Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-09 / 107. szám

\

Somogyi zenetanárok hangversenye Nagyatádon

Világosabban: fokozódó

hangerővel, erős érzelmi intenzitással. Talán ez a kortárs zeneirodalomban egyre ritkábban használt dinamikai jelzés fejezi ki a leghívebben a somogyi zeneiskolák pedagógusainak azt a törekvését, hogy a muzsika legnagyobbjainak merengésre, szeretetre, gyűlöletre, szelídségre és fölhá borodásra nevelő üzeneteit ne csupán az oktatás transzmissziós szíjának segítségével juttassák el a be nem avatott közönséghez, hanem közvetlenül a színpadról vagy a pódiumról is. Találkozók, versenyek, kamarakoncertek sora csábítja immár a hosszú éveken át éhezteít publikumot megyénkben a partitúrákban rögzített érzelmi testamentumok elfogadására. Alkalmi és állandó szonátapárok, kamaracsoportok tucatja alakult az elmúlt években, s szólaltatja meg hangszerét egyre sikeresebben. Így a megyei zeneiskolák tanárainak immár évenként ismétlődő díszhangversenyein is.

Nos, a harmadik ilyen rendezvény sikerét még az a balszerencsés körülmény is alig csökkentette szerdán este a nagyatádi művelődési központban, hogy, a fegyveres erők helyi klubja Koncz Zsuzsa föllépésével teremtett konkurrenciát az úgynevezett komoly muzsika hírnökeinek. Az elsősorban fiatalokból álló közönség a két lap közül a »nyerőt« választotta. Igaz, a teljességhez hi-' ányzott a fonyódi és a siófoki intézmény pedagógusainak részvétele — az előbbiek nem vállaltak föllépést, az utóbbiak váratlan akadályok miatt nem jöhettek el —, a

A lövedékek az ég felé szálltak

A tűzfal tövében fekvő gerendákon ültünk. Nem tudom már, miről beszélgettünk Jóskával. Szinte bizonyos, hogy minden más élményt elnyomtak bennünk a frontesemények, az átélt veszélyek, a hányattatások. Két hete találkoztunk ismét, jó hálom és fél hónapig mit sem tudtunk egymásról.

A békés csöndet közeli géppisztoly ropogás törte szét. Nem volt szokatlan számunkra a fegyverek zaja, most mégis ijedten kaptuk föl a fejünket. As&zonynővé- ! rém is kihaladt, rémülten kérdezte, mi történt. Üjabb ■ spfozat hasított a levegőbe. A hang irányába mentünk, a kerítéshez óvakodtunk. A parkosított udvar közepén — a ház gazdája közeli birtokán húzódott meg — nyolctíz szovjet katona állt; kezükben meg a falhoz támasztva géppisztolyok. Ko- zaksapkas, vékony fiú rohant le a veranda lépcsőjén, nyakában gombos harmonika.

Nem emlékszem, kitől tudtam meg, talán fél vagy egy óra múlva, hogy a háború végét köszöntötték díszsor- , tűzzel a katonák.

Üjra leültünk a gerendára. Lehet, hogy harmadszor meséltem már barátomnak a december 8-d német ellentámadást. Amikor a szemközti ház udvarára leesett bomba hatására rémülten futottunk a kertbe. A biztonságot nyújtó, tágas fő utcai pincét szerettük volna elérni. A német gépek gyors támadása azonban egy sekély árok aljára nyomott le bennüket. Nővérem szinte ráfeküdt — testével óva — a kisfiára, én meg a pokoli bombazáporban és géppuskatűzben eszelősen hajtogattam: — Búcsúzzunk el, édesapám! — Később nagyon szégyelltem meg nem bukott a tizenkilenc zuhanóbombázó vezér- gépe, néztem a légitámadást. Az iszonyatos vijjogás, robbanás fordította arcomat a hideg föld felé. A hátamban éreztem a lövedékeket.

Csurom vizesen estem be a pincébe. Szólná nem tudtam. A nyirkos falnak dőltem, felnőttek figyemeztet- tek: vigyázzak, megfázom.

Valaki feltépte a pinceajtót: — Jöjjenek fel, itt vannak a németek! — Ki tudja miért leszerelt, egykori keretlegény volt az örömittas hírhozó.

A főtéren bombatölcsér. Alján gyerekarcú szovjet katona, kezében géppisztoly. Feje a jobb vállára bukott. Szüleim alig tudtak elhúzni a gödör mellől. Egy vaskerítés mögött hevenyészve bekötözött meg nyílt sebtől vérző fogoly szovjet katonák feküdtek a csupasz földön, vagy ültek a fal tövében.

Pinceélet. Hatvankét napon át. Akna robbant a bejárattól alig két méternyire. Darabjai átütötték a vaslemez ajtót. Az alsó lépcsőn talált jó 8—10 centis, még melegen fölvett repeszdarab- kát sokáig őriztem. Nyilas- karszalagos, tábori csendőrszázados rekedt, borízű hangja. Mindennap jött. Megsimogatta a fiatalasszonyok arcát: — Visszatérnek a férjek, ráadásul győztesen, ne féljenek. — Egy idegen ápolónő. Gyógyszert hozott, egészségügyi tanácsokat

adott. Egyszer csak eltűnt. Elterjedt, hogy szovjet kém volt. A nyilasok elhurcolták. Nagyon sajnáltuk. Egy fejkendős asszony december 28-án súgva mondta: — Meghalt a Géza. A fejét sem találják. — Eszmelésem óta a legjobb barátom, örökmozgó, kedves játszópajtásom. Hinni nem akartam, szólni sem tudtam.

Vége lett a háborúnak. A harmonikaszóba énekhangok kapaszkodtak. Sütött a nap. A hidak fölrobbantva, az utak mentén aknákra figyelmeztető táblák. Az ablaküvegek helyén papundekli barnállott. De a sortűz lövedékei az ég felé szálltak, és ártalmatlanul hullottak vissza

, Paál László

5

K>z

*<

oc

*<

ca

Másfél

szoba

összkomfort

Alighanem ez volt az, ami az elején feléje hajtott. Hogy nem éreztem magam feszélyezve a közelében. Hogy le mertem ülni vele egy presszóban úgy, hogy kibújtam a télikabátomból, s nem restelltem azt a ritkás pókhálót ott, a pulóverem könyökén.

Igen, azt hiszem, ez volt a döntő: hogy Géza mellett vállalni tudtam magamat. A szegénységünket. Az apám rigolyáit. Az anyám már- már bigott vallásosságát. Géza előtt semmit nem Kellett titkolnom, semmit szégyellnem. Még a szüzességemet sem; nem gúnyolódott rajta, mint a többi fiú az évfolyamból. Elfogadott

olyannak, amilyen voltam,

kaposváriak, a nagyatádiak, a barcsiak és a marcaliak

piodukciói azonban szép és

jórészt sokáig emlékezetes élményt nyújtottak.

A szépséget nem patikamérlegen adagolják, a krónikásnak ily módon természetesen nem lehet szándéka minőségi hierarchia fölállítása. Az, hogy az ismertetést a »hazai pályán« játszó és a szervezésben is oroszlánrészt vállaló Kenedi-házaspár szereplésének dicséretével kezdem. mégsem elsősorban a jó ügy iránti elfogultságomon alapszik. Magyarázatul inkább Kenedi Tibor technikailag is kiváló, tárgyilagosságában is szenvedélyes Chopin- és Liszt-interpretálása szolgál, a Georges Sandért rajongó, a Mallorcát verő esőt bámuló lengyel komponista E-moll nocturne-jének bemutatása és messzire vetődött, »hirhedett« hazánkfiának sajnálatosan ritkán előadott, fausti válságokat és indulatokat sejtető darabja, a H-moll ballada. A romantikus érzelemvilág másik szélsőségét tolmácsolta Ke- nediné Mészáros Mária Jules Massenet népszerű művében, a Meditationban, kristálytiszta és dús tónussal, világos dallamvezetéssel, hivatásos előadóművészekhez méltó intelligenciával, az érzelmességet egy pillanatra sem tévesztvén össze a szen- úmentalizmussal — férje alkalmazkodó zongorakíséretével. Bartók első rapszódiájának részletével pedig azt sikerült bizonyítaniuk, hogy telük a nyersebb, robusztusabb érzelemvilág zenei átélése sem áll távol.

Nem túlságosan jelentős, de elegáns művet, Philip Emmanuel Bach d-moll szonatináját tűzte műsorára a Csupor László által vezetett kaposvári Barokk Együttes. Friss tempóikkal, vitalitásukkal, ízléses dallamformálásukkal feltétlenül a. könynyedség illúzióját keltették ;

éppígy a Marcaliból érkezett Horváthné Kiss Aranka és Horváth Endre is, Benedetto Marcello zongorára és kürtre írott szonátatételeinek előadásával. Beethoven ismert B-dúr triójának tételéből — a marcali tanárok élelmezésében — csupán az emocionális »plusz«, a meggyőzőerő hiányzott, a korrektséggel elégedettek lehettünk. Hidas Frigyes Kvatet- tinójában a barcsi fúvós- együttes briliáns, összeszokott, remek játéka ellenére sem leltünk különösebb er - zelmi és gondolati mélységekre, legföljebb szélsebesen illanó bájra. Somorjai Szonátájával a kaposvári klari • nétostrió igyekezett — jó szokásához híven — híveket toborozni a kortárs zenéneK, ezúttal — úgy éreztük — halványabban, indisrponál- tabban a megszokott, igen magas színvonalnál. Ismét meghökkenést keltett viszont az ugyancsak megye- székhelyünkről jött Kaiser Adrienne látványos, lendületes, »rámenős« zongorajátéka Bartók három burleszk- jében. Duvenoy hegedűre, zongorára és kürtre komponált darabjában — melyet Balázs István, Kaiser Adrienne és Bogáthy József játszott — a tartalom bőségesen alkalmat adott arra, hogy megcsodáljuk a közreműködők egyenként is kitűnő technikai fölkészültségét. S általában is tetszett, hogy zenetanáraink bátran vállalkoznak a kockázatra: terjeszteni, népszerűsíteni a mai zenét, akár bukások árán is utat törni a modern művé- szeti közgondolkodás kialakítása felé. Még néhány, a szerdaihoz hasonló hangverseny, és az eredmények bizonyára nem maradnak el. S nemcsak a szándékot jelölhetjük majd a crescendo szóval.

L. A.

Felújították a fővárosban a VIII. kerületi Horváth Mihály téri templom homlokzatát díszítő szobrot, a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat műtermében. Képünkön: a szobor helyére* emelése.

(MTI-fotó: Pintér Málta felv. — KS)

nem akart a maga képére és hasonlatosságára gyúrni.

Máig azt hiszem, ez a legtöbb, amit ember embertől kaphat.

Végül az övé is ezért lettem. Mert nem követelőd- zött. Nem akarta magát rámerőszakolni. Megadta nekem a döntés szabadságát. Illetve hát — mosolyodom el ma már magamban — a döntés szabadságának illúzióját. Hiszen hol és miben szabad döntéseinél egy huszonnégy éves, régesvég ivarérett lány, aki úgy vágy- ja a szerelmet, mint szikes föld az esőt, s aki csakis azért nem szakított eddig a lányságával, mert gúnyolták miatta, s mert — legyünk őszinték! — nem lett volna kivel »szakítania«...

Gézával egészen természetes volt minden. Nem voltam szerelmes belé, azt hiszem, ő sem belém, és ez roppantul leegyszerűsített mindent. Az első együttlé- tet így nem előzte meg a feszült várakozás, az erogén zónák visszaparancsolt, heves izgalma, amely annyira túlfűti az egymást kívánók vágyát, hogy a beteljesülés aztán szükségszerűen okoz csalódást, hiszen nem ér, nem is érhet fel a túlcsigá- zott vággyal.

Nálunk erről nem volt szó. Jól éreztük magunkat együtt, nyilván tetszettünk is egymásnak, ahogy két egészséges, fiatal test törvényszerűen vonzza egymást — de a szerelem nem szólalt meg bennünk. Ezért aztán nyugodtan elfogadtam egyszer Géza meghívását, hogy men- jekrfel hozzájuk egy kis zenét hallgatni. Akkoriban még újdonság volt a magnó, örültem a lehetőségnek, annál is inkább, mert Géza azt is elmondta, szülei három napra vidékre utaztak, így a készülék bömböltetésének sem lesz akadálya. Isteni szalagjai vannak, mesélte büszkén, Elvis Presley, Mo- dugno, Tom Jones, és a legjobb magyar számok.

Akkor már egy éve dolgoztam. első munkahelyemen még. a Papíripari Központban, és önállóan rendelkeztem a szabad időmmel, csupán annyit illett bejelentenem otthon, hogy este később jövök haza; anyámék ismertek és megbíztak oen- nem. De megbíztam én is Gézában, igazában föl sern merült bennem a bizalom kérdésessége: három év óta pajtáskodtunk már, de még a kezemet sem fogta meg soha egy mozi sötétjében. Mitől tartottam volna?

Géza aranyos volt, teát bűzött, vermuttal kínált. Aztán bekapcsolta a magnót. A Delilah-t imádtam; Tom Jones olvaszlott-arany hangja a velőmig megborzolt mindig. No, ettünk, aztán táncolHÉTVÉGI /TAJ°^

Képzeletbeli stoptáblákat helyezünk ki néhány somogyi településhez a hét végén. Például a bogiári kápolnadombra, ahol vasárnap 11 órakor ünnepélyesen megnyitják a kiállítási szezont. Frank János művészettörténész mutatja be a kiállító művészeket: Droppa Judit textilművészt és Szöllösy Enikő Munkácsy-díjas szobrászt. Sárosdy Judit művészettörténész állította össze, szerkesztette a látható anyagot. Közreműködik Kecskés András lantművész.

Néhány szó a kiállítókról. Droppa Judit 1948-ban született Tatabányán, 1973-ban textiltervező-diplomát szerzett az Iparművészeti Főiskolán; a Kőbányai Textilművek tervezője, több hazai és külhoni kiállításon vett részt és kapott díjat. A II. iparművészeti biennálén kiemelt első dijjal jutalmazták, a IV. fa- és tértextil- biennálén harmadikkal, egy az Egyesült Államokban rendezett kiállításon különdíj- jal, Erfurtban a II. iparművészeti quadriennálén második díjjal tüntették ki.

Szöllösy Enikő 1939-ben született Budapesten, az iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Mesterei: Borsos Miklós, Pátzdy Pál Szabó Iván. Kisplasztikáival, érmeivel szinte az egész világon részt vett már kiállításokon. Számos díjat kapott. Munkácsy- díjjal 1979-ben ismerték el munkásságát.

Tavaszi-nyari divatbemutatót rendez a Skála-Coop és a Sió Áruház ma este 18 órakor a siófoki Dél-balatani Kulturális Központban. Holnap ugyanott Piros Ildikó, a Madách Színház Jászai-díjas színművésze ad műsort a kicsinyeknek Kó — fic — kó címmel. Ágh István, Buda Ferenc, Galambosi László Illyés Gyula, Kiss Dénes,

tunk. Csak úgy udvariasan, illedelmesen persze, ahogy az évfolyam táncestjein vagy a gimnázium klubdélutánjain volt szokásos. De aztán fölzendült az a mé y • zengésű bariton, s engem megint elöntött valami szenvedélyes, vad hullám. Karom önkéntelenül is szorosabbra fontam Géza nyakán, aztán homlokom odaszorítottam az arcához.

Öt akartam? Ma sem hiszem. A szerelmet akartam végre, a férfit akartam, az odaadást, az igazi megismerést: milyen a másik nem, milyen a szeretkezés, amiről annyit hallottam, amiről könyvtárakat írtak össze. És közben Tom Jones hangja a magnóból. De a hang hirtelen elhalt, és én lazítottam az ölelésen. Ekkor azonban Géza rántott engem magához; a szemem csókolta, a nyakam, a szájam, és szorított, szorított, szorított. És már a heverőjén ölelkeztünk.

Anyám még aznap este észrevett rajtam mindent, hiába igyekeztem cipő nélkül s lábujjhegyen a szobámba óvakodni. Éjfél is elmúlt már, mire hazaértem, pedig taxin rohantam. De anyám ébren várt, s azzal a szesszel, hogy megkérdi :

nem vagyok-e éhes, benyitott a szobámba.

(Folytatjuk)

Weöres Sándor, Zelle Zoltán, Gazdag Erzsi versei csendülnek majd föl 9 órától és 10 óra 30 perctől. Vasárnap 16 órára az intézmény gyermektáncházba invitálja a kisdobosokat, úttörőket

Benkő Dániel lantművész lép föl ma 18 órakor a nagyatádi Gábor Andor Művelődési Központban, a lemezklubban. Felföldi Anikó és Harsányi Frigyes, a Fővárosi Operettszínház művészei ugyancsak ma adnak műsort a helyőrségi művelődési otthonban. Kezdete: 20 óra.

A kaposvári Kilián. György Ifjúsági és Úttörő-művelődési Központban ma 18 óra 30 percre a Fiatal Utazók Klubjának tagjait várják. Soltra Aladár, a Természet- barátok megyei Szövetségének elnökségi tagja tart itt turisztikai tanácsadást. A Latinca művelődési központban mára ár. Mágel Ferenc Ilyennek láttam Amerikát című előadást tervezték. Ez a nyugdíjas pedagógusok klubjának programja. Az intézményben tekinthető meg Durgó Tibor fotókiállítása a nagyatádi művésztelepről.

Mint ismeretes, ma bemutatót. tart a Csiky Gergely Színház. Jiri Voskovec—Jan Werich—Jaroslav Jezek A nehéz Barbara című kétrészes, zenés komédiája kerül színre — Hosz- szú Ferenc és Eörsi István fordításában. Vendégként Gazdag Gyula rendezte. Néhány név a parádés szereposztásból : Olsavszky

Éva Kossuth-díjas, Kun Vil- nios érdemes művész, Kátay Endre m. v., ifj. Mucsi Sándor, Czakó Klára, Komlós István, Spindler Béla, Beze- rédi Zoltán és Máthé Gábor főiskolai hallgatók, Tornyai Magda, Cselényi Nóra, Tóth Béla, Galkó Bence, ifj. Somló Ferenc. Vezényel Hevesi András. A nehéz Barbarát látják a szombati és vasárnapi nézők is.

S most lássuk a moziműsort! A Vörös Csillag ajánlata A nagy álom című krimi. Szó nélkül mennénk el mellette, ha nem az úgynevezett »kemény iskola« megteremtője, Raymond Chandler detektívtörténetéből forgatta volna Michael Vinner. Magyarul Hosszú álom címmel jelent meg a Magvető kiadónál 1967-ben. Chandler — 1959-ben halt meg — Philip Marlowe magándetektív figurájával egész sor hasonlóan kemény kötésű nyomozóhoz adott ihletet a »klasszikus iskolával« szakító krimivonulat íróinak, Ross Macdonald-tői Ed McBain-ig. Robert Mitchum vallalta Philip Marlowe szerepét a színes, szinkronizált amerikai filmben. A Szabad Ifjúságban Balázs Béla egyik művének filmváltozata pereg Veszélyes játékok címmel, magyar—NDK koopro- dukcióban készült ez az ifjúsági alkotás. Az esti előadáson a Nada csoport című színes francia—olasz mű látható, mig a Latinca mozi hétvégi filmje Roman Polanski Kínai negyed című színes bűnügyi filmje.

Képünkkel a Balaton szerelmeseinek kedvét keressük.