Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-10 / 108. szám

Alapos tudást, A elkötelezettséget A közegészségügyi képzésről tanácskoztak Siófokon A Magyar Higiénikusok Társaságának dél-dunántúli tagozata, az OTKI főiskolai karának közegészségügyi- járványügyi ellenőrképző szaka, az egészségügyi , dol­gozók központi továbbképző intézete, valamint a Békés, a Tolna és a Somogy me­gyei közegészségügyi-jár­ványügyi állomás tegnap konferenciát rendezett Sió­fokon — a 43-as építőipari vállalat üdülőjében — a közegészségtan-járványtani képzés és továbbképzés idő­szerű kérdéseiről és felada­tairól. A tanácskozás résztvevői dr. Újsághy Erzsébet, a So­mogy megyei Tanács egész­ségügyi osztályának helyet­tes vezetője, valamint dr. Gáti István, Siófok tanács­elnöke köszöntötte, majd megkezdődött a délelőtti ülés. Dr. Lukáts Jenő, az Egészségügyi Minisztérium szakoktatási főosztályának vezetője »A közegészségtan— járványtan oktatásának sze­repe az új tantervekben« címmel tartott előadást, dr. Rudnay Ottó professzor, a közegészségtan—járványtan! orvostovábbképzés felada­tairól beszélt, dr. Biró György egyetemi tanár, a Pécsi Orvostudományi Egye­tem közegészségtan—jár- ványtani intézetének igaz­gatója pedig »A közegész­ségtan—járványtan oktatá­sának helye, szerepe és je­lentősége az általános or­vosképzésben« címmel fej­tette ki gondolatait. Dr. Kur­tái Pál professzor az okta­tás »technológiájáról szólt. A konferencia szünetében dr. Bíró György professzor­ral, dr. Lukáts Jenő minisz­tériumi főosztályvezetővel és dr. Herczeg Tiborral, a Somogy megyei Közegész­ségügyi—Járványügyi Állo­más igazgatójával beszélget­tünk a siófoki tanácskozás céljáról és jelentőségéről. — A közegészségtan—jár­ványtan oktatásának az egyetemen, a főiskolán, va­lamint az egészségügyi szak- középiskolákban egyaránt különleges szerepe van — mondta Bíró professzor. — Az említett tanok tartalma a megelőzést szolgálja, kö­vetkezésképpen szocialista államunk egyik lényeges. egészségügyi céljának meg­valósítását. Az oktatás adja az alapot, amelyre a mun­kahelyi gyakorlat, a köz­egészségügyi ellátás rendsze­re épül, s az utóbbinak szín­vonalát a képzés színvonala határozza meg. Nem vélet­len, hogy az egészségügyi törvény bevezető szakaszá­ban a közegészségügyet, jár­ványügyet elsőnek taglalja, s csak utána a többi fontos, ellátással kapcsolatos kérdé­seket. Ebbe* a törvényben is az Szenvedélyrobbanások Constantin Iliescu zongoraestje Csodáljuk román barátaink operamű vészé tét, tehetetle­nül irigyeljük Ruha István világhírű kolozsvári hegedű­iskolájának eredményeit, csakhogy szinte semmit sem tudunk a legendás Dinu Li- patti hazájának kortárs zon­goristáiról. Constantin Iliescu hangversenye szerdán este a kaposvári zeneiskola nagy­termében ily módon hézag­pótlónak számított. S tegyük hozzá gyorsan: nem is akár­milyen hézagpótlónak. Az életének delén járó pianista műsorválasztásával és játé­kának érzelmi intenzitásával egyaránt lenyűgözte a közön­séget. Igaz, kissé furcsának, oly­kor talán a stüus elleni me­rényletnek éreztük azt a hallatlan szenvedélyt, robba- nékonyságot, amellyel Iliescu Bach E-dúr prelúdiumának és fúgájának Liszt által ké­szített átiratát tolmácsolta. Némi töprengés után azon­ban rá kellett döbbennünk: nem az ő hibája, hogy nem tudott igazán megbirkózni a müvei. A Bach által megraj­zolt keret, a szigorúan kö­tött forma egyszerűen nem bírja el azokat az indulato­kat, azokat a hatásos forté­kat és fortissimókat, melye­ket Liszt e szerzeménybe be- leérzett. S román vendégünk ráadásul alaposan ki is tágí­totta e szakadékot, a zongora fölnyittatásával, a pedál csaknem szakadatlan hasz­nálatával. Beethoven G-dúr szonátá­jában — Op. 79 — csak erő­södött az az érzésünk, hogy Iliescu a látványos drámai hatásokat kedvelő, a dalla­mokat egyetlen tömbből ki- faragó művészek közé tarto­zik, s nem az aggályosán esiszolgató-szépítgető pianis­ták csoportjába. Technikai1 képzettsége ugyan lenyűgö­ző, billentéspalettájának szí­nei valószínűleg megszám- lálhatatianok, lírai hajlamo­kat azonban még a lassú té­tel hallgatása közben sem fedezhettünk föl játékában. Az egyes részek közötti ér­zelmi-hangulati kontrasztok így iziate teljesen elmosód­tak, a klasszikus formálásra törekvő Beethoven háttérbe szorult, és eltörpült az érzel­meire bilincset verni nem tudó titán árnyékában. Chopin híresen szép b- moll scherzójának dallam­vonalait, elragadó melódiafo­lyondárjait is szétszaggatta Iliescu indulata. A hangsúlyt inkább a sejtelmesen komor indításra helyezte, s a közép­rész visszaíojtottságában is megrendítő szenvedélyzené­jére. Hangszerét ritkán éne­kelteti: gyakran ott-is sok­kolásra, viharkavarásra szol­gáló ütőhangszerként hasz­nálja, ahol más zongoristák az emberi énekhang imi tála­sát tűzik ki célul. Ez vitat­ható felfogásnak számít a C ho pin-interpretálásban, Bartók opus 14-es szvitjének elegáns, robusztus, stílusos előadásához azonban kivá­lóan hozzásegítette a vendég művészt. Liszt igen nehéz, a romantikus zangorairoda- lom egyik csúcsát jelentő E-dúr legendájába annyi érzelmi robbanótöltetet zsú­folt bele Iliescu, annyi fé­kezhetetlenséget és lendüle­tet, hogy akár a Vándorévek vagy a Transzcendens etűdök valamennyi darabjának el­játszására is telt volna be­lőle. Persze sohasem az ön­mutogató és az önnön sebeit nyalogató kókler, . hanem a nagy hagyományokon isko­lázott, igen kulturált művész módjára — nemcsak vir­tuózán, de tartalmasán is. Az ellentmondásos szerep­lést Muszorgszkij »Egy ki­állítás képei« című grandió­zus kompozíciójának tolmá­csolásával koronázta meg a román pianista. A végig egyenletes színvonalú, igé­nyes produkcióból három mozzanatot kell külön meg­említeni: a csibék táncának játékosságát és színpompá­ját, a vasorrú bába kunyhó­jának rémítő komorságát és a kijevi nagykapu monu­mentalitását, amelyet hihe^ teilen precizitással kimun­kált ritmusban tervezett ha­talmas fortissimooszlopokra Constantin " Iliescu. I* A a társadalmi feladat Jutott kifejezésre, amelyet a köz- egészségügynek kell vállal­nia. A mostani konferencia jelentősége a többi között az, hogy első alkalommal próbálja átfogni a közegés^- ségtan—járványtan oktatá­sát az egyetemi orvosképzés­től a középkáderek képzé­séig. Bizonyos kérdésekben egységes szemléletet, mércét kell kialakítanunk — mon­dotta dr. Bíró György —, hogy hatékonyabban mun­kálkodhassunk. Említésre méltó kezdeményezés, hogy e tanácskozáson az említett kérdéseket az oktatás és a gyakorlat szakemberei együtt vizsgálják. Az utóbbiaktól, tehát a közegészségügy és járványügy munkahelyi szakembereitől »visszajel­zést« várnak az oktatás ve­zetői. Általános igény, hogy ez a konferencia olyan je­lentős gondolatokat érleljen, amelyek az egész magyar egészségügy fejlődését szol­gálják. — A tanácskozás azért időszerű — mondta dr. Lu- káts Jenő —, mert mint is­meretes : az orvosképzés rendje átalakulóban van. Az új tantervek 1982-ig készül­nek el, tehát az itt megfo­galmazott fontos gondolato­kat még figyelembe vehetik a tervek alkotói. Vonatkozik ez a főiskolára is, amely 1975-ben kezdte meg műkö­dését: ideiglenes tanterve most változik meg, a korsze­rűség kívánalmai szerint. Egyébként különösen sok fontos gondolatot adhat a tanácskozás épp a főiskolá­nak, ahol közegészségügyi— járványügyi szakembereket — például közegészségügyi és járványügyi ellenőröket — képeznek. A továbbképzés (ötévenként mindenki szá­mára kötelező lesz) űj rend­jét, tematikáját is mostaná­ban alakítják ki. Dr. Herczeg Tibor különö­sen a gyakorlati képzés je­lentőségét hangsúlyozta. — A munkahelyek — mondta — fölkészült szakembereket várnak az oktatási intézmé­nyektől. Nemcsak Somogy­bán, hanem az egész ország­ban káderhiánnyal küszköd­nek, s ez a megállapítás nemcsak mennyiségi, hanem minőségi értelemben is igaz. Nagy szükség van tehát ala­pos tudású, s elkötelezett szakemberekre. A délutáni ülésen tegnap az említett kérdésekről foly­tatták a tanácskozást. Sz. A. London, Párizs, Pompeii múzeumaiból A vikingek mindennapjai Az ezredik év környékén a vi­kingek világa né­pesítette be Skan­dináviát, Észak- Európa nagy ré­szét, Oroszorszá­got egészen Kije- £ víg, valamint Iz- landot, Grönlan- dot, a Brit-szige­teket és természe­tesen Normandiát. A vikingek hős- Pompeji tettei a legendák sötétjében elszunnyadtak, a feledés homályába tűntek. Ezeket az időket kívánja fölidézni a londoni British Múzeum kiállításán: 9 or­szágból érkezett, 500 tárgy segítségével mutatják be a bátor gyarmatosítók vallási, társadalmi, erkölcsi hagyo­mányait, kereskedelmi és ha­jós tevékenységét, minden­napi életét. Viking hajómo- dellek a híres sárkányfejjel, amely rémületben tartotta a parti lakosokat, lakóházaik rekonstruált változata, ame­lyeket a Dániában (Hebedy városban) talált emlékek nyomán készítettek, konyhái üstök, felszerelések is látha­tók, valamint játékok, pél­dául egy faragott sárkányfej, amelyet kis hajóként hasz­náltak a gyerekek... Dbulinban és Yorkban ké­V iking sárkányfej. lelet. szí'tett érméket, ékszereket is bemutatnak, amely ele fejlett civilizáció jeleit mutatják : nyakékek, brossok, függők, fülbevalók bronzból, ezüst­ből, aranyból. A bizsuk kö­zött található borostyánból faragott, élethű kismacska, ezüstkereszt — ami szintén tanúsítja, hogy a nomád vi­kingek megtelepedtek a meghódított területeken és összeolvadtak a helyi lakos­sággal. A párizsi Grévin viasz- múzeum 100 éves fennállását ünnepli, és a Fórum de Hal- les-ban állandó kiállítást nyitott — a »nagy idők«-nek állítva emléket. Az új be­mutatóteremben a megele­venített Procop kávéház, a Moulin Rouge vagy a Gar­nier Palota dekorációi kö­zött sétálgathatnak a láto­gatók, s »láthatják« Verlai- ne-t, amint verset ír, Aris­tide Bruant, amint énekel, Toulouse-Lautrecet, amint az »ördögi« francia kánkánt rajzolja.., A pompeji kősírok külö­nösen megőrizték a maguk­ba zárt testeket. Nem a sí­rokban, az utcákon, az élet ellesett pillanatában mere­vedtek szoborrá. A termé­szet drámai módon helyette­sítette a sirt Pompeji eseté­ben. A néző a pompejiek testét rémült megmereve­désben láthatja — mozgás közben, amely szinte össze­egyeztethetetlen a halál meg­semmisítő munkájával, a porrá válással... A konzerválódott testeket elkísérték az árnyékvilágba vezető hosszú útra használa­ti tárgyaik. Konzerváló ha­tású csodálatos borítását ad­ta hozzá a természet, kiöm­lött láva formájában, és for­mázta, alakította, sokszor a föl nem ismerhetőségig. A tárgyak titka és csodája ab­ban rejlik, hogy a negatív formájukat őrizték meg.. . A pompeji múzeum »erek­lyetartó dobozai« megőrizték az emléktöredékeket. Minia­türizált jeleneteket ábrázol­nak, paradox módon életké­peket mutatnak be. A vitrinbe zárt »bálvá­nyok« elkerülték az idő rom­boló hatását, jó állapotban maradtak. Vitrinbe helyezé­sük meglehetősen szokatlan bemutatási forma: a halál gondolata lebeg a bemutatott »életképek« fölött.., Minden vitrinben kiállított maradvány sejtet valamit a múltból. Az ember össze­gyűjti a »morzsáit« azoknak a dolgoknak, tárgyaknak, melyek nem rekonstruálha­tók, helyrehozhatatlan pusz­títás áldozatai lettek. Mint ahogy az egyiptomiak be­balzsamozták azokat, akiket és amiket a halálnak ado­mányoztak : embereket, tár­gyakat, eszközöket. Ügy őrizték meg az emlékezés számára a pompeji múzeum gyűjteményei a megmaradt emberi és tárgyi maradvá­nyokat — a jelen és a jövő számára. K. E. A Népszínház — jövőre Már a következő évadról kaptunk hírt a Népszínház­tól. Utazó társulatai me­gyénkben is föllépnek, így nem érdektelen figyelemre méltatni az 1980/81-es ter­veket. Török Sándor — Tóth Eszter mesejátéka, a Csili- csala csodái, a gyerekeknek szerez majd örömöt, akár csak Baum—Tamássy, Óz, a nagy varázsló című zenés meséje. (Műsoron marad Marsak A bűvös erdő és Stanislav Lem—Malgot Ist­ván Kalandok a világűrben című színműveyis.) Tizenkét éves kortól már ajánlják Rejtő Jenő—Malgot István Piszkos Fred, a kapitány cí­mű játékát — ezt a követ­kező évadban mutatják be. Szerepel a Népszínház programtervezetében Moliè­re komédiája, a Dandin György, és játszák majd Kertész Ákos Névnap című tragikomédiáját, amelynek tévéváltozatát Zsámbéki Ga­bor épp most rendezi, az egyik szerepben Kottái Ró- berttel. Bajor Andor—Malgot István Felícián és a kalózok című mese játékát természe­tesen az ifjúsági bérletesek­nek adják elő. Hasek regé­nyének, a Svejknek színpa­di változatát Burian feldol­gozásában mutatja be a Népszínház. Haydn A patikus és Na- dányi—Tamássy Hét falu kovácsa című operája egy előadást képez. Az operata­gozat továbbra is műsoron tartja majd Szönyi Erzsébet —Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért, Schubert Asszonyháború, Muszorgszkij Egy éj a ko­pár hegyen című művét. A prózai társulat pedig Bródy Sándor Tanítónő című drá­máját »menti át« a jövő szezonra. Agyő, miszter! Nézze csak azokat a foto- fényképeket ott, a feje «fö­lött a fülkefalon! Lillafüred, Párád. Ez a vonat nem visz addig a lilaparádéig . .. Le­részletezem én perfektül, mi áll ott: De- pót d’ eta-lons, igaz? Mántclep, értve!? Két ilyen madarröptű pejkóm volt nekem is 60-ig; akkor pattantam én meg a közös gazdálkodás elől. Na, Csi­bész, mondok magamnak, besorolsz a tik-tak manusok közé, osztón oda-vissza, mint az óra ingája: ingadozó kö­zépparasztból leszel ingázó melóssá. Vegzálhat engem, nálam mindenre kész a válasz. Du­majani vagyok! Csibész. Kell az a kis élet! A viccet sze­retem, a sanyarújós kákái* elmarom a közelemből. Ért«' ve? lszck, aláírom! Kártyá­zok, aláírom! Ha pofon visz­ket a tenyeremben, hadd rö­püljön az a madár! Nekem is tört már csontom ütéstől, igaz, faterkam? Ebcsont... Mert lehetek én akármi­lyen nagy lafanc otthon, a faluban — megszaladt ne­kem —, de azért mink csak vagyunk másodosztályon. Hiába sárgultak a paraszt- ferkók, amikor én vittem haza az első televíziókészülé­ket (az egész retyerutya ott nyüzsgőtt a tisztaszobában), hiába én az első mosógépet, a rossebes villanytűzhelyet! Annak a városi munkatár­samnak csak bugris vagyok. Pedig a lemezvágó, a csípő­fogó vagy a rókafarkú fű­rész áll úgy a kezemben, mint az övében. Azám, csak­hogy ő nem bumlizik napon­ta: volt ideje kiseggelni a szakmunkás-bizonyítványt, én meg maradtam »hapták, betanított munkás!* Na, Csibész, mondok ma­gamnak; olyan egyformákat tart-e a mérleg két serpe­nyője, mint a mejjtartó két tányérja? Falu eleje vagy: négy család se szoroskodna az új házadban! De azzal az egy családdal se bírsz: az asszony nagy lángra kapott a téeszben, a fiadat se értél rá nevelni, olyfthok vagytok egymásnak, mint két idegen. Most már a színes tévén go­lyózol, igaz. De ha nézni köll, a fáradtságtól kialszik a pi­lácsod; ez megint igaz. A pejkók helyén Zsiguli áll az istállóban. De csak akkor használod, ha szabadságon vagy. Haverjaid vannak a tik-lak m.anusok között, el­jöttek kalákázni, amikor a házad épülted. De: fölépül­ted, aztán készülsz megpat­tanni , mert összeédesedtél egy építős menyecskével a cégnél. Rányílott a szemed, mennyivel nagyobb a vá­laszték a portékában, mint otthon a faluban volt; bejá­ró meg hamarabb hidegül az asszonytól, mint az aki ott ül a szoknyáján... Űgyis bö- kölődnek már otthon a falu vezetői, hogy te csak a kocs­mában vagy első, a társa­dalmi munkáért nem töröd magad! Csak próbálnák ök is ezt az utazó életformát, majd nem pattognának olyan frissen, mint a kecskebogyó a deszkán! Az s kif szóra­kozás, ital, nóta, mifene meg jár a dolgozónak a kocsmá­ban; ne bozgáljon engem a tanító néni folyton kultúró- jegyekkel! Vagyok én olyan, nívós manus, mint más: a jó magyar nótát igen kedve­lem, de ha csak cingerálnak a szárazfán érvénytelenül, akkor rájukvágom az ajtót, értve? Nekem a kerekek mást csattognak odafelé, mast visszának. Odafelé azt, hogy »Pa-rasztfer-kó! Pa-rasztfer- kó!* Hazafelé meg azt, hogy »■Me-lósfer-kó! Me-lósfer- kó!« Mer* ez a szerep vár az egyik helyen, az a másikon.„ Nagyon fölnyitottam a du­maládát, klincs-klancs bezá­rom. Megtalál a harmadik kocsiban sutyerák Gazsi ma­szek tütüzdéjében, ha na­gyon akar. Agyő, miszter! Föl jegyezte: Leskó László SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents