Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-07 / 105. szám
Tudunk-e énekelni? Az éneklés mindig az ember egyik önkifejezési eszköze volt. Örömét, bánatát, gyászát, tragédiáit dalolta ki magából a népdalokban, balladákban, siratóénekekben. S az éneklés, mint egy különleges lencse, fókuszpontjában nemcsak az érzelmeket, hanem a nép tudatosságát, logikáját is összegyűjtötte. Ma a régi közösségek felbomlásával egyidejűleg, már nem tudjuk elénekelni népdalainkat olyan tisztán és egyszerű természetességgel, mint azt az ünnepi és nét- köznapi alkalmakkor tették. A rádióban, a televízióban kottaízűen szólalnak meg a legtöbb énekes szájából, látszik, hogy végérvényesen elszakadtak a népdalok természetes közegétől Csak az tudja teljes hitelességgel megszólaltatni a népdalkat, aki azokat Közvetlenül a néptől tanulta. A dalok mutálását a megváltozott életforma is magával hozta. A második, mesterséges környezetben az ember már nem tud felnézni a csillagos égre, csak az ostorlámpákön át. Nem tudja megkülönböztetni a madarakat, a virágokat. Lehetetlen összekötni a mindennapi léttel a természetet, amely másodlagos élménnyé változott. Az is bebizonyítható, hogy kevéssé értjük, mint az első pillanatban érthetetlennek tetsző mai költészetet, drámát, regényt, novellát. A megváltozott környezet az embert is megváltoztatta. Fölsértette érzelmeit, pszichikumát. Olyan komplexusok alakultak ki bennünk, melyek a szabad éneklést szinte lehetetlenné teszik Azt hiszem, majdnem pontos példa erre a szatmárcsekel temető felújítása. A helyre- állítás alkalmával a ósónak alakú fejfák alá betonlapot tettek, s különböző lakonzerváló anyagok felhasználásával igyekeznek az utókor számára megőrizni a népi barokk építészet remekeit. Ilyesféle betonban őriztük meg mi is népdalainkat. Mesterségesen. S ha az éjszakába nyúló beszélgetések után valakinek eszébe jut énekelni, legtöbbször a magyar nóták kerülnek elő. Ezekhez is akkor nyúl a legtöbb «-énekes«, amikor már ivott, amikor a szesz leküzdötte a gátlásokat. Az igényesebbek még az iskolában mégtanult egy-két népdalt el tudnak énekelni, de többre nem futja. Nemrég egy társaságban, amikor már kimerült a népdalkincs, Cseh Tamás nagylemeze csendült fel. Szépen és tisztán végigénekelték a lemez első és második oldalát, jól is hangzott. De ez végső soron a mi szegénységünk, önmagától tolakodik ide a kérdés: honnan tanulhatnák meg a ma tizenévesei, de az idősebb fiatalok is a népdalokat. Alig hozzáférhető az eredeti magnófelvétel, lemez, vagy az olyan ember környezetünkben, akitől meg lehetne tanulni a népdal nyelvezetét. Kiadták például a Sebő együttes és a Kaláka nagylemezét, de ezek is feldolgozások, értékesek, de messze esnek a nép énekelte daloktól. Tudunk-e szabadon énekelni? Eddig csak az ember b,első, önmaga akadályait, komplexusait emlegettem. Ide kívánkozik az is, hogy egy mai kocsmában, ahol jobb esetben cigányzenekar játszik magyar nótákat, vagy egy tömbházi lakás szobájában, ahol a szomszédok álmára is vigyázni kell, le- het-e szabadon énekelni ? Mintha a külső beton az ember torkát is megtámadta volna, megmerevítette a hangszálakat, megbénította a nyelvet. Pedig Kodály Zoltán nemcsak mondta, hanem be is bizonyította: nem születik senki botfüiű- nek. A gyerek zenei nevelésének már születése előtt kilenc hónappal meg kell kezdődnie. S a zenei anyanyelvet nem nyűgként kell a gyereknek átadni, nem sulykolással, hanem azzal a természetességgel, ahogy a régi falusi közösségekben találkozhattak vele. Úgy érzem, hogy népdalkincsünk, ' amely kultúránk egyik fontos része, nem őrizhető meg csak kottákban. Ehhez meg kell tanulni újra szabadon, önmagunk kifejezésére énekelni. V. J. Súlytalanság a földön Az űrhajósok kilépése a nyílt világűrbe egyike azoknak a legbonyolultabb és olykor legszükségesebb műveleteknek, amelyeket az űrberendezés legénységének el kell végeznie. Hogyan készülnek föl az űrhajósok iljíen munkákra?- Lehet-e a földön a kozmikus körülményekhez hasonló feltételeket teremteni? A Szovjetunióban gyakorlatilag az első pilótás űrrepülések óta működik a próbaüzemelő mérnöki szolgálat. A próbaüzemelést végző mérnökök a kozmikus feltételeket imitáló körülmények között dolgoznak a kozmikus technikával. Ezután átadják tapasztalataikat az űrhajósoknak, együtt tökéletesítik azokat a módszereket, amelyekkel a kozmonautáknak majd repülés közben dolgozniuk kell. Természetesen az űrrepülés feltételeit lehetetlen teljes mértékben imitálni itt a földön, de például rövid ideig tartó súlytalanság kialakítható a repülőgépeken, ha parabolikus pályán repülnek, huzamos súlytalanság pedig vízmedenceben létesíthető. A kísérleteket végző személyzet űröltözékben dolgozik az űrállomás vízbe merített makettjén, kezeli az űrtechnikát, gyakorolja az űrállomás tartály- testének hossztengelyében való előrehaladást. A súlytalanság víz alatti modellezése elég közel áll a repülés reális körülményeihez, és lehetővé teszi a próbát végző számára, hogy megtanulja saját testének irányítását. A repülés során esetleg előadódó váratlan helyzeteket is »végigjátsszák« a vízmedenceben. ^,A Szaljut — 6 repülési programjának előkészítésé során például a legénység egyik munkaképtelenné vált tagjának az evakuálását imitálták. Az egyik kipróbáló az űrállomás hossztengelyében haladva átszállította a másikat, ami a legénység saját tapasztalatai és orvosi vélemények szerint is komoly erőfeszítést igényel. Olykor az orbitális pályán adódó helyzet sugallja, hogy a próbaüzemelést végző mérnököknek mit kell kimunkálniuk annak érdekében, hogy segítsék az űrhajósokat bizonyos repülési feladatok végrehajtásában. Éppen ilyen helyzet adódott a Szojuz—25 űrhajónak a Szaljul—6 űrállomáshoz való repülése után. A dokkolás nem sikerült. Nem volt világos, mi is történt azzal a dokkoló berendezéssel, melyet a Szojuz megközelített. Ezt a Szojuz—25 legénységének kellett ellenőriznie. Bonyolult és‘ igen fontos műveletet kellett begyakorolni, mivel ettől függött a Szaljut—6 orbitális állomás egész további programja. Romanyenko és Grecsko űrhajósok a próbaüzemelók- kel közösen lent a földön kidolgozták a nyílt kozmoszban történő ellenőrzés valamennyi mozzanatát. Ezután pedig megismételték az orbitális pályán is reális feltételek között. Idézzük fel a tévéközvetítést. . Grecsko: 0 óra 34 perc. Lépj ki lassacskán. Tekints balra, a dokkoló berendezés sértetlennek látszik, mintha új lenne. A központi vezérlőtererai: Jól van, tovább. Grecsko: A tölcsér — rendben. A csatlakozó — rendben... A központi vezérlőterem : Jó. Nézzétek meg a felületet, a bordát, a karcolásokat, csorbulásokat... Grecsko: Nincs semmiféle karcolás, semmi sem sérült meg, minden csak úgy ragyog ... A központi vezérlőterem : Jól van. Így kezdődött a munkák programja a Szaljut—6 űrállomáson. Mint tudjuk, ebben a programban szerepelt három huzamos ideig tartó expedíció (Ü6, 140 és 175 napos) végrehajtása, négy látogató expedíció, közülük három nemzetközi, együttvéve csaknem kéttucatnyi dokkolás, és az űrállomás többszöri üzemanyag-feltöltése. E nagyszabású program eredményes teljesítésében a földi próbaüzemelő mérnöki szolgálat munkája is bjnne van. A. Sz. un 5 ** 1>Z < ce CQ Másfél szoba összkomfort Hogy szalad ki az időből, megy ki a divatból, elnyomják a fiatalok, mellőzik a szakállas titánok, a színház új urai, az ifjú rendezők — egyszóval öregszik, egyedül marad, nem ezt várta hajdan, pályája ragyogó kezdeti idején, igazán nem! Ilyenkor persze az ember elszégyelli magal, s mindjárt másképp latja a tulajdon kis bajait. Hiszen mi bajom is van nekem ma? Jóformán semmi. Igazában csak harmincéves koromig volt nehéz a sorom: egye- telni éveim végéig úgynevezett szegény lány voltam, aki egy szál pulóverben csináltam végig a négy esztendőt, aztán meg, a diploma s az elhelyezkedés után, a magányosságommal kínlódtam. Pedig hogy váriam a diplomát! Azt hittem, anyám is úgy mondta, a barátnőim is: csak várjak! Ha végzek a tanulmányaimmal és állásba megyek, egyszeriben körülvesznek a férfiak: csak válogatnom kell köztük ... De megalkudni nem érdemes. Megalkudni? Istenem, végeredményben minden tett megalkuvás, de legalábbis kiegyezés. Finom egyensúlyozás a szárnyaló vágyak és a vánszorgó lehetőségek közt. Aki erre nem képes, és szüntelen a feje fölé kap- dos. ahelyett, hogy az utat nézné a lába előtt, előbb- utóbb gödörbe huppan, s bokáját töri. Jó esetben. A rosszabbikban az elmegyó- gyászokkal gyűlik meg a baja. Mert hiszen mit csináltak az okos lányok? Már az első-második évfolyamban kinézték maguknak a fiút, a másodikban-harmadikban »lestoppolták«, s a negyedik végén szépen vitték az anyakönyvvezetőhöz. Itt nem voit probléma, nem voltak látványos szakítások, nem BEMUTATÓ ELŐTT A filozófus bonviván Berobbant a színre, a világosító kopf-fényt adott, de nem ettől vált az arca hangsúlyossá környezetében, hanem a belső sugárzástól, az elementáris játékörömtől. A Ne- báncsvirág Fernand vicomte-Jávái egyszeriben kitörölte belőlünk a bonviván-képet — bájolgás, pózok, játékkultúra- hiány, csak hang! —, annyira más volt: pózok nélkü- ,li, gátlástalanul mohó, feldobta magát csavarosán a tánc közben, ahogy a halak a vízben. Mint halnak a víz, olyan természetes, létet biztosító közege a színpad Spindler Bélának. Akkor még nem sejtettük, hogy másra is elhivatott művésze a Csiky Gergely Színháznak, akiről majd egy szerepe kapcsán leírhatjuk: »Ez a fiatal színész máris olyan súlyos egyéniség, aki néma jelenlétével is képes jellemet elénk állítani.« Tapsoltunk neki főszerepekben, de epizódalakításokért is: a Nebáncsvirágon kívül a Szeget szeggel, a Candide, a Bíbor sziget, a Silver Queen Saloon, a Csárdáskirálynő, a Halmi, a Kabaré, az Átváltozások után. Láttuk a képernyőn Max Frisch egyfel- vonásosában, s Palasovszky Ödön verseit, prózáját mond<- va. Pénteken egy cseh musical egyik bohócszerepében — második zsoldos — lép újra színre a Csiky Gergely Színházban. Jan Werich (író, komédiás: láttuk filmen Gö- ringként a Berlin elestében, A császár pékjében, a Lég- bőlkapott zenekarban stb.) és Jiri Voskovec Nehéz Barbara című játékának premierje lesz ez. — Predesztináció-kényszerből lesz színész a színész? — kérdeztük Spindler Belátói. — Annyira nem, hogy csak harmadikos gimnazistaként világosult meg bennem: mi akarok valójában lenni. Addig orvos, állatorvos, agrármérnök (a keszthelyi egyetemre föl is vettek), minden akartam lenni. Marcus Aure- liust, Senecát olvasgattam, koraöreg sztoikusként jár- tam-keltem. Az első felvételim nem sikerült a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Elhelyezkedtem otthon, Székesfehérváron az Agroker- nél, mint segédraktáros : egy évig kombájn- és traktoralkatrészeket adtam ki. Nem volt idegen a fizikai munka, hiszen apám ott volt raktáros, anyám betanított munkás ma is. A következő felvételin Vámos László negyedóra alatt mindent kikésztetett belőlem, táncot és éneket, verset és prózát. Amit csináltam, öröm volt nekem is, s úgy éreztem, hogy a felvételi bizottságnak is. A további két rostán nekem már nem kellett bizonyítanom. — Kik voltak a tanárai, és milyen szerepeket játszott főiskolásként? — Marton Endre lett az osztályfőnököm, emberileg kaptam tőle sokat. És másoktól . is: Békés Andrástól, Félix Lászlótól, Szabó István filmrendezőtől. A most elhunyt Nádasdy Kálmán pedig eleven csoda volt, egyszerűen nem lehet elmondani szavakkal, mi mindent kaptunk tőle osztálytársaimmal Balkay Gézával, And- resz Katival, Katona Jánossal, Haratmann Terézzel, Szirmay Péterrel meg a többiekkel. Emberséget, viszonyulást lehet tanulni a főiskolán, a mesterséget azonban csak színházban! Főiskolásként játszhattam Max Frischt, Illés—Vas Trisztánját, a Nemzeti Színház Philoktétészében egy nagy szerepet; akkor úgy éreztem, ez döntő . .. Ma már tudom, hogy nem volt az, viszont élmény volt számomra együtt játszani Cserhalmi Györggyel. Az akkori Nemzetiből még Kálmán Györgyöt érzem példának, bennem ők ketten együtt vannak, noha nem rokonegyéniségek. S, ha már erről beszélek : Latinovits minden szerepe adott nekem valamit, s most olvasom könyveit. Leslie Howard, Lawrence Olivier példa a külföldiek közül. Ök, akik a színházról bennem élő elképzelést már megvalósították: az árnyalt, összetett, részletekig motivált színészi játékot. — Hogyan került Kaposvárra? — Előszerződésem volt a Nemzeti Színházzal, előbb egy évre, aztán kettőre, most pedig már meg sem újíttat- tam ezt: játszani, tanulni akartam, és tudtam, hogy itt szerepek várnak rám. A társulatba bekerülni pedig rangot jelentett, jelent. Olyan közösségről van szó, ahol akinek mondanivalója van, az elmondja, legyen akár jó vagy rossz. így tanultam én nagyon sokat Rajhona Ádámtól. A színészi munka ugyanis nem fejeződik be a premiernél; a baráti tanácsok rendszerint módosítják az alakítást. Spindler Béla a teljességet célozta meg. »Amatőr filozófus«, ír — esszéisztikus naplót önmagáról, a színészekről, a mindennapokról —, szenvedélyesen szereti a zenét, különösen Kocsis Zoltán zongorajátékáért lelkesedik, kedvenc írója Szent- kuthy Miklós, Ady élménye volt, Nagy László' versei mindig harmóniává nyugtatják szelleme nyugtalanságát,- a József Attila-i mélységeket mostanában kezdte bejárni. Pártmegbízatása szerint KISZ-titkár, tavaly oroszlánrésze volt a könyvheti akció megszervezésében. — Rengeteg olyan ambícióm van, mely a »civil« élet változatait erőltetné bennem, de már tudom, hogy az életemet színészként élem majd lé, de úgy, hogy ne álarcban éljek, hanem mindig nyitottan mások iránt. Színészként olyan fokra szeretnék jutni, hogy minden műfajba, színházi stílusba képes legyek beleilleszkedni. A pénteki bemutató újabb vizsgája lesz. Azután két te-' levíziós szerepre készül. Nyár végén, ősszel forgatja Gazdag Gyula a Bambini di Prágát, Bohumil Hrabal kisregényéből. Elek Judit Mar- tinovits-filmef készít, Spindler Béla lesz a jakobinus öccse. Leskó László volt szitok, átok, fogaknak csikorgatása, átsírt éjszakák, ronggyá könnyezett párnák. Itt céltudatosság volt, a fiú lelkének gondos kiismerése, igényeinek okos kiszolgálása — egészen az esketőteremig. Aztán az iga szép láthatatlanul átkerült a fiú nyakába, s hogy ne törje más nőkön a fejét, törhette a lakásmegoldáson, a minél jobb elhelyezkedésen, a rengeteg különmunkán, a bölcsődei, majd óvodai fölvételhez hajthatott föl te- kervényes utakon hathatós protekciókat — egyszóval huszonnégy éves kora körül megkezdhette a példás családapa és a derék állampolgár magasztos funkcióinak gyakorlását... Volt néhány ilyen barátom a régi évfolyamtársak es a gyerekkori pajtások közt ; szinte féltem találkozn. velük. Lenyúzottak voltak, elhasználtak, pedig huszonöt-huszonhat esztendős korukat taposták, s minél többre sikerült vinniük, annál fakóbb volt a tekintetük. Volt, aki huszonnyolc éves korára már öröklakásig és autóig vitte, hozzá két gyerekkel — de szánalom volt ránézni. A haja pár év alatt egészen kiritkult, két mély redő ült a szája szélén, és egyszerűen elfelejtett mosolyogni. Kiégett tekintettel számolt be a két gyerekéről, a tanfolyamról, amelyet ő végez, a másikról, melyet a felesége, a másodállásukról, a vizsgadrukkokról, a kocsicseréről, s arról, hogy éjszakánként negy-öt órát alszik. A felesége alvásnagytőkés: ő öt és felet engedhet meg magának... Én ezzel szemben mindig kialhattam a nyolc órámat. Mosnom sem kellett, takarítanom sem — azt anyám elvégezte helyettem. Sorba- állnom sem esti tipródáskor vacsoráért a közértben; otthon terített asztal várt. Épp ezért üde lehettem mindig, ápolt, s mert másra nem kellett költenem, csupán magamra, elegáns is. Apám ugyan néha morgott, hogy miért nem segítek anvám- nak, a büdös életben bele nem tanulok így a háziasz- szonyi munkába, s anyámat is épp ideje volna már kímélnem, hisz az óra nem forog visszafelé — ám ilyenkor épp anya sietett segítségemre, megmagyarázván az öregnek, hogy ne féljen: ha az ideje itt lesz, ellátom majd a háztartásomat; nagy úr a muszáj. Különben is súly alatt nő a pálma. Viszont a nők úgy vannak megalkotva, hogy csak a tulajdon háztartásukban dolgoznak szívesen, amikor már van kiért es nuert. Az öreg tiltakozott, ellenkezett, papolt valamit az agyontutujgatott mai fiatalokról, meg arról, hogy Aranka néni — a húga — bezzeg segített otthon a mamának, ám anyám azzal torkai ta le, hogy könnyű volt Aranka néninek, aki négy polgárit végzett — ne tévessze össze őt az öreg a diplomás lányával. Mire idáig értünk, rendszerint fél nyolc lett; az öreg átült a televízió elé, mert kezdődött a híradó. Ez a pont különben is a sebezhető sarka volt; a családi hatalmi harcok és kisebbségi komplexusok bonyolult szövevényében már-már gyógyíthatatlan lelki sérüléseként hurcolta évtizedek óta, hogy nem szerzett diplomát. Egyidős volt a századdal, az első világháború utolsó évében érettségizett, hadiérettségivel persze, és mindjárt vitték is katonának. Még jókor érkezett a frontra, hogy az utolsó piavei csatában részt vehessen, fogságba essék, és csak kilencszáz- húszban érkezzék haza, csontig fagyottan és némi olasz nyelvtudással. (Folytatjuk) SOMOGYI NÉPLAP
