Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
KÉPVISELŐJELÖLTEK Á fiatal szakmunkás Reidl János, az 5-ös országgyűlési választókerület képviselőjelöltje januárban töltötte be a harmincadik életévét. Mint a jelölő gyűlésen is elmondták: Tabon született, ott nevelkedett, érettségi után a Mezőgép Vállalat ottani gyáregységében tanulta ki a géplakatos szakmát, s katonaidejének letöltése után a Videoton számítástechnikai gyárának tabi üzemében helyezkedett el. Nem sokkal később már minőségi ellenőrként kamatoztatta szakmai ismereteit. Kiváló munkáért kitüntetésben részesült — Politikai érdeklődése, közéleti tevékenysége mikor kezdődött? — Nehéz volna Időben pontosan meghatározni vagy egyetlen dátumhoz, élményhez kötni — válaszolja. — Ahogy cseperedik az ember, egyre több olyan hatás éri, olyan kérdések merülnek föl benne, amelyekre szeretne választ kapni. A középiskolában jutottam el odáig, hogy politikai hovatartozásomat tudatosan is vállaljam: ott lettem KISZ- tag. A hadseregben folytatta a KISZ-munkát, i leszerelése után — részben az ott szerzett élmények hatására — beiratkozott a marxista—leninista középiskolába. Annak elvégzése után a marxizmus—leninizmus esti egyetemének általán«» tagozatán tanult. A KISZ-ben korábban — mielőtt a kisfia megszületett — propagandistaként hasznosította politikai ismereteit; vitaköröket vezetett a gyárban, tagja volt a nagyközségi és a megyei KlSZ-bizottsá- gotknak. Ezek a tisztségek és megbízatások sok munkával jártak. A községért végzett tevékenység és a vele járó elfoglaltságok tehát nem voltak számára ismeretlenek. Mégis nagyon meglepődött, amikor országgyűlési képviselőnek jelölték. — Szinte állandó feszültségben élek: vajon megválasztásom esetén jól vég- zem-e majd a feladatomat, nem okozok-e csalódást azoknak, akik bizalmat szavaznak nekem. Hiszen egyelőre szinte teljesen ismeretlenek előttem a megbízatással járó feladatok. —Mit szóltak munkahelyén a jelöléséhez? — Sokan gratuláltak, s úgy érzem, szívből örültek. De nem volt hozsannázás, a munkatársaim egyáltalán nem hatódtak meg, hogy egy képviselőjelölt meózza a munkadarabjaikat. Ez így is van rendjén. Én is azt szeretném, ha nem látnának másnak, mint eddig. Szeretnék eredményeket fölmutatni és azokkal kitűnni.. Számomra az is nagyon nagy szó, hogy a választók úgy érzik, érdemes vagyok a bizalmukra. — Mit gondol, ismerik-e jelöltjüket a választópolgárok? — Tabon születtem, s egy rövid megszakítástól eltekintve itt élek, itt dolgozom; a gyárból, a KJSZ-ből, úgy rálasatótcerülethex kis községekben talán már kevésbé. Tudom, hogy ez lesz a nagyobb feladat — Ka a képviselőjelölt rajom Ismer!-« ■ választókerület gondjait? Tndja-e miben várnak tőle segítséget? — Sok példát tudnék mondani, egyelőre azonban hadd ne említsek ilyet, hiszen nem vagyok képviselő, hanem csak jelölt. Persze, nem tagadom, gondolkoztam már azon, mit és jio- gyan csinálnék. Szeretnék egy kicsit lokálpatrióta lenni: azt hiszem, ez nem elítélendő tulajdonság egy képviselőnél. Tudom, sok emberrel kell megismerkednem, beszélgetnem; be kell járnom a körzethez tartozó községeket, hogy tanulmányozzam a lehetőségeket és kapcsolatokat teremtsek. Ha megválasztanak, a rám bízott feladatot becsülettel, erőmet nem kímélve kell elvégezni. — Járt-e már a Parlamentben ? — Tavaly szakszervezeti beutalóval Budapesten üdültem, és meglátogattuk az Országházat is. Akkor még álmomban sem gondoltam, hogy oda talán egyszer képviselőként is bekerülhetnék. Lendvai József A tartalmas brigádvállalásokért Fölkeltik Négy év tapasztalata Á munka Befejeződtek « jelöl6 gyűlések a megyében. A tapasztalatok szerint a aomogyi állampolgárok nagy fele lös- seggel vettek részt ■ szocialista demokrácia e fontos fórumain. A Hazafias Népfront választási felhívásának szellemében a képviselők, a tanácstagok jelölései egyben a munka gyűlései is voltak. A növekvő közéleti- séget bizonyítja, hogy az emberek a párt XII. kongresz- szusán elhangzottak, az ott hozott határozat szellemében beszéltek az ország, a megye és a szűkebb környezet eredményeiről, a kor követelményeinek megfelelően fogalmazták meg a feladatokat is. A választópolgárok elmélyül ten vitatkoztak a gyűléseken, a legtöbb helyen tartalmas eszmecsere alakult ki. A felszólalók egyetértettek a jelölő gyűlés előadásában elhangzottakkal, s rámutattak, hogy gyáruknak, vállalatuknak, szövetkezetüknek milyen szerepe volt a népgazdaság gyarapításában. A vélemények alapja általában a közérdek fölismerése volt. Munkás, szövetkezeti paraszt, értelmiségi úgy fogalmazta meg javaslatait, ' hogy a világ, az ország helyzetéből, a jelenlegi lehetőségekből indult ki. Nagy feladat vár az országgyűlésre és a tanácsokra a következő időszakban. A képviselők es a tanácstagok szerepe sokkal nagyobb lesz abban, hogy elsősorban a lakosság jogos igényeit továbbítsák, s mindenképpen segítsék rangsorolásukat is. A munka gyűlései bőséges útravalót adtak a mostani jelölteknek mindenhol, hiszen e fórumokon felszólalók' fölhívták a figyelmet a település legégetőbb gondjaira, olykor még a megoldás módjára is javaslatot téve. Az általános politikával is megegyezik például az az igény, hogy a tanácsok gondoskodjanak az alapellátásról és aho) mód van rá, ott javítsák a színvonalat. Uj jelenség, hogy a társközségek lakói a közös tanács »zetspef és feladatat éli«gyűlései merve kértek: elsősorban azt, hogy ne kelljen mesz- sze utazniuk a bevásárlás miatt, kapjanak meg mindent a székhelyközségben. Tapsonyban például keményen bírálták a kenyérellátást, a rendszertelen szállítás miatt sok a sorbanállás. A jelölő gyűlés minden részvevője örömmel vette, hogy u tanács vezetői kész tervvel 'álltak elő: hamarosan kialakítanak egy kenyérboltot, s akkor az élelmiszerüzlet zsúfoltsága ia megszűnik. Még sohasem hangzott el annyi szó a környezetvédelemről, mint a mostani gyűléseken. A magyar tenger partján, Így Fonyódon is, határozottan kérték a viz minőségének javítását, az ígért intézkedések gyors megvalósítását — az idegen- forgalom érdekében. A tett- rekészség szintén megnyilvánult, hiszen több hozzászóló elmondta: szívesen dolgoznak településükért, várják a pontos terveket. Amikor kész, a tanács hívja ókét, s ők mennek. S hogy milyen széles körűek voltak ezek a politikai párbeszédek, az is tanúsítja: szó esett a gyermekek neveléséről, az idős emberekről való gondoskodásról, a szocialista életmód nem egy kérdéséről, A közvélemény nagyra értékeli azokat az embereket, akik eleget tesznek vállalt munkahelyi, közéleti kötelezettségeiknek s akik tisztességesen élnek és dolgoznak. A képviselők és a tanácstagok ajánlásakor elsősorban azt mérlegelték a választók, hogy megfelelnek-e a nagyobb követelményeknek. Egy sor fórumon nem egy, hanem több jelöltet tiszteltek meg bizalommal. Olyan is előfordult, hogy » résztvevők s politikát szerintük jobban képviselő egy jelöltet állítottak, noha két jelöltet ajánlottak a gyűlésen, A gazdag útravaló. a jelölésben kifejezet! bizalom a képviselőket, a tanácstagokat tartalmas munkára serkenti majd megválasztásuk után. íj«jós Géza Négy év tapasztalatai bizonyítják, hogy a Somogy szocialista brigádjait megmozgató Nagy Október, Hat évtized a párt mutatta úton, 133 dicsó nap, az idei Somogyi Tükör '80 vetélkedó- soroaat tartalmasabbá tette az üzemi, a szövetkezeti közösségek művelődési vállalásait. Különösen az idén sikerült előrelépni abban az irányban, hogy a XII. kongresszus, a felszabadulás 35. évfordulója tiszteletére meghirdetett műveltségi mozgalom ösztönzést adjon a vetélkedőre jelentkező szocialista brigádoknak a politikai, a gazdasági, a kulturális események figyelemmel kíséréséhez. Mindenképpen szép eredménynek számít, hogy az idei vetélkedősorozat négyszáz brigád kétezer tagját mozgatta meg. Kitűnt, hogy ahol a legnagyobb az érdeklődés a vetélkedő iránt, mint például a Pamutfonóipari Vállalat kaposvári gyárában, ott a hármas jelszó megtartásában ia élen járnak. A vállalások teljesítésének értékelésekor a szakszervezeti bizottság, a munkaversenyfelelős ellenőrzi, hogy a művelődésben mit értek el. S ugyanezt elmondhatjuk a Mezőgép Vállalatról, a Sefag-ról is. Sajnos, a megye nem minden részén értették meg e mozgalom jelentőségét, így aztán fehér foltok is akadnak (Marcali és környéke). A Somogyi Tükör állandó elnevezés, tartalma azonban minden évben más tesz. Már most kikristályosodott az az elképzelés, hogy a vetelkedősorozatot ezután szeptemberben hirdetik meg és a mozgalom a következő év nyaráig tart. Az idei tapasztalatokat fölhasználva jóval több irodalmi, művészeti ismeretet kívánnak adm a résztvevőknek. Bevált M a módszer, hogy a követelmények szerint helyi programokon is részt vettek a jelentkezők, szorosabb kapcsolatba kerültek városuk, községük közművelődés.' intézményeivel. Kaposvárra például s megye minden részéből beutazlak a brigádtagok, hogy megnézzék a muzéum munkásmozgalmi kiállítását. Sokan most jártak ott először. Az ismeretek megszerzésében, megalapozásában sokat segített, hogy nem egy helyen konzultációkat szerveztek a brigádta- gaknak. A barcsi művelődési ház különösen tevékenyen támogatta a kis községeket. Az elődöntőkön például az országos és a megyei kérdéseken kívül helyieket is bevettek. Ez mindenképpen követhető pélcit. Szép célt tűz az SZMT az idén meghirdetendő vetélkedősorozat elé: szeretné fölkelteni a szocialista brigádok tagjainak igényét általános műveltségük szélesítése iránt A vetélkedő kiírása szerint most is mennek majd különféle rendezvényekre, múzeumba. Az elképzelések szerint azonban most sokkal szélesebben bekapcsolják a sajtót, a rádiót, a televíziót is. Nagy haszonnal jár, ha több ezer brigádtag megnéz egy művészi, politikai szempontból fontos színházi előadást, filmet, tévéjátékot. S aki először csak a »feladat« miatt jár a közművelődési intézménybe, egész bizonyos, hogy később ott lesz a rendezvények rendszeres látogatói között is. A XII. kongresszus célul tűzte, hogy több gondot kell fordítani az olvasás, a művelődés iránti igények .fölkeltésére és kielégítésére, e területen is serkentve az öntevékeny társadalmi közreműködést. A Somogyi Tükör művelődési mozgalom mindenképpen meg akar felelni e követelményeknek, még jobban segítve a szocialista brigádok formális kulturális vállalásainak megszűnését. A személyiség sokoldalú gyarapodását állítják a középpontba. Ezért például a vetélkedő módszerein U) változtatnak, elsősorban a gondolkodtató feladatok számat növelik — a csupán lexikális tudáson alapuló, túlságosan vizsgáztató jellegűek rovására. Ezek az elképzelések mindenképpen megérdemlik a támogatást. Biztosan növelhető még a mozgalomban részt vevő brigádtagok száma, ha a szervezésben mindenki jobban összefog. MUNKÁSOK