes — az orosz táj- nyelv finomságaira is érzé­keny — fordításában. Olva­sása közben lépten-nyomon belénk nyilall a lelki fájda­lom: Suksin dédelgetett ter­ve, a Sztyenka Razin-film, nem valósulhatott meg a szerző korai halála miatt™ Holott a történet ugyan­csak filmvászonra kívánko­zik. Ráadásul a legszélesebb­re, talán körvászonra is. Mert a tabló, melyet Suksin a XVII. század Oroszorszá­gáról rajzolt, lenyűgöző, gi­gantikus és színpompás. A Volga mentén és a Don mel­lett. kisemmizett, földjéről elkergetett kozákok hada gyilkol, fosztogat és álmodo­zik egy bojárok nélküli jö­vőről; kazanyi, asztrahanyi ■; krími tatárok portyáznak, könyvespolc gyújtogatnak, vajdák nyo- morgalják a muzsikokat adó­val, korbáccsal; ravasz kal­mükök keresltednek, s ők, valamennyien, kötik és old­ják — hol lazábbra, hol szo­rosabbra — az ideiglenes szövetségeket a cár és az ál­lam önkénye ellen. Dúl a harc a teljes központosításra törekvő Hatalom és a függet­lenségre vágyó nemzetisé­gek, a szabadságra szomjú- hozó jobbágyok között. Az elnyomott kozákok és a cári birodalom más részeiből me­nekült parasztok élen egy ellentmondásos jellemű ata- mán, Sztyenka Razin áll. Az ő személyiségének fejlődés­vonala fogja egységbe az ezernyi filmszerű »vágás­ból«, a végkifejlet szem­pontjából — látszatra — sok fölösleges leírásból, anekdo­tából vés történelmi doku­mentumból szőtt regény. Suksin az ötvenes-hatva­nas évek »olvadásának« szellemi gyermekeként nem igyekszik osztályharcos pro­letár, tudatos és meggyőző­dése» marxistát faragni az aiamánból. És nem indul el — sajnos — a másik úton sem: Okudzsaváén, amely a tegnap és a ma folyamatos­ságának fölfedezése felé ve­zet, a történelem örök tör­vényeinek föltárása felé. Marad a Tinyanov által ki­jelölt ösvényen, betartja az általánosítások elfogadható mértékét, az általános em­beri és a konkrét történelmi tényezők adagolásakor az utóbbit részesíti előnyben, nyilvánvalóan a kor tüzetes tanulmányozása után. Vagy — és talán így pontosabb — hiteles jellgmrajzzal, egyet­len figura örökérvényűségé- nek hangoztatásával igyek­szik kárpótolni a »direkt« analógiák hiányáért. Az ő Razinja szemünk láttára érik ösztönös lázadóból a szabadság tudatos bajnoká­vá, a cári elnyomás elszánt, de ravasz, kompromisszu­mokra, okos taktikázásokra is képes ellenségévé. Igaz, a regényéé monológ­jai — a szabadságról és a cári despotizmusról, a nem­zetiségek öntörvényszerűsé­géről, az államról és az egyházról, a hitről és az is- tentagadásról — gyakran el­nagyoltak, igen sok bennük a lezáratlan gondolatmenet, az elvarratlan szál. Lélek­tani hitelességükkel mégis mindig telibe találnak. Ez az érzékenység, ez a ragaszko­dás a pszichológia törvényei­hez egyszersmind azt ered­ményezi, hogy Razin nem válik a szemünkben szobor­rá, imádandó bálvánnyá: nem több és nem kevesebb a Jöttem, hogy szabadságot hozzak, mint — egy paraszt- ember fejlődésének regénye. E vonalat ugyan megsza­kítja olykor a nép hagyomá­nyok, sztyeppéi csetepaték, mulatozások és a táj, részle­tező leírása, sőt — mert Suksin a kozákságnak szin­te valamennyi jellemvonását Razin alakjába zsúfolta — a többi főszereplő jelleme is jórészt kidolgozatlan maradt. Néha úgy mozognak a tab­lón, mint — Szerb Antaltól kölcsönzött kifejezéssel — nagy hangyák a pusztán. A szerkesztés e fogyatékossá­gaiért azonban feltétlenül kárpótol a stílus választékos­sága, a cselekménynek va­lósággal eposzi áradása, az a kedves és szép, hamisítat­lan oroszos »túlbeszélése«, kifejtése, »körüljárása« a dolgoknak, mely nélkül Tolsztoj sem lett volna Tolsztoj, Solohov sem Solo- hov. Ki törődik e letehetet- lenül izgalmas, lendületes cselekményű mű olvasásakor azzal, hogy a népballada, a fejlődésregény és az eposz rétegei jól , elválaszthatók egymástól, és hogy szerves egységgé »csak« a stílus forrasztja őket? Lengyel András Gyerekek a téren Vidám gyereksereg szor­goskodik' Barcson, a Hősök terén. Kapálnak, gereblyéz­nek, mások kosarakba gyűj­tik és elhordják az össze­gyűjtött szemetet, gazt. — Laci, igyekezz! — Gyerekek, ne menjetek a sárba, ott ne dolgozzatok! A II-es számú általános is­kola ötödikes tanulói teszik rendbe a teret. Ott dolgozik Rikliné Földvári Anna ta­nárnő is. Vele, dr. Hjtyzer Istvánná igazgatóval, s a gyerekekkel beszélgetünk munkájukról, nyári terveik­ről. — Milyen lesz á bizonyít­vány? Néhányan nem nagyon akarnak dicsekedni, inkább — szinte közfelkiáltással — egyik szorgalmasan dolgozó társukat dicsérik: — A Haraszti Jancsit tes­sék kérdezni, őt érdemes... Kissé vonakodva, előbb Egy tábor és egy lány Diákok a honi&meroti mozgalomban A balatoni enyvest megyei KlSZ-táborban hétfőitől negyven középiskolás és szakmunkástanuló a vakáció ellső hetében szervezett hon­ismereti táborban talál órá­ról órára elfoglaltságot. A megyei KISZ-bizottság, a megyei művelődésügyi osz­tály és a megyei művelődési központ a tavalyi kezdemé­nyezés folytatásaként gon­doskodik arról, hogy a fia­talok lelkes kis csoportja megtalálja helyét a honis­mereti mozgalomban. Álta­lános iskoláinkban szép számmal működnek honis­mereti szakkörök, a tovább­tanulók a középfokú okta­tási intézményekben csupán néhány »megszállott« tanár szárnya alatt bővíthetik is­mereteiket. Ezt fölismerve szerveztek ebben az évben is honismereti tábort a ' ti- zennégy-tizennyolc évesek­nek. — Jáger Márta, a megyei művelődésügyi osztály fő­előadója elmondta: — Mér­hető a tavalyi tábor hatása a honismereti mozgalom fo­lyamatos megújulásában. Az idén kétszer annyian je­lentkeztek a fenyvesi tábor­ba, mint tavaly, s ez annak köszönthető, hogy a fiata­lok már megtették az első lépéseket a honismereti gyűjtőmunka útján. A kö­zépiskolákban is kezdtek már foglalkozni a honis­merettel. A megyei tsz-szö- vetség és a Hazafias Nép­front közös pályázatára, amelynek témája a földosz­tás, az első termelőszövet­kezetek megalakulása volt, olyan középiskolából is je- lenkeztek, ahol eddig nem működött honismereti szak­kör. A fonyódi diákok szép eredményt értek el a pá­lyázaton., A táborban, új ismeretek­kel gazdagodnak a diakok. A megyében élő kutatók előadásai élénk érdeklődést váltanak ki. Somogy múlt­ja, a megye folklórja, régé­szeti kincsei, műemlékei, népi építészeti alkotásai, irodalmi életünk múltja és jelene, az élő népművészet, a Balaton menti hagyomá­nyok gazdagon illusztrált tablója elevenedik meg a tábor lakói előtt. Először foglalkoznak a diákok tech­nikatörténettel, a képzőmű­vészeti hagyományok is most kaptak helyet először a programban. Mindehhez dél-balatoni kirándulás társul, amelyen Marcalitól Siófokon át Zala községig közvetlen élményeket gyűjt­hetnek. S nemcsak élményt, ha­nem sokakban talán kiala­kul a »jövő képe« is: pálya- választásra éretten fogal­mazzák meg választott hiva­tásukat. A középiskolások­nak ezután kétévente ren­deznek megyei honismereti tábort, s közben a kisdiá­kok találkoznak Fenyvesen. A negyven középiskolás közül azzal a diáklánnyal beszélgettem, aki a fonyódi gimnázium szorgalmas gyűj- tőjeként már két alkalom­mal ért el szép eredményt pályázatokon. Fias Ilona most végezte el a harmadik osztályt, és szülőfaluja, Tö- rökkoppány hagyományai­val foglalkozik. A falu tsz­— A nyáron a nemzeti­ségiek életével szeretnék foglalkozni — mondja a di­áklány, s ahogy beszélt, érezni lehetett, nem sajnál­ja rá az időt, a vakációt sem. Hatodikos volt, ami­kor megcsillant előtte a hon­ismereti gyűjtőmunka szép­sége, varázsa. Az ő példája is igazolja, hogy a korai ér­deklődés csak abban az esetben nem csiliapu), ha lehetőség vau a folyamatos szakköri tevékenységre. Fonyódon a torténelemszak- kör keretében indult el a honismereti munka. — Biztosan gondoltál ar­ra is, hogy az érettségi után mit szeretnél csinálni. — A pécsi tanárképzőben magyar—történelem vagy Szombathelyein történe­lem—könyvtár szakon sze­retnék továbbtanulni. Le­het, hogy most, még nagy­képűen hangzik, de elter­veztem : ha visszakerülhetek tanítani a szülőfalumba, megírom Törökkoppány történetét... Igazán díákos és megfon­tolt szavak. A jövőbe pil­lantás reális talajáról a ta­nulás, a szorgalom ad Fias Ilona szavainak hitelt. Horányi Barna bátortalanul, majd mind ha­tározottabban válaszolgat a többiek által dicsért fiú: — Igyekeztem, s úgy ér­zem, sikerül jó eredménnyel zárni ezt az évet Mi szeret­nék lenni, azt tetszik kérdez­ni? Orvos. Tudom, rengete­get kell tanulnom, de az a vagyam, hogy majd gyógyít­hassam az embereket. Jancsit nemcsak társai, hanem a tanárnő és az igaz­gatónő is dicséri. Nem csu­pán a tanulásért, hanem az úttörőéletben vállalt közös­ségi munkájáért is. — A legszorgalmasabbak közé tartozik. Ezért javasol­tuk őt nyári, külföldi juta- lomüdülésre. Két hetet tölt­het majd a bolgár tenger­parton. Az iskola a tanáccsal kö­tött szerződésében vállalt védnökséget a Hősök tere, az Ifjúsági park s az egyik új lakótelepen levő park felett. Hetente 600 tanuló dolgozik átlagosan 15 órát a tavaszi, nyári időben. — Szerettek dolgozni? — Jobb, mint bent ülni az osztályban — vágja rá Pan- kasz Laci, s a többiek he­lyeslőén bólogatnak. — Mi is sokat kapunk a város üzemeitől, a termelő- szövetkezettől, s az ottani szocialista brigádoktól. Árért is vállaltuk ezt a védnöksé­get, hogy ezzel viszonozzuk az iskolánknak nyújtott se­gítséget. Meg azért is, hogy ezek a gyerekek felnőttként ugyancsak szívesen dolgoz­zanak a közösségért — mondja az igazgató. Nem kell kérdezni, több ötödikes is mondja: — Bácsi kérem, minket évek múlva is meg tetszik találni majd ilyen munka közben... Készülnek vagy már elké­szültek a nyári tervek. — Igen jó a kapcsolatunk a Vöröá Csillag Termelőszö­vetkezettel. ök írtak ki pá­lyázatot, hogy jelentkezzenek a gyerekek nyári munkára, a hibrid kukorica címereré- sére. Csaknem százan men­nek. A termelőszövetkezet szállítja ki Szilonicsba autó­busszal és viszi haza a mun­katáborozásra jelentkezőket. Az ebédet szintén kiviszik részükre — tájékoztat az igazgató. Július 15-e és augusztus 15-e között két hetet dolgoz­nak felváltva. Keserű Józseftől, a terme­lőszövetkezet elnökhelyette­sétől érdeklődtünk a nyári munkatáborozás céljáról, s a jövőre vonatkozó tervek­ről: — A gyerekek elvégzik a címererést, s ezzel nagy gon­dunkat enyhítik, hiszen e feladatra nincs elegendő munkaerőnk. Ha ez sikerül, es számításaink beválnak, akkor a nyári tábort jövőre is megszervezzük, munkale­hetőséget adunk a tanulók­nak. Sz. L. Kisfiam, a szüleid mindenütt megálltak a helyüket... Vacog a levegő. Amúgy egészen kellemes lenne a hőmérséklet, de itt bizony dermesztőén hidegnek tűnik. Zizegnek a papírok. Bizo­nyos, hogy ezt kérdezni fog­ják, atyavilág, ezt sem tu­dom, de ha mégis ezt. . . Tö­vig lerágott körmök és go- molygó cigarettafüst. Valaki feltűnően magabiz­tos mosollyal halad el a többiek előtt. Irigykedve néznek utána. Ez mindent tudhat, íme, az ügyeletes zseni, tőle barmit kérdezhet­nek. Aztán a folyosó végén eltűnik a kanyarban. Na nézd csak, a kaméleon! Lá­zas sietséggel üti fel a könyv 187. oldalát, ott, az alján volt valami, persze, a török jött innen, a magya­rok onnan, a német amon- nan . . . Miért kellett annyit mászkálniuk ahhoz, hogy le- böködjék egymást? Akkor most feleannyi helységnevet kellene megtanulni. S mi­ért nem tudtak a költők is tisztességes évben születni? Mondjuk mind I80ü-ban. Az megjegyezhető. .. Nyílik az ajtó. — Jöjjenek be — szól a zord hang. Zord vagy tán biztató? Mindegy. Hát itt van, amiről annyit beszél­tek, auMi'« ttanyu készülték. Lesz-e belőlem diplomás? Most kell bizonyítani! Ha ezen túl leszünk, mezítláb, szalmakalapban, tetején egy idomított verébbel megyek végig az utcán, majd zseb­pénzemet Szent Antalnak adományozom . .. — Üljenek távol egymás­tól, kérem! Minden segéd­eszközt tegyenek el; aki puskázik, már ki is van zár­va. Jól kezdődik. Hol van itt a demokrácia, különben is, nekem jogaim vannak! Csalc ki ne csússzon ez a nyava­lyás papír a blúzom ujjá­bái ... Teszt. Elmélyült gon­dolkodás. Egy óráig lehet dolgozni. Lássuk csak: ez könnyű, hogy lehet ilyen nyilvánvaló dolgot kérdez­ni? Jó vicc, nem az óvodá­ba jöttem felvételizni. Azt mondja... mikor is írta? Talán 1759-ben, de nem. az más. egyáltalán, hogy lehet ilyet kérdezni?! Nem a kan­didátusi disszertációmat Írom! — Kérem, nézzék át még egyszer, öt perc múlva be­szedjük. Miiii? Hiszen most kezd­tük! Pedig igaz. Sosem hit­tem volna, hogy ilyen rö­vid egy óra. Csak ezt a dá­tumot keilen« még megtud­ni. Feljebb a blúz ujját, úgy most nem néz ide, csak las­san, nyugodtan, semmi kap­kodás. Ha nem remegne a kezem és nem égne olyan feltűnően a fülem, még jobb lenne. Biztos, hogy ész­reveszi. Megvan1 Nézzük, csak... tudtam! Én őrült, pedig fel akartam írni, s er­re bejött a nővérem, mire kizavartam, elfelejtettem, az egésznek a nővérem az oka, ha nem vesznek fel, az ő lelkén szárad. Második felvonás. Vers­elemzés és egy klasszikus mű cselekményének kifejtése, szereplők, jellemek, és a többi. Ki mondta azt, hogy nehéz a felvételi? Ki volt az az őrült, aki riogatott? Kisfiam, te bizonyára éle­tedben nem tanultál. Hát nézd. Elegánsan megfogom a tollat, veszek három tucat- lapot, mert azt teleírom, és kezdjük. De hol? Az elején, persze, de ha az író életé­vel kezdem, az megszokott, ha a művel, az nem fog tetszeni. Valami újat kelle­ne. Mondjuk, a negatív sze­replőről bebizonyítom, hogy ártatlan angyali lelke miatt esett áldozatul a főhősnek, aki különben sötét anyagyil­kos, föl kell az ilyet kötni. Olyan, nunt a Kati. Csupa 1 csacsogás, csillogás, a kis kedvenc, egyem a szivét, pedig én tudom, hogy egy undok bestia. A múltkor is __ Jesszusom, most nem a Kati bonyolult lelkivilá­gát kell kifejtenem. Mi len­ne, ha írnék szép drámánk­ról egy humoreszket? Az biztosan tetszene. Az egyéni látásmód, a sziporkázó szel­lemesség, az sokat számít. — Még egy órát dolgoz­hatnak, igyekezzenek! Ez nem lehet igaz! Körü­löttem már a harmadik ol­dalt írják, és én még hozzá se kezdtem! Most kellene megállítani az időt, olyan nagy dolog az? Megállná- nak az órák, csak egy ici­picit, egy röpke órácskát. Legyen hát az élete, üsse kő, először szülessen meg, aztán megírhatja a remek­művét cselekményestül, jel­lemestül. Nem is biztos, hogy így gondolta, a tiszteletlen utókor fogta rá. Katona Jó­zsef, ne haragudj, én igazán nem tehetek róla. Vége. Kész. Lássuk csak. Nem is rossz! Hiába, aki tud, az tud. Most mezítláb kell végigmennem az ut­cán, a zsebpénzemet pe­dig... na ne! Majd ha föl­vesznek. Vagy a következő felvételi után... Ambrus Agnes SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents