Somogyi Néplap, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-01 / 77. szám
Ott lesznek a díszszemlén Hazánk felszabadulásának 35. évfordulóját díszszemlével köszöntik fegyveres erőink. 1945. április 4-e óta a 19. katonai felvonulásra kerül sor, amely majd most is bizonyítja, hogy katona,ink fegyelmezettsége, szakértelme magas fokú, néphadseregünk a kor színvonalának megfelelő fegyverzettel és harceszközökkel rendelkezik. A katonai parádé alapvetően három részre tagozódik: a gyalog felvonulókat a gépesített egységek követik, miközben a Dózsa György út fölött helikopterek es vadászrepülőgépek húznak el. A földön járművön és a levegőben díszelgők közül ismerkedjünk meg néhánnyal! A gyalog felvonuló díszhadosztály parancsnoka dr. Simon Sándor vezérőrnagy. Az ötvenegy éves tábornok legmagasabb katonai képesítését a Szovjetunió Vezérkari Akadémiáján szerezte. Különböző, felelős beosztásainak betöltése mellett kimagasló szorgalmával megszerezte a hadtudományok kandidátusa címet. A XII. pártkongresszus egyik katona küldötte. A díszalegységek élén mindenütt a csapatzászló leng : a katonai becsület, a hazátóSt' Való hűség, a dolgozó néphez fűződő eltéphe- tetlen kapcsolat ékes jelképeként.' A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia tiszti díszzászlóalját — Bánfy Mihály alezredes vezetésével — a tanintézet hallgatói alkotják. Az akadémia április 1-én ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. 1975- ben, a negyedszázados jubileum alkalmával az intézetet a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa Vörös Zászló Érdemrenddel tüntette ki. Csak egy-egy röpke mondat a három katonai főiskola díszelgőiről; a Kossuth Lajos Katonai Főiskoía'"hall- gatóit Korbely János alezredes vezeti, aki páncélos járművön és gyalogosan eddig tízszer volt résztvevője a katonai felvonulásnak. A Zalka Máté Katonai Főiskola felvonulói között 31 olyan hallgató található, aki eddigi tanulmányi ideje alatt többszőr érte el a kiváló vagy élenjáró címet; Becsei János zászlós kettős ünnepre késiül: április 4-én született, 1958-ban. A Kilián György Repülő—Műszaki Főiskola csapatzászlaját Kató Sándor, egy katonacsalád fia viszi : apja hivatásos tiszt, nővére a hadsereg polgári alkalmazottja. A gyalogfelvonulók sorát — 1958 óta hagyományosan — a munkásőrség díszzászlóalja zárja. A zászlóalj tagjainak majdnem a háromnegyede munkás, többségük szocialista brigád tagja; a para nfcsn okuk Csömör Ferenc, a főváros X. kerületének, Kőbányának a mun- kasőrparanr&noka. A repülőeszközök élén három MI—25-ös típusú — szovjet gyártmányú — harci helikopter halad. Díszszemlén most mutatkozik be először; manőverező képességével, nagy tűzerejűvel, pán- célozottságával a szárazföldi csapatok közvetlen légi tűztámogatásának hatékony eszköze. Az első gépet Bakó János alezredes irányítja. »Aranykoszorús I. osztályú hajózótiszt«, eddig 4200 órát töltött a levegőben. A vadászrepülőgép-kötelékek idei sztárja a MÍG— 23-as típusú gép — ugyancsak először látható díszszemlén —, amely változtatható szárnyállású, kis magasságtól a sztratoszféráig a a hangsebességnek több mint a kétszeresével repülhet. A díszszázad parancsnoka Bakó Ferenc alezredes. Legutóbb 1975-ben is díszalegy- ség-parancsnokként száguldott a Dózsa György út fölött. A gépesített csapatok élére az ejtőernyősök kerültek. Egyik »hírességük« Nemes László főtörzsőrmester, aki most majd a csapatzászlót is viszi. Aktív, eredményes sportoló, a hadsereg ejtőer- riyősválogatottjának a tagja, 3657 ugrása van. A huszonkilenc esztendős László Pál főhadnagy a gépesített lövészek között található. Munkája alapján soron kívül léptették elő főhadnaggyá, • joggal lehet büszke arra, hogy a díszszemlén fegyvernemük is eddig még nem látott eszközzel : lánctalpas lövész- harc jármű vei muitatkoaáik be. A tüzérek soraiban található a II. világháború legendás »katyúsáinak« továbbfejlesztett, modem változata. Ez az eszköz 20 másodperc alatt 40 lövedék indítására képes, lőtávolsága meghaladja a 20 kilométert. S aki a mai »katyusákat« vezeti: Varga József alezredes három éve áll csapata élén. A hadműveleti-harcászati rakéták mellett a csapatlégvédelmi tüzérség és a honi légvédelem alegységei is résztvevői a felvonulásnak. A csapatlégvédelmi rakéták érdekessége és egyben erénye, hogy irányításuk a teljes röppályán lehetséges, s ez jelentősen megnöveli a találati pontosságot. A honi légvédelem fölvonuló kétlépcsős rakétái alkalmasak a — kis és nagy magasságban — nagy sebességgel támadó légi célok megsemmisítésére. A díszhadrend végén dübörögnek a harckocsik. A már jól ismert T—55-ös mellett látható lesz a méltán világszínvonalon jegyzett T—72-es típus is. A közepes harckocsik családjába tartozó T—72-est 125 milliméteres ágyúval szerelték föl, éjjellátó készülékkel rendelkezik, s alkalmas víz alatti átkelésre is. A harckoA Zamárdi Magyar Tenger Mg. Tsz AZONNALI FELVÉTELRE KERES 2 autószerelőt 2 gépkocsivezetőt 2 traktorost Jelentkezni lehet személyesen a szövetkezeti irodában Zamárdi, Fő u. 27, sz. alatt. ’ csizók díszalegységének parancsnoka, Szekeres József alezredes tizenhat éve katona. A T—72-esek élén Nyíri Gyula százados halad. A fiatal tiszt 1970-ben kapta meg az aranycsillagot, s ugyanabban az évben a párt soraiba is fölvették. Április 4-én a majdnem háromnegyed órás katonai felvonulás azt hivatott igazolni, hogy fegyveres erőink megbízható védelmezői harmincöt éves fejlődésünk eredményeinek, a Varsói Szerződés keretében a szocialista közösség ügyének, a békének és a biztonságnak. &, T. I. ÁPRILIS KEDD Hugó A nap 5.23 órakor kél, S lí.ll-kor nyugszik; a hold 13.03-kor kél és «.03 órakor nyugszik. várható időjárás: Főként nyugaton időnként erősen megnövekszik a felhőzet — szórványosan eső. Napközben élénk, időnként erős északnyugati, később délnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 15 és 19 fok között alakul. — Kiváló társadalmi mim- káért kitüntetést kapott a KNEB elnökétől dr. Magiony József, a siófoki kórház főorvosa, s Cserpák György, a marcali tsz dolgozója. Mindketten hosszú idő óta dolgoznak népi ellenőrként. — Játszóteret építenek Komlósdon a termelőszövetkezet szocialista brigádjai, melyet még tavasszal átadnak a község gyerekednek. A hintákat és az egyéb játékokat a termelőszövetkezet gépműhelyének szakemberei készítik társadalmi munkában. — Hazánk felszabadulásának 35 évfordulójáról emlékeznek meg ma este 6 órakor a SÁÉV-saáliló szocialista brigád klubjában. Az est házigazdája az Április 4. szocialista b rigád lesz. — SzavaJóversenyt rendezett vasárnap Siófokon a SZOT Üdülési Igazgatóság. A Bányász üdülőben megtartott versenyt Csépaii Jánosné, az Ezüstpart üdülő dolgozója nyerte. — Alumíniumból gyárt — a hagyományos acél helyett — hidraulikus bányatámokat a balassagyarmati fémipari vállalat. A bányászati kutatóintézet és az Alumíniumipari Tröszt szakemberei olyan fémötvözetet hoztak létre, amely vetekszik az acél szilárdságával. — Mintegy H festmény reprodukciójával bővíti a lakásdíszként egyre közkedveltebb művészi poszterek választékát a Képzőművészeti Alap kiadóvállalata. A tavalyi, 62 műalkotásból álló kollekció keresett darabjait is utánnyomják. Erőteljesen nő a kereslet a fotó-poszterek iránt, ezért itt is új témákkal jelentkeznek: egyebek között a Kelet-ázsiai múzeum legszebb műtárgyairól, valamint külföldi tájakról készült felvételeket sokszorosítanak. — Ismét Hú. Üjra megjelentette a Móra Kiadó Fekete István népszerű állatregényét, a bagolyról szóló Hűt. A könyvet Kondor Lajos illusztrálta. Ez a regény negyedik kiadása. — Operaközvetítés — távközlési műholddal. Az Euro- vizió tagállamainak közönsége szombaton este a távközlés története során először láthatott egyenes közvetítést New York-ból, a Metnopold- tan-ből. Az amerikai szatelita a Manon Lescaut felújítását továbbította Európába és Japánba. — Társadalom és egészségügy címmel a Semmelweis Orvostudományi Egyetem marxizmus—leniinizmus intézetének rendezésében hétfőn Budapesten tudományos konferencia kezdődött. A tanácskozásnak kétnapos programja és több száz résztvevője van. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: I 11 510 — A Vigadó Galéria, a főváros legújabb kiállítóterme április 2-án nyitja meg kapuit. Mesterségünk krónikája címmel csoportos grafikai tárlatot láthat majd itt elsőként a közönség. — 74 esztendős korában — több évig tartó betegség után — meghalt Annunzio Paolo Mantovani, a világszerte jól ismert olasz származású zenekarvezető és zeneszerző. Fülbemászó dalai több mint 100 mililió példányban jelen- teli meg hanglemezen. — Sikeres előadást tartott a hét végén Siófokon a Mar dách Színház művészgárdája. Jason Müder A bajnokság éve című drámáját mutatták be a Dél-haLaitani Kulturális Központban. Filmvásznon az „ökölvívókiráty” A Számítástechnikái Oktatási Központban rögzítették az utolsó filmkockákat a Mafilrn Hunnia Filmstúdió és a Balázs Béla stúdió közös vállalkozásban készülő Papp Lacit nem lehet legyőzni című film alkotói. Ezt követően a Magyar ökölvívó Szövetség elnöke, korábbi és jelenlegi főtitkára, a válogatott keret több tagja és a főszereplő, Papp László válaszolt az egy év előtti rádióinterjú folytatásaként feltett kérdésekre. Bár a film vágásán még dolgoznak, valószínű, hogy legalább húszpercnyi archív felvételt is beleépítenek a készülő kópiába. A filmben egy zenei betétdal is elhangzik: a kemény rock-stílusú számot Bródy János komponálta, s a Beatrice együttes adja elő. A Papp Lacit nem lehet legyőzni premierje előreláthatólag szeptemberben lesz. — 176 fajta húsvéti üdvözlőlap került a boltokba, csaknem 11 millió példányban. A közismert, fekete-fehér és színes fotók mellett számos — az ünnephez kapcsolódó témájú — grafikai levelezőlapot is kínálnak. Az idén először készültek hús- vétra — a tavaly karácsonykor megjelentekhez hasonló ajándékkísérő kártyák. Hetvenkét féle színes grafika díszíti az ajándékcsomagokra erősíthető miniatűr kártyákat. Kereskedelem régen és ma A Fenyő-féle sósborszesz- nél nincs jobb széles e hazában — a harmincas évekbeli hirdetés szerint. Nem is beszélve a malátakávéról ... Ugye, ismerős ez a reklám? — legalábbis az idősebb korosztálynak. A miniatűr bolt pedig a múlt századi asszonyok bevásárlásainak színhelyét mutatja be, valódi fűszerekkel, valódi árukészlettel, és egy fából készült, ám nagyon élethű eladóval... Mindezt az érdeklődők Kaposváron, a Kereskedelmi és Vendéglátói pari szakmunkásképző- iskolában láthatják, ahol tegnap délután nyílt meg a Somogy kereskedelmére ' fejlődését bemutató kiállító* 115 évvel ezelőtt, 18S5. április l~én született Becsben — és 1829-ben hall meg — Zsigmondy Richard magyar származású Nobel-dí- jas kémikus. Bécsi fogorvos fiaként már középiskolás korában saját kis házi laboratóriumában folytatott kísérleteket; Becsben, majd Münchenben végezte egyetemi tanulmányait, s 1889-ben doktorált szerves kémiai témából. Jénában magántanárként tanított az egyetemen, egyidejűleg a híres Schott- üveggyár munkatársa lett. 1900-tól jénai magánlaboratóriumában folytatta kutatásait, néhány év múlva meghívták a göttingeni egyetem kémiaprofesszorának. A kolloidkémia egyik megalapítójaként elsősorban a szervetlen kolloidkémiával foglalkozott. Egyebek közt 1918-ban alkotta meg a tudományos kutatásokban használt membránsziirőt, l92S-ben ennek tökéletesített változatát, az ultraszüröt ; ezekkel az eszközökkel különböző méretű részecskéket (baktériumokat, vírusokat is) lehet egymástól, illetve az oldószertől elválasztani. A kémiai Nobel-díjat 1925-ben nyerte el »►a kolloidoldatok heterogén természetének magyarázatáért, és a kutatásai közben alkalmazott módszerekért, amelyek a modern kolloidkémiában alapvető jelentőségűek«. — Felszabadulási kupa légfegyveres 1 övész v ersenyt rendezett vasárnap az 523-as számú Ipari Szakmunkásképző Intézet honvédelmi klubja Siófokon, melyen hét lövészklub vett résizt a járásból. Eredményesen szerepelt a tahi Videoton klub, amely mind a csapatverseny, mind az egyéni verseny első két helyezését elnyerte. — A TIT pranykoszorus emlékplakettjével tűntették: ki a<z EIVRT kaposvári gyáregységét, a Rákospalotai Bores Műanyagfeldoilgoző Vállalat marcali gyáregységét; a társulat aranykosaorús jelvényt adományozott Káplár Adolfnak és dr. Kíkijber Lászlónak. — Mi sulink című népszerű televíziós vetélkedő műsor következő két résztvevője a pécsi 500-as és a kaposvári 503-as Ipari Szakmunkásképző Intézet csapata lesz. A fel-: vételek egy részét ma a kaposvári iskolában készítik a televíziósok. — A fasizmus szörnyetegei címmel Mantyn Ferenc 1943— 44-ben kósizült műveiből kiállítás nyílik április 2-án Pécsen. — Olasz régészeti kiállítás nyílik ma a Szépművészeti Múzeumban. Róma születése címmel bemutatják azokat a régészeti leleteket, amelyeket az olasz főváros és a tőle délre lévő, az ókorban' Lati untnak nevezett területen tártak fel az utóbbi évtizedben. — Kiállítást és vásárt rendezett vasárnap a bálványos! vöröskeresztes szervezet kézimunka szakköre. A kiállított kézimunkák Somogy, valamint más vidékek népművészeti motívumainak fel- használásával készültek, segy részét a község lakosai megvásárolták. — Az öregek napközi otthonainak fenntartására az idén 432 ezer forintot fordítanak Segesden. A község két ilyen szociális létesítményét csaknem harmincán veszik igénybe, ezen kívül több mint húszán részesülnek szociális étkeztetésben. — Kamaratánc - feszti vál t rendeznek április 5—7. között Zalaegerszegen, melyen tizenkilenc együttes méri ösz- sze tudását. A zsűri elnöke: dr. Körtvéiyes Géza, a Tánc- művészeti Szövetség főtitkára. — A Neoton-fainilia Santa Maria című kislemeze most jelent meg Madridban és Tokióban; rövidesen napvilágot lát mindkét, városban a népszerű. együttes nagylemeze is az RCA iemezceg kiadásában. — Az Autóközlekedési Tanintézet személygépkocsi vezetői tan- folyamot indít Kaposváron, Jelentkezés: Kaposvár, Berzsenyi utca 2, Április (047455)