Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-06 / 104. szám
A gyantacsapoló A fenyőfák kincsét gyűjti Villan a sebzőkés... Csökkent a bejelentések száma Javaslat a szabálytalanul építkezők ellen Villan a borotváéles bécsi gyalu — sebzőkés —, a fenyőóriás törzséről ujjnyi szélességben és mélységben tűnik el a kéreg, hogy majd ebben a vájatban utat találjon a már felhelyezett cseréphez a fa kincse, a gyanta. Rótt András, miközben fától fáig jár, elmagyarázza érdekes mesterségének szabályait. — Ezek itt feketefenyők. Hamarosan kivágják őket. mert az erdészet ezt megelőzően öt-hat évvel adja át nekünk csapolásra a fákat. Szép mesterség itt dolgozni a csöndben, a jó levegőn, de fárasztó is, hiszen naponta 10—15 kilométert is járok, amíg a hántolást elvégzem, s felrakom, majd kiürítem a gyantával teli cserepeket. Április első napjaiban kezdte a munkát a Meszteg- nyő, illetve a Nagybajom körüli erdőkben; főként Kak- pusztánál tevékenykedik. Amíg október közepéig végez a munkával, jó néhányszor sorra jár minden fát. Nézzük az ötven-hatvan esztendős, csaknem húsz méter magas fenyőket. A földtől csaknem két méter magasságban láthatók a gyan- tacsapolók munkájának nyomai. Mögöttünk már a favágók dolgoznak. Tompa dübörgéssel zuhannak földre a fenyőóriások, percek alatt végeznek a gallyazásukkal, azután a hántolás, majd a méret szerinti darabolás, szállítás következik. Várhatóan hamar elérik azokat a fenyőket, amelyeknek törzsén ott láthatjuk a gyantát felfogó edényeket. — Októberig többször is kiürítjük társaimmal ezeket a cserepeket Fenyőként egy- egy szezonban 1,5—2 kilogramm gyantát gyűjtünk össze, rakjuk hordóba, s juttatjuk el a zalaegerszegi Erdőkémiai Vállalathoz. ahol festékalapanvagot készítenek elsősorban. Én háromezer fáról gyűjtöm össze a gyantát. ám ennél jóval jobb. különböző méretű cséreoet kell elhelyeznem — legalább 4 — 5 ezer darabot, —. mert van olyan vastag fa. amelyiknek a törzsére kettőt-hármat is teszek. Egy ötéves csapolási szezonban fenyőfánként 0—9 kiló gyanta gyűlik össze. Szakmai kifejezésekkel, különleges szerszámokkal ismerkedünk meg. Azzal, hogy az ő nyelvükön mit jelent a »tükör« — a hántolást követően a gyanta útját szabályozó vájatokat nevezik annak —. mennyi idő áll rendelkezésükre egy-egy ilyen művelet elkészítéséhez. Vigyázni kell a borotvaéles szerszámokkal. mert egy rossz mozdulat, s máris súlyos sérülés a következménye. Villan a sebzókés. Megkezdődik a csapolás. Lassan csorog a gyanta a cserepekbe. a kisebbekbe 15—29. a nagyobbakba 30—35 dekányi. Hosszú idő telik el. amig összegyűlik a 1.5—2 kiló. Havonat 13—14 hordó telik meg gyantával. Tavaly 70 mázsát gyűjtött össze, az idén szeretne nyolcvan mázsánál többet átadni vállalatának. Itt, a Kakpusztán lévő fe- nyőeirdőben ez az utolsó csa- polási szezon. Jövőre újabb területet kap a busvári, illetve a soponyai halastó környékén. A Somogy megyei Népi Ellenőrzési Bizottság kimutatását nézve kiderül, hogy az év első negyedeben 19<9 hasonló időszakához viszonyítva mintegy 25 százalékkal csökkent a közérdekű bejelentések, panaszok száma. A NEB egyik legfontosabb feladata ezeknek az eseteknek a kivizsgálása, illetve ha szükséges, átküldik valamelyik társszervhez. Az első negyedévben 40 közérdekű bejelentést és 15 panaszt kellett megvizsgálni a megyében. A bejelentések többsége jogszabályellenes, illetve a szocialista gazdálkodás elveivel ellentétes dolgokra hívta fel a népi ellenőrök figyelmét. Továbbra is sok a lakosság érdekvédelmével kapcsolatos bejelentés, és az olyan panasz, mely az áruellátás, illetve a nem megfelelő szolgáltatás ellen szól. A tapasztalatok szerint legtöbben az államigazgatási eljárás ellen emelnek szót. Egvre több ilyen bejelentés (Tudósítónktól.) A Nagyatádi Varoci tanács megvitatta a kereskedelmi ellátásról és a vendéglátásról készült jelentést. Megállapította: az V. ötéves tervidőszakban dinamikusan növekedett, a kiskereskedelmi hálózat: míg 1970-ben 5825 négyzetméter alapterületen 83 bolt működött, ma közel 11 ezer négyzetméternyi területen 78 üzlet van a városban. Ezek a boltok 1979-ben 516 millió forint forgalmat bonyolítottak le. A vásárcsarnok megnyitásával kedvező feltételeket biztosítottak a piacok és a — lakosság által szívesen fogadott — vásárok tartásához. Jelentősen javultak a vásárlás körülményei az új tüzép-telep átadásával. A vendéglátóhálózat alapterülete mintegy 17 százalékkal nőtt. A közétkeztetési gondokat enyhítette a Budai bisztró, a Rózsafabot, a Toll kisvendéglő, az ételbár átalakítása, korszerűsítése. A hálózatnnvékedésnél lénvesesen gyorsabban nőtt a kiskereskedelmi és vento L Harmincéves koromig en azt sem tudtam igazában, miért élek. Reggel fölkelten, mert reggel volt. Fölkeltem, mert anyám fölébresztett. Mert iskolába keltett mennem. Mert be kellett mennem az egyetemre. Mert munkába kellett mennem. Mert élnem kellett. Csak azt nem tudtam sokáig, hogy miért. Harminc voltam már, amikor Miklóssal megismerkedtem, és megértettem, hogy ezért születtem. De ez meg messze van: egyelőre kamasz-, meg eladó lány koromnál tartok, amikor az ismerősök, szomszédok, kollegák úgy tudtak rólam: érkezik, hiszen egy korábbi helytelen intézkedés még évekig érezteti hatását. Ezért fontos, hogy csak kellően megalapozott döntések szülessenek. — Különösen sok bejelentést kapunk az engedély nélküli, illetve az engedélytől eltérő építkezésekről — mondja dr. Jäger György, a megyei NEB elnöke. — A jelenlegi rendszer ugyanis lehetővé teszi, hogy egy elfogadott terv után az építtető tetszése szerinti épületet építtessen. Azután, ha a nyaraló félig kész, önként szól az építészeti hatóságnak, kifizeti a büntetést, ami az akkori érték 10 százaléka. majd kér egy fennmaradási engedélyt, és felépíti a tervtől eltérő házat. A büntetés összege abból megtérül, ha az egyik szobát egy nyárra kiadja nya- ralóvendéeeknek. Természetesen így építési fegyelemről nem lehet szó. Erről sokat beszélnek a tanácsi fórumokon. mivel deglaloipari forgalom: < mult evoen — lu íu-noz vi benyitva — az első B9, a inasod ik pedig 50 százalékkal növelte bevételét. Számottevően íejiodött az áruellátás színvonala is: az időnkénti hiányosságok az országosán is tapasztalható ellátási gondokból származnak. Nem mindig tudtak a boltok megfelelő választékot biztosítani például édesipari termékekből, akadozott az ellátás déligyümöl- esökből, szegényebb volt a vegyes iparcikkeik kínálata is. Alapvető élelmiszerekből kielégítő az ellátás, a tej- és tejtermékek választéka is bővült. Gyakori a tej csomagolásával kapcsolatos panasz: a zacskókból sokszor kifolyik a tej. Megnőtt az olcsóbb húskészítmények iránt az igény. A kenyérből és egyéb sütőipari termékekből az ellátás mennyiségileg megfelelő, de nem mondható ugyanez el a minőségről. Jelentős a különbség a város kenyerének kétharmadát jelentő intenzív technológiával készülő ke»válogatok«. Hogy túlságosan is igényes vagyok. Hogy nekem senki sem jó ... Pedig dehogy voltam én válogatós! Mentem, sőt rohantam volna, ha visznek! Ha valaki olyan kér, akinek nyugodtan mondhatok igent. De csak a munkatársak körülöttem, a »haverok«, a gyerekkori pajtások, futó ismerősök. Később meg a kolléganőim férjei. »Eti- kém. mikor megyünk egyszer kettesben víkendezni?« »Étiké, kinek őrizgeti? Ha nekem adja, ketten járunk jól: maga meg én!« »Isteni néger szobraim vannak! És kubai rumom hozzá. Ha ez se csábít, anyám, esküszöm, te meleg vssv!« Vagy az a kolléga néldául. aki egyszer érv újsáshól kivágott hirdetést adott fel a címemre lové! bori t“kban : »Dolgoztasson szakemberrel!«. Ezekhez csapódtam volna? Jártam volna el hétvégekre a barátnőim férjeivel. vagy surrantam volna föl egv pohár fehér rumra ahhoz a kollégához, akivel a na r> húszon négy órájából nvólcat közös szobában töltöttem. kát p"vmásnak tolt í—Wsrtalnál ? Ugvan. Bőven elég volt nekem az a tamsztalat. amelyet nem sokkal a diplomám után. huszonnégy évesen szereztem. Kolléga volt ez is, évfolyamtársam. Ilyenformán mindenki tudja, hogy a jelenleg érvény öen levő rendelet nem hatásos. Sürgős változtatásra lenne szükség, mielőtt még teljesen elcsúfítják környezetünket az oda nem illő épületek. — Javasoltuk a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságon keresztül a kormánynak a változtatást — így a NEB elnöke. — A jövőben ne csak az építtetőt, hanem o kivitelezőt is szigorúan büntessék meg, ha a tervtől eltérő épületet emel. Véleményünk szerint ennek visszatartó hatása lenne. Ennek valóban. Hiszen az a kisiparos, akit nyaranta 5—6-szor megbüntetnek, még altkor is meggondolja, hogy érdemes-e, ha a büntetés összegét előre »beépíti« az árba. No és az ipar- engedélyt be lehet vonni. Ezt most is megtehetik. Pontosabban megtehetnék. A megyei NEB vezetői szerint azonban hosszú évek óta egyetlen ilyen eset volt. D. T. rek, valamint a hagyományos technológiával előállított hosszúkás kenyér minősége között. A gondot csak a nagyatádi üzem korszerűsítésével lehet megszüntetni.Örvendetes, hogy a kereskedelmi szolgáltatások is fejlődtek. A boltok egy részéből már házhoz szállítják az árut. Ugyanakkor tovább kelj bővíteni a kölcsönzőbolt választékát. A tanács megállapította, hogy a szakigazgatási szerv megkülönböztetett figyelmet fordít a fogyasztói érdekvédelemre. Ha szükséges, helyszíni bírságot alkalmaz. — A jövőben is nagy gondot fordítanak a város és vonzáskörzete ellátására — állapította meg a testület. Javítani kívánják a vendéglátást, bővíteni az éttermek választékát, s emelni a színvonalat. Javítani kívánják a Deremkerületék ellátását is. Nagyatád Dél- Somogv legnagyobb vonzás- körzetű, középfokú központja, nem nélkülözheti sokáig az általános áruház építését tehát egy évvel fiatalabb nálam, hisz engem csak esztendős késéssel vettek föl az egyetemre, őt meg nyomban az érettségije után. Az első három évben alig vettük észre egymást. Közös loholások a menzára, közös drukkok a vizsgák idején, lyukas órákon közös üldögélések a Duna-parti lépcsőkön — ennyi közünk volt egymáshoz. Csák a negyedik évben fedeztük fel egymást, illetve fedezett fel ő engem. Nálam sokáig, nagyon sokáig tartott, amíg megbarátkoztam a gondolattal, hogy fiatalabb, mint én. Mindenki modellek közt serdül fel, s később szinte beprogramozva éli az éleiét — ahogy múlik az idő, ez egyre erősebb meggyőződésem. Apám nyolc évvel idősebb az anyámnál: gyermeki szemem előtt ez volt a családmodell, én is a nálam hét-nyolc évvel idősebb férfiakban kerestem, öntudatlanul is. a szerelmi partnert és a későbbi férjet, hiszen — anyám példája nyomán ez is belém lehetett »programozva« — nyilvánvalónak tűnt előttem, hogy egy lesz a kettő: első szerelmesem és sírig kisérő házastársam. Csak hát más-más időben kezdtük az életünket szegény anyámmal ő a harmincas években volt fiatal Tartalmi változás A dolgozók választják a munkaügyi döntőbizottságokat Az idén január 1-én hatályba lépett új Munka Törvénykönyve módosította a munkaügyi döntőbizottságok szervezetére, eljárására vonatkozó szabályokat. Ezek a változások elsősorban a döntőbizottságok demokratikus jellegének erősítését, működésüknek egyszerűbbé tételét szolgálják. Fontos tartalmi változás, hogy ez évtől a munkaügyi döntőbizottságok elnökét, el - nökhelyetteseit és tagjait — a munkáltató és a szakszervezet munkahelyi szervének együttes javaslata alapján — a dolgozók választják. Korábban lényegében admi - nisztratív módon történt a döntőbizottságok létrehozása, mert a tisztségviselőket és a tagokat a munkáltató és a szakszervezet vállalati vezető testületé jelölte ki, tevékenységük pedig a munkaügyi bíróság jóváhagyásától függött. Az új rendelkezés jelentős mértékben megváltoztatta a döntőbizottságokra vonatkozó illetékességi szabályokat is. Növekszik a vállalatok központjaiban választott döntőbizottságok szerepe, mert a jövőben ezek járnak el akkor is, ha dolgozójuk más járás vagy megye területén dolgozik. Eddig ugyanis ilyen esetekben a területileg szervezett döntőbizottság elé került az ügy, amely azonban nem ismerhette a vállalati sajátosságokat. Az eljárás rendjét sok fólmai szabály kötötte gúzsba, alakiságai indokolatlanul közel álltak a bírósági eljáráséhoz. Ezt egyszerűsítik az új rendelkezések, amelyek mind a bizonyítékok megítélésében, mind a tárgyalás egész menete során egyetlen rendező elvet követnek: az igazság kiderítését a legcélszerűbb módon. Az új szabályozás alapján működő döntőbizottságokat a szakszervezet munkahelyi vezető testületének választásával egyidőben, 1980. május 1-től július 15-ig kell létrehozni minden olyan munkáltatónál, ahol szakszervezeti szerv működik. lány — én a hatvanasokban. És nem harminc, de háromszáz év telt el a két korszak között. Talán ezért is volt az életem olyan nehéz. Igaz, tűnődöm el nyomban, hogy e súlyos panaszt ki mondtam, kinek volt köny- nyű az élete? Hogy pontosabb legyek: ki érzi úgy, hogy az élete könnyű volt? Hisz még a legszerencsésebbek, legsikeresebbek, legboldogabbak is micsoda kínokról, gyötrelmekről számolnak be, ha csak kicsit is érdeklődünk a sorsuk felől. Egyszer egy ismerősöm — jónevű színész, a hármas lakáscseréje bonyolult ügyét intéztem — elmesélte: a legboldogtalanabb embereket legsikeresebb pályatársai közt ismerte meg. Egy színésznőről beszélt például, aki az országban egyik legelső ezen a pályán, hosszú évek óta szinte koronázatlan királynő, sok pénzt keres, díja, kitüntetése garmadával, ragyogó kis villában lakik, befolyása szinte korlátlan, azt a szerepet játssza el, amelyiket éppen akarja — de nem szabad leülni vele negyedórára sem egy konyák mellé, mert csak úgy dől, árad, zuhog belőle a panasz. (Folytatjuk) S zalai László Kazántulajdonosok figyelem ! Kérjut: keressék fel o lakóhelyükhöz legközelebb levő Tüzép- telepünket. a szilárd tüzelőanyaggal üzemelő központi fűtőberendezéssel rendelkező vásárlóink. Tüzelőanyagaink megfelelő területi elhelyezéséhez kazánnyilvántartást kívánónk készíteni (lakossági és közületi fogyasztóknál is). PÉCS A nyilvántartást 1980, május 31-ig kívánjuk elkészíteni. Faradozásukat megköszöni a Bevásárlók Nagyatádon A kerek kenyér és a hosszúkás se-m.