Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-11 / 109. szám

Ezerszázan — tarisznyával

„Elmegyek, elmegyek

Röpül a nehéz sajt

A nehéz Barbara

Utoljára nyíltak meg tegnap a tantermek, előadók, tornatermek és ebédlők ajtói — több mint ezer somogyi középiskolás előtt. A zöld-sárga-kék térképek, a fizikaórákon megismert rugós erőmérők, a lakmuszpapírok és a kémcsövek, a szekrényekbe zárt logaritmustáblák, szótárak, kötelező olvasmányok, a növény- és rovargyűjtemények, a falakat lakályossá varázsoló virágok. a magnók és az írásvetítők, a karcsú nyújtók és az izmokat keményítő medicinlabdák egy pillanatra ismét nosztalgiát ébresztenek a kézen vagy karon fogva ballagó diákokban, örömmel vagy szorongással zsyfolt órák, vidám kirándulások, versenyek, tanári mosolyok és feddések, erkölcsi prédikációk emlékével. Hét gimnázium és tizenhat szakközépiskola tanulói énekelték átszellemült arccal, pedagógusaikat közrefogva, a virágcsokrokat tartó édesanyák szipogása közepette, hogy »Elmegyek, elmegyek« vagy azt: »Most búcsúzunk és elmegyünk...« Kiben e befejezettségtudat biztonsága munkált, kiben a befejezetlenség bizonytalansága, a sajnálat vagy a tegnapra virradó éjszakán adott szerenádok okozta fáradtság. Kinek örömünnep volt e nap, kinek alig titkolt gyászt hozott: kinek fájdalmat, kinek megkönnyebbülést. Ki családi ereklyéi között őrzi majd a szamárfüles füzeteket, az elkoptatott — vagy csak itt- ott fölvágott — tankönyveket, az agyonmosott, indigókék köpenyeket, ki pedig szemétre hajítja őket. A szer- I zett tudás, a közösség for- | málta élményanyag azonban kitörölhetetlen, eldobhátat- lan.

Am nem csupán a gimnazisták, a jövő óvónői, kereskedői és vendéglátóipari dolgozói, mezőgazdasági, köz- gazdasági, gép- és élelmi- szeripari, illetve egészség- ügyi »középkáderei« vettek búcsút a pályájukat megalapozó iskolától. Pénteken a kaposvári gyakorlóiskolában, majd az »anyaintézményben« búcsúztatták a tanítóképző főiskola több mint száz harmadéves hallgatóját, végül — tegnapelőtt este — fáklyás menettel köszöntötték őket a befogadó és istápoló megyeszékhely lakosságát a nagydiákok. Negyvenen Somogybán maradnak közülük az államvizsga után, de a többiek sem vetődnek messzire. Kicsiny tarisznyájuk tartalma — mint a mesében — remélhetőleg sohasem fogy el, sőt hatalmasra duzzad.

Az évad utolsó nagyszínházi bemutatóját tartotta pénteken este a kaposvári Csiky Gergely Színház, amikor Jiri Voskovec—Jan We~ rich—Jaroslav Jezek A nehéz Barbara című zenés komédiáját adta elő.

A cseh szerzői hármas a húszas évek végétől alkotott együtt, sajátos műfajt teremtve, amelyet ugyan ók maguk revűnek határoztak meg, mi azonban nyugodtan nevezhetünk ős-musical co- medynek, hiszen cselekménye van s épít a táncra, a dzsesszre, a jeleneteket clown-rezonőrök kötik össze szellemes szöveggel, a cselekményt gördítve előre. Műveikben városias színezetű népi bölcsesség bujkál.

Jan Werich a cseh színjátszás élő klasszikusa nem ismeretlen a magvar néző előtt sem : nemzedékem tagjai gyerekként borzonghat- tak az ugyancsak közös művükből született Gólem című film nézése közben, utálhatták a Berlin eleste című szovjet film Göringie- ként, látták A császár pékjében., a Volt egyszer egy király mesefilmben, az utánunk születettek pedig a Légből kapott zenekarban, az Amikor jön a macska vagy a Ha ezernyi klarinét című filmekben. Voskoveccel Werich színpadon amolyan cseh Stan és Pan figurát állíthatott a nézők elé, ahogy ez A nehéz Barbarából sejthető; ugyanakkor erősen támaszkodhattak a mimes műfajra.

Az 1937-es keltezésű A nehéz Barbara szinte előre jósolta a náci Németország 1939-es »önprovokációját« Gleiwitznél és a »furcsa háborút«. A hitleri tervek már készen állottak a nyugati támadásra is — a belga, a holland, a luxemburgi semlegesség sárba tiprásával. Nem csoda, hogy Werichnek és Voskovecnek nyílt anti- fasizmusuk miatt 1939-ben emigrálnia kellett. (A náci vezetés és a titkosszolgálat nem felejtett: hasonló okokból lövették le Leslie Howard génét a Modern Pimpernel film miatt, és iktatták volna ki Chaplint, A diktátorra válaszként.)

VP

•

t>Másfé

Z

<

ce

<

ed

szolia

0$

szkomf

Oil

A kapcsolatunk persze folytatódott; de már nem a régebbi intenzitással. Találkozásaink ritkultak: néha

két hét is eltelt, amíg egyeztetni tudtuk az időnket. Most már moziba, színházba. koncertra sem jártunk együtt; közös programjaink a lényegre szorítkoztak. Találkozásaink ritkultak; néha két hét is eltelt, amíg egyeztetni tudtuk az időnket. Most már moziba, színházba, koncertra sem jártunk együtt; közös programjaink a lényegre szorítkoztak. Találkoztunk egy presszóban, megittunk egy konyakot, aztán mentünk fel hozzájuk, vagy, ha a szülőket nem sikerült otthonról eltávolíta- nia, egyik jó barátjához.

A legutolsó találkát is éppen ezen a címen mondta le: barátja megbetegedett, otthon nyomja az ágyat, s a szüleit sem tudja váratlanul fel ugrasztani a tévé mellől. Ma hát semmiképp nem megy; majd jelentkezik, ha a barátja meggyógyul. '

Ez volt az utolsó beszélgetésünk: soha többé nem hivott. Asszony voltam már régen, amikor — vagy tíz évvel később — egyszer véletlenül találkoztunk az utcán. Boldogan mutatta a gyerekei fényképét, és büszkén mesélte, hogy a nyolcéves fia máris sportszerűen úszik: tehetségét nyilván

anyjától örökölte, aki valamikor ifjúsági bajnok volt pillangóban.

Hát eddig. Az érdekes most jön: én. amíg együtt jártunk, nem szerettem ezt a fiút — most estem csak belé, akár a rossz színészek, mintegy '•spät reá kei óval-. Most kezdett hiányozni, amikor már nem volt. Most ébredtem rá. hogy mégiscsak mit jelentett a közelsége — amikor már messzebb volt tőlem, mint a csillagok.

Nehéz éveim következtek. Most már bántam, pokolian bántam, hogy odaadtam neki magam; a rámszakadt szörnyű magányt nyilván köny- nyébb lett volna elviselnem, ha még leány vagyok. De a fölavatott test kínzón köve- telődzött; éjszakánként néha a párnám haraptam, annyira kellett volna valaki, aki rámhajol és a karjába vesz. De senki, senki. Huszonötből huszonhat lettem lassan, állást változtattam, otthagytam a papíripart és átmentem az egyik kerületi tanácshoz. Körülöttem a rengeteg férfi, a kollégák, a felek, volt osztály- és évfolyamtársnőim férjei — én meg alszom a jéghideg ágyamban . .

Mennyivel könnyebben viseli az ember a test nélkülözését. mint a lélekét! Hiszen mi volt ehhez a kínhoz

kénest egyetemi éveim szű- kölködése. a hig menzaebédek, a ronggyámosott blúzok, tükörfényessé kopott szoknyák, olcsó, ormótlan cipők szégyene! Most? A legdivatosabb • holmikban jártam. spanyol cipőben, olasz kardigánokban, habkönnyű jugoszláv bőrkabátban — de belül dideregtem.

öt teljes évig éltem így. Persze, ez a keserves magány egyedül rajtam állt. Hiszen csak a kezem kellett volna kinyújtanom, kellő időben mosolyognom, kacér pillantásokat lövellnem erre-arra, és már akkora fo7-galn>am van a kalandra mindig kész, mohó férfiakból, hogy csak győzzem a randevúim ad- minisztrálgatni . . . Ám ehhez nem volt kedvem. A Géza- ügynek egyet köszönök, amíg élek: hogy igénvességre nevelt. Suta és ba’.ogvégű kapcsolatunk egy életre belém- sulykolta. hogy nem szabad megalkudni. Vagy megfelelő ember és méltó kapcsolat — vagy inkább semmi! Megfelelő emberen egy korban hozzám illő, szabad és független férfit értettem, akibe tehát belészerethetek — mert szerelem nélkül többé soha; ezt szentül megfogadtam magamnak.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy c sivár öt év alatt, soha nem tetszett meg nekem senki. Jaj, dehogvis- nem! Egy-két barátnőm férje, néha még az a huligán is ott velem szemben a Hivatali íróasztalomnál, aki azt az újságból kivágott hirdetést küldte. néha egv-egv ügyfél, az egyik ügyvéd, aki gyakran járt nálunk kliensei ügyes-bajos dolgaiban; egyszóval választék is volt. Azazhogy kísértés nem. Mert akik tetszettek: vagy nősek voltaik, vagy középkorúak, vagy éppen hátulgombolós taknyosok. Ha meg véletlenül minden körülmény vágott, -csak rá kellett nézni a pasasra: link volt a velejéig. Egyikét-másikát egyvíken- desnek néztem: a megbízhatóbbja szomjas pillantása akár három találkát is ígért. Bármennyire gyötört az egyedüllét, itt még nem tartottam.

(Folytatjuk.)

A Csurgói Csokonai Gimnázium és Szakmunkások Szakközépiskoláján;! levelező tagozata a* 1980, 81-es tanévbe

mindegyik évfolyamara fölvesz

tanulókat.

Jelentkezni lehet június 27-ig a gimnáziumba Horváth Lajosné tagozatvezetőnél

(42937)

A sajtszagű Eídam gyanútlan városállamocska — pecsenyéjüket pirító elöljárókkal, békés kispolgárokkal — szomszédos Iberlanddal. (Überland!) A casus bellit két iberlandi zsoldosnak kellene szolgáltatnia, »eldami« rablókként támadva meg egy iberlandi szekeret. Két zseniálisan ostoba zsoldosunk azonban tisztességes, svejkien civil lelkületű férfiú. Eidámba »»térítik« a nehéz Barbara névre keresztelt ágyút, s igyekeznek felnyitni a gyanútlanságba gár- gyult városka lakóinak szemét. Ez a két szerep kovásza az előadásnak. A darab szerzői ugyanis önmaguknak szánták. A színész győzte le bennük az írót, amikor a tanmese többi figuráját éppen csak körvonalazták.

Így aztán a kaposvári előadás is elsősorban a' elowni kát zsoldost alakító színésznek jelentett olyan lehetőséget, mely ritkán adatik meg. Máté Gábor és Spindler Bé~ la játssza, énekli, táncolja, narrálja az előadást. Felsőfokon! Élvezik a szerepüket: ez süt a színpadról. Minden mondatuk, mozdulatuk élményszámba megy. (Értjük is, amit mondanak, ellentétben több. rosszul artikuláló színésszel.) Kitűnő rendezői ötletek »dobiák föl« az előadást, ha az iróilag völgv felé tartana. Csak utalunk

itt az ágyjelenetre, ahol t»- catnyi eidami nyüzsög. Vagy az ágyúgolyókat teniszütővel továbbító eidami polgárok jelenetére.

A stílusegység azonban nem mindig erőssége a mulatságos, a történetet időt- lenítő szándékkal rendezett előadásnak. (Gondolok itt például a kölöncként cipelt Monte Christo-betétre.)

H'1*.""*-—"Hink támadhat a második rész alatt: mintha bizonyos logikai láncszem szakadt volna ki itt. Szakadék tátong a darab egésze és az utolsó song mögött.

Bezerédi Zoltán chaplini , figurát gyúr a tanítóból; nagyszerűen játszik. Cselé- nyi- Nóra érett színészi játékot produkál. A zenekar vezetője, Hevesei András a »rejtői« fejezetcímekkel

konkurrál a színészekkel. Olsavszky Éva szinte Jan van Eyck'i figurát állít elénk megjelenésével. Kun Vilmos, Kátay Endre, ifj. Mucsi Sándor, Czakó Klára, Galkó Bence, ifj. Somló Ferenc megállják a helyüket Gazdag Gyula vendégként Szegő György térformái között — ezek jelzik a tőlünk nyugatra honos építkezési stílust — rendezte meg a jó ritmusú előadást. Vágó Nelly tarkabarka, kordivatokat ‘ nem idéző jelmezeket tervezett.

Leskó László

Hajkarikák a téglafal alatt

Somogyi nemzetiségi központok

A nemzetségek az emberiség fejlődésének egy szakaszában fontos, összetartó kötelék. Mai életünkben e köteléknek szinte semmi jelentősége nincs, de nem volt ez mindig így. A Kárpátmedencébe érkező 'honfoglalók életét erősen meghatározta a vérségi összetartozás. Milyen szerepe volt ennek az államalapításban; tovább éltek-e a pogánykori hagyományok a fiatal feudális állam életében? — erről a kérdésről ma még különbözőképpen vélekednek a történettudomány képviselői. Kevés az igazán perdöntő anyag.

Dr. Magyar Kálmán —

előbb Szabolcsban, majd Somogy megyében — évek óta foglalkozik az államalapításkori nemzetségi központok történeteve1— A nemzetség mint intézmény működése — mondja — egyöntetű; alapja az egységes származástudat. a közös név és nemzetségi kultuszok, az exogámia és a

vérbosszú. Külső kerete a

nemzetségi köztulajdon. A

honfoglalás előtt sztyeppéken

vándorló őseink nemzetségitörzsi szervezetben éltek. A források inkább a törzsi tagolódást említik. 900-ban írta Bölcs Leó bizánci császár, hogy a magyarok »nemzet- ségek-törzsek szerint legeltettek«; ötven évvel később Bíborbanszületett Konstantin csak törzseket említ. Ennek megfelelően a korszak kutatói is ellentétesen vélekednek. Györffy György szerint a X. században a törzs mint politikai realitás már nem létezett és születőben van a nemzetségek új csoportosulása. Szerinte a későbbi magyar állami berendezkedés — a megyerendszer kialakulása — a nemzetségi szállá'területek szerint ment végbe. Szűcs Jenő a törzsi lét. a törzsi különállás képtelenségére utal a régészeti anyag egységessége alapján: mások a törzsek lé- lezése mellett voksolnak.

— Mit bizonyíthatnak a somogyi kutatások?

— Választ adhatnak arra. hogy milyen formában léteztek és éltek tovább a nemzetségek. A történeti források gyérek, bizonytalanok. A régészet viszont bebizonyította a továbbélést, ha föltárja ennek anyagi é.s tárgyi bizonyítékait. Sokat tudtam

meg tavaly a bűi ásatásokból.

A bűpusztai domb. ahol a kis csoport serénykedett, 6— 8 méteres magaslaton egy földvárat rejt. Víz veszi körül — kitűnő hely lehetett a pogány, állattenyésztő nemzetségek megtelepedéséhez. Az oklevelek a XI. században említik először Bew, vagyis Bő néven.

Érdekes, hogy az államalapítás körüli harcok után » megyében több idegen eredetű — a királyok fegyveres kíséretéhez tartozó — nemzetség vert gyökeret: itt kapott földet s építtetett kegyúri monosort a Győr, a Harc, a Rád és a Tíbold nemzetség feje. Vajon magyar származású nemzetségnek nem járt-e ez a kiváltság. nem jutott-e nekik a királyi kegyből?

Erre érdekes adatokkal

szolgáltak az ásatások. Tisztázták egy 27x9 méter alap- területű. tornyos, félköríves záródású románkori templom alapjait. Rengeteg római tégla és cserép került elő — bizonyítva, hogy a templomépítés idején még voltak római épületmaradványok a környéken. A templomfal alatt is találtak sírokat, s e sírokból hajkarikás díszek kerültek elő. A XI. századból származó hajkarikákból és a templom építésének stílusából arra lehet következtetni. hogy a templomot legkésőbb a XII. század elején építették, vagyis elég korai időkben. S ha — mint a forrásokból következik — ez a birtok a Bő nemzetségé volt, akkor megtalálták-e honfoglaláskori magyar nemzetség kegyúri monostorát.1

— Nyáron folytatja az ásatást. Milyen további bizonyítékokat keres?

— Kormeghatározó leleteket. A korai nemzetségközpontoknál érdemes kutatni a földvárat és építményeit, az egykori, ehhez csatlakozó jobbágytelepülést meg a »váralja-népek« szállását. Ezek a központ alaprendszerei. Vagy segítik a pontos kormeghatározását, vagy kizárják egymást és megcáfolják feltételezésünket. Ha — mint hiszem — Bodrog- Büpusztán sikerül bizonyítani egyéb, a pogány nemzetségek továbbélését a feudális államban, akkor az országos viták eldöntéséhez is hozzájárulunk.

O T